Három olyan fogalom szerepel a címben, amelyek eddig a legkevésbé sem tartoztak össze. H-D-vel a Szaharában elsőként – és talán utoljára – Sulkowsky Zoltán motorozott az 1920-as évek végén.
A Harley-Davidson ugyanis – leszámítva a második világháborúban szolgált katonai kiviteleket – inkább aszfaltra való, mint terepre. Azonban az El Solitario néven ismert világhírű tuningmester, David Borrás azt találta ki, hogy barátaival három, kifejezetten erre a célra felszerelt Harley-Davidson 1200 Roadster motoron átszeli a sivatagot. Igaz, hogy a tél közepén, de a Szahara attól még Szahara marad: 4000 kilométernyi sivatag, homok, kavics és sár várt a motorokra.
Csakhogy ehhez megfelelő gumik is kellenek. A hard core enduró terepabroncsok jó bütykösek, de valamilyen okból Borrás gondolt egy merészet és felvette a kapcsolatot a Dunloppal. Mert El Solitario a három motort Dunlop Dirt Track abroncsokkal kívánta felszerelni, mégpedig az amerikai AMA Pro Flat Tracken és a spanyol Flat Track bajnokságban használt DT3 abroncsokkal, amik egyébként a legkevésbé felelnek meg a sivatagi körülményeknek.
Az Egyesült Államokban találták ki a flat track, másként dirt track motorversenyt, amit eredetileg döngöltagyag felületű, ovális pályán rendeztek. A versenyág nem idegen a Harley-Davidsontól, mert annak idején az XR750-es modellt kifejezetten erre gyártották, de a földes pálya mégsem a Szahara.
No, mindegy elindultak, és meg is érkeztek, tehát minden rendben, olyannyira, hogy David Borrás így beszélt a gumikról: „Minden várakozás ellenére a flat track abroncsok bírták a terhelést, és végig kitartottak. Csak egyszer kellett hátsó abroncsot cserélnünk az egyik motoron, amikor egy 130 kilométeres sebességgel eltaláltunk egy jókora követ.”