ha egy kis tintára szomjaznál

I N K A H O L I C

I N K A H O L I C

Tetoválásból sosem elég, csak a hely kevés

Interjú a Queen of Hearts Tattoo lányaival I. - Kiss Katával és Bálint Biankával

2017. november 21. - Bányai Blanka

Négy tetoválóművész, négy majdhogynem teljesen különböző stílus és rengeteg csodaszép kész vagy még varratásra váró minta.

Kiss Katával (kiskatattoo), Bálint Biankával (B I A N I C O N), Fehér Eszterrel (tattoos.by.sztrk) és Laza Alexandrával (MaooArt) sikerült beszélgetnem a stúdióban, miközben váltották egymást a vendégek, akik a végén mosolygó arccal nézegették újdonsült tetoválásaikat.

Elégedett vendégek és büszke tetoválók, hogy a saját mintájuk bőr alá kerülhetett. Bizony ám, mivel a lányok legtöbbször a saját megálmodott műveikkel dolgozhatnak.

 

 

Jelenlegi helyszínünk egy kisebb budapesti utca a Fővám tértől nem messze, ahol a Molnár utca 5. szám alatt négy ifjú hölgy tölti mindennapjait a Queen of Hearts Tattoo szalonban. Ebben a konkrét cikkben Katával és Biankával készített interjúimat olvashatjátok el, a folytatás pedig majd Eszterrel és Alexandrával a napokban következik.

 

A stúdiót Kata nyitotta meg párjával most már 3 éve, de a jelenlegi felállásban Január óta dolgoznak együtt a csapattal. Kata, elmondása szerint, úgy álmodta meg ezt a helyet, hogy tetováltató és tetováló egyaránt kellemesen érezze magát, de főként a munkaközösség szellemisége legyen jó, mivel akkor lehet a legszebben dolgozni és a lehető legjobb munkát kiadnia az embernek a keze közül, ha mindenki mindennel elégedett. Kata jelenleg 27 éves, Nyíregyházán született és 3 éve tetovál.

 

@queenofheartstattoobp @bianicon #dailypicture

Kiss Kata (@kisskatattoo) által megosztott bejegyzés,

Kiss Kata (Queen of Hearts Tattoo, Budapest)

 

Online nyomon követem a munkásságotokat és láttam, hogy Biankával voltatok nemrég külföldön, ugye?

Igen, most voltunk életünkben először vendégtetoválóként külföldön, Bordeaux-ban. Hát izgalmas volt, az tuti! Honnan jött ez az egész, mint ötlet?

Az Instagram az, ami szerintem erre több lehetőséget ad, hogy megnézzék az emberek a külföldi műveket és ugye a magyarok is meg tudják ott osztani a munkáikat, így látni, hogy ki hogyan dolgozik.

Ez a szalon, ahol kint voltunk, felkereste Biankát, hogy van-e kedvünk kimenni esetleg vendégtetkózni. Gondolkodtunk rajta és akkor mondtuk, hogy „Miért is ne?”. Így hát kimentünk megnézni, hogy milyen ott minden. Nagyon aranyosak voltak a vendégek is. Annyi, hogy kicsit idegen volt, de tapasztalatnak mindenképpen jó volt. Szétjártuk a lábunkat, mert nagyon rossz volt a közlekedés, úgyhogy megnéztük a várost, boroztunk, ettünk jó sokat. Nem sokáig voltunk, 5 napot, abba körülbelül épp belepréseltünk mindent, meg megnéztünk minden látnivalót egyébként, amit kellett; kolostorokat, főteret, ilyesmiket.

 

Milyen stílusban dolgozol?

Szeretem a színes virágokat, de néha nem elég, így DotWork stílusban dolgozom főként, de abból is azokat szeretem, ha rakunk bele egy kis színt is. Nekem az az igazi.

 

Mit javasolnál annak, aki tetováláson gondolkodik?

Először is azt, hogy jól válassza meg a művészt, nézze meg a stílusát, hogy tetszik-e neki. Mondja el, hogy nagyjából mit szeretne, de bízza rá, hogy ki tudjon teljesedni a művész is és ne sajnálja rá a pénzt, mert ez egy életen át tartó dolog, nem úgy, mint például egy cipő.

 

 

Volt valami kedvenc munkád?

Volt, vannak kedvenc munkáim. Túl sok is van.

Talán a legkedvencebb, ha a vendég bejön, nem mutat semmi képet, csak elmondja, amit szeretne, miért szeretné, és teljesen rám bízza, az tuti a kedvencem lesz.

Ha valaki ragaszkodik egy tetováláshoz, amit látott a Pinterest-en vagy bárhol, az már nem az igazi.

 

Van olyan tetoválásod, amit magadnak csináltál?

Van, van. Szerintem előbb-utóbb minden tetováló kipróbálja. Én a combomra csináltam egy tetkót, durva volt, mert három alkalom volt és az is 3x4 óra volt, de még egyszer nem csinálnám újra, mert azért nem egy kellemes sztori.

Ha magadnak csinálod amúgy, nem fáj annyira, mert arra figyelsz, hogy milyen vonalat húzol, a fájdalom azért így nem olyan erős.

 

23828905_1907604792890235_2078732414_o.jpg

 

Honnan jött az ötlet, hogy tetoválj?

Mindig is szerettem rajzolni, aztán elmentem emiatt Egerbe főiskolára, festészetre. Eszemben sem volt tetoválni meg nem is nagyon szerettem volna, mivel azt hittem, hogy van ez a „skorpió sztori” és így ennyi lehetőség van ebben, de aztán egy haverom megkért, hogy rajzoljak neki egy tetoválás tervet és először nem akartam belemenni. Mondta, hogy ne foglalkozzak azzal, hogy tetoválás terv lesz, hanem csak rajzoljak neki egy mintát. Megrajzoltam neki, pár hét múlva jött, hogy nagyon tetszett a tetkós srácnak és egy az egyben azt fogja rá felvarrni. Amikor meghallottam, már akkor úgy elkezdte birizgálni az agyam, hogy „Na! Akkor milyen lehet ez?”, így elkísértem akkor, amikor csináltatta a tetoválást.

Amint láttam, hogy az én rajzomat varrják fel rá úgy, ahogyan van… Teljesen belezúgtam ebbe az egészbe. Rájöttem, hogy ez már művészeti ág és nem csak olyan mintákat raknak fel, amit ugye bárki kiválaszthat a kis könyvből és a huszadik vagy kétszázadik emberre is ugyanaz kerül fel. Beleszerettem ebbe az egészbe és felhívtam Anyát, hogy „Na, Anya! Tetováló leszek!”. Azóta ezt csinálom.

Először elég félelmetes volt, mert az a szalon, ahova Egerbe mentem… Hát koponyák, kigyúrt srácok, stb. Félelmetes volt, de aranyosak voltak, úgyhogy így elmondták mi milyen gép, mi milyen tű.
Szerencsés voltam, mert egy évig gyakoroltam otthon műbőrön, disznóbőrön és jelentkeztem egy budapesti szalonba. Annak ellenére, hogy akkor még alig volt munkám, mégis felvettek. Gondolom a rajzok miatt látták, hogy van bennem potenciál és azóta itt vagyok Pesten és tetoválok.

 

A saját tetoválásaidról mit kell tudni?

Akkor jött az ötlet, hogy legyen nekem is, miután elkezdtem tetkózni. Előtte ugye eszemben sem volt. Először egy pipacs volt a kezemen, ami annyira jól szerintem nem sikerült, mert sajnos abba a hibába estem, hogy nem volt rálátásom a művészekre, annyira, így hát lett egy pipacsom, arra egy teli kar, ami javítás is egyben. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy jól meg kell válogatni a művészt, akihez mész tetováltatni. Alaposan meg kell nézni a munkáit.

Utána nyilván szakmai ártalom, szét lettem varrva én is. 3 éve varratok egyébként, azóta gyülemlett fel ez a sok tetkó. Ezekből sosem elég, sajnos, csak a hely kevés.

 

@benedekgyuresz #tattoo #tattooink #ink #tattoogirl #girl

Kiss Kata (@kisskatattoo) által megosztott bejegyzés,

 

Mindegyiknek van valami jelentése, vagy van, ami csak úgy lett, mert tetszik?

Van, aminek van, de szerintem a legtöbb közülük csak tetszik, mert például:

Ha egy emlékhez párosítod; egy kapcsolathoz, azt lehet, hogy meg fogod bánni, de ami csak szimplán jól néz ki, arra szerintem kevésbé van esély, hogy megbánd, de mindenkinél más szerintem.

Van, aki meg attól fél, hogy azt bánja meg, ami csak tetszik neki.

 

Maga a tetoválás számodra mit jelent?

Nekem mindenképpen művészi értéket képvisel. Szóval, amíg azt csinálhatom, amit én szeretek és nem mondják meg, hogy mit csináljak, addig mindenképp.

Sokszor van ugyebár, hogy azt hiszik, az ember bármit megcsinál, amit a vendég kér vagy meglát és lemásolja; abban nem látok értéket, de amíg átalakítunk, vagy magunk mintáját adjuk ki a kezünkből, azt mindenképp művészetnek látom. A másolást nem, de azt mi nem is szoktunk.

 

A jövőre nézve milyen terved, terveitek vannak?

Terveim között van, hogy idegen országokba elmegyek vendégtetkózni. Főleg New York, Los Angeles, Barcelona, úgyhogy mindenképp szeretnék külföldre menni, de a fő hely az marad Budapest.

 

23847978_1907604849556896_1570131774_o.jpg

 

____________________

 

Gang of the city ��

b i a n i c o n (@bianicon) által megosztott bejegyzés,

Bálint Bianka - B I A N I C O N (Queen of Hearts Tattoo, Budapest)

 

Bár B I A N I C O N-nal csak e-mailben sikerült felvennem a kapcsolatot, azért néhány dolgot sikerült megtudnom róla.

26 éves, tatabányai származású tetováló, 8 éve él Budapesten és büszke gazdája Kuglófnak, a francia buldognak. 2015. január 25-én került be a szalonba, előtte két hetet dolgozott máshol. A tetoválással körülbelül 2015 elején kezdett el ismerkedni.

 

A kíváncsiság volt az, ami miatt elkezdtem tetoválni. Grafikával már 6 éve foglalkozom körülbelül és eléggé felcsigázott, mikor belegondoltam hogy valakin élete végéig rajta lehet a munkám.

-írta nekem Bianka.

 

Nagyon kiforrott ötleteim nincsenek a jövőre nézve, az biztos hogy idővel szeretnék saját helyet nyitni: egy kis kuckót, ahol velem lehet Kuglóf a nap minden percében. :)

 

Mit tanácsolnál azoknak, akik azon gondolkodnak, hogy tetováltatnak?

Ne divatból tegyék, ne azért hogy instán legyen egy jó poszt, ne azért mert ettől nő a cool mérce.  Mindig vannak és lesznek is éppen aktuális divatok a tetoválásban, amik nem biztos, hogy hosszú életűek, de a bőrön örökké ott maradnak.

 

� @verusshh Model @tamaszsemlye

b i a n i c o n (@bianicon) által megosztott bejegyzés,

 

I N K A H O L I C ,
ha egy kis tintára szomjaznál

A bejegyzés trackback címe:

https://inkaholic.blog.hu/api/trackback/id/tr3013225759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása