A legtöbbet emlegetett latin kifejezések [20.]

2017. augusztus 22. 10:26 - Harmath Árpád Péter

Nem véletlenül tartották mindig is nagyra a történelem során az úgynevezett "klasszikus műveltséget", és volt évszázadokon keresztül az értelem, műveltség, tájékozottság fokmérője a latin tudás, illetve az ókori hellén és római írók, költők, művészek műveinek, életének ismerete. Napjainkra ez az elvárás-rendszer jelentősen "megkopott", de nagyon sok területen - pl. orvostudomány, jogtudomány, történelem, filozófia, művészettörténet, bölcsészet, nyelvészet - még ma is fontos a latin kifejezésekben való jártasság.

Az említetteken túl, számtalan latin mondás és kifejezés az általános műveltségbe is "beépült", gyakran kerül elő könyvekben, publikációkban, vagy a média közléseiben. Tehát "in medias res" - azaz a dolgok közepébe vágva - nézzük, hogy a teljesség igénye nélkül, melyek manapság a legfontosabb és legtöbbet használt latin kifejezések, melyeket gyakran látunk, olvasunk, de nem mindig tudjuk jelentésüket.

      • Ab ovo - kezdetektől (a tojástól indulva)
      • Ad hoc - csak úgy (szó szerint: ehhez), hirtelen bekövetkező, eseti dolog, ötlet, megoldás, esemény
      • Anakronizmus - időszerűtlenség, az adott korhoz képest elavult (görög eredetű)
      • Attribútum - ismertető jel, állandó tulajdonság (valakihez szorosan hozzátartozó jellemző)
      • Axioma - általános alaptétel (görög eredetű)
      • Casus belli - a háború ürügye, háborús ok
      • Corpus iuris - jogszabályok gyűjteménye
      • Corpus delicti - bűntárgy, bűnjel
      • Cum laude - dícsérettel (egyetemeken a kiemelkedő teljesítmény), magna / summa cum laude - nagy / legnagyobb dícsérettel
      • De facto - tényszerűen, a tények felől nézve, gyakorlatilag
      • De jure - jogilag, jogi értelemben
      • Deus ex machina - isteni beavatkozás ("Isten a gépből")
      • Ex lex - törvény által nem szabályozott viszony vagy állapot
      • Ex officio - hivatalból, kötelességből
      • Et cetera - és a többi
      • Eufémizmus - a durva, sértő közlések megszépítő átfogalmazása (görög eredetű)
      • Habeas Corpus - elővezetést elrendelő végzés (angol jogelv)
      • In memoriam - emlékére, emlékezésül
      • Ipso facto - a tényből következően
      • In vitro - az üvegben (amikor a kísérlet élő szervezeten kívül történik)
      • Kurrens - folyamatban lévő (currens = folyó, jelenlegi)
      • Liberum arbitrium - szabad akarat
      • Marginális - mellékes (marginalis = lapszéli)
      • Mea culpa - én vétkem (valamilyen hiba beismerése, miséken bűnbánat)
      • Modus vivendi - ideiglenes megállapodás, megoldás a békés egymás mellett élésre
      • Mutatis mutandis - a szükséges változtatásokkal
      • Non plus ultra - felülmúlhatatlan dolog
      • Nomen est omen - nevében a sorsa (a név előjel)
      • Nota bene - jól jegyezd meg (figyelem felhívása)
      • Persona non grata - nemkívánatos személy
      • Poeta doctus - tanult költő (olyan költő, akinek művei megértéséhez magas műveltség szükséges)
      • Post hoc - utána, miatta (ok-okozati összefüggés feltételezése az időrend alapján)
      • Primus inter pares - első az egyenlők között
      • Professor emeritus - egyetemek által adományozott cím, nyugállományba vonuló egyetemi tanároknak
      • Sic - így, ilyen módon, sic erat scriptum - ez vala írva (az idézett szövegben lévő hibás rész az eredetiben is így szerepel)
      • Status quo - fennálló állapot (adott, jelenbeli állapot fenntartása)
      • Sub rosa - a rózsa alatt. Az ókorban a rózsa a hallgatás jelképe volt; így értelmezése: bizalmasan közölni
      • Sui generis - egyedi dolog, egyedi jellemzőkkel rendelkező
      • Urbi et orbi - a városnak és a világnak
      • Vis maior - előre nem látható körülmény (pl. természeti katasztrófa)

Eddig a lista, mely 40 elemből áll. Nem közmondások, nem latin bölcsességek, vagy szólások, hanem gyakran használt kifejezések. A latin közmondásokról másik posztunkban írunk majd. 

Ha érdekesnek találtad, keresd Facebook oldalunkat is!

Eddigi posztjain!

jegyzet_tcikkek.jpg

2017.08.22.10:25

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jegyzettar.blog.hu/api/trackback/id/tr712771148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jager_ 2017.08.23. 00:26:06

A sub rosa és a modus vivendi meglepett. Nem tudtam. De a többi is hasznos.

Harmath Árpád Péter 2017.08.23. 00:28:22

@Mountain Dew: sokat hallani, olvasni ezeket a kifejezéseket. A poszt célja a leginkább használtak kigyűjtése, ismertetése.

AtomCamel 2017.08.23. 11:15:37

Nagyon-nagyon köszi!!! Ez qtya hasznos!!!! :-)
süti beállítások módosítása