Szakadt az eső, amikor leszállt a repülőnk. Itthon kellemes vénasszonyok nyara volt még, amikor elindultunk, sok napsütéssel, egy szál pulcsiban játszóterezéssel. Ott pedig boldog voltam, hogy bár a kézipoggyász méretű kisbőrönd egyharmadát kitöltötte, de magunkkal vittük a meleg overállt. Azt hordta Kisbaba négy napon keresztül, parkokban, belvárosi sétákon, mert hiába volt hideg, nedves időnk, ezt a varsói hosszú hétvégét igyekeztem kihasználni. Nem először jártam a városban, de egy 15 hónapos gyerekkel kettesben nekem is új élményt és kihívást jelentett a lengyel metropolisz újbóli felfedezése. Elmesélem, hogy sikerült.

Gyerekbarát kávézókat fedeztünk fel

Amint lengyel földet értünk és szembesültem az időjárási viszonyokkal, első dolgom volt, hogy rákerestem a neten azokra a vendéglátóipari egységekre, amik nem csak egy sarokban szomorkodó kisasztallal és 3 db színes ceruzával felszerelve nevezik magukat gyerekbarátnak, hanem bőven biztosítanak teret és lehetőséget a totyogásra, játszásra. Így találtam rá az Ale Heca! nevű kávézóra, aminek az egyik fele mini-játszóház labdás medencébe érkező csúszdával, babakonyhával és még ezerféle játékkal, a másik fele pedig büfé is meg bolt is, ahol igényes, hazai tervezésű gyerekjátékokat és gyönyörű mesekönyveket lehet kapni. Itt simán eltöltöttünk 3 órát; a színes golyók közti fetrengést nem lehetett megunni, ráadásul sosem voltunk egyedül: folyamatosan érkeztek a kor- és sorstársak, akiket lehetett bámulni, és kikapkodni a kezükből a játékokat.

De még ennél is jobban bejött nekünk a belvárosban található Kredka, ahova a négy nap alatt kétszer is ellátogattunk. A kávézó asztalai mellett kialakított „bunkerben” Kisbaba megállás nélkül ide-oda kúszott-mászott, és miközben szemmel tartottam, kényelmesen szürcsöltem a teát és csevegtem az ezer éve nem látott lengyel barátnőmmel. Ugyanitt gyerekkoncerteket és foglalkozásokat is tartanak; engem ez a hely emlékeztetett a legjobban a budapesti HellóAnyu!-ra, aminek itthon törzsvendégei vagyunk.

Külön piros pontot kap az üzletvezető a panaszkezelésért, ugyanis amikor bepróbálkoztam a túl hosszú várakozási idő miatti reklamációval (fél órája vártam a spenótos palacsintára, amikor kiderült, hogy elfogyott a spenót), akkor nem intéztek el a „következő fogyasztásnál 10%-os kedvezményt kapsz” című lerázós dumával, hanem megajándékoztak egy szép nagy szelet tortával, és még azt is kicserélték nekem répásra, amikor szóltam, hogy fügéset hoztak ki tévedésből. Magyarországon ilyen mértékű vásárlói szabadságot nem mernék magamnak megengedni, mert a végén még kidobatnak a biztonsági őrrel, de az a minimum, hogy a felszolgálók felnyársalnak a tekintetükkel. Ott viszont bíztatott a lengyel barátnőm, hogy ne hagyjam magam, és megérte, mert a rossz szájíz helyett maximálisan megelégedve, teli hassal távoztam.

Délutáni alvásidőben várost néztünk

Szerencsére Kisbaba még gond nélkül elalszik a babakocsiban, így ezt az időt boldogan töltöttem belvárosi kóborlással. Persze az eső miatt erre nem nyílt minden nap alkalmunk, de az a kétszer két óra is maga volt a felüdülés. Csak toltam az alvó gyereket és bámultam a várost, beszélgetésfoszlányokat csíptem el, nosztalgiáztam az ismerős épületek láttán és az ismeretlen utcácskákban hagytam magam eltévedni. Az ilyen sétákat receptre kéne felírni minden anyának! Persze ha így akartam volna megnézni az összes látnivalót, akkor egy hónap is kevés lett volna, de ahhoz pont elég volt, hogy ráérezzek egy kicsit a város ritmusára és beleolvadjak a varsói anyák mindennapjaiba.

Gyerekprogramon vettünk részt

Nem tudom, kerestem volna-e kifejezetten gyerekprogramot erre a rövid varsói tartózkodásra, ha nem szerzek tudomást még indulásunk előtt arról, hogy a varsói székhelyű Divéky Adorján Hétvégi Magyar Iskola pont ottlétünk szombatján tartja játékos, kötetlen évnyitóját. Ezt pedig kihagyni nem lehetett – nem pont azért, mert 3 nap távollét után már elengedhetetlen szükségét éreztem magyar identitásunk ápolásának, hanem inkább mert adta magát, hogy ha már ott vagyunk, miért ne vennénk részt egy ingyenes, jó hangulatú, zenés-táncos családi programon. Úgy látszik, Varsóba kellett utaznunk ahhoz, hogy végre eljussunk egy kicsiknek szóló magyar néptáncfoglalkozásra – itthon ugyanis csak tervezgettem, de sosem iratkoztam be ilyesmire se Hatévessel, se Kisbabával. A Varsói Magyar Intézetben viszont Balatoni Katalin, az Így tedd rá! programgazdája azonnal bevonzott kicsiket-nagyokat a játékos diótörésbe és a táncos vigasságba. Jó volt látni, hogy a nagykövet asszony is részt vett édesanyaként kislányával a foglalkozáson – egészen kedvet kaptam tőlük varsói magyarnak állni. Legalábbis a hétvégére!

Ha olvasnál a Varsó melletti couchsurfinges szállásunkról, kattints IDE!

Az utazás előzményeiről pedig ITT tudsz olvasni. 

Kövesd mindennapi csavargásainkat a Facebookon és Instagramon!