High Pressing

Sorsoltak a BL-ben! - Újra madridi derbit láthatunk

2017. április 21. - Hadampapi

champions-league-final_1.jpg

A szokásos időpontban, ma délben megtörtént a sorsolás a Bajnokok Ligájában. A nagy várakozást megelőző esemény izgalmas párosításokat hozott. Két olyan párharc is lesz, amiben az egyik együttes a támadás, míg a másik a védekezésben nyújt kitűnőt. Kétségkívül a Real Madrid és az Atletico Madrid összecsapását várják többen a labdarúgás szerelmesei, de a Monaco – Juventus párharc alatt sem fogunk unatkozni!

Real Madrid vs Atletico Madrid

A két együttes nem is olyan régen, április 8-án találkozott a bajnokságban, amin 1-1-es döntetlent született. Most, a Bajnokok Ligája elődöntőjében is farkasszemet néz a két madridi klub. Az elmúlt három év alatt ez lesz a harmadik összecsapásuk. 2014-ben és 2016-ban a döntőben találkozott a két spanyol gigász, azokat a meccseket hosszabbítás után a Real Madrid nyerte meg. Mondhatni, hogy itt a revans ideje a ’’matracosoknak’’, amire két meccsen meg is van az esélyük. Olyan összecsapás lesz ez amit minden fociszerető embernek látnia kell. Az egyik oldalon a támadó foci dominál, a másikon pedig a védekezés és a csapategység. Mondani sem kell, hogy a taktikai húzásokban is kiemelkedő lesz ez a párharc. Diego Simeone képes bármelyik mai együttest levenni a pályáról egy jól megtervezett, védekezésre és a játék tördelésére alapuló taktikával. Arról sem kell megfeledkezni, hogy van egy Antoine Griezmann is a csapatban, akinek csupán egy villanása is gólt érhet gárdája számára. Az is megeshet, hogy Griezman-nak ez lesz utolsó nagy mérkőzése az Atletico Madrid-nál, mivel egyes pletykák szerint nyáron eligazol. Ha és amennyiben tényleg így alakul, egy BL döntővel - vagy éppen győzelemmel - nem is távozhatna szebben.

Ha azt nézzük, hogy a ’’királyiak’’ kiverték a nagy esélyes Bayern München csapatát, akkor valamennyire feléjük libben a képzeletbeli mérleg, már ami az esélyeket illeti. Zinedine Zidane együttese ebben a szezonban még nem kapott ki senkitől a legrangosabb kupasorozatban. Rengeteg gólt szereznek és legutolsó 55(!) mérkőzésükön mindig betaláltak az aktuális ellenfél kapujába. Nem is kérdés, hogy ha ilyen mértékben fognak gólokat szerezni és át tudják majd törni a ’’matracosok’’ védelmét, akkor a döntőben vannak. Kérdéses még, hogy Cristiano Ronaldo (aki gólrekorder az Atleti ellen) mennyire tudja tartani jelenlegi remek formáját. A Bayern elleni öt gólja jól mutatja, hogy mennyire kijött neki a lépés a szezon legfontosabb és egyben utolsó részében. Ahogy a negyeddöntőben, úgy itt is ő lehet a mérleg nyelve és döntheti el góljaival a párharcot szeretett klubja számára.

AS Monaco vs Juventus

A francia Monaco olyan szezont fut az idén, amiről még talán ők sem mertek álmodni. Nem kisebb csapatokat vertek ki a kiesési szakaszban, mint a Manchester City és a Borussia Dortmund. Ezen a négy találkozón pedig összesen 12 gólt szereztek, ami egy három gólos meccsenkénti átlagot jelent! Úgy teszik mindezt, hogy elől a 18 éves Kylian Mbappé rohamozza a kaput, aki eddig öt gólt szerzett a BL jelenlegi idényében. Persze ott van mellette az a Falcao is, aki újra azt a formát hozza amit a Portóban és az Atletico Madridban annó láthattunk tőle. Ők ketten tíz gólt szereztek már eddigi meccseik során. Igaz, hogy a védelem nem mindig mutatja szebbik arcát, de ilyen rohamozás mellett nehéz is lenne a saját kapujukat tökéletesen lezárni. A csapatuk tele fiatal tehetséggel, akik koruk ellenére kicsit sem ilyednek meg senkitől. Minden eddigi összecsapásukon a legnagyobb alázattal játszottak és egy pillanatig sem látszódott rajtuk a rutintalanság bármilyen jele. A statisztikákat nézve nem áll annyira jól a hercegségi együttes, mivel sem a 98’-as, sem a 2015-ös BL találkozók végén nem örülhettek.  Nehéz lesz feltörniük a torinói ’’falat’’, amit az olasz válogatott tagjai alkotnak és tartanak ellenőrzésük alatt. Nagyon beszédes adat, hogy a Juventus eddigi mérkőzései során csupán csak két gólt kapott, azokat is a csoportmérkőzések során. Amellett sem lehet elmenni, hogy a védekezésből pillanatok alatt támadásba lendülnek, amire meg is vannak a megfelelő embereik. Az argentin világsztár, Paulo Dybala egyre jobb formába lendül és talán joggal mondják róla sokan, hogy ő lesz a következő Messi. A Barcelona elleni hazai meccsüket két góljával szinte egymaga döntötte el. Nagyon jól tartja labdát és támadja a kaput, de ha kell akkor az irányításban sem vall kudarcot. Kulcsjátékos lehet abban, hogy a Juventus elérje célját és megnyerje idén a Bajnokok Ligáját.

A bejegyzés trackback címe:

https://highpressing.blog.hu/api/trackback/id/tr4912443625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása