Mindannyian kényelmetlenül érezzük magunkat, ha olyanok előtt kell kifejeznünk az érzelmeinket, akiket félismerősnek, esetleg idegennek tartunk. Bármilyen jó is a csapat a munkahelyen, kevés az a kollektíva, ahol az érzelmek kifejezésének szabad teret adnánk. A munkahelyen illik “viselkedni”, azaz tartózkodni mindenféle heves érzelem kimutatástól. Egy gépek uralta világban valószínűleg nem is okozna problémát egy érzelemmentes közeg, azonban mi, emberek, többek között az érzelmeink révén kapcsolódunk egymáshoz.

Nem arra akarlak biztatni, hogy mostantól verd szét a számítógéped, ha mérges leszel egy lecsúszott határidő, pontatlan elszámolás, vagy egy kolléga / beosztott késése miatt, viszont sok feszültségtől szabadulhatsz meg, ha legalább kimondod ezeket az érzelmeket.

Nem is olyan rég megrendülten hallgattam egy idősebb külföldi férfi kolléga monológját egy sikertelen ügylet kapcsán. Ki merte mondani, hogy csalódott, mérges, elkeseredett, tehetetlen, hogy a sok túlóra, a lelkiismeretes munka nem hozta meg a gyümölcsét, hiábavalóan gürizett a csapat, az ügyfél végül nem minket választott. Nem hiszem, hogy bárkinek a szemében kisebbé vált volna a férfi, épp ellenkezőleg.

Az ilyen egyértelmű szituációk kapcsán talán nem is annyira nehéz megfogalmazni az érzelmeket, más a helyzet, ha hétköznapibb helyzetekről van szó, mint például ha valaki nem szimpatikus, vagy véget-nemérő megbeszéléseken ülsz és bár úgy tűnik mindenki segíteni akar, mégis egyre kényelmetlenebbül érzed magad, mert nem haladtok, és a végén már kifejezetten idegesít az egy helyben topogás. Ugye mennyivel könnyebb felsorolni, hogy az unszimpatikus illető milyen (azaz gonosz, kétszínű, beképzelt, tudálékos stb), mint ugyanilyen árnyaltan megfogalmazni, hogy milyen érzéseket gerjeszt bennünk, azon kívül, hogy utáljuk? :) A fent említett eredménytelen megbeszélés dömping által kiváltott érzések megfogalmazása még nehezebb, és talán ott is egyszerűbb arra a végkövetkeztetésre jutni, hogy a csapat - vagy legalábbis a vezetői - alkalmatlanok a feladat megoldására. 

Konfliktusmentes szituáció esetén is jellemzőbb, hogy ha valakiről véleményt kell mondanunk, a végkicsengése a mondandóknak sokszor az, hogy ilyen vagy olyan az illető, és nem a viselkedését és a ránk ható érzelmeinket fejezzük ki – és  mindegy, hogy a benyomásunk pozitív (Olyan cuki vagy!) vagy elmarasztaló (Már megint milyen rendetlen vagy!). 

Nem vagyunk hozzászoktatva az érzelmek megfogalmazásához, abban pedig pláne nincs gyakorlatunk, hogy azok mélyére ássunk és a valódi okokat feltárjuk – miért is idegesít, ha xy késik, miért fontos nekem a precíz elszámolás, miért fog el a szorongás a határidő szó hallatán, miért is nem kedvelem a másikat? Nagyon sok felszín alatt lappangó –nemcsak munkahelyi- konfliktust lehetne megoldani, ha képesek lennénk szavakba önteni az érzéseinket, és a mögöttük húzódó kiváltó okokat.

Miért is olyan nehéz ez?

Az iskolában elsősorban a "helyes" gondolkodásra tanítanak meg, arra, hogy a világban vannak szabályok, szüleinktől megtanuljuk mit tartsunk jónak, vagy rossznak. Nem tanítanak meg viszont az érzelmek szóbeli kifejezésére, sokkal inkább az érzelmek elfojtására. Nem hibáztathatjuk őket, mert ők sem láttak más mintát. A későbbi szakmaválasztás ugyancsak meghatározó lehet: minél inkább fontosabb a "logikus", "szabályszerű" gondolkodás, annál inkább kerülnek háttérbe az érzelmek. Nem véletlen, hogy a mérnökök, rendőrök, katonák, ügyvédek, vállalati vezetők tűnnek a legérzéketlenebb embertípusnak. 

Mind az iskola, mind a munkahely azokat honorálja a leginkább, akik alkalmazkodnak ezekhez a szabályokhoz. Egyes karrier könyvek kifejezetten arra okítanak, hogy semmilyen érzelmet ne mutassunk ki a munkahelyen, mert az nem profi. Szerencsére egyre több tanulmány mutat rá, hogy az üzleti életben is rendkívül meghatározóak az érzelmek, akkor is, ha nincsenek kimutatva. 

Tévedés, hogy üzleti kapcsolatok és befektetések pusztán racionális pénzügyi alapokon nyugszanak. Egy tapasztalt és sikeres értékesítő ismerősöm is ezt erősítette meg: rájött, hogy sok esetben egyáltalán nem az ár a döntő, hanem arra a szolgáltatóra esik a választás, aki bizalmat ébreszt az ügyfélben, sokszor még a termék minősége is másodlagos. Épp ezért ő legalább annyi figyelmet, időt és energiát szán az ügyfél “emberi oldalára”, azaz az igényeire, a személyes preferenciáira, mint arra, hogy a cég termékét promózza. De ugyanez működik hétköznapi vásárlói szinten is: gondolj csak bele, micsoda rajongás övezi az Apple termékeket, pedig nem olcsóak, és megkockáztatom, hogy nem is a legjobbak, de a cég által elültetett gondolat, hogy akinek ilyenje van, az menő és igényes, elég ahhoz, hogy dollármilliókat keressenek.

Az érzelmek NEM kimutatásának súlyos ára van, kapcsolatok mehetnek tönkre, mert kialakul a bizalmatlanság, hisz legbelül mindenki érzi, ha valaki nem őszinte és csak szerepet játszik, elhallgat fontos dolgokat, eljátssza a tökéletest. Ha nem mersz őszinte lenni, azzal tulajdonképpen felveszel egy álarcot, és ugyanezt teszik veled cserében a többiek is, hisz senki nem érzi magát biztonságban egy álarcossal szemben.

Bármilyen hihetetlen, a főnökök is inkább kedvelik az olyan munkaerőt, aki néha hibázik, és azt elismeri, mint azt, aki ugyan mindig jól kimagyarázza magát, és úgy tűnik sohasem hibázik, de tulajdonképpen nem vállal felelősséget a tetteiért. 

Tény, hogy az érzelmek megfogalmazásához nagy bátorság kell, sokan pont ezért óvatoskodnak és húzódnak vissza a csigaházba, azonban hosszú távon megéri, mert így nemcsak közvetlenebb, de őszintébb (munka)kapcsolatokra tehetünk szert.

EXTRA - ha nemcsak elméletben akarsz fejlődni, de a gyakorlatban is...

Gyakorlatok:

1. Figyelj arra, hogy amikor valakinek visszajelzést adsz, akkor ne a személyére tegyél kijelentéseket, hogy az illető ilyen vagy olyan, hanem a viselkedésére és tedd hozzá milyen érzéseket váltott ki belőled! Pl a “Jaj, de aranyos vagy! helyett mondd azt “Micsoda kedves gesztus volt ez tőled, nagyon felvidítottál! Ugye, hogy ez mennyivel másabb, és többet mondó? :)

2. Gyakorold az érzelmek megfogalmazását: írj össze legalább 20 érzelmet kifejező szót!

A testbeszéd számos aspektusáról esett szó, például miről árulkodik egy fejtartás, az összefont karok, vagy milyen egy pozitív gesztus, most kiemelek Neked pár hasznos non-verbális jelet, amire jó, ha odafigyelsz.

1. Szemmozgás

A neurolingvisztikai programozást jól ismerők tudják, hogy a szemmozgásunk elárulja épp fantáziálunk, vagy emlékezünk, mikor hazudunk és mikor jobb, ha nem zavarnak bennünket elmélkedésünkben.

Balra nézés általában: Elképzelés
Balra fel: képalkotás, hazugság
Balra nézés: hangok elképzelése
Balra le: érzelmek ellenőrzése, emlékezés tapintásra

Jobbra nézés általában: Emlékezés
Jobbra fel: emlékezés egy képre
Jobbra nézés: emlékezés egy hangra
Jobbra le: beszélgetés önmagunkkal

2. Smink és szemüveg

Tudtad, hogy a szolidan sminkelt nőket komolyabban veszik, mint azokat, akik túl erősen, vagy egyáltalán nem sminkelik magukat? A hatást egy szemüveggel még jobban fokozhatod. A szemüveges nőket komolyabbnak, értelmesebbnek és megbízhatóbbnak gondolják az átlagnál. Vigyázat, férfiak jelenlétében tilos a szemüveg szárát a szádba venned, ez egyértemű szexuális jelzés ugyanis!
A kontaklencse viselése miatt kitágulnak a pupillák, ami ugyancsak fokozza a vonzalmat, ezért ne csodálkozz, ha a férfi kollégáid inkább gondolnak rád csinos kolléganőként, mint komolyan veendő vetélytársként, vagy partnerként, akinek az ötleteire érdemes odafigyelni.

3. Kézfogás

A nők hajlamosak puhán kezet fogni, ami a behódolás jele, a nőiességet hangsúlyozza, de azt is sugallja, hogy lehet uralkodni rajta. Ha jó benyomást akarsz kelteni, törekedj a határozottabb kézfogásra, különösen ha férfiakkal kell kezet ráznod. A határozott kézfogás nem akarja sem lenyomni, sem felemelni a másik kezét, nagyjából ugyanolyan erővel szorítsd meg a másik kezét, ahogy ő a tiédet! Ne felejtsd el, hogy általában neked illik előre nyújtani a kezed, kivéve ha nálad jóval magasabb pozícióban lévő férfival, vagy nálad idősebb nővel kell kezet ráznod - ilyenkor hagyd, hogy ők nyújtsák először a kezüket feléd.

4. Öltözködés

A nők, akik fokozottan feminin jeleket sugároznak munkahelyi környezetben könnyen elvesztik a hitelességüket, tehát bármilyen bomba jó alakod is van, a munkahelyen jobb, ha nem hangsúlyozod. A túl magas tűsarkú, vagy platform cipő, a rövid szoknya, a szorosan testhez álló ruhák, és a mély dekoltázs mind alááshatják a karriered, hacsak nem a főnök hálószobáján keresztül szeretnél előrejutni. (Ez esetben ne számíts tartós karrierre és túl sok támogatóra sem a kollégáid között...) Ha mégis térd fölött végződő szoknyában vagy, ne tedd keresztbe a lábad férfiak előtt, a combod látványa ugyanis eltereli a férfiak figyelmét. Íme egy konzervatív ("főnökös") viselet és egy lazább irodai szett.

5. Mosoly

A mosoly bizalmat ébreszt, barátságossá teszi az arcot, nyitott személyiséget sugall. Nekünk nőknek azonban óvatosan kell bánnunk a mosolyunkkal. Komoly üzleti tárgyalásokon kerüljük, ugyancsak visszatetsző tud lenni, ha zavarunkban nevetgélünk, esetleg széles vigyorral az arcukon nemet mondunk valamire, ami a másiknak fontos. Céges partin  - különösen pár pohár alkoholos ital után - a férfiak hajlamosak a mosoly mögé szexuális érdeklődést gondolni.

Mindig akadhat olyan helyzet, hogy segítségre van szükséged - ők azok a kollégák, akiktől ne számíts semmi jóra!

1. Sosem ér rá
"Ne haragudj, most nagyon elfoglalt vagyok, csak gyorsan!"
Állandóan siet, roppant elfoglalt(nak tűnik), vagy legalábbis ezt színleli, hogy ne zavarják. Kérdezni tőle épp emiatt nem kellemes, általában lepattint, épp nem ér rá, de ha mégis válaszra méltat, a felelete általában felszínes, és újabb 30 kérdést generál.

2. A kényszeres visszakérdező
Bár elmondtad már röviden a lényeget, ismét visszakérdez minden egyes - már elhangzott - momentumra. A visszakérdezés önmagában még nem is lenne baj, de a kérdések olyan stílusban hangzanak el, hogy már azt is megbántad, hogy kérdeztél. Többféle verzió lehet ezen belül is:
    A. a türelmetlen értetlenkedő: mit akarsz egyáltalán, térj már a lényegre - ami már egyébként elhangzott. Te érzed magad kellemetlenül, hogy most még mi mást kellene még elmondanod, hisz mindent megosztottál már.
     B. a kioktató oktató: számon kérő hangsúly, amiből ezt hallod ki: "te kis buta, hát (ezt sem) nem tudod?!" Akár szó szerint visszamondja a kérdésed, jelentőségteljes szünetet tartva, mintha neked tudnod kellene a választ. Kínosan érzed magad, mert azt a hatást kelti a visszakérdező, mintha kérdezned sem kellett volna, annyira egyértelmű a megoldás - és teljesen mindegy, hogy új vagy, aki először találkozik a problémával, vagy tapasztalt rókaként futsz bele valami szokatlanba. Ha próbálod elismételni a kérdésed, jelezve, hogy te tőle várod a választ, mert te nem tudod, próbálod újrafogalmazni a kérdést, még több infot megosztani, hátha attól megvilágosodik. Ekkor jön hab a tortán egy sajnálkozó megjegyzéssel: "Egyszerűen nem értem a kérdésed."

3. A felelősséget semmiért nem vállaló
Bár 20 éve van a cégnél, óvatoskodásból semmiről nem alkot véleményt, nem ad tanácsot, nem osztja meg a tapasztalatát, nem mutat meg szakmai trükköket. Első zsigeri reakciója: "fogalmam sincs". Ha valamiért a beszélgetés révén mégis belecsúszik a válaszadásba és netén ötleteket is megoszt, gyorsan helyretesz: ő nem esküszik meg erre, nem biztos a dolgában, ezt nem tőle hallottad, inkább kérdezz meg mást.

4. Aki a kályhánál kezdi
Nagyon alapos, mindent előlről, Ádámnál és Évánál kezd. Azt szeretné, ha nemcsak az adott problémát értenéd meg, de az összes társterületet, annak minden oldalszálát, de még a 3 épülettel arrébb lévő kollégáid problémáit is. Kétségtelenül nagy tudású az illető, a segítő szándéka vitathatatlan, csak épp képtelen egy szálra fókuszálni, illetve szelektálni, hogy adott helyzetben mi segíthet valóban. A fejtegetése olyan hosszú, és sokszor nem túl érdekfeszítő, hogy önkéntelenül rászáll az agyadra a tompa álmosság, és már magad sem tudod mit kérdeztél eredetileg.

5. Nem a kérdésre válaszol
Nem tudja azt mondani, hogy nem tudom, válaszkényszertől szenved. Valamit okosat biztosan fog mondani, másnem eltereli a témát és arról kezd el beszélni, amihez ért. Ha visszatereled a témát, és próbálsz a saját problémádra választ találni, menekülési stratégiát választ - vagy hirtelen sürgős dolga akad, vagy közli veled, hogy nem érti a problémád, legrosszabb esetben ugyanott folytatja, ahol abbahagyta.

Jó hír, akad azért jó példa is! :)
​
A "kész főnyeremény" kolléga, ha nem érti a kérdésed visszakérdez - értelmező kérdéseket tesz fel, esetleg összefoglalja, ő hogyan értelmezte a kérdésed, beazonosítja a problémát, mindezt rosszallás, vagy kioktatás nélkül, objektíven. Ha nem tudja a választ, megmondja őszintén, esetleg ajánl valakit, aki segíthet. A felelősséget nem vállalóval szemben azonban ezt nem kényszeresen teszi, ha tud, válaszol. Igyekszik a lényegre fókuszálni, másnem megmondja melyik céges oldalon vagy polcon találod a választ. Összefoglalva: segíteni fog. :)

Veled is előfordult már, hogy beszippantott a munkahelyi gépezet, és mint a nyugtatót hirdető reklámokban, Te is mindenütt feladatokat, határidőket látsz?

A túlórázásnak számtalan oka lehet, melyet számos cikkben olvashatsz, néhány jellegzetes kulcsszó: priorizálás hiánya - rossz időbeosztás, megfelelési vágy, magány - egyéb magánéleti problémák. Amiről még nem esett szó, az a tömeghatás, amikor magadtól lehet, hogy eszedbe sem jutna állandóan a mailjeidet nézni, de mivel az összes többi kollégád ezt teszi, átveszed Te is szépen a szokást.

Valahol a vállalati kultúra része a megfelelési kényszer. "Kicsik vagyunk és a válaszaink gyorsaságával, segítőkészségünkkel akarunk kitűnni a többi hasonló cég közül" - olvastam minap egy vállalkozás marketing stratégiájában. Egy pár fős stáb esetében, ahol mindenki több funkciós, érthető ez az attitűd, a kérdés már csak az, nagyobb vállalatoknál, ahol van lehetőség munkamegosztásra, több műszakra, ugyan mi fűti a kollégákat beosztástól függetlenül arra, hogy hajnal 5-kor első gondolatuk a céges gép bekapcsolása legyen, míg mások éjjel kettőkor, vagy épp hétvégén is a klaviatúrát püfölik.

Persze a tömeghatást is valamelyik fenti attitűd indítja be - rosszul megtervezett munkafolyamatok, a házassága elől menekülő főnök stb. A főnök viselkedése minta a csapatnak, a csapat viselkedése norma az új kollégának. Ezért egy új kolléga, ha azt látja, kemény munkatempó zajlik, igyekszik hát felvenni azt, egyre gyorsabban reagál a megkeresésekre, ha szereti is a munkáját, hamar átveszi a non-stop üzemmódot.

De nemcsak a munkamániára igaz ez, hanem a notórius munkakerülésre is. Ha egy új kolléga azt tapasztalja, mindenki lazán veszi a munkaidejét, senki nem ér be kezdésre a főnököt is beleértve, több időt töltenek a munkatársak cigiszünettel, mint hatékony munkavégzéssel, akkor az új ember sem fogja magát törni, hisz az erőfeszítéseivel, a lelkesedésével nemcsak ki fog lógni a sorból, de talán még rossz néven is veszik tőle és rákerül a piros-bicikli jelző.  

Összefoglalva: ha nem veszed fel a munkahelyed ritmusát, kinéznek a társaságból.

Ha a munkaköri leírásod meghatározza a munkaidőd kezdetét és végét, ne legyen lelkiismeret-furdalásod, ha nem túlórázol. Ha a munka mennyisége tartósan túlórázást követel, jelezd a vezetődnek, mert akkor a munka-elosztással, vagy folyamatokkal lehet gond. Ha azt látod, hogy a túlórázás amolyan szokás a munkatársak körében, próbálj olyan kollégák nyomára bukkanni, akik esetleg nem rabjai ennek a szokásnak. Az ő példájuk megerősítés lehet számodra, hogy nem jelent veszélyt az állásodra, ha nem alkalmazkodsz a többiek (rossz) szokásához.

Ugyancsak érdemes a többiek túlórázása mögé nézni. Egyedülállóak, vagy ha családosak otthon minden rendben? Hogyan viszonyulnak másokhoz, hogyan végzik a munkájukat? Önként vállalják túl magukat, vagy csak nem tudnak nemet mondani? Ugyanezek a kérdések merülhetnek fel benned, ha csoportos lazsálással szembesülsz és ezzel nem tudsz mit kezdeni.

Ha úgy érzed sehogy sem tudsz alkalmazkodni, két út áll előtted:

vagy vállalod, hogy más utat követsz, és kilógsz, vagy munkahelyet váltasz. 

Előfordulhat, hogy egyáltalán nem rosszul sül el, ha másként viselkedsz. Meglehet, hogy sokan rég arra várnak, hogy valaki változtatni merjen, és mögé állva követhessék, és ezáltal Te leszel az új norma. És az is lehet, hogy kiközösítenek, lépten-nyomon éreztetik veled, hogy nem illesz a csapatba. Mielőtt a csoportnormától való eltérést fontolgatod, mérd fel mindenképp a terepet, hogy a főnök és a kollektíva hogyan reagál arra, ha másként viselkedsz, milyen következményekkel járhat. Ez a tájékozódás akár egyszerű beszélgetések során is megtörténhetnek - mennyire élvezik a többiek a munkájukat, milyen a családi hátterük, mi motiválja a munkahelyi viselkedésüket.
Ha megismerted a körülményeket már könnyebben el tudod dönteni, hogy alkalmazkodsz, vagy inkább másik munkahelyet keresel.

Ne felejtsd el: mindig van választási lehetőséged!

Mi nők, általában jobbak vagyunk a testbeszéd értelmezésében, de a férfiak között sincs hiány nagyon tapasztalt testbeszéd "olvasó"-ban. A sztereotípiáknál maradva, a jó megfigyelő és a testbeszédből a viselkedésre helyesen következtető nőket boszorkának, a férfiakat pedig megrögzött nőcsábásznak, vagy a szélhámosnak szoktuk gondolni. De ugyancsak jó megfigyelők a kiváló vezetők és a pedagógusok is - ők azok, akikről azt mondjuk, szinte olvasnak a gondolatainkban, azonnal észreveszik a gondterheltség redőit a homlokunkon, érzik a zavartságot a mosolyunk mögött, rajtakapnak, ha füllentünk, úgy érezzük nincs titkunk előttük.

Kis odafigyeléssel mi is lehetünk testbeszéd "szakértők",  a magunk hétköznapi szintjén. Mielőtt belecsapnánk az elméletbe, nézzünk egy gyakorlatot:

Figyeld meg magad!

Vess egy pillantást magadra! Most épp milyen testhelyzetben olvasod ezt a cikket? Görnyedten, összefont karokkal, keresztbe vetett lábakkal, egyenes derékkal, laza tartással?

Gondold végig a következő kérdésekre a válaszaid ÁLTALÁBAN!

• Hogyan állsz, ha várakozol?
• Milyen testhelyzetet veszel fel általában egy előadás alatt, amikor nem kell jegyzetelned?
• Milyennek érzed, látod a testtartásod, ha olyan emberek között vagy, akiket kedvelsz, és milyen vagy azokkal, akiket nem szívelsz, vagy egyáltalán nem ismersz?
• Milyen testtartásban ülsz, állsz, ha a főnököddel kommunikálsz?
• Mit csinálsz a kezeiddel?

Nem kell folyamatosan figyelned minden mozdulatod, elég, ha csak egy-egy pillanatra megmaradsz az épp aktuális testhelyzetedben és vetsz egy pillantást magadra. 

A teljesség igénye nélkül íme néhány jellegzetes testhelyzet, ami árulkodó lehet az érzéseiddel, beállítódásaiddal kapcsolatban:

Összefont karok. 

Nagyon gyakori testhelyzet, ha nem a leggyakoribb. Alapvetően a zárkózottságra, és a védekezéssel hozható összefüggésbe, de a negatív, pesszimizmusra gondolkodásra hajlamos emberek is gyakran felveszik ezt a testhelyzetet. A védekezés bizonyos helyzetekben teljesen magától értetődő emberi reakció - például ha úgy érezzük nem szeretnek bennünket, nem kiváncsiak a véleményünkre, esetleg egy rakás idegen között találjuk magunkat. Ebben az esetben a testhelyzetünk inkább szól az adott szituációra adott testi reakciónkról, mint a jellemünkről. 

Görnyedt testtartás, leszegett fej, komoly, vagy kifejezéstelen arc

Már elgondolkodtatóbb, ha vitás helyzetekben, előadásokon, vagy egyéb olyan kommunikációs helyzetben találjuk magunkat ugyanebben a pozitúrában, amelyen hatni akarnak ránk. Kutatók és értékesítési szakemberek egybehangzó véleménye, hogy az összefont karokkal ülő/álló embert nagyon nehéz, szinte lehetetlen meggyőzni, minden észérvnek, érzelmi ráhatásnak ellenállnak.
A füzet, mappa egyéb test előtti szorongatása szintén védekező pozitúra, ebben az esetben a test előtt tartott tárgy maga a védőpajzs. Ha mappa van a kezedben, figyeld meg, hogy mindkét kezeddel fogod-e, magad előtt tartva, vagy csak az egyik kezeddel öleled magadhoz és a másik kezedet szabadon lógatod, esetleg azzal gesztikulálsz.

Ha gyakran használod ezeket az úgynevezett zárt, védekező testhelyzeteket, mert kényelmesnek ítéled meg őket, gondold végig, általában milyen kimenetelűek azok a beszélgetések, amelyekben így állsz/ülsz? Gyakran a fejedhez vágják, hogy makacs vagy, és önfejű, akivel képtelenség együttműködni? Utálod, ha azt érzed befolyásolni akarnak? Alapvetően mi a gond, minek állsz ellen, mi ellen védekezel, mi az, ami nem tetszik, mi történne akkor, ha nyitottabb lennél mások véleményére?

Az összefont karokhoz természetesen társulhat még egy sor más testi jegy is, ami árnyalhatja a közlést. A fenti képen lévő jobb oldali hölgy tekintete fölényes, szúrós szemekkel néz ránk oldalra pillantva - azt sugallja ő az erősebb, míg a másik nő sokkal inkább kelti a félszeg szakértő benyomását, aki alig látható mosolyával és szembe forduló tekintetével jelzi: hajlik a kommunikációra.

Ha gyakran találod magad ilyen testhelyzetben, mindenki számára világos, hogy nem érzed magad jól a bőrödben, legyen bármi is a kiváltó ok. Sokan nem veszik észre, hogy biggyesztett szájjal, görbe testtartással, lehajtott fejjel közlekednek - ez jelenthet szomorúságot, de akár arra is következtethet a közönséged, hogy nincs önbizalmad. Az ajakharapdálás, körömrágás bizonytalanság, frusztráció, idegesség különféle jelei, egy biztos - senki nem társít hozzájuk pozitív fogalmakat. A rossz ebben az, hogy minél tovább maradsz ilyen testhelyzetben, a rossz érzésed is annál tartósabb marad.

Ahogy arról már korábban is szó volt, nem szabad a testbeszéd jelekből rögtön messzemenő következtetéseket levonni a jellemre, és Te, aki már ezt tudod, talán legközelebb nem fogsz zsigerből ítélkezni, ha például valakinek erőtlen a kézfogása. Azonban jó ha tudatosítod magadban, hogy mások nem így gondolkodnak, ezért fontos "látnod" magad kívülről, és tisztában lenned azzal, milyen benyomást keltesz másokban a testbeszédeddel.

Néhány példa a magabiztos, érdeklődő, pozitív testhelyzetekre.

Mi a közös bennük?

Kissé felfelé tartott fej és felfelé, vagy szembe irányuló tekintet (semmiképp sem lefelé néző!), MOSOLY, egyenes testtartás, legalább egy szabad kéz. A bal oldali hölgy tekintete egyszerre kiváncsi, nyitott és gondolkodó, azt a benyomást kelti, mint akinek megvan ugyan a véleménye, de az nincs kőbe vésve. A jobb oldalon álló lányzó tele van pozitív életerővel, csak egyik kezével fogja a dossziéját, a másik kezét bármikor üdvözlésre tudná lendíteni. A csípőre tett kéz magabiztosságot sugall.

A jó hír az, hogy ezek a pozitív testhelyzetek nemcsak arra jók, hogy a környezetünkben kialakítsuk a bizalmat, de a saját közérzetünkre is kiváló hatással vannak.

Hogy ez mennyire így van, íme a második gyakorlat: 

Változtass testhelyzetet!
A feljebb említett értékesítők például  könyvet, tollat, egyéb eszközt adnak a meggyőzni kívánt fél kezébe, hogy az kinyissa az összefont karok testhelyzetet. Ha vitás helyzetben úgy érzed, aggyal talán már tudod, hogy célszerűbb lenne közös megoldást találni, de zsigerből még ellenállsz és minden állításra kapásból vágod vissza a "de, nem, ugyan stb" kezdetű mondatokat, vess egy pillantást a testedre. Ha feszült, zárt pózban találod magad, engedj ki, nyiss a testeddel, tedd  szabaddá a kezeidet, mutasd meg tenyereidet, emeld fel a fejed. Meg fogsz lepődni, de lassacskán az elméd is meg fog nyílni az együttműködésre. 

Ugyanez igaz a tartásodra is. Ha magad alatt vagy, húzd ki magad, emeld fel a fejed, nézz előre, végy mély levegőt párszor. Máris jobban fogod érezni magad! :)

A következő részben arról lesz szó, hogyan lehet hatékonyan értelmezni az általad befolyásolni kívánt személyek testtartásait.

A testünkkel beszélünk ha akarunk, ha nem, ki jobban, ki kevésbé, kiiktatni azonban nem tudjuk. A testbeszéd jeleit önkéntelenül vesszük radarjainkkal, de ha pusztán kedvtelésből, vagy akár kényszerből figyelünk meg másokat, még több információhoz juthatunk.

Allan Pease Testbeszéd című könyvét kivételesen nem önszántamból, hanem egy prezentáció elkészítéséhez vettem elő segédeszközként.  A könyv olvasásakor nem sejtettem, milyen klassz gyakorlati bemutatóban lesz részem.

Délszláv nyaralásunk utolsó napján családi autónk összetörve várt ránk a szálloda garázsában. Mivel a parkoló be volt kamerázva, még az előtt meglett a tettes (egy szállodai dolgozó férje), hogy a rendőrség kiszállt  volna. Az első tíz percben nem volt tolmácsunk, az eset miatt odacsődült parkolóőrök, recepciósok, a tettes felesége és a később megérkező rendőrök mind mondták a magukét. A halvány orosz nyelvtudásunk nem, a szereplők testbeszéde, hanghordozása azonban annál inkább segített megérteni az álláspontokat a bábeli zűrzavarban.

A tettes felesége eleinte hevesen tagadott, majd ahogy látta, hogy a bizonyítékok egyértelműen minket igazolnak, apránként elismerte, hogy férje lendületből tolatott neki az autónknak, de persze nem szándékosan. A rendőrök, eleinte távolságtartóan viselkedtek velünk, kimérten kommunikáltak, a testbeszédükből egyértelmű volt, addig nem akarnak intézkedni,  amíg nem látták a kamera felvételét. Miután a videó alapján egyértelművé vált a vétlenségünk, közvetlenebb, segítő szándékú lett a stílusuk irányunkban, ugyanakkor a tettes feleségével szemben erélyesebben kezdtek el fellépni. Tulajdonképpen egészen az adminisztratív dolgok intézéséig nem is volt szükségünk tolmácsra, minden szereplővel kézjelekkel, hanglejtéssel és persze erőteljes mimikával meg tudtuk magunkat értetni. Végül kaptunk némi nyersfordítást angolul, ugyanis a száraz adminisztratív dolgok megértéséhez a mutogatáson túl szükségünk volt némi tárgyszerű útmutatásra is. :)

Bár a történetben egy kiélezett szituáció résztvevői voltunk, mely egyértelmű és heves reakciókat váltott ki mindenkiből, mégis jó volt megtapasztalni, hogy a testbeszéd és az érzelmek kifejezése mennyire nemzetközi és valóban érdemes figyelmet fordítani a megértésére. 

A mindennapi életben hajlamosak vagyunk csak a szavakra figyelni, sokszor a testbeszéd értelmezése megmarad a tudatalattinknak, ezért van, hogy "megérezzük" kiknek szabad megnyílnunk, vannak akik félelmet ébresztenek bennünk, míg mások ellenszenvet. 

Óvatosan kell bánnunk azonban a testbeszéd értelmezésével, ugyanis sok esetben egyáltalán nem a jellemet tükrözik a testi jelek, hanem csak egy adott szituációra adott válaszreakciót mutatnak. A testbeszéd értelmezése jóval egyszerűbb, ha már közelebbről ismerünk valakit, legyen az egy családtagunk, vagy egy közeli barátunk, épp ezért különösen hasznos tud lenni eme tudomány, ha idegenek reakcióira vagyunk kíváncsiak például egy üzleti megbeszélésen, vagy új munkahelyen.

Munkahelyi szerelem. Zavartan szétrebbenő kollégák a liftben, céges bulin csak egymással foglalkozó "haverok", ajtót csapkodó civakodók. Akármelyiknek is vagyunk szem- és fültanúi, kívülállóként legalább olyan kellemetlen egy bimbódzó, vagy éppen egy hanyatlásnak induló kapcsolat jeleneteiben részt vennünk, mint benne lenni a kíváncsi szemek kereszttüzében.

A kellemetlen érzés egyik fő oka, hogy úgy érezzük, nem oda való a helyzet. Mindenkinek van a közelebbi - távolabbi ismeretségi körében legalább egy olyan pár, akik a munkahelyükön ismerkedtek meg, és a kapcsolatukat házassággal pecsételték meg. Mivel a nap nagy részét a munkatársainkkal töltjük, természetes is, hogy óhatatlanul kialakulnak vonzalmak. Azonban nem mindegy, milyen keretek között zajlik egy kapcsolat.

Maga a párkapcsolat akkor válik zavaróvá, ha valóban a nyílt színen zajlik, mint valami szappanopera. Különösen akkor feltűnő, ha az érintettek egy csoportban, azonos ágazatban dolgoznak együtt, hiszen ilyenkor nagy valószínűséggel a pár közel is ül egymáshoz, így az azonos részlegen ülők számára nincsenek titkok, még ha nem is beszél senki róluk.

A munkahelyi szerelmek közül a legkellemetlenebb mégis az, amikor az egyik vagy mindkét félről kiderül, hogy házas/párkapcsolatban él, mégis rá van indulva a kollégájára. Nehéz ilyenkor mit tenni: hasonló tapasztalat (harmadikként, vagy épp megcsaltként), a "csaló" félhez való baráti viszony és vérmérséklet kérdése ki hogyan viszonyul a helyzethez. Az együttérzéstől, a közönyön át a megvetésig színes a skála, egyvalami azonban biztos: a magánéletünkre senki nem kíváncsi a munkahelyünkön, hiszen azért vagyunk ott, hogy dolgozzunk.

Vannak párok, akik iskolát nyithatnának arról, hogyan kell ezt szépen kezelni. A tény, hogy két kolléga vonzódik egymáshoz, nem sokáig tud titokban maradni, de vannak, akik nem is csinálnak ebből titkot, de mégsem tolják a nyilvánosság elé. Együtt érkeznek, együtt távoznak, talán még együtt is ebédelnek, de nem szűnik meg a kapcsolattartásuk más kollégákkal, a céges bulikon nem lógnak egymáson, a munkahelyen a feladataikra koncentrálnak, és mind az intim, mind a konfliktusos megnyilvánulásaikat kizárólag otthon, a négy fal között intézik. A viharokat úgy tudják magukban kezelni, hogy más észre sem veszi, a párjukat nem beszélik ki a kollégákkal és a facebookon sem szenvednek látványosan, ha épp mosolyszünet van köztük. Nem tabutéma a kapcsolatuk, de mivel nem is tagadják, nincs is róla mit beszélni, egyértelmű a szituáció. A nem egyértelmű helyzetek, valljuk be, sokkal elgondolkodtatóbbak, épp ezért többet is foglalkozunk velük...

Több azonban a rossz példa, a "nem egyértelmű" helyzet, ugyanis vannak, akik bár nem beszélnek a kapcsolatukról, vagy talán még titkolni, tagadni is akarják, mégis úgy viselkednek, hogy mindenki számára nyilvánvaló a viszony léte. Ez azért kellemetlen, mert a kapcsolat maga tabutémává válik, és épp egy olyan dologról nem szabad beszélni, ami tulajdonképpen a nyílt színen zajlik, mindenki orra előtt. Mivel eleinte (vagy később is) a munkahelyen kívül nem nagyon tudnak randizni, az iroda (vagy a céges buli) az, ahol a becserkészési fázis zajlik, épp ezért nem is lehet titok a kapcsolat, de a felek azért próbálják azt a látszatot kelteni, hogy "csak" haverok. Nos, minden épeszű ember meg tudja különböztetni a barátságot és a vonzalmat, ezért a "mi csak barátok vagyunk" szöveg, még ha érthető is a motiváció, rossz stratégia.
Akik elhiszik, hogy remekül játszák a "csak barátok" színjátékot, két dologban is tévednek: 1. az alakításuk korántsem olyan hiteles, mint amilyennek gondolják, maximum citrom-díjra érdemes, 2. a közönségük -csak mert nem beszél róluk nyíltan- pontosan tisztában van azzal, hogy mit lát.

De mindez hogyan jön a munkahelyi érvényesüléshez?

Bárkire is vetettél szemet, alaposan gondold végig, hogyan fog a kapcsolat hatni a munkádra. Egyik oldalról rendkívül izgalmas és szívmelengető tud lenni egy irodai románc, másrészről viszont könnyen a munka rovására tud menni, ezért a randikat semmiképp ne az irodában ejtsd meg!

Ha tetszik valaki, ne feltűnő módon hívd fel magadra a figyelmet, ne adj okot a pletykákra!

Pár évvel ezelőtt figyeltem fel egy kolléganőre, aki hihetetlen szélsőséges módon tudott öltözködni. Bizonyos napokon lapos cipőben, farmerban, minimális sminkkel, szinte fa arccal jelent meg az irodában, másik napokon meg feltűnően csinosan, kisminkelve, miniszoknyában, széles vigyorral az arcán. Nem tartott sokáig kisakkozni, mely napokon jelent meg csinosan, melyeken slamposan: az egyik férfikolléga is csak a "csinos" napokon jelent meg az irodában, együtt jártak ki ebédelni. Még csak az udvarlási stádiumban volt a férfi, mégis a fél iroda tudta, ki a kiszemeltje. Évekig ment a "nyílt" titkolózás - kénytelen-kelletlen kialakítottak maguk körül egy pár fős szimpatizánsból álló baráti társaságot, akik asszisztáltak a céges buliknak álcázott randiikhoz, míg a többiek inkább félrefordították rossz szájízzel a fejüket. Végül a lány teherbe esett, nem volt tovább értelme titkolózni.

Azt is érdemes előre felmérni, hogy a cég hogyan viszonyul a kapcsolatokhoz. Épp a kellemetlen szituációkat megelőzendő alakítják ki a cégek az erre vonatkozó működési szabályzatukat is: van, ahol nem ellenzik a kollégák összemelegedését, sőt, szinte elősegítik (pl ott-alvós csapatépítések szervezésével, céges babatabló kifüggesztésével, házasodó felek anyagi támogatásával), míg másutt szigorúan ellenzik és elbocsátással fenyegetik a házinyúlra lövőket.

Ugyancsak óvakodj a rossz példáktól - ha már kapcsolatban vagytok, és úgy látod komoly, nem kell világgá kürtölni, de tagadni sem kell, ez ugyanis visszatetszést szül, hiszen a kollégáid se nem vakok, se nem hülyék. Felesleges tagadni, hogy xy-nal van köztetek valami, ha a céges bulikon képtelenek vagytok elszakadni egymástól, vagy állandóan nyitva köztetek a chat ablak, mindig egyszerre mentek szabadságra, és egyébként is úgy civakodtok egymással a többiek előtt, mint a 10 éves házasok. A munkahely maradjon a munka színtere, az otthon pedig a randiké.

Ami a "titkos harmadik" szerepkört illeti, még ha Titeket valóban egymásnak teremtett is az ég, és a másik már szabadulni próbál a kapcsolatától, tartsd észben, hogy jogilag még mindig foglalt, ezért nem vet rád túl jó fényt, ha házas kollégával folytatsz viszonyt az irodában. Különösen a férjezett kolléganők tekinthetnek úgy rád, mint aki annyira érzékelten, hogy vidáman belegyalogol mások kapcsolatába, és az sem zavar, hogy az illetőnek párja van, ne adj isten gyerekei. A férfi kollégák is könnyen gondolhatják, hogy bármire kapható vagy. Arról nem beszélve, hogy nem tudhatod, miért (ki miatt) ment tönkre valójában az a bizonyos házasság (pl nem éppen a csaló fél őszintétlensége miatt, vagy azért, mert a család helyett a hétvégéket rád szánta). Amiben biztos lehetsz: a hazugságon nyugvó kapcsolat nem lesz igazi és tartós.
Regina Brett fogalmazta meg jól: "Ha egy kapcsolatnak titokban kell maradnia, nem is kellene, hogy benne legyél."

Azt is gondold végig, ha esetleg a kapcsolat nem működik, hogyan fogtok tudni tovább együtt dolgozni. Vannak, akik meggyőződésből nem barátkoznak a volt partnerükkel, ami nem feltétlenül baj, de azért az mégiscsak kellemetlen, ha úgy kell kerülgetni a volt szerelmed a folyosón, mintha idegen lenne. Ha már szakításra kerül sor, igyekezz a Te oldaladról mindent megtenni, hogy békében váljatok el és jó kollegiális kapcsolat maradjon köztetek. Sajnos ehhez is két ember kell, és nem biztos, hogy sikerül, ilyen esetben még mindig meggondolhatod, hogy nem lenne-e érdemes munkahelyet váltanod.

Az sem mindegy kivel kezdesz!

Akármilyen jól is dolgozol, és kiváló teljesítményt teszel le az asztalra, ha a főnököd a partnered, bármilyen előléptetés kerül szóba, nem fogod tudni lemosni magadról, hogy csak a szereposztó díványnak köszönheted az előléptetésed. A nőket a munkahelyen számtalan -sokszor alaptalan - negatív sztereotípia övezi, különösen ha sikeres és kiugró ütemben halad felfelé a ranglétrán.
A rágalmakat elkerülendő átkérheted magad olyan részlegre, ahol a párod nem lehet befolyással az előmeneteledre, de sajnos még ekkor sincs garancia arra, hogy a rossz nyelvek a szájukra vegyenek. Ha tiszta a lelkiismereted, ne foglalkozz a rosszindulatú pletykákkal, még ha rosszul esnek is. Tartsd észben, hogy mindig azok vesznek másokat a szájukra, akik valamilyen okból féltékenyek a másikra, a féltékenység oka pedig nem más, mint a saját alacsony önbecsülésük, és nem Te! Semmiképp ne hagyd, hogy maguk alá gyűrjenek az ünneprontók, ugyanakkor vállalnod kell, hogy bizony mindent sokkal jobban kell tudnod bárkinél ahhoz, hogy elismerjenek, ha a főnök kedvese vagy.

Bárhogy is alakul, hallgass a szívedre. Ha rátaláltál az igazira, az megér akár egy munkahely-váltást is, nem igaz? :)

Mielőtt belevágnánk a munkahelyi közönyösség téma kivesézésébe, először is tisztázzuk, mit is értünk közösség alatt! Az értelmező szótár szerint: Együtt tevékenykedő emberek, akik osztoznak egymással életükben, munkájukban, eszméikben, céljaikban, törekvéseikben.

A munkahelyen elég sok időt töltünk, így a munkában biztosan osztozunk, ezt kipipálhatjuk.
Az életünket illetően már vannak fokozatok - együtt eszünk, beszélgetünk (jó esetben), talán tudjuk, hogy a másiknak van-e családja, de másnem akkor biztosan tudomásunk lesz a másik életéről, ha épp hosszasan betegeskedik és nekünk kell helyettesíteni, és már nagyon tudni szeretnénk, mikor tér vissza az illető. Alakulhatnak ki barátságok is, de attól még, hogy két kolléga jóban van, a kollektíva nem lesz közösség, főleg akkor nem, ha a baráti csoportok egymást fújjoló klikkekbe tömörülnek.

A munkához való hozzáállásunkat illetően (nevezzük eszméknek) megint lehetünk nagyon eltérőek - például míg valakinek a munka a szenvedélye, más szükséges rosszként, csupán megélheti forrásként tekint rá. Ugyanígy az időt illetően is lehetnek mások a az elképzeléseink, gondoljunk csak arra, hogy mindig vannak, akik ráérősen nyújtják a projekteket, mint a rétest, nem baj ha sokba kerül, mert addig biztosan van munka, míg mások hipp-hopp szeretnének túl lenni a feladaton.

Pár évvel ezelőtt adódott az akkori munkahelyemen lehetőség, hogy női csoportot alakítsunk. Egy munkahelyi női szervezet esetében azt gondoltam könnyű a dolgunk: nők vagyunk (mindjárt van közös nevező), a leglelkesebbekkel összeülünk ötletelni, talán még általános célokban is meg tudunk állapodni, kitalálunk közös programokat aztán jön a megvalósítás része. A közösség már tervezéskor is formálódik - legyen az például egy csapatépítő buli, de a megvalósításnál már sok buktatóval kellett szembesülnöm.

Az emberek ugyanis nem vesznek részt a programokban.

Persze, ha ingyen kaja-pia van, és korlátlanul lehet mulatni a cég kontójára, akkor jóval több a jelentkező, de így is vannak mindig olyanok, akik köszönik nem kérnek abból, hogy az amúgy sem kedvelt kollégákat hulla részegen lássák az asztal alatt fetrengeni. Azért sem tartom az effajta "csapatépítő" bulikat közösség formálónak, mert többnyire azokkal mulatunk, akikkel a munkahelyen is jóban vagyunk, ami pedig a többi kollégát illeti - legtöbb esetben semmivel sem tudunk meg róluk többet, mint előtte. Az alkohol oldó hatása sem mindig pozitív: vannak, akik végtelenül nyitottak és a sokkal barátságosabbak lesznek spiccesen, míg másokból előbújik a gonoszkodó kisördög. Nagy egymásra találások és durva beszólások egyaránt elkönyvelhetők végtermékként egy ilyen bulin.

Maradnak hát az alkoholmentes tevékenységek, ahol a csoportnak például közösen kell egy feladatot elvégeznie, például az említett női szervezet példájánál maradva: ki lehet találni egy közös célt és az azt szolgáló rendezvényt. Itt hatványozottan fennáll a veszélye annak, bármilyen jó programot is találunk ki, amire az előzetes felmérések alapján még igény is van, a célcsoportból sokan nem mennek el rá.

Egy személyes példa. Az előző munkahelyemen kismamáknak szerveztünk találkozót - sokan méltatlankodtak, hogy nem tudják megoldani a gyermekük elhelyezését, ezért nem tudnak részt venni. A következő alkalommal a kollégák gyermekfelügyeletről is gondoskodtak, mégsem vettek részt a rendezvényen többen... (és azok sem mentek el, akik korábban a gyermekfelügyelet hiányára hivatkoztak).

Ami a távolmaradás okait illeti, tetszik vagy sem, kifogásgyártásban, mi nők, verhetetlenek vagyunk, különösen akkor, ha magunkról van szó! A férjem, a gyerek, fáj a fejem, főznöm kell, rengeteg a munkám, be kell vásárolnom, beteg a szomszéd macskája, jaj, most nem jóó, de majd legközelebb.. bármi. Vagy a másik véglet: megmagyarázzuk, hogy csak időpocsékolás XY előadása Z témában, úgysem tud újat mondani.

A legszomorúbb az, hogy ilyen kifogásokat vagyunk képesek akkor is felhozni, ha valamilyen program kifejezetten az ínyünkre lenne, vagy legalábbis van valami bizsergető újdonság abban a valamiben, pusztán azért, mert részt venni egy céges rendezvényen kilépést jelentene a komfort zónánkból, azt pedig köszönjük, szépen, de foggal-körömmel óvni kell.

Egymást megismerni, közös célokat kitűzni, vagy hogy ne menjek ilyen messzire - részt venni egy tanfolyamon a személyes fejlődés érdekében, találkozni a barátokkal az mind IDŐ és ENERGIA. Nem kell ahhoz szakkönyveket elolvasni, hogy belássuk, mi nők, magunkra szánunk a legkevesebb időt. Meg akarunk felelni minden fronton, mindenkinek és kivétel nélkül mindannyian bele-bele csúszunk abba a hibába, hogy azt gondoljuk, ha valami nem úgy történik, ahogy elterveztük, vagy ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor az tragédia, és egy rakás szerencsétlenségek vagyunk. Tombol bennünk a megfelelési vágy... de kinek is akarunk megfelelni? Valóban elvárják tőlünk mindazt, amit mi gondolunk? Mi van, ha egyszer nincs főtt kaja? Éhenhal a család? Csak mert valaki heti egyszer eljár tornázni nem lesz pocsék anya.. sőt! Lehet, hogy épp azzal segít, hogy a stresszt a boxzsákon vezeti le és nem a családon. Summa summarum: nemcsak a saját, hanem a környezetünk élete is kellemesebbé válna, ha törődnénk magunkkal - legyen az a megjelenésünk, vagy épp a szellemi fittségünk.

Ha magunkra sem szánunk időt, akkor még inkább érthető miért nehéz rávenni magunkat munkahelyi közösségépítő tevékenységekre, főleg, ha azok elsőre időigényesnek és haszontalannak tűnnek.

Érdemes azonban a beidegződéseket félretenni, és egyszer-egyszer esélyt adni magunknak és a csapatnak is, még akkor is, ha semmi kedvünk hozzá. Közösséget építeni nehéz, elengedhetetlen hozzá a közös - a csapat számára értelmes - tevékenység és (szerintem) a jó hangulat. Egy jó vezetőnek lehet közösségformáló hatása, szervezhet kötelező csapatépítő tréningeket mindenféle furmányos feladattal, de ez nem mindig elég. Akárcsak egy barátság ápolása, a kollektíva közösséggé kovácsolása is idő és energia, és mindenki odaadása kell hozzá, egy fecske nem csinál nyarat.

De mégis miért fontos, hogy legyen közösség a munkahelyen?

Mert ez az egyik legerősebb megtartó erő, ettől érezzük magunkat jól még egy átlagosan fizető, közepesen unalmas munkakörben is. A közösségi élmény lehet életre szóló is, a munkahelyen kívül közösen eltöltött idő új barátságok, vagy üzleti kapcsolatok kialakulását is eredményezheti, másokról alkotott előítéleteink dőlhetnek romba, eredményesebbé válik az együttműködés. Számos pozitív hozadéka van a közösségben eltöltött tevékenységeknek, de ami a lényeg: tartozol valahova, a munkahelyed több lesz szimpla robot-helyszínnél, és még a legvacakabb meló is elviselhetőbbé válik egy jó közösségben. Ha még valami értelmeset is csináltok együtt (a munkán kívül), amivel egymást, vagy másokat segítitek, máris magasabb szintre léptetek az önmegvalósításban is. :)

A közösségnek egyetlen hátránya van. Ha a munkaköri körülményeid időközben megváltoznak (például áthelyeznek egy számodra kedvezőtlenebb pozícióba), nehezebb váltani és egy másik munkahelyen tiszta lappal kezdeni. Aki érzelmileg nem kötődik a társaihoz sokkal könnyebben tud búcsút inteni egy olyan munkahelynek, mely nem szolgálja tovább már a szakmai fejlődését, vagy stresszessé vált.

Minél jártasabbá válsz a hála művészetében, annál kevésbé leszel játékszere a neheztelésnek, depressziónak és kétségbeesésnek. (Sam Keen)

A dicséret pszichológiája vitathatatlanul működik, akkor is, ha különböző okokból nehezünkre esik dicséretet adni vagy kapni. Most vegyük sorra hogyan dicsérjünk, illetve ne dicsérjünk.

NE dicsérj valakit, ha a dicséretedet tulajdonképpen hátsó szándékból teszed.

Például ne hízelegj valakinek, ha kedvezményeket vagy információt akarsz kicsalni belőle, vagy tulajdonképpen egy szaftos letolást akarsz "becsomagolni". Ha az illető tökéletes radarokkal rendelkezik, azonnal kiszagolja, hogy nem őszinte a dicséreted, az pedig végképp rosszul érintheti, ha utólag jön rá, hogy nem is a személyének szólt a csodálat, hanem az csak eszköz volt, hogy elérd a célod. Az illető bizalma irányodba rohamosan csökkenni fog, és akkor is gyanakodva fog méricskélni, ha tényleg megdicséred valamiért.

Az elmarasztalás "dicséretbe" csomagolása szintén nem túl szerencsés.

Sok vezető alkalmazza a dicséretet a szendvics-technikával. A módszer lényege, hogy pozitív üzenettel kezdesz, utána jön a fekete leves (=nehezményezés, kritika, ne adj isten letolás), majd ismét pozitív üzenettel zársz. Ez akkor működik jól, ha a záró pozitív üzenet abban erősíti meg a másikat, hogy hiszel benne, bátorítod, kifejezed háládat, hogy együttműködtök stb. Hatástalan viszont, ha valami komoly vétséget követett el az illető és a záróüzenetben egy teljesen más esetet hozol fel, amikor az illető jól teljesített. Ezzel gyakorlatilag élét veszed a korholásodnak, és nagy az esély rá, hogy az illető nem fog azon fáradozni, hogy máskor jobban odafigyeljen. Az fog megmaradni benne, hogy ő klassz, és tulajdonképpen nincs min változtatnia. Szintén rossz szájízt ad a dicséretnek, ha csak szendvics-technikában alkalmazod. A beszélgetőpartnered ahelyett, hogy örülne, azonnal összerándul a gyomra, amikor dicsérni kezded, mert tudja, hogy ez csak a letolás felvezetése, és tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit mondasz "előtte" vagy "utána", csak a panaszt fogja magára venni.

Az őszinte dicséretnek tudományosan megfogalmazva három alkotóeleme van:

• elmondod az illető mely tette/ viselkedése váltotta ki belőled az érzést
• kifejezed milyen szükségleted teljesült
• kifejezed az érzésed, amelyet a tett kiváltott (öröm, hála, jókedv stb)

Például: "Annyira örülök, hogy felajánlottad elmész a gyerekekért! Annyi elintéznivalóm van, féltem, hogy nem érek oda értük időben, de Te megoldottad a problémámat, ettől egészen megkönnyebbültem. Köszönöm."

Vannak helyzetek, amelyekben egy tekintet, mosoly, vagy egyetlen "köszönöm" ugyanolyan értékkel bír, mint a fentebb felsoroltak.

És ami mindennél fontosabb - nemcsak a kiugró eseményeket kell elismerni. Gyakori hiba, hogy előbb észrevesszük azt, mi mehetne jobban: miért nincs kész a lecke, miért nincs felporszívózva, miért nem lettek elrakva a szennyes ruhák stb. Vedd észre a jó dolgokat is, tedd szóvá, különösen azokat, amelyeket megszoktál - legyen az egy ölelés, amikor hazaérsz; főtt étel az asztalon; szép osztályzatok az ellenőrzőben; rend a lakásban; hűséges társ stb, a sort hosszan lehetne folytatni.

Minden nap van mit ünnepelni és köszönetet mondani érte! :)

Ha még várat magára a céges karácsony, épp aktuális, azonban ha már túl vagy rajta és nem sikerült épp a legjobban, talán még mindig nem késő végiggondolni mit kellene legközelebb másként csinálnod/csinálnotok.

Különösen egy olyan csapatban, ahol sok az új kolléga tud spontán két részre szakadni a társaság. A régiek már értik egymást fél szavakból, felidézik a közös emlékeket, jókat nevetnek egy-egy sztorin, ami csak számukra vicces, a kívülállóknak kevésbé érdekes. Jobb esetben az újak is külön klikket alkotva ismerkednek, megosztják egymással vicces és kínkeserves történeteiket az első napjaikról, heteikről. Vannak azonban olyan esetek, amikor sem a hely atmoszférája, sem a kollégák hangulata nincs éppen a tetőfokon, ilyenkor nem ritka a kínos csend, vagy a felszínes udvariassági tiszteletkör. Mi az, amire érdemes odafigyelned, ha jól szeretnéd magad érezni?

1. Tedd félre a "semmi kedvem hozzá" kifogást!
Akármilyen pocsék is épp a hangulatod, szedd össze magad, épp egy kis lazítás, és oldott csevegés az, ami segít feledtetni a mindennapi gondokat, és engedi más színben látni a világot. 

2. Ne csak a munkáról beszélj!
Nem tabu-téma a munka. Van, amit épp egy ilyen bulin sokkal könnyebb megbeszélni, mint az irodában, DE nem szabad, hogy kizárólag a munka körül forogjon a beszéd tárgya. Egy céges buli remek alkalom arra, hogy megismerd a kollégáid "civil" oldalát is, és ezzel közelebb kerüljetek egymáshoz. Ha hirtelen nem jut eszedbe semmilyen téma, lesd meg az illető facebook profilját, ahol biztosan találsz valami érdekeset, amire rákérdezhetsz, de az sem baj, ha őszintén bevallod, hogy semmit nem tudsz róla. Ilyenkor lehet egyszerű felütésként arról érdeklődni, hogy az illető mikor és hogyan került a céghez, van-e családja, vagy mit csinál szívesen a munkaidő lejártával.

3. Vegyülj!
A klikkesedésnek az a legfőbb hátránya, hogy beszűkíti a határaidat. Ha eleve úgy állsz a társasághoz, hogy nem teszed félre az előítéleteidet, vagy begubózol, mondván csak azokkal állsz szóba, akiket ismersz, könnyen rekesztheted ki saját magad nemcsak a céges bulik, hanem az irodai közösségből is. Ne ragadj le egy embernél, igyekezz körbejárni, minél több emberrel beszélgetni, ha csak pár szó erejéig is. Érezni fogod, ki az, aki nem vevő a társaságodra, és olyanokat is fogsz találni, akikről nem is gondoltad volna, mennyire egy hullámhosszon vagytok!

4. Óvatosan az alkohollal!
Igaz, hogy a céges bulik a közvetlenségről szólnak, és az alkohol kiváló "oldó-szer", de csúnyán is végződhet egy buli, ha túlzásba esel. Jó, ha tisztában vagy azzal, milyen hatással van rád az alkohol, és mi az a mennyiség, amitől nem kelsz ki magadból. Jobb, ha egy buliról az marad meg rólad emlékképként, hogy milyen cuki, mosolygós és humoros vagy spiccesen, mint az, hogy végighánytad a parkettát, és mentővel vittek a detoxikálóba.
A rádióban hallottam a következő sztorit egy szállodás betelefonálótól: XY cég igazgatónője részegen lement a recepcióra és közölte az ott dolgozókkal, hogy a cégnél nálunk rondák a pasik, ellenben a szállodai alkalmazottak meglehetősen a kedvére valók, lenne-e kedve valamelyiküknek elmenni vele szobára. A hölgyet az alkalmazottak udvariasak kikosarazták, mire a hölgy elment, majd tíz perc múlva visszament a recepcióra anyaszült meztelenül, és megmutatta az uraknak, miről maradtak le. :) Akkor lehet, hogy az jó poénnak tűnt, a rádióban visszahallgatva nyilván nem volt már az...
Ha már érzed, hogy nem tudod kontrollálni 100%-ban a lépteidet (azaz még nem imbolyogsz, de már kavarog egy kicsit a fejed), állj le, várj bő fél órát, addig igyál sok vizet, és falatozz. Ha már múlóban van a "kavargás", jöhet a következő alkoholos ital. Ha nem szeretnéd, hogy kiüssön az ital, jobb, ha csak egyfélét iszol például vörösbort, és természetesen azt is mértékkel.

Szinte nincs olyan amerikai film, amiben egy remek party során ne táncolt volna valaki a bárpult, vagy az asztal tetején. Ami hollywoodban nyerő, nem biztos, hogy a helyi céges bulin is az. :)

5. Ne zabáld tele magad!
Bármilyen éhes is vagy, ne fald fel a fél svédasztalt! A hirtelen különféle (egymáshoz sokszor nem passzoló) ételekkel megpakolt gyomor is el tudja rontani a bulit, és valószínűleg Te sem a mosdóban ülve szeretnéd a fél estédet tölteni. Bármennyire is csábító mindent végigkóstolni, gondolj arra, hogy otthon sem eszel paradicsomos káposztára mákos gubát kovászos uborkával és rántott hússal. Jó trükk lehet, ha desszertes tányérra pakolod a főételeket is. Pszichés szempontból is jó, mert a kistányérra felhalmozott étel nagyobb adag benyomását kelti, és érdekes módon azzal a mennyiséggel is kiválóan jól lehet lakni. :)

6. Alkalomhoz illő öltözetben jelenj meg!
Emlékszel arra a jelentre, amikor Bridget Jones megjelent playboy nyuszis jelmezben egy olyan partin, ahol senki nem viselt jelmezt? Pont így érezheted magad Te is, ha mindenki farmerban van, te meg kisestélyiben, vagy fordítva, ha mindenki kicsípte magát, Te pedig alul öltöztél. A nagy céges meghívókon szokott szerepelni, hogy milyen öltözetet vár el a vezetőség, de kisebb buli esetében is érdemes ellenőrizni, mennyire kell kiöltözni. A helyszín önmagában eléggé árulkodó lehet: ha például egy elegáns étterembe mentek, még ha csak egy asztalt is foglaltatok, akkor sem illik szakadt farmerban megjelenni.

A kedvencem, amikor a meghívón az szerepel: normal business. Ez azt jelenti, hogy a céges szabályokban meghatározott irodai viselethez hasonlóan kell megjelenni, ez pedig cégre válogatja, milyen előírásokat tartalmaz a céges öltözködési kódex. Ha kiskosztümben kell bejárnod, akkor a normal business is ezt jelenti, ha farmerban, akkor azt. Ha nincs külön megkötés, akkor is óvakodj a túl rövid, túl harsány, túl feszes viseletektől, ezek egy idő után kényelmetlenné válnak: a szoknyát állandóan lehúzni körülményes, a túl szűk ruha pedig azonnal fojtogatóvá tud válni pár falat étel után is. A 15 centis tűsarkú, bármennyire is csinos, egy idő után meg fog benne fájdulni a lábad, ami szintén tönkre tudja tenni a legjobb estéket is.

7. Engedd el magad!
Félre ne érts, nem arra gondolok, hogy kelj ki magadból, hanem arra, hogy tedd le a hétköznapi feszültségeket, az otthoni, és a munkahelyi gondokat, felejtsd el a határidőket, végy egy nagy levegőt és hagyd mindezt az irodában. Tudom, hogy sokszor ez a legnehezebb, és sokan ezért is néznek szívesen a pohár fenekére, mert úgy érzik ettől nyugszanak meg és lazulnak el. Ahhoz, hogy igazán jól érezd magad, egy csepp alkohol sem szükséges, illetve rég rossz, ha csak egy pohár bor, vagy két feles után tudod elengedni magad. A feszültség oldására minden nap szükség van, de ritkán adódik olyan alkalom, amikor szórakozni van lehetőségünk. A céges összejövetel, legyen az egy szolid vacsora, vagy egy táncos buli pedig igenis alkalom a szórakozásra, kikapcsolódásra, amivel élni kell. Az egyedülállónak, a házasnak és az anyukának éppúgy jár ez a kis pihenés, élvezd hát ki minden pillanatát! :)

Jó szórakozást! :)