Haladj a korral és kaszálj nagyot a digitális megoldásokkal!

A BellResearch a Telekom megbízásából elvégzett kutatása során olyan eredményre jutott, amely hétköznapjaink ismeretében talán nem túl meglepő - és meglehetősen lehangoló. A hazai vállalkozások még nem használják ki az informatikában rejlő lehetőségeket, azokkal a megoldásokkal sem igazán élnek, amelyek könnyen elérhetők lennének számukra, a fejlesztésekre pedig nem fektetnek hangsúlyt. Cikkünkben bemutatjuk a KKV-k digitális pillanatképét, és megmutatjuk a fejlődési utakat is.

5_3.jpg

A magyar piac hagyományosan lassan ébred. Nem az új trendek és áttörések országa vagyunk, ahogy Balogh Péter is említette vele készített interjúnkban - mi biztosra megyünk, és azt vesszük át, ami máshol már bevált. A digitális eszközök kereskedelmi és vállalkozói kihasználásában azt látjuk, hogy a másutt már mainstreamnek számító technológiák felé sem nyitnak a kisebb cégek időben, akkor sem, ha ezek éppenséggel ingyenesen, vagy filléres havidíjért elérhetők.

Ahogy a vállalkozói blogolásról szóló posztjainkban írtuk, ez senkinek sem egyéni hibája, A saját cég vezetése ugyanis általában egy életforma, egész embert kíván, és nem csoda, ha sokan nem találják meg a mindennapjaikban azt az időablakot, amelyre szükségük lenne ahhoz, hogy ne csak kullogjanak a trendek után, hanem akkor használjanak egy technológiát, amikor az a “legforróbb”. Az informatikai és a digitális marketing feladatok általában a “számítógéphez értő” rokonra, szomszédra, jóbarátra maradnak, aki persze nem ismeri a cég működését olyan mélységben, hogy optimális megoldást szállítson - és sokszor a szakértelme sem igazán mély, csak “egész nap a gép előtt ül”.

Azaz elsősorban a képzés lenne a kulcskérdés.

Meg kellene teremteni a platformokat ahhoz, hogy a vállalkozók felismerjék ezeket a lehetőségeket, és ezzel versenyképességük is javulni tudjon.

1_9.jpg

“A hazai KKV-k döntő többsége még mindig csak árbevétele kevesebb, mint 1%-át fordítja infokommunikációra”, mondta el Lakatos Péter, a Telekom KKV szolgáltatásaiért felelős részlegének vezérigazgató-helyettese, a kutatási adatok elemzése során. Ez önmagában is beszédes adat, de a vállalkozókkal készített számos interjúból az is kiderül, hogy nem prioritás számukra, hogy tartsák a lépést a digitális technológiák fejlődésének ütemével.

Az ügyfélkapcsolati kommunikáció sokak számára fontos, ugyanakkor nincsenek annak a tudásnak, információnak a birtokában, hogy a modern, felhőalapú szolgáltatások és a robotszoftverek milyen minőségi ügyfélszolgálati élményt tudnak biztosítani kis cégek számára is elérhető konstrukciókban.

Ahhoz képest, hogy mi a KKV Blogon teljesen természetesnek vettük, hogy egy vállalkozásnak van weboldala,  valójában a kisebb vállalkozásoknak mindössze 40%-a, a nagyobbaknak pedig csak 68%-a rendelkezik egyáltalán saját weboldallal. Innentől képzelhetjük, hogy ezeknek az oldalaknak mekkora részét rakta össze egy családtag vagy ismerős, mikor frissítették utoljára a kódot, mennyire naprakész a tartalom rajta. Vajon hány rendelkezik az erről szóló posztunkban tárgyaltaknak megfelelő kezdőlappal? Gyakorlatilag arra kell gondolnunk, a hazai kisvállalkozások csak egy töredékének van egyáltalán a kor követelményei szerint elfogadható weboldala.

2_10.jpg

Mindez a digitális technológia alacsony priorizálásának eredménye. Érdekes az a szempont, és ezt a kutatás is megerősítette, hogy a “személyes ajánlás” rendkívül magasra értékelt marketingeszköz a KKV-k világában.Ez régóta közismert, de különös, hogy 2016-ban még sokan úgy gondolják, hogy ez bármilyen összefüggésben lehet azzal, hogy az interneten milyen jelenléttel bírunk. A személyes ajánlás fontossága a valóságban egyáltalán nem jelentheti azt, hogy az internet, a jó weboldal, a kulturált e-mailes kommunikáció “nem fontos”. Hiszen a személyes ajánlások teljesen más csatornán zajlanak, ezért ha nem adjuk meg magunknak, a cégünknek azt a lehetőséget, hogy az ajánlásokon kívül, a webről is szerezzünk érdeklődőket, az csak egy kihagyott lehetőség marad. A konverzióméréssel pedig könnyen számszerűsíteni is lehet, hogy minden digitális kommunikációra költött forintunk pontosan hány forintot hozott be, tehát kaphatunk saját bizonyítékot is a digitális megoldások magasabb priorizálásának kézzelfogható eredményéről. Nem kell feltétlenül ugyanúgy csinálni, ahogy atyáink tették, vagy ahogy a szomszéd csinálja.

A másik nagyon fontos kérdés, hogy a “személyes ajánlás” manapság már gyakran az interneten zajlik. A vevőink egymással is egyre inkább digitális csatornákon kommunikálnak, akkor miért gondolnánk, hogy nem tenne jót az üzletünknek, ha megkönnyítenénk azt, hogy rólunk beszéljenek online?

3_8.jpg

Ennek legegyszerűbb példája a Facebook like. Ha valaki egy lájkkal beköveti cégünk, vállalkozásunk Facebook oldalát, arról akár tucatnyi, vagy még több ismerőse is értesülhet, ráadásul egyből egy pozitív jelzést ad le rólunk, tulajdonképpen ajánl minket az illető. És ez még csak egy egyszerű kis like volt, nem is beszéltünk az online felületekre kipakolt anyagaink, képeink, információink megosztásáról, az azokkal interakcióba lépésről, és ennek üzletélénkítő hatásairól.

A számítógéppel rendelkező vállalkozások vezetőinek egyharmada gondolja fontosnak jelenleg, hogy üzletének saját Facebook oldala legyen. Ha ez csak egyharmad, akkor mennyi lehet az, aki minőségi munkát is végez a közösségi hálózatokon? 20% 10?

Ahogy a blogolásról szóló javaslatainknál jeleztük , itt is elmondjuk, amit ez a kutatás kemény számokkal támaszt alá: aki ma aktívan és határozottan nyit a digitális megoldások felé, az komoly sikereket érhet el, mert a hazai kisvállalkozások számára szinte terra incognita, felfedezetlen, szűz táj az Internet világa.

A KKV Blogon számos posztban fogjuk bemutatni azokat a technikákat, amelyekkel hatékonyan tud lendíteni üzletén minden nyitott elmével járó, az újdonságokra fogékony vállalkozó. Tarts továbbra is velünk!

A bejegyzés trackback címe:

https://kkv.blog.hu/api/trackback/id/tr6611997542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása