Az emberiség legrégebbi hazugsága, hogy megbetegedésünkre és a sorscsapásokra majdnem mindig rajtunk kívülálló okokat keresünk. Ez a hazugság végigvonul az emberiség egész történetén. Mindig mások azok, akik bennünket beteggé tesznek, akik sorsunkat befolyásolják. Az anyós, a férj, a feleség, a gyerekek, a szomszédok, a főnök, vagy a munkatárs, a környezet, vagy éppen ha más nem jut eszünkbe akkor a sátán.
Nem várható, hogy ez a hazugság a közeli jövőben megszüntethető lenne. Sőt, néhány évtizede ünnepelte bevonulását a tudományba is, és ma részben pszichológiának, részben szociológiának vagy pszichoszociológiának hívják. Mi magunk sem akarunk feltétlenül lemondani róla. Hiszen olyan szépen hangzik, hogy a körülmények, vagy mások az okai annak, ha betegek vagyunk, ha nehéz a sorsunk. Ez jól megnyugtat és panaszkodhatunk miatta.
A felelősségátruházása hazugság magunknak is, de szeretjük ezt a hazugságot, csak azt nem ismerjük fel, hogy milyen romboló hatása van az életünkbe. Ha ugyan is azt hisszük, hogy minden és mindenki beteggé tehet bennünket, befolyásolhatja a sorsunkat, akkor tehetetlen játékszernek érezzük magunkat más "rossz gyerekek" kezében, akik mindent megtehetnek velünk, amit csak akarnak.
Az ember, rendeltetésének megfelelően, szabad döntésekre van teremtve és rendeltetése az önfejlesztés, nem pedig az, hogy játékszerré váljon.
Ha tehát azt hiszem, hogy minden és mindenki azt teheti velem, amit akar, akkor következésképpen vagy az alkoholhoz, vagy kábítószerhez kell nyúlnom, vissza kell vonulnom egy látszatvilágba, meg kell bolondulnom, vagy ha már ez sem segít, meg kell ölnöm magam.
Egyetértesz? Felismered most, miért tudnak különböző gyógykezelések az alkoholizmus és más káros szenvedélyek, pszichózis ás az öngyilkosság veszélye ellen megszégyenítően csekély eredményt felmutatni?
Mindaddig, amíg ezekben a hazugságokban hiszünk, semmiféle gyógykezelés, büntetéssel való fenyegetés, semmiféle nevelés nem tud jobb eredményt hozni!
Csak is az Önszuggesztió, a saját magunk elfogadása és szeretete képes bennünket ettől a hazugságtól és végzetes következményeitől megszabadítani. Tudjuk, hogyan hatnak ránk az idegen szuggesztiók (utasítások), benyomások, érzések. Bár ezek szünet nélkül hatnak ránk, mégsem tudnak bennünket soha közvetlenül - a mi közreműködésünk nélkül - befolyásolni. Előbb mindig egy önszuggesztiót (utasítást) - egy ítéletünkkel összekapcsolt gondolatot - kell kiváltaniuk bennünk. Tehát, ha elhisszük amit a másik mond, akkor minden szuggesztiója érvényesülni fog az életünk fölött.
Más szavakkal: ha mi egy idegen szuggesztióban, egy külső befolyásban, egy esemény kihatásában ránk vagy egy a szervezetünkben jelentkező tünet betegség-tartalmában nem hiszünk, sohasem lehet ránk hatással.
Mi vagyunk a döntő személy az életünkben, és senki más. Mi határozzuk meg a sorsunkat, elképzeléseink, gondolkodásmódunk és az ebből eredő cselekedeteink szokásaink útján.
Senki nem képes minket felidegesíteni, bosszantani, megfélemlíteni, beteggé tenni - SAJÁT MAGUNKON KÍVÜL! Ezért nem igaz az sem, ha azt mondom; "Ő felidegesített (felbosszantott, megfélemlített, beteggé tett)" Erre csak egy valaki képes az egész világon, és az én vagyok, saját magam! Minden családi és egyházi nevelési elvvel és nézettel szemben tisztában kell lennünk azzal, hogy egoistának születtünk. Nem a szó mindennapi rossz értelmében. Nem úgy, hogy a többieket céljaink elérése érdekében kíméletlenül kihasználjuk. Abban az értelemben vagyunk egoisták, hogy mindannyiunk számára a legfontosabb személy a saját személyünk. Ez nem is lehet másképpen. A bibliában is az áll: "szeresd felebarátaidat, mint Önmagadat!" A teremtő bizonyára a legjobban ismeri a teremtményeit. Tudja azt is, milyenek vagyunk. Életünk céljává tette: "Légy egyre hasonlóbbá hozzám!" Mivel azonban tökéletes, a feladat azt jelenti, hogy állandóan fejleszteni, tökéletesíteni kell magam. Nem pedig azt: "Felebarátaidat állandóan tökéletesíteni kell, őket hozzám egyre hasonlóbbá kell tenni"
Nem kell a világot megváltanunk. (Nem is tudjuk) A világot már régen megváltották. Saját magunkat kell megváltanunk. Erre azonban csak akkor vagyunk képesek, ha saját magunkat napról napra jobb emberré fejlesztjük. Ha munkánkat minden tevékenységi területünkön, (mint apa, anya, gyermek, alkalmazott, egyesületi tag, politikus stb) legjobb erőnk és lelkiismeretünk szerint végezzük és napról napra mindig jobban, akkor megváltottuk magunkat. Ha ezt mindannyian úgy csináljuk,, nem lesz több megváltani való ezen a világon. Nálam jobban senki sem tud engem tökéletesíteni, és az mástól nem is várhatom el. Az Önfejlesztés az én feladatom és az én munkám. Csak egy életért vagyok felelős, a saját magaméért. Nem élhetem a szüleim életét sem, sem pedig a felebarátomét. A felelősséget is azért viselem, amit ebből az életből csinálok. Csak azért kell egyszer, talán számot adnom. Ha ebből az életből, az Önfejlesztés értelmében a legjobbat csináltam, akkor minden embertársamnak is a legtöbbet adtam, amit adni tudtam.
Vegyünk egy példát!
A legtöbb asszony attól lesz beteg, hogy már kislány korában a fejébe verték: "Az asszonynak a családjáért kell élnie" Fel kell áldoznia magát férjéért, gyerekéért, akkor teljesítette be az életét, akkor érte el életcélját. Ez ebben a formában képtelenség, a saját természet megerőszakolása, és a természet ellen nem lehet büntetés nélkül erőszakot elkövetni. Az az asszony, aki megpróbálja magát háttérbe szórítani, magát másokért feláldozni, előbb-utóbb beteg lesz. Akkor már senkinek nem tud segíteni, akkor Ő maga szorul mások segítségére. Ha felismeri saját személyének döntő szerepét önmagára nézve, és a család gondozását az önfejlesztésen keresztül próbálja meg megvalósítani, a család napról napra többet kap tőle. Így mindenki számára egyre nagyobb, értékesebb segítséggé válhat.
A rosszul értelmezett(gyakran rosszul hirdetett) felebaráti szeretettel mindig másokon akarunk segíteni, mások körülményeit akarjuk megváltoztatni. De lehetőleg úgy, hogy magunkat, gondolkodás - és magatartásmódunkat, szokásainkat és körülményeinket ne kelljen megváltoztatni. Mi mások sorsát alamizsnával akarjuk megváltoztatni vagy azzal, hogy látszólagos igazságtalanságokon felidegesítjük magunkat. Nem látjuk, vagy nem akarjuk felismerni, hogy mindenki a saját életéért felelős. Nem akarjuk megérteni, úgy mások sorsának megváltoztatásához egyáltalán nem tudunk hozzájárulni.
Ehhez az egyetlen lehetőség számunkra, hogy magunkon változtassunk, magunkat mindig tovább fejlesszük - úgy tudjunk munkákat mindig jobban végezni, és ezáltal munkaterületünkön másokat egyre jobban tudjuk segíteni. Képzeljük el, hogy egy orvos betegein mindig többet és jobban akar segíteni. Őszintén ezen fáradozik. Eközben csak egyről feledkezik meg, hogy saját magát továbbfejlessze. Megmarad egyetemi ismeretei szintjén. Mit jelent ez a páciensei számára? Az egyhelyben maradás a külvilághoz képest nem egyszerűen megállás, hanem visszalépés , mert a külvilág szakadatlanul tovább halad, az állva maradókat elhagyja. A világban nincs megállás, minden mozgásban van. Panta rei, minden folyik, ahogy már a régi görögök is megállapították. Ha tehát én állva maradok, nem fejlesztem tovább magam, megtartom ugyan az eddig szerzett tudásomat és ismereteimet, de ezek napról napra egyre többet veszítenek relatív értékükből. Ennek következtében a többieknek egyre kevesebb és kevesebb értékes segítséget tudok nyújtani. Amint látod, csak az Önfejlesztés tesz képessé bennünket arra, hogy másokon segíteni tudjunk.
Skrobár Gordon Hipnotizőr / Motivációs Tréner
