Reggel először óvatosan megnéztem az időjárás applikációt: napsütés... ezután mertem csak széthúzni a sötétítőfüggönyt: napsütés!!! Előre megbeszéltük, csak akkor indulunk neki Monaco-nak, ha süt a nap. Az idő velünk volt, egy kellemes bagettes-franciasajtos-fügés reggeli, és két koffeinbomba Nespresso után indultunk is Nizza gyönyörűséges főpályaudvarára. A vonatok Monte Carlo-ba körülbelül 20-30 percenként indulnak, egy jegy (csak oda) 3,90 euró, és alig több mint 20 perc az út.
Nem gondolom, hogy túl sokat kellene mesélni Monte Carlo-ról. Gazdagság, Belle Epoque, adóparadicsom, Forma-1, ATP-tenisztorna, Casino, Café de Paris, Hotel de Paris, jachtok, hercegség, Grimaldik, Disney-palota, őrségváltás, Csipkerózsika-villák, Grace Kelly, autóbaleset, depresszió, alkohol, rongyrázás, sznobizmus, Ferrarik, Porschék, Bentley-k, Dior és Gucci, LV és YSL, Piaget és Bulgari. De van egy újdonság, egy Oceanográfiai Múzeum, ami biztosan nagyon izgalmas lehet a honlapja alapján. (http://www.oceano.mc/en/prepare-your-visit) Ha szeretnéd meglátogatni, érdemes a hercegi palota és az óvároska látogatásával összekötni. Mi már elég sok akváriumot láttunk, erőnket és időnket inkább másra tartogattuk. A hercegi palotát nagyon rövid időre nyitják csak meg (10.30-11.30, 14.00-17.00), az őrségváltás pedig 11.55-kor van. Jól megnéztük (ezek az őrségváltások valahogy eléggé egyformák...), majd felültünk egy kaszinóhoz tartó buszra (2,- euró/fő).
Kiültünk a Café de Paris teraszára, ittunk egy pohár bort, illetve egy kólát. Fizettünk 16 eurót, de az tény, kaptunk egy jó adag sós kekszet és egy kis tál finom, ízesített olajbogyót. Na meg egy wifi-kódot, hogy haladéktalanul be tudjunk jelentkezni... Persze a látvány sem utolsó. Gyönyörű épületek, márkásabbnál márkásabb autók, egzotikus ruhás mesebeli vendégek jönnek-mennek a Casino lépcsőin, és ennyi átszabott, feltöltött, leszívott, implantált 40+-os hölgyet egy rakáson ritkán láthatunk.
Legfeljebb két órát töltöttünk Monacoban - de elmondhatjuk, eggyel több ország van a listánkon. Egy márványpados megállóban megpihentünk, megvártuk a 100-as buszt (ami francia, és már csak a szokásos 1,50 a tarifa) és elindultunk visszafelé. Ám több megállót is terveztünk.
Első utunk a Villa Grecque Keryloshoz vezetett. (Rögtön kellemes meglepetéssel nyitottunk: minden hónap első vasárnapján a látogatás ingyenes - egyébként ez Európa sok városában van így). Kerylos: jégmadár. A görög mitológiában ő jelképezi az örökké tartó, halál után sem múló szerelmet. A villát Théodore Reinach építtette 1902-1908 között. Théodore egy igazi reneszánsz tudós volt: régész, történész, ügyvéd, matematikus, numizmatikus, epigráfus, nyelvész, zenetudós, akadémikus... Első felesége két kislánnyal ajándékozta meg, de 26 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt. 
Théodore két évvel később, 1891-ben másodszor is megnősült, Fanny Kannt, Maximillan Kann és Betty Ephrussi leányát vette feleségül. Sok időt töltöttek a francia Rivierán, és Théodore szerelmük örök fészkét szerette volna egy gyönyörű helyen, Beaulieu-sur-Mer-ben a hideg kövekbe álmodni - s egyben emlékművet emelni a demokrácia és az emberi civilizáció bölcsőjének.
A villa tulajdonképpen egy i.e. 2. századi, Délosz szigetén élt gazdag görög nemes házának mintájára épült. A bútorok, asztalneműk, szövetek, dekorációk mind korhű másolatai az ókori görög luxus berendezési tárgyaknak - kiegészítve a XX. század elejének legmodernebb technikai újításaival, a Belle Epoque csodálatos stílusérzékével. Lenyűgöző hely: a kilátás, a környezet, a klasszikus ókori elegancia, a nemes anyagok tobzódása valójában a századforduló békés gazdagságának egyik legszebb emléke. Reinach 1928-ban hunyt el, a villát a francia államra hagyta, de a család továbbra is ott lakott. Egészen addig, amíg a a németek el nem foglalták Franciaországot. A nácik elkobozták a villát, Théodore fiát és annak egész családját Auschwitz-ba deportálták, és meggyilkolták. A család túlélő tagjai 1967-ig lakták a villát, azóta a nyilvánosság számára látogatható múzeum. Csodálatos hely. Megnyugtató, fényűző, elegáns, egyszerre csábít az élet élvezetére és gondolkodásra. Kihagyhatatlan.
Néhány megálló után érkeztünk Saint-Jean-Cap-Ferrat kis földnyúlványának nyakához a 100-as busszal. Innen jó 20-25 perces séta a Villa Ephrussi de Rotschild (vagy a 81-es busszal két megálló, kb 20 percenként jár). Az egyik legdrágább múzeum (13,50 euró), de ha valamit, ezt a palotát és kertjét feltétlenül meg kell nézni. Nem csak különlegessége miatt, hanem a története miatt is.
Jöjjön a második mese, a XX. század egy tragikus sorsú Csipkerózsikájáról, akit nem lehetett álmaiból felébreszteni...
Béatrice de Rotschild, annyira Rotschild-nak született, hogy mindkét nagypapája egy milliárdos de Rotschild volt. Béatrice tizenkilenc évesen ment nőül a nálánál jóval idősebb Maurice Ephrussi-hez. A frigy valószínűleg nem volt független Béatrice várhatóan óriási örökségétől, bár Maurice saját jogon is rendkívül gazdag volt, egy görög-orosz bankárcsalád tagja. Házasságuk már a kezdet kezdetén sem volt boldognak mondható, Maurice megszállott szerencsejátékos és nőcsábász hírében állt, folyamatosan csalta ifjú feleségét, mígnem megfertőzte egyfajta nemi betegséggel (valószínűleg szifilisszel). A fiatalasszony teljesen összetört. Mi vár rá? A férjére rá sem bír nézni, egészsége állandó veszélyben, nem lehet gyereke, családja, örököse, jószerével szexuális élete sem...
Madame Ephrussi végérvényesen különvált férjétől, életét és vagyonát három fontos dologra összpontosította: utazás, műgyűjtés, állatok. Amikor pedig éppen nem akart összpontosítani, ő is játszott... Hol máshol, mint Monte Carlo-ban és környékén? Béatrice férje és - a korábban említett - Fanny Kann Reinach szegről végről rokonságban álltak (Fanny nagyapja és Maurice féltestvérek voltak). Nem csoda, hogy a két család gyakran összejárt, ha éppen a Cote d'Azur-ön töltötték az idejüket. Béatrice-t megragadta Reinach épülő görög villája. Volt ugyan két háza Monaco-ban, de beleszeretett Cap Ferrat csodás félszigetének egy gyönyörű darabkájába, egy 69.000 m2-es birtokba. Sikerült megszereznie a belga király elől, s amikor édesapja halála után megkapta mesés örökségét elkezdhette építeni álmai palotáját.
Béatrice megtehette, ahogyan számos gazdag és sérült sorstársa - Florence, a tökéletlen hang, vagy éppen Michael Jackson -, hogy egy álomvilágba meneküljön. Imádta az olasz reneszánsz építészetet, a XVIII. századi francia bútorokat, kiegészítőket. Meglehetősen furcsa mesebeli kastélyt építtetett: az épület kívülről egy Grimm- vagy Andersen-mese habcsók palotája, Béatrice kedvenc velencei stílusában. A reneszánsz oszlopok, boltívek, spanyol kovácsoltvas díszítőelemek azonban kifinomult, nagyvilági, nőies bájt sugározó rokokó enteriőröket rejtenek. Gyönyörű faberakásos bútorok, selyem kárpitok, pásztorjeleneteket ábrázoló gobelinek, virágba borult drága porcelánok, aprólékos figyelemmel megkomponált, könnyednek tűnő termek sora - hát ide menekült a világ egyik leggazdagabb örökösnője a valóság elől. Gyermekek helyett állatokkal vette körül magát, a kastély parkjában állatkertje is volt, benne flamingók, gazellák, mongúzok, antilopok, egzotikus madarak, a palota termeiben macskák, kutyák, majmok szaladgáltak szabadon.
A ház úrnője, mint valami modern, alvajáró Csipkerózsika, szinte állandóan úton volt a nagyvilágban amikor éppen nem pihent csodálatos birtokán. Többször utazott az Ile-de-France luxusgőzösön, s annyira megkedvelte, hogy a parkot a hajó sziluettjének megfelelően alakította ki, és a kertészeknek matróz-egyenruhában kellett dolgozniuk. A villa maga is különleges, de a "csodák kertje" egyenesen lenyűgöző. Kilenc részből áll: spanyol, firenzei, kő, japán, egzotikus, franciás, sevres-i, provanszi, és a rózsakert. Órákat lehetne bolyongani a romantikus ösvényeken, grottók, vízesések, szobrok, különleges fák és virágágyások között, időnként rácsodálkozva a csodás kilátásra. Talán irigykedünk, de mégis, melyikünk cserélne ezzel az egész életében pótlékot kereső, szerencsétlen sorsú, mérhetetlenül gazdag, és valószínűleg mérhetetlenül magányos mesehősnővel?
A palota építése 1906-ban kezdődött és Mme Ephrussi 1912-ben költözött be. Szokásos nyitvatartással üzemel, de novemberben, decemberben és januárban hétköznap csak délután kettőkor nyit!
Már csak egy megállónk volt hátra a hazafelé vezető úton, Villefranche-sur-mer. Ha valaki nem érti mitől vonzó a francia Riviera, milyen egy romantikus dél-francia halászfalu hangulata, az feltétlenül látogasson el Villefranche-be. Akár novemberben, naplementekor, szürkületben is varázslatos.
Fáradtan zuhantunk be az egyik "éttermünkbe". Francia hagymaleves, kagyló, és franciás desszert-válogatás volt a menü - természetesen kiváló minőségben -, és szerencsére csak pár lépés volt a hívogató puha ágy. Erőt kellett gyűjtenünk az utolsó napra, voltak még terveink...
Folyt.köv...
