2021. már 27.

Nem edzés közben fejlődsz!

írta: Gyerefutni
Nem edzés közben fejlődsz!

lassan mondom figyelj!

Érződik, hogy jön a tavasz és hogy az emberek egyre kevésbé bírják a bezártságot, egyre többen keresnek meg, hogy segítsem a futó céljaink elérését. Egyre többen vannak, akik maguktól kezdtek el futni, eljutottak egy pontig, ott azonban megállt a fejlődés, illetve vannak, akik bizonyos “futócégeknél” kezdtek, de rövid idő után megtorpantak és ezért szeretnének váltani. Amikor átbeszéljük az első konzultáció során, hogy mik a lehetőségei, a céljai és milyen volt az eddigi edzésmunkája a sportolónak, akkor legtöbbször már itt kiderül, hogy hol a hiba.

Egész egyszerűen ez a három komponens nincs összhangban egymással. 

Tipikus példa, hogy valaki elkezd futni, elér egy szintet, úgy érzi, hogy nem fejlődik ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 29.

Pulzuskontroll: eszköz, vagy módszer

írta: Gyerefutni
Pulzuskontroll: eszköz, vagy módszer

 

Hallottál már a pulzuskontroll edzésmódszerről?

 

Ha igen, az baj…

 

…mert a pulzuskontroll nem edzésmódszer, hanem egy eszköz az edzés hatásának monitorozására.

 

Az utóbbi időben több olyan bejegyzéssel találkoztam kezdő futó csoportokban, ahol azt kérdezi valaki, hogy a bejegyzésében közzétett pulzus érték jónak számít-e, vagy éppen az iránt érdeklődik, hogy milyen pulzussal érdemes futni. A válaszok se maradnak el persze és ahányan hozzászólnak, annyiféle megoldást javasolnak. 

cardiac-pulse-4240338_1280.jpg

Ebben a bejegyzésben nem célom az, hogy átfogó tudományos ismereteket közöljek a témáról. Nem az a lényeg, hogy korábbi szakdolgozatot, vagy kidolgozott vizsgatételt tegyek közzé, kiollózzak szakirodalmakból pár ...

Tovább Szólj hozzá

2020. dec 07.

Kinek kell edző, minek kell edző?

írta: Gyerefutni
Kinek kell edző, minek kell edző?

Én kérdeztem, ti mondtátok..

Az utóbbi időben megint megjelent a kérdés több futó csoportban, még egy zárt (futóedzőket) tartalmazó csoportban is elkerült a téma: minek kell edző? minek kell futóedző? Ugyanakkor ezekben a csoportokban egymást érik a kezdő futók által közzétett, sérülésekkel kapcsolatos bejegyzések.

gyere-futni-futo_edze_s-111-20200524-1024x682_1.jpg

Ha te is érintett vagy, feltetted-e már a kérdést magadnak: mi az oka annak, hogy alig néhány hónap után arról írsz, hogy kényszerpihenőre küld egy talpi hajlító, vagy egy achilles ín gyulladás, esetleg a szokásos térd, csípő, derék fájdalmak miatt hagysz ki heteket?

Mindeközben a “szakszerűen” oktatott sportolók évekig, évtizedekig edzenek komolyabb sérülés nélkül és ha történik is ilyen, az leginkább egy külső behatás, egy ...

Tovább Szólj hozzá

2020. okt 26.

Így születnek a bajnokok

írta: Gyerefutni
Így születnek a bajnokok

mi van a komfortzónán túl

Az utóbbi időben az időjárás többször megtréfált minket és kihívás elé állítja a sportolókat. Kivétel nélkül minden sportolót kihívás elé állít, de minket hobbi futókat, akik jellemzően a család és munka mellett, a pihenőidőből lecsippentve sportolunk, pláne kihívás elé állít.

  nature-3316870_640.jpg

Hétvége, reggel csörög az óra, kinézel az ablakon és szakad az eső…

 

Az ember azonnal talál két-három megdönthetetlen érvet arra, hogy miért ne kelljen ki az ágyból, miért maradjunk a begubózva a kanapén. Véleményem szerint senkit sem szabad hibáztatni amiatt, ha így dönt. Ez mindenkinek egyéni döntése kell hogy legyen. Mindenki maga dönti el, hogy mit vállal be és mit nem. Nyilván sok szempontot szem előtt kell ...

Tovább Szólj hozzá

2020. aug 25.

Már az izomláz sem a régi?!

írta: Gyerefutni
Már az izomláz sem a régi?!

Az utóbbi időben több alkalommal az edzéseimen a sportolók arról számoltak be, hogy edzés után már nincs izomlázuk. Érthető a kérdés: "miért nincs izomlázam edzés után?" ha klasszikusan az izomláz kialakulását még mindig összekötjük az edzés hatékonyságával... 

Mindenesetre láttam az arcokon, hogy valaki büszkén mondta, valaki "reklamálta", valaki kissé kétségbe esetten kérdezte miért nincs izomláza. 

 

Mi lehet baj?

 

  man-2227804_1280.jpg

Ahhoz, hogy megfejtsük a dolgot, először azt kéne tisztába tenni, hogy mi okozza az izomlázat. 

Mikor eldöntöttem, hogy erről egy cikket fogok írni egy pillanatra elpolemizáltam.  Na, persze nem az izomláz okán, hanem egy gondolatkisérlettel visszapörgettem az időt 30-40 évvel ez ...

Tovább Szólj hozzá

2020. aug 07.

Edző, vagy nem edző? Ez itt a kérdés

írta: Gyerefutni
Edző, vagy nem edző? Ez itt a kérdés

Egyre gyakrabban találkozni közösségi média felületek futócsoportjaiban, általában komoly referenciával és tekintélyt parancsoló szakmai múlttal rendelkező edzőktől ezzel a kifejezéssel

"Ma már mindenki lehet edző"

 

A szövegkörnyezet más és más, de legtöbb esetben azért kiérződik belőle a kicsit lesajnáló hangvétel. Alapból azt mondhatnánk, hogy némi joggal, hiszen olyan személyekről van szó, akik a ma Magyarországon elérhető összes képzést nem csak hogy élvezetek - évtizedek óta képzik magukat elméletben és gyakorlatban - de sok esetben oktatják is a szakmát és a két kezünk is kevés lenne felsorolni hány meg hány tehetséges atléta fejlődött a kezeik alatt. Érthető, ha piszkálja az önérzetüket, ha őket ...

Tovább Szólj hozzá

#sport #edző #futás #gyerefutni #futóedző #kilehetedző

2020. júl 14.

Mit ad neked a futás? Minket önismeretre tanít!

írta: Gyerefutni
Mit ad neked a futás? Minket önismeretre tanít!

Lehetne ez egy Coelho idézet is, de nem az. Szerintem, ez a kijelentés több egy hangzatos szlogennél, mert tömör összefoglalója, mégis sok minden kifejezője, egyszerűen minden benne van. Egy olyan megállapítás, amelyben minden benne van, ami sokak számra a futás esszenciája:  

 

A futás önismeretre tanít!

 

 

achieve-1822503_1280.jpg

 


Nem rég az egyik tagunk ötlete nyomán felröppent a kérdés a Gyerefutni csoportban, hogy mit is ad nekünk a futás és kértük a csoport tagjait, hogy mondják el pár sorban a gondolataikat. Volt aki videoüzenetben rögzítette, ebből egy nagyon jó kis motivációs video is készült, amit a Gyerefutni Facebook oldalon, csoportban és Youtube csatornán nézhettek meg. ( ...

Tovább Szólj hozzá

#sport #egészség#azegeszsegfontos #sópótlás #gyere-futni

2020. jún 08.

Kell-e fehérje futás közben?

írta: Gyerefutni
Kell-e fehérje futás közben?

 

Gyakran felmerül a kérdés, hogyan kell frissíteni futás közben? Milyen tápanyagokat és ásványi anyagokat kell pótolni és miből mennyit!

boy-2858732_640.png

Nem olyan rég azzal a kéréssel fordultak hozzám, hogy adjak tanácsot egy ultrafutás során a frissítési terv összeállításához.

Nem futottam még ultratávot, ezért nyilván csak általános alapelveket mondhattam! 

Mennyiségeket sem mondtam, nem is mondhattam értelemszerűen, mivel az teljesen egyéni, hogy kinek, miből mennyit kell pótolni. Minden azon múlik, hogy a tartalékainkból mennyit használunk fel.

 

 

Mi a frissítés alapelve?

 

A frissítés alapelve az, hogy sportolás közben folyamatosan "visszatöltjük" a szervezetünkbe azokat a szükséges anyagokat, amiket ...

Tovább Szólj hozzá

2020. jún 02.

Pár gondolat a futómozgás iskolázásáról

írta: Gyerefutni
Pár gondolat a futómozgás iskolázásáról

Már több alkalommal írtam arról, hogy a futómozgás fejlesztése alapvető fontosságú a futók számára. Sokszor hangoztatom, hogy a futás sport és nem játék, ezért ha egyszerű szabadidős tevékenységen túl komolyabb célja is van valakinek, akkor sportként kell tekinteni rá.

 

Mit jelent ez?  

 


Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan alapszabályokat kell betartani, mint minden más sporttevékenység során.
A szervezet félkészítése a terhelésre, a terhelés optimális adagolása edzés közben és a szervezet visszacsillapítása sportolás után ugyanolyan alapelv minden sportban. Ez alól nem kivétel a futás sem!!

athletics-229808_640.jpg
Írtam már erről több blogbejegyzést is, ahol megbeszéltük, megértettük hogyan működik a testünk fizikai terhelés ...

Tovább Szólj hozzá

2020. máj 03.

Lehet-e szénhidrát nélkül maratont futni?

írta: Gyerefutni
Lehet-e szénhidrát nélkül maratont futni?

Nem rég kaptam egy érdekes kérdést, ami arról szólt, hogy lehet-e maratont futni, úgy hogy közben nem pótoljuk a szénhidrátot. A kérdező elmondta, hogy kísérletező kedvében kipróbálta és egyszer 37, másodszor 39  kilométerig jutott. Az volt a kérdése, hogy vajon, ha tovább gyakorolja, akkor lehetséges-e hogy végig fogja bírni! Érdekes kérdés ez, ezért gondoltam, hogy megér egy önálló blogbejegyzést is. 

  athletics-3108412_1280.jpg

Hogyan működik az energiatermelés

 

Szóval kezdjük az elején és válasszuk szét a kérdést. Először nézzük meg, hogy lehet-e elméletben szénhidrát pótlás nélkül lefutni 42 kilómétert és utána térjünk ki arra, hogy miért csak 37-39 kilométerig jutott az illető. 

...

Tovább Szólj hozzá

süti beállítások módosítása