jegesmackó blog

Sissi királyné ajándéka egy zsiráf volt

2017. július 20. - maciblog

Már a kezdetektől több száz állat otthona volt az idén 151 éves budapesti Állatkert. Az 1866-os megnyitás idején a kertben nagyjából 140 faj félezer egyede élt, de a ma jellemzőnek tartott állatkerti fajok (oroszlán, tigris, elefánt, víziló, zsiráf) ekkor még teljesen hiányoztak.

3_6.jpg

Gazdag volt viszont a különféle majmok és makik, illetve a papagájok gyűjteménye, habár ezeket az állatokat nem feltétlenül azon a néven ismerték, amelyet ma használunk. A papagájokat például kajdácsoknak nevezték, a szerecsenmaki pedig fekete rémke néven emlegették.

A haza bölcse Kristófot látogatta

A kert legnépszerűbb lakója akkoriban a Kristóf nevű barnamedve volt, akit az utókor által a haza bölcsének nevezett Deák Ferenc szinte naponta meglátogatott. Az Állatkert első elefántja 1875-ben, az első tigris 1876-ban, az első víziló 1893-ban, az első orrszarvú pedig 1894-ben érkezett.

4_1.JPG

Mindannyiukat megelőzte azonban az első zsiráf, amit nem más, mint Sissi királyné ajándékozott a schönbrunni császári állatpark gyűjteményből az Állatkertnek. Így esett meg, hogy 1868-ban egy "foltos nyakorján" - így is nevezték a zsiráfot akkoriban - érkezett Pestre.


(Archív képek: 1. Fortepan/Budapest Főváros Levéltára, 2. zoobudapest.com)

A bejegyzés trackback címe:

https://jegesmacko.blog.hu/api/trackback/id/tr3812677401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása