GLOSSZA


A blog elköltözött - mindjárt átirányítunk

2020. szeptember 01. 12:27 - B.Log

Költözöm... és elárulok egy titkot :)



A blog elköltözött....átirányítunk.



Végül mégis a költözés mellett döntöttem és a wordpress-en folytatom a blogolást. Legújabb cikkemet, amely a Színművészeti Egyetemhez kapcsolódik, már ott, azaz a GlosszaBlog.Wordpress.com-on olvashatod - tarts velem!
Nem annyira egyszerű ám ez a döntés jó pár év és jó pár bejegyzés után... Bár a régi cikkeimet végül sikerült átköltöznem, a népszerűségükhöz kellett az Index.hu és a blog.hu-is. Utóbbi azzal, hogy néhány alkalommal kitett az index.hu-ra, az index.hu pedig azzal, hogy húsz éve alatt olyan olvasóközönséget gyűjtött maga köré, akik fogékonyak voltak a gondolataimra, így a legnépszerűbb cikkeim tízezres olvasottságot kaptak. ezek voltak a legolvasottabb bejegyzések: 

A legnépszerűbb írásom evör, több, mint 30 ezer olvasóval:  Ha nem akarsz nemzeti konzultálni: kíméld meg magad tőle és védd meg a fákat, rögtön utána pedig a "párja" következett: Kéretlen válasz a nemzeti konzultációra, aminek mintájára a legújabb konzultációra is készült újabb kéretlen válasz. A legolvasottabb tíz között találsz cikket "A nagy nyugdíjmeséről", több cikket a #metoo kapcsán, egy választ az örökzöld "Miért akarja a katolikus egyház annyira betiltani az abortuszt"-kérdésre , és egy bejegyzést a tudatos adományozásról. A top10 közül a legkevésbé olvasott cikk (a női parkoló történetéről) is kis híján tízezres olvasottságot ért el a blog.hu számlálója szerint..

 

 

 

 

 

Címkék: index.hu csá
komment
2020. július 24. 18:39 - B.Log

EU-megállapodás: nincs vége

Orbán korán örült



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az index.hu érthető módon magával van elfoglalva (pontosabban közben otthagyták az újságírók, szerkesztők jelentős része), a kormánymédia meg kevésbé számol be az ilyesmiről, de az Európai Parlament lényegében visszadobta az Európai Tanácsnak a héten elfogadott megállapodását. A parlamentnek több kifogása is van, és ezek egyike, hogy nem a Helyreállítási Alap keretében nem elég hangsúlyos a jogállamiság védelme:

"9. [az Európai Parlament] határozott sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az Európai Tanács jelentősen gyengítette a Bizottság és a Parlament arra irányuló erőfeszítéseit, hogy a többéves pénzügyi keret és az Európai Uniós Helyreállítási Eszköz keretében fenntartsák a jogállamiságot"

A teljes (nem túl hosszú) szöveg magyar nyelven itt olvasható!

komment
2020. július 24. 15:27 - B.Log

Konzervatív újságíróképzés 20 év után újratöltve

MTV Akadémia 2.0



A blog elköltözött....átirányítunk.



Sűrűn mondogatom, hogy igazából nincs új a fideszes nap alatt - mindennek a csírája megvolt már az 1998-2002-es ciklusban -  és ez arra a hírre is igaz, miszerint a közmédia és a közszolgálati egyetem újságíró-szerkesztő képzést indít idén ősztől. Ugyanez történt 2000-ben: "MTV Akadémia" indult az akkori kormánypárti médiában erősen hájpolt és az MTV vezérigazgató tanácsadójaként működő néhai Lovas István kezdeményezésére. (Aki kíváncsi Lovas István viselt dolgaira, pl. a 1962-ben nemi erőszak és lopás miatti büntetőügyére vagy az 1989-90-es németországi és USA-beli családügyi pereire - nem fizetett gyerektartás, zaklatás, a kislányai szeme láttára elkövetett nemi erőszak, és a Lovas barátja kutyája által arcon harapott kislánya ügye - olvasson utána az ÉS 2001-ben megjelent többrészes cikksorozatában.) 

2000. őszén indult az "MTV Akadémia" a magyar televízió és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem együttműködésében. A felvett hallgatók annak idején bőkezűnek számító (ha jól emlékszem, kb. havi 80.000 forint, adómentes) ösztöndíjat kaptak (a minimálbér 2001-től havi 40 ezer ft volt), és a kétéves képzés végén két évet kellett a tv-nél dolgozniuk (szintén akkoriban bölcsész pályakezdőnek igen jónak számító fizetésért, emlékeim szerint 200-251 ezer forintért) - mindezt közpénzből úgy, hogy a régebb óta működő újságíró-iskolák nem részesültek ilyesféle állami finanszírozásban, mint azt az ÉS 2001. évi január. 5-i számában megjelent nyílt levélből megtudható. Akkoriban még fennakadtak azon, hogy a "közszolgálati újságírást" elkülönítik a normál újságírástól, ahogy azon is, hogy a közszolgálati média egyházi intézménnyel, azaz egy a világnézeti semlegesség követelményeinek nem megfelelő partnerrel indít képzést, mindezt közpénzből. 

Álljon itt Papp László Tamás 2001. januári kérdéssora (az ÉS 2001/1-es számából), csak hogy lássuk, mára mennyire eltompultunk (mármint az öregek; a fiatalok már elve ebbe nőttek bele és észre sem veszik a turpisságokat)

  - Szíveskedjenek közölni velem az MTV Akadémián tanító újságírók nevét, az általuk oktatott tárggyal egyetemben.
      - Önök szerint nem sérti az állam világnézeti semlegességének országgyûlési határozatban deklarált elvét, hogy közszolgálati újságírók oktatása egyházi intézményben folyik?
      - Miképp választották a képzés háttérintézményének a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet? Volt nyilvános tender vagy pályázat, amelyen más intézmények szintén indulhattak? Ha nem, miért nem?
      - Ha a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Önök szerint megfelel a világnézeti semlegesség követelményeinek, akkor folyhatna ilyen képzés a Hit Gyülekezete Szent Pál Akadémiáján vagy a Tan Kapuja Buddhista Fõiskolán is?
      - A Miniszterelnöki Hivatal a képzésben együttmûködõ partnerintézményként szerepel. Miért nem szerepel ott a MÚOSZ, amelynek lényegesen több köze van az újságíráshoz?
      - Ha Önök szerint a közszolgálati újságírás a médiatudomány speciális válfaja, amelyre szakosodni kell, akkor miért jelentkezhet rá bárki, miért nem csak a szakirányú végzettségûek (kommunikáció, bölcsész, marketing)? Az MTA és a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem által indított közgazdasági szakújságíró-képzésre is csak szakirányú diplomával lehet jelentkezni.
      - Ma, amikor a felsõoktatásban zajló médiatudományi képzés, más bölcsész szakokhoz hasonlóan anyagi gondokkal küzd, nem lenne célszerûbb ezt a pénzt a már meglévõ intézmények fejlesztésére költeni?

Egyébként érdemes elolvasni George Lakoff magyarul is megjelent Ne gondolj az elefántra! című könyvet, amely nagyon szépen felvázolja, az amerikaik republikánusok konzervatív jobboldala sok évtizedes munkával és rengeteg, képzésekre, ösztöndíjakra, pályakezdők mentorálására fordított beruházással a maguk kedvére formálják a jövőbeli elitek gondolkodását és megszerezze azt a hatalmat, amellyel most rendelkezik.

komment
2020. július 24. 11:47 - B.Log

Szolgálati, avagy a jövő



A blog elköltözött....átirányítunk.



Bár a blog.hu-ra és az Index-hu már egy ideje szét lett választva és nem most lett bizonytalan sem a blog.hu, sem az index.hu sorsa (nem ragozom), valószínűleg úgysem fogom megállni, hogy ha másképp nem lehet, máshol ne folytassam. Egyelőre a biztonság kedvéért a GlosszaHu.wordpress.com helyett végül GlosszaBlog.wordpress.com oldalt foglaltam le, a cikkeket lementettem, a többit meg meglátjuk. 

komment
2020. július 24. 11:33 - B.Log

Kéretlen válasz a koronavírusos nemzeti konzultációra

Ha nincs jobb ötleted, nyomtasd ki és küldd be



A blog elköltözött....átirányítunk.



Megérkeztek a nemzeti inzultációs, akarom mondani, konzultációs kérdőívek (aki nem kér több konzultációs kérdőívet, az itt talál útmutatót a feltűnésmentes leiratkozásra), és a Glossza úgy döntött, a korábbi konzultációhoz hasonlóan most is végigmegy a kérdéseken - rajtunk ne múljon az ország jobb sorsa :). 

Copyright: ez a válasz közkincs. Ha nem akarsz sajátot írni, kinyomtathatod, beteheted a konzultációs borítékba és elküldheted a kormánynak.

Lássuk tehát: 

Tovább
komment
2020. július 10. 12:28 - B.Log

A koronavírus igazi oka

Konteóposzt



A blog elköltözött....átirányítunk.



Aszongya, ez a koronavírus emberi találmány, és a "védekezés" teljesen túl van tolva. De ma reggel óta megvan a válasz a mindent megmagyarázó cui prodest kérdésre is. Nem Soros, nem Bilgéc, nem: maga Orbán Viktor, a magyar nép falusigazda-atyja gondoskodik rólunk, hiszen így ahelyett, hogy külföldi tengerpartokra, hegyekbe kóborolnánk pihenni, a magyar riviérára kell mennünk és ezzel, a Mészáros Tiborc gáz-da beruházásait hizlalva, a Magyar Családban marad a Magyar Forint.

komment
2020. július 10. 06:30 - B.Log

Freund Tamás és a tudományosság



A blog elköltözött....átirányítunk.



6ae67fc517724dbd763e9784ea348dd7.pngAzért meglehetősen bizarr, amikor olyasvalakit választanak egy tudományos testület élére, akinek finoman szólva is kissé sajátos elképzelései vannak a tudományosság mibenlétéről. 

Apróság, hogy Freund Tamás a “külföldi eladhatóság”-ot a kutatói teljesítmény mércéjének állítja be, holott közismert, hogy a specifikus helyhez, kultúrához, nyelvhez kapcsolódó kutatói tapasztalat (mondjuk a magyar reneszánsz zene terén) máshol nehezebben "piacosítható". Ahogyan az ilyen témájú tudományos cikkek is kevésbé helyezhetők el nemzetközi folyóiratokban, és alacsonyabb az idézettségük. Az már a vicc kategóriája, hogy a neki nem tetsző kutatási eredményeket produkáló kutatókról egyszerre állítja, hogy tudományos közleményeiket csak politikai irányultságuk miatt közlik, és hogy külföldön nem rúgnak labdába. 

Az viszont egészen elképesztő, hogy Freund azt feltételezi, a kormánypártiság/ellenzékiség és a kutatói teljesítmény között összefüggés áll fent. Ha Freund ilyen összefüggést feltételez, akkor az ő kutatói tevékenységével kapcsolatban is fel kell tennünk pl. azt a kérdést, vajon mi történne, ha Freund saját kutatásai során olyan eredménnyel szembesülne, amely tényszerűen cáfolna valamely politikai vagy egyéb magánemberi álláspontját. Felülírná álláspontját, vagy a kutatási eredményt hallgatná el? Őnála a valóság győzne, vagy a hite, a meggyőződését vagy a doktori esküjét áldozná fel? Esetleg fel sem fogná, hogy kutatása eredménye valamely kedves hiedelmét cáfolja? Az ő kutatásai  akkor is nyitottak lesznek az eredmény vonatkozásában, ha ennek politikai tétje van? Mennyire sikeresen oldaná fel a kognitív disszonanciát?

Persze fordított irányban van, sőt kell, hogy legyen kapcsolat a tudomány és a politika között: elvégre a jó kormányzás arról ismerszik meg, hogy a tényekre, azaz tudományos módszerekkel szerzett ismeretekre alapozza szakmapolitikai döntéseit. Amiből fordítva következik, hogy ha van „ellenzéki” tudomány, a kormányzás nem a valóságra alapozza intézkedéseit. És, persze, mint mindenki másnak, a kutatónak is illik felszólalnia, amikor valakik hülyeséget beszélnek arról, amit ő kutat.

Nem a tényekre alapozó kormányok ugyan előszeretettel a bölcsész- és társadalomtudományokat lehetetlenítik el. De a többi tudományág sem érezheti magát biztonságban. Mégis, kinek kell geológus, aki felszólal, mert egy kiemelt beruházás arra alkalmatlan talajra épül? Biológus, aki valamely ritka élőhely megőrzéséért száll síkra? Meteorológus, aki tiltakozik, hogy egy tervezett épület ellehetetleníti az előrejelzésekhez szükséges adatok gyűjtését? Epidemológus, aki tudományos érvekkel cáfolja az operatív törzs állításait?

komment
2020. július 02. 22:25 - B.Log

A genderkreacionisták



A blog elköltözött....átirányítunk.



Alábecsüljük, mekkora tétje van a “genderellenességnek” azok számára, akik tűzzel-vassal küzdenek nemcsak azok ellen, akik a köz számára is látható módon valamilyen szempontból nem követik azokat a nemhez kötött életutakat, forgatókönyveket, amelyeket „kellene”, hanem még azok ellen is, akik mindezt tudományos vizsgálat tárgyává is teszik.

Tovább
komment
2020. április 30. 15:06 - B.Log

Műelemzési segítség KDNP-hívők számára



A blog elköltözött....átirányítunk.



Viccet magyarázni persze rossz vicc, dehát felelős állampolgárként mégsem hagyhatjuk polgártársainkat tudatlanságban, mert még hülyét csinálnak magukból (ld. még az Ikszeket, akik Spiró György azonos című regény negatív szereplőinek nevét vették magukra). -  Pápai Gábor karikatúráján háborodott fel a KDNP, amelynek megsemmisítésére petíció is indult (mármint a karikatúra megsemmisítésére, nem a KDNP-ére), sőt, a keresztényüldözési államtitkár, Azbej Trisztán is felszólalt. 

Namármost, persze értjük, hogy vannak hívők, akik számára minden, de tényleg minden a hit tárgya körül forog, de ebből nem következik, hogy ez másokra is igaz, mármint, hogy mindenki más is mindig arra gondol, akármit is mond. Hogy tudjuk, mi az ábra, nézzük tehát - szigorúan oktatási céllal! - magát a Népszavában megjelent corpus delictit: 

Tovább
komment
2020. április 18. 10:35 - B.Log

Közalkalmazotti bér helyett minimálbér



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nem annyira a kulturális dolgozók helyzetének megingatásáról, hanem elsősorban a kulturális intézmények kiéheztetése lehet annak a törvényjavaslatnak a célja, amely a kulturális intézmények dolgozóitól megvonná a közalkalmazotti státuszt. 

Tovább
komment
2020. április 12. 06:29 - B.Log

A megbocsátás kultusza és a bántalmazás



A blog elköltözött....átirányítunk.



A bocsánatkérés a hibajavításnak a társadalmi béke szempontjából fontos eszköze - lehetne, ha jól csinálnánk. De a valóságban arra használjuk ezt az eljárást, hogy a sértettet megbocsátásra kényszerítsük, az elkövetőt futni hagyjuk, és minden maradjon a régiben.

Tovább
komment
2020. április 10. 14:56 - B.Log

Semjén Zsolt harca a természet ellen



A blog elköltözött....átirányítunk.



Ráolvasásos jogszabályalkotással akarja Semjén Zsolt elfedni azt a rést, amit a transzszexuálisok léte üt a világképén, de a természet erősebb: az interszexuális újszülötteknél a Semjén-féle bináris születési nem nemes egyszerűséggel értelmezhetetlen. A Semjén-féle társadalmi nemi elvárásokról nem is beszélve.

Tovább
komment
2020. február 11. 13:06 - B.Log

De, igenis tanítsatok fasiszta írókat!



A blog elköltözött....átirányítunk.



Megjelent az új Nemzeti Alaptanterv, amely alaptantervnek nem alaptanterv (ehhez túlságosan részletekbe menően szabályoz), nemzetinek meg csak annak nemzeti, akit nem zavarja az édes anyanyelvének megerőszakolása. Lett is egy rakás tiltakozás, többek közt egy rakás magyartanár "Nem tanítok fasiszta írót"-táblával szelfizik. Pedig nincs igazuk! 

Tovább
komment
2020. január 14. 07:58 - B.Log

Nincs új a Fidesz alatt: büntiben a főváros



A blog elköltözött....átirányítunk.



Úgy hírlik, a kormány pénzmegvonással bünteti az ellenzéki vezetést választó fővárosi lakosságot. Én megmondtam - nem azért, mert jós lennék, hanem azért, mert 1998-ban is éltem már, és sokakkal ellentétben nem felejtek.

Tovább
komment
2020. január 11. 06:44 - B.Log

Amire a feleséggyilkos képtelen. Avagy: a monogámiamánia halálos



A blog elköltözött....átirányítunk.



A nők életének leginkább akutan életveszélyes időszaka nem annyira a bántalmazóval való együttélés, hanem a válás körüli időszak a szakítás bejelentéstől a tényleges szétköltözést követő időszakig. Ami teljesen logikus: 

Tovább
komment
2020. január 09. 06:55 - B.Log

Személyügyi javaslat a meddőségi központok irányítására



A blog elköltözött....átirányítunk.



Ki lehetne alkalmasabb a 317, 318 és 319/2019-es kormányrendelektekben 2022. december 31-ig államosított meddőségi központok közös irányítására, mint Veres András? Helyettesének pedig nevezzék ki Frivaldszky Editet, aki annál Citizen Go-nál aktív, amelyen petíciót indítottak a meddőségkezelés emberségesebbé (azazhogy Istennek tetszőbbé) tételéért. 

/irónia off

(Igen, vannak ellentétek kormányközeli körökben is, de a gyerekvállalást illetően paradox módon az ellentét ellenére is egy állásponton vannak: a gyerekvállalás nem lehet vállalás, azaz egyedi párok szabad döntése, hanem sors, amely alól nem lehet kitérni - míg Nováknál a meddőségkezelés "ingyenessé"tételével még egészségügyi alkalmatlanság sem lehet kifogás a gyereknemszülésre, a katolikus egyház tanításai bármely irányú családtervezés (mind a hatékony fogamzásgátlás, mind a lombikeljárás) elutasításával szolgáltatja ki az egyént a termékenység esetlegességeinek: egyik esetben sem te magad döntesz. Hasznos dolog ez, hiszen a magyar társadalomban a gyerek érdekében a szülőtől nem kiállást, hanem kussolást vár el.) 

A rendeletek: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/aca5e7a19716f57fa1e79ddd814fb473b1bad1d7/megtekintes
A gazdasági háttérről: 
https://mfor.hu/cikkek/makro/kunetz-zsombor-csak-politikai-haszonszerzes-a-meddosegi-kozpontok-allamositasa.html
https://444.hu/2020/01/07/kivegzi-a-megmaradt-magankozpontokat-az-allami-nyomulas-a-meddosegi-ellatasban 

komment
2019. november 29. 12:35 - B.Log

A környezetvédelem rövid története



A blog elköltözött....átirányítunk.



A tudatlanság akkor sem erény, ha lelkes és jó szándékú fiatal aktivisták nem ismerik az általuk képviselt ügy múltját, és ez a környezetvédelemre is igaz – már ha tényleg az a cél, hogy megoldjuk a problémát, mert az nem fog menni, ha újratermeljük a korábbi generációk kudarcait. Nem ma történik először, hogy egy emberi civilizáció lefűrészeli azt az ágat, amin ül, de ma kerültünk először oda, hogy globálisan csináljuk. 

Tovább
komment
2019. november 27. 00:08 - B.Log

Amit neked kell megtenned a bántalmazás felszámolásáért



A blog elköltözött....átirányítunk.



allj.jpgHétfőn tartottuk a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját, amelynek alkalmából az idén is számtalan városban (Budapesten is) a nők hatékonyabb védelméért tüntettek – jobb jogszabályokért, hatékonyabb bűnüldözésért, több segítségéért az áldozatok új életkezdéséhez, az évekkel ezelőtt aláírt Isztambuli Egyezmény törvénybe iktatásáért. De egy nagyon is lényeges szempont gyakran kimarad a követelésekből. 

Tovább
komment
2019. november 03. 06:11 - B.Log

Racionálisan az abortuszról



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az embrió a terhesség 6. hetébne. Forrás: gynmed.tnA művi terhességmegszakítás témája rendszeresen előjön, amikor valamely országban épp magukat konzervatívnak nevező körök média- (vagy Facebook-)figyelmet kapnak. Ezek a viták jellemzően meddők, mert érvek helyett az érzelmek (esetenként a vallásos, azaz megkérdőjelezhetetlen beállított hit) uralják őket. Térjünk vissza a valóság talajára. 

 

 

 

 

(Kép: Petezsák a terhesség 6. hetében, gynmed.at)

Tovább
komment
2019. október 27. 11:46 - B.Log

Utazás Erdélybe, alvászavarokkal. Avagy: Könnyebben kelnek-e a magyar tanulók, mint a párizsiak?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Jetlaged van ma? Nem bírod az óraállítást? Most még elmegy, de a tavasszal nagyon hiányzott az az egy óra? 
Hány napig szenvedtél, amikor legutóbb Erdélybe utaztál? Alig emlékszel arra, hogy órát kellett állítanod? Akkor a tavasszal mitől szenvedtél is ennyire az óraállításkor, amikor kb. ugyanannyi történik, mint amikor átléped a magyar-román államhatárt? Amikor nyugat felé utazol légvonalban úgy 1200 km-re, akkor ez hány napra borítja fel az életedet (és ne feledd ebből kivonni az utazásból fakadó fáradtságot és izgalmat, mint alvást zavaró tényezőket).  

Tovább
komment
2019. október 08. 12:54 - B.Log

A sárdobálás, a jelölt magánélete és a választó



A blog elköltözött....átirányítunk.



A sárdobálásos választási kampány nem új jelenség, és az álhírek és a deepfake korában a választónak még nehezebb megállapítania, egyáltalán igaz-e az, amivel vádolják a jelöltet - a "csúnya" dolgokat előszeretettel a választási kampány hajrájában hozzák elő, így aztán kézenfekvő, hogy akár igaz a hír, akár nem, a választási eredmény befolyásolása a nyilvánosságra hozatal célja. Azt viszont már sokkal könnyebb eldönteni, hogy egyáltalán van-e jelentősége valamely jelölt magánéleti ügyének a kiteregetésének. 

Tovább
komment
2019. szeptember 07. 18:59 - B.Log

Javaslat a nők szülési hajlandóságának növelésére



A blog elköltözött....átirányítunk.



A nők szülési kedve, amelyet a Fidesz-KDNP politikusai a napokban lezajlott II. Demográfiai Csúcs című születésszám-növelő konferencián hiányoltak, korlátozottan növelhető. Van azonban egy eszköz, ami a jelek szerint a lehetetlent eredményezi: pár hétre gyesre kell küldeni az apákat. Egy spanyol kutatás szerint (magyarul itt) ugyanis azok az anyák, akiknek a párja pár hétre otthon maradt a gyerekkel, az első gyerek után átlagban több további gyereket szeretnének, mint azok a nők, akiknek a férje nem maradt otthon. 

Tovább
komment
2019. szeptember 06. 11:56 - B.Log

Hogyan állítsuk meg a bántalmazást?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Mostanság több családtag-gyilkosság is médiafigyelmet kapott, pedig mindennapos ügyek ezek (évente 50-70 feleséget öl meg a férje Magyarországon, és időnként egy-egy bántalmazott is agyonveri a bántalmazóját. Az isztambuli egyezmény sokat követelt (és indokolt, mert az egyezmény felülírja a nemzeti jog hiányosságait) ratifikálása és a rendőrök továbbképzése azonban édeskevés a családirtások megakadályozására. A párkapcsolati erőszak és a gyerekbántalmazás egymással összefüggő jelenségek, amelyek kezelése és megelőzése csak rendszerszinten oldható meg. Annál is inkább, mert egy bántalmazó párkapcsolat, amennyiben gyerek is él a háztartásban, egyben gyerekbántalmazó kapcsolat is. Ha egy szülő rendszeresen horrorfilmeket nézet végig a gyerekével (amitől a gyerek szorong, rémálmai vannak, esetleg bepisil), akkor ez magától értetődően felháborodásra talál, de ha ugyanezt nézeti vele végig élőben, akkor meg nem akkora a baj, amíg nem a gyereket verik félhülyére?

Tovább
komment
2019. szeptember 04. 12:03 - B.Log

MTA-ból ELKH - hogyan teszünk tönkre egy márkanevet



A blog elköltözött....átirányítunk.



A Magyar Tudományos Akadémia szívatásának persze van egy "márkaromboló" vonatkozása is, amiről eddig kevés szó esett. Azzal, hogy a kutatóintézeteket kiszervezik az újonnan létrejött Eötvös Lóránd Kutatási Hálózatba, a magyar tudomány művelői többek közt (az eddig élvezett viszonylagos kiszámíthatóság és kutatási szabadság elvesztése mellett) elesnek az "MTA" márkanév használatától is. Tudományos cikkei fölött a neve melletti "affiliation"-ként, azaz intézményeként immár nem a teljesítményével elsimertséget szerzett MTA, hanem a tök ismeretlen elkh szerepel.

Minden kutató, aki szokott nemzetközileg jegyzett folyóiratokban publikálni, netán külföldi kollégákkal együtt cikket írni, most kénytelen széles körben hosszan elmagyarázni, hogy a magyar parlament egy tollvonással a ténylegesen végzett kutatómunkát leválasztotta a Magyar Tudományos Akadémiáról és egy vadiúj intézménybe szervezte ki.

És minden kutató, aki nemzetközi forrásból pénzt nyert, kénytelen elmagyarázni a projektpartnereinek és a támogatójának, hogy ő most már nem a 200 év alatt ismertséget és elismertséget szerzett MTA részeként dolgozik a projektben. Ha nem ő maga a projekt koordinátora, akkor most a koordinátornak magyarázhatja a részleteket, hogy az a támogatóval (pl. az EU valamely hivatalával) el tudja intézni az intézményváltozással kapcsolatos adminsiztrációt. 

És aki most készül pályázatot írni, az magyarázhatja a reménybeli támogatónak, hogy az ő intézménye ugyan vadiúj, de mégis rendelkezik (rendelkezik-e vajon...?) azzal a tudományos háttérrel és pénzügyi-adminisztrációs szaktudással és kapacitással, amely szükséges a tervezett projekt sikeres lebonyolításához. Ugyanis a kutatási pályázatok odaítélésénél a korábbi pályázatok során szerzett referenciák is számítanak. 

Ha netén egy következő lépésben az ELKH-t is szétcincálják és különféle csoportjait különféle egyetemekhez csapják (esetleg majd az is tanítani kényszerül, aki kiváló kutató, de a tanításhoz nincs affinitása...), akkor lehet persze, hogy papíron picikét javulnak az egyetemek kutatási statisztikái, de összességében inkább kevesebb projektre fognak külföldi finanszírozást a magyar tudományosság konyhájára hozni, mintsem többet - borítékolható, hogy feszültségek keletkeznek tanárok és "szabad" kutatók között, és az egyetemi adminisztráció sem fogja bírni a pályázatokkal kapcsolatos pluszterheket. A maradék ELKH pedig mérete és kapacitásai miatt kb. el is felejtheti a nemzetközi színvonalt és pályázati bevételt.

komment
2019. augusztus 19. 07:00 - B.Log

A patjomkin-kerítésnyitás igazi hőse



A blog elköltözött....átirányítunk.



Számos szimbolikus pillanata van a rendszerváltásnak, de közülük kevés "valódi". Nem a rendszerváltás döntő pillanataira emlékezünk, hanem megrendezett "marketing-eseményekre". Egy ilyen a Páneurópai piknék néven ismertté vált rendezvény, amelynek mégis lett valódi hőse: Bella Árpád. 

Tovább
komment
2019. augusztus 13. 05:52 - B.Log

Magyarország 29 éve 2 képben (+2 bónuszkép)



A blog elköltözött....átirányítunk.



Maradt még kérdés? 

1990: 

2019:

 2019.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1. kép: a Fidesz 1990-es választási plakátja; 2. kép felső rész: internetes mém úgy 2015-ből, az alsó rész a Coca Cola plakátja. A felső rész helyett használhattam volna a HVG 2017-es címlapját is:

És még egy plakát az 1990-es évekből - akkoriban meztelen nőkkel kizárólag autókat, barkácscikkeket és egyéb "férfi" terméket volt szabad reklámozni, női magazint semmiképp, ráadásul egy olyan nő, aki öntudatos testtartással, nem szégyellve a mellét..., ráadásul a férfi fehérneművé degradálva... (plusz még megfordítja-kifigurázza azt a régi, ámde a 20. századig bizonyos országok jogában érvényes "coverture" nevű elvet, hogy a zasszony önállóan nem szerepel a nyilvánosság előtt, csak a férje "takarásában") na, ezen gyakorolta a KDNP a pszeudoerkölcsi kiborulást. 

 

 

komment
2019. július 08. 12:41 - B.Log

A csúcsjelöltrendszer mint demokráciadeficit



A blog elköltözött....átirányítunk.



Elsőre logikusnak tűnik, hogy az EP-választásokon legtöbb szavazatot kapott párt jelöltje legyen a főnök, a csúcsjelölt "megbuktatása" pedig antidemokratikus. De ez csak akkor lenne igaz, ha az EU-ban a legnagyobb párt mindent vinne - az EU döntéshozatala azonban ennél demokratikusabb.

Tovább
komment
2019. május 29. 07:25 - B.Log

Kik szavaztak vasárnap?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Meglepte a közvéleménykutatókat a vasárnapi európai parlamenti választás eredménye, azon belül is az, hogy a DK a vártnál jobban, míg a szocialisták és a Jobbik gyengébben szerepelt. Pedig megvan a dolognak a logikája. 

Tovább
komment
2019. május 13. 12:11 - B.Log

Lopni segít a bíboros



A blog elköltözött....átirányítunk.



Előző életében szerzett szaktudását felhasználva (és saját közössége hetedik parancsolatát megszegve) lopni segít a bíboros, és a fél világ tapsol ahhoz, hogy más kárára állítja be magát és szervezetét a szegények bajnokának. 

Tovább
komment
2019. április 17. 19:49 - B.Log

Drágán fizetnek majd a Notre-Dame-adományokért a franciák



A blog elköltözött....átirányítunk.



Hétfőn este leégtek a párizsi Notre-Dame székesegyház 800 éves tetőgerendái. Szerdára százmilliós összegű adományokat ajánlottak fel - az ezek után járó adókedvezmények sokba fognak kerülni a francia adófizetőknek. 

Tovább
komment
2019. április 07. 06:50 - B.Log

Minek a női politikusok, vállalatvezetők?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Más kérdésekhez hasonlóan itt is két ellentétes álláspont feszül egymásnak: vérlázítóan alacsony a nők aránya a közéletben az egyik oldalról, a másikon pedig azt hangoztatják, "nem ez a nők dolga" - persze ez utóbbi alól felmentve érzik magukat azok a közéleti nőkre, akik emellett szólalnak fel (a Novák Katalinok, Frivalszky Editek és Dúró Dórák valahogy nem húznak haza a konyhába szülni kizárólagos időtöltésként). De hogy mi is lenne az értelme annak, hogy a nők részt vegyenek az ország- és vállalatvezetésben, az ebben a vitában elsikkad.

Tovább
komment
2019. április 06. 11:59 - B.Log

Ne szavazz olyasmire, amit nem olvastál el!



A blog elköltözött....átirányítunk.



A pozsonyi törvényhozás magyar tagjai utólag döbbentek rá, hogy betiltották (az összes többi külföldi himnusszal együtt) a magyar himnusz éneklését, hacsak nincs jelen magyar delegáció. A törvény ellen csak a lesorosbérencezett Zuzana Čaputovát támogató három jobb-, centrista, ill. baloldali liberális párt képviselői szavaztak. Az egyetlen adekvát választ erre a helyzetre az államfő adta, és ez neked is szól:

Tovább
komment
2019. március 08. 06:56 - B.Log

Nemvirág nőnapra



A blog elköltözött....átirányítunk.



Ma 40 éve, 1979. március 8-án 100.000 iráni nő az utcára vonult a "nőknek illő" viselet, a fejkendő "választhatóan" mindent takaró felsőruházat+hidzsáb vagy csador formájában való kötelezővé tétele ellen (a nők nem a valláserkölcs, hanem a hideg miatt vannak kabátban). A nőknek amúgy volt tapasztalata tüntetésből: az értelmiségitől a munkásnőkig nagy számban képviseltették magukat a tiltakozó mozgalmakban és a tüntetésekben, megdolgoztak és meghaltak egy új Iránért. 
(A kép forrása, valamint cikk angolul.)

Tovább
komment
2019. február 24. 11:03 - B.Log

A transznemű szaúdi nagykövet



A blog elköltözött....átirányítunk.



Ríma bint Bandár bin Szultan bin Abdel-Azíz személyében Szaúd-Arábia nőt nevezett ki amerikai nagykövetnek. A nagyköveti poszt a családban marad, és ettől persze nem változik a szaúdi nők jogi helyzete - egy-egy nő fiúsítása Magyarországon sem hozott több jogot a nőknek. 

Tovább
komment
2019. február 09. 07:02 - B.Log

Mit csináljunk a zaklatóval, ha művész?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nem menekül a kérdés elől az, aki szerint mondjuk most konkrétan Marton László (vagy a kéretlen maszturbálási bemutató után szintén hamar visszatérő Louis C.K.) esetében nem is történt semmi vagy legalább semmi súlyos

Tovább
komment
2019. február 04. 16:56 - B.Log

A miniszter, a versenyjog és az MTA



A blog elköltözött....átirányítunk.



Palkovics László innovációs miniszter sosem tagadta, hogy csak a "hasznosítható" kutatásokat tartja támogatásra érdemesnek. A tudományos autonómia elleni hadjárata jelenleg ott tart, hogy Palkovics átvilágíttatja az MTA-t, de ennek az átvilágításnak az eredményét meg sem várva megvonta az Akadémián folyó kutatásokra elkülönített állami forrásokat, hogy ezt a pénzt pályázati úton ossza szét nemcsak az akadémiai kutatócsoportok között, hanem az állami és egyházi egyetemek, valamint állami alapítványok kutatócsoportjai között - a pályázati felhívás a minisztérium alá rendelt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján, itt olvasható. 

Tovább
komment
2019. január 21. 12:56 - B.Log

A katolikusoknál sem működik az átnevelés...



A blog elköltözött....átirányítunk.



Hodász András katolikus pap a minap a köztévének egy nem nyilvános konferenciáról való beszámolója keretében másodmagával hirdette a homoszexuálisok heteroszexuálissá nevelését - pedig épp az ő szervezete bizonyítja, hogy nincs sikeres átnevelés.  

Tovább
komment
2018. december 20. 12:41 - B.Log

Rabszolgatörvénnyel a válások ellen



A blog elköltözött....átirányítunk.



Amikor a napokban írtam a hosszútávon tervező munkáltatóknak is rossz túlóratörvényről, nem értettem, miért lelkesedik épp a jobb sorsra érdemes családügyi államtitkári poszt birtokosa, Novák Katalin a több túlóráért. Némi gondolkodás után aztán megértettem. 

Tovább
komment
2018. december 15. 07:30 - B.Log

Adományozz tudatosan!



A blog elköltözött....átirányítunk.



Adományainkkal nemcsak az elesetteken, szenvedőkön segítünk, hanem hatalmat, tekintélyt adunk annak a szervezetnek, amelynek támogatásával segíteni akarunk a rászorulókon. Bő 30 ezer 1%-ot is fogadó civl szervezet működik Magyarországon. Egy részük persze lényegében saját magát, vagyis a saját tagokat szolgálja (ilyenek pl. az iskolai alapítványok), de számos kisebb-nagyobb civil szervezet nagy szakmai hozzáértéssel komoly munkát végez és sokszor az állam helyett lát el ügyfelei számára életfontosságú feladatokat. Némely szervezet a közhasznú tevékenységét azonban elsősorban azért végzi, hogy ideológiáját előmozdítsa. Ezért nem árt megnézni, milyen szervezetnek adományozunk, nehogy akaratlanul is épp olyan ideológiai-politikai tevékenységet támogassunk, amely ellenkezik lelkiismeretünkkel életvitelünkkel. 

Tovább
komment
2018. december 12. 16:11 - B.Log

Kinek jó a túlóratörvény?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Naszóval...megszavazta az országgyűlés (Palkovics László miniszter szerint a munkáltatók kérésére) a túlóráztatás megkönnyítését. Mindenesetre nem mondhatjuk, hogy a kormány ne lenne rugalmas: a vasárnapi boltzárat a dolgozók érdekeire hivatkozva vezették be 2015-ben (és bár egy évvel később visszakoztak, most ősszel újból előkerült a téma, igaz, a kormány akkor már úgy nyilatkozott, nem hozzák vissza a boltzárat), most meg a dolgozók túlóráztatását könnyítik meg. Ellentmondás? - Csak elsőre. 

Tovább
komment
2018. december 01. 07:19 - B.Log

A kvótakormány: minisztercasting svájci módra



A blog elköltözött....átirányítunk.



A kormány versus ellenzék-felálláshoz szokott magyar szem számára bizarrnak tűnő folyamatok zajlanak épp Svájcban, ahol december 5-én két miniszteri helyet is be kell töltenie a parlamentnek. 

Tovább
komment
2018. november 29. 07:04 - B.Log

A kormány forgatókönyve CEU-ügyben



A blog elköltözött....átirányítunk.



Kósa Lajos is, Gulyás Gergely is közölte a napokban, a Közép-európai Egyetem Budapesten marad. Mindeközben a kormány semmilyen hajlandóságot nem mutat az utolsó, a CEU Budapesten maradásához szükséges és már régóta csak az ő aláírására váró irat aláírására. Hogy értsük ezt?

Tovább
komment
2018. november 24. 07:30 - B.Log

Kéretlen válasz a nemzeti konzultációra



A blog elköltözött....átirányítunk.



Aki még nem szállt ki a Kormány „nemzeti konzultáció” becenevű önigazolás-játékából (ha nem akarsz többet nemzeti konzultálni, itt találod a megoldást) és a kérdőív láttán felhúzta magát a tendenciózus kérdéseken, az talán azóta már lenyugodott. Úgyhogy tegyünk úgy, mintha a kormány valóban kíváncsi lenne a véleményünkre, és válaszoljunk – persze összetett ügyekre összetett a válasz.

Tovább
komment
2018. szeptember 03. 07:35 - B.Log

Kinek kell a donecki vezér halála?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Kiről is van szó? - Kezdjük az elején: Miután 2014-ben nem sikerült leverni az „Euromaidan”-tüntetéseket és az ország még akkor sem omlott össze és dőlt a magát anyaországnak tekintő Oroszország kebelére, amikor miniszterelnöke, Janukovics Oroszországba menekült, Oroszország annektálta a Krímet és polgárháborús körülményekhez hozzájárulva két szakadár népköztársaság létrejövésében bábáskodott Doneckben és Luhanszkban.

Tovább
komment
2018. augusztus 16. 11:43 - B.Log

A játszótérjavítás, a kórháztakarítás és az ételosztás, mint a NER legfőbb fenyegetése

Nem érted, mi a baj azzal, ha valaki valamit megold?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Ha érteni akarod, miért üldözi a NER ennyire azokat, akik saját hatáskörben megoldanak egy apró problémát, értened kell a NER működési elvét, pontosabban hatalommegőrzési módszerét - őrültség, de van benne rendszer:

Tovább
komment
2018. augusztus 10. 11:59 - B.Log

Kézivezérelt tudomány (avagy miért utálja a kormány a bölcsészetet?)

Fokozatváltás a felsőoktatásban: államilag akkreditált képzéseket tiltanak be



A blog elköltözött....átirányítunk.



Újabb lépést tett a kormány a magyar tudományos élet felszámolása felé - persze nem az elsőt. És itt nemcsak arra gondolok, hogy a NER azzal, hogy minden egyéb kutatásfinanszírozási forrás mellett a Magyar Tudományos Akadémia forrásait is Palkovics László felügyelete alá rendelte, egyértelművé tette, nem engedi, hogy Magyarországon a kormány által jóvá nem hagyott témákról tudományos kutatásokat folytassanak.

Tovább
komment
2018. augusztus 10. 06:04 - B.Log

A megosztás (meg úgy általában az élet) Tízparancsolata

Mottó: Élni és élni hagyni!



A blog elköltözött....átirányítunk.



Hír:
1. Megosztás és lájkolás előtt ellenőrizd a bejegyzés valóságtartalmát (ezt természetesen azzal jár, hogy el is kell olvasni, és meg is kell érteni azt, amit lájkolsz/megosztasz - az olvasási idő arra is időt ad, hogy eldöntsd, tényleg érdemes-e megosztani). Ne szennyezd a környezetedet álhírekkel, pszeudovalóságokkal, műfelháborodással, nemlétező mumusokkal, sekélyes bölcsességekkel és érzelmi zsarolással.

Vélemény:
2. A véleményed nem más, mint a valóság egy értelmezése, és csak akkor érdemes közölni a véleményed, ha olyan tudás van mögötte, ami miatt másoknak is hasznos. Tehát előbb tanulj, utána alkoss véleményt, főleg olyan témákban, amelyekhez nem értesz (bölcsészként részecskefizikáról, mérnökként kultúratudományról, anyukaként oktatásmódszertanról, fizikusként nyelvtudományról jobban teszed, ha visszafogottan értekezel). Ne szennyezd a környezetedet tényekkel alá nem támasztható véleménnyel.

Guszti és Fifi:
3. Guszti (aka "De gustibus non est disputandum"): Az ízlés kérdéseiben nincs kritérium, amellyel eldönthető, mi az igazság, ezért ne erőltesd preferenciáidat másokra. Ha más utálja a pacalt, a quinoat, annál több marad neked, és attól, hogy nem szereted a halat, a kajszibarackot vagy az orális szexet, még nem kell betiltanod. 
4. Fifi (fides, azaz hit): A vallás és egyéb hitbéli kérdésekben sincs kritérium annak eldöntésére, kinek van igaza (ettől hit és nem tudomány), ezért ne erőltesd a hitbéli/vallási preferenciáidat másokra (főleg a saját gyerekeidre ne - a Facebook-ismerőseid legfeljebb letiltják a posztjaidat, de a gyerekeid két évtizedre össze vannak veled zárva).

Érzelmek:
5. Zab helyett zabola: A düh és a felháborodás akkor sem segíti a kommunikációt és pláne a probléma megoldását, ha egyébként érthető és jogos. Ha a zabosság elönti az agyad, menj ki a konyhába, igyál egy kávét/teát/pohár vizet, lélegezz mélyeket és nyugodj meg. Aztán módszeresen gondold át az ügyet különféle szempontokból és javasolj olyan reálisan megvalósítható megoldást, ami mindenkinek a jogait tiszteletben tartja. Ezzel mindannyian jobban járunk.

Etika:
6. Jóhiszeműség nélkül ne ragadj billentyűzetet: ne akarj másokat megtéveszteni, megvezetni, manipulálni, és fogalmazz világosan és egyértelműen.
7. Benefit of doubt: Mielőtt rosszindulatot tételezel fel a másikról, előbb tisztázd, hogy jól értetted-e őt és szándékait. Erre vannak egyszerű stratégiák (pl. "Jól értettem, hogy azt állítod, hogy x?"). Ha a másik butaságot ír, hatékonyabban tudod őt helyretenni, ha higgadt maradsz és számára is érthető módon türelmesen rámutatsz a helyes megoldásra ahelyett, hogy lehülyézed. - Igen, az ész az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban senki nem érzi úgy, hogy nem eleget kapott belőle.
8. A személyes szabadság és önrendelkezés korláta a másik ember személyes szabadságának és önrendelkezésének határai; ugyanez igaz a toleranciára is: addig működik, amíg kölcsönös: ha valaki olyasmit csinál, ami neked ugyan nem tetszik, de nem sérti másnak a jogait, akkor szállj le róla. Főleg, ha azt szereted, hogy azok, akiknek a te dolgaid nem tetszenek, ne piszkáljanak téged.
9. Csak olyasmit követelj magadnak, amit másnak is hajlandó vagy megadni (ld. még az előző pontot). Ha szerinted felesleges a hagyományosan egyszerűen tiszteletnek nevezett politikai korrektség és baszatlan picsának nevezed a neked nem tetsző véleményt megfogalmazó nőket, akkor nem várhatod el, hogy rólad ne azt terjesszék, az üzemen kívüli tojásaidban poshadó ondód rothadási gőzei elpusztították az utolsó agysejtedet is az összesen ötből.
10. Építs szolidaritás-kultúrát: Állj ki a gyengébb mellet, amellett, akit bántalmaznak, azaz akinek személyes szabadságát vagy önrendelkezését korlátozni próbálják. Ha mindenki ezt teszi, van esélyed, hogy majd melletted is kiállnak, amikor te vagy a gyengébb. A szatíra, a gúny, a vicc és a humor arra való, hogy a hatalmi pozícióban lévőt megkérdőjelezzük, nem arra, hogy belerúgjunk az áldozatba. 

+ 1: Ha a pályán baseballütővel hadonászol, miközben a többiek focizni próbálnak, akkor hamarosan mindannyian ököllel ütjük egymást, ahelyett, hogy a játékot élveznénk.

komment
2018. május 02. 06:59 - B.Log

Nem pluszban születtek volna az elvetetett gyerekek



A blog elköltözött....átirányítunk.



A humántárca várományosa, Kásler Miklós többször is tanúbizonyságát adta annak, hogy olyan témákról is szilárd (és nemegyszer éppoly alacsony komplexitású) véleménye van, amelyekről adat-alapú tudással nem rendelkezik. Az egyik ilyen az a mások által is már hangoztatott elképzelés, hogy az abortusz betiltásával növelhető a gyerekek száma, sőt, megállítható a népességfogyás. Ez az állítás nemcsak, hogy - amint a Mérce kiszámolta - matematikailag nem állja meg a helyét, hanem azon az elhibázott elképzelésen alapul, hogy ha kikényszerítjük a nem kívánt gyermekek megszülését, ezek a gyermekek pluszban születnének a kívántak mellé. Holott semmi nem támasztja alá azt az elképzelést, hogy az elvetetett magzatok mindannyian pluszban születtek volna a tervezettek mellé - és nem azok helyett. Persze van némely pár, akiknél az abortusz ellehetetlenítése valóban növeli a gyerekszámot, mert legfeljebb megszületik a 6. gyerek a már meglévő 5 mellé. De akinek az élete egy rosszkor jött terhesség következtében derékba tör, aki arra kényszerül, hogy felneveljen egy nem kívánt vagy sérült gyereket, az, akinek az egészsége sérült, mert nem tudta elvetetni az egészségét fenyegető gyereket, az nagyobb valószínűséggel nem fog tudni több gyereket vállalni (ne feledjük: a katolikus egyház tanításai nem csak a nem kívánt terhességek megszakítását tiltják, hanem minden abortuszt, amelyet nem közvetlen életveszély elhárítása érdekében hajtanak végre). Mert egy meglévő, ám nem kívánt gyerek mellé akár anyaként, akár apaként nehezebb új párt találni egy immár kívánt családalapításra, mert a sérült gyerek mellé kevesebb további gyerekre marad erő, mert a kockázatos terhesség kihordása csökkenti a lehetőséget későbbi terhességek vállalására. Ezeknél a nőknél (és férfiaknál) az abortusz tiltása végeredményben nem növeli, hanem csökkenti az élet során megszületett gyerek összlétszámát. 

komment
2018. május 01. 06:19 - B.Log

A 24 órás szabály - a munka és a család összeegyeztetésének titka



A blog elköltözött....átirányítunk.



Tulajdonképpen nagyon is egyszerű dolog a munka és a család összeegyeztetésének kérdése. Pontosabban: a munka és a magánélet összeegyeztetésének kérdése, hiszen nemcsak annak van a munkán kívül is élete, aki történetesen éppen nő és gyereket nevel, hanem annak is, aki férfiként szeretne a gyerekeivel is időt tölteni, de - micsoda eretnek gondolat - nemtől függetlenül annak is, akinek nemcsak gyereke nincs, de se kutyája, se macskája, se szobanövénye. 

Tovább
komment
2018. április 12. 06:22 - B.Log

Nem számít, hogy magyarnak születtél...



A blog elköltözött....átirányítunk.



Magyar anyától született (ezáltal születésénél fogva magyar állampolgár), magyarul beszél, élt Németországban, Svájcban és immár 14 éve Magyarországon, ahol anyja falujában, magyar nagyapja birtokán gazdálkodik. 

Ehhez képest "guineai"-nak nevezi az Abcug???

Akkor ez most mi? Szenzációhajhász címadás? Sima rasszizmus (néger nem lehet magyar)? Sima szexizmus (az apai ág a döntő, kit érdekel, ki szülte)? Túl hippi ahhoz, hogy magyar legyen? 

Címkék: magyarország
komment
2018. április 10. 13:38 - B.Log

Sírfelirat-javaslat a Magyar Nemzet számára



A blog elköltözött....átirányítunk.



Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Martin Niemöller német lelkész sorai kiválóan illenek a Magyar Nemzetre, amely most épp azt a rendszert szenvedi meg (hogy az állam a reklámpiaci szabályokkal és állami hirdetésekkel támogatja a neki kedvező médiákat és elsorvasztja a többieket), amelynek megszilárdításában egészen addig közreműködött, amíg gazdája jóban volt a kormánnyal és a lap így maga is annak haszonélvezője volt.

Persze ezek a sorok a fél országra illenek - azokra például, akik 2010-ben úgy gondolták, jó lesz a Fideszre bízni a kormányzást, pedig már akkor is tudni lehetett, miféle szerzet ez. Egyes konkrét lépéseken meglepődhettünk ugyan, de az egész irányán egyáltalán nem: a tekintélyelvűség egyértelműen látható volt a Fidesz 1998-2002 közötti kormányzásában, ahogy a klerikalizmus is (pl. mivel kevesellték az 1%-os felajánlásokat, a 2001-es népszámlálás adataival akarták felülírni az adófizetők felajánlásait), illetve az ellenzék megsemmisítésének a szándéka is (kezdve ott, hogy a törvényhozásban még azokat az ellenzéki módosító indítványokat is le kellett söpörni, amelyek az előterjesztés helyesírási hibáit javították volna ki), és az önkormányzatiság lebontása sem volt idegen tőle, ami hozzájárult ahhoz, hogy a vidéki választókerületek muszáj kormánypárti képviselőt választani maguknak. 

Igaz, ne temessük idő előtt a Magyar Nemzetet, hiszen pillanatnyilag még nem ismert, nem veszi-e meg Schmidt Mária fia, Ungár Péter a lapot a maga és/vagy az LMP számára. Ez utóbbi lépéssel azonban az LMP nem biztos, hogy hosszabb távon jól jár. Kissé diszkreditálta magát most azzal, hogy még abban a pár budapesti kerületben sem léptek vissza a jelöltjei, ahol nemcsak esélytelenek voltak, hanem támogatásukkal egy másik ellenzéki képviselőt mandátumhoz juttathattak volna (ezzel az LMP húszezernél valamivel kevesebb kompenzációs szavazatot nyert). A lapvásárlással meg egy olyan politikusa jutna a párton belül még befolyásosabb helyzetbe, akinek nemcsak prominens Fideszes anyukája van (erről ő nem tehet ugyan, de ez mégis pártbiztonsági és hitelességi kockázat), hanem ha nem is vakkomondora, de piás üvege is (nem várok a politikustól sem tökéletességet, de akinek gondot jelent az alkoholbevitelt úgy szabályozni, hogy a tiltakozás ellenére ne másszon idegen nők sátrába, majd maga helyett az alkoholra próbálja kenni a felelősséget, az várjon a közéleti szerepléssel, míg benő a feje lágya). Szóval most úgy fest, hogy az LMP megakadályozhatta volna a kétharmadot, de lesz egy Simicskája, vakkomondorral. 

komment
2018. április 10. 07:26 - B.Log

Miért kell "a vidéknek" a kormánypárt?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Kormánypropaganda? Krumpliosztogatás? Korlátoltság? - Ennél kilátástalanabb a helyzet: a vidéki szavazók egyszerűen fel tudták mérni, mi történne velük, ha nem kormánypárti képviselőt küldenének a parlamentbe. 

Tovább
komment
2018. április 07. 07:17 - B.Log

Mit csinálhatott volna "az" ellenzék?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az már lassan mindenki számára világos, hogy a választási rendszer sajátosságai következtében a valamivel több szavazat sokkal több mandátumot jelent. Ennek következményeként a viszonylag legnagyobb parlamenti csoport aránytalanul nagy hatalmat kap - olyannyira, hogy ennek eredményeképp a legnagyobb kisebbségi csoport teljesen el tud nyomni minden más álláspontot.

Az ellenzék "széttagoltsága" nem valamiféle bűn vagy gyengeség, hanem a világ legnormálisabb dolga, elvégre egy-egy közéleti kérdéssel kapcsolatban nemcsak két álláspont (egy kormánypárti és egy ellenzéki) létezhet - márcsak azért sem, mert ezek a kérdések rendszerint összetettek, és épp ezért árnyalt válaszlehetőségek sokaságát kellene megvitatni.

Sajnos éppen erre, azaz a magára a kérdésre, a megoldandó problémára irányuló tárgyszerű, objektív érveket és ellenérveket felsorakoztató, a mindenki számára elfogadható és lehető legjobb megoldásra (azaz megoldásra) mint eredményre törekvő vitára képtelen az a fajta, a "kormány" és az "ellenzék" élet-halál-harcára épülő képviselői demokrácia, amely nálunk (de nemcsak nálunk) dívik, és amelyet - sajnos - túl sokan normálisnak tartanak. (Vannak és voltak azért a tárgyilagos közéleti vitára irányuló kezdeményezések, pl. Hankiss Elemér "Találjuk ki Magyarországot"-ja, vagy mostanság a Közös Ország Mozgalom, de az ilyesmi nemigen hallatszik a pártszlogenek keltette zajban.)

Az ellenzéki pártok azonban éppen ezt voltak képtelenek felismerni - és addig egészen biztosan nem "lehet más a politika", amíg az ellenzéki pártok nem lépnek ki ebből a diszkurzusból, és nem kezdenek el konkrét közéleti kérdések legjobb megoldásának megtalálására irányuló közéleti párbeszédet (amit akár "politikai vitának" is nevezhetnénk, ha még emlékeznénk a politikai vita és a politikai sárdobálás közötti különbségre).

Ehelyett azt látjuk, az ellenzéki pártok pont úgy kampányolnak, mint a kormány: pénzígéréssel és félelemkeltéssel. Édesmindegy, hogy Orbán Erzsébet-utalványt osztogat, Szél családipótlék-emelést ígér Google-hirdetésben vagy Karácsony feltétel nélküli alapjövedelemmel kecsegtet: mindannyian arra építenek, hogy a választó megvásárolható (és ez a magyar választók egy részénél valóban működik is - nem, nem a zsák krumplira gondolok, hanem az átlagkeresetűeknek visszaosztott támogatásokra). Egykutya a migráncsozás és a határon túli szavazókkal való riogatás: mind a kettővel van gond bőven, de a velük való riogatás nem útja a megoldás felé vezető úton. Nem beszélve arról, hogy az egymás közötti viták is a kormány és az ellenzék közötti "kinyírásos" diszkurzusmintát követik, tárgyszerű és érdemi vita helyett.

De mi a megoldás? - Tulajdonképpen hótt egyszerű, és nincs is más választásuk az ellenzéki pártoknak, függetlenül attól, hogy holnap minden marad-e a régiben, vagy valamely csoda folytán úgy alakul-e a mandátumelosztás, hogy teljesíteniük kell a választóktól kapott megbízatást: Sorra kell venni minden egyes "ügyet"-"kérdést"-"problémát" és egyesével tárgyszerűen, észérvekkel meg kell vitatni, hogyan oldható meg az adott probléma racionálisan úgy, hogy az az álláspontok többsége számára elfogadható kompromisszumot (és nem megalkuvást!) jelent anélkül, hogy semmibe vegye a kisebbséget.

Számos kérdés van, amiben az ellenzéki pártok hasonlóan gondolkodnak: ilyen a választási rendszer aránytalanságai, a fékek és ellensúlyok szükségessége, az államigazgatási ellenőrző mechanizmusok szükségessége, az oktatás központosításának elhibázottsága, a közbeszerzésekkel és egyéb ügyekben tapasztalt korrupció visszaszorítása, az oktatási és szociális intézmények szektorsemleges finanszírozása (ugyanannyi állami finanszírozás járjon egy-egy szolgáltatásért függetlenül attól, hogy a fenntartó állami, önkormányzati, civil vagy egyházi), az állami finanszírozás átláthatóbbá tétele, vagy a hátrányos helyzetűek oktatásának javítása (ebben még a Jobbik is egyetért, csak épp más módszerekben gondolkodnak, mint mondjuk az Igazgyöngy Alapítvány - és innentől egyszerűen kemény adatokat kell szállítania annak, aki úgy gondolja, tud megoldást).

Az így előállt "közös nevező" a választások kimenetelétől függően vagy ad-hoc kormányprogram, vagy a következő választásokra való közös választási program: Az első esetben a nyerteseknek nincs más választásuk, mint ily módon utólag kibogozni, mindent összevéve mire kaptak a választóktól felhatalmazást és elvégezni mindazokat a feladatokat, amelyek elvégzésére együtt képesek. A másodikban pedig a továbbra is ellenzéki pártok négy év múlva egy közös választási minimumprogrammal indulhatnak. A választók szavazata így csak a közös választási program végrehajtására ad felhatalmazást és kötelezettséget, és innentől valóban másodrendű kérdés az egyéni jelölt párthovatartozása: ugyanis nem az általa képviselt pártra szavazunk. Hanem egy konkrét problémamegoldási javaslatra.

Ha nem így csináljuk, még sokáig nem lesz jól működő ország Magyarország. 

komment
2018. március 25. 06:31 - B.Log

Választási kisokos: Miért is kéne a legesélyesebb ellenzéki egyéni jelöltre szavazni?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Vannak mindenféle honlapok és kezdemémnyezések, amelyek arra buzdítanak, hogy ha az ellenzéki pártok nem is fognak össze és lépnek vissza, a választó mégis a választókerülete "legesélyesebb" jelöltjére szavazzon. De miért is van ennek jelentősége? 

Egyszerű a válasz: az egyfordulóssá vált választásokkal úgy kompenzálják az egyéni mandátumot nem kapott veszteseket, hogy a szavazataikat másutt kompenzálják (konrkétan: hozzácsapják a listás szavazatokhoz). De a nyertest is kompenzálják: a nyertes és a második helyezett közötti szavazatkülönbséget jóváírják a nyertesnek (l. a 2011. évi CCIII. törvény 16. §-át, a törvényt itt találod: www.njt.hu), ezért minél kisebb a különbség a nyertes és a második helyezett között, annál kevesebb "kompenzációs" szavazatot kap a nyertes!  

komment
2018. március 23. 11:46 - B.Log

Az óvodai/iskolai kampányolás előnyei a demokráciára nézve



A blog elköltözött....átirányítunk.



A kormánypárti politikusok úgy tűnik, felfedezték a jézusi "Engedjétek hozzám a kisgyermekeket" felszólítást, de mivel azok a galád szülők március 15-én nem vitték ki gyerekeiket a Békemenetre, azaz az a fránya hegy nem ment Mohamendhez, ők mint Mohamed kénytelen maguk elfáradni a hegyhez, azaz az óvodákba, iskolákba. Persze ez pont annyira ízléstelen, mint a gyermekszemmagaságban a bolti pénztár elé helyezett csoki, és illegális is, de azért nézzük a jó oldalát. 

Tovább
komment
2018. március 23. 10:52 - B.Log

Semjén Zsolt szerint a vadászat bűn...



A blog elköltözött....átirányítunk.



Vagy esetleg betegség. Mindenesetre maga Semjén sorolta a vadászatot a betegségek és a bűnök közé, amikor közölte, elmondani, kivel vadászott, „ugyanolyan inkorrektség, mint például az orvosi titoknak vagy a gyónási titoknak a megsértése”, „vagy mint egy nőügyben az indiszkréció”. Vigyük tehát végig Semjén analógiáját: Gyónni bűnöket gyónunk, a diszkrécióval kezelendő "nőügyek" Semjén katolikus világában a tízparancsolatba ütköző bűnt képeznek, az orvosi titoktartás pedig egészségügyi problémákkal kapcsolatos.

Így már csak az a kérdés, Semjén Bűnös-e vagy beteg. Szerinted? 

 

komment
2018. március 08. 06:05 - B.Log

A női titok megfejtése: Miért vonzódnak a nők a valláshoz, az "alternatív" orvosláshoz és hasonló furcsaságokhoz?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Bizonyos női dolgok teljesen érthetetlennek tűnnek a racionális férfiember számára: mitől népszerű a vallás meg a konzervatív ideológiák a nők körében, amleyek eltüntetik őket a konyha-gyerekek-templom Bermuda-háromszögében? Miért költenek nők vagyonokat kétes hatékonyságú homeopátiára és egyéb alternatív és ezó izékre, amikor azok nem hatnak, viszont kihúzzák a kliens zsebéből a pénzt? 

Pedig mindez csak addig érthetetlen, amíg fel nem térképezzük azokat a peremfeltételeket, paramétereket, amelyek között a nők élnek és döntenek

Tovább
komment
2018. március 03. 06:51 - B.Log

Két külön halmaz: a pedofil és a gyerekbántalmazó



A blog elköltözött....átirányítunk.



Még az egyik #metoo-cikk kapcsán jegyeztem meg, hogy a szexuális erőszak és a szexuális irányultság nem feltétlenül esik egybe. A szexuális erőszak többnyire nem a szexről, hanem az erőszakról szól, ami különösen egyértelmű, amikor nagyobb férfitömegek kimondottan is büntetés gyanánt helyeznek kilátásba szexuális erőszakot pl. mert egy nő nem szőrteleníti a lábát. Mindezzel azért fontos tisztában lenni, hogy meg tudjuk akadályozni a gyerekek (és a felnőttek) bántalmazását. 

Tovább
komment
2018. március 01. 07:04 - B.Log

Házi feladat mára, hogy ne kerülj Kubatov-listára



A blog elköltözött....átirányítunk.



Tudtad, hogy a pártok megkaphatják személyes adataidat? Akkor is, ha megtiltottad a lakcímnyilvántartónak az adataid kiadását és a nemzeti konzultációkat immár megúszod? A választási (2013. évi XXXVI.) törvény 153. paragrafusa ugyanis úgy rendelkezik, hogy a képviselőjelöltek és a listát állító szervezetek kampánycélokra elkérhetik a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét. A kiadott adatokat ugyan a választást követően meg kell semmisíteni, de addigra körbe lehet járni a szavazókört és kipipálni, ki ajánl és főleg: ki nem. 

A jó hír, hogy elég egyszer intézkedni és letiltani az adatok kiadását - ez visszavonásig érvényes és a későbbi választásokra is vonatkozik. Online is meg lehet ezt tenni a valasztas.hu honlapon, pontosabban ezen a linken: https://kerelem.valasztas.hu/vareg/MagyarCimKerelemInditasa.xhtml. Ügyfélkapu nem kell hozzá. 

komment
2018. február 24. 07:16 - B.Log

Mielőtt szülő leszel



A blog elköltözött....átirányítunk.



Szögezzük le: a szülő is csak ember, és ennél fogva egyáltalán nem kell tökéletes szülőnek lennie. De könnyebben, kevesebb erőfeszítéssel és kevesebb kudarccal leszel „elég jó” szülő, ha a gyerekvállalás előtt nemcsak a folsav-zabálásra, a gyerekszoba-berendezésre és a névválasztásra gondoltok, hanem még a gyerekvállalásról hozott döntés előtt láttok neki a felkészülésnek.

Szülőként lényegében három feladatod van:

- anyagi értelemben kell gondoskodnod a gyerekedről: el kell látnod étellel, ruhával, tiszta és meleg lakással, egészségügyi ellátással stb.,
- segítened kell abban, hogy feltalálja magát a világban, és
- biztonságérzetet, kiszámíthatóságot kell adnod neki. 

Tovább
komment
2018. február 23. 15:52 - B.Log

Javaslat a "Szavazhassanak-e a határon túli/külföldi magyarok?" kérdéséhez



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nemcsak az tesz rosszat a demokráciának (és úgy általában a jó döntések meghozatalának), ha olyasvalaki dönt, aki nem maga viseli a döntés következményeit, hanem az sem szerencsés, ha az "egy ember egy szavazat" elve sérül. Míg az előbbi ügy elég macerás, mert az adófizetésen kívül mindenféle kötődések és a felelősségvállalás szubjektív érzése is szerepet játszanak, az utóbbit könnyű megoldani: egy ember egy helyen szavazhasson. Ha több helyen jogosult szavazni, maga döntse el, melyik közösségben óhajt ezzel a joggal élni. Tehát a javaslat: bárhol is éljen egy magyar állampolgár, egyetlen feltétellel szavazhasson (elektronikusan) a magyarországi választásokon: nyilvánosság előtt adja becsületszavát, hogy, betartva az egy ember - egy szavazat elvét, a másik állampolgársága(i) országában nem él szavazati jogával. A gyakorlati kivitelezésnek sok módja van: ha komolyan veszi, bemegy a helyi jegyzőhöz és az előtt tesz egy nyilatkozatot, de felőlem egyszerűen posztoljon egy nyilvános videót a Facebookon. 

Lojalitásból végső soron ugyanis egy van: azt kell eldöntened, hogy ha a két országod egymással szembenáll (nem kell egyből háborús szembeállásra gondolni, elég pl. az, hogy az egyik a másik rovására kaphatna több EU-támogatást), melyik mellett állnál ki. Nem véletlenül alakult ki az a gyakorlat, hogy kettős állampolgárságú diplomatát nem bízunk meg diplomáciai szolgálattal egy olyan célországban, amelynek szintén állampolgára - pedig nyilván jól ismeri (egyetlen kivétel van ez alól: a Vatikán csak katolikus diplomatákat akkreditál, a világ meg sajnos kötélnek állt). 

komment
2018. február 21. 14:57 - B.Log

Gyújtsd fel Orbánt, verd szét Mészárost - a Hegyvidéki Manufaktúra üzenete



A blog elköltözött....átirányítunk.



A vallásos rajongás kegygiccstárgyai csak a vallásos buborékon belülről nézve hordoznak bármi felemelőt. Buborékon kívül szemlélve annyira szánalmasak ezek, hogy az ember az ezekkel körberajongott ellenségét is megsajnálja. Nem is csoda, hogy erre a hagyományra építve üzen nekünk a Hegyvidéki Manufaktúra* két, alább látható termékével. A hermeneutikában kevésbé jártasoknak fejtsük is ki eme kegytárgyak lehetséges olvasatát: 1. ha világosságot akarsz, gyújtsd fel Orbánt, és 2. ha a pénzedhez akarsz hozzájutni, szét kell verned Mészáros fejét. 

Mindenesetre kívánom a Manufaktúrának, hogy a következő CÖF-ös vagy hasonló felvonuláson legyen kegytárgy-standjuk - biztos vagyok abban, hogy jól futnak majd a termékeik, amelyek palettáját esetleg egy nullafogyasztású (azaz fényszennyezést nem okozó) Tiborcz-LED-del és egy hajzselét helyettesítő Szijjártó-idézetgyűjteménnyel (hajmeresztő) lehetne bővíteni. 

(* Infó Budán nem jártasoknak: a többek között Orbán lakhelyéül is szolgáló, a rendszerváltás óta jobboldali irányítású XII. kerület becézi magát Hegyvidéknek. Egyik korábbi polgármestere, az örökszégyenű "miniszoknyás" Mitnyan György arról lett híres, hogy a Fővárosi közgyűlésben dresscode-ot indítványozott a hivatal dolgozóinak, a nőknek előírva, mikor milyen vastagságú harisnyát kell hordaniuk és kiknek elég "jó" a lába ahhoz, hogy "miniszoknyát" hordjanak - ez alatt a térd felett 2-3 centivel végződő szoknyákat értve, a "jó láb" pedig objektív kritériumok hiányában minden feltehetőleg az, amitől neki feláll. A kerület jelenlegi polgármestere a fürdőorvosokat bálnásszá átminősítő "balneológiás" Pokorni Zoltán, akinek fideszes oktatási szakpolitikusként saját pártja kormányzása alatt is derogál saját gyerekeit állami iskolába járatni, ehelyett inkább Waldorf-iskolába íratta őket.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

komment
2018. február 11. 00:01 - B.Log

Az oligarcha, a külügyér, az USA, meg az ellenzéki politikus, aki hülyének tartja az eszkortlányt



A blog elköltözött....átirányítunk.



A történet kevésbé érdekes részletei körbejárták az internetet: Alekszej Navalnij irodájába bemasírozott egy véletlenül ott tanyázó tévéstáb kíséretében néhány lengén öltözött nő, ami, mint Navalnij mondta, nem annyira meglepő, elvégre kozák- és nénicsapat is megszállta már az irodát, és mint őket is, a miniszoknyás nőket is kirakták. A nőknek utánanézve kiderült, egyikőjük, Násztya Ribka Oleg Gyeripaszka orosz oligarcha jachtján nemcsak annak tulajdonosa, hanem az orosz külügy főatyauristene, Szergej Eduardovics Prihogyko társaságában töltött pár napot norvég vizeken, ami az orosz-amerikai vizonyok szempontjából érdekes, lévén, hogy Gyeripaszka pénzt adott a Trump-csapattag Paul Manafort amerikai lobbistának, aki ezt állítólag információkkal hálálta meg. Navalnij elemzésében odáig jut el, hogy megállapítja, bizonyítást nyert, hogy van közvetlen kapcsolat Manafort, Gyeripaszka és az orosz külügy között, valamint korrupcióval vádolja Prihogykót. 

Namármost a dolog ott kezd érdekessé válni, ahol Navalnij befejezi az elemzését.

Tovább
komment
2018. február 03. 15:35 - B.Log

Emlékezetkultúra másképp



A blog elköltözött....átirányítunk.



Száz éve ért véget az első világháború, amely az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását vonta maga után, aminek eredményeként új államok jöttek létre. A korábbi állam két vezető alakulata, az osztrák és a magyar a korábbihoz képest jelentős területet és jelentős lakosságot veszített el, amelynek egy része nemzetiségi-nyelvi szempontból kisebbségbe került (Ausztriát illetően jelentős német kisebbség maradt Csehországban, és elnyomott kisebbséggé váltak a déltiroliak). Míg nekünk magyaroknak az első világháború kapcsán azóta is csak Trianon jut eszünkbe (és az már nem, hogy megszabadultunk a Habsburgoktól), az osztrákok az idén köztársaságuk fennállásának 100. évfordulóját ünneplik (és mielőtt valaki a 40 év szovjet megszállással és kommunista elnyomással jönne: Észtország még papíron sem volt független ország, de ez nem akadályozza meg abban, hogy idén szinte megünnepelje fennállásának 100. évfordulóját). 

Talán nem ártana nekünk is emlékeznünk arra, hogy akkoriban "Trianon" mellett más is történt: a nem minden tekintetben demokratikus 1848-as forradalom után kereken 70 évvel, éppen 100 éve került Magyarország egy rövid időre picivel közelebb ahhoz, hogy demokráciává válhasson. 

komment
2018. február 03. 15:03 - B.Log

Heti két jó hír az egészségügyből?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Semmi probléma minden héten két jó hírt szállítani minden kórházból. Néhány példa kórházi jóhírekre:

- Ahol van szülészet, persze ez a jolly joker: "Ma x db újszülöttel gyarapította a magyarságot az Y kórház [kit érdekel az anyuka..., vagy az, hogy két hete másfélszer ennyi gyerek született]".
- Ahol nincs nőgyógyászat/szülészet, külön Semjén Zsoltot is boldogítani tudják: "Ezen a héten is változatlanul  nullánál volt a Z kórházban végzett művi terhességmegszakítások száma." 
- Persze a krónikus ágyas osztályok is képesek hasítani: "Egyetlen új x megbetegedést sem diagnosztizáltunk az elfekvőben [kit érdekel, hogy nem is tenyésztették ki a bacikat]." 
- A sürgősségi ellátás nyilván mindig talál olyan ellátást, amely az előző héthez képest növekedés mutatható ki: "Sikeresen megállítottuk a fülbeszorult kavicsok járványát az óvodások körében - összesen 5 óvodás hallását mentettük meg a speciális egyszerhasználatos fogó gyors újrasterilizálásának köszönhetően."
- Bárhol alkalmazható, sőt, fotóval is ellátható jó hír: "XY kórházigazgató kötszer/fertőtlenítőszer-szállatmányt vesz át az ML/TI vezette Mindenkő Kft. munkatársától."

Igazán jó napokon akár erről is beszámolhatnak a kórházigazgatók: 
- "Ma egyetlen ellátásra váraokozó sem patkolt el a sürgősségi osztály folyosóján."
- "A mai ellenőrző bejárás során egyetlen kéthetes hullát sem találtunk a vécékben." 

Címkék: szatíra
komment
2018. január 27. 11:45 - B.Log

Amikor a jog felülírja a biológiát

A sokgyermekes katolikus családanya mint férfi



A blog elköltözött....átirányítunk.



"A városatyák emiatt kérték Mária Teréziát, hogy "atyai gondoskodással méltóztassék elrendelni" (sic! kicsit erős a képzavar)" - olvashatjuk Az utolsó sporoni alkimistáról szóló cikkben. Pedig a királynőt "atyának" szólítani csupán a mából visszanézve tűnik képzavarnak, a katolikus családanya Mária Terézia ugyanis hiába bizonyította biológiai nőiségét egy rakás (szám szerint 20 év alatt 16, és ebből csak 6 nem érte meg a felnőtt kort) gyerek szülésével, ettől még "férfi" volt. 

Tovább
komment
2018. január 25. 16:58 - B.Log

Kiféle-miféle az a CitizenGo?

avagy: Jól nézd meg, kit támogatsz



A blog elköltözött....átirányítunk.



A Puncs.hu után egy kertészet "hűtlenségre" és "nőellenessségre" buzdító hirdetése ellen indoított tiltakozást a CitizenGo. Mielőtt azonban az Index újságíróját követve testületileg hangos üdvrialgásban törnénk ki, érdemes lenne körülnézni, miféle csapat is az, aminek tapsolunk, hacsak nem akarunk egy kampány támogatásával egy olyan szervezetet legitimálni, amely ellenünk dolgozik. 

Tovább
komment
2017. november 07. 08:37 - B.Log

Férfi áldozatok és női elkövetők (#metoo, 5)



A blog elköltözött....átirányítunk.



Valóban nem csak nők sérelmére követnek el szexuális erőszakot, és nemcsak férfiak követnek el ilyesmit, csak épp – nem véletlenül, de nem is azért, mert a nők „természetüknél fogva” képtelenek lennének erre – jóval ritkábbak a női elkövetők. 

 Egy férfi áldozatnak bizonyos tekintetben nehezebb a dolga, mint egy nőinek.

Tovább
komment
2017. november 04. 07:22 - B.Log

Etikus nőzés, avagy hogyan kerüljük el, hogy zaklatással vádoljanak



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az etikus nőzés, illetve az etikus pasizás tulajdonképpen roppant egyszerű, mert egyetlen szabályra épít: a legelső lépéstől kezdve (idegennél pl. ez a szemkontaktus) akkor mehetsz egy lépéssel tovább, ha az előző lépésről pozitív visszacsatolást kaptál.

Hogy ezt a gyakorlatban könnyebben meg tudjuk valósítani, érdemes pár konkrét dolgot szem előtt tartani:

Tovább
komment
2017. november 01. 17:52 - B.Log

Fiatal szülők a mese ellen



A blog elköltözött....átirányítunk.



A FICSAK, azaz a Fide.., pardon, a Fiatal Családosok GNGO (Governmental Non-governmental Organisation, azaz kormányzati álcivil szervezet) azt szeretné elérni, hogy november elseje előtt ne legyenek karácsonyi termékek a boltokban, és csokimikulást csak úgy lehessen a boltban elhelyezni, hogy 110-130 cm magas gyerek ne lássa. 

Mégis, mit képzelnek ezek a szülők a gyerekeikről? Hogy gyerekeik nem tudnak örülni egy csokimikulásnak, ha a rendelkezésükre álló adatok alapján sejtik, hogy a boltban vették?

Tovább
komment
2017. október 28. 08:02 - B.Log

Miért vannak női parkolók?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Persze roppant szellemes azon élcelődni, hogy a nőknek még a sima parkoló sem elég jó, és felháborodni azon, bezzeg a nőknek még az is derogák, hogy gyalogoljanak egyet a parkoló(ház)ban. 

A "női parkolók" létrejöttének története azonban egyáltalán nem vicces.

Tovább
komment
2017. október 24. 08:06 - B.Log

Persze nem minden férfi "olyan" (#metoo-tanulságok, 3)



A blog elköltözött....átirányítunk.



Persze nem minden férfi "olyan". De elég "olyan" van ahhoz, hogy túl sok nőnek életre szólóan megalázó élményt okozzanak (aminek a férfiak is elszenvedői, miközben azt sem értik, miért van a barátnőjüknek mindenféle hülye fóbiája). A legtöbb férfi viszont úgy tűnik, passzívan bizony "olyan" - ő maga kedves a nőkkel, eszébe sem jut bántani valakit, csak épp hallgatásával támogatja az "olyanokat", amikor férfitársaságban dicsekszenek, amikor ember helyett tárgyként beszélnek nőkről, amikor a Facebookon "olyan" képeket, "vicceket" és ideológiákat osztanak meg. 

Vétkesek közt ugyanis cinkos, aki néma.

komment
2017. október 24. 01:27 - B.Log

Hagyjuk abba a férfiak sértegetését (#metoo 2)



A blog elköltözött....átirányítunk.



Miután nők hosszú sora sorolgatta sérelmeit, némely férfi meg úgy érzi, ártatlanul is vádolják és felháborodásában képtelen a probléma higgadt elemzésére, számos reakció meg egyszerűen azt illusztrálja, a nők miért csak ilyesféle csoportos kitörésekben vádolnak férfiakat molesztálással ahelyett, hogy ott helyben szóvá tegyék, talán lépjünk tovább a helyzet megoldása felé.

Mert van megoldás. 

Mélységesen sértő a férfiakra nézve azt feltételezni, hogy a „férfiak már csak ilyenek”

Tovább
komment
2017. október 22. 10:40 - B.Log

A #metoo tanulságai



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nem először osztják meg nők tömegével meg az interneten, hogyan molesztálták őket, bár azzal, hogy ezúttal széles körben ismert színésznők szólalnak fel, kétségtelen nagyobb a hatás. A #metoo hashtaggel nyilvánvalóvá vált, mennyire mindennaposak ezek a tapasztalatok (és mennyire mindennapos jelenség a hatalmával visszaélő!).

Jogi szempontból persze visszás, amikor a nyilvánosság bizonyítatlan vádak alapján az ártatlanság vélelmét mellőzve előre elítél valakit – de ezen igazán nincs mit csodálkozni olyan ügyekben, amelyekkel a sértett hiába fordulna a rendőrséghez. Az ilyesfajta, nem is tudom, minek nevezzem...  „szoft erőszak” (?) éppen attól hatékony, attól tud olyan "jól" működni, hogy alattomosan a noszogatás és a hatalommal való nyílt visszaélés határán egyensúlyoz, és ezért valahogy nem érzi még a sértett maga sem azonnal egyértelműen annak, ami: erőszaknak. 

Tovább
komment
2017. október 22. 09:34 - B.Log

Hogyan csináljunk demokráciát?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Jó döntések akkor születnek, amikor egyazon személyben találkozik a döntés joga és a következmények viselése, és ezzel a felelősség is. Vagy a másik oldalról közelítve: akkor működnek a dolgok, ha az dönt, aki a következményeket (és ezzel a felelősséget) viseli. Magyarán: akkor születnek jó döntések és ebből kifolyólag akkor működnek a lehető legjobban a dolgok, ha az, aki dönt, nem másnak a szakállára dönt, hanem maga viseli a következményeket, és mindezért felelősséget vállal. A várható következmények fenyegető erejénél nincs jobb motiváció arra, hogy a lehető legjobb döntést hozd. 

Tovább
komment
2017. október 19. 14:07 - B.Log

Szakértő kormányt akar a magyar??



A blog elköltözött....átirányítunk.



Bár az Index is ír róla, a HVG ismerteti részletsebben a Pew Research Center nemzetközi összehasonlító kutatását, amely szerint sehol máshol nem támogatnának annyian a demokrácia alternatívájaként egy szakértői kormányt, mint Magyarországon. A valóság persze kicsit másképp fest...

Tovább
komment
2017. október 03. 20:20 - B.Log

A Puncs és a házasság



A blog elköltözött....átirányítunk.



EU-s pénzekkel és állami hátszéllel borította be a magyar sugartárskereső Budapestet offline hirdetésekkel, amire az amúgy a fogamzásgátláshoz való hozzáférés megnehezítéséért és az abortusz betiltásáért küzdő CitizenGo petíciót indított ellene.
Pedig a kormány konzervatív családpolitikája és az anyagi érdekeltségű társ keresése szépen összeillik, hiszen a gyerekeikkel hosszan otthonmaradó, és szakmai pályafutásukat (és ezáltal jövedelemszerző képességüket) hanyagoló ideális családanyák anyagi jóléte ugyanúgy függ szexpartnerüktől, mint a sugarbabyké. Vagy az utcai prostituáltaké, csak ők a feleségekkel és a sugarbabykkel ellentétben nem természetben és átalányban kapnak ellenszolgáltatást, hanem darabbérben dolgoznak.
Az, hogy az eltartós vagy részben eltartós házasságnak prostitúciós vonásai vannak, nem új keletű felismerés: a 19. században is észrevették, hogy romantikus szerelem ide vagy oda, az önálló jövedelemmel nem rendelkező nők nem tehetik meg, hogy ne olyan férfihoz menjenek feleségül, aki a társadalmi státuszukhoz megfelelő jövedelemmel (illetve vagyonnal, pl. parasztok esetében megművelendő földdel) rendelkezik, mert éhen halnak.

Tovább
komment
2017. október 03. 16:42 - B.Log

Amit a genderről tudni kell



A blog elköltözött....átirányítunk.



Sokan szeretjük öröknek és változatlannak hinni a világunkat (és ezen belül az embert, különösen pedig a nőt és a férfit), hiszen ez biztonságot ad. A világ (és az emberiség) azonban nem teszi meg nekünk ezt a szívességet: aki egy picit is foglalkozott más korokkal, társadalmakkal, vagy csak a saját környezetében kicsit jobban körülnéz, az kénytelen szembesülni azzal, hogy finoman szólva is változó, ki mikor és hol milyen tulajdonságokat, viselkedési stratégiákat tart „nőiesnek” vagy „férfiasnak”. Kb. mindenre és az ellenkezőjére is lehet példát találni.

Persze az állandóság hiánya logikailag is következik abból a felismerésből, hogy az ember egy hosszú evolúciós folyamat során lett olyanná, amilyen manapság – ha az ember nem örök, akkor ugyebár a nőiesség és a férfiasság sem lehet az. Annak az elképzelésnek, hogy van egy örök, változatlan „női princípium”, a nőknek (és a férfiaknak) pedig „rendeltetése”, csak egy kreacionista világképben van értelme: akkor, ha feltételezzük, „valaki” valamikor egyszersmindenkorra elhatározta, kinek mi a dolga, úgyhogy kussolj és engedelmeskedj. - Egy női princípiumost meghívni egy társadalmi témákról való vitaestre ezért hozzávetőlegesen annyira értelmes dolog, mint egy laposföldest felkérni előadónak egy geológuskonferencián vagy kreacionistát egy evolúcióbiológiai ismeretterjesztő rendezvényen – mivel a „véleménye” minden valós alapot nélkülöz, nem tesz hozzá a világunk jobb megértéséhez, viszont bizonyítottan hülyeségek terjesztésére adunk platformot és legitimációt. 

Tovább
komment
2017. szeptember 25. 12:32 - B.Log

Ha nem akarsz nemzeti konzultálni: kíméld meg magad tőle és védd meg a fákat



A blog elköltözött....átirányítunk.



Update aktuális alkalomból (2020. feb. 14.), mert újabb konzultációval fenyeget a kormány: kíméld meg magad a konzultációtól és védd meg a fákat - tiltsd meg adataid marketingcélú kiadását a lakcímnyilvántartásból, itt: 

Aki nem óhajtha a nemzeti konzultációs kérdőívet visszaküldeni, annak van egy igen egyszerű lehetősége arra, hogy kimaradjon az egészből, elkerülje a felesleges költségeket és a papírpazarlást, kímélje az idegeit és az egészségét, és mellesleg javítsa magánszférája védelmét, azzal a nem mellékes hozadékkal, hogy megnehezíti a kormányzás minőségének további csökkentését. Ehhez egyszerűen le kell tiltani az adatok marketing célú kiadását a lakcímnyilvántartónál, mégpedig így: 

(Akinek nincs ügyfélkapuja, az a Kormányhivatalnak küldött ajánlott levélben is megteheti ezt.)

Tovább
komment
2017. szeptember 19. 17:51 - B.Log

Amit tudnod kell a fogantatásról



A blog elköltözött....átirányítunk.



Mint kiderült, Magyarországnak olyan egészségügyért felelős minisztere van, akinek fogalma sincs a fogantatásról, ami azért elég gáz. Még gázabb, hogy tudatlanságát egy a mindennapos énekóra dícséretére előadott konferencianyitó beszédben sikerült fitogtatnia, ahol - iskolás lányok előtt, és szexuális zaklatás határát súrolva -  előadta, hogy a fogantatás pillanatában a várandós anyuka (így!) dalra fakad (és talán még a majdani apuka is becsatlakozik). 

Balog Zoltán állításával (az ízléstelensége mellett) csak két baj van: 
1. A fogantatás pillanatában a nő (szinte) egészen biztos nem várandós.
2. A fogantatás "pillanata" valójában ismeretlen. 

Ebből az 1. pont remélhetőleg triviális (kivéve Balognak persze, de őt most hagyjuk), a 2. pont kevésbé közismert, úgyhogy vegyük ezt a pillanatot alkalomnak egy kis tudásmag elvetésére. 

Annyi talán még rémlik a biológiaóráról, hogy a fogantatás az átlagban négyhetenkénti peteérést követő 12-24 órában történhet meg, tehát ebben az időablakban kell, hogy találkozzon a petesejt egy hímivarsejttel. Talán az is rémlik, hogy a fogantatás helyszíne nem a méh és nem a petefészek, hanem a petevezeték, azaz ide kell, hogy eljussanak a spermiumok és a petesejt. 
Ami a nőivarsejtet illeti: A peteérés (bár a bekövetkezés pontos időpontját külső tényezők is befolyásolhatják mint pl. a stressz, a rossz alvás, az utazás, miegymás) nem a szex és nem az orgazmus következménye (pl. akkor is bekövetkezik, ha a nő teljesen aszexuális életet él, ugyanakkor persze időben egybeeshet a szexszel). A peteérést követően a sejt vándorútra kel, azaz elindul a petevezetékben.
A hímivarsejtek célba juttatása már valóban a szexhez kötődik. Csakhogy az ejakuláció nem a petevezetékben teszi le őket, hanem oda saját erőből kell felvergődniük valahonnak a méhszáj környékéről. Úgy hozzávetőlegesen nagyságrendileg egy óra kell a gyorsabbaknak, hogy eljussanak a petevezetékbe, mások tizenórákat úszkálnak a célpontig. Ahol viszont napokig elállnak. 

A fogantatás kb. így történik: 

A petesejt a peteérés után szépen elindul lefelé a petevezetéken és vagy talál magának spermiumot, vagy sem. Ha talál, akkor az egy olyan szeretkezésből származik, ami minimum egy órával korábban ért véget, de lehet, hogy azok a spermiumok egy négy nappal azelőtti szeretkezésből kerültek oda és azóta ott árulják a petrezselymet (vagy persze Godot-ra várnak, ha nincs peteérés). Sőt, a petevezetékben egymással elvegyülve várakozhatnak a négy napja és a négy órája odakerült hímivarsejtek, és ha a nő ebben a ciklusában netán teherbe esik, nincs, aki megmondja, melyik szeretkezésből lett a gyerek... (mármint feltéve, hogy a két szeretkezés ugyanazzal a pasival történt).

A fogantatás még nem terhesség: az úgy kb. egy hét múlva fog bekövetkezni, amikor a közben osztódásnak állt zigóta lassan (úgy egy nap alatt) beágyazódik a méhnyálkahártyába (és további kb. két nap múlva majd termelődik annyi spéci hormon, hogy érdemes legyen erre alapuló terhességi tesztet végezni). - Vagy sem: a zigóták jelentős része ugyanis nem ágyazódik be, azaz nem jut el a terhesség stádiumáig, mert életképtelen. Egy további résznek sikerül ugyan beágyazódniuk, de szintén életképtelenek és kilökődnek - amiből vagy semmit nem észlel a nő, vagy kb. annyit, hogy kicsit késik a vérzése. A maradékból (van kutatás, amely szerint a zigótáknak kevesebb, mint a fele, esetleg csak a harmada jut el odáig, hogy egyáltalán észlelt terhesség legyen belőle, nemhogy élveszülés...) lesz végül terhesség, aminek a statisztikák szerint a 10-20%-a spontán vetéléssel végződik (a vetélési arány attól is függ, hol mikor állítják ki a terheskönyvet - értelemszerűen minél korábban, annál több a természetes vetélés), egy másik része a körülményektől függő arányban művi vetéléssel, a maradék nagyobbik részéből pedig végül egészséges (kisebbik részéből pedig nem egészséges) baba születik. 

Ennek ismeretében persze már az is világos, miért működik az esemény utáni tabletta kb. 72 órán keresztül (a tabletta megakadályozza a peteérést, tehát hiába állnak lesben az ondósejtek a petevezetékben, következő peteérés előtt meghalnak), és idővel miért csökken a hatékonysága (minél később veszed be, annál valószínűbb, hogy közben már bekövetkezik a peteérés, a petesejt meg rátalál a spermiumokara a petevezetékben). Az is világos, hogy aki azt hiszi, a fogantatás az orgazmus pillanatában történik, miért nem érti, hogy az esemény utáni tabletta és az abortusztabletta teljesen más dolog. És az is világos, miért ennyire oroszrulett a naptármódszer, még ha ki is egészítik hőméréssel, váladékelemzéssel és hosszú távú statisztikával: az ondósejtek hosszabb ideig élnek, mint amennyivel ezek a módszerek előre tudják jelezni a peteérést: így hiába tudod meg ma, hogy két nap múlva lesz peteérésed, ha tegnap még védekezés nélkül szeretkeztél (mert tegnapelőtt még azt hitted, csak egy hét múlva lesz peteérésed) és már a petevezetékedben van az az ondósejt, amitől tíz nap múlva majd kétcsíkos lesz a terhességi teszted - ezek a peteérés-lesési módszerek legfeljebb arra alkalmasak, hogy a peteérés utáni napokban megspórolj pár óvszert. 

Persze a férfiaknak kényelmes lenne, ha a szex és a fogantatás egybeesne és a nők ilyenkor (és csakis ilyenkor) dalra fakadnának: egyetlen férfinak sem kellene attól tartania, hogy a nője kakukkot hoz a házhoz, és ezzel értelmét veszítené a szexuális hűségen való rúgózás :) 

komment
2017. augusztus 28. 08:25 - B.Log

De miért mondott ilyeneket Veres András?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nagy felháborodást sikerült kiváltania Veres András győri katolikus püspöknek, amikor augusztus 20-án arról beszélt, bűnös dolog a lombikbébizés. Mostanra talán lenyugodtak annyira a kedélyek, hogy elemezzük, kontextusba helyezzük és meg is értsük ezt a jelenséget. Veres András semmi újat nem mondott: a katolikus egyház azóta tiltja a mesterséges megtermékenyítést, amióta létezik (mármint a mesterséges megtermékenyítés). Az amúgy oly népszerű Ferenc pápa is ezt az álláspontot képviseli. A széles körű felháborodás láttán azonban azt kell mondjuk, a püspöknek alighanem igaza volt, amikor ezzel kapcsolatban tudatlanságot emlegetett – úgy tűnik, a lakosság széles rétegei tényleg nincsenek tisztában a katolikus egyház tanításaival, pedig az egyház még csak nem is árul zsákbamacskát. 

Tovább
komment
2017. augusztus 20. 11:59 - B.Log

Miért olyan ijesztő a terror?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Közhely, hogy az elmúlt évek terrorcselekményei jóval kevesebb áldozatot követeltek, mint mondjuk a közlekedési balesetek. Miért van az, hogy a terror címen ámokot futók áldozatait a fél Facebook gyászolja, a közlekedési halottakról meg alig osztanak meg híreket? Míért a terrortól félünk jobban ("mi" alatt itt a teljes Nyugatot értve, benne velünk - a terrortól való félelmet a magyar kormány propagandája abszurd mértékig felnagyítja ugyan, de nélküle is meglévő félelmekre épít), holott ez, ha a valószínűségeket tekintjük, teljesen logikátlan és abszurd?
Halálból sokféle van, de az iszlamista terrornak van egy sajátossága, ami élesen megkülönbözteti az összes többitől: nem akaratlan baleset (mint a közlekedési halál), nem egy konkrét személyek közötti konfliktus eszkalálódása (mint egy maffiagyilkosság vagy a frissen elköltözött feleség meggyilkolása), nem egy egyedi mentális bekattanásból következő ámokfutás, de még csak nem is politikai indíttatású és politikai célú zsarolás, mint az 1970 évek terrorja Nyugat-Európában, ahol egy túsz megölése nem cél volt, hanem egy félrement akció következménye (amolyan háborús baleset, és a terrorista csoportokon belül ideológiai viták is folytak arról, milyen feltételek mellett mennyi halálos áldozat fogadható el), az elkövetők egy (szerintük) igazságosabb társadalomért küzdöttek (amúgy létező visszásságok ellenében), és életben akartak maradni. 
Az iszlamista terrorista célja viszont a nem egy jobb evilági társadalom létrehozása mindenki számára, hanem a saját örök üdvössége elérése (az Iszlám Állam célja sem más, mint követői örök üdvösségének biztosítása azzal, hogy istenüknek tetsző dolgokat művelnek). Persze az istenek tetszését megvásárolandó más vallások is hoztak emberáldozatot, de jellemzően olyanokat áldozták fel, akik értéket képviseltek (az Ószövetségben pl. az elsőszülötteket). A terrorista ezzel szemben nem emberáldozatot hoz, hiszen a megöltek nem képviselnek számára értéket, sőt, hitetlenek lévén az életük értéke nulla. Az iszlamista terrorista istenéhez menet csupán értéktelen dolgokat (!) takarít (!) el, akik a saját és istene érvényesülése útjában állnak (micsoda irónia, hogy mostanság a szó legszorosabb értelmében ezt csinálják: útra kelnek és azt gyilkolják, aki történetesen az útjukba került). És értéktelen dolog számára bárki, aki a hit dolgaiban nem pont az ő irányát követi. Tehát mindannyian: Mivel szinte mindannyian (muszlimok inkluzive) gondoljuk úgy, hogy hozzá képest mások vagyunk, magunkra is vesszük a fenyegetést, és a mélységét is pontosan értjük: ő nem tekint mindket embernek, és azok a gátlások, amelyek normális esetben megakadályozzák az embert abban, hogy mással erőszakoskodjon, nála a terrorcselekmény idején nem léteznek. 
Ennyiben az egyedi iszlamista terrorista ámokfutó módjára működik: mind a kettőnél megszűnt az idegenek megölését akadályozó gátlás (ebben az állapotban nem vetődik fel lelkiismereti problémaként a szabad-e ölni kérdése), nem külső kényszerre ölnek (mint egy háborúban, vagy konkrét önvédelmi helyzetben), a halál nem számít, a saját halál sem igazán. A bekattant iszlamista terrorista azonban két szempontból különbözik a bekattant ámokfutótól: az ámokfutó sem veszi emberszámba az általa megölendőnek tekintett ismeretleneket, de hajtóvadászata nem "mindenki más", hanem egy konkrét célcsoport (gyakran lányok vagy felnőtt nők) ellen irányul (ezért nem mindenki érzi magát fenyegetve), és ez a korlátozott fenyegetés is megszűnik létezi az ámokfutó halálával (ritkábban letartóztatásával). Az egyedi iszlamista célcsoportja ezzel szemben a "mindenki más" (tehát mi is), és az egyedi iszlamista mögött egy egész vallás húzódik (nem véletlen, hogy minél monolitebbnek gondolja valaki az iszlámot, annál inkább érzi fenyegetve magát), tehát egy konkrét terrorista kikapcsolásával nem szűnik meg létezni a fenyegettség. Sigmund Freud azon a véleményen volt, hogy ami egyénileg neurózis, az csoportosan a vallás formáját veszi fel. Itt látjuk a kettő közötti különbséget konkrétan: míg az egyedi ámokfutó (bár nagy fájdalmat okoz az érintetteknek) viszonylag kis, jól körülhatárolt bűncselekményt követ el egyedi mentális állapota következtében, az iszlamista terrorista azzal, hogy nem egyedi mentális zavar irányítja, hanem egy közösség tagjának érzi magát, abszolút (mindenkire kiterjedő és az ugyanebben a mentális állapotban leledző tömegek miatt végeláthatatlan) őrültséggé fokozza a saját mentális zavarának az amúgy körülhatárolt következményeit (l. a bejegyzés elejét). Egy mindenkre kiterjedő, halálos, totalitárius mentális zavart erőszakol ránk a terrorista. Ettől ennyire fenyegető. 
 

komment
2017. augusztus 17. 23:36 - B.Log

A demokrácia titka



A blog elköltözött....átirányítunk.



Van egy kis félreértés a demokrácia körül: A demokrácia nem a jogokról szól. A leglalapvetőbb emberi jogok mindenkinek járnak, függetlenül attól, hogy valaki rendelkezik-e szavazati joggal vagy sem. Jól működő államban ezekből a jogokból (aka liberális szabadságjogok) ugyanannyi jár mindenkinek és bárkinek (az őslakostól a turistáig), és ezek a jogok maguk adják a természetes határaikat is: mindenki szabadságának a határa ott húzódik, ahol a másiké kezdődik. A békés együttélés a mindennapi gyakorlatban addig működik, amíg ezt a határt betartjuk (és betartatjuk a többiekkel).
A demokrácia ezekre a jogokra épít, de egészen addig nem fog működni, amíg úgy tekintünk rá, hogy saját érdekeink érvényesítését szolgálja a másik rovására (ebben a mentalitásban ugyanis választó választónak farkasa és arra szavaz, aki neki oszt vissza többet, azzal az eredménnyel, hogy a választások nem az ország jobb működtetéséről szólnak, hanem arról, ki kinek mennyi pénzt ígér). A működő demokrácia a másik jogaiért és a közjóért való felelősségvállaláson alapul, nem a saját rövid távú érdekek érvényesítésén. 

Tovább
komment
2017. július 02. 15:03 - B.Log

Miért is épít az EU kilátót az Alföldre???



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az EU döntéshozatali folyamatai ugyan bonyolultak, de azért nem annyira, hogy a címbeli kérdésnek ne tudnánk egy viszonylag rövid bejegyzésben a végére járni.

Szóval a következőket kell tudni: Az EU általában 7 évre előre tervezi meg a költségvetését, mert ez a sok tagállami kormány miatt egy meglehetősen macerás és hosszú folyamat, elvégre minden tagállam jól akar járni. A tervezés során határozzák meg, melyik tagállam melyik "zsebből" milyen feltételekkel mennyi pénzt kap fejlesztésekre. A mostani pénzügyi ciklus a 2014-2020-as időszakra szól.

Ezen a ponton lép be a szubszidiaritás elve,

Tovább
Címkék: eu
komment
2017. július 01. 23:49 - B.Log

A melegházasság mint konzervatív követelés



A blog elköltözött....átirányítunk.



Épp a homoszexuálisok (és más nem teljesen cis és heteró csoportok) önmagukért való kiállás kezdeteire emlékező Pride-ra időzítve hagyta jóvá a német szövetségi parlament a házasság intézményének kiterjesztését. Ennek legvadabb ellenzői és leglelkesebb támogatói egy dologban sajátos módon egyetértenek: hogy ez egy liberális, progresszív lépés (eltérés köztük csak abban mutatkozik, hogy a liberális, progresszv intézkedéseket vívmánynak vagy mételynek tartják-e úgy általában).

Pedig a melegházasság lényegét tekintve se nem progresszív, se nem liberális. Hanem egy konzervatív, lejárt szavatosságú intézmény reciklálása.

Félreértés ne essék: Nem sajnálom a melegektől a házasságot - teljesen érthető, hogy a monogám homoszexuális párkapcsolatok társadalmi elfogadásának szimbóluma a házasság "megnyitása", és bőven túl sok üldözésnek, vegzálásnak voltak és vannak kitéve ahhoz, hogy teljesen érthető legyen az igényük erre a szimbolikus elismerésre.

Tovább
Címkék: házasság lmbt
komment
2016. július 02. 14:43 - B.Log

Az igazság az Európai Unió demokráciadeficitjéről



A blog elköltözött....átirányítunk.



Messze van Brüsszel, ahol felhatalmazás nélküli életidegen bürokratahad hülye döntésekkel szívatja a népet – ennyi dióhéjban a „demokráciadeficit”, hm, taxisverziója. Pedig megoldható lenne a probléma, márha a nép is úgy akarná. 

Először is nem árt tudni, hogy az EU-s döntéshozatal hogyan is működik. Bár részleteiben bonyolult, alapelve könnyen átlátható, ugyanis mindössze két döntéshozó van. Az egyik az Európai Parlament, a másik pedig a tagállami kormányok képviselői (államfő vagy miniszterelnök, ill. tematikus döntéseknél az adott téma felelős tagállami minisztere), Európai Tanács címén. A sokat szidott „bürokraták” és azok vezetői (a kormányok által delegált EU-biztosokból álló Európai Bizottság) nem döntéshozók, hanem a kormányok és a parlament döntéseit hajtják végre: az ő dolguk a valóságba átültetni a döntéseket (annyi visszacsatolás azért van, hogy a végrehajtó szólhat a döntéshozónak, ha valami nincs rendben, és javaslatot tehet a megoldásra).

Ha ezt átlátjuk, fel is tudjuk mérni, ki is az akadálya az EU demokratikusabbá tételének.

Az Európai Parlament képviselőit az EU polgárai közvetlenül választják meg. Az ő munkájuk ebből kifolyólag pontosan annyira demokratikus, mint bármely tagállam parlamentjéé (sőt, mivel arányos a választási rendszer, azaz a mandátumok a szavazatok arányában oszlanak meg a pártok között, az Európai Parlament még demokratikusabb is azon tagállamoknál, ahol kevésbé arányos a választási rendszer). A többi szereplő, azaz az állam- és kormányfők,  pedig a nemzeti kormány tagjaként pontosan annyi demokratikus felhatalmazással bírnak, amennyit az adott nemzeti törvények megszabnak. Az EU-s döntésekben az ő felhatalmazásuk a leggyengébb, amennyiben a leginkább áttételes, hiszen nem közvetlenül a választóktól kapják a felhatalmazást, hanem csak a parlamenttől. Sarkítva (de nem nagyon) megfogalmazva: az EU legnagyobb demokráciadeficitje a tagállamok mindenkori miniszterelnökei és kormányai, Magyarország részéről most épp konkrétan Orbán Viktor és csapata.

komment
2015. szeptember 06. 15:11 - B.Log

A szeretet vallása, avagy: Akkor most mit is gondol Petrás Mária?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Történt, hogy egy zsidó kulturális fesztiválon fellépett volna a Muzsikás együttes és annak vendége, bizonyos Petrás Mária, ám kiderült, Petrás a finoman szólva nem épp zsidóbarát közönségéről híres Magyar Szigeten is fellépett, így a szervezők visszavonták a meghívást, amire aztán lett haddelhadd, részben azért, mert Petrás már nem is emlékezett arra, hol is énekelt fel vagy 10 éve.
Petrás olyasmit mondott, hogy őt nem érdekli a politika, és nem eszerint választja meg fellépéseit - mondjuk, minden bizonnyal jobban emlékezne a szigetes fellépésére, ha ritkábbak lennének az ilyen típusú közönség előtti koncertjei. Ja, és persze arról sem tehet, hogy férje bizonyos Döbrentei Kornél, akinek gyűlölködő felszólalásai miatt több tucat író hagyta ott 2004-ben a Magyar Írószövetséget.
Demindegyis, és ez úgyis régen volt. Mostani spirituális közösségét ezzel ellentétben Petrás minden bizonnyal pontosan megválogatja, hiszen ez mélyen hívő keresztényként nyilván fontos neki. Az a helyzet, hogy választott közösségét, a "Keresztény Kulturális Akadémiát" elnökként az a Pajor András zuglói plébános vezeti, aki a Facebookon uszít mindenféle idegen ellen.

Szóval lehet, hogy a zsidó fesztivál szervezői előbb rúgtak ki és utána vizsgálódtak, de történetesen így is beletaláltak.

komment
2015. szeptember 06. 14:47 - B.Log

A menekültek és az iszlamizmus



A blog elköltözött....átirányítunk.



 Behordják a menekültek az iszlamizmust Európába és kiszorítják a kerszténységet - ettől tartanak sokan. Nos, az a helyzet, hogy aki a Közel-Keleten él és szimpatizál az iszlám fundamentalizmussal, annak most jött el a Kánaán - otthon, Szíriában, az IS fennhatósága alatt mindent megkap, ami iszlamista szíve kíván. Másszóval: Az iszlamista és a nem iszlamista szír megkülönbözeteésére van egy roppant egyszerű, ám annál pontossabb ökökszabály: az iszlamista most, amikor az IS uralkodik hazáján érzi magát igazán otthon, és otthon is maradt, akik viszont az út nehézségeit magukra vállalták, azok zömmel azért jöttek, mert éppenhogy nem kérnek a vallási fundamentalista államból.   

A "Nyugaton" élő muszlimok között ugyanakkor valóban vannak fundamentalisták (ahogyan, mellesleg, keresztények között is előfordulnak), ám ha reálitásoknak megfelelő képet akarunk kapni a muszlimok különböző csoportjairól, akkor nem azt kell néznünk, melyik csoport milyen hangosan béget a kamerák előtt és hányszor szerepel a médiában, hanem azt, valóban hányan vannak egy-egy állásponton. Németországról tudvalévő, hogy az ott élő muszlimok 95%-ának pl. semmi baja nincs a gyerekek koedukált úszásoktatásával vagy azzal, hogy pénteken suli van. Svájcban pedig több keresztény fundamentalista próbálja felmentetni a gyerekét a kötelező úszásoktatás alatt, mint muszlim, akiből összesen néhány tízezer él az országban. Az a kevés muszlim fundi amúgy jellemzően ott született, helyzetét kilátástalannak érző fiatal férfi (akinél a születési véletlentől függ, hogy most épp fundi lesz-e belőle, ultra, vagy valamely más totalitárius jellegű csoport tagja), esetleg kiábrándult mérnök, vagy konvertita, azazhogy bennszülött keresztény.

Szóval ha küzdeni akarunk a vallási fasizmus ellen, akkor ebben a szír, afgán menekülteket akár szövetségeseinkké tehetjük, ha ügyesek vagyunk - elvégre az ő hazájukat vették el a fundik.

komment
2015. február 04. 06:46 - B.Log

Utazási tipp Ráhel-nap alkalmából



A blog elköltözött....átirányítunk.



 

 

Kedves Ráhel!

Senki nem tehet arról, honnan származik, ahogy arról sem, hogy burokban nőtt fel. Arról azonban már sokkal inkább tehet, hogy történetesen pénzes pasihoz megy hozzá és kapcsolati tőkét használ évfolyamtársai közötti presztízse növeléséhez. De most nem arról akarlak kérdezni, vajon akkor is ilyen hőn szeretnéd-e a férjedet, ha egy szál cseregatya lenne az összvagyona. Hanem arra emlékeztetlek, hogy származásod és férjválasztási prioritásaidtól függetlenül mezei polgárként, tanult nőként (az hírlik rólad, van eszed) és különösen leendő üzletasszonyként van pár olyan feladatod, amelyek sikeres elvégzéséhez ismerned kell az országot, aminek polgára vagy. Enélkül polgárként nem fogod tudni megítélni, mi a közjó, üzletasszonyként pedig nem lehetsz sikeres (legfeljebb Mészáros Lőrinc módjára, de ezt talán mégse nevezzük sikernek), ha nem ismered azokat a feltételeket és piaci lehetőségeket, amelyek között működik a céged (már ha "üzlet" alatt klasszikus üzletet értünk, és nem közvagyon "jutányos" megszerzését). Egy-két adalék talán az általad lakott burokba is eljutott már, de ajánlok neked egy roppant kézreeső alkalmat az ország megismerésére: Amikor legközelebb utazol Lausanne és Budapest között, ne szállj repülőre, hanem ülj fel a Zürich-Budapest között közlekedő éjszakai vonatra (másodosztályon...), és beszéltesd női utastársaidat az életükről és az életlehetőségeikről. Kötélnek fognak állni, mert éjszakai aktív életmódot kénytelen folytatni. Hamar meg fogod tudni, valójában milyen lehetőségei vannak és meddig jutnak el a fiatal nők ma Magyarországon, ha valóban nulla szülői hátszéllel kell boldogulniuk. Nem kell tőlük félned (inkább ők félnek tőled), nem bántanak, ők is saját lábukon élnek, igaz, nem átalányban, hanem darabbérben jutnak pénzhez. 

Üdvözöl, egy blogger

komment
2015. február 02. 13:40 - B.Log

A Pollack Mihály téri TEK-rejtély megoldása



A blog elköltözött....átirányítunk.



A TEK ma reggel lefújatta az Angela Merkel látogatása alkalmából az Andrássy Egyetem elé szervezett, egy hónappal ezelőtt bejelentett tüntetést, amelyet amúgy is csak a Pollack Mihály tér másik, Múzeum utca felőli oldalára engedélyeztek. Biztonsági oka a lemondásnak egészen biztosan nincsen: az Andrássy Egyetemnek a Bródy utca felől is van autós kapuja, azaz Angela Merkel kocsijában ülve vagy onnak kiszállva annyira védve lett volna így is a nemcsak a támadástól, hanem a tüntetésnek még a látványától is, hogy feleslegesnek tűnt lemondani a (nyilván helyismeret hiányában szervezett) tüntetést.  
Hanem azt vehették észre a TEK-esek az utolsó pillanatban (minden korábbi helyszínbejárás ellenére), hogy a díszterem ablaka bizony oldalra nyílik, és a térnek pont arra a rádió előtti részére látni, ahol a tüntetők álltak volna.

komment
2015. január 17. 17:36 - B.Log

Az illiberális demokrata, az antifeminista nő és a szabadság



A blog elköltözött....átirányítunk.



Tekintettel arra, hogy úgy tűnik, errefelé már alig ismeri valaki a fenti fogalmak jelentését, nézzük őket végig. Kezdjük a demokráciával, és majd folytatjuk a feminizmussal és a szabadsággal.
A demokrácia lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a közügyekre. 

Feminizmusból mint társadalmi mozgalomból annyiféle van konzeratív-kereszténytől ultrabalos és anarchistáig, hogy ezeket itt még csak fel sem sorolom. Részleteiben egymásnak ellent is mondanak a törekvéseik, azonban van egy nagy filozófiai közös nevezőjük: úgy gondolják, a nőket is megilleti az a jog, hogy saját sorsuk felől döntsenek. Azaz
a feminizmus lényegét tekintve semmi más, mint az önrendelkezéshez való jog kiterjesztése a nőkre. 

Tovább
komment
2015. január 17. 14:40 - B.Log

Minek a szatíra, ha nem léphet tyúkszemre?



A blog elköltözött....átirányítunk.



A médiát szokták „negyedik hatalmi ágnak” nevezni, és nem véletlenül: bárminemű döntés felelősségteljes meghozatalának előfeltétele a lehetőleg teljeskörű információ, ezért a média mint információforrás elengedhetetlen a demokrácia fenntartására. Ebben áll a média felelőssége: a tényeket illetően tévedhet ugyan (ki nem), de nem hazudhat: ezért pl. nem ellenkezik a szólásszabadsággal az, amikor egy médiaterméket bírósági ítéletben helyreigazítás közlésére kötelezik, és ugyanezért nem esik a szólásszabadság védelme alá sem a holocaust- vagy az örményirtások tagadása, vagy bármilyen egyéb tudományosan alátámasztott állítás tagadása vagy elferdítése, ahogyan az adatokkal alá nem támasztható reklámígéretekért is büntetéseket szab ki a fogyasztóvédelem - hiszen a megtévesztést nem védi a szólásszabadság.

A tényközléssel szemben a vélemény szabadabb műfaj, de a véleményszabadság is csupán egy származtatott jog. Alapját az önrendelkezéshez való jog képezi, és ez adja korlátait is: tiszteletben kell tartani a másik ember önrendelkezéshez való jogát. Ezért a véleményszabadság nem védi azokat a véleményeket, amelyek más ember önrendelkezési (és abból származó) jogainak megnyirbálására irányul (mert ezzel saját alapját, az önrendelkezéshez való jogot ásná alá). Ilyen pl. a bűncselekmények elkövetésére való felszólítása, de bűncselekmények helyeslése vagy ennek alfaja, a bűncselekmények áldozatául esettek hibáztatása (pl. ha egy házibuliban ellopják egy részeg férfi cuccát, nem mondjuk azt, hogy maga tehet róla, minek ment buliba, és minek itta le magát, ill. vigyázott volna jobban magára és a holmijára). Ezen felül a véleményszabadságot – mint minden párbeszédet – a jóhiszeműség elve korlátozza: persze bárkivel megeshet, hogy hibázik vagy téved, de a véleménynek akkor lehet súlya, és akkor értékes, ha a szerző tényekre alapoz, ezeket nem ferdíti el, legjobb tudása szerint jár el, amikor a véleményét kialakítja, és foszt meg másokat alapjogaitól (mert, mint mondottam, ezzel saját szólásszabadságának az alapját ássa alá).

A verbális és rajzolt szatíra és a hasonló műfajok a szólásszabadságon belül speciális funkciót töltenek be: tömörítve mutatnak be egy-egy társadalmi visszásságot, meg nem kérdőjelezett "normális" dolgot, azaz akkor „működnek” ezek a műfajok, ha hatalomellenesek, haa fennálló rend visszásságaira mutatnak rá. Egy kiszolgáltatott vagy áldozattá vált ember kifigurázásának nincsen hozadéka – amellett, hogy gyengébbre támadni ellenkezik az empátiánkkal és ízléstelen, tökéletesen felesleges is (mert semmi újat nem mond) olyasvalakibe belerúgni, aki amúgyis padlón van (tudjuk róla, hogy épp ott van, nem kell lerántani a piedesztálról, mert már lent van). Fontos hozadéka van ezzel szemben a bárminemű hatalmi helyzetben való egyén vagy szervezet kifigurázásának: emlékeztet bennünket arra, hogy a király meztelen és korántsem olyan hatalmas, hogy ne lehetne felelősségre vonni és bírálni. Mégpedig ez a demokráciaalapú hatalom lényege: a felelősség és a felelősségre vonhatóság. (Ezzel áll szemben a diktatúra és ennek alváltozata, a teokrácia, amely a diktátor akarata helyett egy megkérdőjelezhetetlen transzcendens hatalomra hivatkozik, és a hatalom bármit megtehet büntetlenül.) Vallási hatalmat gyakorló szervezetek vagy ezeket képviselő egyének kifigurázása ezért egyenesen kötelessége a szatírának, ahogyan a politikai vagy gazdasági hatalmat képviselő egyének és jelképek kifigurázása is, vagy olyanoké, akik mások jogainak csorbítására törekszenek. Mégpedig akkor is, ha mindez ezeknek a hatalmasságoknak (legyen az karizmatikus politikus, vallási vezető vagy földesúr) és követőiknek rosszul esik (aka „sérti érzéseiket, érzékenységüket”, különösen a vallásiakat) – sőt, talán leginkább akkor van szükség rá, amikor a szatíra a követők érzékenységét sérti, hiszen éppen a követők legitimálják ezeket a hatalmakat és ezért felelősséggel tartoznak a társadalom többi tagjának. Másképpen fogalmazva: a vallási stb. érzékenység nem menti fel a hívőket az alól, hogy a vallási stb. hatalom támogatásért felelősséget vállaljanak, különösen akkor, ha az a hatalom mások jogait csorbítja vagy erre törekszik. (Figyelem: itt a hatalmi helyzetben lévőkről van szó, de ugyanezek a politikai, vallási stb. csoportok más körülmények között üldözöttek lehetnek. Konkrét példák: üldözött szaúdi keresztényeket nem figurázunk ki, mások magánéletébe beavatkozni próbáló európai vagy akár szaúdi keresztényeket igen; holocausttúlélőt nem, újszülöttpéniszt nyiszáló rabbit és az ehhez asszisztáló holocausttúlélő dédszülőt igen; bántalmazott nőket nem, vakkomondorokat és betörőket igen; felesége által bántalmazott férfit nem, de akár ugyanazt a férfit, amint beosztottját vagy diákját molesztálja, igen; politikusnőket és üzletasszonyokat úgy általában nem (mert ehhez túl ritkák), Angela Merkelt vagy Selmeci Gabriellát igen. De ütni mindenképp csak akkor fog tudni a rajz, ha valóban rámutat egy visszásságra.) 

Hogy a cikk végére aktualitást is mondjak: Akik a Charlie Hebdót teszik (részben) felelőssé a szerkesztőség elleni merényletért, azok két dolgot felejtenek el: 1. Akinek géppuska van a kezében, az ott és akkor hatalmat gyakorol. Ezért ki kell figurázni mindazokat, akik az ilyesféle merényleteket helyeslik, ilyen merénylet elkövetésére buzdítanak vagy maguk ilyen terveznek, és ezért fogom megvásárolni az eheti Charlie-t (ha jut az országba példány): mert a hátramaradottak voltak olyan bátrak, hogy a merénylőket kifigurázzák. 2. A merénylőket – és persze a mögöttük álló iszlamista ideológiák követőit – korántsem csak a szatíra provokálja, hanem mindennapi életünk számos természetesnek vett eleme, mint pl. az alkohol- és sertéshúsfogyasztás és a nem "halal" vágóhídon leölt állatokból készült ételek fogyasztása, a ramadan alatti napközbeni evés és vízivás, a dolgozó, önálló nőkről nem is beszélve (és akkor még nem említettük, hogy nem kéne minden turbános férfit Mohamednek értelmezniük, főleg, ha szerintük „nem olyan”, amilyennek ábrázolják, azaz: ha nem ingük, akkor ne vegyenek már minden turbánost Mohamednek, ha viszont annak veszik és megsértődnek, ezzel elismerik, hogy a rajz szerintük bizony talált – ergo viszont nem érte őket igazságtalanság...). Csupán stratégiai-taktikai kérdés, hogy a merénylők inkább szatíramagazinra támadtak és nem nyáron rövidnadrágban flangáló férfiakra, ramadánkor az utcán ebédelő diákokra, nem is beszélve le nem fátyolozott nőkről vagy koedukált strandokon vagy neadjisten naturista kempingben fürdőzőkre: a strandokon lelőttek a Charlie Hebdo rajzolóival ellentétben feltétel nélküli támogatást élveznének, holott ugyanúgy „istenkáromlók”, mint a rajzolók. Aki ezt nem hiszi el nekem, az nézzen körül, hogyan lehet „istenkáromlóvá” válni az IS vagy az Al Káida által ellenőrzött területeken, vagy gondoljon Raif Badawira, akit a szaúdi hatóságok istenkáromlás címén lassú halálra ítéltek, amiért fel merte vetni azt az igényt, hogy a vallás társadalmi szerepéről elgondolkodjon, de az arab félszigeten lecsuktak már embert azért, mert ramadankor napközben nem bújt el elég jól ahhoz, hogy egy kis vizet igyon. Amikor legközelebb kilépünk az utcára vagy felmegyünk az internetre, legyünk velük szolidárisak és ne feledjük, hogy mindannyian* istenkáromló provokátorok vagyunk. 

*(Ne feledd, az istenkármolástól az sem véd meg téged, ha hívő vagy: tuti találsz olyant, akinek a legszentebb vallási érzése szerint a te vallásod tévút és merő istenkáromlás. Azaz a te vallási életed az ő istenét káromolja. Azazhogy neked is pont ugyanúgy szükséged van az istenkáromláshoz való jogra, mint a chalrie Hebdonak.)

komment
2015. január 17. 14:01 - B.Log

A frankelszabadulásos forintgyengülés nyertese: Semjén és a KDNP



A blog elköltözött....átirányítunk.



Elsőre meglepőnek tűnhet, de a frankelszabadulás legnagyobb nyertese (a forintosított hiteleseken kívül persze) alighanem Semjén KDPN-je lesz, mégpedig nagyon egyszerű okból. Leghőbb vágyuk (amely persze nem Tömjénék szemétdombján kelt ki szűznemzéssel, hanem idegenből, a katolikus központból hozták a magját, mégpedig nemcsak mihozzánk), szóval leghőbb vágyuk, a boltok vasárnapi zárva tartása elvileg kézzelfogható közelségbe került azzal, hogy Orbán Viktor áldását adta rá, a parlamenti képviselők pedig azonnal engedelmeskedve beleírták a rohamtempóban módosuló szentkönyvbe. Így március 15-től már csak azok a családok dolgozhatnak vasárnap, akik elég gazdagok ahhoz, hogy saját boltjuk legyen (nekik viszont muszáj testületileg a boltban tölteni a vasárnapot, mert alkalmazottat ők sem dolgoztathatnak aznap). Bár a lakosság orrára nem kötötték, félő volt, hogy ugyanaz történik, mint Horvátországban,

Tovább
komment
2014. december 02. 11:35 - B.Log

A KDNP és a katolikus egyház hatalomért való harca és áldozataik



A blog elköltözött....átirányítunk.



Sokan szeretik kissé megmosolyogni a KDNP és az időnként Tömjén Zsoltnak becézett Semjén Zsolt tevékenységét, hiszen a támogatottságuk valóban mérhetetlenül alacsony, és a társadalommal szembemenő kezdeményezéseik ezért akár szélmalomharcnak is tűnhetnek. Aki határainkon túltekint, az azonban tisztában van azzal, hogy a KDNP tevékenységét nem légüres térben, Magyarországra korlátozva végzi, hanem egy nemzetközi mozgalom magyarországi nyúlványát képezi. Minden "családbarát" retorika ellenére a KDNP legfőbb kárvallottjai éppenhogy a családok (is).

Tovább
komment
2014. november 30. 11:51 - B.Log

Miről is szavaznak ma a Svájciak? (Súgok: Nem az idegenellenességről.)



A blog elköltözött....átirányítunk.



A svájciak rövid pórázon tartják politikusaikat, ami abban is megnyilvánul, hogy évi kb. 3 alkalommal szavazóvasárnapot tartanak, amelyen mindenféle szövetségi, kantonális és helyi kérdésekről döntenek. Az ilyenkor megtárgyalt témák persze ritkán ütik meg a nemzetközi ingerküszöböt, ám a mai egyik (!) téma olyan, hiszen külföldieket is érint - mármint azokat, akik esetleg Svájcba mennének munkát vállalni. Az "Ecopop" nevű szervezet népi kezdeményezése ugyanis átlagosan a lakossági 0,2%-ára korlátozná az éves nettó (azaz a kivándorlók számával korrigált) bevándorlást - mégpedig nem xenofóbiából, hanem környezetvédelmi és fenntarthatósági megfontolásokból, a nyakló nélküli növekedés ugyanis kimeríti a természeti erőforrásokat, de az amúgy igen jól szervezett (de nem olcsó) tömegközlekedés is túlterhelt. Tudják, miről beszélnek: a Magyarország méreténeka felét sem kitevő (és a hegyek miatt ennél is kisebb hasznosítható területű) Svájc lakossága az 1980-as évekbeli 6-6,5 millióról mára 8 millióra nőtt - azaz egyetlen generáció alatt a negyedével!
Az "eco" a kezdeményezők nevében bizony nem a gazdaságra (économie - a nagytőkések mellesleg ellenzik a kezdeményezét), hanem a környezetvédelemre (ecologie) utal, és hogy szó sincs magába zárkózásról, a szolidaritás elutasításáról és a világ többi részének leszarásáról, azt a kezdeményezés második része mutatja: tudván, hogy a túlnépesedés világméretű probléma, mely csak összvilági léptékben oldható meg, a kezdeményezés azt is előírná, hogy a fejlődő országoknak adott állami fejlesztési pénzek legalább 10%-át az önkéntes családtervezéshez való hozzáférés javítására kell fordítani. Ez nem lenne kis pénz: Svájc évi 2 milliárd frankot (500 milliárd forintot) fordít a fejlődő országok megsegítésére, ehhez jön még az újonnan csatolakozott EU-tagállamokra fordított (és szintén népszavazáson, a lakosság által saját zsebük terhére nekünk és a többi új EU-tagnak megítélt!) összeg, amely idén 147 milliárd.

Az információk forrása:
A kezdeményezés szövege (kb. 20 sor az egész!) a kancellária honlapján: http://www.admin.ch/ch/f/pore/vi/vis406t.html
Lakosság alakulása: http://www.bfs.admin.ch
Nemzetközi együttműködés: https://www.eda.admin.ch

komment
2014. november 27. 20:29 - B.Log

Rendőrség: Ne menj férjhez!



A blog elköltözött....átirányítunk.



Nos, tehát a rendőrség szerint az áldozat dolga elkerülni, hogy megerőszakolják. Vegyük ezúttal komolyan a rendőrséget, és nézzük meg, mit is tudnak tenni a nők az ellen, hogy egy a rendőrség szerint ösztöneinek teljesen kiszolgáltatott, viselkedését tudatosan irányítani képtelen férfi áldozatául essenek.
Naszóval: Először is tudvalévő (kivéve persze a rendőrség előtt, dehát ők nem egy tudományos testület, sőt, szarják le az empírikus adatokat), hogy a ruházat nem játszik szerepet abban, kit erőszakolnak meg, és az sem eredményes, ha az illető szépen kéri, hagyják békén. Ugyanígy az életkor sem véd a szexualizált erőszak ellen - nyolcéves ugyanúgy eshet áldozatul, mint nyolcvan éves. Ellenben különböző kutatásokból azt is tudni, hogy az erőszaktevők inkább gyengének, könnyű áldozatnak tűnő nőket támadnak meg (dekoltázsmélységtől és szoknyahossztól függetlenül), míg az, aki nem hagyja magát megfélemlíteni, nagyobb eséllyel menekül meg (magyarán: az elkövető gyáva, és könnyű ellenfélt keres).
Ebből le is vonhatjuk következtetéseinket:
1. A lányokat kiskoruktól fogva le kell szoktatni arről, hogy a gyengeségnek és a gyengédségnek akárcsak a látszatát is keltsék, nem szabad engedni, hogy lányosan-nőiesen passzívak legyenek és elviseljék sorsukat, hanem ehelyett erős, kérlelhetetlen, kikezdhetetlen és legizáhatatlan személyiséget kell építenünk bennük, és nekik kifelének is ilyennek kell mutatkozniuk az erőszakoskodó hajlamúak elrettentésére.
2. Persze azt is tudjuk, hogy van, aki épp az erősnek tűnő nőktől frusztrált és meg akarja őket büntetni (a Dél-Afrikai Köztársaságban pl. rendszeresen erőszakolnak meg "gyógyító céllal" a sorból kilógó nőket, pl. mert homoszexuálisak), ezért a nők kezébe megfelelő önvédelmi eszközt is kell adni - sikeres utcai harcosokká kell őket kiképezni, mégpedig úgy, hogy minden életkorban és minden élethelyzetben (kisgyerekként, buliben ittasan, menstruációs görcsökben fetrengve, vajúdás közben, idős korban testileg-szellemileg leépülve) képesek legyenek bárki férfitől szükség esetén fizikai erővel is megszabadulni.
3. Mindez természetesen a szexuális kapcsolatokat is átrendezni: vége a kacérságnak, flörtölésnek (hiszen ezzel - még mindig a rendőrségi álláspontnál maradna - a nő ugyebár azt kockáztatná, hogy ha menet közben kiderül, mégsem óhajt a flörtölés tárgyával szexuális kapcsolatra lépni, mondjuk, mert kiderül, a gatya alatt kissé ápolatlan, akkor már nincs lehetősége visszalépni?), ehelyett nem is tudom, mi lenne - valami korrekt üzleti tárgyalás a szex módozatairól és feltételeiről, lehetőleg írásos formába öntve?
4. Végezetül: az is tudvalévő, hogy a nőkre a férfiak párkapcsolaton belül a legveszélyesebbek - Magyarországon évente kb. 50-70 nőt öl meg a partnere. Mégpedig többnyire azután, hogy a nő hosszas áldozatlét után bejelentette szakítási szándékát - következésképp a kapcsolatból való kilépés sem véd az erőszak ellen, mert ilyenkor már késő: a bajt a gyökerénél fogva kell kiirtani és a nőknek saját jól felfogott érdekükben nem szabad tartós párkapcsolatokat kialakítaniuk férfiakkal, hiszen mint a mellékelt ábra mutatja, ezzel évi több tucat honfitársnőnk - a rendőrség szerint nyilván önként és dalolva saját hibájából - saját sírját ássa. Szóval a nők kerüljék el a házasságot és párkapcsolatot mint életükre és szexuális épségüre veszélyes terepet.

Szóval: Biztos, hogy a rendőrség és az őket helyeslők belegondoltak ebbe? Ilyen világot akarjunk? Nem lenne sokkal élvezetesebb az élet, ha egyszerűen megtanulnánk csak azzal szexelni akarni, aki nemcsak, hogy nem tiltakozik, hanem még igent is mond?

komment
2014. november 25. 12:57 - B.Log

Amikor a férfiak magukat becsmérlik...



A blog elköltözött....átirányítunk.



Facebook-falamat betöltik a baranyai, vas és egyéb megyei áldozathibáztató rendőrségi videókról és jótanácsokról szóló viták. A videók persze roppant ostobák, elég ehhez azzal tisztában lenni, hogy a nudista strandokon sem éri több atrocitás a nőket, mint egy átlag szórakozóhelyen, míg mondjuk, Kairóban az ott egyébként tájidegen arcfátyol sem védi meg őket az utcai molesztálásoktól. A gyakorlatban persze igaz, hogy az erőszaktevő inkább egy könnyebbnek leigázhatónak tűnő áldozatot keres (és a gyakorlati életben a mattjózan, jól kiképzett nindzsaharcos nagyobb eséllyel menekül meg a támadástól, mint a fél sörtől is kótyagos szende kislány), de ebből nem következik az, hogy a bármilyen (!) okból önvédelemre képtelen nő szabad préda lenne - épp az ő védelme lenne a rendőrség feladata. A rendőrségi vezetésnek nyilvánvalóan kényelmes megoldás az áldozathibáztatás: az erőszak ugyan nem csökken tőle, ellenben az áldozatok nem fognak merni feljelentést tenni, ergo szépek lesznek a közbiztonsági statisztikák anélkül, hogy a rendőröknek meg kelljen ezért dolgozniuk. Az viszont elképesztő, hogy mennyi férfi asszisztál vehemensen saját becsmérléséhez. A feministákat szokás a férfiak megvetésével vádolni - jogtalanul, hiszen ők azok, akik úgy gondolják, némi noszogatással a férfiak is képesek rendesen viselkedni. A rendőrségi áldozathibáztató tanácsokat védők azok, akik szerint a férfiak felelős viselkedésre képtelen, hormonjaiknak totálisan kiszolgáltatott agyatlan barmok, akik egy dekoltázs vagy rövidebb szoknya láttán irányíthatatlan ámokfutóvá válnak.  - Tényleg azt gondolják a rendőrök és támogatóik, hogy ilyen selejtesek a magyar férfiak?

komment
2014. november 09. 21:34 - B.Log

Nem kellett volna megmenteni a devizahiteleseket...



A blog elköltözött....átirányítunk.



...ha tartottuk volna magunkat a tervekhez és úgy 2006-2008 tájékán beléptünk volna az euróövezetbe, az akkori 250-es árfolyamon.

Ne feledjük ezt sem: Aki deviza(alapú)hitelt vett fel forinthitel helyett, azért tette, mert alacsonyabb volt a kamat, mint a forinthitelé (sőt: még az is megérte, ha az ember devizahitelt vett fel és a pénzt lekötött forintbetéten kamatoztatta). Magyarán: nyerészkedni akart az árfolyam- és kamatviszonyokon. Akkor és ott devizahitelt felvenni teljesen raconális döntés volt - már feltéve, hogy nem vesszük figyelembe, hogy a magyar választók egy jelentős része nem a közjót szem előtt tartva az ország rendbetételére és az euróövezethez való csatlakozásra szavaz, hanem simán megvásároltatja magát a neki a legtöbb személyes hasznot ígérővel.

Persze lenne egy majdnem tiszta megoldás is: "Egyszerűen" ki kell számolni minden devizahitelre, mennyibe került volna, ha annak idején forintban vették volna fel, a forinthitelekre irányadó kamatokkal. Aki nem bízik a kormány gazdaságpolitikájában és attól tart, tovább romlik a forint árfolyama, az forintra vált, a többiek meg maradnak a devizánál :)

komment
2014. október 10. 15:49 - B.Log

Kicsoda az a Kothencz János?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Szeged fideszes polgármesterjelöltjéről csupán annyit ír mostanában a sajtó, hogy gyermekvédelmi szakember, pedig ennél többet érdemelne a háttere. Azt az Ágota® Alapítványt (így, copyrightos r-rel), amelynek vezetője és fő szakértője, ő maga alapította mindössze 29 évesen, egy hittudományi és egy pedagógus diplomában a zsebében és állami gondozotti múlttal a háta mögött (akkoriban kapta meg a KDNP-s politikus Harrach Péter protezsáltjaként Szeged városának az ifjúságreferensi posztját is). Hozzá kapcsolódik a katolikus egyház Szeged-Csanád megyei Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatója is, ennek ugyanis Kothencz a főigazgatója. Kothencz katolikus hittudományi affinitása, illetve a katolikus dogmákhoz való hűsége csakugyan meghatározza a tevékenységét:
- 25 millió forintot kapott az Ágota Alapítvány az eredetileg Soltész Miklós KDNP-s szociális államtitkár által 2011 tavaszán 110 millió forintból indított abortuszellenes plakátok újabb felhasználására. A plakátok egyik szépséghibája

Tovább
komment
2014. augusztus 22. 15:55 - B.Log

Amikor nem magánügy a szex



A blog elköltözött....átirányítunk.



 

 

"Mi a kormányt nem hívtuk meg az esküvőnkre, nem értjük, miért szólnak bele" - ídéz az Origo egy házaspárt, aki nehezményezi, hogy a Balog Zoltán lelkész vezette Emberi Erőforrás Minisztériumán keresztül az államtól gyerekcsinálásra buzdító üdvözlőlapot kapott. WFT?? Kedves pár, maguk komolyen nincsenek tisztában azzal, hogy az anyakönyvvezető az államot képviseli? Önök bizony nemcsak, hogy meghívták a kormány képviselőjét, hanem még fizettek is azért, hogy eljöjjön!

 

Tovább
komment
2014. augusztus 21. 11:11 - B.Log

Mészáros Lőrinc egy ágy(ás)ban Antal Valival



A blog elköltözött....átirányítunk.



Mészáros László állami földpályázaton elnyert földjein az RTL Klub hiradója másfé méteres gazt talált, mégpedig elméletben kötelezően irtandó parlagfüvet. Mészáros cége nyilván könnyedén juthatott volna jutányos áron dolgozó közmunkásokhoz, esetleg a közeli büntetésvégrehajtó intézettel is megállapodhatott volna, ahogyan pl. két éve az akkor kulturális államtitkár L. Simon László is a baracskai bv-intézettel arattatta a meggyét.

A parlagfűallergiások nyilván felhördültek, mi azonban úgy gondoljuk, van rendszer az őrültségben, és nem holmi figyelmetlenségről, hanem komoly, többéves stratégiának a jeleit láthatjuk. A magyar meg nem alapozott gyógyászat fenegyereke, a Jóisten által biomókus-, pardon, bionómusnak teremtett Antal Vali (nem, neki nem szeretnék látogatottságot szerezni, helyette inkább a Ködpiszkáló vonatkozó cikkét olvassátok) ugyanis már évek óta amellett lobbizik, hogy a parlagfű nem irtandó gyom, hanem értékes gyógynövény.

Egy üzletember sikerei nyilván nem abból fakadnak, hogy nem csinál semmit, és sikeres üzletemberről lévén szó, nyilván az államtól elnyert földdel Mészáros sem semmit csinál, hanem igenis jól hasznosítja azokat. Legújabb vállalkozásának Antal Vali volt kedves ideológiailag megalapozni és piacot teremteni, amelyet immár csak ki kell elégíteni (a piacra gondolok, nem Antal Valira). Mészáros üzletemberi hozzáértésében bízva abból indulunk ki tehát, hogy mihelyt megjelennek az új vidékfejlesztési, ill. agrárpályázatok, Mészáros sikeresen szerepel a gyógynövények telepítésére meghirdetett programokon, valamint azt követően arat a közmunkásfoglalkoztatási-munkahelyteremtési pályázatokon át a piacrajutási pályázatokig. Külön támogatást kaphat majd a parlagfűpálinka-főzési kampányuk a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatóságtól (már ha marad erre a "ki vedel többet" című játékuk után a költségvetésükből). Sőt, Antal Valival konzorciumban néhány milliárdni egészségfejlesztési pénzre is igényt tarthatnak népegészségügyi kezdeményezésükkel.

Szóval nem, Mészáros Lőrinc nem gondatlan gazda, akinek a földjei elgyomosodnak, hanem előrelátó politikus-üzletember.

 

 

 

 

komment
2014. augusztus 20. 13:00 - B.Log

Hulladarab az V. kerületben



A blog elköltözött....átirányítunk.



Emberi holttest egy darabja található Budapest V. kerületének egyik állami pénzekből fenntartott épületében. A mumifikálódott végtag bizonytalan eredetű, ám annyi biztos, hogy bármilyen, a megszerzésével kapcsolatos bűncselekmény elévült és rendőrségi eljárásra aligha fog sor kerülni. A holttest-darab kegyeleti szokásainknak megfelelő elhelyezését vagy tudományos vizsgálatát nehezíti, hogy a lakosság egy kisebb csoportja mágikus erőket tulajdonít a végtagnak, amelyet ez a csoport szertartási kellékként kosztümös felvonulások kellékeként is használ. Eme csoport befolyása következtében mindezidáig még terv sem született sem a végtag régészeti/muzeális értékének megfelelő tudománynak való átadásáról, de még a végső nyugalomra helyezése sem kerülhetett szóba.

komment
2014. augusztus 20. 10:53 - B.Log

Amit Szijjártó nem tud a tiszteletről



A blog elköltözött....átirányítunk.



Egyik legfontosabb gazdasági partnerünk, Németország egyik külpolitikusa, Michael Roth vasárnap egy a Der Tagesspiegel című lapnak adott interjúban bírálta a magyar kormányt, amiért nem köteleződik el eléggé az európai alapértékek iránt, és mert aggasztó a szabadság állapota Magyarországon.

Amire fel Szijjártó több tiszteletet követelt.

Elárulnánk Szijjártónak valami fontosat, amit a nevelői úgy tűnik, elfelejtettek elmondani neki: tiszteletet nem lehet sértődött hisztizéssel kicsikarni. A tiszteletet ki kell érdemelni, mégpedig folyamatosan, mindig újra és újra. Nem elég régi érdemek (sőt: mások régi érdemeire) hivatkozni, a jelenben kell tiszteletre méltónak lenni.

http://444.hu/2014/08/20/szijjarto-peter-csoppet-megsertodott/
Aki elolvasná az eredeti interjút, itt találja: http://www.tagesspiegel.de/politik/spd-aussenpolitiker-michael-roth-im-interview-ungarn-geht-in-die-falsche-richtung/10344320.html

komment
2014. július 18. 16:23 - B.Log

Holokauszt-giccs Szegenden. Villámműelemzés



A blog elköltözött....átirányítunk.



Mivel a művészetelmélet kevéssé képezi a középiskolai tanulmányok részét, tisztázzuk röviden a művészet és a giccs közötti különbséget. A definíció tulajdonképpen viszonylag egyszerű: művészet az, ami a befogadót kritikai gondolkodásra készteti saját magát illetően is, míg a giccs az, ami kritikai megközelítést nem igényel (mert minden egyértelmű) és megerősíti a befogadó meglévő világképét.
Szegeden a katolikus egyházmegye és a zsidó hitközség közösen állított szép realista holokauszt-szobrot (idáig örülhetünk is a dolognak, végre valami együttműködés), a biztonság kedvéért olyant, amin nem kell gondolkodni: az egyik alak - kereszttel a nyakában - az ég felé fohászkodik, míg a másik - kipával a fején - éppen lecsúszik a talapzatról.
Persze ahogy a 444.hu fogalmaz: "a makacs ragaszkodás a valósághoz hajlamos karikatúrába fordulni". Már ha meg is fogalmazzuk és ki is mondjuk az amúgy nyilvánvalót, amit a 444.hu nem tett, úgyhogy itt pótoljuk: 
- Tettes persze nincsen, csak szemlélő és áldozat - utóbbi mintegy magától csúszik le a talapzatról. Stimmel: tettest nem nevezünk meg, mert még lehet, hogy a nagypapáról derül ki, hogy véres a keze.
- A kipás bácsi nem küzd, hanem passzív áldozatként csukott szemmel esik. Ami szépen illeszkedik a puhány, harcra alkalmatlan zsidó sztereotípiájához, amivel (mivel a zsidók egy része is osztotta) a cionista és gettólázadó fiatal zsidóknak is meggyűlt a bajuk. Meg ahhoz, hogy az akkori zsidó vezetők egy része nem bírta felfogni, mi történik a közösségükkel (félreértés ne essék: valóban annyira elképesztő volt, hogy hihetetlennek tűnhetett).
- 2 vallásosnak megjelölt alak képviseli a holokauszt-szitúciót. Mintha minden kétségbeesett szemlélő vallásos keresztény és minden áldozat vallásos zsidó lett volna (l. még Kertész Imre Sorstalanságát, amelynek főszereplője nem érzi úgy, hogy sok köze lenne a zsidósághoz).
- 2 férfi áll ott mindenki helyett. Valóban: A két szoborállító vallási közösség tökéletesen egyetért abban, hogy a nőnek a közélet számára láthatatlan Kinder-Küche-Kirche (gyerek-konyha-vallás) Bermuda-háromszögében a helye.
- A keresztény alak tétlenül áll és fohászkodik (kevésbé jóindulatú értelmezésben: homlokára csapva aszongya, hogy "hubazdmeg, ezt elcsesztem"), míg egy ilyen konkrét felállásban (azaz amikor valaki épp leesik valahonnan, neaggyisten egy csónakról) minden ép empátiájú ember a kezét nyújtana, ahelyett, hogy valami istenre testálná a felelősséget. Persze ez is stimmel: Mint tudjuk, a szervezett kereszténység finoman szólva kevéssé jeleskedett a zsidómentésben (a zsidótörvényeken is akkor háborodtak fel, amikor azokkal semmibe vették a keresztség erejét, és a megkeresztelt zsidót is zsidónak nézték), ellenben évszázadokon keresztül szépen megágyazott a holokausztnak, amennyiben az "istengyilkos" és a "megátalkodott tévelygő" (még a katolikus egyház régi, és XVI. Benedek által újra legitimizált húsvéti fohászát) közötti skála pontjait jelölte ki a zsidóság lehetséges helyéül.

Szóval ez tényleg egy nulla hamisításos emlékmű - tökéletesen jellemzi az állítóit.

Az ihlető cikk és a szobor képei: http://444.hu/2014/07/18/szegeden-felavattak-a-szabadsag-teri-emlekmu-forditottjat/

komment
2014. július 09. 07:52 - B.Log

Minek egyáltalán nyugdíj?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Az EMMI feldobta, hogy gyerekszám alapján állapítaná meg a nyugdíjakat - avagy újfent a felelősen gondolkodó (akár gyerekes, akár gyerekmentes) polgárokat bünteti az állam. Most speciel azokat, akik nem az államilag felkínált anyagi ellenszolgálatásokat latolgatva döntik el, vállalnak-e gyereket és hányat. Ami a nemzetközi tapasztalatok szerint amúgy a szülőképes korú polgárok nagy része - az lassan már Magyarországon sem titok, hogy a pénztranszferek, bár nyilván jól jönnek az érintetteknek, érdemben nem befolyásolják a gyerekvállalási hajlandóságot (az ne tévesszen meg senkit, hogy a magyar tásadalom széles körében a "nincs pénz" az egyetlen elfogadott magyarázat arra, miért nincs valakinek több gyereke). Pláne az évtizedekkel későbbre ígért juttatások. Szóval népességpolitikai szempontból ez a kezdeményezés a szó szoros értelmében kidobott pénz, még ha számolunk is azzal a tényezővel, hogy a gyermektelenek állami vegzálásának a látványa valamelyest növeli a nyomást a gyermekvállalásra.

Tovább
komment
2014. július 08. 16:03 - B.Log

NATO-ról igen, Paksról nem?



A blog elköltözött....átirányítunk.



A 30 év felettiek talán még emlékeznek arra, hogy annak idején bizony népszavaztunk az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozásról. Nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről akkor sem lehetnet népszavazni. Nemzetközi szerződés megkötéséről viszont bizony lehet(ne). Sőt: kellene, mégpedig automatikusan mindig, a szerződés tartalmától, társadalmi elfogadottságától függetlenül.

(Az apropó: az Alkotmánybíróság - tulajdonképpen miért nem nevezték át ezt is Alaptörvény-bíróságra?? - elutasította az új paksi atomerőművel kapcsolatos szerződés megnépszavaztatására irányuló aláírásgyűjtést.)

Címkék: EU Nato Paks 2
komment
2014. június 27. 13:44 - B.Log

A hazug plébános ünneplése



A blog elköltözött....átirányítunk.



Lelkes tetszésnyilvánításoknak örülhet Balogh József ex-plébános, amiért otthagyta papi hivatását és családját választotta. Namármost, odáig rendben van, hogy örülünk annak, hogy embertársunk felszámolt egy élethazugságot, és emberileg sajnálhatjuk (sajnáljuk is, felszólító módban) hosszú gyötrődése és megélhetése elvesztése miatt, de azt azért mégsem szabadna elfelejtenünk, hogy ez az ember tizenéven keresztül a magát az erkölcs letéteményesének pozícionáló katolikus egyház képviselőjeként munkáltatója és ügyfelei szemébe hazudott. Még jó, hogy közben nem érezte jól magát.
Balogh ráadásul nemcsak hazug, hanem esküszegő is, már ha feltételezzük, hogy külső kényszer nélkül, szabad akaratából választotta a papi hivatást, amelyről még a nem katolikusok is tudják, hogy szexmentes élet tartozik hozzá. Függetlenül attól, ki mit gondol a cölibátusról, a katekizmusról és a katolikus tanításokról úgy általában: a játékszabályok egyértelműek voltak. Baloghnak tudnia kellett, mit választott magának, és elég kevély volt azt képzelni magáról, hogy kiválasztott elhivatottak közé tartozik.
Ahogy kevélyek azok is, akik nem felszentelésért és cölibátusért, hanem a katolikus kontextusban úgyszintén felbonthatatlan házasságért és az ezzel "lehetővé váló" (katholice legális) szexért lépik át a templom küszöbét. Mert nem csak az életük párját felszentelésük után megtaláló papok szívnak (már ha elég lelkiismeretesek ahhoz, hogy zavarja őket a hazugság), hanem az életük párját házasságkötésük után megtaláló hívők is. Mind a cölibátus, mind a házasság a hívő katolikusok értelmezésében szentség, és mind a kettő felbonthatatlan. Akiben szorult némi alázat és egy szemernyi abból a tudatból, hogy tévedni emberi dolog, főleg olyankor, amikor azt hisszük, hóttbiztosak vagyunk a dolgunkban, az nem adja ilyesmire a fejét. És ha mégis, ne másokat hibáztasson érte, hanem vallja be, hogy az akkor helyesnek tűnő döntés hibás volt.

Szóval szép dolog örülni a hazugságot feladó és a realitások talajára megtért báránynak, de ne avassunk már egyből szentté olyasvalakit, aki minimum a kevélység, a hazugság és az esküszegés bűnébe esett...

Balogh József sztoriját l. a HVG-n: http://hvg.hu/itthon/20140625_Evtizedekig_gyotrodott_a_kiugrott_plebano

Címkék: katolikus
komment
2014. június 23. 12:17 - B.Log

Akkor turkáljunk...



A blog elköltözött....átirányítunk.



A kormányközeli századvég adatai alapján a Napi Gazdaság című lap az RTL zsebeiben turkált az Index szerint (a Napi Gazdaság vonatkozó tartalma fizetős), és megállapította, hogy a menedzsment átlagfizetése tízszer akkora, mint a dolgozóké. Vegyük ezt alkalomnak, hogy mások helyett a saját zsebünkben (azaz egy magáncég helyett az állami költségvetésben) turkáljunk:

Az ország menedzsmentjének, azaz a miniszterek és államtitkárok átlagfizetése kb. havi 1 millió forint.
A minimálbér összege 2014-ben: 101.500.-
A közmunkások bére 2014-ben: 77.300.-

Nettóban ez így fest:

Havi bruttó 1.000.000.- nettó bére: 655.000 Ft
Havi bruttó 77.300.- nettó bére: 50.632 Ft
A közmunkabér és az állami felsővezetői bér közötti különbség 12,93-szoros, és a minimálbérhez viszonyítva is épp egy nagyságrenddel több a miniszteri fizetés.

Ne feledjük azt sem, hogy az állami szférában a legalacsonyabb fieztések ráadásul nem fedik a megélhetési költségeket sem, ami különösen a közmunka kötelező jellege miatt visszás.

A miniszterek, államtitkárok fizetéséről itt: http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ennyit_keresnek_a_magyar_miniszterek_es_allamtitkarok_itt_a_lista.575361.html

A reklámadóról meg annyit, hogy a cégek megadóztatására tökéletesen felesleges újabb adófajtákat kitalálni. Itt van a társasági adó, ami ráadásul nem csak a bevételt nézi - tessék azt alkalmazni.

UPDATE (14.20): Közben az RTL ma délelőtt kiadott egy közleményt, miszerint a Napi Gazdaság forrásául szolgáló beszámolóban nem a vezetők, hanem a felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíja szerepelt, és erre nem 1,68 milliárd, hanem 1,68 millió forintot fizettek ki (összesen). http://hvg.hu/kkv/20140623_RTL_elnezett_par_nullat_a_Napi_Gazdasag

komment
2014. június 15. 09:03 - B.Log

Mi is az a „gender-ideológia”?



A blog elköltözött....átirányítunk.



 

white.jpgA „genderideológia” egy konzervatív vallási (főleg katolikus) körökben élő rémkép, amely a német Gabriele Kuby munkássága nyomán terjedt el mostanság.

A „gender” (magyarul néha „társadalmi nem”) egy a társadalomtudományokban használt fogalom, amelyet a „nem” helyett használnak a tudósok, jelezve, hogy nem a biológiai értelemben vett „nem”-ről beszélnek, hanem egy társadalmi jelenséget vizsgálnak. Empirikusan igazolt tény, hogy társadalmanként és egy-egy társadalmon belül korszakonként, sőt, egy-egy korszakon belül szubkultúránként is eltérő, milyen tulajdonságok, életutak, magatartásformák és életlehetőségek társulnak egy-egy „nem”-hez.
Változó, ki hogyan viszonyul a társadalmi elvárásokhoz és az azoknak meg nem felelő emberekhez. Vannak korok és helyek, ahol a társadalom megengedő, és van, amikor tűzzel-vassal irtják azokat, akik nem illeszkednek be, és vannak társadalmak, ahol nem kettő, hanem több „gender” van (albán szüzek pl.), ami helyet biztosít a be nem illeszkedőknek. Ennek megfelelően alakul a gyereknevelés is. Lehet belerakni a gyerekeket a „nemének megfelelő” skatulyába és baltával lenyesni az explicit és a ki nem mondott társadalmi elvárások ellenére is a skatulyából "kilógó” részeket – a lánynak beskatulyázott gyerekekből mondjuk kiirtani pl. a vezetői képességeket, a fiúnak skatulyázottakból meg pl. a másokról való gondoskodást. A másik megoldás, hogy engedjük a gyereknek kibontakoztatni tehetségeit, a gyengébb oldalait fejlesztjük, és biztosítjuk afelől, hogy amíg másokat nem bántanak, szabadon és retorziók nélkül bontogathatja szárnyait.

Amivel meg is érkeztünk a „gender-ideológia” „ideológia” részéhez: Kubyék megkérdőjelezhetetlen igazságnak tartják, hogy pontosan 2 db, egymástól szigorúan elválasztott, pontosan körülhatárolt tulajdonságokkal és feladatkörökkel felruházott szexuális identitás és 1 db szexuális irányultság létezhet – ami ezen kívül esik, annak a szó legszorosabb értelmében nem szabad lennie. Az „ideológia”, amely ellen ők küzdenek, a felvilágosodásnak az egyéni szabadságot és az (esély)egyenlőséget hirdető „ideológiája” - az az ideológia, hogy nem verjük meg a háromévest, mert a macijával babázik, ha fiú, és nem csesszük le azt az ötévest, akinek a rajzán apu főz és anya számítógépezik. Jelenleg azonban (még) nem marketingelhető a „le a szabadsággal” szlogen alatt a nagyközönségnek az az elképzelésük, hogy a szabadság csak addig jó, amíg az egyetlen választási lehetőség az, amit ők jónak tartanak. Saját köreikben ezzel ellentétben már most is megy ez: Kuby egyik könyvének az alcíme „A szabadság elpusztítása a szabadság nevében”.

 

Kubyról:

Mivel munkásságával Kuby mások magánéletébe mászik bele, kerüljön elő az övé is: ő maga eredetileg evangélikus, 1944-es születésű, egyetemre járt (amiből látszik, hogy értelmiségi családból való), a saját korosztályához viszonyítva későn, 35 évesen ment férjhez és 3 gyereket szült. Újságíróként és fordítóként dolgozott. 1996-ban, 52 évesen szakítottak férjével és Kuby áttért a katolikus hitre, amelynek családideológiáját azóta is mondhatni a neofita buzgalmával népszerűsíti.

komment
2014. június 13. 16:56 - B.Log

Későn ébredő RTL



A blog elköltözött....átirányítunk.



"Először a kommunistákért jöttek, de én nem voltam kommunista – így nem szóltam semmit.
Aztán a szociáldemokratákért jöttek, de én szociáldemokrata sem voltam – így semmit nem tettem.
Majd a szakszervezetiek következtek, de én nem voltam szakszervezeti.
És aztán a zsidókért jöttek, de én nem voltam zsidó sem – így nem sokat tettem.
És mire eljöttek értem is, addigra senki nem maradt, aki kiállhatott volna mellettem."

Persze nem kell féltelni az RTL-t, amelyről most épp úgy tűnik, a reklámadó által tökönrúgva végre mégiscsak rájött, mit is jelent a média felelőssége. Nyilván jobb későn, mint soha, de azért egy kicsit korábban is gondolhattak volna arra, hogy mint többek között minden nyereségorientált vállalkozásnak is nekik is az a jó, ha kiszámítható feltételek mellett működhetnek. Médiavállalkozásként pedig kritikusan elemző hírműsorokkal ehhez eddig is hozzájárulhattak volna.

komment
2014. június 13. 15:36 - B.Log

Áldecentralizált tárcák



A blog elköltözött....átirányítunk.



Újabb családellenes intézkedést tervez a kormány: kitelepítenének pár minisztériumot, azazhogy Debrecen és Kecskemét kapna egy-egy tárcát. A tisztviselőknek kb. a következő választási lehetőségeik vannak:
- költöznek, már feltéve, hogy nincs házastársuk, vagy ha mégis, akkor az ki-, pardon, eltartott htb.,
- ingáznak, ami nyilván szintén jót tesz a családi kapcsolatoknak, elvégre már nem marad idő összeveszni,
- felmondanak, aminek a fővezérek örülnek, mert 1. új helyek keletkeznek protezsáltjaiknak, és 2. a maradék hozzáértő és néha talán szakmailag is hozzászóló tisztviselő is elhúzza a csíkot, és zavartalanabbul lehet garázdálkodni.

Persze a decentralizáció akár jó dolog is lehetne, de abból nem lesz decentralizáció, hogy egész minisztériumokat költöztetünk, amelyek aztán továbbra is központilag, csakhogy épp egy másik városból irányítsuk az adott szakterületet. És akkor még meg sem jegyeztük, hogy a fontosabb döntéseket úgysem a tárcáknál, hanem Orbán Viktor audienciahelyiségeiben hozzák meg.
Decentralizációt az jelentene, ha a szubszidiaritás elvét alkalmaznák: ha minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten hoznának meg a hozzáértő szakemberek bevonásával, ahelyett, hogy valamely vezető politikus elefántcsonttornyában hasra ütve döntene, szigorúan anélkül, hogy kinézzen az ablakon, mert akkor hátha meglátna valamit a világból.

komment
2014. június 05. 12:44 - B.Log

De kinek ír Kerényi?



A blog elköltözött....átirányítunk.



Megjelent Kerényi Imre lopott pitypangos Magyar Krónikája, a Fidesz-KDNP elit tagjai pedig nem úszták meg a megírást (esetleg régebbi írásukat reciklálták, a "konzervatív" szó újabb értelmezéseként). Az embereket kasztokba soroló Kerényi kaszton belül azért már nem vállalkozott rangsorolásra és a szerzőket ábécé-sorban tüntetni fel. Orbán Viktor, Balog Zoltán, L. Simon László és Prőhle Gergely éppúgy szerepel, mint a hajléktalanokat rendkívül műszer- és ezzel költségkímélő módon (pl. akupunktúrával) kezelő háziorvosnak tanult Eőry Ajándok. Persze nem hiányozhat a lapból Kiss-Rigó László labdarúgásrajongó katolikus püspök sem (a protestáns felekezeteket Balog és Prőhle képviselik, előbbi lelkészként, utóbbi az evangélikusok világi előljárójaként), a maradék lapot meg kitöltik a publicisták-írók, Bayer Zsolttól Bencsikéken át Pozsgay Zsoltig.

Már csak az a kérdés, tulajdonképpen kinek is szól ez a Magyar Krónika.

Kerényi önjelölt küldetése ugyebár az, hogy a "felsőbbrendű", "törvényhozó" kaszt üzenetét eljuttassa a kevésbé "fejlett" állampolgárokhoz.

Mint tudjuk, kiválóan meg lehet élni havi 47 000 forintból, és ebbe bölcs előrelátással minden bizonnyal szellemi táplálék címén már beleszámították a havonta megjelenő lap 980 forintos árát is, így a tízezer példány nem csak a közintézményeknél talál majd gazdára.

De viccen kívül: tegyék meg a lapot a békemenetes CÖF egyesület lapjává, ha ott esetleg kevesen lennének vagy növelni akarják a példányszámot, a Keresztény Értelmiségiek Szövegsége is beszállhatna. Ott legalább biztosan lesz elég lelkes olvasó.

A hír: http://index.hu/kultur/2014/06/04/kiderult_milyen_ujsagiro_lenne_orban_viktor/ ill. http://nol.hu/belfold/kinyilott-a-pitypang-megjelent-a-magyar-kronika-elso-szama-1466167

komment
2014. június 05. 11:19 - B.Log

Két szalmabála bordákkal



A blog elköltözött....átirányítunk.



Két szalmabála (vagy quad-kerék?) között egy készlet disznóbordacsont, a disznótüdő helyén Noé ablaktalan bárkája luxushajó-kivitelben: kisparkkal a fedélzeten. - Ez fog minket képviselni Szőcs Géza miniszteri biztossá átvedlett kulturális ex-államtitkár jóvoltából a 2015-ös milánói világkiállításon.

komment
süti beállítások módosítása