High Pressing

Premier League előzetes - Jön a londoni derbi

2017. április 28. - kovadi

Újabb fordulóval jelentkezik az angol pontvadászat. Szombaton, vasárnap és hétfőn is láthatjuk kedvenceinket pályára lépni. Szemezgessünk az előttünk álló találkozókból...

prmer2.jpg

 A szombati játéknapon főként alsóházi csapatok összecsapásait tekinthetjük meg. Pályára lép az életéért küzdő Hull City, és az első osztálytól lassan már búcsúzó Sunderland is.

Előbbi a Southampton otthonába látogat, mondhatni esélyesként, hiszen Claude Puel együttese előző két mérkőzését elveszítette, míg a Tigrisek a Watford csapatát győzték le a legutóbbi fordulóban. A David Moyes vezette gárda, a Sunderland pedig a szezon egyik meglepetés csapatát a Bournemouth-t látja vendégül. A Cseresznyéseket a szezon előtt mindenki a kiesés elkerülésért harcoló csapatok közé sorolta, ehhez képest idén még nem kellett aggódniuk emiatt, s valószínűleg már nem is kell, a 13. helyen állnak a tabellán. Sunderland mindösszesen 21 pontot szerzett 33 mérkőzés alatt, s 12 pont a hátránya, a még bent maradást jelentő 17. helyen álló Hull-tól. (a mi tippünk:Hull City győzelem, Sunderland - Bournemouth döntetlen.)

A regnáló bajnok Leicester, a Hawthorns stadionban (West Bromwich Albion) játszik majd, az elmúlt fordulókban brillírozó Crystal Palace pedig a Burnley-t fogadja. 

pl2.jpg

Vasárnap láthatjuk a Liverpool kivételével az első hét helyezett mindegyikét. A Manchester United hazai pályán csap össze a Swansea City-vel, melynek létszükséglet lenne a pontszerzés, feltéve ha jövőre is a Premier League-ben szeretnének szerepleni. José Mourinho, az előző fordulóban lejátszott manchesteri derbi után elismerte, nem Ők a favoritok a 4. hely megszerzésére (3 csapat küzd érte: az Arsenal és a két manchesteri csapat), de ettől még esélyesek a Bajnokok Ligája indulásra, hiszen ha megnyerik az Europa Ligát (elődöntősök), akkor automatikusan, selejtező nélkül a főtáblára jutnak. Ettől függetlenül nagy a tét, izgalmas találkozó lesz. (a mi tippünk: döntetlen)

A listavezető Chelsea az Everton elleni rangadóra készülhet. Conte együttese, ha ezt a mérkőzést megnyeri, nagy valószínűséggel bajnoknak mondhatja magát, hiszen az elkövetkezendő fordulókban, "gyengébb" ellenfelekkel meccselnek majd, s ha nem borul a papírforma ezeket meg is nyerik, míg közvetlen üldözőjük megküzd majd többek között az Arsenal-al, Manchester United-el és a Leicester City-vel is. Így tehát a londoni kékek saját kezükbe vehetik sorsukat, s akár már most eldönthetik a bajnokság végkimenetelét. (a mi tippünk: szoros meccs, Chelsea győzelem)

Ahogy a címben is megénekeltük, a szezon talán legfontosabb meccsét két londoni gárda, a Tottenham és az Arsenal játssza. Hatalmas tét mind két fél szempontjából, s bármilyen eredmény szülessen is, az döntően befolyásolja a pontvadászatot. Ha a hazaiak győznek, nyitott marad a bajnoki cím kérdése, még legalább 1-2 fordulóig, s marad esélyük az elsőségre, míg ellenfelük egy esetleges győzelemmel valószínűleg búcsút inthetne a BL-nek. Ha az Ágyúsok hazaviszik a 3 pontot, megközelítik a két manchesteri gárdát, s életben marad az álmuk, 4. hely megszerzésére, és a Sarkantyúsok felejthetik el a trófeát. Talán a döntetlen lenne a leginkább fájó végeredmény a felek számára, pedig az előző 3 randevújuk pont osztozkodással ért véget. Parázs rangadó várható tehát, nem fogunk unatkozni. (a mi tippünk: Tottenham siker)arsenal-tottenham-mauricio-pochettino-arsene-wenger_3426580.jpg

A 35. forduló zárómérkőzése pedig a Liverpool vendégjátéka a Watford otthonában. A két csapat előző 7 összecsapásából a liverpooliak 6-ot megnyertek, csak egy Watford sikert könyvelhettek ez a szurkolók. Igaz Jürgen Klopp csapata ellen nem könnyű nyerni, igaz, ez a német edző ékezése előtt sem volt könnyű feladat az ellenfelek számára. A Vörösök szeretnék megtartani dobogós helyüket a táblázaton, míg a Walter Mazzari vezette gárda vágya, hogy a felsőházban maradjon, a 10.helyen, amit jelenleg is birtokol. (a mi tippünk: vendég győzelem)

Párosítások:

Szombat:
16:00 - Southampton - Hull City
16:00 - Stoke - West Ham
16:00 - Sunderland - Bournemouth
16:00 - West Brom - Leicester - Spíler Tv
18:30 - Crystal Palace - Burnley - Spíler Tv

Vasárnap:
13:00 - Manchester United - Swansea - Spíler Tv
15:05 - Everton - Chelsea - Spíler Tv 
15:05 - Middlesbrough - Manchester City - Spíler Tv(vasárnap, felvételről)
17:30 - Tottenham - Arsenal - Spíler Tv

Hétfő:
21:00 - Watford - Liverpool - Spíler Tv

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr412464627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása