Life&Business coach | Egészségmentor | Yogi | Személyre szabott táplálkozási tanácsadás | Coaching

Kiss Vivien - Coach

Kiss Vivien - Coach

Mínusz 10kg; helyreállt laborértékek és több mint duplájára emelkedett sejtszintű vitalitás!

2019. szeptember 17. - KissVivien

Levi márciusban jött el hozzám táplálkozási tanácsadásra, azzal a céllal, hogy megszabaduljon súlyfeleslegétől, miközben energiaszintjét növeli, ezáltal pedig megteremtse a hosszan tartó, jó egészség alapjait.

litkeilevi.jpg

Ekkor arról számolt be, hogy különösebb egészségügyi kihívása ugyan nincs, de laborértékei közt jellemzően megjelenik egy-két csillag, ami az optimálistól való eltérést jelöli. Leginkább az évek óta magas gamma-GT zavarta, ami elsősorban a máj, az epeutak és a hasnyálmirigy működésének zavarát jelzi, és az utóbbi években sehogy sem sikerült az optimális tartományba vinnie.

Emellett elmondta, hogy bár 7-8 órát alszik, jó minőségben, napközben mégis hullámzó az energiaszintje, délutánra pedig elfárad és munkából hazaérve már sok mindenre nem jut energiája.

Mindennek fényében, egy részletes anamnézis után, feltérképeztem Levi vegetatív idegrendszeri és égetőrendszeri beállítottságát, ami alapján megtudtuk, hogy a paraszimpatikus fehérjetípusok táborát erősíti.

A vegetatív idegrendszerünk tulajdonképpen azokért a funkciókért felel a szervezetünkben, melyeket nem tudatosan irányítunk, és két oldala van:

  • a szimpatikus, aktív oldal, ami a gyorsító, lebontó folyamatainkért felel
  • és a paraszimpatikus, passzív oldal, ami a raktározó, nyugalmi funkcióinkat irányítja

A vegetatív vagy másnéven autonóm idegrendszer behálózza az egész szervezetünket és vannak olyan szervek, szervrendszerek, melyeket az egyik oldal, vannak, amelyeket pedig a másik irányít, ezért nagyon fontos, hogy kiegyensúlyozzuk a két oldal működését.

Mivel megtudtuk, hogy Levinek a paraszimpatikus oldala erősebb és a szimpatikus a gyengébb, ahhoz, hogy a szervezetében egyensúlyt hozzunk létre, egy fehérjében és zsírban gazdag táplálkozást javasoltam számára.  

Emellett pedig figyelembe vettük hormontípusát és egyéni érzékenységeit is.

Kiiktattunk minden olyan élelmiszer, ami ezek alapján negatív hatással volt szervezetére.       
Megbeszéltük milyen arányban érdemes fehérjéket, zsírokat és szénhidrátokat fogyasztania.
Meghatároztuk hányszor és milyen időközönként érdemes étkeznie.
Továbbá azt is, hogy ezekben az időpontokban mennyit javasolt fogyasztania.
Mindezt pedig egy plusz lépésként kiegészítettük a számára ideális étrendkiegészítőkkel, amik az étrenden felül (és nem pedig helyette!) segíthetik szervezetének egyensúlya, ezáltal pedig a céljai elérésében. 

Levi következetesen tartotta a lépéseket, ennek pedig meg is lett az eredménye.

Már néhány hét után arról számolt be, hogy laborértékei hosszú idő óta először a normál tartományba kerültek, nyugodtabbnak, kipihentebbnek érzi magát és a fogyás is beindult.

A kontroll alkalmával pedig örömmel mesélte, hogy mostmár munka után nem csak hogy nem érzi a régi fáradtságot, de még arra is van energiája, hogy sportoljon délutánonként. Nem is csoda, hiszen a korábbi 30%-os vitalitása, mára 75%-ra emelkedett!

Mindezzel együtt nőtt az akaratereje, sokkal motiváltabbnak érzi magát az élet minden területén.

A hab a tortán pedig, hogy sikerült 10kg-tól is megszabadulnia, amellett pedig, hogy testzsírszázaléka csökkent, a szervek körül lerakódott zsigeri zsír értéke is megindult lefelé! Mindezt éhezés nélkül 2800 kcal bevitele mellett!      

Gratulálok Levi a fantasztikus eredményekhez! Csak így tovább! �

Kiss Vivien

Life & Health coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Hogyan térj vissza egészségtudatos szokásaidhoz?

2019. szeptember 05. - KissVivien

A szeptember sokak számára az újra tervezés, újrakezdés időszaka a nyári fesztivál és nyaralás szezon után.   

Új célokat tűzünk ki vagy régieket frissítünk fel, neki ugrunk ismét nagy lendülettel a tervezésnek, jó esetben pedig a megvalósításnak is.

Ilyenkor megint előtérbe kerül az életmódváltás, szeretnénk a nyári lazulásból ismét összekapni magunkat, megreformálni a táplálkozásunkat, visszatérni vagy elkezdeni a rendszeres edzéseket stb.

egeszsegtudatosszeptember.jpg

 

Ez egy normális folyamat és azt gondolom nincs is azzal probléma, hogy nyáron lazábbra engedjük a gyeplőt. Gyakran megesik viszont, hogy a régi jó szokásainkat a nyaralások és forgatagok között szinte automatán teljesen felülírják a korábbi rossz minták és újból rutinszerűen kezdünk a finomított pékáruk, csokik és egyéb nyalánkságok felé nyúlni.

Ennek következtében előfordulhat, hogy még szeptember közepén is csak kóválygunk mondogatjuk két lekváros bukta közt, hogy holnaptól jobban odafigyelünk, nekiállunk az életmódváltásnak.

Aztán ahogy a januári fogadalmak nagy százaléka, úgy a szeptemberi újrakezdések is eltűnnek a süllyesztőben.

A mai cikkemben, így szeptember elején néhány tanáccsal szeretnék segíteni nektek abban, hogyan térjetek vissza az egészségtudatos szokásaitokhoz vagy vágjatok bele újonnan az életmódváltásba.

 

1. Tűzz ki célokat!

Mi a célod az egésszel? Fogyni szeretnél? Formásodni? Egészségesebbé válni? Megszüntetni a fennálló panaszaid? Több energiát? Fittebb, energikusabb szeretnél lenni a hétköznapokban?
Fogalmazd meg, ha teheted írd is le! Minden könnyebb, hogyha látod magad előtt azt, amiért csinálod az egészet. A fő célod mellett pedig tűzz ki apróbbakat is.

Ha a fogyás a célod, akkor a célsúly és a jelenlegi között, legyenek kisebb állomások, amiket időről időre szeretnél elérni, de az összes többi témával kapcsolatban is érdemes kisebb célokat is kitűzni.

2. Haladj lépésenként!

Akár kezdő akár újrakezdő vagy az életmódváltásban, azt javaslom ne várd el magadtól, hogy szeptember 1-jén mindent tökéletesen fogsz tudni csinálni. Hirtelen minden glutén-, tej-, és cukormentes lesz megint a konyhádban, az étkezéseid a számodra megfelelő arányokban állnak össze a tányérodon, mindemellett még az időzítés és mennyiség tekintetében is tökéletes lesz minden. Valószínűleg nem lesz. De ezzel az ég egy világon semmi baj nincs. Minden pozitív változtatást könyvelj el sikernek és inkább haladj lépésenként, de stabilan, mint, hogy a „mindent vagy semmit” elvet követve el se kezd! 

3. Kérj segítséget!

Ha nem tudod, hogyan indulj el számtalan helyről kaphatsz információt és segítséget. Egy jó személyi edző, táplálkozási szakember vagy ha egy másik oldalról szeretnéd magad támogatni akár egy coach is sokat segíthet abban, hogy sikeres legyen az életmódváltásod.

4. Keress támogató közeget!

Legyen ez egy barátnő, aki eljár veled edzeni és együtt fedezitek fel az új alapanyagokat, ízeket, recepteket. De lehet ez a párod, családod vagy akár egy olyan facebook csoport is, mint például a BodyWakes Egészségtudatosok Klubja, ahol nyugodtan felteheted kérdéseid a közösségnek és beszámolhatsz az eredményeidről is. Lényeg, hogy tudd nem vagy egyedül és sokan támogatnak! 

5. Kezdd el!

Imádok tervezni, célokat kitűzni, füzeteket megtölteni ezekkel, de minden hiába, ha a megvalósítás elmarad. Szinte minden témakörben igaz, hogy egyszerűen csak valahol el kell kezdeni, onnantól pedig minden alakul és tökéletesedik majd folyamatában. De elsőkörben elkell indulni, anélkül nem megy!

 

Úgyhogy hajrá! A szeptember rengeteg újdonságot és lehetőséget hordoz magában, használjátok ki ezt a csodás időszakot is! 

 

Szeretettel:

Kiss Vivien

Life & Health Coach

Egészségmentor

Funkcionális táplálkozási tanácsadó       

 

6 dolog, ami segít a jelenben lenned!

Légy a jelenben! Éld meg a pillanatot!

Annyiszor jönnek velünk szembe ezek a mondatok, hogy már-már közhelynek számítanak. Szinte fel sem figyelünk rájuk.

Pedig érdemes foglalkozni a témával. Már csak azért is, mert igazán boldogok tényleg akkor tudunk lenni, ha nem a múlton rágódunk vagy a jövőn aggódunk, hanem megéljük a jelen pillanatot.

6_dolog_ami_a_jelenbe_hoz.jpg

És itt nem csak a negatív dolgokról, félelmekről, aggodalomról, haragról van szó. Gyakran éppen a pozitív jövőkép, a holnap miatti izgatottság, ami például nem hagy aludni, visz el minket a jelenből. Gondolatok, tervek, célok, amik fantasztikusak, de nem agyalhatunk rajtuk a nap 24 órájában, bármennyire is izgalmasak. Fő itt is az egyensúly!

Ami pedig fontos, hogy a sok „majd” helyett kezdjünk el inkább a „most”-ban gondolkodni.

Ez mind szép és jó. De a kérdés az, hogy hogyan?

Manapság a rohanó világ, a határidők, naptárak, megbeszélések, különféle programok közepette nem is olyan egyszerű lenyugodni, megállni és jelen lenni egy-egy pillanatban.

Éppen ezért összeszedtem neked néhány olyan dolgot, ami képes szinte berántani a jelenbe!

 

1. Mozgás

Az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy arra az 1-2 órára a jelenben légy, hogy sportolsz, mozogsz. Jógázz, táncolj, sportolj. Arra a kis időre elfelejted a múltat, jövőt és megélheted bátran a mozgás örömét. Persze vannak kivételek, ha a konditeremben az xy gépen a telefonod nyomkodod és különböző dolgokon stresszelsz az nem ez a kategória. Válassz valami olyat, ami tényleg kikapcsol, feltölt és nem hagy más verziót az agyadnak, mint a fókuszálást egyetlen dologra.

 

2. Zene

Amikor megszólal a kedvenc zenéd a rádióban vagy elmész egy szuper koncertre valahogy megfeledkezel minden másról és arra a pár percre csak az számít, ami van. A ritmus, az ütem, a szöveg, a tánc. Csinálj időről időre egy mini válogatást a kedvenc zenéidből és hallgasd őket „terápiás” jelleggel.

 

3. Társaság

Mozdulj ki, légy a barátaiddal, családoddal. Csináljatok olyasmit közösen, amiben mindenki örömét leli és kapcsoljatok ki egy kis időre teljesen! Egy jó társaságban nem nehéz a „légy a jelenben” érzést összehozni.

 

4. Könyvek

Egy olyan könyv, ami tényleg leköt, amit alig bírsz letenni aztán pedig alig várod, hogy újból elővedd csodákra képes. Például arra, hogy amíg a kezedben tartod maximálisan a jelenben légy!

 

5. Hála

Sokat emlegetett téma, de elképesztő hatásokkal bír. Amikor hálát adsz és tényleg át is érzed azt (nem csak rutinból lefirkantasz egy listát reggelente a füzetedbe) akkor maximálisan megéled a pillanatot és képessé válsz a hála érzésén kívül mindent elengedni.

 

6. Meditáció

Megint csak egy szinten mindenre felírható dolog. Nem arra gondolok itt, mikor leülsz törökülésbe fél órára és csukott szemmel, egyenletes légzéssel azon gondolkodsz, mi legyen a reggeli, minden kész van-e a mai meetingre és melyik program mikor lesz a gyereknek a suliban.
Amikor már igazán eltudod engedni a gondolataid, befelé figyelni és meditálni, akkor ott nincs helye a jelenen kívül másnak. Ez idő és gyakorlás. Nem megy elsőre. Ha még csak most barátkozol a gondolattal, akkor érdemes elsőként vezetett meditációkkal kezdeni. A szöveg és a folyamat itt nem hagyja, hogy elkalandozz. Később pedig jöhet a hardcore csak te magad verzió is.

 

Apró pici dolgokat ezek, mégis sokat tudnak dobni a mindennapjainkon! Használd te is ezeket a trükköket és légy egyre többet a most-ban!     

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Miért tartott 2019-ben 4 hónapig kitűzni a céljaimat?

Egy coach cél nélkül valahol olyan, mint egy íjász íj nélkül. Kicsit elveszett, kicsit kevésbé hiteles.

Na persze mondhatjuk erre is, hogy butaság, a kézilabda edzőnek se kell, hogy kockás hasa legyen, de szerintem a kettő teljesen más téma. Mindenesetre én akkor érzem magam jól, hogyha úgy tudok segíteni a hozzám fordulóknak, hogy van tapasztalatom abban, amivel foglalkozunk és én is azt az életet élem, amire másokat inspirálni szeretnék.

Az idei év viszont célkitűzésben rendesen feladta a leckét.

Miért?

 

cel.jpg

  

Éppen a coaching miatt.

A tavalyi év végén és az idei év elején a coach képzési anyagok elsajátítása, emellett pedig az ügyfél szemszögéből is megélt coaching folyamat miatt rengeteg kérdés merült fel bennem.

Mind azzal kapcsolatban, hogy mit várok az élettől, mit szeretnék elérni, esetleg mit szeretne az élet tőlem, merre terel, mind pedig azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán ki vagyok én. Hogyan látom magam most? Hogyan látom magam 1 év múlva, 3 év múlva, 5 év múlva, 15 év múlva? Persze nem kell feltétlenül 20 évvel előre tudnunk, hogy mi fog történni velünk a jövőben, sokkal kevésbé lenne akkor izgalmas az élet. De mégis valahol megnyugtató, ha van egy kép, egy érzés, hogy mi az irány, merre törekszünk.

Mivel rengeteg kérdés merült fel, elkezdtem az eddig megszokottnál többet foglalkozni a témával. Mélyére néztem a dolgoknak, majd mintha egy doboz lenne vissza is csuktam a tetejét. Majd megint a mélyére és megint visszacsuk.

A célkitűzést pedig egyre csak tologattam. Majd jövő héten, majd holnap, majd délután, majd este, majd inkább a jövő héten…

 

De mégis miért? Miért volt nehéz egyáltalán elkezdeni megfogalmazni, leírni őket?

 

Mert, amikor célt tűzöl ki akkor már nem csak álmodozol. A célkitűzéssel elkötelezed magad valami iránt. Ez nem jelenti azt, hogy ezek nem változhatnak menet közben. De mégis, ha te leírod és eldöntöd, hogy elszeretnéd érni akkor vállalsz valamit, teszel magadnak egy ígéretet és onnantól kezdve tudni fogod, hogy aznap tettél-e valamit a céljaidért vagy sem.

A jó célok pedig olyanok, amiktől nem csak lelkesek vagyunk, de kicsit meg is rettenünk. Mikor rájuk gondolsz és egyszerre vagy izgatott és érzel valami furcsát a gyomrodban.

Ezt pedig addig, amíg bizonyos kérdéseket nem tisztázol magaddal nehéz jól csinálni.

 

Mi rakta helyre bennem a dolgokat?

 

Ugyanaz, ami felkavarta: a coaching.

Egy idő után mikor lenéztem a doboz mélyére, már nem zártam vissza a tetejét. És nem mondogattam azt sem, hogy majd holnap, majd hétvégén stb. Leültem és elkezdtem megfogalmazni, leírni a céljaim. Majd elővettem újra és átfogalmaztam, átvariáltam és megtettem újra meg újra.

Őszintén?

Még most májusban sem érzem 100%-ig késznek, igazán az enyémnek, lelkesítőnek és mégis rémisztőnek őket. Lehet még egy darabig nem is fogom. De nem ez számít. Az számít, hogy dolgozom rajta, dolgozom magamon és ettől egyre jobb és jobb lesz minden. Így van ez az élet minden területén, legyen szó sportról, tanulásról, munkáról, hívatásról vagy az önismeretről, önfejlesztésről, akár így a célkitűzésről.

 

Csak csináld és haladj az utadon, nem számít mennyi ideig is tart!

 

Ha pedig segítségre van szükséged az út megtalálásához vagy az azon történő megfelelő haladáshoz, keress bizalommal! 

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Tetszett a cikk? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Ha pedig szeretnél mindig értesülni a friss bejegyzésekről, vagy kíváncsi vagy többre is ezeknél:

Likeold az oldalam FACEBOOKON!

Kövess az INSTAGRAMON is!

7+1 dolog, ami segíthet a mélypontokon való átlendülésben!

„Egyszer fent, egyszer lent” – szokták mondani. Az életünk egy változásokkal teli, dinamikus utazás, ahol van, amikor sebesen ívelünk felfelé, de mindannyian élünk meg mélypontokat is. Azt gondolom a kérdés nem az, hogyan kerülhetjük el ezeket. Hiszen gyakran szinte szükségesek a nehezebb élethelyzetek, nehezebb lelki állapotok ahhoz, hogy aztán értékelni tudjuk a jót. Ráadásul a nehézségeken való túljutás, az ehhez kapcsolódó sikerélmények fontos hozzájárulói személyiségünk fejlődéséhez.

A kérdés inkább az, hogy egy-egy ilyen mélypontba hogyan ne ragadjunk bele, hogyan másszunk ki belőle minél hatékonyabban?

atlendulni_a_mely_ponton.jpg

 

Ebben a posztban összeszedtem nektek 7+1 olyan dolgot, ami nekem segített és segít a mai napig a nehezebb időszakokon való hatékony átlendülésben.

 

1. Hálalista

Talán a legnehezebb időszakokban a legnehezebb hálát érezni, ugyanakkor ilyenkor segít a legtöbbet. A hála a jelenbe hoz és elképesztően gyorsan emeli a rezgésszinted.

Vegyél elő reggelente egy füzetet, gondold végig és írd is le mik azok a dolgok, amikért igazán szívből hálás vagy! Egy pillanatra hunyd be mindegyik pont után a szemed és éld is meg szívből az érzést.

Nem kell minden alkalommal mindent felsorolnod, határozd el, hogy minden nap leírsz csupán 3-5 dolgot. Meglátod majd, hogy a számos jótékony hozadéka mellett, elkezded majd másképp látni az életed, az adott élethelyzeted és a problémáid. Mindeközben pedig egyre jobb és jobb dolgokat leszel képes bevonzani a mindennapjaidba. Színtiszta nyereség és körül-belül napi 10 percet vesz igénybe.

 

  2. Meditáció

Talán a leghatékonyabb olyan gyakorlat, ami közelebb visz magadhoz és megerősít, miközben megnyugtat. A rendszeres meditáció pozitív hatásait már számtalan kutatással igazolták. Ha éppen mélyponton vagy (de persze ajánlom akkor is, ha nem), kezdd a reggeledet egy ilyen 20-30 perces elmélyült befelé figyeléssel. Lépj ki legalább ennyi időre a rohanó világból és a problémák zajából aztán meglátod, egy idő után már egészen másképp térsz vissza a mindennapokba.
Jusson eszedbe mindig, hogy a meditációra akkor van a legnagyobb szükséged, mikor azt gondolod se időd, se kedved nincs hozzá!

 

 3. Rendszeres testmozgás

A mozgás fokozza az endorfin termelését, amit gyakran szoktak „boldogsághormon”-ként is emlegetni. Ennek hatására valóban vidámabbak, jobb kedélyűek leszünk. Ráadásul a sport hatékonyan segít a feszültség levezetésében is. Egy kiadós edzés vagy akár csak egy hosszú séta után is joggal érezhetjük magunkat büszkének, hogy ma is tettünk valamit az egészségünkért vagy éppen a jobb alak céljának eléréséért. Ez a sikerélmény pedig megint felfelé mozdít majd a képzeletbeli mélypont skálán.

 

 4. Sikernaplózás

Ha pedig már a sikerélménynél tartunk, akkor fontos, hogy tudjuk értékelni saját sikereinket még akkor is, ha épp nem vagyunk a legjobb passzban. Ez rengeteget tud hozzátenni az önértékelésünkhöz és ahhoz, hogy elhiggyük van kiút a jelenlegi helyzetünkből.

Esténként vegyél elő egy füzetet és írj fel 3-5 olyan dolgot, amiért ma büszke lehetsz magadra. Nem kell, hogy megváltsd a világot. Elég csak az, hogy ma is elmentél edzeni vagy felvettél egy szemetet a földről és kidobtad, esetleg segítettél egy néninek leszállni a buszról. Emeld ki azokat az apróságokat a napodból, amikért büszke lehetsz magadra!

 

 5. Célkitűzés/újragondolás

Gondold végig a céljaid, írd le őket, vezess célfüzetet. Tudd, hogy mit miért teszel és hogy a mélypont után ott vannak az elérendő célok, amik felé haladhatsz. Kis botlások és kanyarok mindig lesznek az úton, a lényeg, hogy haladsz. Ha már megvoltak a céljaid korábban is, nézd át őket, tudsz-e velük még azonosulni, lelkesítenek-e, valóban azokat a dolgokat szeretnéd-e elérni? Igen? Akkor ne ragadj bele túl sokáig egy gödörbe hátrafelé nézve és a sebeidet nyalogatva, hanem szegezd előre a tekinteted! Legyen jövőképed és ennek megfelelően légy a jelenben! Ez minden esetben hatásos.

Nem megy egyből? Nem tudod valójában mit is szeretnél? Minden rendben. Gondold át újra meg újra, dolgozz rajta, ismerd meg mélyebben önmagad. Sokszor egészen mélyre kell ásnunk ahhoz, hogy ismét feltudjuk építeni önmagunkat. Ne félj ezt a munkát megtenni! Ha úgy érzed kérd szakember segítségét, együtt minden könnyebb!

 

 6. Őszinte, nyílt kommunikáció

Nincs annál rosszabb, mint mikor rossz passzban vagyunk és ezt rányomjuk a környezetünkre, akik egy idő után szintén negatívan reagálnak vissza és kialakulnak a viták, kiéleződnek a szeretteinkkel való viszonyok. Légy őszinte magaddal és a számodra fontos emberekkel is! „Figyelj most nem vagyok jó passzban, mert…” vagy „Kicsit nehéz helyzetben vagyok, nem szeretnék róla beszélni, de tudom, hogy most nem könnyű velem.” Ha pedig előre nem sikerült, akkor ne féljünk elnézést kérni utólag, amiért saját problémáinkat vetítettük ki rájuk. Hidd el a tiszta, nyílt, őszinte kommunikációnál nincs hatékonyabb eszköz a jó emberi kapcsolatokhoz! Ráadásul előfordulhat, hogy nem is számítasz rá, mégis megtudod beszélni valakivel mi nyomja a lelkedet. A legtöbb esetben jót tesz, ha kitudjuk beszélni magunkat egy megértő fülnek.

 

 7. Töltődés a természetben

Mozdulj ki, kirándulj, vagy csak sétálj egyet a közeli zöldövezetben! Légy friss levegőn, élvezd a színeket, az illatokat, a napsütést vagy akár a záport! Öleld magadhoz időnként a természet energiáját és töltődj belőle! Imádni fogod!  

 

 7+1. Önmagammal töltött minőségi idő

Az előzőek közül is sok olyan volt, ami belefér ebbe a kategóriába. A meditáció, a természetjárás stb. Ezek mind értékes, önmagunkkal töltött elfoglaltságok, de figyelj ezeken felül az igényeidre. Én például sosem felejtem el mennyire felszabadító érzés volt, mikor először mentem el egyedül moziba. Nem azért, mert valaki hívott, vagy mert akkor jött ki a legújabb xy film és családi mozi estet tartottunk. Egyszerűen csak elmentem, mert jól esett és kész.

 

Figyelj rá mi adna neked egy plusz löketet. Ha ez egy kör futás a margit szigeten akkor az, de ha egy egyedül megnézett film azzal sincs probléma. Csak érezd jól magad önmagaddal! 

A mélypontokat nem bűn megélni, sőt, ahogy fentebb írtam kell is! De figyelj rá, hogy ne időzz bennük túl sokáig. Kezdd el alkalmazni a fenti tippeket és lépj ki hatékonyan a problémák bűvköréből!

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Tetszett a cikk? Oszd meg az ismerőseiddel is!

Ha pedig szeretnél mindig értesülni a friss bejegyzésekről, vagy kíváncsi vagy többre is ezeknél:

Likeold az oldalam FACEBOOKON!

Kövess az INSTAGRAMON is!

Hogyan találjuk meg a táplálkozáshoz való egészséges hozzáállást?

A táplálkozási zavarok, a túlsúly és ezzel szemben a kóros soványság fénykorát éljük. Nem csak az énképünk, de a táplálkozáshoz való hozzáállásunk is mintha egyre eltorzultabbá válna.

taplalkozasi_zavarok_kiut.jpg

Legutóbbi posztomban említettem, hogy nekem is kijutott egy pici szelet az evészavarok tortájából. A szélsőséges diéták próbálgatása, a kiéheztetés és önsanyargatás odavezettek, hogy teljesen elvesztettem az étkezéshez való normális hozzáállás képét.A falási rohamok, bűntudat majd a kompenzálás túledzés, koplalás, hashajtás és hánytatás formájában mind ismerősek.

Éppen ezért szeretném veletek megosztani mi az, ami nekem segített megtalálni egy optimális utat.

Három fő lépcsőfok van szerintem, amit érdemes tisztába tenni magunkban.

  1. A táplálkozás

Akár foglalkoztál már vele korábban és hozzám hasonlóan mindenfélét kipróbáltál, aminek zűrzavar lett a vége, akár sosem érdekelt a téma és mindig úgy voltál vele, hogy eszed, ami szembejön, érdemes a konkrét témával foglalkozni.

Miért?

Mert ha tudod mi az a táplálkozási forma, ami neked a legjobb és valóban kiegyensúlyozott az olyan, mintha lenne egy mankód. Ez egy olyan fő fonal, ami mentén haladhatsz és ha letérsz róla akkor is mindig van hová visszatalálni.

Amíg szélsőséges diétákat folytatsz és a szervezeted hiányt szenved, addig folyamatos kívánósság lesz rajtad úrrá. Ha túl keveset eszel vagy túlságosan megvonod magadtól pl. a szénhidrátokat vagy a zsírokat, amikre a szervezetednek szüksége lenne, akkor értelemszerűen a szervezet ezeket kívánós reakciókkal fogja követelni magának. Te pedig mindeközben szinte megőrülsz. Nem csoda, ha jönnek a falási rohamok, a kontroll vesztés és a napi 24 órás étkezésen kattogás.

Érdemes szakember segítségével egy személyre szabott megoldást találni, ami valóban Rólad szól!

  1. A lélek

Bizony rengeteg dolog állhat akár a túlevés, akár a koplalás hátterében. Mit szeretnél az étellel pótolni/megkapni/megadni magadnak? Mi az, ami miatt azt érzed éhezned kell? Programok, blokkok, különböző események lecsapódásai, kavargó érzelmek. Rengeteg dolgot cipelhetünk magunkkal, amik a végén a táplálkozás oldalán csapódnak le.

Ezeknek szintén érdemes szakember segítségével a mélyére ásni. Rengeteg pszichológus, lélekgyógyász létezik, akiknek nem csak papírja, de gyakorlati tapasztalata is van a témában.

  1. Mentális hozzáállás

A három dolog teljesen összefügg. Maga a táplálkozás, a lelki oldal és persze az, hogy mi az, ami a fejünkben van?

A cukor mérgező, a glutén öl, a tejtől rögtön kicsapódik a narancsbőr?

Rengeteg információ van már a köztudatban és valóban van sok minden, amit érdemes elkerülni, kihagyni az étrendünkből. Ezeknek a meghatározása a fent említett első lépésben meg is történik. De nem csak azt érdemes tudni mi mit okoz a szervezetünkben és miért érdemes elkerülnünk, hanem tudni kell az egészet elengednünk.

Ha elmész egy esküvőre vajon melyik a jobb?

Ha megeszel egy szeletet a tortából, vagy ha folyamatosan azon kattogsz, hogy neked a felszolgált ételek közül semmit sem szabad?

Persze vannak olyan emberek, akiknek az is megy, hogy ilyen helyzetben is tartsák a saját egészségtudatos metódusukat, de én azt gondolom nem kell mindenkinek ilyennek lenni. Sőt!

Ha megeszel egy csokit azt tedd bűntudat nélkül, kompenzálás nélkül. Egyszerűen csak edd meg mert jól esik és kész.

Ne élj rajta, ne azt edd folyamatosan! Élj egészségtudatosan, edd azt, ami neked jó, de alkalomadtán tudd ezt elengedni!

A táplálkozás éltet, energiát ad. A táplálkozás fontos. De ha félelemmel, bűntudattal, görcsöléssel, stresszel fűszerezed akkor minden étel ártó.

Légy egészségtudatos, ugyanakkor légy szabad!


Összefoglalva találd meg a számodra igazán megfelelő táplálkozási formát, dolgozz a lelki világodon és légy rendben fejben is. Egyszerű? Nem! Néhány napos folyamat? Nem! De megéri dolgozni magunkon minden oldalon, és nem csak a táplálkozási, de vele együtt az egyéb problémáink is folyamatában megoldódhatnak. 

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Mikor a „bűnözés” a táplálkozási szótárad részévé válik – őszintén az étkezéshez való hozzáállásról

A táplálkozáshoz való hozzáállás, pontosabban az egészséges hozzáállás témája nagyon közel áll a szívemhez. Sokáig étkeztem ugyanis egészségtelenül úgy, hogy az ételhez és evéshez való hozzáállásom egészségesebb volt, mint később, amikor viszont már jobban megválogattam az ételeket és elindultam az egészséges életmód útján.

Vicces nem? Mintha a mérleg nyelve nem akart volna kiegyensúlyozódni.

egeszsegeshozzaallas.jpg

Nagyon hosszú út volt (legalábbis én annak érzem), mire végül ráéreztem hogyan tudok egyszerre egy egészségtudatos életmódot követni és közben nem valami különös, eltorzult módon állni az étkezéshez, bűnözésként felfogni a csokit, és fegyveres gyilkosként tekinteni a gluténra…

 

Hol kezdődött minden?

 

Gyerekként én is ettem, amit kaptam a szüleimtől, az óvodában, később az iskolában. Viszonylag kiegyensúlyozott volt a táplálkozásom, emellé mozogtam és az egész valahogy annyira könnyű volt. Hozzáteszem semmilyen szélsőséges táplálkozási forma nem alakult ki a családban, teljesen szokványosan főzött anyukám, az egyetlen „szabály” a napi egy csoki/édesség volt. Nem kerestem ki a kamrából a kekszes üveget és tömtem magam degeszre, de nem is szerettem volna (legalábbis ekkor még).

Majd kamaszként azt hiszem minden lánynál eljön az a pont, amikor már nem tetszik magának. Így voltam ezzel én is. Először még csak edzegetni kezdtem, majd jöttek a mindenféle információk, táplálkozási divatok, közben idősebb és önállóbb lettem, úgyhogy elkezdtem kísérletezni magamon.

Időszakos böjtök, délelőtt nem evés, majd a harcos diéta a napi egyszeri főétkezéssel stb. Volt itt mindenféle.

Miközben az étkezéshez való hozzáállásom teljesen felborult. Egyszerűen reszkettem valami cukrosért vagy finomított szénhidrátért, de talán csak azért mert tudtam, hogy „nem szabad”, vagy csak majd ekkor és akkor szabad, pl. hétvégén, születésnapon stb.

Aztán mikor eljött az aktuális hétvége vagy születésnap elszabadult a pokol. „Ma már úgyis mindegy.” És itt már magam elé vettem a sütis tálcát és nem volt megállás.

Közben persze őröltem magam rajta, hogy mit gondolnak mások, ha ennyit és annyit eszik.

Itt mindenkinek, aki küzdött már hasonló gondolatokkal szeretném elárulni, hogy általában pont semmit nem gondolnak az emberek. (Hacsak nem, valaki tényleg nagyon feltűnően zabál.) De alap esetben, mikor mi azt hisszük mindenki minket figyel és azt mit és mennyit eszünk, akkor valójában senki sem figyel, vagy ha mégis akkor esélyes, hogy az illetőnél is van valami a háttérben, amiért ennyire szemet szúr neki a téma…

Na de vissza az eredeti vonalvezetéshez.

Azt hisszük az egész világ rosszallóan nézi a már-már kényszeres evésünket, így egy idő után átváltunk zugevésbe. Legalábbis nálam ez történt. Művészi szintre lehet fejleszteni azt, amikor az xy nagy áruházban a kasszánál, mint egy tolvaj nézed, hogy nem látja-e senki mit veszel, mert még a végén beszólnak, hogy „te pedig olyan egészségesen táplálkozol, ezt mind megeszed?”.  Mit fognak gondolni, ha meglátják?

Majd eljön a következő szint, amikor már annyira bűntudatod van, hogy muszáj kompenzálnod valamivel. Hashajtók, túledzés, másnapi koplalás, ne adj isten hánytatás.

Ezen a szinten (de egyébként már az előzőeknél is) tényleg érdemes realizálni, hogy ez nem normális és a legkevésbé sem egészséges, és ha egyedül nem tudunk megbírkózni a dologgal szakember segítségét kérni.

Sokaknak talán idegen ez a sztori, lehet vannak olyanok is, akik magukra ismernek, de nem ez a lényeg, mert legalább ezerféleképpen lehet egészségtelen az étkezéshez való hozzáállásunk akkor is, ha sosem foglalkoztunk a témával és akkor is, ha azt gondoljuk mi tényleg jól csináljuk.

Ugyanis rengetegen keresik a számukra ideális táplálkozást és miközben kutatnak gyakran csak egyre rosszabbul és rosszabbul érzik magukat.

Lassan elfogadtuk, hogy a „csalónap” és a „bűnözés” kifejezések a táplálkozási szótárunk részévé válnak.

Rengetegen ragaszkodnak görcsösen a szabályaikhoz miközben szinte kiesik a szemük egy somlói láttán, annyira kívánják.   

 

De tudjátok mit? Ennek nem lenne szabad így lennie.

 

Egy egészségmentor és táplálkozási tanácsadó szájából elsőre lehet ez furcsának tűnik, hiszen megvannak nekem is a magamnak felállított szabályaim és az ügyfeleimnek is egy nagyon konkrét táplálkozási ajánlást rakok össze.

DE!

Tudjátok mit csinálok, amikor csokit eszem?

Hát semmiképp sem csalok és nem is bűnözök! Csak eszem és kész… Bűntudat nélkül, anélkül, hogy azt érezném valami rosszat teszek a testemmel. (és ezt javaslom másoknak is)

Itt is megvannak nyilván az ideális határok, hiszen, ha mindennap csokit eszem vagy átcsapok bármilyen mértéktelenségbe akkor ugyanúgy nem fogom jól érezni magam.

De igenis kell az egyensúly és biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan esznek mindennap cukrot és ennek ellenére is egészségesebben állnak az étkezéshez, mint azok, akik nem tudnak egészséges keretek közt engedni a szabályaikból és egy állandó görcsölés, stressz számukra a téma.    

 

Persze nem csak ez a két véglet létezik.

 

Azt gondolom nagyon sok féleképpen lehet ezt jól csinálni és éppen ennyi féle módon lehet rosszul is. Ebben sem vagyunk egyformák és mindenkinél más és más taktika/technika működik jól.

Ha érdekel titeket nekem mi segített és szerintem hogyan lehet megtalálni a saját egyensúlyunkat a táplálkozás terén, akkor kommentben írjátok meg akár itt akár facebookon, hogy egy élő videóban vagy inkább egy posztban látnátok a témát szívesebben.

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

9 kg fogyás tisztán zsírból, éhezés nélkül mindössze 4 hónap alatt, 55 évesen!

2019. április 18. - KissVivien
Ahogy Enikő fogalmazott 40 év kilókkal való küzdelmének sikerült véget vetnünk az elmúlt hónapokban.
 
Enikő ugyanis rengeteg fogyókúrát, diétás programot kipróbált már mielőtt tavaly novemberben eljött hozzám táplálkozási tanácsadásra. Elsődleges célja éppen az volt, hogy végre búcsút intsen a plusz kilóknak koplalás és szenvedés nélkül, úgy, hogy közben az energiaszintje se csökkenjen.
sikersztori_eniko.jpg
 
A hosszú évek próbálkozásai után olyan programot keresett, ami nem csak egy néhány hetes fogyókúra, hanem hosszú távon is tartható, valódi életmódváltás.
 

Ahhoz, hogy valaki tényleg eredményes és közben tartható étrendet kapjon a legfontosabb, hogy ezt 100%-ban személyre szabjuk.

 
Ennek érdekében a tanácsadás során egy részletes anamnézist követően feltérképeztük
Enikő táplálkozási és hormontípusát, továbbá figyelembe vettük egyéni érzékenységeit.
 
Megtudtuk, hogy paraszimpatikus fehérje típus, agyalapi hormontípussal.
 
De mit is jelent ez?
 
A szervezetünkben a vegetatív idegrendszerünk felel azokért a funkciókért, melyeket nem tudatosan irányítunk, mint például az emésztés – nem gondolkodunk rajta mégis működik. Ennek a vegetatív vagy másnéven autonóm idegrendszerünknek pedig két oldala van:
 
- a szimpatikus, aktív oldal, ami a gyorsító, lebontó folyamatainkért felel
- és a paraszimpatikus, passzív oldal, ami a raktározó, nyugalmi funkcióinkat irányítja
 
Ami nagyon fontos a szervezetünk számára, mind az egészség, a magas energiaszint és az ideális forma szempontjából az az, hogy kiegyensúlyozzuk a két oldal működését. És míg a szimpatikus oldalt a fehérjében és zsírban gazdag táplálkozás, addig a paraszimpatikus oldalt a szénhidrátban gazdag táplálkozás erősíti.
 
Mivel megtudtuk, hogy Enikőnek a paraszimpatikus oldala erősebb és a szimpatikus a gyengébb, ahhoz, hogy a szervezetében egyensúlyt hozzunk létre, egy fehérjében és zsírban gazdag táplálkozást javasoltam számára.
Kiegészítve kisebb arányban, jó minőségű szénhidrátokkal is természetesen, hiszen szénhidrátokra a szervezetünknek bármelyik típusba is tartozzunk szüksége van, ezeket sosem csökkentjük le teljesen.
 
Mindemellé vettük figyelembe a fent említett hormontípusát és egyéni érzékenységeit.
 

Ahhoz pedig, hogy Enikő tényleg eredményes lehessen 5 lépésben állítottuk be a táplálkozását.

 
Első lépésként megbeszéltük mik azok az élelmiszerek, melyek jótékonyak, semlegesek, ritkán fogyasztandók vagy esetleg kerülendők számára.
 
Második lépésként megbeszéltük a pontos fehérje, zsír és szénhidrát arányokat, továbbá megmutattam, hogy tudja ezeket ő is kiszámolni és úgy összerakni az ételeket a tányérján, hogy mindez stimmeljen.
 
Harmadik lépésként beállítottuk az étkezéseinek ritmusát, hogy hányszor, milyen időközönként étkezzen, figyelembe véve a mindennapjait, munkáját, elfoglaltságait.
 
Negyedik lépésként megbeszéltük a napi kcal bevitelt és azt, hogy ezt hogyan érdemes elosztania a különböző étkezésekre.
 
Ötödik lépésként pedig kitértünk arra is, az étrenden felül milyen étrendkiegészítők segíthetnek szervezetének és céljai elérésében.

Mi történt ezután?

 
Enikő komolyan vette az ajánlásokat és nagyon elszántan vágott bele a programba, majd az elmúlt hónapok során kitartóan tartotta is, aminek meg lett az eredménye!
 
4 hónap elteltével a kontroll mérés során boldogan mesélte el, hogy jobb a közérzete, energikusabb, mint korábban, javult alvásának minősége és megszűnt a folytonos édesség utáni vágyakozása is, miközben ruhamérete csökkent.
 
A pozitív tapasztalatait számokkal is alátámasztottuk és megállapítottuk, hogy sejtszintű vitalitása 45%-os gyenge energia ellátottság tartományáról a 80%-os kiváló tartományba emelkedett!
 
Testösszetétele szintén rengeteget javult, 9kg-ot fogyott tisztán zsírból, úgy, hogy közben egyáltalán nem veszített izomtömegéből, annak ellenére sem, hogy
porckorongsérve miatt jelenleg csak gyógytornát folytathat.
 
Enikő az élő példa arra, hogy sosem késő változtatni és a megfelelő programmal, hozzáállással és kitartással elképesztő változásokra vagyunk képesek rövid idő alatt is!
 

Hálás vagyok, hogy megismerhettelek és az egészségmentorod lehetek! Szívből gratulálok és kívánok sok sikert a továbbiakban is! 

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

    

Mi az én sztorim?

2019. április 17. - KissVivien

Néhány napja szöget ütött a fejemben egy gondolat.

Ha énmárka építésről van szó gyakran lehet olvasni, hogy „meséld el a sztorid!”. Fontos, hogy ismerjenek a követőid, picit belelássanak abba honnan jöttél, hová tartasz, mi a missziód. A „meséld el a sztorid” olyan, mintha azt mondanák „mutasd meg magad” sőőt „vállald fel magad”! Izgi… vagy talán ijesztő, de leginkább mindkettő egyszerre.

miasztorim.jpg

 

Szóval történt az néhány napja, hogy ültem éjszaka az ágyon, a párom már teljes nyugalomban aludt mellettem és azon kattogtam: „Tök jó, hogy coach lettem és tök jó dolog ez a blog meg az instagram meg a facebook oldal, és végre posztolhatok úgy is, mint coach. De most honnan induljak és merre haladjak?” Aztán jött velem szemben ez a mondat: „Meséld el a sztorid.” 

Erre én: „Oké ez menni fog. Mi sem egyszerűbb annál, mint elmesélni ki vagyok, honnan jöttem és hová tartok, mi a misszióm.”

Vagy mégsem?

Ültem este 11kor az ágyon és jött a kétségbeesés: „Nincs is sztorim.”

„Na jó, megszülettem valamikor huszon x éve, most meg itt ülök, a kettő között lennie kellett valaminek, úgyhogy tuti, hogy van egy sztorim. De mi van, ha nem elég érdekes?”

Aztán feldobtam a témát az ismerőseimnek, mire egy kedves barátom és nem mellesleg a vezetőm azt mondta, hogy „Viccelsz? Hatalmas sztorid van!”

Úgyhogy úgy döntöttem felgöngyölítem a történetem.

Visszagondolva korábban már belekezdtem egy szegletébe, abba mit jelent számomra egészségmentornak lenni és hogyan váltam azzá. Ezt is visszaolvashatjátok itt a blogon.

Most sem szeretném egészen Ádámtól és Évától indítani a dolgot, viszont tény, hogy megszülettem, majd volt egy teljesen átlagos, emlékeim szerint kifejezetten szép gyerekkorom. Amit később felváltott a sötét kamaszkor. Na itt aztán lennének sztorik, máskor talán visszatérek majd rájuk intő példa gyanánt. :D

Azt hiszem ez az időszak nálam tényleg kábé 18 éves koromig tartott, mikor egyszer csak szinte felnőttem, vagy legalábbis közeledtem a felnőtté váláshoz.

Összeköltöztem Pest mellett az akkori párommal és elkezdtem az ELTE-n Japánt tanulni. Igen, Japánt. Pontosabban keleti nyelvek és kultúrák szakon japán szakirányt. Részletkérdés. Körül-belül 3 előadás és 2 nyelvóra kellett ahhoz, hogy tudjam ezt benéztem, nem ez lesz az én irányom.

Akkor már azért kezdett frusztrálni, hogy oké nem ez, de akkor mi. Elhessegettem… Elkezdtem, akkor végig csinálom elv mentén lehúztam két teljes évet az egyetemen, majd otthagytam.

Nem mondom, hogy a szüleim repestek az örömtől, de támogattak, mert mindig is úgy gondolták (természetesen ésszerű keretek között), hogy tudom mi a jó nekem.

Az volt a terv, hogy kihagyok egy évet, dolgozom, közben eldöntöm mit szeretnék tanulni és visszamegyek az egyetemre. Azóta se mentem vissza…

Először egy klassz kis pékségben kezdtem dolgozni Cegléden. Odáig voltam meg vissza, hogy megkaptam az állást, életem első igazi állását! (Értsd ezalatt: nem az apukám gazdaságában való munka, ahová nem kellett önéletrajz :D)

Fel is hívtam egyből apát: „Figyelj apa, sztár melót kaptam!” És így is éreztem, kábé 2 hétig. Aztán elkezdtem utálni fél3kor felkelni reggelente és mint kiderült egy csomó minden nem is úgy volt, mint ahogy én elképzeltem. De mentem, csináltam, aztán valahogy megfogalmazódott bennem, hogy tovább kéne lépni.

Keresgettem, nézelődtem, aztán egyszer csak egy ismerősöm megkeresett azzal, hogy lenne számomra egy munkája, összevont óvoda-bölcsödében kéne a bölcsis szekcióban tevékenykedni. Akkor megint ment a telefon:

„Apa figyelj, most tényleg sztár munkám lesz!” Ezt is így éreztem, jóval tovább, mint 2 hét. Szerettem a közeget, a gyerekeket, jó állás volt, de tudtam, hogy nem ez lesz a valódi hívatásom.

Hamarosan meg is keresett egy vállalkozó barátnőm azzal, hogy kéne mellé és a férje mellé egy asszisztens a kft.-jükbe. És ment a telefon:

„Apa ezt figyeld milyen állásom lett!” – Komolyan ment minden egyes alkalommal, nem csak a sztori kedvéért írom. Megkérdezhetitek apukámat. :D

Odáig meg vissza voltam. Rugalmas munkaidő, kicsi családias légköz, már-már szórakozás volt bejárni dolgozni. Imádtam!

Aztán valami megváltozott, nem a cégben, bennem. Elindultam egy úton és elkezdtem távolodni azoktól a dolgoktól, amiket addig imádtam. Valahogy nem elégített ki, amit nap mint nap csináltam. Közben elkezdtem egy jógaoktató képzést, megreformáltam a táplálkozásom, megismertem a BodyWakes koncepciót… és erről tényleg van ám egy hosszabb posztom is, akit érdekel visszakeresheti a blogon a „Me” kategória alatt.

Egy nap pedig jött a telefon, Zsolttól a BodyWakes egyik alapítójától és vezetőjétől, hogy lenne egy ajánlata számomra, asszisztensi munka, plusz mellette tanulhatnék egészségmentornak…, pont ahogy azt szerettem volna. Ahogy írtam a kis célfüzetembe hónapokig. És bummm egyszer csak ott volt a lehetőség, amire nem lehetett nemet mondani!

happiness.jpg

Persze ismét ment a telefon apának, és ismét imádtam minden percét a munkámnak, ami aztán a hívatásommá vált. Ezt pedig imádom a mai napig is. De! Szerettem volna még egy kicsit menni, tanulni, éreztem, hogy szükségem van még valami pluszra, amitől teljes lehetek.

Ekkor jött a coaching. Figyeltem, olvastam, tanulmányoztam és beleszerettem. Aztán kerestem, kutattam és végül megtaláltam azt a képzést, ami a legszimpatikusabb volt, ráadásul online zajlott, sőt 1/1-ben így teljesen rugalmasak voltak az órák, feltudtam vinni őket a munka és a páromhoz való utazgatás tengelyére.

Aztán azt kezdtem el írni és vizualizálni célként, hogy sikeres vizsgát teszek és coach leszek, majd pedig mint Coach és Egészségmentor a küldetésem szellemiségében tevékenykedek.

Annak, hogy véleményemmel, viselkedésemmel, életemmel példát mutassak és pozitív hatással legyek az emberek életére. Annak, hogy megmutassam és megtanítsam, hogy a harmónia, a belső béke mindenki számára elérhető és a középpontunkhoz/önmagunkhoz való visszatalálással bármit elérhetünk az életben!

Most pedig itt ülök és felgöngyölítem a sztorim, legalábbis egy részét, hiszen az eddigi éveimnek rengeteg eseménye volt, rengeteg szekciója és sok-sok-sok sztorija. Ami, ha érdekes, ha nem, az enyém.

A legszebb benne pedig az, hogy sosem ér véget. Mindig lesz egy újabb keresés, egy újabb telefon, egy újabb előrelépés, egy újabb izgalmas kaland, kihívás, egy újabb történet…

Mi a Te sztorid? Én boldogan olvasnám! :)

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

Stressz – korunk új mumusa. Hogyan vedd fel vele a harcot?

2019. április 11. - KissVivien

Felgyorsult világunkban eljutottunk arra a pontra, ahol egészen a legkisebbektől kezdve az idősebb korosztályig szinte mindenki találkozik a stressz fogalmával különböző mértékben.

Nem is csoda tehát, hogy az elmúlt években megsokasodott az idegi alapú, stresszel összefüggésbe hozható megbetegedések száma.

stressz_es_stresszkezeles.jpg

 

De mi a stressz tulajdonképpen és hogyan vehetjük fel a kesztyűt ellene?

„A stressz eredetileg a szervezetnek az ingerekre adott nem specifikus válaszát jelölő orvosi szakkifejezés volt. Mai értelmében azonban jelentése nagyjából „folyamatos feszültség” vagy „tartós idegesség”, mely rendszerint egy vagy több állandó negatív ingerre adott tartós válaszreakció a szervezet részéről.” Wikipédia

Amiről kevesebb szó szokott esni az az, hogy a szervezetünk számára nem csak az számít stressznek, amit mi annak élünk meg.

Alapvetően 3 kategóriára oszthatjuk a stresszt:

  1. Emocionális stressz (értelmi és érzelmi alapú)
    Ide tartoznak a félelem, aggodalom, szorongás, negatív életszemlélet stb.
  2. Fizikai stressz
    A törések, izom és ízületi sérülések, becsípődések, a túledzettség, de még a rossz testtartás is ide sorolható.
  3. Egyéb belső/funkcionális stressz
    Gyulladáskeltő élelmiszerek fogyasztása, alkohol, koffein, alváshiány, vércukorszint ingadozás, allergiák, vírusok, nehézfémek és még sorolhatnám.

 

Mit okoz mindez a szervezetünkben?

A folyamatosan fennálló stressz hatására a mellékvesénk kortizol termelése megnő. A kortizol az a hormon, ami stresszhelyzet esetén prioritást állít fel a szervezetben és mindent alárendel annak, hogy legyőzzük az elsődleges problémát, a stresszt. Emiatt szokták anti-stressz hormonnak nevezni. Természetesen egy szintig ez jó és szükségünk is van rá. Tartósan magas szintje ugyanakkor különböző egészségügyi kihívásokhoz vezethet, mint például inzulinrezisztencia, ösztrogéndominancia, nőgyógyászati megbetegedések, hisztamin intolerancia, de hozzájárulhat például autoimmun betegségek kialakulásához.

Tehát folyamatos stressz -> tartósan magas kortizol szint -> egészségügyi problémák.

Mindez viszont csak egy darabig megy így, egy idő után ugyanis a mellékvese kifáradhat, ilyenkor a kortizolszint visszaesik, ebben az esetben viszont ez fogja a különböző problémákat okozni.

Krónikus fáradtság, izomgyengeség, állóképesség csökkenése, érzelmi labilitás, csökkent nemi vágy, alvászavar, gyakori megfázások… Ez mind-mind jelezheti a mellékvese kifáradást, ami pedig pajzsmirigy alulműködéshez, ösztrogén dominanciához, depresszióhoz, súlyos kimerültséghez vezethet.

Fontos tehát, hogy a stressz nem csupán egy mumus, amitől rosszul érezzük magunkat. Ha nem figyelünk oda sokkal komolyabb károkat is okozhat, mint gondolnánk.

 

Jó hír viszont, hogy a döntés a mi kezünkben van, tehetünk ellene méghozzá sokat!

A könnyebben megfogható az a fizikai oldal. Hiszen, ha megnézitek a fenti felsorolást a fizikai és funkcionális stressz ellen az életmódunkkal rengeteget tudunk tenni. Azáltal, hogy eleget mozgunk, de okosan, nem túlterhelve szervezetünket, illetve kialakítunk egy olyan számunkra megfelelő táplálkozást, amellyel elkerülhetjük a belső stresszt, a gyulladásokat, fertőzéseket, vércukorszint ingadozást.

Már csupán a táplálkozás és a testmozgás beállításával is rengeteget tehetünk azért, hogy kisebb mértékben érjen minket a fizikai és a funkcionális stressz.

Emellett érdemes odafigyelni arra is milyen anyagokat viszünk be a bőrünkön keresztül, milyen kozmetikumokat, háztartási szereket használunk. Itt is fő szempont a természetesség, adalékanyagmentesség.

A nehezebben megfogható pedig sokakat érintő másik oldal pedig a lelki stressz témaköre.

A rossz hír, hogy itt sincs bevált sablon módszer, mindenkinél más és másképp működik. A meditáció, jóga, hálalista írás, önismereti munka mind-mind segíthet minket a mindennapi stresszel szemben ellenállóbbá válni.

Az, hogy elkezdünk magunkon dolgozni, az önismeretünkön, önbizalmunkon, megtaláljuk a helyünket az életünkben, a világban, vagy csak akár a családi, munkahelyi környezetben teljes fordulatot tud hozni. Ez épp olyan, mint az életmódváltás, sőt az is. Rálépünk egy útra, amin folyamatosan haladunk, fejlődünk és időről-időre egyre inkább képesek leszünk minden jellegű stresszforrást elengedni.

Általános receptet tehát sajnos nem tudok javasolni. De három területen érdemes dolgozni és változásokat elindítani:

  • Lelki-mentális egyensúly
  • Táplálkozás
  • Testmozgás

A hatékonyság érdekében érdemes minden területhez megfelelő szakember segítségét kérni és a siker garantált lesz!

Fontos ugyanakkor, hogy ne akarjunk mindent egyszerre, hiszen azzal újabb stresszforrást teremthetünk. Haladjunk lépésenként, fokozatosan és hagyjunk magunknak időt az új szokások beépülésére és az esetleges régi rossz szokások leépítéséhez.  

Szeretettel:

Kiss Vivien
Life & Business & Health Coach
Egészségmentor
Funkcionális táplálkozási tanácsadó

ui: Ha hasznosnak tartottad írásom, köszönöm a like-okat és a megosztást!
További hasznos információkért pedig kövesd a blogomat! 

süti beállítások módosítása