oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 26. 06:30,  Ki mennyit ér? 390 komment

2017. július 26. 06:30 Határátkelő

Ki mennyit ér?

A címben megfogalmazott kérdés mindig is foglalkoztatta az embereket (Magyarországon az elmúlt évben egy kiszólás miatt kapott ráadásul kis mellékzöngét is), és ezen töprengett el mai posztjában Digger is. Vajon aki kijön külföldre, annak mi a kötelező elérés? Munka, lakás, egzisztencia? Kocsi, nyaralás, habostorta?

tengerpart_2_3.jpg

„Van egy barátom, aki mostanában elkezdett emlegetni egy régi közhelyet, amin elgondolkodtam és érdemesnek tartom szélesebb körű megbeszélésre. 

Illető barátom aszerint sorolja be az embereket, hogy ELÉRTEK VALAMIT vagy nem. Ez egy nagyon érdekes szófordulat. Ősidők óta létezik, mint amikor azt mondják a gyereknek, hogy tanulj, mert nem lesz belőled semmi. 

A fő kérdés itt az, hogy mi az ember értékmérője? Aztán meg mihez képest? Hagyományos értelmezés szerint nyilván anyagi javakban mérik az embert. Anyagi javainak nagysága alapján mondják rá, hogy elért valamit. Akinek meg nincsen semmije, az meg nyilván ANNYIT IS ÉR. Mintha ismerős lenne ez a kifejezés. 

A nővérem a férjével felépített egy házat, szült három szép gyereket, csodálatos unokái, dédunokái vannak de anyagi javakat soha nem gyűjtött és boldogan leélte úgy az életét, hogy 66 éves korára még nem látta a tengert. 

Van egy nagyon kedves hölgyismerősöm, aki a tenger szerelmese, csak a tengerparton tudják elképzelni a nyaralást és amikor csak tehetik, innen Londonból is mennek le a tengerpartra. Anyagi javakat nem gyűjtött, ő erre költi a pénzét. 

Melyikük az, aki elért valamit? A három gyerek az elérés vagy az emlékek? Vagy a bankbetét? Aki kijön külföldre, annak mi a kötelező elérés? Munka, lakás, egzisztencia? Kocsi, nyaralás, habostorta? 

Barátom szerint a hölgyismerősöm nem ért el semmit. Szerintem meg semmit nem KELL neki elérni. Boldog azzal, ami van neki és amit el TUD érni. 

Csak az anyagiak számítanak? 

Szinte mást sem hall az ember, mint hogy egy elembertelenedő anyagias világban élünk és még mindig vannak emberek, akik ott tartanak, hogy ELÉRT VALAMIT. 

Diogenész, a híres görög filozófus és bölcs egy hordóban élt és mikor Nagy Sándor azt mondta neki, hogy kérj bármit, megadom, akkor azt válaszolta, hogy állj arrébb, mert eltakarod a napot. Vajon Diogenész az „ELÉRT VALAMIT” emberek közé tartozott? 

Csak és kizárólag anyagi javakkal lehet mérni az embert? Az igazi kérdés nem ez. Az igazi kérdés az, hogy akinek ez számít, aki ezen keresztül mér, Ő milyen ember? 

Ő azt kérdezi, MIT ÉRTÉL EL? Én azt mondom, a kérdés a kérdezőt minősíti. Maga a kérdés a kérdezőről többet elárul, mint egy teljes körű pszichológiai vizsgálat. 

Miért? A kérdésben benne vagy egy komplett értékrend. Egy komplett személyiség. 

Ez egy végtelenül szomorú történet. 

Tiporj, küzdj, érj el valamit? 

A XXI. században az európai átlagember számára a legtöbb technikai vívmány elérhető és ezen kívül sok egyéb is. Megvehető a lapos TV, az okostelefon, a korszerű autó, olyan dolgok, amik még 30 évvel ezelőtt is álomnak számítottak. 

A politikai helyzetnek hála oda utazik valaki, ahová akar, sőt oda is költözhet. Mindezeknek a fényében végtelenül szomorú, hogy még mindig az élére rakott bankók számítanak nem az élet minősége. 

Barátom filozófiájának egy, jól kivehető üzenete van. Tiporj, küzdj, gyűjts, ÉRJ EL VALAMIT. 

Az EMBER nem számít. A bankóid számítanak. Hogy boldogan élsz? Hogy azt csinálod, amit szeretnél? Kit érdekel? 

Az élet nem egy számtanfeladat 

Magam részéről a Newbury Retrófesztivál meglátogatása többet ér kétheti tengerparti nyaralásnál. Na de ez ÉN vagyok. Ezek az ÉN preferenciáim. Másnak másmilyen dolgok a fontosak. 

Emberek vagyunk különböző életutakkal, miért kell, hogy egy életnek eredménye legyen? Az élet nem egy számtanfeladat hogy összead-kivon-oszt-szoroz és kijön egy pozitív vagy negatív végeredmény. 

Na de a probléma nem ez. Vajon különb az az ember, aki gazdag, mondjuk egy hajléktalannál? Diogenésznél? 

Lássuk, mit ér a vagyon a rang a pozíció. Az alábbi idézet a Népszava 1916. december 1. napján megjelent számából való és Ferenc József temetéséről tudósít. 

„Soha nagyobb pompa nagyobb urat nem kísért. De hiába arany, hiába drágakő, hiába minden egyházi és világi méltóságok tündöklése, végül mégis elérkezik az utolsó stáció - elérkezik a kripta. A spanyol etikett még itt is parancsol. 

Leemelik a gyászhintóról a hatalmas érckoporsót. Megáll a menet. A főszertartásmester kopog a kapun. Aranybottal kopog, de a kapu nem nyílik meg, csak belülről kérdezi a kapucinus barát: 

- Ki az?

- Ferenc József őfelsége - feleli a ceremóniák nagymestere.

- Ignosco, nem ismerem - felel a szerzetes és nem nyitja meg a kripta kapuját. 

Másodszor is kopognak és most még telibb gőggel jelentkezik a ceremónia: 

- Őfelsége Ferenc József, Ausztria császára és Magyarország apostoli királya.

- Ignosco. Nem ismerem. 

A kriptakapu nem nyílik meg és a ceremónia évszázados szavai most fejhajtó alázatosságot parancsolnak. A főszertartásmester újra kopog, a kapucinus barát újra kérdi: 

- Ki kér bebocsáttatást?

- Egy szegény, bűnös ember, Ferenc József testvérünk kér bebocsáttatást. 

Egy szegény, bűnös ember... íme itt az utolsó pillanatban a spanyol etikett is megengedi, de meg is parancsolja, hogy a királyról, a császárról is észrevegyük, hogy ember, nem több ő sem, csak szegény, bűnös ember. 

A halál nagy közösségében íme a spanyol ceremónia szerint is szegény, apró emberek vagyunk valamennyien, császárok és parasztok, princek és proletárok egyformán. 

(Népszava, 1916. december 1.)" 

Mások azt mondják, hogy én elértem valamit. Megálltam a helyem egy ismeretlen környezetben, megélhetést biztosítottam a családomnak, sikeres blogot vezetek, szerepelek magyar médiákban, színházban játsszák az életem. 

Számtalan barátom van, akikkel tartom a kapcsolatot. Nyilván álszent lennék, ha ezeket elbagatellizálnám. Természetesen büszke vagyok rá, hogy ezek történtek. 

Mégis. 

Mégis azt mondom, hogy ami igazán számít, az nem ez. Amire LEGbüszkébb vagyok, az nem ez. Az mindennél sokkal nagyobb dolog. 

Az viszont nem tartozik a nyilvánosságra. 

Köszönöm, hogy elolvastátok.”

Digger blogját itt találjátok.

HÍRMONDÓ 

Angolos melók Kínától Anglián át Írországig 

Ami a mai ajánlatokat összeköti, az az angol nyelv. Így aztán járunk majd Kínában (bizony!), Írországban és természetesen Angliában is. És hát az állások is meglehetősen változatosak lesznek. 

Hazaindulnak a határátkelők? 

Elérte a csúcsot a Nyugat-Európában dolgozó határátkelők kivándorlása, a folyamat hamarosan megfordul majd és mind többen térnek haza – olvasható a Colliers International tanácsadó társaság elemzésében. 

Kalandvágyó magyar családok 

Meglehetősen érdekes eredményt hozott egy cserediák szervezet felmérése. Eszerint a magyarok kalandvágyók és szeretnek nyelveket tanulni. Ami azért őszintén szólva kissé meglepően hangzik. 

Ryanair: nem lesz repülőjárat Európába? 

Az egyik legnagyobb fapados légitársaság erősen aggódik a Brexit hatásai miatt. Olyannyira, hogy a Ryanair vezetői szerint ha az Egyesült Királyság nem marad az egységes európai légipiac tagja, komoly bajok lehetnek. Például megszűnhet a légiközlekedés a kontinens és a szigetország között. Ezen speciel meglepődnénk.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3812648655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.07.26. 21:45:18

@Dikusz: Hm, hát egy fokkal minőségibbek, mint a CundA meg a HundH, igaz, egy fokkal drágábak is. Valszeg, nem volt már elég fizetőképes kereslet abban a budapesti Váci utcában (ott van/volt az üzletük), ahol két Háda turkáló is van. Szóval, nah .. érted ,.. egy főváros bevásárlóutcájábyan két turkáló is.
Cseppet sem égő! Adunk az országimázsnak Finástól mindenestől! :DDDD

2017.07.26. 21:48:48

@Dikusz: Háááát, van olyan alapszintü nyelvtanulási módszer is, amely képekhez (avatarokhoz) társit szavakat ...

Csodabogár 2017.07.26. 21:51:55

@Pink Petsch: Izlések és pofonok. Berlin nagyon klassz, hatalmas kulturális élet szép környékbeli tavak stb. Simán tudnék Berlinben élni, mióta nincs fal.

FutureFry 2017.07.26. 21:56:18

@London2009:
Egy 2010-es Princeton felmérés szerint, $75K/év/család jövedelem az, ami felett további bevételtől már nem lesz elégedettebb az amerikai polgár (nem nő az “emotional well-being”-je) [1]: “We conclude that high income buys life satisfaction but not happiness, and that low income is associated both with low life evaluation and low emotional well-being.”

Persze ez az összeg gondolom azóta inflálódott, meg igazából államokra lebontva kell nézni ($65K-$122K) [2].

[1] www.pnas.org/content/107/38/16489.abstract
[2] www.huffingtonpost.com/2014/07/17/map-happiness-benchmark_n_5592194.html

2017.07.26. 22:01:21

@Csodabogár: Fal már valóban nincs, de a különbség 26 és fél év után is szembetünő Kelet- és Nyugat Berlin között. Pedig a német állam annyi pénzt ölt Kelet-Berlin felzárkóztatásába, amennyit Orbán kormányostól még álmában sem lenne képes ellopni. És mégis. Még ma is simán megmondod, hogy éppen az NDK-ban vagy az NSZK-ban vagy Berlinen ...
Én nem akarom ezt látni, én rühellem ezt látni, nekem ez nem nosztalgia.
Igaz, neked ez attól még lehet az.

puhacica 2017.07.26. 22:18:57

@Dikusz: a Marks jo minosegu, csak a dizajn kicsit regimodi. mar nekem. a GAP is kivonul, nemreg olvastam.

@Pink Petsch: igen, igy mar pottyet erthetobb a velemenye. en a haromas zonaban lakok, de csak egy megallora a kettestol. hozzank meg ki-kifujja a szel a londoni levegot. :D

@London2009: koszi :)
hat ja, mostanaban tobbszor felmerult ez a tema jo ismerosokkel, baratokkal valo talalkozasok soran, hogy mennyire tre, amit nemely nepek csinalnak. kijon, dolgozik ejjel-nappal, az egkiterult vilagon sehova nem jar, majd bezombul es inkabb hazakoltozik. es eloadja, hogy milyen szar ez az orszag. a volt kolleganom egy edes pofa, de basszus 10 eve elnek itt es meg nem jart covent gardenben, a cityben... de mindenkinek mas az ertek ugye, epp errol szolt a poszt.

Dikusz 2017.07.26. 22:34:32

@Pink Petsch: saját tapasztalat: sok évig jártunk Hajdúszoboszlóra egy szállodalánc (ezt a céget is megvette lőrincbarát) olcsóbb hoteljébe. Sokat beszélgettem a recepciós hölggyel, egy alkalommal egy német nyanya valami iszonyú bunkó stílusban ugráltatta. Nem azért, de rákérdeztem -nem a vénasszonyra- hogy nem NDK-s területről való-e a kedves vendég, onnanvaló volt...

A hajón dolgozott unokahúgom is mondta, hogy meg lehet ismerni melyik, honnan jött, kollégát is, vendéget is.

Dikusz 2017.07.26. 22:39:58

Nem is beszéltem csúnyán, mégis eltűntek még a kommentek is.

Hogy a forgószél kuszálja össze a bokáját a blogmotornak...

2017.07.26. 22:49:23

@Dikusz: Igen, az Ossiek rohadt bunkók ... pláne az idősebb korosztály -már, bocs. Megszokták, hogy a 20-on, 30-as éveikben a seggüket is kinyalták a Balatonon a 80-as években, csak viritsák a nekik aprópénzt jelentő lóvét.
Éppen ezért válogattam be egy olyan szállót, ahol alapszinten 100 euró/nap egy szimpla szoba. Ide a mélyalja réteg nem jön.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.26. 22:59:59

Köszönöm mindenkinek a hozzászólását. Megmondom őszintén nekem nagy csalódás volt a mai nap.

Badeni lakos 2017.07.26. 23:03:21

@swing gitan: "Ne hagyjuk, h X.Y. nevessen a végén" plakátok.

ez már komolyan mondom, hogy a Komédia Komédiája.

bolondság erre pazarolni a figyelmet már hónapok, meg évek óta.
(nem csoda h semerre se halad odahaza semmi.)

ez a hülyeség hülyesége! Nagy felelőtlenség.

(hát nem lehetne végre felülemelkedni ezen, és a valóban Fontos közügyeket tisztázni? Évek óta nincs tisztázva a sok "mutyi". )

Shaktee 2017.07.26. 23:05:36

@Dikusz: hát nekem egy dikusznyit se írtál, az tűnt el?? ;)

Csodabogár 2017.07.26. 23:18:30

@Pink Petsch: Nosztalgia, ugyan már! Nekem pont az tetszik, hogy szinte már nem is látni, hogy hol volt kelet és hol nyugat. Prenzlauer Berget soha nem hinném pl. keletnek, ha nem tudnám. De engem inkább a sok szináz, hangverseny, opera stb. ami oda vonzana. Az idén voltunk Potsdamban is, el voltam ájulva. Kb. 10 éve nem láttam. Pénz, sok pénz persze, de számomra csodálatra méltó a fejlődés.

Csodabogár 2017.07.26. 23:20:25

@diggerdriver: Mit vártál, mire számítottál?

Dikusz 2017.07.26. 23:25:32

@Djuribá: nem, hanem egyáltalán nem látszottak a kommentek.
Azért elég nagy eső/vihar van szanaszét az országban, lehet az az oka...

Shaktee 2017.07.26. 23:30:37

@Dikusz: itt is bánatos ez a nyár, esik majd mindennap, s az a legszarabb hogy a vakációnk idején, augusztusban is esőt jósolnak, amikor az egész család megy a nyaralóba :(

gabors 2017.07.27. 00:00:25

@Pink Petsch: "Bajban lennél már egy ebédelős kifőzdénél is jelenleg, ha automatizálni akarnád a marhapörkökltöt galuskával és káposzta-salátával ... " ertem en ugyanezt mondtam 25-30 eve

de biztos elobb lesz a cheesburger/pizzza/chalupa etc automatizalva. marmint hogy nem kell flipping burger-est felvenni csak valakit a penztarba aki beuti mit akarsz azt jon .... erre mar szerintem 10 evet sem kell varni ... persze hogy az elokeszites egyelore emberi munka lesz (az sem sokaig)

Orochimaru 2017.07.27. 00:09:52

@komisz_kölök: Nem kell 2000 eurós fizetés, elég lenne nettó 300, valamint az erkölcsi megbecsülés. Tehát nem neked kell hálásnak lenned, és nem neked kell térdre borulnod, hogy bemehetsz az alamizsnáért dolgozni.

Azon mindig röhögök, amikor emberek elkezdik ecsetelni, hogy Mo. amúgy nagyon szegény ország, meg gazdaságilag se erős. Akkor miből lopják szarrá magukat immáron több mint 27 éve a politikusok? Miből futja arra, hogy minden állami beruházás négyszeres áron épüljön meg? Az EU sok pénzt adott 2004 óta, de azért az a mennyiség sem tart ki a végtelenségig.

A piac mindent megold, azt mondod. Én azt látom, hogy a magyar állam szándékosan tartja alacsonyan a saját alkalmazottajai bérét, én pedig szándékosan adózok 70%-t a fizetésemből, mint versenyszférás, mondhatjuk, a semmire. Ugyanis nem az ország épül belőle, de nem is a társadalom jár jól vele. A legnagyobb ájvékolás akkor fog bekövetkezni, amikor nem marad már se elég ápoló, se elég tanár, se elég szakmunkás, és lehetne sorolni a végtelenségig. Talán akkora fognak eljutni oda a fizetések, amilyeneknek most kellene lennie, hogy ne lépjen le mindenki külföldre, aki teheti.

kronikas 2017.07.27. 00:10:03

@London2009: életemben a legboldogabb akkor voltam, akkor éltem át, mikor se munkám nem volt, se pénzem, se kilátásom...előző este sokat sirtam, nagy fájdalmak voltak bennem. Másnap reggel lyukas cipőmben álltam a hóesésben, 400 ft-om se volt, s nagyon nagyon boldog voltam-megmagyarázhatatlan ésszel. De életem egyik fordulópontja volt. A pénznek, vagyonnak nincs köze a boldogsághoz. A legtöbb nagyon boldog embert eddig itt ázsiában láttam, a szegények között-s hihetetlen nyilván nekünk, mennyire nem számitgatnak, de nagyon tudnak adni...csupa szív emberek.

2017.07.27. 00:13:04

@Csodabogár: El lehet lenni Berlinben úgy is 1 hónapot, hogy egyik szináhzból mész a másik operába, a harmadikból meg az operettbe, és napi 2-3 előadást simán beszervezhetsz magadnak, hogy köztül legfeljebb pisiln i mef ebéd-vacsizni legyen időd.
Kérlek, ne akard nekem bemesélni, hogy milyen fasza Ost-Berlin, nekem, aki 23 hzónapot szivtam ott, a paneldzsumbujban. Budapesten olyan ninxs is. legfeljebb a bukaresti grandiózus Tineretului-féle 500-falu-egy-negyedben-féle embertelen körülményekhez tudom hasonlitani.
Ja, de értelek ám, a Kaputól olyan k. 2 metrómegállónyira csak a kirakat-paneleket látod ... az baszott be neked. Legközelebb utrazz kicsit messzebb, mielőtt hülyeségeket dumálsz az Operaház lépcsőjéről.
Bocs, de kurvára felhúztál a tudatlanságoddalés azzal, hogy megpróbáltál meghazudtolni engem!

2017.07.27. 00:16:29

@kronikas: Hm, el lehet vonulmi Ázsia egyes vidékeire jóginak is ... de szerintem előbb-utóbb hiámyozni fog az okostelódon elérhető ineternet :p

kronikas 2017.07.27. 01:29:52

@london2009
lemaradt: akkor egy diplomám se volt, 35 évesen lett az első. S a boldogság élmény előtt vesztettel el mindent. Mindent, amit addig fontosnak gondoltam, amit az élet értelmének gondoltam.

kronikas 2017.07.27. 01:30:00

@Pink Petsch: Bali szigetén például, terjed mostanában mindaz, amitől féltették őket, a balinéz embereket: autót vehetnek egy ideje részletre, robogót, állást kell vállalniuk, a rizstermesztésből nem vehetnek ilyet. Mikor egy balinéz fiatalt megkérdeztek, a robogó a szakrális életét nem veszélyeztezi-e, ezt mondta: A robogó egy használati eszköz, eljuthatok vele munkába. Ha a robogó elromlik, összetörik, lehet másik vagy el leszek nélküle. Az Istenek viszont örökké léteznek. Ugyan miért akadályozná a mobilom vagy a robogóm a vallásom gyakorlását? Ez nyugati gondolkodás, a technológia s a spirituális élet nem fér meg...a thai buddhista szerzeteseknek is van már mobiljuk. De nem lesznek a rabjai. Más alapból a viszonyuk a tárgyakhoz, irigységet nem tapasztaltam náluk.

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 04:26:49

az álszent != álszerényt már mondta valaki?

na elolvasom a kommünteket

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 04:59:35

@Orochimaru: "Tehát nem az a megoldás, hogy az állam megfizeti őket "normálisan", hanem az, hogy legyen mindenki pályaelhagyó, illetve mindenhol maradjanak azok, akik teljesen kiégtek, és csak muszájból csinálják. "

izé, komisz nem ezt írta. Nyilván egyértelműen jobb lenne, ha az állam elismerné pl. a tanárokat anyagilag (is) de ez jelenleg nincs így és nem volt így se tíz se húsz évvel ezelőtt. Szerintem azzal nincs baj, ha az ember elfogadja a tényeket, pl. azt, hogy az állam belátható időn belül nem fog a tanarak, orvosok munkájának értékéhez méltó bért fizetni nekik. Járni jár, de...

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 05:10:32

@Pink Petsch: "Csakhogy szerintem az IT-s azt jelenti, aki
önállóan meg tud irni bár egy mükődő programot. A többi csak titkárnő, adminisztrátor, menedzser asszisztens, legjobbb esetben is rendszergazda."

nu, ez azért tőled kivételesen szokatlan léptékű ostobaság volt :(

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 05:35:51

@diggerdriver: nekünk meg a poszt :) 1:1 :))

(ezt viccből írtam)

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 05:39:15

@gabors: pont a pénztár tűnt el először, itt már van, hogy egy nagy lcd panelen betapizod, hogy mit akarsz, kifizeted a beleszerelt pos terminálon aztán egyszercsak megjelenik egy szakember a takarmánnyal. persze ezt a könnyebb automatizálni, a burgerpattogtatáshoz sokkal olcsóbb egy betanított munkást odaállítani, azt nem kell karbantartani se, ha elromlik felveszel egy másikat oszt jóvan

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 05:40:33

@Orochimaru: "Az EU sok pénzt adott 2004 óta, de azért az a mennyiség sem tart ki a végtelenségig."

nem. 2004 óta igen sokat kellett lopni belőle, de nemsokára vége a dalnak és nem lesz több felzárkózási pénz

pappito · http://pappito.com 2017.07.27. 05:42:18

@kronikas: az ázsiaiak? mind, úgy 2-3 milliárdan?

okké

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.27. 06:38:23

@pappito: A nyakad nyúljon meg...
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

kronikas 2017.07.27. 06:47:25

@pappito: természetesen nem igy értettem, de akikkel eddig én találkoztam eddig Thaiföldön 6 részén, igen, s Indonézában eddig 4 helyszinen, ott igen. Mások Malájokról, dél-vietnamiakról ugyanezt mondják, Laoszban is ezt tapasztaltam. Kösz hogy pontosithattam! Dél-Ázsiában mozgok. S sokat tanulhatnánk tőlük szerintem.

Turchi 2017.07.27. 06:47:27

@pappito: Milyen vicces vagy ma DD

Herr Géza 2017.07.27. 08:12:54

@Pink Petsch: "Megszokták, hogy a 20-on, 30-as éveikben a seggüket is kinyalták a Balatonon a 80-as években, csak viritsák a nekik aprópénzt jelentő lóvét"
Na ne már.... Lószarnyi aprót válthattak ők akkor ungarische forintra, abból kb. úgy voltak el a Balaton mellett, mint mi ugyanabban az időben Nyugaton az 50 dolláros turistakeretből. Vagy még szarabbul. Na persze, ha hoztak a kabátbélésbe varrva párszáz DM-et, vagy a Balatonnál találkoztak a nyugati rokonnal, aki fizetett, akkor más volt a helyzet. De nem ez volt a jellemző....
Pont, hogy az akkori korszak frusztrációját próbálták utána a nagy arccal kompenzálni. Ami a vénebb korosztálynál még ma is kitart akár....

Dikusz 2017.07.27. 08:50:52

@Herr Géza: abban az időben voltam fiatal. A fene se figyelte, hogy kelet-, vagy nyugatnémetek, ugyanolyan fiatalok voltak mint mi. Ők nagyrészt mai szóval bulizni jöttek ide, mint a mai fiatalok az un. bulinegyedbe, a Király utca környékére. Úgy is viselkedtek...

Akik meg rokoni találkozóra jöttek, azok valószínűleg nem kempingekben laktak, mint ők. Abban az időben, ha egy vendéglőben hely kellett egy német vendégnek, igen hamar meg tudtak szabadulni a magyar vendégtől. Még régebben, még 1965 környékén tettek azért ki minket a dobogókői turistaszállóból húsvétkor a mai parkoló helyén levő vas kempingházak egyikébe, mert német vendégek jöttek...

Szakmunkás (eladó, 1969-1972.) suliba jártam. Az első év végén csereüdülés keretében kijuthattunk az NDK-ba. Speciel én azért, mert nagyon jól ment a német, nagyon szerettem tanulni. A magyar fiúk a hátunk mögé bújva kértek minket, hogy mondjuk azt velük járunk. Az NDK-s csajok üldözték őket, állítólag a magyar fiúk igen népszerűek voltak akkoriban:)

Az említett szállodában az egész csoport a volt NDK-ból jöhetett. Idősebbek nyilván, a mai német fiataloknak nem Magyarország a célpontjuk néhány népszerű fesztivál kivételével.

Golf2 2017.07.27. 08:57:31

@Dikusz: állítólag a magyar fiúk igen népszerűek voltak akkoriban:)
Késöbb is.Dobbantónak jók voltak,89-ig.

Nagykaszás 2017.07.27. 09:23:01

@Pink Petsch: Nem, az IT-s nem egyenlő a programozóval. :) Az IT ugye mindent magába foglal ami információtechnológia. Mindent, IT-s az a művész is aki pl. a játékokhoz tervez 3D-s modelleket.

Egy rendszergazdának nem is kell programoznia, zömmel ő a megrendelő. Ismer és üzemeltet egy rendszert, tudja hogy mire van szüksége mint fejlesztés, utána nyilván ezt teszteli és alkalmazza. Neki pl. nem kötelező de a saját életét könnyíti meg ha tud scriptelni, de programoznia nem kell.

Olyan sincs hogy A Programozó...programozókon belül is tucatnyi szakma van.

Ha IT-s helpdesken dolgoztál, van/volt olyan használható tudásod, amivel segíteni tudtál a mezei felhasználóknak. :) IT-s szakmában a papír másodlagos. A lényeg a "Willing and able".

A lényeg hogy maga az IT egy rohadtnagy gyüjtőfogalom több tucatnyi szakmával.

London2009 2017.07.27. 10:29:11

@Pink Petsch: nem, nem ertetted jol. Azt veszem Londonnak, amit hivatalosan is jelent. A varost korulvevo korgyuru altal kozrefogott terulet 6 zonara osztva London.

London2009 2017.07.27. 10:38:26

@kronikas: Keves dolog irrital jobban, mint az azsiai emberek allando vigyorgasa, amit az europai ember ugy ertelmez, hogy ok mindig mosolyognak, milyen boldogok.

“életemben a legboldogabb akkor voltam, akkor éltem át, mikor se munkám nem volt, se pénzem, se kilátásom...előző este sokat sirtam, nagy fájdalmak voltak bennem. Másnap reggel lyukas cipőmben álltam a hóesésben, 400 ft-om se volt, s nagyon nagyon boldog voltam-megmagyarázhatatlan ésszel.”

Oke.

Orochimaru 2017.07.27. 10:42:04

@pappito: Nem azt állítom, hogyha valakinek nagyon rosszak az életkörülményei (legyen bármilyen szakmája is), az élete végéig tartson ki mellette és soha ne változtasson semmin, csak azt mondom, hogy hosszabb távon ez a legpusztítóbb hozzáállás, amivel egy ország rendelkezhet. Ha semmi sem jár, én azt is elfogadom, viszont akkor összesen 20% adót szeretnék fizetni... :)

Orochimaru 2017.07.27. 10:42:06

@pappito: A politikusok a pénzcsapok elzárása után is nagyon jól fognak élni, nem aggódom értük. Valamint az is fontos, hogy a libsibolsik nincsenek hatalmon. :))))

kronikas 2017.07.27. 11:33:52

@London2009: értem....én már évek óta köztük élek. Énekelnek is, akár munka közben, s sokat nevetnek is. Mikor Thaiföldön a legmelegebb van akár hajnalig, ugyse lehet aludni a hőségtől...s mindig jó hallani. De hát, nem vagyunk egyformák. Mondjuk külföldön akkor mosolyognak sokat, mikor zavarban vannak. Ilyenkor segitségre, útmutatásra lenne talán szükségük.

London2009 2017.07.27. 12:15:18

@kronikas: nem kulfoldon mosolygasra gondoltam.
Az a lenyeg, hogy ott jol erzed akkor magad es megtalaltad a boldogsagod.

Dikusz 2017.07.27. 12:27:48

@Golf2: jók voltak bizony:) és nemcsak a dobbantás miatt, akkor azt mondták, hogy nem olyan hidegek, sokkal melegszívűbbek, de nem melegek, mint a német fiúk:)

P.Elliot 2017.07.27. 12:49:13

@London2009:

"“életemben a legboldogabb akkor voltam, akkor éltem át, mikor se munkám nem volt, se pénzem, se kilátásom...előző este sokat sirtam, nagy fájdalmak voltak bennem. Másnap reggel lyukas cipőmben álltam a hóesésben, 400 ft-om se volt, s nagyon nagyon boldog voltam-megmagyarázhatatlan ésszel.”

Furcsanak hangzik de van ilyen.Egy ismeros meselte itt kinnt hogy anyagi dolgok miatt/ a sztorit nem fogom elmeselni hogy miert/ annyira a beka segge alatt talaltak magukat egyik naprol a masikra ahogy eletukben nem, abszolut lecsuszas a semmibe a joletbol hogy tudtak hogy a visszakapaszkodas teljesen lehetetlen lesz, a hazaspar egymast okolo, gyulolkodo napokkal azelotti hangulata utan elmentek egy setara megbeszelni a jovot, a csaladot lerazva. A megbeszeles arrol szolt hogy hogy tovabb, a feleseg azt mondta hogy eleteben ilyen kozel nem erezte magat a ferjehez meg a legjobb napjaikban sem amikor a vadaskodast felredobva, szo szerint egymasba kapaszkodva terveket dolgoztak ki a tulelesre, ilyen ragaszkodast, szeretetet es szerelmet meg sosem ereztek egymas irant mint ott akkor...Azt mondta ilyen boldog sem volt soha, ott a semmi aljara csuszva.
Evekkel kesobb rendezodott a helyzetuk, persze csak egy egyszeru de jo szinten, de mindig emlegeti azt a semmi aljan levo egymashoz tartozast es boldogsagot amit akkor erzett az eletuk romjain ami szerintem mindkettot radobbentette hogy nem a penz a fontos az eletben meg a tarsadalmi hovatartozas hanem egymas, a csalad.
Szoval tudom hogy a beiro hogy ertette, tenyleg van ilyen.

London2009 2017.07.27. 13:03:33

@P.Elliot: szerintem is a csalad a legfontosabb dolog az eletben. Arrol viszont engem senki nem fog tudni meggyozni, hogy a penz nem fontos. Ez csak netto hulyeseg.

P.Elliot 2017.07.27. 13:10:50

@London2009: Dehogynem fontos a penz de a csalad, az osszetartozas az fontosabb mindennel. Hiaba van penzed ha egyedul allsz a vilagban, pl se rokonod, se baratod de van sok penzed. Egymagaban a penz nem sokat er, kenyelmet ad es anyagi biztonsagerzest de attol meg nem leszel boldogabb.
Boldog az akinek szereto csaladja van akihez tartozik, baratai akikkel kellemes es jo erzes talalkozni, haverkodni, egy pohar sor vagy csak egy kola is jobban esik ilyen kornyezetben mint pezsgo, hozzank nem tartozo idegenekkel.
Egy magas szintu bulinal tobbet er egy barati, zajos, mulatsagos, nevetessel teli mondjuk horgaszkirandulas vagy kempingezes.
Kell a penz persze az elethez de a savat borsat az eletnek a hozzank kozel allo baratok, rokonok adjak meg. Azt amitol az ember ugy erzi hogy erdemes elni....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.27. 14:02:35

@London2009:
Látod pontosan ezért nem értette meg szinte senki.
Nem a pénz fontosságáról van szó hanem az általa való megítéltetésről.

London2009 2017.07.27. 14:27:18

@diggerdriver: jo de ebben mi az uj? Meg az a kerdesem lenne, hogy es szerinted ez hol jobb. Magyarorszagon szamit kevesbe vagy itt az Albionban?

London2009 2017.07.27. 14:30:02

@P.Elliot: ezzel teljesen egyetertek. Ez igy van. Azert is van ennyi boldogtalan ember a mai vilagban.

Latcho Rom 2017.07.27. 14:59:14

@P.Elliot: +1

Ha megvannak a szilárd alapok, TISZTES LAKHELY, elfogadhato fizu, akkor teljesen mindegy hogy mitol boldog azember, amig a csaladját nem teszi boldogtalanná.

My penny.

London2009 2017.07.27. 15:19:57

@diggerdriver: Magyarorszagon vagy Angliabol szamit jobban a penz altal megitelt sikeresseg/mit ertel el az eletben? Melyik orszagban merik jobban az embert ez alapjan.

Latcho Rom 2017.07.27. 15:30:50

@London2009:

Nem ismerem eléggé a londoni viszonyokat, te talán be tudsz avatni engem: hány év kell egy kezdo bevandorlonak
hogy elfogadhato lakást találjon a családjának?

Nothing fancy, élettére gondolok, ha van gyerek, kulon szoba...

?

London2009 2017.07.27. 15:49:59

@diggerdriver: Elmondanad, hogy miert gondolod igy?

London2009 2017.07.27. 15:51:57

@swing gitan: milyen kerdes mar ez? Mi vagyok en? Orakulum? :D Vasarlasra vagy berlesre gondoltal? Masrol nem tudok nyilatkozni mert en nem tudom, hogy ki mit tart elfogadhatonak, illetve mennyi a bevetele, kilatasai stb. Azt tudom, hogy nekem 3,5 ev kellett mire tudtam valami normalis lakast berelni. majd 5 ev utan vasaroltam egy 3 szobas duplexet. 6 ev utan egy csaladi hazat a ferjemmel kozosen. A duplexet kiadom.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.07.27. 15:54:20

@London2009:
Igen. Én zsidókerületben lakom.
Akárhányszor munkatársak, barátok között szóba került hol lakom a legkisebb irígység nélkül mondták hogy a zsidók gazdagok és okosak. Én még irígy angollal nem találkoztam.

Latcho Rom 2017.07.27. 15:56:47

@London2009: Just wondered, since you live there...

Nagyon személyes kérdés hogy gyerekkel kerestél-e lakást?

Latcho Rom 2017.07.27. 16:07:42

@London2009:

rég volt, más világ volt, Bezzeg! :P a mi idonkben...

Pici garzonban laktunk parizsban az elején, 16 ker.nagyon szep helyen, meg a kejfel toronyt is lattuk, de igen csepp volt, egy szoba..gyerek még nem volt, aztan nej terhes lett..

másodállasban soforkodtem..14-16 orakat dolgoztam hogy ki tudjunk kicsit koltozni a varosbol hogy a gyereknek lehessen sajat szobaja..de nem akart ott szulni ..nem annyira szerette a franciakat mint en, otthagytuk a ketszobas. tagas st-vincennesit keglit s huztunk ide..

Nu, csak azt akarom mondani hogy a keplet talan ugyanaz, kemenyen kell keccsolni az elso 5-10 evben ha boldogulni akar az ember, s utana is..a netes harcászkodást lehet kesobbre halasztani..
Lehet?
:-)

laci_52 2017.07.27. 16:09:44

"Munka, lakás, egzisztencia?"

Igen, ezeknek rendben kell lenniük, mert ezek adják a létbiztonságot akkor is, ha valaki nem gazdag.

Ha egy 40 éves ember albérletben lakik, alkalmi munkákból él, hónapról hónapra elszórja a pénzét és nincs egy fillér megtakarítása sem, akkor ő egzisztenciálisan nulla. Elég egy tartós betegség, ami miatt nem tudja fizetni a lakbért, utcára kerül és onnantól hajléktalan.

Akinek viszont van lakása,(nem feltétlenül jól fizető) állandó munkája és némi tartaléka, arról már azt mondhatjuk, hogy van egzisztenciája és biztosan nem fog egyik napról a másikra padlóra kerülni.

London2009 2017.07.27. 16:11:23

@diggerdriver: bocs, de ez aztan minden, csak nem erv. Szerintem is sokkal irigyebbek a magyarok. Viszont itt oriasi szakadek szarmazik abbol, hogy mit tudsz megengedni, illetve mit nem magadnak. Magyarorszagon siman ugyanabba az iskolaba jarhat a te gyereked is, meg a gazdagek gyereke is. Angliaban ez teljesen lehetetlen.

London2009 2017.07.27. 16:13:29

@swing gitan: dehogy gyerekkel. 25 eves voltam es nem volt se kutyam, se macskam.
Szerintem is kemenyen kell dolgozni az elejen. Oriasi marhasagnak tartom ezt a legboldogabb akkor voltam mikor lyukas cipom volt es 400 forintom. Jol van akkor. :D

Latcho Rom 2017.07.27. 16:22:12

@London2009: nem voltak annyira rosszak azért azok az alfoldi cipos, kádárbarakk évek :P

Latcho Rom 2017.07.27. 16:24:10

@London2009: tehát te se a neten legyezgetted a az url egodat a fontos, kezdo evekben..nyomtad mint suket az ajtot hogy boldogulj

jo jo, nekem akkor meg nem volt net, neked mar igen..

London2009 2017.07.27. 16:38:04

@swing gitan: igen. Nem is volt egy jo idoszak semmilyen szempontbol. Orulok is meg halas is vagyok a sorsnak, hogy minden ugy alakul, ahogy.

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 16:41:24

@swing gitan: Bar nem engem kerdeztel, mi egy ev utan tudtunk berelni egy 2 haloszobas hazat normalis kornyeken (Staines). Ez ugyan nem London, pont kivul esik az M25-on, de vonattal 36-38 perc a Waterloo palyaudvar (ahonnan mondjuk 10-15 perc gyalog a parlament).

puhacica 2017.07.27. 16:48:01

@London2009: jarhat ugyanabba az iskolaba, persze. es aztan nyolc even keresztul hallgathatja, hogy az orvos magdikanak a pirikeje, meg a vallalkozo imrenek a ferikeje, na ok bezzeg. es lehetsz te jo tanulo, szorgalmas, akkor is csak a boltos julikanak a marikaja, petikeje maradsz. ulj csak hatra, jo lesz neked ott is. minek jelentkezel gimnaziumba, ugyis megbuksz elso felevkor. a gazdageke meg akarmilyen hulye, hat jol van na, de olyan rendes(ek a szulei, hogy evzaron a csokor melle a boritekot is odateszik...).

az elso 3.5 evben milyen ingatlanokban laktal? mit tudtal berelni?

London2009 2017.07.27. 16:57:20

@puhacica: ez oke, de itt meg ugyanabba a suliba sem jarhatsz! Mert kb. 30k egy evre a tandij. Egy ismerosom pont emiatt koltozik haza. 3 lanya van es nem akarja kozepes iskolaba jaratni oket. Ha nem veszik fel osztondijjal a joba, amire azt mondta, hogy hiaba okosak keves az esely, mert rengeteg a tuljelentkezes, akkor tipli haza Mo-ra. Egyebkent biztos nekem volt akkor szerencsem, de nalunk ez nem ment az iskolaban. Mindenki tudta, hogy kinek gazdagok a szulei, de az, hogy ki volt jo tanulo, vagy ki nem, nem ettol fuggott. Aki alkalmas volt ra pedig tovabbtanult. Nem a penze, hanem a tudasa alapjan. Itt Angliaban a budos eletben nem fog a szegeny ember kolyke meno egyetemre jarni.

Szobat az elso felevben, amit en nem birtam. Utana studiokat. Ebbol az elso gaz volt, a masodik mar egy aranyos kis tetoteri.

Shaktee 2017.07.27. 16:59:39

@Taxomükke (UK): ez hányban volt, még a tomeges bevandorlas elott?

Shaktee 2017.07.27. 17:01:34

@London2009: hogy ne idegeljen a nikkvaltas, neha a telefonrol irok, azert..

Shaktee 2017.07.27. 17:04:05

@London2009: majd elfeledtem: Dunkirk ott volt?

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 17:04:53

@London2009: Azt ugye mondhatjuk, hogy meno egyetem elvegzese nelkul is lehet boldogulni az eletben? Hogy sok penzt is lehet keresni, es jol meg lehet elni? Legfeljebb nem lesz a felso tizezer tagja az illeto (bar az sem elsosorban az Oxbridge-ban megszerzett diplomatol fugg). Nem gondolnam, hogy a "megfelelo" iskolak elvegzese nelkul ne lehetne ember valakibol.

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 17:08:19

@Djuribá: 2012 elejen jott ki a nejem. 3 honap utan kitalalta, hogy vendegmunkasbol immigranssa akar elorelepni, igy nyaron kijottek a sracok (akkor 19, ill 14 evesen), en meg szeptemberben, amikor lett munkam.
2013 marcius vegen koltoztunk ebbe a kb. 100 nm-es hazba kutyastul-macskastul.

London2009 2017.07.27. 17:13:28

@Taxomükke (UK): Nem errol volt most szo. Hanem arrol, hogy Magyarorszagon sokkal egyenlobbek az eselyek ilyen szempontbol. A szegeny ember gyereke is ugyanugy a SOTE-ra jar har orvos akar lenni, meg a gazdage is. Tehat az szerintem egy vicc, hogy Diggi azt irta, hogy Mo-on szamit kevesbe a penz es a mit ertel el az eletben parosa. Pont Angliaban el a mai napig olyan erosen a tarsadalmi osztalyok uralma, hogy itt szerintem sokkal nehezebb “kitorni”. Marmint ha valakinek ez a cel persze. De ne erts felre, szamtalanszor leirtam, hogy nem vagyom sehova mashova onnan ahol jelenleg vagyok. Nekem tokeletesen megfelel ez a tisztes kozeposztalybeli elet.

London2009 2017.07.27. 17:14:46

@Djuribá: jo volt. De azert ez egy haborus film, not my cup of tea, de az uram kedveert megneztem. Ma megnezzuk a Majmok bolygojat. :D

Shaktee 2017.07.27. 17:18:35

@Taxomükke (UK): kutyi/matska is vendégmunkás, vagy igazi britonok? :-)

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 17:20:40

@Djuribá: Magyarok, de hamarosan ok is brit allampolgarok lesznek. A macskanak mar megvan a permanent residency. Rajta nem is latszik, hogy nem idevalosi, a pulira viszont mindig teszik a megjegyzest a britek.

Shaktee 2017.07.27. 17:26:10

@Taxomükke (UK): tetszik nekik, mi? :-)

pulim sosem volt, 2 spániel, egy huskie, s most egy golden retriever. A ket utolso macsek ragdoll..akit ezen a nikken is láthatsz..

London2009 2017.07.27. 17:30:11

@Taxomükke (UK): ez nagyon vicces. Puli!! Nekem is kell egy puli. Annyira szeretnek en is egy kutyat de sajnos annyit lenne egyedul, hogy nem szeretnek kiszurni vele. Bar nagyon, nagyon gondolkozom rajta.

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 17:32:36

@London2009: Nem szeretnek egyedul lenni. Ha veszel, vidd magaddal az office-ba.

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 17:50:47

@Djuribá: Ez raadasul feher puli.
A standard reakciok:
- Höhöhö, egy birka!
- Ugye ez a Dulux kutya? (Nem tunik fel nekik, hogy a festeket egy oangol juhasszal reklamozzak, ez meg egy fiatal magyar juhasz.)
- Sokat kell furdetni, ugye? (Ja, kabe olyan surun, ahogy a szuleid is szoktak...)
- Hogy fesulitek ki a szoret?
- Nincs melege?
- Lat?

Mindenesetre tetszik az embereknek.

Az elozo kutyank egy komondor volt, ha azzal mentunk setalni, konkretan lassitottak, sot megalltak mellettunk az autok, voltak, akik kiszalltak, hogy megtudjak milyen fajta ez a "gorgeous dog", es mindenki fotozta. Ehhez kepest a puli visszafogott reakciokat valt ki.

London2009 2017.07.27. 17:55:13

@Taxomükke (UK): :D Ez jo. Ezert nem engedi a ferjem, hogy hazahozzunk egyet. Pedig azert meg igy is biztos jobb dolga lenne nalunk, mint egy menhelyen. Na mindegy. Majd oregkorunkra.

Horthy Miklós cselédje · hamisgulyas.wordpress.com 2017.07.27. 18:11:11

@laci_52:

Igen, a lakásos magyart meg padlóra rakja ha valamit venni kell a lakásba vagy házba.

Emiatt putris az egész lakásállomány.

Ingatlan van, karbantartani meg már nincs pénz.

Shaktee 2017.07.27. 19:24:21

@Taxomükke (UK): Hagyják ott ezt, általános hogy lehet kutyát dogozba vinni?

Itt meg etterembe se..

2017.07.27. 19:27:29

Koszi, Digger, a posztot! Kulonosen annak a mondatodnak orulok, hogy a szabad utazgatas az egy vivmany! Manapsag soksn elfelejtik, hogy a vilagutlevel, a nyitott hatarok, a vizum-mentes utazas az EU-ban az nem termeszetes, magatol ertetodo dolog, ami mindig is megvolt, hanem az egyuttelesnek es a szabadsagnak egy o,yan foka, amit erteknek kellene tekinteni es megorizni, nem pedig siman kidobni, mint a UK a Brexit-tel. Akik Magyarozag EU-bol valo kilepeserol abrandiznak, vajon ertik-e mit keszulnek kidobni az ablakon?

En meg emlekszem az utlevelre varasra, a korlatozott valuta vasarlasra, vagy amikor apukam nem kapott gorog vizumot a csaladi nyaralashoz. A hatarok nelkuli szabad utazas nem magatol ertetodo, csak az emberek mar elfelejtettek, a fiatalok pedig mar ebbe nottek bele es fel sem fogjak!

Jo neha emlekezni arra, hogy ami korulvesz minket, az nem magatol ertetodoen termeszetes: ha beteg vagy orvoshoz mesz, a csapbol folyik a tiszta viz, az utlevellel kocsiba pattanunk es leugrunk horvatba furdeni a tengerben, a boltban van aru, a bankszamlan penz, a gyerek iskolaba jar, a felnottnek van fizetett szabadsaga stb. A Foldn elo sok milliardnyi ember szamara ezek elerhetetlen almok, mi pedig, akik benne elunk, nem tudjuk ertekelni.

DieNanny CH 2017.07.27. 20:19:11

@komisz_kölök: Azt nem csak vállalkozóként teheti meg? Tehát van havi fix kiadása, ami független a bevételtől. Tehát elég egy pár hetes betegség, ami alatt nem tud különórát vállalni, és mégis ki kell fizetni a fixet, és már el is úszott a spórolt pénze.
Nem?
Vagy rosszul gondolom? Mert itt Svájcban csupán az után kell adózni, amit valóban megkerestél. Nincsen fix adó.

Taxomükke (UK) 2017.07.27. 20:25:21

@Djuribá: Hat ha a sajatod a ceg, viheted a kutyat. :)
Etterembe itt se nagyon, pubba altalaban igen.

Latcho Rom 2017.07.27. 21:06:04

@Taxomükke (UK): tündérkert az a távoli európa :-)

somlobodog 2017.07.28. 08:00:48

@diggerdriver: nem kötözködni akarok, de sztem ezt nem tudod úgy megitelni hogy az egyik nyelvet nem beszéled. Itt az usaban (ny) is ertekmero a pénz. Csak valahogy máshogy mint Magyarországon. Nem tudom így röviden atadni talán, de érezni lehet. Nem annyira a mindennapok része. Itt talán csak a erős felfelé törekvő 1-2 generációs gazdagodott középosztálytol (nem, nem az az amit szegény Hagyma gondolt) felfelé van egy réteg akinek ez a mindene. Aki már nagyon jól áll anyagilag de még nem a felsőbb osztály. Évi$ 450k-1m jövedelem körüli réteg. Na az kB mindent ezzel mér. Nem is annyira a pénzzel mint készpénzzel hanem inkább maganiskolaval, házzal, a feleségek szabadidős tevekenysegeivel, a gyerek havi 2-4000 usd edzesevel, babysitter havi 4k, a napi élet olyan szintjevel ami egy melosnak vagy akár egy IT-snak is elképzelhetetlen és elérhetetlen.
Ezen az "IT a világ közepe témán "és hogy milyen jól élnek (ezt már nem neked írom Digger) meg túl kéne lépni. Egy orvos, ügyvéd, iskolaigazgato, bankár, risk manager, vállalkozó, pénzügyes, a sokszorosat keresi ny-ban egy IT-snak. $100k per év itt semmi extra. Ahol lakunk egy iskolaigazgato $300k per évet keres. Egy tanár 100felett. 120 a tűzoltó 5ev tapasztalattal. Nyilvan ez csak egy kis szelet az usa egyik legdragabb kornyekebol NY city-nel, de itt IT-st én még nem láttam. Csak penzugyeseket zömeben.
Szóval sajnos vagy nem sajnos el kell fogadni hogy az egyetemes ertekmero a pénz. Ilyen a nyugati világ. Valahogy az emberek a hasonszőrűekkel lognak talán azért is mert úgy tudnak olyan dolgokat csinálni ami mindegyikuknek azonosan elérhető. Idem per Idem.
Ps.: a "barátodat" meg hajtsd el a f*aszba sztem, mericskelje a pénzét a hasonlokkal :)

Peetee 2017.07.28. 11:22:24

Dolgoztam sokat (heti 70-75-80óra) sok pénzért. Fáradt voltam, sokszor kedvetlen, de boldogság volt az alap-egzisztenciát megteremteni (lakáshitel, építkezés, berendezés, bevackolás). Most kevesebbet dolgozom (heti 40-45óra) és az ingázás sem több napi 1óránál, megvan amit szerettem volna (komfortos otthon, kisautó, békesség) és szabadidőm is, aminek a hasznos és aktív eltöltésére is jut energiám. Sok kolléga és ismerős nem értette, hogy 30évesen miért nem csörtetek tovább a karrier-létrán, miért nem dolgozok még többet még több pénzért, még szebb cégesautóért elismerésért, vállveregetésért. Egész egyszerűen, mert nem az a célom, nem az boldogít. Igen, járhatnék évente 2x a Bahamákra...heti 70-80óra meló mellett. De nekem most elég fele ennyi munka és minden hétvégén más víz partja, elég a vidéki strand és a Balaton...minden hétvégén ha úgy tartja kedvem. Elég a tízéves verda, mert mellette jut lóvé a minőségi élelmiszerekre és idő a főzésre. Az emberek döntő többsége 1 lóra tesz fel mindent, 1 nagyon nagy cél érdekében beáldoz rengeteg apró boldogságot, rengeteg szabadidőt. Nem értik a koncepciómat, de nem is baj. Nekem a kevesebb a több.

Vadalmaaaaa 2017.08.07. 10:07:51

@Orochimaru: pont ettol szegeny az orszag, hogy szetlopjak a vagyonat,valamelyik honapban egy magyar jogaszno uvoltozott az EU parlamentben,szamonkerve a jelenlevoket,hogy hol a magyar polgarosodas....hat az elvtarsak svajci,osztrak stb bankszamlain,ott van....

Vadalmaaaaa 2017.08.07. 10:14:19

Az angolban van egy szerencsetlen kifejezes,ha valaki vagyonat becsulgetik,szerencsetlen modon ugy fejezik ki,hogy o ennyit es ennyit er, szamunkra ez egy primitiv gondolkodasmod nyelvi kifejezodese,de ne gondoljuk,hogy Magyarorszagon nem hodit,van egy magyar politikus,aki kimomdta,hogy mindenki annyit er,amennyi penze van es akinek semennyi nincs,az annyit is er,majd sietve hozzatette,hogy az o porontya abban a videki varosban x ev mulva nagyon ertekes lesz az elado sorban levo lanyt nevelo anyak koreben....
Tehat az erkolcsi ferto nem csak az angol- szasz vilagban van jelen:)

Vadalmaaaaa 2017.08.07. 10:24:32

Nem hittem volna,hogy felnott embereknek ezt el kell magyarazni:)

Ertekes ember nem a penzed mennyisegetol leszel,hanem attol,hogy milyen ember vagy.

Pl az embersegtol. Annak ,hogy milyen ember vagy semmi koze a penzedhez.ellenkezoleg,az igazan ertekes emberek nem kötödnek es nem függnek anyagi javaktol.ok azok,akik az anyagi vilagot csak,eszkoznek tekintik a lethez es nem az elet celjanak .

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása