Tekercseljetek elektromotort!

2017.08.22. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

dscf4747.JPG

A nemzetgazdaság (és barkácsolók tömege) áhítozik egy méltatlanul mellőzött kisipari vállalkozásra, több száz házi villanymotor-tekercselőre. A barkácsgépek központi eleme egy erős motor. Nélküle a váz és megmunkáló blokk egy darab halott vas. Túlterheléskor a szigetelt réz (alumínium) vezető zárlat kíséretében leolvad. De a befogadó forgó- vagy állórész még mechanikusan sértetlen, azaz újratekercseléssel egy kellően drága berendezés (amit még érdemes javíttatni) ismét életre kelthető. 

dscf4748.JPG

"A tekercselés és annak szigetelése a villamos gépek legkényesebb és legkönnyebben meghibásodó része. Készítése nehezen gépesíthető, bonyolult, összetett folyamat, mely nem nélkülözheti a tekercselő munkás szaktudását, gyakorlatéit és lelkiismeretességét. A nagy sorozatokat készítő tekercselőknek még viszonylag könnyű a helyzete: többnyire jól begyakorolt részműveleteket végeznek pontos technológiái előírások alapján. Ahol azonban egymást váltják a különböző típusú és kivitelű gépek, ott semmi sem pótolhatja a tekercselési adatok alapján önállóan dolgozó szakmunkást akinek nemegyszer kisebb átszámításokat is önállóan kell végeznie." - írja Barabás Miklós -Karsai Tibor: Villamos forgógépek tekercselése (1978.) című könyve. Alapmű, a neten bizonyára (biztosan) hozzáférhető, segítségével alaposan átgondolhatja realitását bárki, aki otthon végezhető, viszonylag alacsony beruházást igénylő vállalkozásba kezdene. Az igény megvan rá, mivel kevés Interneten fellelhető tekercselő műhelyt találni, árszabásuk pedig feltételezi a nyereséges tevékenységet.

Motortekercselési árak
0,4 KW 8.000 Ft-tól / Fűnyíró motor 4.500 Ft-tól / Keringtető szivattyú 5.500 Ft-tól / Szivattyú 8.000 Ft-tól.
Szerelési díjak: Bevizsgálás 1.000 Ft-tól / Csapágyazás 1.800 Ft-tól.

Villanymotor felújítása

Szaktudáson, gyakorlaton kívül egy tekercselőgépet igényel a leendő műhely. Kapni ilyet használtan is. Hobbi célokra készíthetünk is egyet, e dokumentum alapján.
"A tekercselőgép hasonló a fejesztergapadhoz. A tekercselősablont a menesztőtárcsára kell felszerelni. A hajtómotor fordulatszámát elég tág határok között kell változtatni, mert a tekercs méreteinek és a huzal kereszt- metszetének megfelelő kerületi sebességgel kell tekercselni. A főorsón a gyakori leállás és indítás miatt fék van. A főorsó mindkét irányú forgásra átkapcsolható, így visszatekercselés is végezhető rajta. Tekercselés közben a huzal megfelelő vezetéséről és feszítéséről is kell gondoskodni. Ezt egyrészt a huzaldobot tartó orsó fékezésével, másrészt vastagabb méreteknél a sablonra felfutó huzal fiberpofák közé szorításával érjük el. "

Motortekercselés 

Motortekercselés 2.

Nos igen, ma sem tanultak semmit írásunkból, de most nem is ez volt a cél, hanem a figyelemfelkeltés. Hátha valakinek rokonszenves lesz az ötlet és utánaolvasva elindul a pályán. Sok sikert, búcsúzóul egy forgórész-tekercselős videó.

    Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr512759832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2017.08.22. 05:28:43

Üdvözöllek a világomban! :D

zooltek 2017.08.22. 05:32:57

A viszonylag alacsony költségű beruházás is milliós tétel. A tekercselés árai 2010-es dátummal, elavult. Azóta drágább lett. A tekercselős videón a fickó nem ügyetlen, de egy pár dologgal hatékonyabb is lehetne a munkavégzése.

villanyember 2017.08.22. 07:00:00

@zooltek:
Na ja! Manapság egy sima nagyszériás motort olcsóbb megvenni, mint tekercseltetni. Nem beszélve arról, hogy minden tekercselés után romlik a vas minősége is a szétszedéshez szükséges melegítés miatt. Persze lehet ezt kíméletesen is, hőfokszabályzott kemencében csinálni. Én még ahol jártam, ott csak gázrezsó vagy villanyos főzőlap, rá a motor, tetejére egy darab lemez, oszt hadd szóljon. Ha már megfelelően füstöl, akkor elő a feszítővas és lehet a rezet cincálni kifelé. Egy időben elég sok motort tekertettünk, a második-harmadik tekerés után az eredeti áramfelvétel üresjáratban is kb. kétszeresére nőtt.
A frekvenciaváltó meg végleg betett az ipari méretű tekercselésnek. Nem véletlen, hogy manapság alig találni tekercselőt. Csak a különleges, mással nem pótolható motorokat érdemes tekerni, ezekből meg kevés van ahhoz, hogy sokan megéljenek belőle. A nagy pénzért javítható nagyteljesítményű DC motorokat is sorra váltja ki az aszinkron, vagy a drága de precíz szervómotor. Ezeket csak egyszer kell megvenni és a jól beállított hajtással évtizedig elvan bármiféle karbantartás nélkül. Utána esetleg csapágycsere, de az állandómágneses szervómotorok csak speciális készülékkel szerelhetők. ezekben emiatt a csapágyakat is túlméretezik, nem kell cserélni. Szedtünk már szét huszonéves szervómotort, amiben a csapágy még tökéletes állapotban volt az állandó intenzív üzem mellett is. Igaz SKF csapágyon kívül ezekben másfajtát nem nagyon találsz, esetleg japán KOYO-t.
Mióta nincs nálunk motor frekiváltó nélkül, évek telnek el motorleégés nélkül pedig 8-10 hónapon keresztül napi 24 órát mennek a gépeink.

zooltek 2017.08.22. 07:39:39

@villanyember: "Manapság egy sima nagyszériás motort olcsóbb megvenni, mint tekercseltetni." Ez így ebben a formában vitatható. Nagyszerű példa a múlt héten tárgyalt asztali fűrészgép. Mostanában boldog-boldogtalan fával akar fűteni, kell egy házilag összerakott gép, egyfázisú 2.2kW-os 2800/min-es motorral (3 fázis nagyon kevés háznál van). Na egy ilyen motor újonnan 50-70 000 pénz, a tekercselése meg olyan 20-25 000.

A leégett tekercsek kiszedéséhez csak végső esetben melegítünk, feszítővasat is ritkán használunk, legtöbbször elég egy kiütő szerszám meg a sorrend helyes megválasztása. Van olyan motor, amit vagy 10x tekercseltünk (sorozatos karbantartási hibák miatt), de még egyszer sem melegítettük, az áramfelvétel egy tized ampert sem változott. Hozzáteszem, az esetek többségében kisebb motorokról van szó, ritkán esik be egy 20kW-os példány (de volt már 65(!)-ös is).

Na meg mi nem ipari mennyiségben dolgozunk, egy kis műhely vagyunk csak, de nem győzzük a munkát. Persze emellett ott a kisgépszerelés is, meg azoknak a tekercselése is.

kkm.furdancs 2017.08.22. 07:42:52

Akkor ne tekercseljetek :)

kkm.furdancs 2017.08.22. 08:26:56

@villanyember: Mesélj erről a frekvenciaváltó dologról légy szíves! Nagyon érdekes dolgokat írtatok, hadd teljesedjen ki az érvelés ezzel az információval. Szóval, milyen frekvenciaváltás? Fordulatszám változtatás a tápfesz frekvenciaszabályzásával? Ez miben módisítja a fizikai felépítését a motornak?

zooltek 2017.08.22. 10:04:08

@kkm.furdancs: A motor az marad úgy ahogy van. A frekvenciaváltóval mindent tudsz vezérelni, a feszültséget, fordulatszámot, áramfelvételt, frekvenciát (bár ez a négy dolog összefügg!). És még motorvédőként is működik, ha nem egy gagyi cucc. Persze egy hagyományos 50Hz-re tekert motort általában max. 60Hz-en tudsz működtetni biztonságosan, de egy frekiváltóval ezt is ki lehet iktatni, biztonságosan. De egy frekiváltó sem olcsó játék, és valamennyi (minimális) programozási alapismereteket feltételez. Na meg némi (legtöbbször) angol nyelvtudást. És még egy dolog: nem egy olcsó mulatság, ahhoz képest, hogy milyen jó mulatság. Komplett programokat is írhatsz akár, hogy 10 mp-ig balra forogjon 400/min-nel, aztán 3 mp-ig jobbra 1200-al, és ezt ismételje tízszer. Egy komoly frekiváltó olyan, mint egy nagyon primitív CNC vagy akármilyen számítógép vezérelt cucc.

scsaba1 2017.08.22. 13:29:52

Viszont az miért van, hogy egy motornak le kellene égnie, de mégsem ég le. Kétszer jártam így. Egyszer egy elpumps 1300 W-os szivattyúmotorral, amiről egy öntözés ment, és egy automatika a motort is kapcsolta. De mivel lábszelep mindig visszaejtette a vizet, nekem meg nem volt kedvem kiszedni a szívószálat elkövettem azt a hülye megoldást, hogy a szívóoldalra feltettem egy csapot, hogy reggel kinyitom, este elzárom. Egészen addig működött, amíg egyszer elfelejtettem kinyitni, a szivattyú műanyag alaktrészei estig teljesen összeolvadtak, a tengely megállt, a motor pedig nem forgott, csak búgott. A palástja kb. 50 oC-os volt, de le nem égett, a kismegszakítót sem csapta le. Kicserélve a szivattyúrész belsejét azóta is használom.

A másik egy 100 W körüli noname keringető szivattyú volt. Valami búzaszem nagyságú szmötyi megékelte a lapátot, leállt, a gázkazán hővédelme kioldott, reggel vettem észre, hogy nem megy. De ez még csak meleg sem volt, csak langyos. Szétszedve kitakarítva hibátlanul dolgozta végig a telet.

kkm.furdancs 2017.08.22. 16:39:01

@zooltek: Na ez az. Tekercselés szempontjából tehát mindegy.
@scsaba1: Mázlik :)

zooltek 2017.08.23. 05:43:10

@scsaba1: Szerencséd volt :) Mondjuk időben kaphattad el, ha kb. 50 fokos volt, az nyáron az üzemmeleg hőmérséklet. Mi duplazománcos 200C-os huzallal dolgozunk, magyarul süthetnél rajta tojást, amikor a motor még vígan muzsikál. Az Elpumps mondjuk szinte biztosan alumíniumból van tekerve, egyszeres zománccal, de az is kibír vagy 130 fokot.

A keringetőd nem tudom milyen, de létezik olyan belőle, hogy a forgórész széncsapágyakon fut egy zárt hengerben, beengedve oda az átfolyó vizet, így hűti magát.

villanyember 2017.08.23. 07:42:49

@zooltek:
"Manapság egy sima nagyszériás motort olcsóbb megvenni, mint tekercseltetni." Kimaradt a majdnem a mondatból. Helyesen: "Manapság egy sima nagyszériás motort majdnem olcsóbb megvenni, mint tekercseltetni." Ipari, háromfázisú motorokról van szó, persze lehet hogy céges kedvezmény is jár vele. Na meg az ÁFA összege is lejön, hiszen egy cég ezt simán leírja.
Ha nálatok a legtöbb motort hidegen is szétszeditek akkor szerencsétek van. Igaz megint az ipari környezet, de amiket én láttam, azok vákumkamrában műgyantával impregnált motorok voltak. Hát ha egy ilyet szét tudsz szedni hidegen vassérülés nélkül, akkor tényleg tudsz valamit. Egyébként a mintavideóban is a gázpisztoly a muki egyik legfontosabb szerszáma! Persze ez is ipari motor, a csatlakozódobozról ítélve RB kivitel.
Egyfázisú motorokhoz nem tudok érdemben hozzászólni. Egyszer volt egy ilyenem a betonkeverőn. A 16A-es megszakítót csak akkor nem verte le, ha kézzel berántottam. 1.5 kW-os Evig motor volt. Másik rémem az olasz kompresszorok röpsúlyos indítású motorja. Lehet hogy rögzített helyen sokáig tart, de a kompresszor rezgésétől pár év alatt széthullik a röpsúlyos mechanika.
Lehet hogy én könnyen beszélek, de szerintem megéri beszerezni egy 1.5 - 2.2 kW-os frekiváltót. A neten néha egészen jó áron lehet ilyeneket találni. Persze minimális szakértelem nélkül rizikós az ilyesmi, de nem megoldhatatlan. A gépkönyvek jó része magyarul is hozzáférhető, különösen a gyakoribb tipusoké.
Én a kisebb gépeimet (orosz ácsgyalu, korongcsiszoló, barkács szalagfűrész) egy 4 paraméterkészletes 0.75 kW-os Nord frekiváltóról üzemeltetem. Két kapcsolóval kiválasztható a 4 paraméterkészlet, sőt ez olyan kis okos hogy megméri magának a motorparamétereket is. A nagy körfűrészemet is egy 1,5 kW-os motor frekiváltó kombóval űzöm. A fűrészlap 300 mm-es.
Egyébként érdekes ez a tűzifa mánia. Pár évig én is fával tüzeltem, de az árak egyre inkább elszállnak, a minőség meg egyre rosszabb. Legtöbb helyen frissen vágott fát árulnak kalodában. Ha mázsára veszed, akkor veszel a fával egy csomó vizet is. Én egy fűrészüzemből vettem a hulladékot, sk. szállítással. Ez 2-3 évig rönkben tárolt akác volt. Aztán az EKR meg a VÉDA miatt megszüntették a saját szállítást, csak hivatalos fuvarozó jöhet szóba. Na itt lett vége a fatüzeléses történetnek. Kicseréltettem a gázkazánt, kissé faragtunk a fűtésrendszeren aztán majd meglátjuk.

villanyember 2017.08.23. 07:57:25

@scsaba1:
Valószínű hogy a szivattyú motorját úgy méretezik, hogy kissé alágerjesztett a vas. Ekkor ugyan csökken az indítónyomaték, de egy vízszivattyúnál ez nem kritikus probléma. A műanyag alkatrészek nem a motor melegedése, hanem a kavitáció miatt olvadnak el. Zárt térben forgatva a víz képes felfőni a belső súrlódástól. Ugyanez van a keringtető szivattyúknál is. Alágerjesztett vas, kis nyomaték, vízhűtés. Ezt a trükköt már régen tökélyre fejlesztette az osztrák PAPST cég. Ventilátormotorokat gyártanak mindenféle kivitelben. Az az igazi nagy dobásuk, hogy a PAPST motorok soha nem égnek le. Napokig mehetnek álló forgórész mellett. Én még nem láttam ilyen motort leégve, csapágy vagy egyéb kopás miatt szoktuk cserélni. Ha golyóscsapágyas, kap két másikat és vidáman megy tovább.

laci_52 2017.08.23. 22:40:44

Lehet, hogy az elektromotorokak is egyre rövidebb élettartamra tervezik? Az első fűnyíróm motorja 20, a másodiké 3 év után égett le. Mindkettő a legolcsóbb gagyi gép volt.

zooltek 2017.08.24. 05:05:00

@villanyember: Az iparilag impregnált tekercs tényleg tud olyan lenni, mint a beton, de a többségét szét lehet szedni hidegen. A videón látható motor RB-nek néz ki, 1400-as fordulatú, és a 0.45-ös huzalátmérő meg az elég sok menet alapján talán 0.5kW lehet. A videó végén pont nem mutatja a kötést, ha párhuzamos, akkor vmivel nagyobb a teljesítmény. Egy ilyenhez biztos nem használok lángot. Nem emlékszem vissza minden motorra persze, de talán 3kW alatt még nem melegítettem semmit.

A betonkeverőd: hát ha egy 1.5kW-os motor felvesz 16+ ampert, az brutál :) Így látatlanban az indítókondira gyanakodnék (már ha van neki olyan).

A röpsúlyos megoldás egy rémálom. Az olasz motor egy rémálom. Egy röpsúlyos olasz motor két rémálom.

@scsaba1: Ahogy villanyember írta. A szivattyúnál a melegedő víz miatt elvetemedik a diffúzor (a műanyag betét), beleér a szivattyúlapát, a súrlódástól meg jól összeolvadnak.

@laci_52: Igen, főleg a legolcsóbb gagyiknál, ahogy te írtad. 20 éve még rézből volt tekercselve, ma szinte tuti, hogy alumíniumból. A vasmag minősége is egyre rosszabb. A mostani kefés fűnyírókat már fentebb tárgyaltuk, inkább ne is beszéljünk róla, személy szerint ipari hulladéknak tartom ezeket.

villanyember 2017.08.24. 07:26:20

@zooltek:

Az EVIG motor indító áramrelés volt. Az elsőt hazavittem, üresen próbálva ledobta az automatát. Visszavittem, adtak szó nélkül egy másikat. Jelenség ugyanaz. Bevittem a céghez, ott az ipari hálózatról simán elindult. Na de az áramrelé 50 A körül húzott meg és kapcsolta az indítókondit. Utána már anélkül ment. Hogy ezt hova szánták, számomra ma is rejtély. Lakossági hálózatból 50 A-t kivenni jórészt lehetetlen, ipari környezetben meg ott a 3 fázis. Aztán ugyanúgy használtam, mint a nyomógombos terménydarálót. Még így is csak berántva lehetett biztonságosan indítani. Ha már ment, akkor viszonylag szerény étvággyal tette a dolgát. 2 taliga beton meg se kottyant neki. Szerencsére már régen sikerült túladni rajta.
"Az olasz motor egy rémálom." Nem tudom a többi milyen, én Bonfiglioli gyártmányokkal találkoztam eddig, elég stabilan üzemelnek. Persze megintcsak frekiváltó áll a hátuk mögött.

Mr. Waszabi 2017.08.24. 09:53:14

Jézusmária! Felelőtlen vagy. A sok elhunyt amatőrt ki fogja eltemetni? ;)

1985lajos 2017.12.23. 13:14:14

Sziasztok, annyit azért én is hozzá fűznék a bloghoz hogy az a kevés összeg mégsem olyan kevés ennek a szakmának a beínditásához, a tekercselő gépen kívül még rengeteg dolog kell! Én Villamosgép szerelőnek tanultam és villanymotor tekercselés volt a vizsgamunkám:) Suli után sajna ezzel a szakmával nem lehetett elhelyezkedni a gyakorlat hiánya miatt. S más szakterületen dolgoztam, egyszer leéget a szívatyunk s tekercselni kellet volna, de mivel semmi felszerelésem nem volt még hozzá így muszáj voltam elvinni a ,,helyi maszek ,, tekercselöhöz, mondanom sem kell milyen kellemetlen dolog ez, dehát a szükség nagy úr:) A helyi maszek már 20éve tekercsel, villanyszerelő egyébkét, csak maszekba ezt is csinálja, szétszedve vittem neki csak az állórészt hogy ne kérjen sokat, egy hét múlva lett kész, de amikor megláttam a munkáját azt hittem elájulok !!!! Laza volt a tekercsfej, nem kötötte meg csak lazán, nem volt impregnálva se, és a csatlakozóra is csak lazán volt rákötve a vezeték! Legalább megtudtam hogy miért vitték olyan sokszor hozzá a motorokat! Utána szétbontottam s erősebre kötötem, és impregnáló lakkal befújtam , 20év tapasztalat neki s ilyen munkát ad ki a kezéből , egy volt a szerencséje hogy egyedüli tekercselö volt a falúba! Ekkor gondoltam hogy nekem is tekercselni kellene mellékállásba! Apránként vásárolgattam hozzá dolgokat, s végre meglett a tekercselőgép is és a hozzá tartozó kíegészitök, És ekkor már volt némi alap felszerelésem a tekercseléshez, s elkezdte vállalgatni a tekercseléseket. Jöttek is a munkák de akkor kellet belátnom hogy egy tekercselőgép és gagyi szerszámok még nagyon kevés ehhez a tevékenységhez, szűkségem lett volna speciális szerszámokra, minőségikre, csapágylehúzókal is szenvedtem mindig mert sajna csak a kínaira telt, és még sorolhatnám, nem beszélve arról amikor egy kontár után kell dolgozni, ott is volt gondolkodás hogy hogy is van ez:) Volt olyan hogy egy 2.2kw villanymotort kellet tekercselni ami kompresszoron volt egybeszerelve a dugatyúsházal 30 éves volt és még bontatlan ,s annyira össze volt gyógyulva hogy muszáj volt présel kinyomni, amit csak auto szervizbe találtam, mondanom sem kell hogy örültek a masszeknak:) A munkák mentek de rengeteg szenvedéssel sajna . Így beláttam hogy muszáj befektetni! Most ott járok hogy : vettem csapágylehúzókat, ipari szerszámokat, Hidraulikus prést, kompresszort, légkulcsot stb De ez nem kis összeg volt persze! És ehhez kell ugye a szakmai tudás is , anélkül lehetetlen., és életveszélyes, A szakmai tudást egy jó mühelybe meglehet tanulni el lehet sajátítani, de a mühelyek nem szeretik a kezdőket mert az a legtöbb esetben nekik ráfizetés ha valamit nem jól csinál, illetve nem kifizetődő az esetleges munka tempó miatt, Így én senkit nem lebeszélni akarok róla hogy belefogjon hanem hogy kicsit belegondoljon hogy igencsak nem kis összeg ez ami induláshoz kell.És igen ha valakinek jó munkája van akkor lehet vele keresni. De aki csinálja annak szerintem nem mondtam újat:)

kkm.furdancs 2017.12.24. 08:45:01

@1985lajos: Szia! Köszi az érdekes leírást. Ha küldenél fotókat a jelenlegi felszerelésedről, kitennénk a kommenteddel együtt!
Kellemes ünnepeket!
süti beállítások módosítása