Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Fontosabb az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket” – Enyedi Ildikó a KötőSzónak

„Édesanyám lutheránus, édesapám zsidó volt, a férjem katolikus. (...) A mi gyerekeink már a létükben ökumenikusak, és azt hiszem, tényleg jó lenne többet azzal foglalkozni, ami összeköt minket embereket.” –  mondta Enyedi Ildikó. Az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film több elismerést is besöpört a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A rendezőt kedden, a díjátadó utáni első hivatalos budapesti sajtótájékoztatón arról kérdeztük, mit jelent számára az Ökumenikus Zsűri díja. 

Szöveg: Kézdi Beátaenyedi1.jpg

Az Ökumenikus Zsűri indoklásában a következőket írta a magyar filmről, melyet a berlini versenyprogram legjobbjának választott: „Sokan küzdünk valamiféle fogyatékossággal – akár mentális, akár fizikai értelemben. A Testről és lélekről egy megható és komplikált szerelmi történet, mely egy vágóhídon játszódik. A főszereplők lelki kapcsolatban vannak egymással, de szenvednek attól, hogy képtelenek fizikailag egymás felé közeledni. Enyedi Ildikó egy finom képi világú történetet alkotott, mely aktiválja az érzékeinket, miközben kérdéseket tesz fel az emberek egymás közötti kapcsolatairól. A film megmutatja, hogyan lehet felülkerekedni a tökéletlen természetünkön és kapcsolatot létesíteni más fizikai lényekkel.”

Enyedi Ildikót az első hivatalos sajtótájékoztatón tudtuk megkérdezni:

Mit szól az ökumenikus zsűri díjához?

Először nem is tudtam, hogy az ökumenikus zsűri díját is megkaptuk, és azt hittem, hogy a filmkritikusok díjátadójára megyek. Nagy és igazán szép meglepetés volt, hogy megkaptuk az ökumenikus zsűri legjobb filmnek járó elismerését. Akkor ott, meglepetésemben csak az jutott eszembe, hogy felvázoltam a családunkat: édesanyám lutheránus, édesapám zsidó volt, a férjem katolikus. Berlinben pedig azt nem is mondtam, hogy a kamaszkori szobámban idoljaimként Brecht és Gandhi képe volt a falon. A mi gyerekeink már a létükben ökumenikusak, és azt hiszem, tényleg jó lenne többet azzal foglalkozni, ami összeköt minket embereket.

Fontos, hogy vallási/egyházi/teológiai szempontból értékesnek tartották, elismerték a filmjét?

Nagyon sokat számít. Nagyon jól esett, mert azt jelenti, hogy úgy dolgoztunk, ahogy szerettünk volna. Megértették a szándékunkat, hogy sokféle gondolkodású emberhez szeretnénk elérni, mert fontosabb az, ami összeköt, mint ami elválaszt minket, és erről manapság kevés szó esik. Ez a film arról szól egy egészen csendes magánéleti történet keretében, hogy minden, ami összeköt minket, embereket, a bolygónk összes lakóját, az fontosabb, mélyebb és elemibb jelentőségű az életünkben, mint ami szétválaszt minket.

A sajtótájékoztatón Enyedi Ildikóról a színészek egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy rendkívül érzékeny, felkészült és precíz volt, és mindig a jó megoldásokat kereste. A harmonikus közös munkát minden alkotó kiemelte, Nagy Ervin úgy fogalmazott: „bár még nem találkoztam a dalai lámával, de szerintem olyan lehet, mint Ildikó”.

A Testről és lélekről lesz a közelgő Magyar Filmhét nyitófilmje, március 2-tól pedig már a hazai mozik is vetítik. A rendezőnek van új filmterve is: Füst Milán A feleségem története című regényét szeretné megcsinálni. Régóta dédelgeti ezt az álmot, most azonban már aktívan dolgozik a forgatókönyvön, amire kapott némi fejlesztési támogatást is a Filmalaptól.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr812282715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_tr.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása