A skandiáv mitológiában a görög és római mondákon nevelkedett közép-európaiaknak sok mindenen kikerekedhet a szeme. És igen, mondom ezt úgy, hogy mind tudjuk, hogy Zeusz hol hattyúként, hol bikaként egye-petyézett a szebbnél szebb halandókkal.

Jó hír, az északiak soha se gondolták úgy, hogy isteneik emberekkel akarnának hálni… Annál inkább lovakkal! Na, de az egy másik történet, most inkább lássuk, hogy képzelték el a világ létrejöttét.

Mint a legtöbb nép szerint, itt is creatio ex nihilo ment végbe, vagyis a kezdetek kezdetén nem volt semmi, csak a végtelen feketeség, a tátongó űr, a Ginnungagap. Majd ebből, mielőtt a földet megalkották volna, északon megszületett Niflheim, a fagyos köd országa, s ezzel egyidőben délen Musplheim, a perzselő, tűz lepte vidék.

Míg a jégfolyókból súlyos hóharmat csapódott fel, addig Musplheim lávafolyamai is ontották magukból a szikrákat. Az idő múlásával e kettő folyamatosan közeledett egymáshoz, egészen addig míg Niflheim jegét meg nem olvasztotta a tűz hője és a lecsepegő jégcseppek emberforma lényt alkottak, az óriás Ymirt. Majd ahogy ez folytatódott, egy óriás tehén, Audhumla is előbukkant a dérből.

(Bezony, egyértelmű nem? Mi másra számítanál az olvadt jégből, mint egy óriásra és egy tehénre…?) Utóbbira természetesen azért volt szükség, hogy tejével táplálja Ymirt, míg ő a sós jeget nyalogatta. Elvégre ő sem halhatott éhen.

Ahogy a kedves bocink a sót nyalogatta, egyszer csak hosszú hajfürtök előtűnni, másnapra pedig már a tincsek gazdájának feje is előbukkant, majd harmadnapra megszületett Búri. Ezek után történt pár önmagukból fogantatás, mint például mikor Ymir álmában megizzadt, abból egy óriáspár fogant. (Szóval csak óvatosan az izzadással, használjatok inkább dezodort, biztos ami biztos – lehet ez lesz a következő durex reklámszöveg) De ugyanilyen módon önmagából szülte Búri Borrt is, aki viszont már rátalált a női nem szépségére, s feleségül vette Bestlát, majd idővel három gyermekük született: Odin, Vili és Vé, az első ász-istenek.

Odin testvéreivel az idők hajnalán Niflheimben élt a jégóriások közt, akik száma egyre csak gyarapodott, s az ászok látták, hogy így bizony hamar a nyakukra fognak nőni. Hát úgy döntöttek megölik Ymirt, s ahol az óriás elhullott, sebeiből annyi vér ömlött szerte, hogy az egész fajtája odaveszett egyetlen bölcs óriás és párja kivételével, akik csónakba szálltak (már-már Noénak is hívhatnánk, de a skandinávok Bergelmirnek becézték.)

Na és akkor igazából itt kezdődik a világteremtés, ugyanis az ászok fogták Ymir testét, s a Ginnungagap közepébe dobták, megalkotva részeiből Midgardot, azaz Középföldét. (Nem, nem a Gyűrűk urásat, ez szimplán a Föld mitológiai neve.) Véréből lettek a folyók, tavak és tengerek, húsából a termőföldek. Csontjaiból a hegyek, fogaiból és csontszilánkjaiból a kövek és sziklák, míg hajából a fák és az erdők. Koponyájából teremtették az égboltot, majd fogták az óriás agyvelejét és felhajítva a magasba, abból lettek a felhők. Szemöldökéből végül falat emeltek Midgard köré, hogy távol tartsák a jöttünöket a minden élőnek szánt földtől. (Ez van emberek, óriásbelsőségek közt élünk…) Egyedül a Nap, a Hold és a csillagok azok, mik nem Ymirből származnak, hanem mind egy-egy szikra Musplheim zsarátnokaiból.

Ymir húsából idővel férgek bújtak elő, amikből az istenek az első törpöket és sötét-elfeket teremtették, akik vidéke Svartalfheim sötét és kietlen vidéke lett (Igen, itt „hal meg” Loki a Thor 2-ben.)

Egy óriáspárnak annyira ragyogóan szép gyermekei születtek, hogy az apjuk a lányt Solnak, a fiút pedig Maninak nevezte el a Nap, illetve a Hold után. Hamar híre ment a dolognak, ám az isteneknek nem tetszett ez a beképzeltség, hát Odin fogta a két gyermeket és az égbe helyezte, hogy a leány a napot vezesse, a fiú pedig a hold járását irányítsa, egy-egy lovas szekéren. Őket két óriásfarkas kergeti, (az északiaknál nem volt annyi macska, hogy felkiáltsanak, „Úúú lézerfény!”)  a Napot Sköll, míg a Holdat Hati.

Ám mielőtt azt hinnénk emiatt a kergetőzés miatt váltakoznak a nappalok és éjszakák, el kell mindenkit szomorítanom. Nem, itt szimplán a farkasok unatkoznak, vagy egyszerűen kilométerhiányuk van. A változást két másik isten az anya Éj, s fia, Nappal hozza el Dérsövény, illetve Fénysörény vontatta fogatukon vezetve a Napot és a Holdat. (Logikus, nem? Nappal a fiú után megy a lány, míg éjjel a férfi megy a nő után… ez azért ironikusan korrekt az esetek nagyszázalékában, nem?) Fénysörény ragyogó szőre bevilágít eget és földet, míg Dérsörény zablájáról hulló tajték hajnali harmattal hinti be a földeket, mikor átfut az égen.

Egy szép napsütéses reggelen, Odin és fivérei Midgard tengerpartján sétálgattak (már csak egy fagylalt vagy egy jó könyv hiányzott a kezükből), mikor két élettelen fatörzsre leltek: egy kőrisre és egy szilfára. Odin megfogta őket, s emberré formálta őket, életet és lelket lehelve beléjük. Vili észt és érzelmeket adott nekik, míg Vé a látás, a hallás és a beszéd képességét. Így váltak élő emberekké, akik aztán benépesítették a földet. A skandináv mitológia Ádámját és Éváját (igen kreatívan) Kőrisnek és Szilnek nevezték.