Az elmúlt években nagyon népszerűvé vált megmászni a „Föld istenasszonyát”, hisz ehhez manapság tényleg nem kell más mint rengeteg pénz, szabadidő, meg mondjuk - ne legyen az ember hajlamos a hegyi betegségre. Azonban itt és most nem a 8.000 méteres hegyek szuperhőseiről írok, hanem egyszerű földi halandókról, mint Te meg én, akik számára szintén elérhetővé vált látni a világ legmagasabb pontját, azaz a 8848 méter magas Mount Everestet.

Ha csak egy szóval lehetne ezt az országot jellemeznem, akkor az a szó a varázslatos lenne. Imádtuk minden percet, amit ebben a gyönyörű országban tölthettünk. Drága? Persze. 5 percenként változik az idő? Bizonyám. Visszamennék? Minden szó nélkül.

2018. szeptemberében majd két hónapos túrára indultam hátizsákkal az óceán túlpartjára. Három országot jelöltem ki az 55 napos kalandomnak, Egyesült Államok, Mexikó és Kuba. Bár sose tartottam magamat egy nagy Amerika-fannak, de persze azért rajta volt a listámon, hogy egyszer látni kéne. Az USA-val ellentétben, Kuba viszont annál jobban vonzott az elmúlt években és most végre lehetőségem lett ellátogatni ebbe a kommunista országba. :) 

Bécsből, május 5-én kora reggel indultunk tovább első megállónk Ljubljana felé, hogy megkezdődjön a tényleges Balkán túra Interrail-lel. Amennyire pöttöm Szlovánia, annál több kedvesség és csoda található benne. :) Korábban Szlovénián mindig csak keresztül utaztunk a családommal, vagy buszos utakkal áthajtottunk rajta, most viszont végre szétnéztünk a szomszédban! :)

Éld át újra az egy hónapos vonat kalandunkat a Balkánon, most már a blogon is elérhető formátumban! :) 

Okéoké, kezdjük az elején: vonat, azon belül is Interrail, Balkán, két fiatal nő, hátizsák, 11 ország, de mit is akarnak ezek?? Hogyan jött az egész?

Egy szó, de legalább ezer jelentés. Elérkezett az idő, hogy egy kicsit személyesebbre vegyem a figurát és egy kicsit érzelmesebb legyek, és ne csak az utazásaimról írjak mindig, bár tudom, az oldal igazából arról szól, de mivan, ha egy ponton az otthon is az utazás részévé válik, és a honvágy átalakul?..

Ha nem is akkora hanggal, mint Robin Williams (ill. Bajor Imre, mint szinkronhangja) a Jó reggelt, Vietnám! című filmben, de legalább akkora lelkesedéssel készültem a vietnámi útra 2017. szeptember elején. Hogyan és miként jött, hogy én feltétlenül el szeretnék jutni ide, azt már meg nem mondom, de a kezdeti sokk után, amit a megérkezéskor tapasztaltam, a végén csak egy újabb ázsiai országba estem szerelembe. Egy hét Vietnámban, semmire, és mindenre elegendő: Ho Chi Minh (Saigon) – Hoi An – Hanoi és Halong Bay volt a lista.  

Az igazat megvallva Tallinn nem tartozik a kedvenc városaim közé, mégis úgy gondolom, hogy érdemes róla írni. Egyrészt azért, mert a világ legnagyobb útikönyv kiadója, a Lonely Planet 2016-ban első helyre sorolta Észtországot a 10 „best value destinations” („legjobb értékű célállomások”) között, majd az idei évben 2018-ban magát Tallinnt helyezte az élre. Másrészt Észtország csak 1991-ben vált függetlenné a Szovjetuniótól, és azóta az ország rohamos tempóban fejlődött, fejlődik. 2004-től az Európai Unió tagja, 2011-től pedig az Euró is bevezetésre került az országban.

Bár egyetlen napot töltöttem az észt fővárosban, ami persze nem elegendő ahhoz, hogy megismerjünk egy várost, egy országot, viszont betekintést nyerhetünk egy másik nemzet kultúrájába, életébe. Az én tapasztalataimmal, látottaimmal pedig adhatok egy-két tippet, annak, aki úgy dönt, hogy Tallinn felé veszi az irányt.

Bár a harmadik baltik országba(Litvániába) nem jutottam el, azonban visszavonhatatlanul szerelembe estem Rigába, és bármikor visszamennék. :)