Kormos Lilla - coach

Találd meg a hivatásod!

Találd meg a hivatásod!

Hogyan védekezzünk a túlórázással szemben home officeban?

2020. április 03. - K_Lilla

A hirtelen jött home office sokakat állíthat kihívás elé: már nincs egyértelmű munkaidő, mert ha napközben berakok egy mosást, vagy telefonálok a szüleimmel, akkor nyilván még este is illik ránézni az e-mailekre. Ha nem figyelünk oda, könnyen elcsúszhat a munkával töltött idő, lazábbaknak kevesebb, de a lelkiismeretes, nagyon felelősségteljes munkavállalóknál inkább a több munka irányába. Először is szögezzük le: a home office nem jelent 24 órás készenléti állapotot! Még ha a főnök erről időnként meg is feledkezik. Nyugodtan próbáljuk meg leszabályozni a munkával töltött időnket, hiszen ugyanúgy a napi x óráért kapjuk a fizetésünket, így dolgoznunk sem kell hirtelen kétszer annyit.

andrej-lisakov-3a4xzuopcja-unsplash.jpg

Néhány tipp határaink védelme érdekében: 

  • Próbáljuk meg mérni, hogy mennyi időt töltünk munkával. Írjuk, hogy mettől meddig tartottunk szünetet és intézük magánjellegű dolgainkat. Így este csak ezt a kiesett időt szükséges pótolnunk, nem többet.
  • Ha a rendkívüli helyzet miatt most nekünk és a cégnél másoknak is túlóráznia kell, határozzunk meg egy olyan “minimumot”, amiből semmiképp sem engedünk. Pl hány óra alvásra van feltétlenül szükségünk, minimum hány percet szeretnénk nyugodtan tölteni a családdal, mennyi ebédidő, vacsoraidő, ami alatt nem vagyunk elérhetők. Ezekhez aztán következetesen tartsuk magunkat.
  • Amennyiben még otthon tanuló gyerekekkel is nehezítve van a helyzetünk, azt feltétlenül kommunikáljuk a felettesünk felé, jelezve, hogy bármennyire is szeretnénk, lehet, hogy nem fogunk tudni úgy és annyit teljesíteni, mintha ez a helyzet nem állt volna elő. Kérhetjük, hogy a körülményekre való tekintettel az alacsony prioritást élvező feladatainkat halaszthassuk, vagy átadhassuk ideiglenesen olyan kollégának, akinek még belefér.
  • Találjuk ki, mivel tudnánk legjobban levezetni az egész napi stresszt, és kikapcsolódni: futás, séta, meditálás, olvasás, forró tea, mindegy, a lényeg, hogy szánjunk rá akár csak 10 percet is naponta. 
  • A nap végén írjuk össze, mi mindent csináltunk meg aznap, és mi maradt másnapra. És ha ez megvan, akkor a további teendőknek már tényleg csak másnap álljunk neki! 

Kormos Lilla

karrier - és life coach

További hasznos tartalmakért kövess a facebookon vagy Instagramon!

A siker alapja: az önbizalom

Építs magadnak nagyobb önbizalmat 10 lépésben

Alapvető emberi vágy, hogy szeretnénk sikeresek lenni, büszkének lenni magunkra, és elérni valamit az életben. Ez valakinek látszólag könnyen megy, a többségnek azonban számos akadályt kell leküzdenie, amíg eléri (ha eléri) azt, ami számára a sikert jelenti. Rengeteg önfejlesztő könyv, cikk, blog foglalkozik azzal, hogyan érhetjük el álmainkat, hogyan válhatunk sikeressé a munkánkban vagy magánéletünkben. Ezekben közös, hogy hangsúlyozzák a pontos célkitűzés fontosságát, a kitartást, önfejlesztést, a hatékony időbeosztást, a nemet mondás szükségességét, valamint változatos tippeket adnak arra, hogy milyen napi rutinok beépítése segíthet (mint a reggeli futás vagy a napi feladatok rangsorolása). Azonban mielőtt ezen tippek bármelyikét is megpróbálnánk beépíteni az életünkbe, vizsgáljuk meg bármilyen siker alapját, az önbizalmunkat! Alapvetően rendben lévőnek érezzük magunkat? Vagy gyakran kételkedünk képességeinkben, és ostorozzuk magunkat, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna? Azért fontos fejleszteni az önbizalmat, mert amíg nem becsüljük magunkat és nem bízunk a képességeinkben, addig nem fogjuk elhinni, hogy a siker egy valós lehetőség, és már az út elején le fogunk állni a próbálkozással.

 

Mégis, mit tegyen az, akinek alacsony az önbizalma? Hogyan lehet fejleszteni? Az alábbi tippek segíthetnek, de előre szólok, hogy nem lesz egyszerű, sem gyors ez a folyamat.

Tovább

3 inspiráló videó, ami segít a váltásban!

Érzed, hogy nem vagy jó helyen? Keresed a hozzád illő állást? Meríts inspirációt ettől a három előadótól!

Ha a munkahelyeden minden egyes napot csak rutinból nyomsz végig, de nem élvezed a feladatokat, és nem találsz benne értelmet, hasznosságot, könnyen fásulttá, unottá válhatsz. Még ha tudod is, hogy ideje lenne lépni, a biztos megélhetést, a viszonylagos sikert nehéz feladni valami bizonytalan és távoli célért. Ha belül érzed, hogy változásra lenne szükséged, de kéne valami, ami beindítja a fantáziád, és kimozdít a holtpontról, az alábbi három videót ajánlom. 

brooke-cagle-65601-unsplash.jpg

Tovább

A pszichopata főnök

11 árulkodó jel, hogy a főnököd a szó valódi értelmében vett pszichopata

Ha a főnököd megkeseríti az életed, és folyamatosan stresszelsz miatta, akkor valószínűleg már benned is felmerült, hogy “valami nincs rendben” vele. Attól persze még nem lesz senki pszichopata, hogy hirtelenharagú, vagy nem valami barátságos. Ez egy személyiségzavar, és nagyrészt genetikai okok állnak a kialakulás hátterében. Azt is fontos tudni, hogy nem csak sorozatgyilkosok és bűnözők, hanem hétköznapi átlagemberek is “szenvedhetnek” ebben a személyiségzavarban, bár igazából nem ők, hanem a környezetük szenved.

psycho_boss.jpg

Tovább

Így készülj az állásinterjúra, ha alacsony az önbizalmad

Már az állásinterjú gondolatától is rettegsz, pedig nagyon szeretnél végre új állást találni? Azért nem is jelentkezel a hirdetésekre, mert úgy érzed, nem bírnád elviselni az interjúra járás izgalmait? Nem vagy egyedül! Nagyon sokaknak jelent stresszforrást ez a “megmérettetés”. Az alábbi tippek segíthetnek, hogy egy kis extra önbizalmat szerezz, amivel felvértezve már könnyebben fogod venni az akadályokat.glen-carrie-2092-unsplash.jpg

Tovább

Hogyan neveljünk gyerekünkből magabiztos felnőttet?

8 tipp önbizalomhiányos szülőknek

Az alábbi nyolc tipp segít, hogy gyermekünk felnőve sikeres és magabiztos legyen, és ne kételkedjen abban, hogy értékes tagja a társadalomnak.

  1. Reflektáljunk a gyermek pozitív teljesítményére! Egy kutatás szerint nem azok a gyerekek lesznek felnőttként magabiztosak, akiket eszükért, tehetségükért, egyszóval veleszületett képességeikért dicsértek, hanem akik azért kaptak elismerést, mert kitartóan próbálkoztak. A szorgalom hosszútávon nagyobb sikert eredményez, mint önmagában a tehetség. (Tehát ahelyett, hogy azt mondanánk, “de ügyes/okos vagy!”, mondjuk inkább, hogy “ milyen jó, hogy végül ki tudtad rakni a kirakóst!”)  image-from-rawpixel-id-431026-jpeg.jpg

Tovább

Hogyan mondjunk nemet?

7 tipp, ha nehezedre esik nemet mondani.

Nemet mondani nem könnyű. Néha olyannyira nem, hogy végül inkább igent mondunk, ha segítséget kérnek tőlünk. Természetes, hogy szeretnénk, ha elfogadnának, kedvelnének minket, szeretnénk kedvesek és együttműködőek lenni, vagy megfelelni az elvárásoknak. Gyerekkorunkban megtanultuk, hogy szót fogadjunk, és ne ellenkezzünk, mert akkor büntetést kapunk, sőt, elveszíthetjük szüleink szeretetét. Ez az alkalmazkodó, a másik fél elvárásainak megfelelő viselkedés azonban automatizmusként működve, felnőtt korunkban már nem segít, hanem hátráltat minket.

william-iven-8515-unsplash.jpg

Tovább

6 ok, amiért hagyj fel a panaszkodással

Többek között boldogabb és egészségesebb leszel.

Panaszkodni időnként mindenki szokott. Jó érzés így kiadni magunkból a felgyülemlett frusztrációt, levezetni a feszültséget. Csak sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy a panaszkodástól nem leszünk jobban, sőt.  Itt van hat érv, hogy miért éri meg felhagyni ezzel a szokással.

Tovább

Miről árulkodik a hobbid?

Lehet, hogy nem is sejted, de a hobbid sokat elárul arról, milyen erősségekkel rendelkezel. Ezekre az erősségekre pedig az álláskeresés vagy a karriercél meghatározása során is építhetsz!

Szeretsz sportolni.

Ha rendszeresen űzöl valamilyen sportot, akkor nagy valószínűséggel nem ijedsz meg a kihívásoktól, és képes vagy erőfeszítést tenni a kitűzött céljaid érdekében. Motivál a siker elérése, és képes vagy kitartó lenni akkor is, amikor nehéz feladattal kerülsz szembe.

Rajzolsz, festesz, zenélsz.

Minden bizonnyal erősséged a kreativitásod, amit nem csak a művészeti önkifejezésben, de akár irodai munkában is hasznosítani tudsz! Újszerű ötleteid lehetnek, másképp közelíthetsz problémákhoz, innovatív megoldásaid lehetnek. Ezenkívül megvan a képességed arra is, hogy odafigyelj a részletekre.

alice-achterhof-85968-unsplash.jpg

Szeretsz utazni.

Nyitott vagy más kultúrákra, így akár multinacionális környezetben is feltalálod magad. Valószínűleg könnyen megy a kapcsolatteremtés, az alkalmazkodás új helyzetekhez, és erősséged a spontaneitás.

Sokat olvasol.

Megvan benned a tudás iránti vágy, az igény a fejlődésre, tanulásra. Képes vagy elmélyülten odafigyelni valamire hosszabb ideig, jó a koncentrációs képességed. Képes vagy az absztrakt gondolkodásra, és az empátiád és érzelmi intelligenciád is magasabb lehet az átlagnál.

thought-catalog-188056-unsplash.jpg

Szeretsz kertészkedni.

Nagy valószínűséggel gondoskodó vagy és türelmes, odafigyelsz másokra, segítesz kollégáidnak és nem lehet könnyen felidegesíteni.  

 

Kormos Lilla, karrier coach

Segítségre lenne szükséged az önbizalmad, önismereted növelésében? Tudj meg többet a coaching módszeréről itt, illetve rólam itt.

10 jel, hogy ideje váltanod

  1. Egyre többször eszedbe jut, hogy ott kéne hagynod az állásod.
  2. A családoddal, barátaiddal folytatott beszélgetések egyik fő témája a munkahelyi problémáid.
  3. Nem tudsz elaludni esténként, reggelente nem tudsz felkelni.
  4. Gyakran fáj a fejed, görcsöl a gyomrod vagy egyre többször vagy megfázva.
  5. Már vasárnap azon aggódsz, hogy hétfőn megint be kell menned a munkahelyedre.
  6. Munka közben gyakran unatkozol, nincs kedved elvégezni a feladataidat.
  7. A produktivitásod csökken, ahogy a munkád színvonala is.
  8. Egyre türelmetlenebb vagy a kollégáiddal.
  9. Értelmetlennek látod a munkát, amit végzel, és a cég céljaival sem tudsz azonosulni.
  10. Rutinszerűen végzed a munkád, nincs már kihívást jelentő feladat.

 rawpixel-682403-unsplash.jpg

Ha a felsoroltakból háromnál több igaz rád, ideje elgondolkodnod, hogy jó helyen vagy-e, és másik állás-, vagy akár másik karrierút irányába váltanod!

Ha karrierváltáson gondolkozol, hasznos segítséget nyújthat a "Karrierváltás Sikeresen" című, ingyenes e-bookom, amelyben összeszedtem, mi mindent érdemes végiggondolnod a döntés meghozatala előtt, és milyen lépéseket ne hagyj ki, hogy a váltás sikeres legyen.

A tanulmányt itt érheted el.

8 gondolatébresztő kérdés, ami segít rálelni a hivatásodra

Ezen kérdések végiggondolása segíthet, hogy megtaláld magadban, mivel is foglalkoznál legszívesebben.

diego-duarte-cereceda-499225-unsplash.jpg

  1. Mitől tudok reggel kikelni az ágyból?
  2. Ha nem lenne szükségem pénzre, mivel tölteném el az életem?
  3. Mit élveztem a legjobban gyerekként?
  4. Mikor ragadott magával úgy tevékenység, hogy teljesen belefeledkeztem?
  5. Mit szeretnék, miről emlékezzenek rám?
  6. Mi az, amit szerintem a legjobban csinálok?
  7. Mit mondanak mások arról, hogy mi az, amit a legjobban csinálok?
  8. Mi az, amiben egyedi vagyok, amiről mások megismernek?

Ha te is karrierváltáson gondolkozol, hasznos segítséget nyújthat a "Karrierváltás Sikeresen" című, ingyenes e-bookom, amelyben összeszedtem, mi mindent érdemes végiggondolnod a döntés meghozatala előtt, és milyen lépéseket ne hagyj ki, hogy a váltás sikeres legyen.

A tanulmányt itt érheted el.

Foglalkozás vagy hivatás?

A többség számára a munka a pénzkeresés eszköze, mely szükséges ahhoz, hogy az ember önmagát fenntartsa, szükségleteit kielégíthesse, és a fizetés nagyságától függően jobb-rosszabb életszínvonalat biztosíthasson magának, családjának. És vannak azok a szerencsések, akik számára a munkájuk nem is munka, hanem hobbi, örömet okozó tevékenység, amire szívesen fordítanak akár extra időt és energiát is. Miben különbözik tehát a kettő? Az egyiket az ember kényszerből végzi, mert ha nem tenné, hiányt szenvedne valamiben, amire szüksége van. A másikat úgy nevezzük: hivatás. A hivatás az, ami örömet okoz, ahol lehetőségünk van alkotni, kihasználni a bennünk rejlő tehetséget, erősségeinket, ami elégedettséggel tölt el, ami elegendő kihívást jelent ahhoz, hogy évekig, akár egy életen át végezzük. A hivatás olyan munka, melynek során értéket teremtünk, valamilyen társadalmilag hasznos dolgot végzünk vagy hozunk létre, esetleg másoknak segítünk, mindenesetre nem csak magunknak, de másoknak is hasznára válik.

paula-may-540833-unsplash.jpg

Hogyan találhatod meg a hivatásod?

  1. Mi az, ami energiával tölt fel? Ha valami iránt szenvedélyesen érdeklődsz, és szívesen foglalkozol vele, az jó alapja lehet a hivatás megtalálásának. Ha egy tevékenységet örömmel végzel szabadidődben, akkor talán szívesen végeznéd úgy is, hogy még pénzt is keress vele.
  2. Miben vagy jó? Ha az erősségeidet ki tudod használni, akkor nap mint nap sikerélményed lesz, mert érezni fogod, hogy jó vagy abban, amit csinálsz. (Míg ha olyan munkát végzel, amihez valami olyan képesség kellene, ami nem az erősséged, az a folyamatos kudarcélmények miatt nem lesz jó hatással az önbizalmadra.)
  3. Milyen munka illene a személyiségedhez? Más erősségei vannak egy extrovertált vagy egy introvertált személyiségnek, és a nem megfelelő munkakör állandó, szükségtelen nyomást eredményezhet. Ami az egyik munkakörben hátrány, az egy másik, a beállítódásodhoz jobban illő munkakörben akár nagy előny is lehet.
  4. Van-e olyan ismerősöd, aki azzal foglalkozik, amivel te is szeretnél? Rengeteg hasznos információhoz juthatsz, ha beszélgetsz olyanokkal, akik már sikeresek az adott területen, és rálátásuk van az adott szakmára.

Kormos Lilla, karrier coach

Tudj meg többet a karrier coachingról itt.

süti beállítások módosítása