Ezek nélkül nem élsz túl
Pirosbetűs kellékek listája

Túl vagyunk a Mikuláson. A mindig kiszámítható szakállas Öreg, aki évente éppen december 6-án látogat meg minket, most is pontos volt. Köze sincs ahhoz a „mikuhoz” amit mi minden hónapban várunk, és amiről sosem tudhatjuk előre, hogy éppen késni fog-e.  

Biztosan jártál már te is úgy, hogy nem várt időben/módon jött meg, és éppen nem volt nálad semmilyen eszköz, amivel kezelni tudtad volna a helyzetet. Tiniként persze még ciki, de amikor már túl vagyunk a sokadik mikuláson, pirulás nélkül kunyeráljuk el nőtársaink utolsó pót-tamponját is.

Szerencsére nekem mindig is kiszámítható, megbízható rendszeres, stb. volt a menstruációm, ezért pontosan ki tudtam számolni, hogy melyik nap kell majd igazán felkészülnöm. Viszont  én,  aki mindig biztosra megyek, B tervvel is mindíg készülök a nem várt helyzetekre. Vagyis mindig hordok magamnál egy kis túlélő csomagot, amit adott esetben csak átrakok egyik táskából a másikba. Nem kell mindig átgondolnom mit viszek, csak nyakon ragadom a ridikült és egy lendülettel átlódítom. Így  sosem érhet meglepi, és a kevésbé vörös napokon is előkaphatom mint a nőiesség kötelező kellékét.

Az én kis csomagom a következőkből áll:

  • zsebkendő (10-es)
  • kézkrém
  • ajakbalzsam
  • hajgumi, hullámcsat
  • körömreszelő
  • kézfertőtlenítő
  • intim törlőkendő
  • pár darab tampon
  • tisztasági betét

Ezek együtt  vagy külön nagy segítséget nyújthatnak vészhelyzetben, így biztos, hogy engem sosem érnek váratlanul-véletlenül a piros betűs napok.

Szuper ez a kis csomag, de néha kicsit terhes tud lenni, és ezt szó szerint értem. Ugyanis bármennyire kicsi is a neszesszerem, azért a sok apróságnak összejön a súlya, pláne ha még megfejelem smink cuccokkal is. Ezért lehet hasznos, ha a tisztasági csomi tartalmát a dm mini-termékek állványánál pakoljuk össze. Viccen kívül: minek vinnél egy teljes csomagot valamiből, amikor csak egy két darab kell belőle SOS helyzetben?

Hogyan  élj túl egy váratlan vörös meglepetést?

  1. Tudd előre hogy kb. mikor fog megjönni, és lelkileg készülj!
  2. Mindig legyen nálad egy mini nesszeszer.
  3. Vagy: ha nem szeretsz bajlódni pót betétekkel és  pót tamponokkal, használj menstruációs kelyhet. Ebből nem kell pót-cucc, mert csak azt kell kiürítened, ami már benned van. Üríteni egy gyengébb napon fél napig sem kell, de ha semmiképp nem várhat a dolog, akkor a tisztításhoz és ürítéshez mindössze egy vízcsapra és egy kis magányra lesz szükséged. Na jó, ha ezek nem adottak,  akkor mégiscsak magaddal kell vinned a kis tisztasági csomagodat. :)

Több tipp nem jut eszembe, mert én ezek mentén működöm. Kíváncsi vagyok, létezik – e ezen kívül  más módszer a túlélésre?

M. Marcsi

A bejegyzés trackback címe:

https://intimpiri.blog.hu/api/trackback/id/tr213470293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Intim Piri

Üdv Intim Pirinél! :) Ebben a blogban mindenről szó lesz, ami vörös és forró, azaz menstruáció. Tapasztalati úton fogjuk körbejárni a nőt, a ciklust, a menzeszt, és mindazt, ami ezek mögött van, vagy lehet. Menstruációs kehely, intim higiénia, tapasztalatok a gyakorlatból, hormonális kérdések, ciklus, punci, méhnyak nyák, első és utolsó menzesz, body shaming, body-pride stb stb.... Kövess itt és facebookon, instán is. Ha van véleményed, beszélgessünk! :) Puszi, Piri<3

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

7 fun facts (2) anyák és tinik (1) anya lánya viszony (1) aquatampon (2) átszellőző intimbetét (1) a jó intimkehely (4) barnázás menstruáció után (1) beszámoló (1) beszéljünk a hüvelygombáról (1) Biointimo (2) candida (1) covid (1) COVID19 (1) Covid oltás mellékhatásai (1) Covid vaccina és a menstruáció (1) Covid vaccina mellékhatása (1) cup (1) diéta (1) elsőmensi (1) elsőmenstruáció (1) étkezés (1) fádalom (1) feleletválasztós (1) felvilágosítás (1) fogyókúra (1) free bleeding (1) fürdő (1) hangosinterjú (1) hirtelen hízás (1) hízás (1) hogy menstruálj betéttel tesiórán (1) horvátország (1) hulladékmentes (1) hulladékmentesen (1) hüvely (1) huvelygomba (1) hüvelygomba (2) hüvelyszárazság (1) intermittent fasting (1) intim (7) intimbetét (10) intimhigiénia (8) intimitás (3) intimkehely (11) intimkehely felmérés (1) intimpiri (3) intimtölcsér (7) intim betét (1) intim felvilágosítás (1) intim fertőzés ellen (1) intim kehely (5) intim tölcsér (6) intmbetet (1) karácsony (1) kehelytampon (6) kevés menzesz (1) kevés menzesz okai (1) kevés menzesz oka (1) kezelhető nemibetegség (1) Kis Fekete Barátnő (1) kitöltős teszt (1) konzervatív (1) környezet (1) különleges alkalom varázsa (1) liberális (1) megjött (1) méhnyak (1) méhszáj (1) melegítőtapasz (1) Melody cikke (1) melody cikke (1) mensi (10) mensikehely (3) menstruáció (22) menstruacio (9) menstruációskehely (2) menstruációs betét (2) menstruációs csésze (5) menstruációs hízás (1) menstruációs kehely (7) menstruáció késése (1) menstruáció után barnázás (1) menstruáció vaccina (1) menstruácó (1) menstrual cup (1) menzesz (6) menzesztapasz (1) menzesz téma (2) menzesz után barnázás (1) méretválasztás szempontjai (2) mialapján (2) miért nem jön meg (1) mitol keshet a menzesz (1) mitől késhet a menzesz (1) moshatóbetét (2) moshatobetet (2) mosható betét (3) mosható intimbetét (4) mosható tisztasági betét (1) mosibetét (3) mosibetet (3) nem jön meg (1) nőgyógyász (1) nőiciklus (1) nőidolgok (1) nőifánk (1) nőiség (1) nőititok (1) női ciklus (1) nyaralás (1) nyaralási baki (1) ökolányok (1) óvszer (1) pamuttampon (3) Poppy Pads (2) puncitéma (1) Rossman (1) rossmann (1) rossmann magyarország (1) rossz cukoranyagcsere (1) rossz emlék (1) rozina (1) sikersztori (1) std (1) sulis para (1) szabad vérzés (1) szárnyasbetét (1) személyes élmény (1) szex (1) szexy alkalom (2) szex menstruáció alatt (1) szex menzesz (1) szövetbetét (2) szűz (1) szüzesség (1) szüzesség elvesztése (1) tabu (1) tabutéma (1) tampon (6) tampon használat (4) tampon teszt (1) tampon vagy betét (1) tampon vs kehely (4) tapasztalat (1) (1) tesióra (1) tesióra para (1) testnevelésóra (1) the birds and the bees (1) TLB mini (1) tökéletes kehely (1) TSS (2) ünnepnap (1) utazásitipp (1) vagina (1) védekezés (1) vér (1) veszély (1) villáminterjú (1) virágok és méhecskék (1) vizesedés (1) vízvisszatartás (1) vörös stoptábla (1) zerowaste (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása