Fél életünket irodákban éljük le, nem mindegy hogy! a kozoslegter@gmail.com-ra küldd el az irodai sztorid!

Közös légtér

Közös légtér

Többen utálják a munkahelyüket, mint gondolná

2017. március 22. - iroda l mar

A Sharp által megrendelt kutatás megállapította, hogy a magyar vállalatokat (is, meglehetősen összeurópai a trend) motivációhiány bénítja meg. Az irodai dolgozók közel háromnegyedének, egészen pontosan a felmérés szerint 74 százalékának tele a hócipője a melóhelyével, vagy legalábbis negatívak az érzelmei "egy szem" munkaadója iránt.

sharp1.jpg

Pont most, amikor a hazai reálbérek is kúsznak felfelé? Csodálkozhatnánk okkal. Mik akkor a legkomolyabb gondok?

Leginkább a sokak által ajnározott, míg mások szerint inkább átkozandó, izgalmasabb, színesebb, "játszótérszerűbb" irodákra vágynak.

Az Európa-szerte 6000 irodai dolgozó, köztük 500 magyarországi munkavállaló bevonásával elvégzett felmérés megállapította, hogy az emberek munkahelyüket leginkább egyhangúnak írták le (31%), de voltak, akik ennél is tovább mentek és a "komor", nyomasztó, sőt akár a "mérgező" szavakat tartották a leginkább jellemzőnek a melóhelyükkel kapcsolatban.

Egy átlagos magyar irodistát a munkanapja során kétszer bosszantják fel az irodai eszközök. Ezért a dolgozók közel harmada részben a saját eszközeit használja inkább a munkavégzéshez is.

Sok alkalmazott túl bonyolultnak tartja az irodai eszközöket. Mindez korfüggő is, jellemzően az idősebbeknek gond a modern irodai kütyük világával együtt élni. Az Y-generáció, az 1982 után születettek már a Google és  társaik mellett szocializálódtak, nekik nincs az ilyesmivel gondjuk.

Mi a megoldás? A felmérést megrendelő cég szerint egyszerűen kezelhető, mégis korszerű irodai eszközök, valamint izgalmasabb munkahelyi környezet, no meg kevesebb, agyatlan "nemszeretem" rutinfeladat (pl, az uncsi adminisztratív feladatra a felmérésben résztvevők közel fele, 47%-a panaszkodott.

sharp2.jpg

Addig is, amíg eljön ez a Szép Új Világ (kivéve a szerencséseket, akik már ebben élnek) sipirc vissza dolgozni! A főnök már várja a frissített táblázatot!

Ti mennyire érzitek reprezentatívnak ezt a felmérést? Tényleg ekkora a baj? Inkább érzitek magatokat fehér- (vagy akár kék-)galléros gályaraboknak, mint sem a karrierjükben kiteljesedő, boldog és elégedett dolgozó embernek?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kozoslegter.blog.hu/api/trackback/id/tr5112359629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása