Ugye Te is úgy érzed néha, hogy legszívesebben kifutnál a világból?
Ha a munkahelyed stresszes, ha a kollégáid az idegeidre mennek, vagy épp otthon nem klappolnak a dolgok, akkor bizony hamar eleged lesz mindenből. Ez normális. Nagy a nyomás, folyamatosan meg kell felelni az elvárásoknak, így nem csoda, ha egyszer csak elszakad a cérna. Ilyenkor kell egy nagy levegő, egy olyan hobbi, ami kikapcsol, egy barát, aki meghallgat, vagy egy kis csend, hogy végiggondold, merre és hogyan tovább. Han Kang Növényevő című kisregényének főszereplője Jonghje más utat választott; úgy döntött egyszerűen kilép a társadalomból.

Ez a történet furcsa, nyugtalanító és helyenként igen bizarr. Alig 184 oldal, mégis egy nagyon erős könyv. Szokatlansága már abban is kitűnik, hogy ez a rövid próza három különböző perspektívából mesél. Először a férj szemszögét olvashatjuk, aki felesége Jonghje különös viselkedését ecseteli. A második részben a nő sógora mesél, a harmadik pedig Inhje, Jonghje nővére szemén át pillanthatunk be a végkifejletbe.

Jonghje egy éjjel vérről, nyers húsról és halálról álmodik. Másnap az asszony kidob minden állati eredetűt az otthonukból és ezután nem hajlandó húst enni. A férj egyre elkeseredettebb, hiába beszél a feleségének, hogy amit csinál az őrültség, a nő makacsul ellenáll. Jonghje egyre soványabb és hallgatagabb lesz, ám családjának sem sikerül észhez térítenie; minden próbálkozásuk sikertelen. A növényevés teljesen feldúlja a házasságukat, és szélsőséges reakciókat vált ki a körülötte élő emberekből; a dolgok pedig egyik napról a másikra rosszabbra fordulnak és a helyzet egyre abszurdabb eseményeket generál.

Bár a könyv címe az, hogy Növényevő, mégsem a vegetarianizmus a központi téma, ugyanis ez csak egy metafora a történetben, amely ennél sokkal mélyebb mondanivalóval bír. A hús elhagyása csak az első lépés, Jonghje így próbál lázadni a tökéletesnek tűnő, ám üres, boldogtalan élete ellen. A férje nem szereti és nem becsüli eléggé, életükben semmi izgalom, semmi újdonság nincs, a napjaik pedig ugyanolyan szürkeségben követik egymást.
Nem kommunikálnak egymással, nem is ismerik egymást.

Jonghje családja már-már erőszakkal próbálja észhez téríteni a nőt; az apa kissé brutális módot választ, hogy gyermeke konokságát megtörje. Miután rájönnek, hogy semmi sem tudja megváltoztatni a lány döntését, elfordulnak tőle, magára hagyják és többé nem tekintik családtagnak. Számukra egyszerűbb megfutamodni a probléma elől, és egyáltalán nem akarnak szembenézni a gondokkal. Csak egyik nővére, Inhje tart ki mellette, még azután is, hogy saját élete fenekestül felfordul.

A Növényevő különleges hangulatú, sötét és furcsa, ugyanakkor a legnagyobb erőssége, hogy minden mondat a helyén van. Nincsen benne töltőanyag, nélkülözi a felesleges körmondatokat és leírásokat, de mindez arra szolgál, hogy növelje az olvasóban a feszültséget és várja a rejtély megfejtését. Vajon mi fog jönni? Mi a fene folyik itt? És én vártam... a végkifejlet pedig szabályosan földhöz vágott.

Félelmetes, hogy ez a rövid történet mennyi súlyos kérdést feszeget. Beszél a családi kötelékek fontosságáról,  a diszfunkcionális családról, az ideális testről - amely "mérceként" szolgál a valós testkép kialakulásához, a mentális betegségben szenvedőkről, az erőszakról, valamint a fizikai és érzelmi éhségről. Egyenként is kemény témák, így együtt pedig egyenesen arcon csapnak. Rég találkoztam ennyire erős könyvvel. A Növényevőt nyáron olvastam, de tipikusan az a fajta regény, amely képes még most is váratlanul belekúszni a gondolataimba.

Érdekes volt végignézni, hogyan változik Jonghje. Az első részben valahol az álom és az ébrenlét között láttam az alakját. A második fejezetben szinte ártatlannak tűnik, olyan, mint egy kisgyerek. Az utolsó részben pedig egy megrongálódott, eltorzult állati hang csupán. Először azt hittem, van ebből a nyugtalanító helyzetből kiút, de miután a lány állapota egyre súlyosbodik, a katatónia és a tudathasadásos elmezavar elkerülhetetlenné válik. 
Jó lett volna Jonghje hangát is hallani, bárcsak beleláthattam volna a fejébe és a gondolataiba. De be kellett érnem a férje, a sógora és az egyik nővére szemszögével.

Szomorú könyv és egy kicsit őrült is, de én nagyon szerettem. Kifejezetten szokatlan. Elszakad a megszokott formáktól, és a tipikus fikciók is elmaradnak. Nincs boldog vég és feloldozás sem.
Ha elolvasod, biztos, hogy sokkolni fog, és azt is borítékolom, hogy is több helyen kényelmetlenül érzed majd magad. A történet néhol annyira szürreális, hogy lehet, egyáltalán nem fog tetszeni, de az tuti, hogy nem teszed le úgy, hogy nem vált ki belőled semmilyen érzelmet.
Olyan írás ez, amit a legtöbb kortárs regényben keresek - ezek pedig az elgondolkodtató, nyugtalanító, megfoghatatlan pillanatok.

Han Kang kivételes könyve mindazt megtestesíti, amit a koreai és a japán irodalomból és művészetből ismerhetünk, szerethetünk. A történet folyamatosan vibrál, egy kevés mágikus realizmus is átszövi és az elhanyagolt, baljós természet is megjelenik. Kivételes mű, nem véletlen, hogy 2016-ban Nemzetközi Man Booker-díjjal jutalmazták.

Kedvenc idézeteim a könyvből:

Amíg a feleségem növényevő nem lett, egyáltalán nem tartottam különlegesnek.

Minden olyan ismeretlen. Mintha minden a visszájára fordult volna. Mintha egy kilincs nélküli ajtó mögé lennék bezárva. Vajon végül megértem-e majd ezt az egészet, ami kezdettől fogva a szemem előtt van?

- Mit műveltél az előbb? - kérdezte.
- Nővérem, hát nem tudod? - kérdezett vissza Jonghje.
- Mit?
- Én sem tudom. Mindig is azt hittem, hogy a fák egyenesen állnak... Csak most jöttem rá, hogy valójában mind a két kezük a földbe gyökerezik. Nézd! Nézd csak meg! Hát nem megdöbbentő?
Jonghje hirtelen felpattan, és az ablakra mutat.
- Mind, egytől egyig kézen állnak.

Vegán zöldséges pite

Miután Jonghje szinte csak gyümölcsön és zöldségen él, mindenképpen vegán ételt képzeltem a könyv mellé. Virágokról is olvashatsz benne; olyan egzotikus virágokról, amelyek bizarr módon kerülnek a történetbe. Ezért arra gondoltam, az elkészítendő ételt a színes növények köré építem.
Ha nem is ismerhetőek fel teljesen a virágok, a vidám kavalkádot sárga-, zöld cukkiniből és répa csíkokból képzeltem el.
Hozzávalók:

• 1 csomag tej- és tojásmentes leveles tészta (Én most Tante Fanny-t választottam.)
• 110 g csicseriborsó liszt
• kb. 600 ml víz
• 1 zöldségleves kocka (lehetőleg bio)
• kurkuma (ízlés szerint)
• 3 ek élesztőpehely
• só, bors
• 2 közepes répa
• 2 közepes cukkini
• 2 közepes sárga cukkini
• kevés kókuszzsír a tetejére

Egy kizsírozott 26 cm-es piteformába beleteszem az előzőleg kinyújtott leveles tésztát. 185°C-ra előmelegített sütőbe teszem és 15 percig elősütöm.

A megtisztított répákból és cukkinikből zöldséghámozó segítségével vékony szeleteket vágok. Egy tálba teszem a csíkokat és kicsit lesózom. 8-10 perc múlva papír törlőkendőre szedem, hogy leitassam mindegyikről a felesleges vizet.
Egy tálba összekeverem a csicseriborsó lisztet a víz felével. A másik felét felteszem forrni a zöldségleveskockával, az élesztőpehellyel, a kurkumával és a sóval. Amikor jól elkeveredett, beleöntöm a csicseris keveréket és 2-3 percig, folyamatosan keverve hagyom besűrűsödni az egészet. Ezt a masszát ráöntöm az elősütött tésztára, majd jöhetnek a zöldségek. Minden szeletet óvatosan feltekerek és belehelyezek a töltelékbe. A folyamat kissé időigényes, de megéri, mert nagyon szép lesz a végeredmény. Mielőtt visszatenném a sütőbe, egy kevés kókuszzsírt megolvasztok és megkenem vele a zöldségek tetejét. 20-25 perc alatt készre sütöm! Langyosra hűtve tálalom, akkor már szépen szeletelhető. Jó étvágyat!