Az előző rész tartalmából: a képregénykiadással foglalkozó Atlas Comics hiába próbálkozik, a kezdeti sikerek dacára nem tudja visszahozni a köztudatba a szuperhősök kalandjait. Erre szinte a semmiből feltűnik a színen egy bizonyos DC Comics, és jelmezes igazságosztóival elkezd sikert sikerre halmozni... Természetesen az Atlas - avagy most már Marvel Comics - válaszlépése sem váratott magára sokáig, íme a folytatás!
Emlékeztek még Stan Lee-re, aki korábban irodai asszisztensként, majd szerkesztőként dolgozott a kiadónál? A fiatalembernek 1961-ben volt egy igen merész gondolata: dobjunk el mindent, amit eddig a szuperhősökről gondoltunk, és induljunk tiszta lappal. Kezdjük például azzal, hogy ezek a történetek eddig főleg gyermekeknek szóltak - miért ne alkothatnák felnőttek a célközönséget? Miért ne lehetnének a szuperhősöknek is olyan nagyon is valós problémáik és nehézségeik, mint a hétköznapi embereknek? Attól, hogy valakinek szuperereje van, miért kellene egyből tökéletesnek is lennie...?
Stan Lee új szuperhősök egész lavinájával állt elő, akik tökéletesen tükrözték ezt a fajta új felfogást. A Marvel kiadó első valódi szuperhőscsapata (melyet egyébként a DC Igazság Ligájára szántak válaszképp), a Jack Kirby nevéhez köthető Fantasztikus Négyes például csupa hús-vér emberből (vagyis inkább lényből) állt: szuperképességek ide vagy oda, a tagok mindegyikének megvolt a maga problémája, családként pedig olyan hétköznapi nehézségekkel is szembe kellett nézniük, mint nekünk, olvasóknak. Ott volt aztán Pókember, akinek a tinédzserkor kihívásai és a kevés önbizalom mellett még egy titkos személyazonosság súlyát is cipelnie kellett a vállán. Míg más éjszaka a háziját írta vagy bulizott, addig ő magára öltötte piros-kék pókruciját, és New York utcái felett lengedezett arról gondoskodva, hogy szülővárosa egy fokkal biztonságosabb hellyé váljon!
A Marvel szuperhősök arzenálja olyan további nevekkel bővült ebben az időben, mint a zöld szörnyeteg, Hulk, a Földön kissé idegenül viselkedő asgardi istenség, Thor, de például a Hangya, Vasember, Daredevil, Fekete Párduc, Doctor Strange, sőt, az X-Men csapata is ekkoriban tűnt fel először a lapokon. A rosszfiúk tábora is rengeteg új, azóta már jól ismert névvel bővült, akik az esetek nagy részében párba állíthatók valamelyik szuperhőssel: a Fantasztikus Négyes megkapta Doctor Doom-ot, az X-Mennek ott volt a mutáns felsőbbrendűséget hirdető Magneto, Thor a testvérével, Lokival állt állandó hadban, Pókember mindennapjait pedig többek közt a Zöld Manó és Dr. Octopus keserítették meg.
Fontos megemlíteni, hogy ezek a hősök (és antihősök) már egy közös univerzumban léteztek, vagyis simán elképzelhető volt, hogy mondjuk Peter Parker összefusson Reed Richards-szal egy gyors kávé erejéig - persze csak ha a földrajzi korlátok ezt lehetővé tették, hiszen a legtöbb hérosz más-más városban tevékenykedett. A közös, egyre bővülő univerzum és az érettebb szuperhősök hatása szinte azonnal érezhetővé vált az eladásokban: egyre több főiskolás, egyetemista és felnőtt állt meg hetente kedvenc újságosbódéjánál, hogy naprakész legyen a Marvel-hősök kalandjaiból pár centért cserébe.
1968-ban már nagyjából 50 millió képregény eladásával számolhatott a Marvel éves szinten, ami korábban egészen elképzelhetetlen számnak tűnt volna. A növekvő sikerek olyan speciális megkereséseket is hoztak a kiadónak, mint például az Egészségügyi Hivatallal történő együttműködés a droghasználat veszélyeinek felismerésére. 1971-ben Stan Lee egy háromrészes Pókember-sztorit írt, ami kifejezetten ezt a témát járta körül, és - noha a Comics Code Authority nem hagyta jóvá a képregényt tartalma miatt - nem sokkal később polcokra is került a rendhagyó különkiadás. A fogadtatás kifejezetten jó volt, melynek hatására a képregények elbírálásával és besorolásával foglalkozó Comics Code Authority a későbbiekben enyhített is a híresen szigorú szabályain.
Martin Goodman, aki mondhatni a Marvel kiadó "alapító atyja" volt, 1972-ben visszavonult a szakmától. Rövid ideig fia, Chip, majd pedig Stan Lee örökölte meg az elnöki pozíciót - igaz, csak rövid ideig. A főszerkesztői pozícióba ez idő alatt Roy Thomas került, aki már korábban is meghatározó szerepet játszott a cégnél, igazán azonban ekkor vált termelékennyé: többek közt neki köszönhetjük az alternatív történetszálakat boncolgató "What if..?" (Mi lett volna, ha..?) képregényeket, de Szellemlovas és a nemsokára sorozat formájában is debütáló Vasököl is az ő munkásságának hála született meg.
A történelem néha ismétli önmagát: a '70-es évek elején a Marvel Comics újra kísérletezgetni kezdett néhány egzotikusabb műfajjal, mint a horror, a szatíra és a sci-fi. Conan, a Barbártól elkezdve Howard Kacsán és a Star Trek képregényeken át volt itt minden, amit csak el lehet képzelni, bár ezek nagy része közel sem ért el akkora sikereket, mint a szuperhősös vonal. Egy nagy kivételt azért mindenképp megemlítenék: a Star Wars film képregényes adaptációja, majd az ezen alapuló képregénysorozat hatalmas fogás volt a Marvel számára - Roy Thomas egyenesen odáig ment, hogy kijelentette, a Star Wars képregények nélkül a Marvel egyszerűen eltűnt volna a '70-es évek végére.
Szintén erre az időszakra, vagyis a '70-es évek végére tehető, hogy a képregények kinőtték az újságosbódékat, és külön erre a célra létrehozott képregényboltokban is terjeszteni kezdték őket a kiadók, sőt, a Marvel még ennél is tovább ment egy lépéssel: 1975-ben megrendezték a MarvelCon expót, ahol a nagy bejelentések mellett (mint például Jack Kirby visszatérése a DC Comics-tól) a látogatók különleges képregényes relikviákat vásárolhattak és a szakma legjelentősebb íróival, rajzolóival találkozhattak.
1978-től ismét beindult egy elég erőteljes sikerszéria a Marvel-nél, aminek vitathatatlan, hogy nagy köze volt az új főszerkesztő érkezéséhez. Stan Lee ekkoriban ugyanis Los Angelesbe költözött, hogy a Marvel-univerzum filmes, tévés és rajzfilmes ágaival foglalkozzon, az új főszerkesztő, Jim Shooter pedig addig szó szerint gatyába rázta a szerkesztőséget kissé vaskalapos, ám annál határozottabb vezetői stílusával. Erre a periódusra tehető az azóta is viszonyítási pontként emlegetett Frank Milleres Daredevil sorozat illetve az egyik első "globális", minden fontosabb hőst felvonultató crossover event, a Titkos Háború is.
Némi üröm az örömben, hogy az örök rivális DC Comics is hihetetlenül erős éveket tudhatott maga mögött: a kemény társadalom- és műfajkritikának is beillő Watchmen, Batman legendás története, a Sötét Lovag Visszatér vagy a több képregényszálon átívelő reboot, a Crisis on Infinite Earths mind óriási sikert arattak a kasszáknál és a kritikusoknál egyaránt. Hogy hogyan tartotta a Marvel a lépést ezekkel, az a Marvel-história sorozat harmadik részéből kiderül!
