48ers - Episode 6
2017. március 22. írta: Bécsi Örs

48ers - Episode 6

Egyre keményebbek a srácok, egyre szebb dolgokat mutatnak, nyakunkon a Playoff, nézzük mit hozott az NBA, a hét első felében!

 

Balfaszok:

NBA... Valamit kezdenie kell a Ligának a pihentetésekkel. Non-szensz, hogy vannak csapatok, akik megengedhetik maguknak, hogy ne játszassák egyes mérkőzéseken játékosaikat. Ezzel nem csak potyára leadnak egy meccset, de a nézőkkel is kibasznak, akik a sztárokért (is) mennek meccsekre. A témáról, az NBA történetének második legtöbb pontot dobott játékosa, Karl Malone mondta el a véleményét. Szerinte, sem katonák, sem pedig rendőrök nem tehetik meg, hogy nem mennek dolgozni, mert pihentetni akarják őket a parancsnokaik, ezért, a játékosoknak is kötelességük játszaniuk, ha egyszer nem sérültek.

LeBron James szerint, a múltkori találkozójukon, a Los Angeles Clippers ellen, ő sem tudta, hogy nem játszik és nagyon ki volt akadva emiatt (na persze :D ), de szerinte a Liga nem tud ez ellen az egész ellen semmit sem tenni.

giphy.gif_640x355

A Utah Jazz valahol elveszítette a fonalat és zsinórban háromszor kaptak ki. A Bajnok elleni vereség még csak csak magyarázható, de a feneketlen Chicago Bulls elleni és a teljesen enerváltan játszó Paul George fémjelzett Pacers elleni már nehezen. Valahol valamit elhagytak a srácok és ha nem találják meg sürgősen, akkor csak annyival lesz különb ez a szezonjuk a többitől, hogy most legalább bejutottak a rájátszásba. Ettől meg gondolom nem fognak sokkal nyugodtabban aludni...

giphy.gif_480x266

JaVale McGee anyukája a franc tudja mit fog tenni, miután kisfia képét a saját csapattársai (történetesen a képért Draymond Green felelős) rakták rá egy WC-papírra. Ez sokkal faszabb dolog, mint hogy Shaq kiröhögi mert világi béna...

LEGYEN MÁR VÉGE!!! Kiálthatja egyszerre a világ összes Los Angeles Lakers híve. A Csapat, utolsó 15 meccses mérlege: 1-14. Ez barátok közt is kurva gyenge és azzal sem lehet magyarázni, hogy Luke Walton-t idén nevezték ki, vagy hogy fiatalok. Lesz mit melózniuk a nyáron....

A hét balfasz videóját Bojan Bogdanovic hozta össze a Boston Celtics ellen. A srácnak ennek ellenére egy szava nem lehet, mert Washington-ba kerülhetett a vihar vert Brooklyn-ból. Na de nézzük a vidcsit, mert én nem tudok betelni vele xD

Nagymenők:

A Cleveland Cavaliers triója, vasárnap este, a Los Angeles Lakers ellen szerzett 101 pontot, méghozzá Irving - 46, James - 34, Love - 21 leosztásban.

Damian Lillard szépen megszórta magát a ki-ki meccsé alakuló Portland Trail Blazers - Miami Heat összecsapáson. A portland-iek, az ő 49 pontjának vezérletével nyerték meg a találkozót. Korábban többek közt én is úgy gondoltam, hogy Portland-ben CJ McCollum leváltja majd Lillard-ot az őrségben, de az utóbbi időkben újra Franchise Player-ként vitézkedik Damian.

James Harden, nem elég, hogy sorra hozza az Agyrém számokat, de lassan tényleg szinteket lép korábbi önmagához képest. A Denver Nuggets elleni rangadón, előbb végig vágtázott a pályán és behúzta a mindent eldöntő kosarat, majd levédekezte Nikola Jokic-ot. Hogy ez részéről mekkora tett, azt bizonyítsa az alábbi videó:

Hiába ért el Gordon Hayward (Utah Jazz) az Indiana Pacers ellen karriercsúcsot jelentő 38 pontot, ennek ellenére kikapott csapata zsinórban harmadszor. Ugyanezen meccsen, Rudy Gobert blokk-gépbe csapott át és kiosztott 8 db sapkát.

DeMar DeRozan 42 pontos vezérletével úgy nyert hosszabbításban a Toronto Raptors a Chicago Bulls ellen, hogy a rendes játékidőben egyáltalán nem vezettek. Van idegük a toronto-iaknak azért azt meg kell hagyni!

Brook Lopez, a Brooklyn Nets egyetlen kosarasra emlékeztető embere döntötte el a Detroit Pistons elleni meccset. Jó formában játszik mostanában a Liga utolsó és külön megsüvegelendő, hogy most egy Rájátszásért hajtó csapatot tudtak megverni.

DeMarcus Cousins első igazi pelikánként lejátszott meccsét hozta a Memphis Grizzlies ellen. Illusztris számokat pakolt a parkettra a center, hisz 41 pontja és 17 lepattanója tényleg irigylésre méltó, de az még inkább, ahogy a New Orleans, csapatszinten megfordította a meccset. 10 ponttal vezetett a Grizzlies, mikor is kivágtak egy 21-0-s etapot (!!!!!!). Elképesztő....

Óriási bőröst nyomott JJ Barea, Shaun Livingston szoknyája alá a Dallas Mavericks - Golden State Warriors meccsen. Ez a passz az év végi összefoglalók tuti momentuma lesz!

A Los Angeles Clippers-nél, Chris Paul és Jamal Crawford a Los Angeles Lakers ellen gondolták úgy, hogy méterekkel hátrébb viszik a hárompontos vonalat, mert hogy buzis a csík közelében dobálni. Pikánsabbá teszi a sztorit, hogy mindkét dobás dudaszóra, a 2. és 3. negyedek lezárásánál történt.

A hét videója cím nyertese a Nagymenőknél: LeBron James-é! Azt gondolom, hogy nem szolgál magyarázatra,  miért:

Kemények:

A múltkori (link), Millwaukee Bucks - Los Angeles Lakers meccsen történteknek lettek anyagi következményei is. Greg Monroe 35k-val, Nick Young 25k-val, míg D'Angelo Russell 15k-val lett rövidebb.

Nem múlt el verekedés nélkül az OKC - GSW meccs sem. Steph Curry ügyeletes seggfejecske megint kitett magáért és magára provokálta az oklahoma-iak dühét, de beszéljen helyettem a videó:

Ez a bunyó, kutyafasza volt a tegnap esti Chicago Bulls - Toronto Raptors-hoz képest. Ott kevesebben vettek benne részt, de jobban eldurvult a helyzet. Serge Ibaka támasztott oda feleslegesen Robin Lopez-nek, aki ezért kitépte a labdát Serge kezéből. Erre elkezdték egymást keményen lökdösni, majd Lopez felbaszta magát, hogy Ibaka bele akart túrni a dús hajába és megindított egy öklöst, amire érkezett is válasz. Mindkét játékost persze egyből kiállították. Nagyon ritkán látni ilyen szintű beleállást verekedésbe NBA-pályán, de jót tesz az egyre lágyabb játékoskapcsolatoknak. 

Swag, Yolo, Cukiságok:

Golden State Warriors nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy az Oklahoma City Thunder-től senki nem próbálta mérsékelni a szurkolók gyűlöletét Kevin Durant felé. Na most elmegy a csapatod húzóembere, pont a fő riválishoz, akik a Cél előtt állítottak meg egy meccsel. Engedtessék már meg drága GSW, hogy nem mindenki úgy ugrik, ahogy ti fütyültök, és had lehessen már Oklahoma-ban szívből rühellni Durant-et. Kész kabaré. Aztán ezt követően, Steve Kerr, a Golden State vezetőedzője kijelentette, hogy csapatától biztos senki nem mondott ilyet, mert nagyon tisztelik a Thunder-t. Gyorsan elejét vette a plusz motivációnak...

giphy.gif_480x268

A 2008-as Boston Celtics bulit szervez, amire a csapat egyik legnagyobb játékosát Ray Allen-t nem fogják meghívni. Rajon Rondo mondta el, hogy Allen nem elég hogy faképnél hagyta őket, de pont az egyik ellenségükhöz, a Miami Heat-hez lépett le, ezért meg sem fordult a fejében senkinek, hogy a triplakirálynak is küldjenek meghívót.

Egy igazi csapatban megvan a hierarchia és nincs ez másként a Cleveland Cavaliers-nél. Mondjuk, nagy pénzeket tennék rá, hogy nem tudnák egymás nevét hibátlanul leírni az év alatt összekukázott csapattársak... A videón, a heteket hiányzó és kurvára nem megérdemelt pihenését töltő Kevin Love gondolja úgy, hogy a padon van a helye a csillió dolláros öltönyében:

Carmelo Anthony hiába érkezett megváltó Messiásként New York-ba 2011-ben, a csapat lassan boldog boldogtalannak fel fogja kínálni. A Knicks már most nyíltan felvállalta, hogy megkíván válni egyik legnagyobb értékétől. Melo 32 éves, Franchise Player-nek már sehova nem fog menni, de teher nélküli dobógép még lehet belőle egy bajnokaspiránsnál.

giphy.gif_480x336

Mankósok:

Dion Waiters, a Miami Heat idei húzóembere lenyilatkozta, hogy szeretne még az alapszakasz vége előtt visszatérni a parkettre. Ez szép és jó, csak remélni tudjuk, hogy lesz még hova visszajönnie és a Heat nélküle is a rájátszásért küzd majd még. Ezek után jött kedd este az újabb, vagy ujjabb feketeleves a csapat számára. Másik nagyágyújuk, Hassan Whiteside a meccs végén, - mikor már lefutott volt, hogy megverik a Phoenix Suns-ot - ugrott fel egy lepattanóért és kúrta be úgy a kézfejét, hogy 13 öltéssel kellett összevarrni... ÁÚÚÚÚCCCSSS

Ezzel a továbbjutási esélyeik, elkezdett a 0-hoz konvergálni. Óriási extra kell a csapat talpon maradt játékosaitól a továbbjutáshoz.

giphy.gif_480x270

Külön tapsot érdemel Oklahoma városa, akik csináltak egykori kedvencüknek Kevin Durant-nek egy külön kabalafigurát. A sütivel próbálják kifejezni, hogy Kevin mekkora egy puhafasz, hogy a rivális GSW-hez szerződött. Van benne valami na :D

Főhet a Detroit Pistons feje, mert nem elég, hogy kikaptak a Brooklyn Nets-től idegenben, de egyik legnagyobb fegyverük is lesérült. Andre Drummond térde adta fel a szolgálatot a meccs 4. negyedében és a kezdő center nélkül, hiába vannak a Miami Heat nyakán, kurva nehéz dolguk lesz. Annyi előnyük van, hogy a Heat-nél kidőlt Waiters és Whiteside is egy időre.

 

Bónusz:

Minden hűséges Olvasómnak, aki elgörgetett eddig, szívből küldöm a FailArmy egyik legfrissebb videóját, aminek középpontjában a kosárlabda áll. Megéri feliratkozni, mert eszement dolgokat mutatnak félőrült emberekről hétről-hétre:

A bejegyzés trackback címe:

https://lanbasea.blog.hu/api/trackback/id/tr8312351327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása