Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Huszonöt év múlva eltűnnek az elefántok?

animals_hdwallpaper_african-elephants_65627.jpg

Huszonkilenc afrikai ország kéri az elefántcsontkereskedelem betiltását, az elefántvadászat a legnagyobb szárazföldi állatok kihalásához vezethet.

2010 és 2012 között több mint 100 ezer elefántot öltek meg, 33 év alatt a populációjuk 61%-kal csökkent. Már csak kevesebb mint félmillió afrikai elefánt él. 

„Velük együtt megölik a vadőröket is, és az illegális elefántcsontkereskedelem finanszírozza a terrorizmust, amely destabilizálja az egész zónát” – mondta Azizou el Hadj Issa, Benin volt agrárminisztere, az African Elephant Coalition tanácsának elnöke. Vannak azonban változások: 5 év alatt 260 tonna elefántcsontot semmisítettek meg 20 országban. A legnagyobb tüzet Uhuru Kenyatta, Kenya elnöke gyújtotta meg tavaly áprilisban Nairobi központi parkjában, ahol kb. 6700 elefánt 3 méteres agyarainak 11 halmát égették el. Júniusban az Egyesült Államok is lépett: megtiltotta az elefántcsont kereskedelmét kevés kivétellel (antik tárgyak, vadásztrófeák, hangszerek). Kína, a világ legnagyobb elefántcsont forgalmazója megtiltotta importját és az év folyamán lezárja a belső piacot is.

Szükség van azonban az elefántcsont legális forgalmazásának csökkentésére is, mert ez is magával vonja az illegális kereskedelem növekedését. 2008 és 2012 között az afrikai országokból legálisabb 7761 elefánttrófea, 15876 agyar és 161.402 kg egyéb elefántcsont került ki. Ennek a kereskedelemnek a megszüntetésére 27 afrikai ország követeli a teljes betiltást.

A kérdést szeptember 24 és október 5 között vitatják meg Johannesburg-ben, a Cites,  a kihalófélben lévő állatokkal foglalkozó szervezet kongresszusán.

„Az USA és Kína nyitása után a kulcs az Európai Unió maradt” – mondta Ilarea di Silvestre, az Eurogroup For Animals tagja. Az EU-bizottság küldött az Európa Tanácsnak egy feljegyzést, amelyben javasolja, hogy tiltsák meg az elefántok kereskedelmét, elő és lelőtt, feldarabolt állapotukban is. 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

na4 2016.08.30. 15:09:20

Borzalmas. Nincs más, be kell vezetni azt, ami Indiában van. Ha orvvadászt találnak, vagy tetten érnek, a helyszínen agyonlövik, és még a rendőrségnek sem kell bejelenteni. Orvvadász, dögöljön.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása