Gy. Gömöri Ilona kutatói blogja

Hevesi Históriák

Hevesi Históriák

Halifax hevesi hívei

A hevesi korcsolyázás múltjából

2024. január 22. - Gömöri Ilona

A századforduló világa a társadalom felső rétege számára új életérzést és új igényeket hozott. A polgári, úri kultúra részévé vált nemcsak a művészetek és az olvasás iránti érdeklődés, hanem a sportolás kedvelése is. Divattá vált a sport, mint a társasági élet része. Ennek köszönhető, hogy az első egyesületek, civil szervezetek között létrejöttek a sportegyesületek is.

A korcsolyázás az 1870-es évekből jelent meg a magyar társasági életben, és néhány évtized alatt népszerűvé vált. Bár eleinte rossz szemmel nézték a nők korcsolyázását, de rövid idő alatt elfogadottá vált még vidéken is.

Hevesen a millennium évében, 1896-ban kezdődött a korcsolyázás mint a társasági alkalmak egyik formája. 1897-ben megalakult a Hevesi Korcsolyázók Egyesülete elfogadott alapszabállyal és nyilvántartott tagsággal. Létrejöttét a Kaszinó Egyesület segítette. Az egylet célját így jelölték meg: “A korcsolyázásnak, mint üdítő és mulattató testgyakorlásnak művelése és terjesztése”.

Tagjai a“hevesi intelligentia és az aranyifjúság színe-java”, tehát lényegében a polgárság felső rétege, főként a fiatalság.

A korcsolyapályát a befagyott Nyitrai-tó jelentette. Az itt lévő gödröket és kis tavat két-három évtizeddel korábban vályogvető helyként használták. Ám amikor 1884-ben úgy nyitották meg az új utcát (melyet Szerelem Alfrédről neveztek el), hogy az a központból éppen a tóhoz vezetett, a tavacska is új funkciót kapott a hevesiek életében.
A nagy körültekintéssel kialakított új utca minden ízében a polgári fejlődést tükrözte, melynek így a télen-nyáron kellemes felüdülést kínáló tó is részévé vált. Partján szívesen sétáltak, csónakáztak, fürödtek vagy korcsolyáztak.

heves_nyitrai-to_reszlet_1.jpg

1902 novemberében a Heves és Vidéke hetilap így tudósított a korcsolyaszezon megkezdéséről:

A hevesi korcsolyapálya jégtükrén már zajos és élénk az élet, a kacagó párok, az ifjúság mindkét neme a legnagyobb boldogsággal hódol Halifaxnak. (…) A hölgyvilág egyes “korcsolyahabitüéi” igazán mesterien keringőznek a sima jégtükrön, graciózusan és utánozhatatlan elengantiával. Itt-ott cigányzene is élénkíti az amúgy is emelkedett hangulatot és vidám életet.”

(korcsolyahabitüé = törzsvendég a jégpályán, graciózusan = bájosan, kecsesen)

Az Egylet gondoskodott a szabályok betartásáról, a jég gondozásáról, tisztán tartásáról, a mulatságok megszervezéséről. Mindezeket a befizetett tagdíjakból fedezték.

Figyelemre méltó általános jelenség, hogy különösen a fiatal lányok körében vált népszerűvé ez a sport. Ebben szerepet játszhatott a korábbi tiltás és a korcsolyázás általános divatja. Fontos szempont, hogy a jégpálya a fiatalok számára kiváló ismerkedési alkalmat jelentett. A korcsolyázás – főként ha zene is társult mellé – a tánc, a bálok hangulatát hozta el a jégre. A gavallérok úgy suhanhattak kiválasztottjukkal, mintha épp keringőznének. A korcsolyapálya társasági alkalmai a helyi “divatbemutató” egyik színterét is jelentették, amelyre a lányok és polgárfeleségek még külön toilettet is csináltattak.

Milyen volt a korabeli korcsolya?

A korcsolyák – amelyeket az úri réteg használt – teljes egészében fémből készültek.
A legismertebb modelleknek számítottak a Halifax-típusúak, melyeket egy rugalmas kengyel benyomásával erősítettek a cipő talpához és sarkához.

kepernyofoto_2024-01-20_16_46_10.pngA Halifax-korcsolya bemutatása a Vasárnapi Újságban 1887.
 

A márka egyik fajtája volt az “Excelsior Halifax”, melyet úgy emlegettek: “mindenki korcsolyája”. Népszerűségét annak köszönhette, hogy a korábbi változatoknál alacsonyabb és szélesebb volt a pengéje, így nagy stabilitást adott, öt éves kortól hatvan éves korig ajánlották használatát. A korcsolyákat fokozatosan tökéletesítették. Nagy könnyebbséget adott viselőinek, amikor a Halifax-rendszerű fémkorcsolyákat felváltotta a vékony pengéjű acélkorcsolya.

A századfordulón kedvelt típusnak számított a “Columbus” - korcsolya is, melyet szíjjal erősítettek a cipőhöz. A cipőméret nagyságának megfelelően vásárolták meg.

02_1890_korcsolya_talalmany.jpgHirdetés a Vasárnapi Újságban 

Az alsóbb társadalmi rétegek ifjai, gyermekei is kedvelték a jeget, de nem törekedtek arra, hogy a Korcsolyázók Egyletének eseményein részt vegyenek, más alkalmakkor vagy más helyen kerestek maguknak szórakozást.

Fémkorcsolyájuk feltehetően nem volt, így az évszázados hagyomány szerint  csontkorcsolyát (irongát), vagy egy élesre faragott, éllel ellátott fadarabot kötöttek a cipőjükre és egy szöges végű bottal lökték magukat lendületbe. Ezzel a módszerrel csak egyenesen tudtak haladni, nem lehetett irányt változtatni. Így gyakoribb volt, hogy egyszerűen csak csúszkáltak, “sinkóztak” a jégen. 

2-673f.jpg

A Hevesi Korcsolyázók Egyesülete alig több, mint tíz évig működött, az 1910-es évekből már nincsenek adatok a szervezet létezéséről. Ám e rövid idő alatt is a helyi társasági élet fontos tényezőivé váltak.

Gy. Gömöri Ilona

2024.01.22. 

Források:

- Heves és Vidéke hetilap cikkei 1902-1911

- Vasárnapi Újság 1887; 1890.

- Heves Megyei Levéltár Alispáni iratok IV-404. 

Juhfark és Kadarka a hevesi homokon

Ki gondolna ma arra, hogy városunkban három-négy emberöltővel ezelőtt, nagyjából a századforduló idején milyen jelentős volt a szőlőtermesztés?
Hol létesültek az első szőlőskertek, mikor és mi okból értékelődtek fel a többnyire silány minőségűnek tartott homokbuckás területek? Miért négyszereződött meg a szőlővel beültetett területek nagysága húsz év alatt? Milyen szőlőfajtákat termeltek? Ezekre a kérdésekre keresi a választ írásom.

Szőlőtermesztés céljára Heves északi és nyugati dombos határa a legalkalmasabb, mert földje itt bőven termő barna homok és laza, szerkezet nélküli futóhomok. Évszázadokon át nagy tölgyeserdő állt itt, melynek fokozatos irtása a 19. században erősödött fel. Az erdő déli szélén, a Hevesről Tarnaörsre vezető út mellett a 18. században már folyt szőlőművelés. Körülkerített szőlőskertet jelez itt egy 1762-ben keletkezett térkép. Helye megközelítőleg a későbbi Bankpince és a körülötte elterülő szőlőtelep területével azonos. A 19. század közepén már csaknem összefüggő szőlőskertek foglalták el a Vesszőstől Alatkáig, illetve az Ötödrésztől a Jászapáti útig terjedő területet. A szőlőföldek között kisebb-nagyobb akácerdők álltak, hogy valamelyest megkössék a homokot.
terkep_2.jpg
Szőlőtelepek Heves nyugati és északi határában. (Heves és környéke térképe. Cartographia 2006.)

A hevesi szőlőtermelés felívelő nagy korszaka az 1880-as években kezdődött. A fellendülés szoros összefüggésben volt a filoxéravész elterjedésével, mely 1883-ban érte el Heves megyét. A betegséget az okozta, hogy a szőlőgyökértetű a szőlő gyökerét megszúrva a nedvet kiszívta, ennek következtében a gyökér elrothadt. A fertőzés olyan gyorsan terjedt, hogy 1889-re a megyében szinte teljesen megszűnt a szőlőművelés. A hevesi homokfölJuhfark és bakator a hevesi homokondön nem pusztított a kártevő, így rájöttek, hogy a laza, szerkezet nélküli, nagy kvarctartalommal rendelkező futóhomok immunis a filoxérával szemben. Egy csapásra felértékelődött a hevesi szőlők jelentősége.

Jöttek a befektetők, óriási szőlőtelepítések indultak az addig silány minőségűnek tartott hevesi határban, melynek eredményeként két évtized alatt (1895-1914) megnégyszereződött a szőlővel beültetett terület nagysága. A legnagyobb befektető Pajzs Gyula zsidó birtokos és ügyvéd volt, aki a hevesi Bischitz Anna férjeként került Hevesre. A feleségről elnevezett Anna-telep és környéke került először kezére, majd Boconád és Tarnaméra határában közel 3000 magyar hold. Borpincét, présházat, szeszfőzdét épített. Pincéjének befogadóképességét 8000 hl-ben jelölték meg. Később a területet a Gyöngyösi Forgalmi Bank vásárolta meg, neve Polgár Sándor telep Fajszőlő uradalom lett. Az 500 holdas birtokot tervszerűen kiépítve, szőlész-borász intéző alkalmazásával tették virágzóvá. A telepről lóvontatású kisvasúttal szállították a szőlőt és a bort a 8 km-re lévő hevesi vasútállomásra. Az uradalomnak kb. 30 állandó alkalmazottja volt, de szőlőmunkák és szüret idején 100-300 hevesi napszámosnak és summásnak adott munkát, akik a Sárgapusztán és a Juhásztanyán laktak.

Az uradalmon kívül több szőlőtelep is létesült. Jászszentandrás felé a Rigó-telep, a Makra, a Tadra, Boconád irányában a Bazsó-major, a Gergely-telep, Alatka mellett a Bánom-szőlő.

Jelentős (20 kat.holdon felüli) szőlőbirtokai voltak Schwartz Lajosnénak, Wáhl Rudolfnak, Spitzer Vilmosnénak, Balázs Gábornak (Ballai-tagban), Halász Viktornénak, Székely Lászlónak, Ádler Ferencnének, Dr. Mezei Aladárnak, Szőke Ernőnek, Fehér Henriknek.

A filoxéravészt követően állami rendeletek szabályozták a szőlőültetvények újratelepítését. Meghatározták a felhasználandó fajtákat, az oltványkészítési módszereket és a telepítés módját. A szőlőtelepítést felújítási hitel segítette. A kölcsön a telepítéshez használt oltványok és karók teljes költségét, valamint a nem termő évek ápolási költségének felét fedezte. Óriási mértékben fellendült a szőlőoltványok termelése és értékesítése. Volt olyan település – pl. Abasár – ahol a lakosság fő foglalkozásává vált. A hevesi termelőktől ezres kötegekben szállították a vasútállomásra az oltványokat, ahonnan eljutott a megrendelőkhöz. A Heves és Vidéke folyóirat nagy terjedelemben közölt hirdetéseket arról, hogy a különbőző szőlőoltványokat hol lehet beszerezni. Hevesről Pajzs Gyula szőlőtelepéről és a Geiger-telepről értékesítettek oltványokat nagy mennyiségben.

Milyen szőlőfajtákat termesztettek? A filoxéravész előtt a legkedveltebb fajták a Juhfark, a Rakszőlő, a Kadarka és a Bakator, melyek a legrégibb borszőlő-fajták közé tartoznak. A Juhfark szőlőnek - mely nevét a juh farkára emlékeztető, hosszú, hengeres fürtje miatt kapta – előnyét a megbízható állandó savtartalom jelentette, mert a belőle készült bor akár 6-8 éven át is megőrizte frissességét. A Rakszőlő – melyet a tömött fürtök, fehér, vékony héjú, sokmagvú szemek jellemeztek – ellenálló volt a betegségekkel szemben, ezért nagyon elterjedt. A Kadarkát – mely tömött, közepes nagyságú fürtjeiről volt ismert – azért szerették, mert szőlőjének tőkéje a száraz homokon is könnyen megélt. Fűszeres zamatú vörösbort adott. A Bakator is igen kedvelt szőlőfajtának számított, melynek bogyója kékespiros, bora zamatos, savanykás pecsenyebor.

Az ősi szőlőfajták mellett vagy helyett a filoxéravészt követő telepítések során terjedt el Hevesen is az Olaszrizling, az Ezerjó, a Szlankamenka, a Passatutti, Chasselas-félék és a Mézesfehér.

A szőlő termesztése igen nagy hatással volt a hevesiek életére. A szőlőtelepek több száz embernek adtak munkát. A hevesi „szőlőhegy” a „Hegyközségi szabályrendelet” szerint működött, amelyben meghatározták a tisztségviselők feladatkörét, a tagok kötelességeit, a közös feladatokat. A telepek közül a legnagyobb hírnév a Bankpincét illette. Heves elöljárói is büszkén mutatták az impozáns pincét és birtokot minisztereknek, külföldieknek, üzletembereknek. 1934 körül gyakran vendégeskedett a pincénél Aba Novák Vilmos és Chiovini Ferenc festőművészek, akik a jászszentandrási templom freskóinak megfestéséhez a telepről vitték az oltott meszet. Sokszor részt vettek a kuglipartikon és megkóstolták a telep kitűnő borait.
beolvasas0049.jpg
Hevesi szüret az 1950-es években

szolomunkasok_a_vesszoshalomnal.jpgSzüretelők a Vesszősön

A szőlőtelepek sorsát elsődlegesen a politikai fejlemények, a zsidóüldözés pecsételte meg, melynek következtében 1942-ben nagy részüket át kellett engedni az állam tulajdonába.

A Bankpince és környéke 1950-1994-ig a Hevesi Állami Gazdaságé lett, majd annak felszámolása után a területet magánszemélyek vásárolták meg. Napjainkra az egykori szőlőtelepeken megszűnt a termelés. A vonat sem áll már meg az egykor élettel teli Hevesi Szőlők vasúti megállónál Heves és Erdőtelek között.

Pedig a régi szőlőfajták közül több, pl. a Juhfark-szőlő ma is életképes, újra divatba hozott fajta, mely feltehetően megteremne a hevesi homokon is.

A témáról bővebben megjelent írásom:

Gy. Gömöri Ilona:„Polgár-telep”, „Bankpince”. Szőlőuradalom a hevesi homokon.
Agria XXXVII. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve) Eger, 2001. 337-385.

szoloskunyho_permetezo_kaddal_masolata.jpgSzőlőskunyhó permetezőkáddal az Ötödrészen. 2012. Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Hogyan vált hivatásának áldozatává Dr. Retteghy Imre, a fiatal tarnamérai orvos?

Száz éve történt.... Harc a kiütéses tífusz ellen

Száz évvel ezelőtt, 1923 tavaszán veszélyes betegség ütötte fel a fejét Hevesben: a kiütéses tífusz. A járvány országos figyelmet kapott. Kimutatták, hogy terjedésének iránya megegyezik a Szolnok megyéből Hevesbe vándorló cigánykaraván útvonalával. A fertőzés majdnem minden települést elért, de főként Tarnazsadányt, Tarnamérát, Nagyfügedet.

96459_2.jpgA kiütéses tífusz nem a tífusz egyik fajtája, hanem egészen más betegség, mely régen a háborúkban, munkatáborokban okozott nagy járványokat. Leginkább télen, összezsúfolt helyeken terjedt a tisztálkodás hiánya miatt, hiszen a piszkos ruházatban lévő ruhatetű hordozta a fertőzést. A közvetlen megfertőződést egy sejtparazita okozta, amelyet a ruhatetvek vittek át emberről emberre. A betegség viszketéssel, verejtékezéssel, kiütésekkel és magas lázzal járt. Lefolyása átlagosan három hétig tartott. Súlyos esetben előfordult a keringés, a vese, az idegrendszer összeomlása is, mely a beteg halálával járt.
A hatóság megtette az óvintézkedéseket. A cigánytelepeket csendőrkordonnal vették körül, a minisztérium pedig fertőtlenítő különítményeket rendelt ki gőzfertőtlenítővel. A Hevesi Járásban Maczky György főszolgabíró azonnal elrendelte a cigánytanyák lezárását. Megszervezte, hogy a karanténban lévőket élelemmel, gyógyszerrel, fűtőanyaggal lássák el.

04_1vh_2.jpg

A cigányok kezelőorvosa Dr. Retteghy Imre volt, a fiatal tarnamérai körorvos. 1890-ben született Geszten, és miután egyetemi tanulmányai után 1915-ben orvosdoktorrá avatták, Nyugat-Magyarországon kezdte meg gyógyító munkáját. Itt nősült meg, itt szeretett volna családot alapítani, azonban ezt hazafias gondolkodása és a korabeli politikai viszonyok, azok ütközése lehetetlenné tették. A trianoni döntés után részt vett azokban a harcokban, melyek a magyar földet védték, és a lakosságot is az ősi földhöz való ragaszkodásra buzdította. Emiatt összetűzésbe került községe osztrák érzelmű jegyzőjével, akit felakasztottak. Az orvos ellen körözést adtak ki, menekülnie kellett, így került 1921-ben Tarnamérára.
A fiatal, mindössze 31 éves orvos hamar nagy megbecsülést vívott ki magának nemcsak képzettsége, hanem lelkiismeretessége miatt is. Felesége Ausztriában a grazi rokonoknál maradt arra várva, hogy jobbra forduljon a helyzet vagy legalább alkalmas lakást találjanak Tarnamérán.
Dr. Retteghy Imre készségesen ápolta és kezelte a tífuszos cigányokat mindaddig, amíg maga is meg nem kapta a betegséget. Az orvos megbetegedése a hivatali vezetőket és a lakosságot is nagy aggodalommal töltötte el.  Maczky György főszolgabíró egyetemi orvostanárt hívatott hozzá, majd táviratozott feleségének. Hiába érkezett a segítség, nem tudták megmenteni, nyolc nap betegség után, 1923. március 7-én elhunyt. A visszaemlékezés szerint betegágyán is a magyarság sorsa miatt tépelődött. Utolsó pillanataiban a Himnusz dallamát dúdolgatta.
Felesége amint megkapta a táviratot, kétségbeesetten igyekezett útlevélhez jutni. Azonban a felületes ügyintézés miatt nem volt rendben az okmány, így az osztrák határállomáson nagy pénzbírságot kellett fizetnie. Temetésére március 8-án a Tarnamérán került sor.
4325889_00829_mormon.jpg

A járványos betegség csak áprilisra húzódott vissza.
Március 10-én a megye déli részén és Nagyfüged – Karácsond térségében 72 esetet regisztráltak, még 40 beteg szorult ápolásra.
A járvány Tarnazsadányban volt a legsúlyosabb, ahol 44 beteg közül három személy halt meg. Tarnamérán 27 beteg volt, közülük két fő hunyt el. Karácsondon 13 beteg közül egy, Nagyfügeden két fő hunyt el. Erken három, Átányban 6, Hevesen 6 beteg szerepel a nyilvántartásban.

A hivatásának áldozatává vált orvos emlékét a tarnamérai Orvosi Rendelő falán emléktáblán örökítették meg.

Gy. Gömöri Ilona
2023.szeptember 16.

Források:
Egri Népújság, Friss Újság, Nemzeti Újság, Magyarság, Szózat című folyóiratok számai (1923.márc.8.-márc.14.)
OSZK gyászjelentés-gyűjteménye

Tessék, kérem beszállani!…. Kérem, ez női szakasz!...

Úti élmények a századfordulón Budapesttől Kál-Kápolnáig

Mikor lehetett először eljutni vasúton Budapesttől Kál-Kápolnáig? A vonattal való utazás lehetősége a két állomás között 1870. január 9-én jött el a közönség számára. Ekkor nyitották meg az új, Hatvan és Miskolc közötti, 115 km hosszú pályaszakaszt. A Budapesttől Hatvanig tartó szakasz már előzőleg, 1867-ben elkészült. A két útvonal teljes kiépítése után létrejött az a gerinc, melyhez a mellékvonalak csatlakozhattak. Ilyen például a Hevesen átvezető és Kisújszállásig tartó rész, mely 1886-ra épült meg. Bár a megye vasúthálózata az országos ütemtől kissé lemaradt, hamarosan a helyi infrastruktúra egyik legfontosabb elemét jelentette.
Az új közlekedési eszköz egy csapásra népszerűvé vált. Sokan igénybe vették, hiszen Kál-Kápolnáról már 2 óra 15 perc alatt Budapestre lehetett érni, a menetjegy ára pedig mindenki számára megfizethető volt.

kal_kapolna.jpg
  Kál, Vasútállomás. forrás: www.vasutallomasok.hu

Természetesen kényelmetlenségek, szokatlan helyzetek mindig akadtak. Mégis a vonatozás népszerűségét jelzi, hogy beszédtémává vált, megjelent a sajtóban is. Egy korabeli elképzelt utazás viszontagságait örökítette meg humoros-szatirikus írásában Pásztor József gyöngyösi gimnáziumi tanár és újságíró. Cikke 1905 májusában jelent meg a Heves és Vidéke folyóiratban.

Írását változtatás nélkül, betűhíven idézem:

 

Utazásom. (Úti élményeim Budapesttől – Kál-Kápolnáig.)
A „Heves és Vidéke” eredeti tárczája. Írta: Pásztor József.

 

-Tessék kérem beszállani, mert két perc múlva indul a vonat! – hangzik a kalauz harsány szava.

Lesz erre sürgés-forgás, tülekedés tolakodás, süvítés-sivítás.

-129! 129! – ordítja az egyik elnyújtva. Száz-huszon-ki-lenc ! Ez az úriember tudniillik a 129-es hordár után kiabál.

-Kalauz úr, kérem szépen, a III-ik osztály már megtelve egészen. Ez meg (a kiről mondanom se kell, hogy Ábrahámot vallja ősapjául) arra számít, hogy esetleg a II. osztályon utazhatik III. osztályú jegyével.

-Kérem, ez női szakasz! – hangzik másfelől egy erélyes női hang. Ez pedig egy lompos, torzonborz-bajuszú alaknak szól, a ki a nők számára fenntartott kupéba akar beszállani. (Azért jegyzem meg erről az úrról, hogy „lompos, torzonborz-bajuszú alak”, mert ha valami elegáns, selymes-bajszú dandy volna, hát akkor mérget vennék rá, hogy nem találna visszautasításra.

De íme megszólal már a kalauz trombitája. A mozdony fütytyent s a vonat lassan megindul.

E pillanatban (mindennapos dolog) lihegve-pihegve közeleg egy nagy potrohával bíró „pasas”. Nagyokat fúj, mint valami mozdony, homlokáról meg ömlik a verejték. Háta megett egy szintén tekintélyes pocakkal rendelkező hordár üget, megrakodva mindennel, „mi szem-szájnak ingere”…pardon! ...megrakodva mindenféle podgyászszal.

De már késő. A kalauz az egyik kupé hágcsójáról leinti őket.

-Már nem lehet! – szól oda a lemaradt szerencsétlennek.

Szerencsétlennek?! No, hát azt éppen nem lehet mondani. Sőt! Szívesebben lennék a helyében (ha ugyan nem volna okom örülni annak, hogy nem jutottam én is az ő sorsára, mert hát dolgom van), mondom: inkább lennék a helyében, mint itt, a mindennemű és rendű szaggal telített, teleköpködött, „kupénak” csúfolt faházikóban. A szagegyveleg, a bűz, a füst az ember mellére száll és szinte fojtogatja. Az ember egy pár pillanatra elkábul s midőn föleszmél, arra ébred, hogy tele a ruhája szivarhamuval, valamelyik adófizető honfitársa pedig véletlenül „ippeg az melylyire pökött”. Mondom, igen „kellemes meglepetések” várják.

Ha meg az ember kinéz az ablakon „a tájak panorámájában gyönyörködni”, akkor élvez csak isteni dolgokat! Üres, sivár a táj. A vidék egyhangúságát csak imitt-amott szakítja meg valami: hol egy rozzant úgy-ahogy szalmával fedett viskó, hol meg egy csapat gyerkőc, a mely nyelvét kiöltve, háttal felénk meghajolva, kövekkel üdvözlik a vonatot.

Gyorsan repülnek egymásután a telegráfpóznák. Egyszer csak hallom ám:

-Kál-Kápolna, öt perc !

Leugrom a vonatról és hordárért kiáltok. Persze hiába! Pusztában elhangzott szó a kiabálásom. Azért hát vissza akarok rohanni kupémba. Igen ám, de nem tudom, melyik az. Lélekszakadva futkosom egyik kocsiból a másikba. De hasztalan! A kalauz pedig már sürget:

-Sietni kérem, még 2 perc !

Végre valahára rátalálok a kupémra. Összekipkedem-kapkodom holmijaimat és kidobálom őket a kocsiból, azután jó magam is lerepülök.

A vonat pedig megindul.

De most jött csak a java!

-Ifj’ úr, i-fi-júr! – hallatszik a kupéból.

Odanézek, hát – szent Isten – mit látok. Egy gatyás honpolgár ott lóbálja kezében egyik elhagyott csomagomat.

Időm nincs a gondolkodásra, mert a következő pillanatban látom, hogy röpül valami a levegőben s egy fertály-perc se telik bele és a csomagom ott van a – képemen. A hatalmas ütéstől egy kissé elkábulok, de azért látom, a mint a gatyás távdobó-bajnok búcsút int bütykős kezével a kupé ablakából.

Ledőlök az egyik kufferre és … Bizonyára ezt várja a nyájas olvasó: … „és még sokáig kísérem szememmel a távozó vonatot, csillogó könycseppel pillámon! míg végre is eltűnik a láthatáron. Dehogy. Csak ledőlök az egyik kufferre és hálát adok Istennek, hogy véget értek kínjaim!...

 

Gy. Gömöri Ilona  2023.04.29. 

Forrás és szakirodalom: 

Heves és Vidéke. Társadalmi, közművelődési és szépirodalmi folyóirat 1905. május 18. 
Kriston Pál: Heves megye iparosítása a dualizmus korában. Eger, 1992. Studia Agriensia 

kal-kapolna.jpg

Bagólyuk, 1944. Heves zsidó lakossága a Szúcs-bányatelepi gettóban

Bagólyuk. Így említette mindenki, hangjában mély szomorúsággal. Amint kiejtették a nevet, minden alkalommal elhalkult a beszéd, elbizonytalanodva, szabad-e emlegetni a környékbeli zsidóság ott elszenvedett fájdalmait. 
Később, kutatásaim során megtudtam, hogy valójában Bagoly-lyuk a hely neve, mely a szóhasználatban rövidült. Szúcs település része, Egertől északnyugatra kb. 20 km-re. Ez a mintegy 50 házból álló bányásztelep jelentette 1944-ben a hevesi zsidóság számára szenvedéseik első állomását.

kepeslap-levelezolap-bagoly-lyuk-munkashazak-szucs-banyatelep-egercsehi-heves-megye-k1-742c_1_big.jpg
Szúcs - Bagoly-lyuk képeslapon 1927

Megemlékezésül idézzük fel a 79 évvel ezelőtti eseményeket a történeti források alapján, lássuk, hogyan érkeztek meg a kitelepítettek a gyűjtőtáborba és milyen körülmények várták ott őket!

A gettók létrehozása
1944 áprilisára felerősödtek a korábbi zsidóellenes intézkedések, lépésről lépésre folyt a zsidók elhurcolásának törvényi előkészítése. Április 7-én belügyminisztériumi rendelet született arról, hogy a zsidó lakosságot korra és nemre való tekintet nélkül gyűjtőtáborokba kell szállítani, ahová pénzt és értéket nem, csak élelmet és 50 kg poggyászt vihetnek magukkal. Április 29-én hirdették ki a gettósítási törvényt, másnap a Belügyminisztériumba rendelték Heves vármegye főispánját, alispánját, Eger és Gyöngyös rendőrkapitányait, ahol utasítást kaptak, jelöljék ki a gettók helyét. Május 4-én megszületett az alispáni határozat a kényszerlakhelyek kijelöléséről, melyet másnap részletes cikkben ismertetett az Eger című újság.

Az alispáni határozat szerint Egerben, Gyöngyösön, Hatvanban és Tiszafüreden helyben jelölték ki azokat a városrészeket, ahová a helyi zsidó lakosoknak költözniük kellett. A szabályzat szerint Hevesen is kellett volna gettót létesíteni, mivel lélekszáma meghaladta a tízezer főt. Ez mégsem történt meg, mivel egyik településrészt sem tartották erre alkalmasnak. A vármegyei vezetés úgy döntött, hogy a Szúcs község határában lévő bányásztelepen létesít gettót, ezért az Egercsehi Kőszénbánya és Portlandcementgyár munkásházait lefoglalták erre a célra.

Milyen volt ekkor Bagoly-lyuk, a bányásztelep?
Bár Szúcs községhez tartozott Bagoly-lyuk, de a bányatársaság a munkásai számára a falutól 2,5 km-re, a két akna közelében építette fel a bányászlakásokat. A Szúcs központtól elkülönült házsorokat a régi dűlőnevéről nevezték el “Bagoly-lyuknak”. A telep épületei nagyságukat és formájukat tekintve nagyjából egységesek voltak. A házakban több család élt közös konyhát használva.

Az alispán rendelete szerint május 10-ig az addigi lakóknak el kellett hagyniuk a házakat, hogy ne érintkezhessenek a betelepített zsidókkal. Így 27 házból 49 családnak kellett elköltöznie.

Megérkezés és elhelyezés
Május 9-én Hevesről és a Hevesi Járás településeiről több, mint hatszázan indultak el családonként, csendőri felvigyázás mellett, hogy a hosszú gyaloglás után megérkezzenek Bagoly-lyukra. A visszaemlékezések szerint Hevesen a menet a Szerelem Alfréd utcán vonult végig az Egri út irányába.
A parancs szerint legkésőbb május 10-én délután 15 óráig kellett megérkezniük. Amikor odaértek a telepre, a Hevesi Járásból érkezőket a 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 21., 22. és 26. számú házakban helyezték el.
A bányatelepi gettóba a Hevesi Járásból 625 fő érkezett, az egriből 352 fő, a pétervásáraiból 184 fő, a gyöngyösiből 174 fő.
Megérkezéskor fejenként 100 pengőt kellett fizetni a lakásokért, ahová bezsúfolták őket. Egy főre átlagosan 2,24 négyzetméter terület jutott.
A táborlakók a területet nem hagyhatták el, nem telefonálhatak, csomagot nem kaphattak. Levelet küldhettek, melyet Egercsehi közjegyzője cenzúrázott. Élelmezésükről maguknak kellett gondoskodni az otthonról hozott csomagból, illetve a községektől külön bekért élelmiszerekből lakóegységenként kellett főzniük a szintén előre bekért eszközökkel.

A bagólyuki zsidótábor közös felszerelésének jegyzéke

lakás felszerelési egységenként (12 személy részére)

HEVM_Arc_19__pages241-262 Heves megyei zsidó kitelepítés.pdf

8 db szalmazsák, vagy matrac

2-3 db 2-3 méter lóca .

24 db akasztóval rendelkező fogas (lehetőleg több darabból)

2 db ivóvizes vödör

2 db kiöntő vödör

2 db vizes kancsó

3 db 12-15 literes fazék

3 db 12-15 literes lábas

3 db kisebb lábas

3 db kisebb fazék

1 db gyúrótábla

3 db kenyér szakajtó

6 db fakanál

3 db merítőkanál

10-12 db apróbb felszerelési tárgyak (kések, reszelők, szűrők darálók stb.)

2 db bádog tepsi

1 db mosótál

1 db kenyérdagasztó tál

12 db edénytörlő

6 db pohártörlő

3 db földmosó rongy

2 db súroló kefe

2 db petróleum lámpa

1 db petróleumos kanna

1 db étolajos edény,

1 db bődön, vagy kanna kb. 15-20 literes

1 db fali sótartó

6 db különböző nagyságú bádogdoboz fűszerek részére

3 db zsák

2 db fűrész (egykézi, egy vonófűrész)

3 db nagy fejsze

1 db kis fejsze

3 db csákány

3 db lapát

1 db gereblye

2 db meszelő

1 db mosóteknő

3 db mosdótál

Az átélt megpróbáltatásokat tetézte az őrök kegyetlensége. A források három őr nevét említik, akik rendszeres veréssel és más kínzásokkal akarták rávenni a tehetősnek tartott személyeket, árulják el, hová rejtették értékeiket.

Június első hetében a bagoly-lyuki tábor lakóit a kerecsendi téglagyárba szállították, csakúgy, mint az egri és tiszafüredi gettók lakóit. Innen június 9-én gyalogmenetben, csendőri kísérettel, a szántóföldeken át vitték őket Maklárra, a vasútállomásra. Itt – miután név szerint átvették őket a német tisztek – bezsúfolták őket a vagonokba, melyek hamarosan megindultak Kassán át Auschwitz felé.

A hevesi László Miklósné Kertész Lili így emlékezik 1944  tavaszára:

Pészachkor ültünk a templomban és ott tudtuk megy, hogy gettóba kell vonulnunk… A lakásunkban lévő holmikat felleltározták. A saját költségünkön felfogadott szekérrel kellett az Eger felett lévő Bagólyukba, a csendőrök által kiköltöztetett bányászok lakásaiban berendezett gettóba mennünk. Csak kevés holmit vihettünk, takarókat, száraz ételt, magunkat kellett ellátnunk ennivalóval,. Ott két kis lyukat kaptunk, az egyik szobában a mi családunk, a másikban a nagybátyám - Friedmann Dezső, aki sakter és kántor is volt Hevesen – családja szorongott. Innen Június 9-én indultunk Kerecsendre, gyalog. Innen vittek szintén gyalog Maklárra, bevagonírozni.”

A maklári vasútállomáson emléktábla, Bagoly-lyukon emlékmű őrzi a zsidó áldozatok emlékét, ahol minden évben megemlékezéseket tartanak az eseményekről.

 bagoly_lyuk_emlekmu.jpgA holokauszt emlékmű Bagoly-lyukon. forrás: Bagoly-lyuk facebook oldal

Heves megye zsidóságáról több információ elérhető: HEVES MEMORIAL  https://www.hevesmemorial.hu/

A bejegyzés szerzője: Gy. Gömöri Ilona 
2023. április 16. 

Felhasznált forrás és irodalom: 

- Gy. Gömöri Ilona: Az egyházak szerepe a település életében. In.: Tanulmányok Hevesről (szerkesztette Petercsák Tivadar – Szabó J. József) Heves, 2001.

- Bagoly-lyuk facebook oldal https://www.facebook.com/profile.php?id=100077918961177

- Csiffáry Gergely: Dokumentumok a Heves megyei zsidó lakosok kitelepítéséhez. HEVM_Arc_19__pages241-262 Heves megyei zsidó kitelepítés.pdf

- Molnár Dávid: Bagoly-lyuk 1944. Heves Megyei Levéltár https://mnl.gov.hu/mnl/hml/hirek/bagoly_lyuk_1944 2021. 12.17.

- Orbánné Szegő Ágnes: Heves memorial. https://www.hevesmemorial.hu/v-a-holocaust/

- Orbánné Szegő Ágnes – Fülöp Ágnes: A holokauszt Heves vármegyében. https://hevesholokauszt.hu/

- Szúcs község honlapja. www.szucs.hu

 

 

 

 

 

A Kukla-közben lakom…

A hevesi Bethlen Gábor utca múltjából

A városközpont egy szép kis utcájában lakom, mely a régi “Sakkmúzeum” épületénél, a Hunyadi utca 2. számnál kezdődik, majd egy éles kanyar után a Deák Ferenc – Gyöngyösi utcák elágazásához vezet. A neve Bethlen Gábor utca, de a hagyományos helyi szóhasználatban még ma is gyakran Kukla-köznek mondják.
Nem gondolnánk, hogy a jelentéktelennek látszó “köz”-nek valaha jelentős funkciója volt, mely meghatározta az utca vonalának kialakítását.
01.jpg
A Bethlen Gábor utca kanyarulata. Fotó: Gy. Gömöri Ilona 2023. március 


Mi szerepe lehetett a kanyarulatnak?  
Ha áttekintjük Heves településszerkezetét, meg is kapjuk a választ.
Ehhez a régi térképekhez kell fordulnunk. Az első részletes, utcavonalakat is tartalmazó térkép II. József korában, 1783-ban készült.
02_1783.png
Az 1783-ban készült térkép részlete.  Nyíl mutatja a négyzetes tömböt. Forrás: Arcanum adatbázis 

Ezen egyértelműen beazonosítható a mai Bethlen Gábor utca vonala. Az is nyomon követhető, hogy az utca egy nagyjából négyzetes tömböt határol két oldalról. Feltehetően korábban ez a terület egységes birtoktömbként létezett, melyet védelmül körülhatároltak. Így elkülönítették a szomszédos alacsony fekvésű, vízjárta Csalandrától (Ma Mátyás király utcák, Bartók Béla utcák). Ugyanis a Csalandra vizenyős területe esőzések idején járhatatlanná vált, zegzugaiban “betyárok” is tanyázhattak. Még a 20. században is sokszor elakadtak az itt közlekedő szekerek. Az 1783-as térkép valamelyest a házakról is informál, megjelenítve elhelyezkedésüket, méretükkel lakóik társadalmi helyzetét sejtetve. Kis jobbágyházak láthatók a tömb területén, melyek az utca vonalához igazodnak.

Egy másik, hat évtizeddel később, 1842-ben készült térképen szintén pontosan kivehető az utca iránya. Itt már elnevezést is kapott, bár egyszerűen csak “köz”- ként jelölik meg a mellette lévő kisebb utcával (ma Jókai utca) együtt.03.JPGHeves Mezőváros belső telkeinek térképe, részlet. 1842. Forrás: Heves Megyei Levéltár U.158. Nyíllal jelölve az utca vonala

A száz évvel későbbi, 1940-es években készült térképrészleten tűnik fel először mai neve: Bethlen Gábor utca. Ez a térkép a házak pontos elhelyezkedését is feltünteti. Az utca mindkét oldala hagyományos, az utcára merőlegesen álló parasztházakkal épült be. Csupán két végének saroktelkein volt terjedelmesebb épület, az egyik Dr. Bóna István régészprofesszor szüleinek, nagyszüleinek háza (Hunyadi u. sarka), a másik a Királyi Adóhivatal épülete (Erzsébet tér sarka) 
04.jpg
Heves belterülete - részlet. 1940-es évek. Nyíllal jelölve az utca vonala. 

Az utca arculatában az 1980-as évek közepétől történt jelentős változás, amikor egyik oldalán megkezdték a társasházak építését. Ez három ütemben valósult meg. 1982-ben a belső, 1983-ben az utca vonalához igazodó, utoljára pedig még két különálló háztömb épült fel. Elhelyezkedésük méginkább hangsúlyossá tette a terület korábbi  tömbszerű, egységes funkcióját. Az 1980-as évek végére létrejött a barátságos, négyszintes épületekből álló "Bethlen Gábor úti lakótelep". A itt álló  társasházakban összesen 10 lépcsőház található lépcsőházanként 8 lakással, tehát összesen 80 lakás tartozik ide. 
Az utca mai arculata fokozatosan, az 1990-es évek elejére alakult ki, melyhez hozzátartoznak a belső részén ültetett fák, a hangulatos játszótér is.  

05.JPG
Épül a lakótelep. 1980-as évek.  Fotó: Acsán Zsolt. 

06_1990_ez_a_jo.jpgA Bethlen Gábor utca napjainkban

A továbbiakban nézzük, miért kaphatta a mindennapi beszédben a Kukla-köz nevet?
Kukla Ferencről nevezték el, akinek a háza és az üveges műhelye a sarokban, a kanyarulatnál állt és áll még napjainkban is. A foglalkozása miatt sokan felkeresték, és minden bizonnyal könnyebb lehetett azt mondani, hogy “megyek a Kukla-közbe”, mint a teljes utcanevet, melyhez nem kötődött semmi ismeret.

07_1.jpg
Kukla Ferenc egykori háza napjainkban (2016.) Fotó: Gy. Gömöri Ilona

Kukla Ferenc üveges és képkeretező mester Nagykőrösön született. A szakmát Budapesten, Kontur Alajos képkeretező műhelyében tanulta ki és sokáig ott is dolgozott. Hevesre a felesége révén került 1949-ben, 51 éves korában. Azért költöztek ide – felesége szülőhelyére – mert akkor Hevesen senki más nem űzte ezt a szakmát. Bethlen Gábor utcai műhelyében húsz évig, 1970-ig fogadta ügyfeleit, ekkor nyugdíjba vonult.
Talán ő sem gondolta, hogy nevét még évtizedekkel később is emlegetni fogják.

Köszönöm Keresztesi Istvánné munkámhoz nyújtott segítségét, szóbeli adatközlését. 

 

Gy. Gömöri Ilona
2023. március 

 

 

 

 

Zoró és Huru, Boy és Flit a hevesi farsangon

Téli mulatságok a két világháború között Hevesen

Tél végén az ember lelke örömre vágyik. Felforgatni a hétköznapokat, olyat csinálni, ami nem megszokott. Táncolni, jókat enni, valaki mássá válni, átalakulni.
A mulatság határai igen szélesek a visszafogott jótékonysági báltól a féktelen tobzódássá váló tréfacsinálásig.
A “boldog békeidők” társasági életének meghatározó alkalmai voltak a farsangi bálok, melyek Hevesen társadalmi rétegek vagy foglalkozási ágak szerint szerveződtek.
A “nobel-bálokra” az egész megye elitje, a művelt, nemesi származású birtokos osztály hivatalos volt. Külön bálozott a hivatalnoki, értelmiségi és kereskedő réteg. A népbálokon a földművelők, iparosok vettek részt, ahol a részvétel díja senki számára nem számított elérhetetlennek.
A bálokról korábbi írásaimban már esett szó. (Lady patronessek és decemvirek a hevesi bálokon - Hevesi Históriák 2020.01.24., Így báloztak Hevesen 150 éve - Hevesi Hírportál 2018.02.11.)  

Most pillantsunk bele a két világháború közötti korszak hevesi farsangjainak világába! Miben különböztek ezek a mulatságok a korábbi báloktól? Hogyan nyilvánult meg bennük a tavaszvárás öröme, milyen elemekkel gazdagodott a farsangi tradíció?

Az első világháborút követő időszak jelentős változásokat hozott az élet minden területén, mely érintette a társasági életet is. A báli kultúra válságba került. A pompás ruhák, a tánctudás, a szigorú etikett egyre inkább terhet jelentett és a középosztály számára elérhetetlenné vált.
Ami megmaradt, sőt tovább mélyült, az a társadalmi rétegek mulatságainak elkülönülése. A különböző csoportok közötti határvonalat mélyítette a látványos térbeli elkülönülés is. Az 1920-as évektől – a Kultúrház és a Polgári Olvasókör, majd az Ipartestület székházának létrehozásától - az iparosok saját területükön mulattak. A földművesek a Gazdakör épületében és annak udvarán tartották mulatságaikat. Az értelmiség és az úri réteg számára továbbra is a Kaszinó adott otthont.
f_90-95_2_argyan_gyulane.jpg                         Hevesi hölgy az 1920-as évekből, Ángyán Gyuláné 

Az 1930-as évekre átalakult az életmód, változott az öltözködés, a higiénia, a nők helyzete. A divatot egyre inkább a kor új technikai vívmányai és a tömegkultúra új eszközei közvetítették, melyek közül a mozi igen előkelő helyen állt. Az információ gyorsan terjedt, így a társadalom egészére hatással volt a változás. A hölgyek számára a követendő mintát már nem az arisztokrácia tagjai, hanem külföldi, leginkább amerikai hírességek nyújtották.

A jelmezek elveszítették egyediségüket, mert tért hódítottak a készen megvásárolható álarcok, melyeket katalógusból választottak.

1_12.jpg       Kereskedői katalógus részlete az 1930-as évekből 

Az 1930-as években egy helyi papírkereskedő katalógusában többféle kész papírmasé álarc szerepelt: bohóc, boszorkány, ördög, Mikulás, kínai, fiú, lány, állatok, stb. Az álarcok között megjelentek a filmekből ismert komikusok arcai is, mint pl. Chaplin. Megjelent a napjainkra szinte elfeledett dán filmkomikus páros alakja, Zoró és Huru is. A sovány, hórihorgas Zoró és az alacsony, kövér Huru alakját a burleszkfilmekből ismerhették a hevesiek is.

A katalógus szerint jelmezekhez való papírsapkákat is árultak, mint pl. a színes kreppből vagy fényes anyagból készült fez, a huszársapka, partizánsapka, cilinder, tiroli kalap, maharadzsa fejdísz vagy turbán díszes kócsaggal.

2_6.jpg

 

A továbbiakban lássunk egy-egy reprezentatív példát arra, hogyan zajlottak a farsangi bálok az 1920-as, 1930-as és 1940-es években!

Jótékonysági bál a Kaszinóban az Orsolya Zárda javára 1923.

1923 februárjában Heves köztiszteletben álló asszonyai szerveztek jótékonysági bált. Célul tűzték ki a frissen létesült Orsolya Zárda támogatását. Az egyházi iskola 1922-ben kezdte meg működését, melyet a jótékonyság bál bevételével is segíteni kívántak. Ezért fogott össze három tekintélyes hölgy: Maczky Györgyné, a Hevesi Járás volt főszolgabírójának felesége, Hampel Endréné, a Hevesi Királyi Járásbíróság elnökének felesége, valamint a nemes földbirtokos kiskarándi Nánássy Mihályné. Az alkalomra feldíszítették a Kaszinó nagytermét, mely “tündéri látványosságot” nyújtott. Nagytermében miniatűr pavilonokat helyeztek el, melyekben virágot, dohányt árusítottak, ételeket és italokat szolgáltak ki. Ügyüknek megnyerték az egri honvédgyalogezred zenekarát is, akik “sétahangversennyel” is meglepték a közönséget. A mulatság jövedelméből 172 ezer korona gyűlt össze az Orsolya Zárda céljaira. .

(Forrás: Egri Népújság, 1923. február 9.)

polgari_olvasokor.jpg    A Polgári Olvasókör épülete és udvara 

A Nőegylet jelmezes bálja a Polgári Olvasókörben 1939.

A Hevesi Iparos Jótékony Nőegylet 1939. február 2-án rendezte jelmezes álarcos bálját a Polgári Olvasókörben. (A Polgári Olvasókör egykori épületének mai helye: Szerelem Alfréd u. 20.) A termet az egylet szépen feldíszítette, ahol 9 óra után gyülekezett a bál közönsége. Bevonultak a jelmezesek, majd megkezdődött a tánc, mely “egyre fokozódó hangulattal” a reggeli órákig tartott.
Sokan öltöttek jelmezt, sőt jelmezversenyt is tartottak. Az első díjat Petrik Csibi Flit jelmeze kapta, másodikat Kovács Teréz Szív jelmeze, a harmadikat Achel Baba Lepkefogó jelmeze. A rendezőség a díjnyerteseknek ajándékkal kedveskedett. Jelmezben jelentek meg még Vígh Rózsi (Boy), Jarosek Mária (matyó férfi), Pászthy Irén (matyó nő), Vígh Ica (pólyás baba), Achel Sándorné (kozák), Petrik Zoltán (szakács), Vígh Ferenc (paraszt), Morcsányi Gábor (esernyős). A mulatság jótékony célra is szép eredményt hozott, a pénztár bevétele 379 pengő volt.

(Forrás: Heves és Vidéke 1939. február 5.)

 heves_zarda_13.jpgAz 1926-ban épült Kultúrház a Szerelem Alfréd úton 

A Polgári Olvasókör farsangja színielőadással 1943.

A Polgári Olvasókör 1943 farsangján a Kultúrházban rendezte ünnepségét, mivel a programban színielőadás szerepelt. (A Kultúrház a Polgári Olvasókör épületével egy telken állt, mai helye a Szerelem Alfréd út 20.)
Dr. Bessenyei Sándor részletesen leírta az ünnepi eseményt, mely megjelent a Heves és Vidéke című hetilapban:


Jól sikerült farsangi estet rendezett f. hó 18-án a Polgári Olvasókör. A kulturházat zsúfolásig megtöltötte a közönség és aki elment nem bánta meg, mert nagyon szép előadásban gyönyörködhetett. Kiváló műkedvelőink nagy felkészültséggel és megrázó szépséggel adták elő Csathó Kálmán: Fűszer és csemege – cimű 3 felvonásos szindarabját. Mindegyik szereplő nagyon jól alakitotta szerepét, pedig egyik-másikat szerep nagy feladat megoldására kényszeritette. És hogy a feladatukat mindnyájan jól oldották meg, bizonyitják a szemekből előtörő könnyek, a sűrűn megujuló tapsvihar, amivel az elbájolt közönség igen gyakran jutalmazta a szereplőket.
A dicséret elsősorban Dr. Petrik Jenőt illeti, aki fáradságot nem kimélve dolgozott a siker érdekében. Néhány pillanatig alkalmunk volt őt a szereplők között megtapsolni, mint a Kuria elnökét, de az igazi érdeme az, hogy megrendezte az előadást és minden akadályon keresztűl törve sikerre is vitte.
A legtöbb tapsot Demény Dezső kapta, de meg is érdemelte, Dezső nem mükedvelő, ő izzig-vérig színész. A boltjáért aggódó öreg Pammer szerepét játszotta olyan tökéletes művészettel, olyan megrenditő hüséggel, hogy játéka messze kiemelkedett a többi szereplő játéka közül, sőt a Nemzeti Szinház bármelyik müvészének is diszére vált volna. Ő teljeset nyujtott, jobban eljátszani azt a szerepet nem lehet. Ilyen jól Dezső még sohasem játszott!
De kitünő osztályzatot érdemel Buzás Lászlóné is. Nehéz szerepét jó érzékkel, nagy müvészettel adta elő és oroszlánrészt biztositott magának a nagy siker kivivásában. Játékával bebizonyitotta, hogy nélkülözhetetlen, ha nagyobb előadásról van szó.
A három unoka, Tóth Dániel, Forgó Manci és Hegedűs Pálné ugylátszik örökölték a nagyszülők tehetségét. Mindhárman nagyon jók voltak. Tóth Dánielt már több alkalommal megtapsoltuk, a mostani szereplése azonban fölülmulta az eddigieket. Forgó Manci kedvesen átérzéssel játszott. Hegedűs Pálné ügyes szereplése arra vall, hogy gyakorlott szinészi tehetségekkel megáldott szereplővel állunk szemben, akivel határozottan megerősödött mükedvelő gárdánk.
Nagyon ügyesen játszott Magosparti Alfréd, Stankovics Böske Marsi László és Mezei Andor.
De jók voltak a többi szereplők is. Kecskés József, Vigh Magda, Ligetvári József, Gombos Gyula, Petrik Zoltán, Stankovics István, Nádassy Jolán, Göcző János, Áhel Sándorné mindnyájan tehetségük legjavát adták. Kisebb-nagyobb szerepeiket nagy találékonysággal, ügyesen játszották meg és nagyrészük van abban, hogy az előadás felejthetetlen emlékeket hagyott a közönség lelkében.
Sokat nevettünk Országh Benedeknek és Hamar Józsefnek, mindketten jó komikusoknak bizonyultak.
A kisebb szerepeket Pászthy Irén, Áhel Márta, Guba Bözsi, Forgó Juliska, Birkás Ilonka, Nagy Ilonka játszották jól.
A dicsőségből rész illeti Máthé Lajost is, mert olyan szép boltot varázsolt a szinpadra, hogy szinte bámulatban ejtett bennünket.
Az előadás után két részre oszlott a közönség. A fiatalok a nagy terembe vonultak és megkezdődött a tánc, az öregebbek pedig a többi helyiségekben borozgattak.
Örömmel üdvözöljük a Polgári Olvasókör vezetőségének azt az ujitását, hogy a táncteremben nem engedett asztalokat vinni. Igaz, hogy ez az ujitás szokatlan voltánál fogva talán a hangulat rovására ment, de ha megoldható volna a cigány muzsikájának a többi teremben való közvetitése, az öregek sem zsörtölődnének az ujitás miatt és nem fejeződnék be a bál máskor olyan korán, mint most.

Dr. Bessenyei Sándor”

(Forrás: Heves és Vidéke 1943. február 10.)

Mint láthattuk, farsangi szokásaink sokat változtak a “boldog békeidők” óta. A bálok helyét a két világháború közötti időszakra fokozatosan átvették az egyesületi keretekben szervezett mulatságok. A rendezvényeken a tánc mellett az 1930-as években már nagy szerepet kapott a jelmez, az álarc is. Később színielőadással is bővítették a programot.

Napjainkig újabb változásokon ment át a farsangi ünnepség az iskolai jelmezversenytől az intézmények, egyesületek javára szervezett jótékonysági estekig. Minden bizonnyal a jövőben még további átalakulások következnek farsangi szokásainkban, de a lényeg mégis ugyanaz marad, legyen alkalom együtt örülni, vidámsággal űzni el a hideg telet! 

 

 

Száz éves kőkereszt Heves határában

Pontosan száz éve áll egy kőkereszt Pusztacsászon, a 31-es főút mellett, egy régi ház előkertjében.
toth_illes_kereszt_1.jpg

Felirata és alapítványi okirata szerint Tóth Illés „szegény viszonyok között élő földműves” a „Császi út mentén”, saját telkén állíttatta 1922-ben. Nem tudjuk, hogy létrehozásának lehetett-e közvetlen kiváltó oka. Családja szerint Tóth Illés mélyen vallásos ember volt, ezzel magyarázható a keresztállítás. 

A kereszt felirata:

HIT REMÉNY SZERETET

VEZESSE A LELKEKET

ISTEN DICSŐSÉGÉRE

ÁLLÍTTATTA TÓTH ILLÉS ÉS NEJE SZILÁGYI ERZSÉBET

1922

Talapzata lépcsős kialakítású, törzsének feliratmezője kétoldalt oszlopos. A kereszt tövében Szűz Mária szobra áll.
Készítője a neves egri kőfaragó, Krizsán Ignác volt, aki 1000 koronáért vállalta a munkát. Nagyon hasonlít a szintén Krizsán mester által faragott Csikós-kereszthez (Makkos-dűlőben állt, mára elpusztult) és a Pélyi úti kereszthez.
Buczkó János az egri érseknek írott jelentése szerint Tóth Illés keresztje „a vallásos érzületnek s a jó ízlésnek mindenben megfelel.” Az állíttató a kereszt helyeként 9 négyszögöl földterületet íratott át az egyház javára.

img_20220216_145457.jpg

A keresztek felállításának az egyház által megszabott rendje volt. Először a plébánosnak kellett bejelenteni a szándékot. Az állíttatónak biztosítania kellett a kereszt későbbi fenntartását, ezért keresztalapítványt, fundációt kellett tennie.
Az 1920-as években a keresztalapítványok egységes minta szerint, formanyomtatványon készültek. A plébános a „Szabályszerű jelentés” című űrlap nyolc kérdésének kitöltésével minden információt közölve kérte az érseki jóváhagyást és a kereszt felszentelésének engedélyezését. Az elvárt alapítványi összeg 400-500 korona volt, amit az Egri Ájtatos Alapítványi Hivatalhoz, később az Egyházmegyei Takarékpénztár Rt.-hez kellett befizetni. Az állíttatók a pénzösszegen kívül 4-9 négyszögöl földterületet is felajánlottak, melyet telekkönyvileg az egyház javára írattak jelképes vételárért.

Az út menti keresztek múltjának kutatása során Hevesen összesen 24 kereszt létezését sikerült dokumentálnom 2000-ben. Ezek közül 11 megsemmisült az idők során.

Keresztet állító elődeink ha magánemberként cselekedtek is mint Tóth Illés – a köz számára adtak valami nagyon fontosat. Nemcsak személyes bizonyságtételük volt a keresztállítás. Jelet és jó érzést adtak a keresztény ember számára. Hiszen ahol feszületeket lát a járókelő, az idegen, úgy érzi, megszentelt földön jár és jó emberek lakják a környéket. 

Tisztelet érte Tóth Illésnek és minden keresztet állító elődünknek!

 Bővebben:

Gy. Gömöri Ilona: Út menti keresztek, kegyszobrok és falifülkék Hevesen és határában. Agria 36. Az Egri Múzeum Évkönyve, Eger, 2000. 347-383.

 

Szöveg: Gy. Gömöri Ilona
Fotók: 2000, 2022. Gy.G.I.

 

 

 

 

Egy kiváló hevesi tanító a századfordulón, Galgóczy Béla

Közel három évtizede a hevesi református temetőben találtam rá egy megsérült, magányos sírkőtáblára, melyen csak egy név és két évszám állt. Eltelt néhány hónap, és kiderült számomra, hogy a táblán szereplő név, Galgóczy Béla a gyülekezet egykori iskolájának tanítója volt. A Hevesi Református Egyházközség történetének kutatása során a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben, valamint az egyházközség irattárában fellelt dokumentumok adataiból rajzolódott ki előttem, hogyan működött az egykori református iskola, milyenek lehettek a tanítók mindennapjai.

Galgóczy Béla az iskola történetében a leghosszabb ideig, 31 évig töltötte be itt tanítói szolgálatát, melyet kiemelkedően eredményesen végzett.

b_1.jpg Fotó: Heves, Református temető. Készítette: Gy. Gömöri Ilona 1994.

Galgóczy Béla 25 évesen, 1897-ben került Hevesre. Előtte a maklári iskolában tanított. A hevesi gyülekezet őt hívta meg a megüresedett tanítói állásra. 1897 szeptemberében kezdte meg munkáját. Érkezésekor a gyülekezet rendbe hozta a tanítói lakást, ami az iskolával egybeépült. Ez azzal járt, hogy a szobákból „kivetették” a búbos kemencét, és kamrát, ólat is építettek.

Ebben az évben 44 tanuló járt az iskolába, akiknek döntő többsége református vallású volt, mindössze 7 fő római katolikus.

Milyen díjazást tudott adni számára a kicsiny egyházközség?

Díjlevele a következőket tartalmazta:

1. 300 Ft évi javadalom
2. alkalmatos lakhely, a vele lévő 6 vékás kertnek használata.
3. 
két jó szekér fűteni való szalma vagy évente 6 Ft.
4. minden iskolás gyermektől 1 Ft, 1 csirke, 8 tojás
5. temetési stóla 50 krajcár
6. Zsoldos Zsigmond 500 Ft alapítványának kamata vagy helyette 5 köböl rozs.
7. Zsoldos Sándor adományából az ötödrészi szőlőskertben fekvő 8 csatornájú, 9 sorú szabad szőlő örökös használata

A 300 Ft évi javadalom messze elmaradt az országos átlagtól, mely megközelítette a 600 Ft-ot. Ennek oka feltehetően nemcsak a szűkös fenntartói forrás, hanem az, hogy a tanító még természetbeni juttatásokat is kapott. Jelentős kiegészítésnek számított a Zsoldos-testvérek alapítványából jutó termény, illetve szőlőföld-juttatás. A két jótékony református földbirtokos 1859-ben, az egyházközség önállósodásakor saját vagyonából ajánlotta fel ezeket a juttatásokat a mindenkori tanító részére.

Milyen volt az iskolaépület Galgóczy Béla idejében?

1867-ben építették, mivel az előző, iskola céljára használt építmény leégett.
Hossza 12 öl (kb. 22 méter), tornáca 4 sukkos (1 sukk hossza egyenlő a két ököl és a kinyújtott, egymás felé mutató, összeérő hüvelykujjak együttes hosszával)
Tetejét zsindely fedte. Az iskola épületéhez az 1890-es években hozzá toldottak egy új tantermet, mely még 3 öllel növelte az iskola hosszát.
Az 1910-es évekre megromlott az épület állapota. Bazsó Tivadar községi orvos egy jelentésben avultnak, szűknek nyilvánította. Az új iskola csak 1930-ban, Galgóczy Béla halála után épült fel.

Hogyan működött az iskola?

A feladatot mindig egy tanító látta el, akadályoztatása esetén a lelkész vagy a felesége, esetleg egy presbiter. Az egyházközség iskolájának fennállása alatt 17 tanító működött. Szinte kivétel nélkül pályázat alapján töltötték be tisztséget. A pályázatokat a Néptanítók Lapjában vagy a Sárospataki Lapokban tették közzé, majd a jelentkezők közül titkos szavazással választott a presbitérium. Kivételnek számított Galgóczy Béla, akit személy szerint hívtak meg a tanítói állásra.

A presbiteri üléseken rendszeresen foglalkoztak a tanítás kérdéseivel is. Itt döntötték el a tanító javaslatára, kinek kell osztályt ismételnie. A presbiterek – maguk közül iskolafelügyelőket választva – ellenőrizték a tanulók iskolai mulasztását is. A hiányzásokat büntetéssel sújtották. Azoknak a szülőknek, akik nem engedték gyermeküket iskolába, napi 10 krajcárt kellett befizetni a pénztárba. Ebből a pénzből szegény és árva gyermekeket segélyeztek. A presbitérium és az iskola folyamatos közös munkáját jelzi, hogy amikor a Vallásügyi Minisztérium elrendelte iskolatanács választását, az itt már hét éve működött.

A jól működő iskola életét azonban a nehéz időszakokban megkeserítette a pénztelenség. Mindig nagy gondot jelentett a fűtés megoldása. Általában erre külön pénzt szedtek minden gyermek után. Az 1890-es években 50 krajcárt, 1910-ben 1 koronát. 1917-ben a temető fáit használták fel a fűtésre. Előfordult, hogy rövidítették az órákat, hogy a gyerekek kevesebb időt töltsenek az iskolában. 1915-ben a háború okozta rendkívüli viszonyok miatt az iskolai záróvizsgát a szokásosnál korábban, májusban megtartották.

Az épület megromlott állapota miatt a kis gyülekezet az 1910-es évek végén hozzáfogott, hogy új tanítói lakot építsenek, de ez csak 1926 tavaszára készült el.

Galgóczy Béla tanítói munkája kiemelkedően eredményes volt. Tanulói legnagyobbrészt elvégezték az iskolát! Munkálkodása idején a tanulói létszám megduplázódott. 1893-ban 29 tanuló, míg 1899-ben már 64 tanuló járt az iskolába. Az 1901 és 1906 közötti időszakban szinte minden tanuló befejezte iskolai tanulmányait, mely az akkori viszonyokat tekintve kiemelkedő eredménynek számított. Egyházi énekkart szervezett, melyet halála után nem tudtak ujjászervezni. Kimutatásokat, grafikonokat készített, melyek pontos képet adnak a létszám alakulásáról, a tanulmányi eredményekről, a felekezeti arányok alakulásáról. Jegyzetei a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeiben találhatóak.

a_1.jpg

A hevesi református iskola leltárának egy részlete, irkafüzetben. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Adattár

A kiváló tanító 1928 februárjában megbetegedett. Ez az év különösen vészterhes volt az egyházközség számára. Új templomuk épülőfélben állt, miközben a lelkész elhagyta a gyülekezetet. A tanítót senki sem tudta helyettesíteni, ezért az iskolát 10 napra be kellett zárni.
Galgóczy Béla 56 éves korában, 1928. június 10-én elhunyt.

Sokat emlegetett, jó tanítóként élt emlékezete a gyülekezetben, ahogyan ezt a presbitériumi jegyzőkönyvben is feljegyezték.
Napjainkban síremlék-táblája a templom előterében látható A gyülekezet tisztelettel őrzi egykori tanítója emlékét.

Források

1. Presbitériumi jegyzőkönyvek. Hevesi Református Egyházközség.

2. Gy. Gömöri Ilona: A hevesi református egyházközség története, helyi református szokások. Szakdolgozat 1994.

3. Gy. Gömöri Ilona: A hevesi református egyházközség története a XIX. század elejétől napjainkig. Agria 33. (Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis) 1997. 291-317. Agria – Az Egri Múzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis

 

Fotó:

1. Galgóczy Béla sírkőtáblájának egy darabja a Református temetőben 1994-ben. Készítette Gy. Gömöri Ilona

2. Az iskola leltárának részlete. Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei. Adattár. Gy. Gömöri Ilona

 

 

Piroska-villa, a hevesi korzó ékessége

Van egy különleges épület a Szerelem Alfréd utcában, mely egyediségével az utca meghatározó látványelemévé vált. Fatornácos háznak vagy Piroska-villának is nevezik. Heves büszkesége volt ez a villa száz-százhúsz évvel ezelőtt, több korabeli képeslapon is szerepel.
Ki építtette és mikor? Kiről nevezték el? Miért számított divatosnak akkor az építésmódja?
Új kutatásom eredményét szeretném megosztani az érdeklődőkkel.

 

1_11.jpg

A villát a boldog békeidőkben, 1902-ben építtette Heves egyik rangos személyisége, Nemcsik Kálmán, a Hevesi Királyi Járásbíróság vezetője. A ház helyének kiválasztása nem tekinthető véletlennek. Az új, alig több mint tíz éve megnyitott Szerelem Alfréd utcán építették fel, mely akkor Heves legszebb utcájának számított. Megnyitására azért került sor 1889-ben, mert akkor építették ki a vármegyei törvényhatósági út új szakaszát, mely Dormándtól Hevesen át Jász – Nagykun – Szolnok vármegye határáig tartott.
Heves város képviselő-testülete törekedett arra, hogy az új utca valóban a község legszebb utcája legyen. Ezért szabályzatot alkottak az itt felépítendő házak építésmódjáról, utcafrontjuk kialakításáról. A rendelet betartását „szépítészeti bizottság” felügyelte és ellenőrizte.
A század elejére módos polgárházak sora épült itt, a korzó pedig Heves polgári fejlődésének jelképévé vált. Az utca kezdetén, az Úrikaszinó előtt rendszeresen térzene szólt, középrészén (ma Szerelem Alfréd u. 20.) nyílt a népkert, a helyi kultúra fontos helyszíne. Vasárnap délutánonként sétálókkal népesült be a korzó. A lányok szívesen vonultak végig egymást karonfogva a kellemesen üdítő élményt nyújtó Nyitrai-tóig, majd vissza.
2_5.jpg

Az utca különleges, legszebb háza volt a Piroska-villa. Tornya messziről látszott, vonzotta a járókelők tekintetét.  Stílusa az alpesi házak hangulatát idézte. A nyitott fatornác díszesen faragott oszlopaival a svájci hegyek jellemző épülettípusa. Gyakran építették fürdő- és pihenőhelyeken, az ott megforduló vendégek pedig szívesen vitték mintaként haza akkor is, ha típusa a sík vidéken idegennek számított. Feltehetően Nemcsik Kálmán is utazásai alkalmával figyelte meg a divatos építésmódot.
A jó ízlésről és jómódról tanúskodó villa 1902 őszére épült fel. A tetőszerkezet és a torony elkészülte alkalmával nagyszabású bokrétaünnepet is tartottak, melynek emlékét korabeli feljegyzés is megőrizte.
Az építtető Nemcsik Kálmán ekkor 59 éves volt, már több mint tíz éve a Hevesi Királyi Járásbíróság vezetőjeként pályája csúcsán állt.
Hogyan került Hevesre és miért nevezte Piroska-villának a házát?
Nagykőrösön született 1843-ban. A nagykőrösi református kollégiumban érettségizett. Arany János és Szilágyi Dezső tanították. Közigazgatási pályafutását Szolnok megyében kezdte, a vármegyénél. 1872-ben, 29 éves korában került Hevesre, ahol előbb albíró volt, majd 1890-ben lett a Járásbíróság vezetője. Nemcsak a közigazgatásban vitt vezető szerepet, a társadalmi életben is tisztségek egész sorát viselte. Számtalan közéleti megmozdulásnak, eseménynek kezdeményezője vagy részese volt.
Felesége, Őrley Piroska Nagyváradról származott. Az esküvőjüket is Nagyváradon tartották 1886 májusában. A nevezetes partiumi családnak több kiemelkedő egyénisége volt. Őrley Piroska öccse, Kálmán Bihar megyei főjegyző. Húga, Őrley Flóra híres operettprimadonna.
A Piroska-villa elnevezést a feleség, Őrley Piroska és leányuk, Nemcsik Piroska nevéről kapta az épület.
3_5.jpg

Nemcsik Kálmán 1911-ben vonult nyugalomba. Ebből az alkalomból – „sok évi hű és buzgó szolgálata elismerésérül” – királyi kitüntetést kapott, Ferencz József a III. osztályú Vaskoronarendet adományozta számára.
Nemcsik Kálmán 1914-ben, felesége 1932-ben hunyt el. Leányukra, Nemcsik Piroskára – aki idős korában a „nagyáruda engedélyeseként”, trafikosként dolgozott – még ma is többen emlékezhetnek.

4_3.jpg

A mellékelt képeslapot a tizenéves Nemcsik Piroska küldte Hevesről 1906-ban barátnőjének, Árkosy Líviának Nagyszebenbe a „Szt. Ferenczrendi nővérek” zárdájába. Képes oldalán „ez a mi házunk” kifejezéssel pontosan megjelölte négy éve épült házukat.

A villa – bár mára sokat veszített eredeti szépségéből – egyediségével ma is az utca meghatározó látványeleme. Megőrzésre érdemes értékeink közé tartozik!

Heves múltbeli értékei között előkelő hely illeti Nemcsik Kálmán személyiségét is, akit a község polgári fejlődésének egyik legfőbb előmozdítójaként kell megőriznünk az emlékezetünkben!

Forrás:

  • Gy. Gömöri Ilona: Üdvözlet Hevesről. Település – Arculat – Hagyomány. Heves településképi arculata. Heves, 2021. Kiadó: NOTITIA Alapítvány.

  • Képeslapok a Szerelem Alfréd utcáról 1900 - 1960.

  • Heves vármegyei ismertető és adattár. Szerkesztő: Ladányi Miksa. 1936.

  • Heves és Vidéke hetilap cikkei 1900 – 1903.

 

süti beállítások módosítása