Hello Brasil

Hello Brasil

Gyors helyzetjelentés

Avagy, ajjaj már megint nem írtam a blogot

2017. április 28. - Hello Brasil

Olvasási idő: 4 perc

 

November 9. Ekkor sikerült megírnom az első index főoldalas bejegyzést, ez volt az 5. bejegyzésem és az elmúlt 4 (2 hónapja megírtam ezt a posztot, és hagytam eddig pihenni, tudom…) elvesztegett hónapban meg lusta voltam írni. Az élet zajlott, a napok repkedtek, néha egybefolyt 1 hét is, aztán nem várt hirtelenséggel munkát is kaptam, pedig esküszöm még nem szándékoztam munkát keresni. Kicsit igaz a mondás, miszerint a messziről jött ember azt mond amit akar. 

A brazilok érdeklődőek, legyen ez a kultúra, a nyelv, vagy csak úgy az ország általánosan. Minden ami nem Brazil az “cool” nekik. Teljesen természetes viselkedés, de itt ezt egy kicsit túlzásba is viszik, csak azért mer európából jöttem az emberek legaláb kétszer közvetlenebbek, és háromszor előzékenyebbek velem, mint egy hasonló szituáción áteső állampolgártárssal. Élvezem, és ki is használom egy kicsit. 

Úgy érzem olyan lehetőségek és kapuk nyílnak meg előttem pusztán azért, mert európából jöttem, ami mondjuk otthon örökké zárva maradna. Baristaként szinte kötelességem tudni az összes jó kávézóról a városban, és én meg is próbáltam mindet meglátogatni, szakmai szemmel elemezni az ott folyó munkát, embereket, magát a helyet.

A barista közösség mindenhol a világon olyan, mint egy kis család. Bárhová mész a világon, ha elárulod, hogy szakmabeli vagy azonnal régi barátként kezelnek. Bevallom a kávézólátogatások kiváló lehetőségeket biztosítottak számomra, 1 hónap alatt berobbantam a városi közösségbe, és szereztem rengeteg barátot és még több ismerőst. 

img_7366.JPG

Így történt, hogy karácsony előtt pár nappal, már próbanapon találtam magam a város legdíjazottabb kávézójában, akik éppen most gyúrnak az újításokon. Itt is működött az európai báj, nem is érdekelte őket különösebben, hogy 1. a papírjaim folyamatban vannak, így még nem tudok hivatalosan munkát vállalni, 2. portugálul el is átkozhatnak, és kétszer eladhatnak, mert nagyon basic a nyelvezetem.

Bevállalták, és megegyeztünk, hogy 3 hónap alatt ( ez eddig 6 hónap alatt se sokat változott) összetudom kaparni a kezdő szintet portugálból, a munka többi részével pedig nem lesz gond. Azóta is itt dolgozom, lassan több mint 5 hónapja. Persze Januárban már meglett minden papírom, így végre hivatalosan is ott dolgozom. 

Van előnye annak, ha az ember azzal foglalkozhat amit szeret. Például a hétfőt nem nyávogva rosszkedvűen kezdi az ember. Rám ez különösen igaz, hogy nincs problémám vele, mivel minden hétfő a szabadnapom. Heti minimum 50 órát dolgozom (44-el indultunk), ami több mint amennyivel anno kalkuláltam, viszont itt ez az alap. Néha 9 néha 8 néha meg csak 6 órát dolgozom egy nap, ha 8 óránál többet dolgozom akkor 1 órás szünetem van, ha pedig kevesebbet akkor 20 perces szünetem van. Előbbi teljesen praktikus, mert van időm enni, majd ha esetleg dolgom van, simán kitudok ugrani elintézni.

img_7333.JPG

A kávézó elhelyezkedése teljesen jó, a város közepén a tehetős környéken van, így jellemzően adott, hogy kik járnak a kávézóba -politikusok, felsővezetők, eltartottak, stb.- és egy valamiben különleges a barista szakma. Az emberek közvetlenek a baristájukkal, sokszor többet árulnak el, vagy barátságosabbak az emberek velem, mintha csak egy átlagos helyen találkoztunk volna. A második kérdés mindig, a honnan jöttem. A harmadik az értetlen csodálkozás, hogy ha már beszélek angolul miért nem az USA. 

Kívülről ezek az emberek elérhetetlennek látszanak, viszont amikor kérnek egy kávét, és mégis beszélgetni kezdenek veled, szinte régi barátként beszélgetnek velem. Persze itt is rengeteg embernek izgalmas vagyok, meglepően sokan jártak már Budapesten, így mindig akad valami közös beszédtéma, de ha más nem curitiba időjárása napi szinten 1 órán át taglalható. 

Rengeteg vicces élménnyel lettem gazdagabb munka közben, itt van például az eltartott hölgy sztorija. 

Egész nap a kávézóban ücsörgött és a férjét várta (később többször is elmondta négyszemközt hogy nem a férje, idézve: “ő nem a férjem oké?! Mi csak néha találkozunk és iszunk egy bort”) , aki reggel 11 helyett, csak délután 5-re ért a kávézóba félrészegen -ahhoz képest mondjuk teljesen jól parkolta le az autót a kávézó előtt-, szóval körülbelül délre a hölgy kiolvasta az interneten fellelhető összes horoszkópot, asztrológiai elemzést, és már nem tudott mire keresni. Ekkor kezdett el beszélgetni a körülötte ülő véletlenszerűen kiválasztott emberekkel, az életről, időjárásról, éttermekről, majd idővel elfogytak az emberek körülötte és akkor maradtam én. Jellemzően ha gőzöm sincs mit beszélnek hozzám portugálul, akkor csak szélesen mosolygok, és bólogatok, esetleg ezek egyvelegével ismétlem, hogy “sim” vagyis igen. Szóval jöttek a kötelező körök -angolul- , honnan vagyok, mit keresek itt, és miért pont brazília. 

Csevegtünk mikor az asztala környékén volt dolgom, majd megérkezett a férj is, aki valahonnan szerzett egy üveg magyar száraz fehér bort, eltudom képzelni mennyit kereshette a városban…(Sao Pauloban van egy cég, ami magyar italokat forgalmaz Brazíliában)

Kiderült, hogy a hölgy leadta a drótot a férjnek, hogy van itt egy barista aki magyar, és akkor keressen valami magyar dolgot, ami mondjuk bor. Nehéz feladat lehetett, büszkén mutatták nekem, hogy mit szereztek. Majd miután végignéztem a férj telefonján az összes magyarországon készült képet, kedvesen elbúcsúztunk egymástól -a hölgy pedig azóta is minden nap nálunk kávézik-. Kétségkívül az egyik legviccesebb vendégünk.

img_7236.JPG

A másik sztori talán meredekebb, időnként megesik, hogy a baristának kell felszolgálni, kivinni dolgokat beszéd nélkül is lehet, így néha megteszem. Ilyenkor találnak meg a nem lehetne esetleg mégis csak több tejjel, vagy így-úgy vagy csak kéne még ez meg az, meg egy kanál, meg 2 pohár stb. 

Szóval próbálom a helyzetet ügyesen megoldani, kiviszem a kávét, és nagyon gyorsan eltűnök, úgyis minden huszadik másodpercben jár arra egy pincér is. Egyszer így nem hallottam, hogy kértek még valamit, majd csak később meséli nekem a pinér munka után… 

“Képzeld, mikor kivitted az egyik italt még akartak tőled kérni valamit, aztán mondtam nekik, hogy nem beszéled a portugált, csak az angolt meg a magyart, mert magyarországról jöttél. Erre a lány aki az asztalnál ült, megörült, mert az ő nagyapja magyarországról költözött ide.” Ilyenkor mondom, hogy kicsi a világ. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hellobrasil.blog.hu/api/trackback/id/tr412465101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása