Tavalyi beszerzések

2017.01.20. 05:22 | Írta: Mr. Furdancs

Úgy gondoltam, közzé teszem, hogy 2016-ban milyen új játékszerekhez sikerült ilyen, olyan, amolyan úton hozzájutnom. Volt amelyikről készült poszt is, de van pár darab, melyeket eddig rejtegettem a kíváncsi tekintetek elől.  

FLEX

Nemrégiben a külvárosba költöztem, és hamar rá kellett jönnöm, hogy ebben a környezetben nem sokáig húzhatom sarokcsiszoló nélkül. Mint az köztudott a kertváros hangkészlete a következő: madárcsicsergés, kutyaugatás és flex. Ezek közül az első kettő eddig is rendelkezésre állt, csak a sarokcsiszoló hiányzott.

flex_1.jpg

 

Az egész úgy kezdődött, hogy a már sokat emlegetett Ági, akivel egyebek között a padfelújítást hajtottuk végre, kitalálta, hogy javítsuk meg a kertkapu, igencsak viseltes zárját. Ez egy külön posztot is megérne, tekintettel arra, hogy háromszor futottunk neki. Ez a meló megszült egy szegecshúzót is, de a műveletet a flex koronázta meg. Történt ugyanis, hogy a nagy nehezen kicserélt zár nyelve nem találkozott a réssel, amibe bele kellett volna csusszannia. Eljött hát az idő, hogy beszerezzek egy sarokcsiszolót, hogy helyet csináljak a nyelvnek. Abban biztos voltam, hogy mindegyik szomszédnak van legalább egy, csak el kellene kérnem. Épp azon morfondíroztam, hogy vajon melyik szomszéddal nem kell indokolatlanul sokáig beszélgetnem ahhoz, hogy el tudjam kunyizni tőle a gépet. Ekkor derült ki, hogy egy kedves hölgyismerősöm épp szabadulna a fenti képen látható darabtól. Mindössze 2000 forintot kért érte. Persze, hogy megvásároltam. Még pár korongot is kaptam hozzá. Juhéjj! Van flexem! Egyszer már használtam is a fent említett művelethez.

SZEGECSHÚZÓ

A kertkapus akció során jutottam arra az elhatározásra, hogy a berohadt, majd menettel együtt kifúrt zárrögzítő csavarok helyére én bizony nem fogok új menetet fúrni. Inkább megoldom popszegeccsel a dolgot. Csak épp ehhez való szegecshúzóm nem volt addig. Nagyon egyszerű megoldást választottam. Lehajtatok a közeli barkácsáruházba és beszerzem a legolcsóbbat. Tudom, nem szabad az olcsóban bízni, na de páratlan vaslogikával kikövetkeztettem, hogy nekem  évente körülbelül kettő darab szegecset kell majd elhelyeznem itt-ott. Abba meg nem kell belehülyülni ugyebár. Azért szemrevételeztem a kibonthatatlanul becsomagolt szerszámot, mielőtt kiadtam érte a kb 1200 forintot. Jól működik egyébként, és szép sárga. Ő az:

hr705_szegecshuzo.jpgTekintettel arra, hogy valakinek kölcsönadtam, vagy csak simán elnyelte a sufni, a saját szegecshúzómat nem tudom megmutatni. Mindenkit biztosíthatok afelől, hogy a fenti képen látható szerszámhoz kísértetiesen hasonló van nekem is. 

ÁGVÁGÓ

Erről a beszerzésről már megemlékeztünk itt a blogon. Épp a megfelelő időszakban hullott az ölembe ez a pusztító. Időben és térben is találkoztak az aktuális kerti teendők, a főbérlőm gallyazhatnékja és az ágvágó megjelenése a szerkesztőségi íróasztalomon. Nagyon szeretem ezt a szerszámot. Várom, hogy újra használhassam. Peter Stormare is valami ilyesmivel dolgozott a Szökés című sorozat idevágó jelenetében:

Az én ollóm amúgy így néz ki:

 TOLÓMÉRŐ

Talán már sokak számára kiderült, hogy szeretek horgászni. E tevékenység és a barkácsolás igen hasznos kombót alkot, amennyiben horgásztársunk orsóját kell megjavítanunk. Erről a projektről ITT írtunk. Ennél a szerelésnél változott meg gyökeresen az életem, ugyanis rájöttem, hogy tényleg rossz a látásom és nincs tolómérőm amellyel a cserére szoruló csapágyat pontosan meg tudom mérni. Erre lett figyelmes egyik kedves olvasónk és volt olyan jó fej, hogy meglepett engem egy ilyen régóta vágyott mérőeszközzel. Ő az:

OSZLOPOS FÚRÓGÉP, SATU, KÖSZÖRŰ

A végére hagytam az ipari műemlék kategóriába tartozó, frissen beszerzett gépeket. Ezek a sokat látott darabok egy vidéki műhelyből kerültek hozzám, egy korabeli menetfúró és menetmetsző készlettel együtt. Ha ezek a gépek mesélni tudnának! Ennél a fúrógépnél nehezebb dolgot, háztartási körülmények között, még nem emeltem. Mire becipeltük a helyére, új értelmet nyert az aranyér és felsejlett előttem a proktológusnál tett legutóbbi látogatásom. Sajnos nem tudtam kideríteni, hogy ez a fúró vajon mikor készülhetett, de simán lehet, hogy szerepelt  Rákosival együtt egy propagandafotón.

img_4395.JPG
Van mit javítgatni rajta, főleg az elektromos ügyeket kell átnézni, a mechanikus részei teljesen rendben vannak, még ha ez a fotóról nem is derül ki. 

A satu is látott már szebb napokat. Ennél a szerszámnál már nem mondható el, hogy rendben vannak a mechanikus részek, de még használható. Ez se mai darab:

img_4398.JPG

 

Landolt még nálam egy köszörű, amivel kapcsolatban joggal merülhet fel a kérdés, hogy minek egy háztartásba ilyesmi. Higgyék el kérem, hogy többször van rá szükség, mint azt gondolnánk. Kipróbálni még nem tudtam, ugyanis kicsit át kell variálni az elektromos csatlakozóját, amihez bevallom, nem fognék hozzá egyedül. Tudom, tudom, nem bonyolult, de tartok annyira az áramtól, hogy ha valamiben nem vagyok biztos, inkább hívok segítséget.

img_4397.JPG

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2212073189

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2017.01.20. 05:54:24

(nem kötekedős, megjegyzős komment)

Az nem flex, hanem egy B&D sarokcsiszoló :) És ha a képen látható módon, fordítva teszed fel a korongot, akkor az anya rászorul a korong közepén található fémlemezre és így sokkal nehezebb levenni.

A köszörű meg olyan, mintha fel lenne cserélve a 2 burkolat, a "szerszámtámasztó" (tényleg, hogy hívják?) van felül?

Peter Stormare FTW!

Mr. Furdancs 2017.01.20. 08:11:55

@zooltek: A flexes fotó az úgy készült, ahogy a kezembe kaptam a gépet, tény, hogy nehéz volt leszedni a korongot. A köszörűhöz pedig még egyáltalán nem nyúltam. Simán lehet,hogy semmi nem úgy van, ahogy lennie kellene :)

kkm.furdancs 2017.01.20. 10:40:01

@Mr. Furdancs: Egyszerű a megoldás a köszörűre. Ausztrál gyártmány és ott fejjel lefelé van minden :)
A vágókorong helyes felszerelését nekem is tanácsolták, de máig sem értem, miért nem a feliratozott oldala néz kifelé. Nem csiszolunk vele az oldalán és munka közben tudunk olvasgatni, ha írást látunk, haha!
Nagyon humoros írás, benne van a felhasználó alázata a gép előtt.

Car Mandiner · http://kaszni.blog.hu/ 2017.01.20. 16:17:55

Ha már itt tartunk: a sarokköszörűre a lapot úgy tesszük fel, hogy az anya felé nézzen a fémlemez. Amennyiben nem így teszünk, egy nagyobb erőhatásra elmozdulnak az anya alatt a gránitszemcsék, és beékelik. Nagy "flex"- et láttam már szétverni egy barom által, mert még a saját kulcsa is elhajlott. Én szinte soha nem használok kulcsot. Finoman kézzel húzom rá a korongot (nem az anyát) lefelé lazításkor pedig ügyes karate mozdulatot használok.
Nem gondoltam, hogy még ez is téma lehet egy írásban, de ezek szerint van akinek minden új. :)

DrNO 2017.01.20. 20:01:58

Flex, szegecsező, ágvágó nálam is.

Flex: Einhell TE-AG 125 CE, kinéztem magamnak, árgép kidobott egy olcsó helyet hozzá
Szegecsező: lidl, tokkal szegecsekkel, ép venni támadt kedvem valamit
Ágvágó: praktiker, az előző feladta a harcot

A többi majd ezután. :)

Untermensch4 2017.01.20. 20:32:57

@zooltek: (ez se kötekedős) a sarokcsiszoló köznyelvi neve: flex. Nyelvészetileg egy márkanév köznevesült.

anonymouse. 2017.01.20. 20:33:26

@Car Mandiner: Ha valaki flexet használ (bocs zooltek) nézni szoktam, hogy a tárcsát miként rögzíti rá. Ebből egyből el lehet dönteni, hogy rutinos vagy kezdő az illető.

anonymouse. 2017.01.20. 20:59:06

@Untermensch4: Ilyen a köznyelvben a Stihl is. :)

zooltek 2017.01.21. 05:49:47

@Untermensch4: Volt már erről szó korábban is. Igen, tudom hogy az emberek döntő többsége a flexet használja, egyértelmű mire gondol, meg rövidebb is kimondani, leírni. Csak én gyarló és kicsinyes vagyok, ezt az egyet soha nem tudom szó nélkül hagyni. Gondolom szakmai ártalom, csillió sarokcsiszolót javítok, és van közte Flex is. Amikor valaki nagyflexbe kér szénkefét és adok neki, azt mondja: dehát nem is ilyen kell! Persze, mert az nem Flex, hanem Hitachi.

Szóval nézzétek el nekem ezt a szőrszálhasogatást, akárhányszor szóba fog kerülni, tudom hogy nem tudom megállni. Mondjuk érdekes, a Stihl-t se használom láncfűrészre, de a drótvágót minden további nélkül Belzernek hívom, pedig ők is millió kéziszerszámot gyártanak.

zooltek 2017.01.21. 05:55:32

@kkm.furdancs: Hát persze, az ausztrálok! :) Egyszer volt nálunk egy fickó, villanymotorra mondta, hogy a magyar jobbra forog, az ausztrál meg balra. Hirtelen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek.

kkm.furdancs 2017.01.21. 11:24:54

@zooltek: Viszont egy biztos, náluk ellentétes oldalra forog a víz, mikor lehúzod a WC-t.

A márkanévre: az angoloknál a Hoover a porszívó szinonimája (olvastam, lehet közben változott). Nekem is volt Hooverem, egy csoda.

zooltek 2017.01.21. 12:42:13

@kkm.furdancs: A brit Hoover bácsi találta ki a porzsák nélküli porszívót, persze angol/amerikai módra, ők a "partvis" kialakításút preferálják. Még egy érdekesség: a Hoover ugyanazon céghez tartozik, akik az AEG-t, Milwaukee-t vagy a Ryobi-t gyártják. Jah, Hong-Kong.

Lővenbrau 2017.01.21. 20:53:11

@zooltek: Sikító a neve faluhelyen ! Nem kell itt flexezni, meg sarokcsiszolózni ! :-)

bohumil stejskal 2017.01.21. 21:20:22

Éjjel kettőkor bedörömbölt az ajtómon a bunkó szomszéd. Annyira megijedtem, hogy majdnem kiesett a kezemből a flex... :-))

Amúgy a sarokcsiszolóval már érdemes jobban vigyázni, mert a korong néha el tud durranni és az bizony nem mindig népünnepély. Mifelénk az egyik melós is elrottyantott egyet és sikerült fejjel elkapnia a darabot...hát többet nem kellett neki sapka. (Lehet, hogy nem volt nyitott koporsós temetése)
Szóval mindig márkás, drágább korongot vegyetek (vagy mentsetek a cégtől), megfelelő méretűt...a gagyi amúgy is szarul viszi a vonatkereket. ;-)

2017.01.21. 21:25:26

@bohumil stejskal: Haha! A vonatkereket? Kalandos gyermekkorod lehetett :)
A környéken is pörkölthúst vágott egy ember kezéből a leszerelt burkolatú kisflex. Ilyenkor mindig összerázkódom. Gondolom, a 230 mm-es már agyműtétre is jó.

zooltek 2017.01.22. 05:32:58

@bohumil stejskal: "Éjjel kettőkor bedörömbölt az ajtómon a bunkó szomszéd. Annyira megijedtem, hogy majdnem kiesett a kezemből a flex... :-))"

És aki lakótelepen lakik, azt tudja, hogy vasárnap reggel a legpuhábbak a falak, mert mindenki akkor fúr :)

Chastar 2017.01.22. 15:38:52

Szerintem a "flexen" rendben van a korong és az anya is. A asztali köszörű már érdekesebb, a védőburkolat egy fél fordulat után már jól fog állni. A villásdugó egy régi, úgynevezett "piskóta" és ez 3 fázisú. Ha a dugó 3 fázisú akkor igen nagy a valószínűsége, hogy a motor is az, ezt pedig nem egyszerű 1 fázisról üzemeltetni. Egy ügyes villanyszerelő talán meg tudja oldani. Ha netalán van 3 fázisod, akkor meg valószínűleg dugvillát kell cserélni, mert a "piskóta" aljzat legalább 20 éve (ha nem 30) megszűnt, kerek van helyette (4 és 5 villás).

anonymouse. 2017.01.22. 21:18:52

@Chastar: Nekem volt régebben háromfázisú asztali köszörűm, egy ügyes tekercselős kondenzátorral 220-asra alakította, de lehet, hogy jobban jársz, ha a drága munkadíj miatt veszel egy 220-ast.

zooltek 2017.01.23. 05:14:33

@Chastar: Ha a csillagpont ki van hozva, akkor át lehet kötni egyfázisúra, csak semmi értelme, ugyanis a teljesítmény a felére/harmadára esik vissza. Ha fel is bír pörögni, egy késsel simán lefojtod. Áttekercselni meg alsó hangon egy tízes.

Ha a védőburkolatot egy felet fordítod, akkor hátul lesz a kapcsoló, ami igen kényelmetlen :)

Gukker 2017.01.23. 14:14:41

@zooltek: No, ennyi erővel egyébként a sarokcsiszoló is helytelen. Az angol <i>angle grinder</i> szó szerinti (félre)fordítása.

Bónusz köznevesült márkanév még a frizsider (Frigid-air).

zooltek 2017.01.23. 15:07:44

@Gukker: Látom, nem vagy rendszeres olvasó. Igen, helytelen a magyar megnevezés, ezt már egy korábbi hozzászólásomban tisztáztam is (és persze nem az angoloktól, hanem a németektől vettük át, szintén hibásan):

"Én meg a flexre vagyok háknis, hogy az sarokcsiszoló, pedig az is helytelen. A német winkelschleifer-ben a "vinkli" derékszöget jelent, ami a kihajtás módjára utal (a két fogaskerék derékszögben találkozik egymással), de mi jó magyarok arra asszociáltunk, hogy ez a nagyszerű szerkezet befér a szoba sarkába is, amit a németek ugyanúgy winkel-nek hívnak.

(A flex pedig azért flex, mert az első Flex flex flexibilis (spirál) hajtású volt. Ezt jól megmondtam :P)"

Rengeteg átvett ilyen "gyártó=gép/szerszám" neve van, és sokat is beszéltünk már róla. Olvass vissza, ha van kedved hozzá. Ha meg nem, hát ennyi :)

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2017.02.03. 12:44:40

Villanyészeknél meg ott van pl. a WAGO, amit szintén márkanév mégis mindenki úgy hívja a ... hát nem is tudom mi a rendes neve :)

Untermensch4 2017.02.03. 21:07:46

@Gukker: @zooltek: A "helytelen magyar megnevezés" valójában nem lehet helytelen ha az az adott dolog közmegegyezéses neve.
A "sarokcsiszoló" meg abban az értelemben etimológiailag is "helyes" hogy egy kiálló sarkot bizony le lehet vele csiszolni...
@bunny.hu: ha mindenki úgy hívja akkor az a rendes neve, a márkanév köznevesült, finito, marketingesük örülhet. Tán egyiptomban esett meg hogy egy márkanév lett a "dübel" ottani neve, köznevesülvén. Van ilyen.
süti beállítások módosítása