Sokan írtak már a Dűne második részéről (a legjobb írások sajnos nem jelentek meg a szélesebben látogatott médiafelületeken [valószínűleg ez sem fog]) és a sok poszt azt igazolja, hogy mind a Dűne-világ alaptörténete, mind pedig annak eddigi két utolsó filmes megvalósítása (2021-ben és 2024-ben) valódi különlegesnek számítanak. A Dűne atyja, Frank Herbert (újságíróból lett regényíró) 1986 február 11-én hunyt el az amerikai Wisconsinban így nem ismerhette meg a Denis Villeneuve által elkészített változatokat, de szerintem tetszettek volna neki. Az első feldolgozás inkább a Dűne-hangulattal ismerteti meg a nézőt és a sajátosan futurisztikus disztópia-közeg kereteivel, míg a második a kiválasztott központi karakter, Paul Atreides herceg felemelkedését tárja elénk. Mindkettő érdekes és élvezetes a maga saját módján és mindkettőhöz inger-gazdag és lenyűgöző látványvilág társul. Jelen poszt a második epizódra fókuszál. Nézzük, mitől annyira különleges?

A kép forrása: variety.com

Az első ami azonnal kiemelhető, ha megnézzük a Dűne kettőt és kijövünk a moziból, hogy magával ragadó a története és tényleg elvarázsoló a kép világa. Nézzük előbb tartalmi részt. [Itt némi spoiler következik a bekezdés végéig melyet ugorj át, ha semmit semmit akarsz tudni a sztoriròl.]  Adott egy fiatalember Paul, akinek nagy-hatalmú családja az Atreides-ház egy nap áldozatául esik a császári hatalomnak (és az őt szolgáló titokzatos tanácsadói körnek), amikor legnagyobb riválisaikat a Harkonneneket uszítják rájuk. A harc gyorsan eldől: a támadó sereg mindenkit elpusztít. Ám a herceg fia Paul Atreides (Timothée Chalamet) sikeresen megszökik és édesanyjával együtt az Arrakis bolygó ősi népéhez a fremenekhez menekül. A sivatagi nép tagjai messiásként tekintenek a fiúra, mert ősi próféciáikat látják különleges képességeiben. Mind a bolygó, mind annak népe nagy jelentőséggel bírnak, hiszen náluk található az Univerzum legfontosabb anyaga a fűszer, mely lehetővé teszi a nagyon távoli űrutazások túlélést is. Paul beilleszkedik a fremenek közé, sőt kiállja próbatételeiket is, végül az élükre áll. A végső célja most már a bosszú mind a császáron, mind pedig a Harkonnen családon. A fiú a megtorlást követően a legfőbb hatalom megszerzésere áhítozik, melyben már a fremenek is segítik őt. Nagyjából és leegyszerűsítve ennyi a Dűne második részének lényege.

Csakhogy ennél valójában sokkal többről van szó, mert az egészet átszövi a misztikum, és számtalan konfliktus. Paul a titokzatos Bene Gesserit rendhez tartozó édesanyja Jessica (Rebecca Ferguson) tanítványa ráadásul születése óta rendelkezik a jövőbe-látás képességével. Akaratát másokra is rátudja kényszeríteni és egy egész nép felett tud uralkodni. Környezete tudja, hogy nagy dolgokra hivatott. Ám hosszú utat kell megtennie sorsa beteljesítéséig, a filmbeli történet pedig ezt az utat mutatja be nekünk.

A kép forrása: wired.com

A Dűne második részében van misztikum, számtalan fordulat, intrika és titok, melyek egy ponton meglepetésszerűen derülnek ki a néző számára. Mindehhez társul egy páratlan látvány-világ egy gyönyörűen fényképezett sivatagbolygóval, egy gigantikus Harkonnen-arénával (kicsit ókori római mintára), óriási futurisztikus űrhajókkal és hatalmas homoklakó szörnyekkel, melyek száguldó tempóban képesek előretörni fremenekkel a hátukon.

Kapunk szerelmet és szenvedélyt is, hiszen a feremenek között él a gyönyörű Chani (Zendaya), aki beleszeret Paulba, miközben tanítgatni próbálja, hogyan maradjon életben a sivatagban és hogyan illeszkedjen be népe világába. Természetesen a harc is megjelenik: láthatunk csatákat, párharcokat és a Harkonnen-bajnok, Feyd-Rautha (Austin Butler) összecsapását Paullal, mely a film egyik csúcspontja.

Az alaptörtének közben szól bizonyításról és helytállásról is, a fiatal Paul élni akarásáról és kitartásáról, mellyel egy egész népet próbál megnyerni magának. Legfőbb támogatója egy törzsi vezető, Stilgar (Javier Bardem), aki a kezdetektől a végsőkig kitart mellette. Az eddig felsorolt emóciók együttes hatása tényleg magával ragadó, még akkor is, ha természetesen akadnak apróbb hibák, tökéletlenségek és a script sem pontosan követi Herbert 1965-ös regényfolyamát.

Ám a Dűne 2 akkor is valósággal magába szippantja a nézőt, mert a mozi kínálta lehetőségek (hatalmas vászon, hanghatások) kiteljesítik a Villeneuve által zseniálisan kiválogatott képi elemeket és effekteket. A 166 perces játékidő egyszerűen elillan és azt vesszük észre, hogy csak történetre és a látványra koncentrálunk. Frank Herbert örökségét méltó módon vette át Denis Villeneuve, akitől már most nagyon várjuk a harmadik fejezetet. A film értékelése nem lehet levesebb 90%-nál. Egyszer mindenkinek látnia kell.

 Egyéb írásaink: Holtodiglan, Oppenheimer, Mission Impossible - Leszámolás, Kandahár, Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

A Holtodiglan című 2014-es krimi-thrillert annak idején az összes nagy film-minősítő szervezet jelölte valamilyen díjra, így a Golden Globe, a Bafta és az Amerikai Filmakadémia is, mely a kis arany szobrocskákat adja. A 2015-ös Oscar-gálán azonban sajnos a Birdman című agymenés tarolt, így Holtodiglan nem kapott elismerést. Pedig ez a film az egyik legjobb ebben a különleges műfajban. Krimi-thriller vagyis egy olyan történet, mely gyilkosságokról szól, miközben borzongást (thrill) vált ki belőlünk. Gyakran megnézem, mert megerősít abban, hogy a válásom igenis szükségszerű volt, mert bármennyi ideig is tart egy kapcsolat, a másik fél személyisége olykor annyira torzulttá válik (többnyire valamilyen vélt vagy valós sérelemtől), hogy önmagából kivetkőzve szinte tényleg bármire képes lesz. Az ember ilyenkor megdöbben a másik bosszúszomján éppen úgy, mint a Holtodiglan című filmben (és saját életemben).

A kép forrása: radiotimes.com

Ha nem akarod ismerni a sztorit, akkor ugord át az itt következő bekeretezett részt, mert bizonyos mértékben spoileresen folytatom:

A kép forrása: port.hu

A Holtodiglan egy izgalmas és fordulatos történet, melyet eredetileg regény formájában egy kitűnő írónő, Gillian Flynn jelentett meg 2012-ben, Gone Girl címmel. Két évvel később került a sztori egy rendezőhöz, nem is akárkihez, korunk egyik legjobb direktorához, David Fincherhez. Ő azonnal nekilátott a film elkészítésének, melynek során kitűnő színészcsapattal dolgozott: Ben Affleck és Rosamund Pike tökéletes választásnak bizonyultak a főszerepekre, mint ahogyan a többiek is kitettek magukért, így például Neil Patrick Harris (Amy egyik korai kapcsolatának szerepében), az ügyvédet alakítva Tyler Perry és a szerető karakterében Emily Ratajkowski.

A végeredmény egy élvezetes tempójú, fordulatokkal teli és nagyszerű alakításokat bemutató thriller lett. Ha az ember végignézi: rádöbben arra, hogy mennyire számító tud lenni az, aki nem érez valódi érzelmeket egy házasságban és hogy a megsértett nők a legbosszúállóbb teremtmények az egész univerzumban. És jajj neked, ha egy bosszúálló nő célkeresztjébe kerülsz.

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Oppenheimer, Mission Impossible - Leszámolás, Kandahár, Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

Christopher Nolan bevallom sokáig nem tartozott a kedvenc rendezőim közé, szinte csak a 2010-es Eredet tudta kivívni tőle az elismerésemet. Ám most, hogy láttam az Oppenheimer című életrajzi drámáját, minden megváltozott és képletesen kalapot emeltem tehetsége előtt (amikor kijöttem a moziból). Hosszú, 180 perces előadás volt, de nem tűnt annyinak, mert teljesen lekötött a film. Az értelmezésekhez kellett azért némi történelmi háttértudás (mondjuk ezzel nem volt gondom lévén, hogy történelmet tanítok), de biztos, hogy sok nézőnek meg kell küzdenie a kor-ismeret problémáival. De az összkép lenyűgöző: egy szinte komplett életrajzot és korszak-képet kapunk a II. világháború utáni Amerikáról. Megéri a mozijegy minden forintja, mert az utóbbi évek legjobb és legérdekesebb filmjét láthatjuk.

A kép forrása: collider.com

De nézzük kicsit részletesebben. A helyszín az Egyesült Államok, az idő, a II. világháború második fele. Amerika harcol, fiai a frontokon véreznek (előbb a Csendes-óceánon, majd Afrikában és Európában). Ekkor hír érkezik arról, hogy Hitler tudósai (pl Werner Heisenberg) egy új fegyveren dolgoznak, mely a mag-hasadásra épül és minden eddiginél nagyobb pusztításra képes. Amerika pánikba esik és saját tudósok után néz, hogy maga fejlessze ki előbb az atombombát (megelőzve a nácikat). Ezen a ponton érnek össze a szálak, hiszen közben megismerjük kicsit Robert Oppenheimert is, aki elméleti fizikusként (és Albert Einstein barátjaként) kvantum-mechanikával foglalkozik (egy akkoriban teljesen új tudománnyal). A filmben Cillian Murphy alakítja a tudóst, aki ekkor még kicsit naiv, kicsit idealista, és kicsit csodabogár is. Egyetemi oktatói pályára készül, el is indul karrierje de közben megkeresi a kormányzat és a hadsereg Leslie Groves ezredes (Matt Damon) képében. Kettejük legelső párbeszéde a film egyik legjobb jelenete ("miért is nincs még önnek Nobel díja Oppenheimer" -- "És maga ezredes miért is nem tábornok még") Két kitűnő színész és a film legjobb alakításait nyújtják. Innentől kezdve több szálon futnak az események: látjuk a háború utáni pert Oppenheimer ellen, végignézzük életének alakulását és kutatásait az atombomba bevetéséig illetve magánéleti és morális válságaiban is elmélyedünk.

A kép forrása: hollywoodreporter.com

A vezérfonal, a film kezdetétől az a mocskos per (vagy pontosabban belső jogi eljárás) mely Oppenheimer ellen zajlik és amely 1954-ben végül megfosztja beosztásaitól, bűnbaknak kikiáltva a tudóst. A méltatlan eljárás hátterében egy kicsinyes amerikai politikus bizonyos Lewis Strauss (Robert Downey Jr) áll, aki képtelen megbocsátani Oppenheimernek egy korábbi nyilatkozatát (és beszédét) ami őt nevetségessé tette a nyilvánosság előtt. Strauss tönkre akarja tehát tenni Oppenheimert, amihez kitűnő eszközt jelentenek a tudós környezetében előforduló kommunisták. Felesége korábban (1936-ig) tagja volt a kommunista pártnak és Oppenheimer öccse is kötődött hozzájuk. Itt érdemes megállni egy pillanatra egy rövid történelem leckére. Az USA a II.világháborúban még az oroszokkal szövetségben harcolt, ám a harcok után megromlott a viszony a két nagyhatalom között. Az 50-es évek elejére a Szovjetunió ősellenséggé vált Amerika számára és akkoriban a kommunista-gyűlölet nagyon magas lánggal égett az USA -ban. Fűtötte az indulatokat egy bizonyos Joseph McCarthy szenátor is (republikánus politikus), aki szabályos pánikot és hisztériát keltett országszerte a kommunista veszély ellen (mindenhol szovjet kémeket gyanított). Ez volt a "mcchartyzmus" kora, amikor ha valakire rásütötték, hogy kommunista azt a népharag sújtotta (és örülhetett ha csak az utcán köpték le és nem került 30 évre rács mögé). Ebbe a közegben kommunistának bélyegezni Oppenheimert egyenlő volt a tudós tönkretételével és ezt tudta is nagyon jól Strauss.

A kép forrása: latestly.com

A második szál a tudós kutatásait mutatja be a sivatag közepén, Los Alamosban, ahol távol mindentől a tudósok és családjaik oda-költöztetésével zajlott a Manhattan-program 1943 és 1945 között. Több ezer ember dolgozott ebben a kis mesterséges városkában Oppenheimer keze alatt az atombomba megalkotásáért, Opi pedig (ahogy a filmben sokan hívják) mindvégig Groves ezredessel tartotta csak a kapcsolatot. Groves a program végére ezredesből két csillagos tábornokká lépett elő, Opi viszont nem kapta meg sajnos a Nobel díjat (legelső beszélgetésükkor mindketten még ezen célokról beszéltek). A filmnek ezen szála mutatja be a korszak nagy kutatóit: Albert Einsteint, illetve például a magyar származású Teller Edét és a szintén magyar Szilárd Leót (őt a filmben Haumann Máté alakítja, tegyük hozzá: nagyszerűen). Teller sajnos nem tűnik fel túl jó színben, mert az atombomba továbbfejlesztése során (hidrogénbomba létrehozásakor) ellentétbe kerül Oppenheimerrel és a perben is ellene vall (Opi felesége nem is fog kezet vele, amikor sokkal később, 1963-ban rehabilitálják férjét az amerikai vezetők és Oppenheimer újra népszerű lesz.) Vegyes a kép több tudóst illetően is: egyesek a végsőkig kitartanak mellette, mások cserben hagyják. Támogatja Niels Bohr (Kenneth Branagh), Vannevar Bush (Matthew Modine) és Isidor Rabi (David Krumholtz), de szembefordul vele a már említett Teller Ede mellett Ernest Lawrence (Josh Hartnett). A kutatások végén (még Opi meghurcolása előtt) van egy érzelmi csúcspont: az atombomba kifejlesztése sikerrel jár: 1945 júliusában felrobbantják a legelső kísérleti példányt (neve: Szentháromság) az Új-mexikói sivatagban. Opi csapata ünnepel, tudományos értelemben munkájuk sikeres volt. Bár általános az eufória, Opi azért már ekkor elborzad attól, hogy mit tettek. Híres mondata: "Én lettem a halál, világok pusztítója" (idézet: Bhagavad Gita).

A kép forrása: smh.com.au

A harmadik szál Oppenheimer szerelmi életéről és egyéniségéről szól, mely kirajzolódik előttünk a film végére. Sajátos kapcsolata volt feleségével, akit Emily Blunt személyesít meg a filmben. Egyértelműen övé a harmadik legjobb alakítás (Cillian Murphy és Matt Damon után). Oppenheimer megcsalja a nőt a szenvedélyes Jean Tatlock (Florance Pugh) kommunista mozgalmár-nővel, aki tragikus sorsot kap az élettől. De Katherine (a feleség) mégis kitart Opi mellett a végsőkig, még akkor is, amikor minden irányból támadják. Mindkét nő alakját különleges alakítások formálják: míg Florance Pugh nőiességet, szenvedélyt (és némi meztelenkedést) hoz a filmbe, addig Emily Blunt az összetett jellemű nőt és a sérelmein túllépni képes igazi társat (illetve feleséget) jeleníti meg (tényleg fantasztikusan).

Egyetlen kritikám a filmmel kapcsolatban az a rendezői koncepció amely kezdetektől az Oppenheimer elleni pert teszi vezérfonallá. Ez a történetszál a középpont, erre fűzi fel a script és a rendezés az összes jelenetet. Nem biztos, hogy nem lehetett volna szerencsésebben alakítani az egészet, a tudós emberibb megközelítésével. Ugyanakkor így is kialakul bennünk egy összkép a tudósról. Kiemelném, hogy a negatív karaktereket is zseniálisan formálják meg a színészek, elsősorban is Robert Downey Jr illeti elismerés Strauss szerepében (lásd leni kép). Nálam övé a film negyedik legjobb alakítása. Mindig fekete-fehérben láthatjuk, amivel Nolan részint az archív (történelem-hű) jelleget részint a karakter komolyságát hangsúlyozza. A fekete-fehér jelenetekkel egyébként is ügyesen játszik a rendezés, időnként olyan benyomást okozva, mintha valamiféle dokumentum-filmet látnánk, melyben magunk is a szereplők között lehetünk. (Itt jegyezném meg: Nolan ragaszkodott ahhoz, hogy végig IMAX kamerákkal dolgozzon, még a fekete-fehér részeknél is, ami főleg a sivatagi és egyéb látvány-jeleneteknél tényleg hatásosabb megjelenítéseket ad.)

A kép forrása: newsday.com

Oppenheimer egy naiv tudós volt, aki csak a kutatásaira koncentrált, sokáig nem látta át, hogy amit alkot az mennyire iszonyú fegyver. De hazafi volt, aki hitte, hogy hozzájárulhat a háború gyorsabb befejezéséhez. És ez sikerül is, hiszen az atomfegyverek bevetése után Japán nem harcol tovább. Több kutató szerint ha az amerikaiak nem dobják le bombáikat Hirosimára és Nagszakira, a háború hónapokig folytatódik Japán területén és sokkal több áldozattal jár, mint ahányan a két bombatámadásban meghaltak. Ezt persze nem tudhatjuk, de a gondolat segít kicsit megérteni Oppenheimer motivációit a kérdésben.

Az atomfegyverek borzalmas eszközök, melyek egy nap az emberiség pusztulását hozhatják. Christopher Nolan filmje EZT a felismerést adja meg a világ számára most, amikor sajnos mindez a világpolitikai folyamatok tükrében újra aktualitásként lett része életünknek.

Ez a film mindenesetre az egyik legjobb, amit valaha láttam és biztosan az utóbbi évek egyik legértékesebb darabja. Értékelésem: 90% egy majdnem tökéletes filmre. Ne hagyjátok ki!

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Mission Impossible - Leszmolás, Kandahár, Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

Nagy Mission Impossible rajongóként az összes eddig elkészült részt többször is láttam, sőt a Brian de Palma rendezte legelső, 1996-os fejezetet éppen akkor néztem meg, amikor annak idején a mozikba került. Így mondhatni első generációs MI fannak számítok. Éppen ezért nagyon vártam ezt a legújabb epizódot, miközben válaszolni próbáltam barátaim felvetésére: Miért jók a Mission Impossible filmek Nos, az előbbi linkre kattintva olvasható el a hosszabb válasz, itt pedig írom a rövidet: "mert izgalmas, különleges és akciókkal teli világot mutatnak meg, rengeteg meglepetéssel, fordulattal és furmányos trükkel illetve kaszkadőr bravúrral". Ráadásul mindezeket Tom Cruise mind maga csinálja, nem vesz igénybe profi dublőröket. A korábbi hat részből nem titkolt kedvenceim a 2015-ös ötös epizód (Rogue Nation) és a 2006-os harmadik rész.

A kép forrása: radiotimes.com

Most pedig lássuk a legújabb, 2023-as Leszámolás (Reckoning) című hetedik Mission Impossible fejezetet, melyet egyébként ugyanaz a Christopher McQuarrie rendezett, aki az ötödik és hatodik részt is készítette. Az új epizód iszonyú látványos, nagyon akció-dús és brutálisan izgalmas főleg az utolsó félórája. Ez a zanzásított véleményem, még a nagyon durva, 2,5 órás játékidő dacára is. DE a tartalmi oldalt nézve már kevésbé vagyok ennyire lelkes.

Míg a korábbiakban mindig kézzel fogható célokért indult bevetésre Ethan Hunt (Tom Cruise) és a fő ellenség is egy konkrét személy volt, ezúttal a Mesterséges Intelligenciát kavarták a történetbe. Szerintem ez a "húzás" nem túl szerencsés mert kicsit zagyvaságba megy át az alaptörténet egy amerikai hadseregből kiinduló (ott kifejlesztett) majd öntudatra ébredő kóbor-program vagy ha úgy tetszik Mesterséges Intelligencia elszabadulásával, mely picit elcsépelt és nem túl komolyan vehető sztori. (Már a Terminátor legelső, 1984-es részében lecsapta ezt a labdát James Cameron.) Visszatérve a sztorira: ezt a bizonyos MI-t (melyet következetesen entitásnak hívnak a filmben [itt a Skynet név szerencsére nem jön elő]) kergeti mindenki, mely egy amerikai tengeralattjárón dekkol és egy kulcs kell a hatástalanításához. A kulcs pedig szó szerint értendő. Na itt lesz gagyi a dolog: mert valóban egy kézzel fogható, nyakba akasztható kulcsról van szó (nem vicc).

A kezdetektől fokozatosan gyorsul a film tempója, de a picit gázos tartalmi gubancon nem könnyű túllépni sajnos. Ez bizony lerontja az egyébként jól működő akció-jeleneteket és a nagyon szép helyszíneket is, többek közt Rómában, Velencében és az osztrák hegyek között forgattak ugyanis.

Tom Cruise nagyon jól tolja, annak dacára is, hogy két hete (július harmadikán) betöltötte a 61-et. Ami a többi szereplőt illeti: nagyon megörültem a gyönyörű Hayley Atwell szerepeltetésének, hiszen tehetséges és 41 évesen is olyan, mintha alig 30 lenne. Mondjuk a forgatókönyv és rendezés nem figyel túlságosan arra, hogy a színésznő megjelenésében is kibontakozzon (többségében férfi ruhában látjuk), így Hollywood egyik legjobb alakja rejtve marad sajnos a férfi rajongók előtt.

A kép forrása: vulture.com

A film utolsó 30-40 perce a vonatos őrülettel egészen rendkívüli: pörögnek az akciók és folyamatos az izgalom. Az akció-jelenetekre mondjuk végig nem lehet panaszunk temérdek az autós illetve egyéb  üldözéses jelenet és bunyó plusz lövöldözés is akad bőven.

Összességében ez egy jó film, de az alaptörténet gagyisága azért lerontja kicsit. Hihetetlen, hogy egy ekkora költségvetésű produkció mögé képtelenek voltak egy reális sztorit tenni. Én mégis élveztem, de nem tudta beelőzni nálam a három kedvenc Mission Impossibe fejezetemet, az ötödik, harmadik és negyedik részt. Numerikusan is kifejezve véleményemet:  

Az eddig elkészült részek sorrendje nálam jelenleg a következők szerint alakul a legjobbtól a legrosszabb fejezet felé haladva:

1. Titkos nemzet (Rogue Nation) 5.rész: 90%
2. Mission Impossible 3. rész (2006): 85%
3. Fantom protokoll 4. rész (2011): 80%
4. Utóhatás (Fallout) 6. rész (2018): 75%
5. Mission Impossible 7. rész (2023): 70%
6. Mission Impossible 1. rész (1996): 70%
7. Mission Impossible 2. rész (2000): 65%

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Kandahár, Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

Most hogy a nyár határozottan kánikulai "üzemmódba" kapcsolt, jóleső dolog beülni egy lehűtött moziba és popcornt majszolva filmezni, teljes kényelemben. Ezt tettem én is a minap és most beszámolnék friss mozis élményeimről. A legfrissebb film amit láttam: a Kandahár, melyet Ric Roman Waugh rendezett és Gerard Butler alakítja benne a főszerepet. A páros már összeszokottnak számít, hiszen előtte együtt dolgoztak a Támadás a Fehér Ház ellen harmadik epizódján és később a Greenland forgatásán is.

A kép forrása: latimes.com

Amit most összehoztak Kandahár címen, az nem egy megszokott csihi-puhi akció-orgia, temérdek klisével, hanem egy elgondolkodtatásra ösztönző rendhagyó mozi.

A leírtakból jól látszódik a script és a rendezés szándéka: ez pedig a muszlimok árnyaltabb bemutatása, azt sugallva a nézőknek, hogy nem a vallás a terrorizmus fő okozója, csupán felhasználják arra. Ezt a rendezői célt szolgálja például Mo karaktere, aki megbocsátó és az amerikaiakat segítő helyi muszlim. Aztán ott van a két üldöző is: az iráni Fazard és a pakisztáni Kahil, akiket emberi oldalukról mutatja be a forgatókönyv, egyáltalán nem démonizálva karaktereiket. Egyikük becsületes családapa Iránban, a másikuk pedig felvilágosult nézeteket valló mohamedán ügynök. Kahil a film elején például letorkolja a Pakisztán által fegyverekkel támogatott tálibokat, hogy ne öldököljenek annyit Agfanisztán-szerte értelmetlenül, különben nem kapnak több szállítmányt. Egy másik alkalommal pedig egy táliboknak dolgozó afgán kisfiúnak magyarázza el, hogy Allah nem feltétlenül azt tanítja az embereknek, amit a vallási fanatikusok állítanak.

Ha még ezek után sem lenne valakinek tiszta, hogy az iszlám nem ördögtől való: az egyik CIA vezető is muszlim vallású, hiszen Tom összekötője, Roman épp Allahot dicsérve hal meg, miközben a tálibokat lövi. Ezen a ponton azt érezhetjük: kicsit már-már görcsös és szájbarágós ez a fajta üzenet-átadás a nézők felé, mintha fejünkbe akarnák verni a leckét a vallási toleranciáról.

A kép forrása: IMDb

Ami az akció-jeleneteket illeti: azokból most sokkal kevesebbet kapunk, mint amit megszokhattunk (pláne egy Gerard Butler filmtől), hiszen a fő hangsúly most a mondanivalóra tevődik. Ettől picit néhol unalmasabb is a film. Ugyanakkor kapunk üldözéses jeleneteket, rengeteg lövöldözést és legfőképp: számtalan gyönyörű háttérképet illetve helyszínt az iráni sivatagról és az afganisztáni hegyvidékről.

A kiszámíthatatlanság is pozitívum, hiszen tényleg nem tudjuk, hogyan is zárul az egész: túléli e Harris ügynök illetve az afgán Mo vagy jön a drámaian tragikus halál a szabadulás küszöbén, közel a megmeneküléshez. Az amerikai CIA ezúttal jól vizsgázik, hiszen az egyik fejes úgy dönt: megsegíti a menekülőket a véghajrában és tüzet zúdíttat a tálib üldözőkre. A végkifejlet tehát mozgalmas: főhősünk és afgán segítője "kéz a kézben" menekülnek Amerikába, barátokként. 

Ajánlom a Kandahárt mindazoknak, akik szeretik a háborús, kémes, terrorista-témájú thrillereket, melyekben izgalmas és pörgős akció-jelenetek is előfordulnak. Az értékelésem azért 75%, mert bár akciófilmnek gyengécske a Kandahár, nekem tetszik az a rendezői szándék, hogy valamiféle üzenetet és mondanivalót közvetítsen. 

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Tyler Rake 2., Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

A Sam Hargrave - Chris Hemsworth páros 2020 után másodszor is nekiállt kimenekíteni valakiket szorult helyzetükből. Ezúttal az ex-kommandós Tyler (Chris Hemsworth) azért indul bevetésre, hogy felesége családjának három tagját (sógornőjét és annak gyerekeit) kiszöktesse Grúzia egyik eldugott börtönéből. A legfőbb nehézséget nem is maga a börtön jelenti (oda aránylag simán bejutnak), hanem sokkal inkább a férj és annak testvére, Zurab (Tornike Gogrichiani) mivel az ő kezükben van a térség legnagyobb maffia-hadserege.

A kép forrása: LINK

Bár a férj már a börtön-szöktetéskor jobblétre szenderül, a maffia-vezér Zurab minden elkövet a megbosszulásáért és unokaöccse illetve unokahúga visszaszerzéséért. Megkezdődik a harc a nőért és a két gyermekért.

Tyler legfőbb segítője a küzdelemben most is a gyönyörű Nik Khan, akit az iráni származású Golshifteh Farahani alakít, ám ezúttal nem távolról támogatja a kommandóst, hanem végig mellette marad az akció alatt. A két csoport élet-halál harcba kezd egymással: egyik oldalon a grúz maffia legalább száz harcosa helikopterekkel, páncéltörőkkel, automata fegyverekkel felszerelkezve, a másikon pedig az alig három fős szabadító brigád: Tyler, Nik és Yaz (Adam Bessa). Nem tűnnek egyenlőnek az erőviszonyok, de Tyler vagy 50 grúzzal kitesz, legalábbis erre épül a script alap-koncepciója.

Nagyon látványos a börtönből való meglépés, főleg a börtön-udvaron kialakuló bunyó: Tyler itt igazán beindul és tucatszám intézi el a tömegverekedésben az ellene forduló rabokat és őröket. Aztán színvonalas a vonatos menekülés is, ám ezt követően megtörik kicsit a film lendülete és lelassul a tempó is. Új helyszínként képbe kerül az osztrák hegyvidék és Bécs, melynek belvárosát szinte rommá lövik a kibontakozó harc alatt. Közben felbukkan Tyler felesége is, akivel korábban megszakadt a kommandós viszonya, közös gyermekük halála után, így a nézők is csak most ismerhetik meg. Miát Olga Kurylenko alakítja. A fim utolsó harmadában egy pusztító tűzpárbajt kapunk Bécsben és egy legvégső összecsapást, remek verekedési jelenettel Tyler és Zurab között.

A második kimenekítés-epizód nagy hátránya, hogy ezúttal elmaradnak az egzotikus helyszínek, hiszen nem az ázsiai Bangladesben vagyunk a különleges dakkai belváros forgatagában. Ugyancsak hiányzik a pörgősebb tempó, mely az első részben végig megmarad. Ugyanakkor nekem nagyon tetszik, hogy a készítők valóban grúz szereplőket alkalmaznak, ami a szereplőlistán jól észrevehető.

Összességében a Tyler Rake 2 sajnos sokkal gyengébb az első résznél. Ha az első fejezet 85%-os, akkor a második maximum 70%-ot kaphat. Jóindulattal.

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Préda (Prey), Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

A legelső 1987-es Schwarzenegger-féle Ragadozó-film óta vagyok a franchise nagy hardcore rajongója, így mind a 7 eddig elkészült Predator-filmet többször is megnéztem. Bevallom: hatalmas várakozásokkal tekintettem az idén debütáló Prey című részre is, különösen az első pozitív kritikák után. Talán túl nagy is volt bennem az elvárás, mire a képernyő elé ültem, így már az első 30 perc után enyhe csalódást éreztem a "természetfilm" jelleg miatt. Szó se róla, érdekes a 18. századi komancs indiánok életmódja, de talán nem egy Predator-filmben nézném meg mindennapjaikat. Mindenesetre kivártam mi lesz és jöttek is az izgalmak. A Prey végül kikerekedett szerencsére, bár a sok CGI és természetfilmes elem végig mérsékelte nálam az összhatás ütős jellegét.  

A kép forrása: LINK

A cselekmény a 18. századi Észak-Amerikában játszódik (1719-ben), abban az időszakban (és itt most előjön belőlem a töritanár), amikor még az angol gyarmatosítók csak a keleti parton vetették meg a lábaikat és nem túl mélyen terjeszkedtek a kontinens belseje felé. Ekkor még az indiánok lakta belső területeken, Szent Lőrinc folyó mentén (le egészen a Mexikói-öbölig) inkább a francia hódítók voltak jelen, így nem meglepő, hogy a filmben (nagyon helyesen) a komancsok földjeit még főleg ők és nem az angolok fenyegetik. A készítők tehát törekedtek a történeti hűségre és ezen a téren nincs is semmi gond a filmmel.

A kép forrása: IMDb

Tetszetős tehát az alaptörténet, hiszen ilyet még nem kaptunk a franchise alkotóitól. Volt már dzsungelben harcoló kommandós-sztori (Schwarzi-féle, 1987-es, legelső rész), volt nagyvárosi küzdelem (1990-es második rész Danny Gloverrel) és volt csoportos harc is ugyancsak dzsungelben (Antal Nimród készítésében, 2010-ben, Adrien Brody-val), hogy csak a három eddigi legjobb Predator-fejezetet említsem. A 18. századi indiános verzió teljesen új megközelítés.

Sajnos a CGI jelenetek lerontják a hitelességet, márpedig rengeteg ilyet raktak a filmbe. A leggagyibb ezek közül a fél tonnás CGI harci-medve, mely egy teljes jeleneten keresztül üldözi Narut, amíg le nem csap rá a Predátor és simán a feje fölé nem emeli. (Ne mááár). Ezek sokat rontanak az összhatáson, akárcsak az indián leányzó eltúlzott profizmusa és harci ügyessége, mellyel persze mindenki másnál eredményesebb a Predator elleni küzdelemben. Furcsán fest a Prey ragadozója is: feje kicsit más, mint amit megszokhattunk és karcsúbb, vékonyabb az alkata, nem beszélve újszerű maszkjáról, mely leginkább egy ló-koponyára hasonlít.

Ha rangsorolnom kellene az eddigi 7 predator-filmet, ezt a legújabb fejezetet nem tudnám nyugodt szívvel az élmezőnybe tenni. Nálam továbbra is az 1987-es, eredeti fejezet van legelöl (Scwarzival), majd jön a második rész (Danny Gloverrel) és bronzérmesként az Antal Nimród-féle alkotás, a 2010-es Ragadozók. Ezek után következik csak a Prey, amit a 2018-as The Predator követ és a versus filmek (Alien versus Predator 1-2.). 

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Moonfall, Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

TOP-200 film Solo szerint

Szögezzük le: a 12 kedvenc film nem egyenlő a 12 legjobb filmmel. Vannak általam nagyra tartott, értékes és "mélyen szántó gondolatokkal teli" produkciók, melyeket a filmtörténelem legjobbjainak tartok és vannak kedvencek, melyekről bár tudom, hogy nem a legjobbak, mégis favoritok, mert akárhányszor képes vagyok újranézni őket. Itt most a favoritok vagyis kedvencek következnek, szigorúan szubjektíven, épp egy tucatnyian:

• 1. Remény rabjai LINK [Rotten tomatoes: 91%] IMDb: 93%
• 2. Kelly hősei LINK [Rotten tomatoes: 78%] IMDb: 76%
• 3. Birodalom visszavág LINK [Rotten: 94%] IMDb: 87%
• 4. Casino Royal LINK* [Rotten: 94%] IMDb: 80%
• 5. Kémek a Sasfészekben LINK [Rotten: 87%] IMDb: 76%
• 6. Szerelem a Fehér Házban LINK [Rotten: 91%] IMDb: 68%
• 7. A Galaxis őrzői LINK* [Rotten: 92%] IMDb: 80%
• 8. Kéjjel nappal LINK [Rotten: 52%] IMDb: 63%
• 9. Életrevalók LINK [Rotten: 75%] IMDb: 85%
• 10.Snowpiercer LINK [Rotten: 94%], IMDb: 71%
  
• 11. Tizedes meg a többiek LINK [IMDb: 85%]
• 12. Amerika Kapitány trilógia LINK [IMDb: 78%]

Hát ennyi. Csak három van közülük 85% alatt a Rotten Tomatoes felületén. A második tucatot illeti, itt óriási volt bennem az őrlődés, mert nagyon nehezemre esett a második kör összeállítása, a rengeteg felmerülő, élvezetes és szórakoztató kedvenc miatt. Végül ez a lista jött össze, a második tucatot illetően:

• 13. Bourne rejtély (2002.) LINK
  
• 14. Összeesküvés elmélet (1997) LINK
  
• 15. Rocky I.-II. (1976, 1979)
• 16. Die Hard 4. (2007)
• 17. Mission Impossible 5. (2015.)
• 18. A nemzet aranya (2004.) LINK
  
• 19. A zongorista (2002) LINK
  
• 20. Dave (1993.)
• 21. Szupercsapat (2010.)
  
• 22. Van, aki forrón szereti (1959) LINK
  
• 23. A sárkány csókja (2001.) LINK
  
• 24. Csak egy kis pánik (1999.)

Összesen 5 akciófilm, 5 vígjáték (ezek közé tettem az Összeesküvés elméletet is), 1 kalandfilm (A nemzet aranya nálam kalandfilm), 1 történelmi film (A zongorista) és 1 sportfilm (Rocky).

Versenyben volt még: Sherlock Holmes, Hölgyem isten áldja, Lovagregény, Bad Teacher, Maflás, Hat nap 7 éjszaka, World War Z, Zsarulesen, A bolygó neve halál, Egy becsületbeli ügy, Ha ölni kell, Utazók, A sátán felemelkedése, Casablanca, Éhezők viadala, Beavatott.

[TOP 200 kedvenc film]

***

Roland Emmerich sikeres rendező, többek közt a Tökéletes katona (1992), a Csillagkapu (1994), a Függetlenség napja (1996), a Holnapután (2004) és a 2012 című filmek készítője idén egy sajátos katasztrófa filmmel állt elő, mely ugyan egy nem túl hihető sztorival, ellenben izgalmas és látványos jelenetekkel illetve sci-fi jellegű megjelenítésekkel szórakoztat bennünket 120 percben. Már, ha "bevállaljuk a Monnfallt a moziban.

A kép forrása: faroutmagazine.co.uk

A főszerepekben az 55 évesen is dögös Halle Berry illetve a "Démonok között" filmekből jól ismert Patrick Wilson látható, akik hatékony párost alkotva mentik meg a Földet azoktól a rejtélyes idegenektől, akik a Holdat használják fel elpusztításunkra. Az itt következő bekeretezett részben a film cselekménye olvasható a végső csattanó nélkül. Ha nem kívánja tudni az alapsztorit, ugorja át ezt a részt.

A sztori ezer sebből vérzik és vannak idegesítő blődségek is, mint például, hogy mindent három ember csinál abban az országban, ahol 535 fős a kongresszus (képviselőház + szenátus), több milliós a hadsereg, sok ezer főből áll a legfelső vezetés és önmagában a NASA is kb 20 ezer embert foglalkoztat. Furcsa az is, hogy egy habókos blogger (akiről kiderül, hogy nem is doktor) kell a rejtélyek megfejtéséhez és egy sokadik vonalban dolgozó elbocsátott alkalmazott, Jo (Halle Berry) lehet a NASA legelső embere egyetlen pillanat alatt, aki innentől kezdve minden lényeges döntést meghozhat. Említésre sem kerül az USA elnöke, kongresszusa és kormánya az egész film alatt. De mindezeken túllépve meglehetősen gyengécske az a sztori is, amivel előáll a script és amivel végül mindent megmagyaráznak.

A kép forrása: orgoglionerd.it

Ugyanakkor a három főszereplő alakításában igazából nem találni kivetnivalót, Hall Berry, Patrrick Wilson és John Bradley is odateszik magukat, csak éppen nem tudják megmenteni a filmet a "B" kategóriától. A látvány-elemek sem, pedig kapunk rendesen disztópikus nagy totálokat vízzel elárasztott és/vagy lángoló metropoliszokról, gigantikus Hold-felszíni képekről és futurisztikus űrhajókról. Akadnak azért egyéb pozitívumok is (az említett felvételek mellett): tetszetős például a főhős, Brian Harper (Patrick Wilson) fellépése fia megmentéséért és sok az izgalmas jelenet is, amikor egyszerre két vagy három szálon követhetjük nyomon a pozitív karakterek küzdelmeit a túlélésért.

Emmerich próbál némi humort is csempészni az egészbe, a csetlő-botló, kövérkés fizikus, Houseman karakterével, de sajnos a poénok kiszámíthatóak és zsengécskék. Valahogy minden figura elcsépeltnek hat, az összes érzelem mesterkéltnek. Valóban a látványba kapaszkodhatunk, ha élvezni akarjuk, mert ezen a téren tényleg nem spóroltak.

A Moonfall azonban akkor is gyenge alkotás, mely nem ér a nyomába Emmerich korábbi filmjeinek. Lehetett volna jobb alapsztorit, érdekesebb motivációkat, különlegesebb idegeneket kitalálni, több érzelemmel a karakterek között.

A legfőbb probléma mégis maga a történet, melyet el akar a forgatókönyv adni nekünk és amely a legkevésbé sem hihető vagy reális, még sci-fi vagy katasztrófa-film mértékkel nézve sem. Értékelés: 50%. 

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: Dunkirk, King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,   

Christopher Nolan angol rendező 2017-es háborús filmje, a Dunkirk meglehetősen pozitív fogadtatásban részesült annak idején (az IMDb 7,8-ra, a Rotten Tomatoes 92%-ra értékelte) és valódi közönségsiker lett belőle. Az alapsztorit maga a történelem adja, ez pedig a szövetségesek 1940-es Dinamó hadművelete. Ennek során a La Manche csatorna partjáról, Dunkirk közeléből 338 ezer szövetséges katonát (198 ezer angolt és 140 ezer franciát) menekítettek át a csatorna túlpartjára, Angliába, az 1940 május 24 és június 4 közötti 12 napban. Megmenekültek és nem jutottak Hitler mészárszékére, így később, 1944 nyarán visszatérve hasznos résztvevői lehettek a náci Németország legyőzésének.

A kép forrása: wikipedia.org

Az említett szövetséges hadműveletet Franciaország német megtámadása előzte meg, melynek során 1940 május 10 és június 14 között (Párizs eleste) a Wehrmacht lerohanta és legyőzte a francia - angol erőket Észak-Franciaországban. A német siker a "Fall Gelb" hadművelet zseniális megtervezésének és a német páncélosok gyors mozgatásának volt köszönhető, illetve két katonai tehetségnek, a hadművelet tervezőjének, Erich von Mannstein tábornagynak és a német harckocsi-program atyjának, Heinz Guderian altábornagynak. A sarlóvágáshoz hasonlatos villámgyors német támadás Belgiumon és az Ardenneken keresztül bekerítette és a La Manche csatorna partjára szorította a brit-francia csapatokat. A szövetségesek 400 ezer katonája rekedt Dunkirk közelében a tengerparton úgy, hogy nem rendelkeztek tüzérséggel és harckocsikkal. Gyakorlatilag teljesen ki voltak szolgáltatva Hitler páncélosainak, melyek ha megindulnak lemészárolhatják mind egy szálig az angolokat és franciákat.

A kép forrása: spokesman.com

A Führer azonban 1940 május 24-én egy teljes hétre megállította harckocsijainak előretörését. Döntése mögött az a tény állt, hogy a gyors offenzíva megnyújtotta csapatainak utánpótlási vonalait, így az élenjáró tankok számára már túl messziről kellett az ellátmányt biztosítani. Szükségük volt tehát 1 hét megállásra, a felzárkózáshoz. A szövetségesek ezt a bizonyos 1 hetet használták ki arra, hogy kimenekítsék embereiket a Dunkirki "halálpartról". Május 27-én még csak 8 ezer embert, másnap már 12 ezret, majd május 29 és június 4 közti 7 napban átlagosan napi 30 ezer katonát menekítettek át Angliába. Bár a teljes kimenekítés tovább nyúlt 1 hétnél, végül áthozták emberek 85%-át. Nolan ennek a bizonyos akciónak állít emléket filmjével. A cím a francia város nevét viseli, melynek szomszédságában az események zajlottak, ellenben a szövetséges hadművelet neve, a Dinamo magyarázata érdekesebb: a parton rekedt katonákkal szembeni brit túlparton álló doveri vár áramellátó szobájára utal. Ebből a bizonyos dinamo-szobából irányította ugyanis a kimenekítési hadműveleteket Bertram Ramsay altengernagy, akin rengeteg múlt a végső sikert illetően. Mint ahogyan azon a temérdek angol civilen is, akik hajóikat adták a katonák áthozásához.

A kép forrása: link

Chistopher Nolan filmje ígéretesen indul: néhány katona tengerpartra menekülését mutatja, mely egyúttal elénk tárja a sok százezer szövetséges katona kétségbeejtő és kiszolgáltatott helyzetét is összezsúfolódva a parton. Csak kézifegyvereik vannak, így a bármikor megjelenő német páncélosok és az égen bármikor felbukkanó náci vadászok, bombázók könnyű prédái.

A film próbál egyedi sorsokat is megmutatni, így például egy Tommy nevű brit katona (Fionn Whitehead) kálváriáját, aki több módon is kísérletet tesz a megmenekülést jelentő szövetséges hajókra való feljutásra. Megismerjük Farriert is (Tom Hardy), aki repülősként részese a harcoknak. A film kétségtelen pozitívuma, hogy több szemszögből láttatja az eseményeket, megismerünk többek közt tiszteket: Bolton parancsnokot (Kenneth Branagh) és Winnant kapitányt (James D'Arcy) és olyan egyszerű brit lakosokat is, akik saját hajóikkal akarnak részt venni a mentésben, mint például Dawcett (Mark Rylance).

A kép forrása: port.hu

Negatívum ugyanakkor például, hogy a film nem adja vissza a Dél-angliai lakosság monumentális és heroikus összefogását fiaik kimentéséért: amint sok száz, sőt ezer hajóval próbálják meg átszelni a csatornát katonáikért. Ez a hősiesség volt 1940 májusában az egész hadművelet egyik legmeghatóbb és legfelemelőbb momentuma. Sajnos a script és rendezés nem emeli ki kellőképen ezt a hihetetlen méretű, önfeláldozó összefogást. Szintén negatívum a hangulat különböző hangeffektekkel való fokozása, mely sajnos az egész filmet végigkíséri, erős, sokszor fülsértő intenzitással.

A végső egyenleg azonban inkább pozitív, mert ugyan kicsit elnyújtott a játékidő, lassú a tempó, némafilmes jellegű a megjelenítés (zavaró hanghatásokkal), de a Dunkirk mégis csak visszaadja a történelem egyik legkülönlegesebb és legdrámaibb hadműveletének részleteit és hősies vonatkozásait.

A kép forrása: link

Értékelésem a filmre vonatkozóan: közepesnél valamivel jobb. A rendezés számomra kicsit lerontja, de értékelendőnek tartom a látványvilágot (a parti jeleneteknél) és azt, hogy a készítők törekedni próbáltak a történethűségre és utánanéztek (eredeti leírások, szemtanúk visszaemlékezéseinek megvizsgálásával) a pontos eseményeknek.

Értékelésem: 65%, ami erős közepesnek felel meg nálam. Előnyei értékelve de nem figyelmen kívül hagyva a problémákat, hibákat és gyengeségeket.

 Ha tetszett, olvasd el egyéb írásaimat is itt a Harperen: King's Man - Kezdetek, Ne nézz fel (2021), Megbocsáthatatlan, Az utolsó párbaj - történelmi film, Senki - látványos kisember sztori, Elk*rtuk - politikai film, A nagy pénzrablás, A Snowpiercer világa, A 10 legkedvesebb filmem,