Fővárosi Történetek

A koldus hagyatéka

2021. szeptember 30. 10:26 - FővTört

Történetünk főszereplője egy különös, koldusforma aggastyán, akinek végakarata miatt perre ment Budapest és Pozsony városa. Megpróbálunk utánajárni, hogy van-e köze a testamentumnak a mai Pécsi Tudományegyetem jogelődjének tekinthető pozsonyi egyetem alapításához. Továbbá megnézzük az öregúr utolsó lakhelyét, s megismerkedünk az épület történetével.

Noha a mai Pécsi Tudományegyetem Magyarország első egyetemeként hivatkozik magára, s címerében az 1367-es évszám szerepel, az intézmény története valójában jóval később kezdődött. Az I. (Nagy) Lajos király által alapított középkori egyetem csak néhány évtizedig működött. A mai pécsi felsőoktatási intézmény valójában az 1912-ben létrehozott pozsonyi Magyar Királyi Erzsébet Egyetem jogutódjának tekinthető. A trianoni Magyarország létrejötte után, 1921-ben döntött a magyar Nemzetgyűlés az egyetem Pécsre költöztetéséről. Egy Pozsonyban - a budapesti és a kolozsvári után harmadikként - létesítendő magyar egyetem ötlete már az 1870-es években felmerült, azonban még évtizedek teltek el, mire az elképzelés a gyakorlatban megvalósult. Ez idő alatt többen is szorgalmazták, támogatták a pozsonyi egyetem ügyét. A következőkben egy különös támogató történetével ismerkedhetünk meg.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és Természettudományi karának főépülete
Forrás: commons.wikimedia.org, Csörföly Dániel

Egy végzetes megcsúszás következményei

1901. január közepén, egy hideg, téli napon, valahol Budán egy koldusforma aggastyán megcsúszott a síkos úton, elesett, s úgy beverte a fejét, hogy elvesztette eszméletét. Két ember vitte haza vízivárosi lakásába. A 81 éves öregurat jól ismerték a környéken. Az a hír járta róla, hogy korábban váltótörvényszéki hivatalnok volt, de zsugorisága okán nyugdíjba vonulása óta meglehetősen szegényen élt. Egy egyszobás kis lakást bérelt, melyben elég szokatlan körülmények uralkodtak. Ágyában vánkos és dunna nem volt, bűzös szalmazsákjára minden rongyot összehalmozott, amit az utcán talált. Foltos, piszkos ruháját és hosszú felső kabátját soha nem vetette le, ruhástul aludt. Inget és alsóruhát nem viselt. Hetente csak egyszer mosdott. Ugyanakkor az idős férfi rengeteg könyvvel rendelkezett, amik gyakorlatilag minden helyet elfoglaltak az egyébként bútorokban nem bővelkedő lakásban. Az aggastyán a kisebb vízivárosi vendéglőkbe és kávémérésekbe járt. Mindegyikben megszánták, s egy-két garasért adtak neki ennivalót. Elnézték rossz szokását, ami abból állt, hogy vadászott mások ebédjére. Szomorúan gubbasztott egy sarokban, majd amikor egy vendég fölkelt az asztaltól, mint a héja, lecsapott a tányéron maradt ételre, s elsüllyesztette a zsebében. 

Az öregúr balesete után két napig feküdt ágyában eszméletlenül. Noha magához tért, állapota nem javult tovább, sőt rosszabbodni kezdett. Érezte, hogy közel a vég. Ezért magához hívatta háziurát, Kunn Ignác főmolnárt, valamint egy a házban lakó hölgyet, aki afféle takarítónője volt az aggastyánnak, noha igazán takarítani sosem engedte. Továbbá elküldetett unokaöccséért, Szépligeti Győző gimnáziumi tanárért. Már azon elcsodálkoztak a házbéliek, hogy az idős férfinek van rokona, az unokaöcsről ugyanis addig még egyikük sem hallott. Hát még hogy tátva maradhatott a szájuk, amikor hármuk előtt a koldus bevallotta, hogy valójában igen gazdag ember. Vagyona nagy részét Pozsony városának kívánja adományozni egyetem létrehozása céljából, kisebb részét pedig unokaöccsének adja. Néhány nappal később felakasztotta magát.

A rejtélyes koldust ivanóczi Gyurikovits Ferencnek hívták. Apja, ivanóczi Gyurikovits György (1780-1848), bíró, jogtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Moson és Győr vármegyék táblabírája volt. Jeles könyvgyűjtő hírében állt, ritkaságokban, eredeti oklevelekben, kéziratokban bővelkedő könyvtárat hozott létre. Gyűjteményének egy része fia tulajdonában maradt, azt tárolta Gyurikovits Ferenc a lakásán. Az öregúr végrendeletében meghagyta, hogy könyveit árverezzék el, amiket végül az Országos Széchenyi Könyvtár szerzett meg. A könyvtár közleménye szerint a gyűjtemény egyebek mellett a következőkből állt: egy 1489-ben írt magyarországi papírkódex, mely Ebendorffer "Summula legum" című könyvét tartalmazza; Pozsony városára és környékére 11 kötet, más vármegyékre 8, köztörténeti eseményekre 10, magyar családok történetére 9 kötetnyi adattár vonatkozott. Volt még a gyűjteményben 6 kötetnyi oklevélmásolat, Bél Mátyás nagy történelmi-földrajzi művének kiadatlan részeiből 9 kötet, Gyurikovits György saját irataiból pedig 11 kötet.

2-377b.jpg

ivanóczi Gyurikovits György
Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, 2. köt.,
1979., Budapest, 377. p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Gyurikovits Ferenc végrendeletében azonban nem csak a könyveiről rendelkezett. Sőt, halálos ágyán tett vallomásának tükrében meglepetést okozott végakaratának felbontása. Kiderült ugyanis, hogy teljes vagyonát a pozsonyi egyetem létrehozására adományozta, azzal a kikötéssel, hogy ha 33 és 1/3 évvel később sem létesül egyetem, az összeg harmada Pozsony, kétharmada Budapest városáé legyen. Unokaöccse a végrendelet alapján a családi iratokon, leveleken kívül semmit sem kapott. Az 1896-ban kelt testamentum szerint Gyurikovits vagyona mintegy 300 ezer korona volt, halálakor értéke már több mint 480 ezer koronára rúgott.

Nem sokkal később viszont kiderült, hogy Gyurikovits már korábban mintegy 174 ezer korona értékű értékpapírt ajándékozott unokaöccsének, aki azt nagybátyja halála előtt közjegyzői letétbe helyezte. Pozsony és Budapest városa ezt a vagyonrészt is meg kívánta szerezni. Előkerült az elhunyt unokahúga is, aki szintén bejelentette igényét az örökség egy része iránt. Mindezek következtében perre mentek a felek. Végül az az egyezség született, hogy az unokaöcs által letétbe helyezett értékpapírokat hozzácsatolták a hagyatéki vagyonhoz, cserében Szépligeti 150 ezer korona készpénzt kapott az örökségből. A híradások szerint az unokahúgnak is jutott 50 ezer korona készpénz. A hagyatéki tömeg megmaradó része az országos közalapítványi pénztárba került.

A pozsonyi egyetem létrehozásának több évtizedes ötlete valós lehetőséggé 1911 tavaszán vált, amikor gróf Zichy János kultuszminiszter érdemi tárgyalásokat kezdett a témában a várossal. Pozsony számba vette az alapításhoz szükséges hozzájárulásának lehetséges forrásait. Közöttük a Gyurikovits-féle alapítvány is szerepelt, melynek értéke akkor 800 ezer koronát tett ki. A kormány 3 millió korona értékű készpénzt kért a várostól, elméletben tehát ennek valamivel több mint a negyedét fedezhette volna Pozsony Gyurikovits hagyatékából. 1912-ben azonban a kormány megengedte, hogy hozzájárulását Pozsony az általa kibocsátott kölcsönkötvények formájában teljesítse. Ebből az is következik, hogy a Gyurikovits-alapítványt nem fordították közvetlenül az egyetem létrehozására. Végül 1912 nyarán megszületett a pozsonyi - és egyúttal a debreceni - egyetem felállításáról szóló törvény. A pozsonyi egyetemet Erzsébet királynéről nevezték el. Kérdéses, hogy mi lett Gyurikovits Ferenc adományának sorsa. Erre vonatkozó adatot nem találtam, ám elképzelhető, hogy az első világháború alatt vagy az azt követő káosz során - a magyarok vagy a megszálló csehszlovákok - más célra felhasználták.

Barokk túlélő a hegyoldalban

A történettel kapcsolatban felmerülhet még egy kérdés: lelhetjük-e nyomát Gyurikovits Ferenc nyomorúságos kis lakásának, könyvei "raktárának"? A válasz egyértelműen igen. A budai Várhegy északi lejtőjén, a Toldy Ferenc és a Fiáth János utca sarkán áll egy nagyon régi, egyemeletes barokk ház, mely a csodával határos módon átvészelte a történelem viszontagságait. A Toldy Ferenc utcai homlokzatán szintenként 6-6 kőkeretes ablakot láthatunk, melyek egyikéből annak idején Gyurikovits Ferenc tekinthetett ki az arra járókra. Az épület sarkán egy ajtó nyílik, amely valószínűleg nem a lakásokhoz szolgált bejáratként, hanem egy üzlethelyiség ajtaja lehetett. Ugyanis az 1860-as évektől kezdve egészen az első világháborúig találhatunk adatokat arról, hogy szatócsbolt működött az épületben. A lakásokat a ház hátsó udvara felől lehetett megközelíteni, ahová pedig eredetileg az épület keleti, Toldy Ferenc utca felőli végén volt üres telekrészről lehetett bejutni. Annak helyére később egy neobarokk stílusú szárnyépületet húztak fel, melynek aljában egy bejáratot is kialakítottak. A régi ház pontos építési ideje nem ismert, a legnagyobb valószínűséggel a 18. és a 19. század fordulóján épülhetett. A szárnyépület korának meghatározásával könnyebb dolgunk van, a bejárat fölött olvasható az építés ideje, az 1931-es évszám. 

tf72.png

A régi háznak nem csak az építési ideje, hanem kezdeti tulajdonosainak, lakóinak kiléte is bizonytalan. Az első egyértelműen beazonosítható tulajdonosok Stechner József (1807k.-1874) bábsütőmester (más néven mézeskalácsos) és felesége, Rózsavölgyi Karolina (1825-1867) voltak. Stechner élete utolsó éveit a felvidéki Aranyosmaróton töltötte, így valamikor az 1870-es évek elején öt gyermekének ajándékozta budai házának tulajdonjogát. Idővel az ingatlan teljes egészében egyik lánya, Paulina és férje, Samassa Adolf (1838k.-1895) aranyosmaróti fűszer-, vas- és vegyeskereskedő, Samassa József egri érsek unokaöccse birtokába került. Samassa Adolf a Bars vármegyei politikai élet aktív tagja volt, a Mailáth István barsi főispánhoz hű megyei párt vezetőjeként tevékenykedett az 1870-es évek közepétől 1885-ig. Akkor hirtelen minden tisztségét hátrahagyva távozott a vármegyéből, és Budapestre költözött. Tettének hátterében a források gazdasági csődöt és politikai megfélemlítést egyaránt emlegetnek. Fiuk, Adolf (1867-1929) jogász, 1919 augusztusában az első Friedrich-kormány belügyminisztere volt. A Toldy Ferenc utcai épületben lakott az 1870-es évek közepén Martin Ottó (1839-1915) műszaki tanácsos, a főváros helyettes középítési igazgatója. Az 1870-es években az árvízvédelem területén munkálkodott, majd 1883-ban kinevezték a csatornázási osztály vezetőjévé. Nevéhez fűződik a főváros nagy csatornázási tervének kidolgozása, Budapest csatornahálózatának megtervezése.

Samassa Adolf 1895-ben bekövetkezett halála után örökösei az ingatlant eladták Kunn Ignác főmolnárnak, aki be is költözött a házba feleségével, Bucsek Teréziával. Kunn volt a háziura Gyurikovits Ferencnek, s így szerencséje adódott meghallgatni a haldokló vallomását eltitkolt vagyonáról. Az 1900-as évek elején a házban élt Zatopek Antal (1839-1910) székesfővárosi hivatalnok, okleveles községi jegyző is. Ő a Budapesten megjelenő Slovenské Noviny szlovák nyelvű politikai lap szerkesztőjeként tevékenykedett, emellett irodalmi elbeszéléseket írt.

242925853_3078929145661865_7095562788061720872_n.jpg

Kunn Ignác 1909-ben megvált házától, aminek új tulajdonosa özv. Pál Albertné (1860-1938) lett. Az adásvételi szerződésből tudjuk, hogy abban a lakásban, amelyben Kunn lakott, volt egy nagy Meidinger-kályha, a házban pedig további hét öntöttvas kályha és négy takaréktűzhely. Ezek is Pál Albertné tulajdonába kerültek, akárcsak egy mángorló, egy ketrec, négy létra és három ablakra való roló. Az új tulajdonos be is költözött az épületbe. A hölgy eredeti neve Papp Róza volt, Víziváros kerületi szülésznőjeként tevékenykedett. Ő építtette hozzá a régi házhoz a szárnyépületet 1931-ben. Az épületrészt Schulek János tervezte. Pál Albertné elhunyta után, 1938-ban az ingatlant első házasságából született fia, Czimerer Béla (1889-1965) polgári iskolai tanár örökölte. Czimerer 1935-1938 között a Százados úti polgári leányiskola (ma épületében a Szász Ferenc Kereskedelmi Szakgimnázium és Szakközépiskola működik), majd 1938-tól az Attila utcai polgári fiúiskola (ma Kosztolányi Dezső Gimnázium) igazgatója volt, emellett sakkoktatóként is ismerték. Az 1930-40-es években ő is a házban élt.

A 20. század második felében az épület borzalmas állapotba került, külső vakolat gyakorlatilag nem maradt rajta, ellenben falán - második világháborús vagy 1956-os - lövésnyomokat lehetett látni. 2005-ben műemléki védelem alá került, a 2010-es évek közepén pedig végre felújították.

-----------------------------------------------------------------------

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Lengvári István: Az Erzsébet Tudományegyetem alapítása, a pozsonyi és budapesti évek története. In Per Aspera Ad Astra, 2014., 1.. évfolyam, 1. szám, 15-25. p. 
Lukinich Imre: Az egyetem alapításának története. 1933., Pécs, M. Kir. Erzsébet Tudományegyetem. http://mek.oszk.hu/01800/01859/html/

Egy végzetes megcsúszás következményei:
A koldus hagyatéka. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 67. szám, 1901. március 08., 6. p. (adtplus.arcanum.hu
A koldus hagyatéka. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 68. szám, 1901. március 09., 8. p. (adtplus.arcanum.hu
A főváros öröksége. In Budapesti Hírlap, 1901. 21. évfolyam, 80. szám, 1901. március 21., 8. p. (adtplus.arcanum.hu
A Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Országos Könyvtára az 1903. évben. In Magyar Könyvszemle, 1904., 2. szám, 129-149. p. (adtplus.arcanum.hu
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.6.e - 1901 - 009  (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közlöny, 1901. 12. évfolyam, 62. szám, 1901 szeptember 03., 1165-1166. p. (adtplus.arcanum.hu)  
Mit ajánlhat Pozsony az egyetemre? In Pécsi Napló, 1911. 20. évfolyam, 93. szám., 1911. április 23. 5. p. (adtplus.arcanum.hu
Pozsony hozzájárulása az egyetemhez. In Városok Lapja, 1912. 7. évfolyam, 32. szám., 1912. augusztus 10., 277. p. (adtplus.arcanum.hu

Barokk túlélő a hegyoldalban:
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - IV.1411.b - 1878 - 00048 - Hesz (Hungaricana.hu)
Rózsahegyi szócikk. In: Kempelen Béla: Magyar nemes családok, 9. kötet, 1914., Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 164-165. p. (adtplus.arcanum.hu)  
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Bars vármegye. 1903., Budapest (adtplus.arcanum.hu
Samassa Adolf. Magyar Életrajzi Index. Petőfi Irodalmi Múzeum https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM69287
Martin Ottó szócikk. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 8. kötet, 1902., Budapest, Hornyánszky Viktor akadémiai könyv- kereskedése, 707. p. (adtplus.arcanum.hu
Martin Ottó. In Épitő Ipar, 1910., 34. évfolyam, 11 szám., 1910. március 20., 129. p. (adtplus.arcanum.hu
Pesti Napló, 1895., 46. évfolyam, 190. szám, 1895. július 14., 6.p. (adtplus.arcanum.hu
Zatopek Antal. In: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, 14. kötet, 1914., Budapest, Hornyánszky Viktor akadémiai könyv- kereskedése, 1747. p. (adtplus.arcanum.hu
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.151 - 1909 - 0707 (Hungaricana.hu)
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - VII.151 - 1909 - 0708 (Hungaricana.hu)
Fővárosi Közlöny, 1905., 16. évfolyam, 54. szám, 1905. július 04., 1015. p. (adtplus.arcanum.hu
Fővárosi Közlöny, 1931., 42. évfolyam, 38. szám, 1931. június 12 ., 806. p. (adtplus.arcanum.hu
Fővárosi Közlöny, 1935., 46. évfolyam, 37. szám, 1935. július 19., 1188. p. (adtplus.arcanum.hu
Fővárosi Közlöny, 1939., 50. évfolyam, 43. szám, 1939. július 21., 1052. p. (adtplus.arcanum.hu
Magyar Nemzet, 1938., 1. évfolyam, 57. szám, 1938. október 30., 26. p. (adtplus.arcanum.hu

 

2 komment

Est a könyvek házában

2021. április 08. 11:13 - FővTört

A Mányoki út 5. számú villa története

Média- és könyvtörténeti utazásra invitáljuk az olvasót. Megismerkedünk a 20. század első felének egyik neves magyar könyvkiadójával, valamint a két világháború közötti Magyarország legnagyobb médiabirodalmával. Találkozunk a médiavállalatot a semmiből létrehozó, kíméletlen üzletemberrel és irodalmi mecénással, valamint feleségével, a kor ünnepelt színésznőjével. Végigkísérjük a vállalat fénykorát, s azt is, hogy működésének miként vetett véget a regnáló hatalom. Végül szó lesz néhány jeles orvosról és egy amerikai rockbandát különös tanaival inspiráló milliárdosról.

A Gellért-hegy tövében, magas fák mögött rejtőzik az alábbi képen látható villa. Nyáron a dús lombok eltakarják e szép, szecessziós épületet, téli időben azonban közelebbről megfigyelhetjük értékes részleteit. Aszimmetrikus volta miatt azt se tudjuk, mit is nézzünk meg rajta először. Legszembetűnőbb a villa jobb sarkán található, kör alakú terasz, de megfigyelhetjük a kovácsoltvas korlátokat, díszítőelemeket is. Továbbá láthatunk az épület homlokzatán egy domborművet, ami talán három zenélő puttót ábrázol. Gondolhatnánk, hogy ilyen figyelemre méltó kinézetű villában hajdanán hasonlóan izgalmas sorsú emberek élhettek, s tulajdonképpen nem is állnánk messze a valóságtól. Ennek járunk utána ebben a bejegyzésben.

b0f23b27845f056fbb877a07b288eb5c.jpg

A könyvkiadó villája

A századfordulón a mai Mányoki út 5. számú telek  több szomszédos ingatlannal együtt  Weisz Jakab (1843-1910) nagykereskedő, a Weisz Jakab és Mór hajózási vállalat társtulajdonosának birtokában volt. Weisz 1903-ban hatósági engedélyt kapott arra, hogy egy üvegházat építtethessen a telekre. A kereskedő halálát követően, 1911-ben örökösei eladták az ingatlant Strasser Bertalannak (1870-1930) és nejének, Montag Saroltának (1883-?). A zsidó családból származó Strasser Bertalan akkoriban Grill Károly Könyvkiadóvállalatának társtulajdonosa volt. A főváros egyik legrégibb könyvkereskedését a névadó fia 1889-ben adta el Strasser sógorának, Balázs Adolfnak. A sógor halála után, 1893-ban vette át a cég irányítását Bertalan és egyik testvére, Lipót (1865-1951). Vezetésük alatt a vállalkozás életében egyre hangsúlyosabbá vált a könyvkiadás, míg végül 1904-ben a két tevékenység teljesen különvált. A Strasser testvérek a könyvkiadást tartották meg, a könyvkereskedést más vitte tovább. Könyvkiadójuk jogi és államtudományi szakmunkák kiadására szakosodott, de ők jelentették meg először magyar fordításban például Nietsche Imígyen szóla Zarathustra című művét és Tolsztoj Feltámadás című regényét, s ők adták ki egyebek mellett Jászi Oszkár több írását.

gszv1.png

A villa az 1930-as évek elején
Forrás: Színházi Élet, 1930, 3. sz., 36. p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Strasser Bertalan és felesége Mányoki úti telkükre 1911-ben építtették fel a ma is ott található háromszintes villát Faludi Ferenc tervei alapján. A statikai terveket Kemény és Tisza készítette, a kivitelező Darmstädter Gyula építőmester volt. Az épület középső szintjén két kisebb lakrészt alakítottak ki, a felső szinten pedig egyetlen lakrészt helyeztek el. Utóbbiban 6 szoba, továbbá egy-egy ebédlő, konyha, tálaló, kamra, hall, ruhatár, cselédszoba, előszoba, fürdőszoba és mosdó helyiség volt megtalálható. Az alsó szinten cselédszobák, pince- és raktárhelyiségek mellett a központi fűtés gépezete helyezkedett el. Az elkészült villába nem csak az építtetők költöztek be, hanem Balázs Adolf özvegye, Bertalan nővére, Laura (1867k.-1932) is fiával, Rikhárddal (1891-?) és lányával, Magdolnával (1887-1939), aki 1921-ben férjhez ment fancsikai Schwartz Sándor tőzsdebizományoshoz. Később, 1922-ben a tulajdonosok a villát átépíttették, hogy bérlőket is fogadhassanak.

Bertalan 1930-ban bekövetkezett halála után a villa még öt évig maradt a Strasser család tulajdonában, 1935-ben eladták. A könyvkiadó vállalatot viszont továbbra is a família irányította. Bertalan helyét a cég vezetésében veje, az eredetileg gyógyszerész Csató Sándor (1892-1968) foglalta el, aki 1929-ben vette feleségül Bertalan lányát, Líviát (Lillyt) (1904-?). (Lillynek egyébként Csató már a második férje volt, 1926-ban összeházasodott Hennefeld Ernő jégszekrénygyárossal, azonban 1928-ra elváltak.) A zsidók gazdasági tevékenységét korlátozó intézkedések ellenére 1944 áprilisáig a vállalat élén maradtak a család képviselői. A második világháborút követően néhány évig még működött a könyvkiadó. Az idős Lipót, a vészkorszak áldozatává vált fiának özvegye, valamint Csatóék megpróbálkoztak a családi vállalkozás továbbvitelével, azonban 1950-ben a kommunista rezsim államosította a kiadót.

Strasser Bertalan sírja
a Kozma utcai izraelita temetőben

A család történetét illetően kérdéses Strasser Bertalan özvegyének sorsa. Az 1944-es német megszállás előtt még bizonyíthatóan élt, további sorsáról azonban nem leltem fel információt. A budapesti gettónak a Dohány utcai Zsinagóga kertjében eltemetett áldozatai között találunk egy Strasser Bertalanné nevű nőt, ám ő az áldozatok listája alapján 6-7 évvel fiatalabb volt Montag Saroltánál.

A szatócs és a díva Estje 

Pirkadat

1922-ben bérlők költöztek a villa felső szintjére Miklós Andor (1880-1933), a korszak legnagyobb médiabirodalmának vezetője, valamint felesége, Gombaszögi Frida (1890-1961) színésznő személyében. 

Miklós igazi „self-made man” volt, a semmiből hozta létre sajtóbirodalmát. A későbbi médiamogul egyszerű zsidó családban született Klein Ármin néven. 15 évesen nyomdai kifutófiúként kereste kenyerét. 1903-ban a Pesti Napló című újságnál kezdett dolgozni, ahol egyre előrébb jutott a ranglétrán, egy időben a közgazdasági rovatot vezette. Munkája során kiépítette kapcsolati hálóját, amely később vállalkozása létrehozásában és működtetésében nagy hasznára vált.

Miklós Andort 1910-ben elbocsátották a Pesti Naplótól. Ezt követően megalapította saját lapját, az Estet. Az Est bulvárlap volt, ugyanakkor a többi hasonló újság közül kitűnt újszerűségével, színvonalasságával. A jellegét tekintve leginkább a korabeli amerikai bulvárlapokhoz hasonló Est hamarosan a legolvasottabb magyar hírlappá vált, példányszáma tartósan meghaladta a kétszázezret. Miklós szerkesztősége részére a korszak legnagyobb és legtekintélyesebb nyomda- és kiadóvállalatának, az Athenaeumnak Rákóczi úti épületében bérelt helyiséget. Lapjának nyomtatására szintén az Athenaeummal kötött szerződést. Noha az Est kezdetben nem minősült  a kiadóvállalat számottevő partnerének, ez a szerződés később mégis jelentős mértékben hozzájárult az Athenaeum csődjéhez és az Est médiabirodalom kialakulásához. Ugyanis az első világháború okozta gazdasági problémák a kiadónál is éreztették hatásukat, a háborús infláció következtében nagy mértékben emelkedtek az anyagköltségek és a bérkiadások. A nehézségek ellenére Miklós ragaszkodott az Athenaeummal kötött szerződésben rögzített nyomdai árhoz, ami akkoriban már a papírköltséget sem fedezte. Ráadásul addigra a szinte jelentéktelen ügyfélből az Est az ország legnagyobb példányszámú lapjává nőtte ki magát. Mindezek oda vezettek, hogy Miklós 1917-ben potom pénzért megkaparintotta a tönk szélére jutott Athenaeumot, vele együtt a vállalatnak a mai Rákóczi út – Erzsébet körút – Dohány utca – Osvát utca határolta ingatlanvagyonát és több más, az Athenaeumhoz köthető cég tulajdonjogát. A világháborút követő politikai-gazdasági felfordulást kihasználva két újságot is megszerzett magának: A Magyarország Károlyi Mihály köréhez kötődött, a Függetlenségi Párt lapja volt, melyet a kaotikus 1919. év februárjában, olcsón vásárolt fel Miklós. A Pesti Napló polgári-radikális lap volt, amihez szintén 1919-ben ingyen jutott hozzá, ez jelentette ugyanis a lap fennmaradásának egyetlen esélyét.

Delelő

1920-ra tehát létrejött a három napilapból, valamint kiadó- és nyomdavállalatból álló Est médiabirodalom. Az Est-konszern a húszas évek elején mind szerkesztési, mind technológiai szempontból a legkorszerűbb lapokat adta ki Magyarországon, ezáltal biztosította magas példányszámát és széleskörű olvasótáborát. Tudósítóhálózatot épített ki a jelentősebb európai fővárosokban és más fontos városokban, pl. New Yorkban. Munkatársai rendszeresen járták a világot, gyors és érdekes tudósitásokat küldtek haza. Eredeti riportjait, interjúit, szenzációs tudósításait gyakran átvette a világsajtó. A harmincas évek elején a vállalatbirodalom nagyjából 6500 embert foglalkoztatott. Ebből 354 volt az újságírók, külföldi tudósítók, munkatársak, kiadóhivatali tisztviselők, nyomdászok száma, 6100-an voltak a terjesztők.

Miklós Andor
Forrás: commons.wikimedia.org

A médiabirodalom vezető lapja a bulvárlap mivolta ellenére színvonalasságát őrző Est maradt. Kitűnők voltak tudósításai, riportjai, továbbá közgazdasági hírszolgálata és sportrovata. A Pesti Napló szerkesztésében a nagy nyugati polgári lapok példáját kívánta követni, célközönsége a felső tízezer és az értelmiség volt. A Magyarország terjesztése lényegében a fővárosra korlátozódott. A késő délutáni órákban jelent meg, így a munkából hazatérő tisztviselők, alkalmazottak esti olvasmányául szolgált. Más újságokhoz képest előnyét hírszolgálata jelentette, hiszen a nap eseményeit – főként a külföldieket – hamarabb leközölte, mint a másnap reggeli sajtó.

Az Est-konszern a két világháború közötti magyar irodalom tekintetében is fontos szerepet töltött be. Miklós Andor a kor nagy irodalmi mecénásának számított. Sok jelentős magyar írónak nyújtott publikálási lehetőséget. Legelsőként Móricz Zsigmond lett a vállalat munkatársa 1920-ban, számos folytatásos regénye itt jelent meg. Nem sokkal később csatlakozott a szerkesztői gárdához Szabó Lőrinc. Az Est-lapokban jelentek meg írásai többek között Babits Mihálynak, Juhász Gyulának, Karinthy Frigyesnek, Kosztolányi Dezsőnek, Krúdy Gyulának és Tóth Árpádnak.

Miklós Andor megítélése igencsak ellentmondásosan alakult, számos támadás érte őt és vállalatbirodalmát. Ezek egy része politikai-ideológai jellegű volt. Támadták mind bal-, mind jobboldalról, mégis a szélsőjobboldalról érkeztek a legélesebb vádak. Az 1920-as évek elején a Gömbös Gyulához köthető Ébredő Magyarok Egyesülete és a Magyar Országos Véderő Egyesület támadta erélyesen, 1922-ben Eckhardt Tibor határozati javaslatot terjesztett be a Nemzetgyűléshez a lapok betiltására, amit elvetett a ház. A bethleni konszolidáció időszakában azonban a konszern létét fenyegető támadások megszűntek.

A kritikák más része Miklós ellentmondásos személyiségéből fakadt. Kortársai egyszerre látták benne a vállalatbirodalmat építő kíméletlen nagyvállalkozót, valamint az újságíró-szerkesztőt, kiváló szervezőt és művészeti mecénást. Móricz Zsigmond naplójában a következőképpen jellemzi: „Különös ellentmondás volt ebben az emberben. A felszínen közönséges szatócs, petróleumszagú s képes volt az ország egyik legnagyobb vagyonát megteremteni s ami még nehezebb, megtartani. Kellett tehát benne képességeknek lenni, de ezek el voltak rejtve […] Folyton borotvaélen járt a lapja, a szatócs megérezte, mi kell a tömegnek.”

Ugyancsak Móricz 1933-ban, Miklós halálára írt nekrológjában már pozitívabb képet fest róla: „Soha nem hazudott. Soha nem hallottam tőle, hogy mást kell írni, mint ami az igazság. Csak az adagolásra vigyázott. Szerkesztő volt: a legnagyobb szerkesztő zseni, akit valaha is ismernem adatott. Nem közlő író volt: irányító. Nem vonult meg a napok eseményének fedezetébe: vállalt.” Babits Mihály pedig így méltatta nekrológjában: „A mai újságírásban ő adott legméltóbb helyet az irodalomnak, s számos nagy író tisztelte benne legigényesebb értőjét és személyes pártfogóját."

A művészvilágból ellenérzést váltottak ki Miklósnak felesége iránt érzett rajongásának megnyilvánulásai. 1922-ben vette feleségül a kor ünnepelt színésznőjét, Gombaszögi Fridát. Gombaszögi 1918-ban vált el első férjétől, Rajnai Gábor színésztől, akkortájt ismerkedhetett meg vele Miklós. Kapcsolatuk állítólag már kihűlőfélben volt, amikor 1919-ben egy őrült fiatal férfi rálőtt a színésznőre, a golyó az arcán átfúródott, nyelve megsérült. Sokáig az is kérdéses volt, hogy Gombaszögi képes lesz-e normális módon beszélni, de plasztikai műtétekkel sikerült helyreállítani az arcát és a nyelvét is, egy évvel a merénylet után pedig már színpadra lépett. A történtek hatására Miklós Andor végig kitartott mellette, és végül elvette feleségül.

gombaszogifrida.png

Gombaszögi Frida 1927-ben 
Forrás: A Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1927. október 23. 
(Arcanum Digitális Tudománytár)
 

Nejének mindent megadott, fényűző életet biztosított számára, sőt, lapbirodalma befolyásával még szakmai karrierjét is egyengette. Legalábbis ez volt a véleménye Móricz Zsigmondnak, aki úgy gondolta, saját színpadi sikere csak akkor biztos, ha Gombaszögi szerepet kap darabjában, és semmi módon nem keresztezi a lapcsalád érdekeit. A nélkülöző Szabó Lőrincet pedig fényűző élete dühítette, legalábbis a következő versében szereplő dívát a kortársak Gombaszögi Fridával azonosították:

Operába indul az autó,
s mintha a puha nagyuri szalón
gördülne véle: boldogan
élvezi az isteni díva a tél
idilljét, a rohanó táj
komoly varázsát – – 
De mit ér nekem 
hogy esik a hó? Mit az éjszaka
költői nyugalma, mikor
otthon hideg van és
nincs mit enni?...

Gombaszögi Frida életkörülményeibe a különféle lapok előszeretettel adtak betekintést, az újságírók többször ellátogattak Mányoki úti lakására, melyet kisebb-nagyobb mértékben le is írtak. A legrészletesebb ábrázolást talán a Színházi Élet munkatársának 1930-ban tett látogatása adja:

Itt a hallszerűen szélesedő előszoba, néhány fotőjjel, egy nagyon szép intarziás kommoddal, képekkel, csillárral. Balra falépcső vezet a személyzeti helyiségekhez, jobbra ajtó a könyvtárszobához. No itt már alaposabban körül lehet nézni. Köröskörül mennyezetig érő könyvszekrények, pirosvirágos berzserek, kis asztalkák, hatalmas zongora, nagy fehér márvány kandalló, fölötte Glatter Gyula gyönyörű portréja a ház asszonyáról. Ahol egy szabad faldarab kikukucskál, ott egy-egy Rippl-Rónai, Ferenczi, Mednyánszky lóg, a legjobb társaság az írás nagymesterei számára.

Innét átmehetünk a szalónba, amelynek legfőbb értékei egy üveg spanyolfal, két nagyszerű Fényes Adolf és két Hermann Lipót kép. Az ebédlő közepén van a négyszögletes asztal nyolc borszékkel, az ajtóval szemben pedig a hatalmas «jezsuita szekrény» áll, amely mint tálaló szerepel. Ha most innét átmegyünk a könyvtárszobán, balra a kék szalónba jutunk. Ennek a szalonnak a nevezetessége az a díván, amelyen Gombaszögi Frida a szerepeit szokta tanulni. Ebben a helyiségben van elhelyezve a nagy, keretantennás rádió is.

A következő szoba a budoár. Szürke selyem modern garnitúra meggypiros csíkokkal. A falakon Mednyánszky, Glatz, Vaszary, Csók, a parketten a lakás legszebb szőnyege. A budoárt nehéz selyem függönyök választják el Gombaszögi Frida hálószobájától. Az első, ami szemünkbe ötlik, a modern empire-stílusú pamlagágy, — a mennyezet anyaga megegyezik a függöny anyagával. Az ajtóval szemben nyitott kandalló, az ággyal szemben a toalett-asztal.

Ha már idáig vitt a kíváncsiság, akkor bizony okvetlenül meg kell néznünk a garderobe-szobát is. Körös-körül hatalmas szekrények, az egyikben csak bundák, a másikban csak estélyi ruhák, a harmadikban délutáni ruhák, a negyedikben pongyolák. Külön szekrényben a cipők, külön a kalapok. És most, hogy a diszkréció végső határát is átléptük, vessünk egy pillantást a fürdőszobába. Miből áll ez? Csempe és márvány, autogejzer és a szépség fegyvertárának illatos üvegtégelyei. A konyha pedig nem is konyha, hanem laboratórium, az éléstár nem is éléstár, hanem csemegekereskedés.

Gombaszögi Frida Mányoki úti lakása 
Forrás: Színházi Élet, 1930, 3. sz., 36-39. p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Gombaszögiék a színházi lap munkatársának fent leírt látogatása után már nem sokáig laktak Mányoki úti lakásukban. Ugyanis még ugyanabban az évben Miklós Andor megvette a budai Várnegyedben, a Dísz téren álló egyik villát, s átépítését követően oda költözött a feleségével.

Alkonyat

A vállalatbirodalom irányításával járó terhek jelentősen károsították Miklós Andor egészségét, ami végül halálához vezetett: 1933-ban, 53 évesen, váratlanul szívroham vitte el. Egyedüli örököseként feleségét nevezte meg. Így Gombaszögi Frida lett a vállalatbirodalom elnöke, de férje rendelkezése értelmében a konszernt Miklós két közeli munkatársával együtt irányította. A közvélemény nagy meglepetésére Gombaszögi 1935-ben bejelentette, hogy visszavonul a színpadtól, s a továbbiakban csak üzleti ügyekkel foglalkozik.

Miklós halála után megkezdődött az Est-konszern hanyatlása. A liberális világnézetű sajtóbirodalom befolyása irritálta az uralkodó keresztény-konzervatív kurzust, a bethleni konszolidáció időszakában azonban lényegében szabadon működhetett. Miklós elhunytát követően viszont felerősödött a félelem, hogy a Gömbös-kormányzat betiltja az Est-lapokat. Gömbös Gyula állítólag már 1932-ben, hatalomra jutásának évében kifakadt, miszerint baloldali és liberális körökben szinte mindenkinek van sajtója, „Miklós Andornak egyenesen három”, csak neki, Magyarország miniszterelnökének nincs olyan politikai orgánuma, amely „egyedül és kizárólag az én eszméimet képviselje, s az én politikámat szolgálja”. Ennek ellenére a betiltástól való félelmek akkor még alaptalannak bizonyultak, ugyanis Gömbös személyesen garantálta Gombaszöginek, hogy az Est-lapokat „nem éri bántódás”, amíg ő a kormányfő. 

ma_gf.png

Miklós Andor és Gombaszögi Frida 
Forrás: A Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1933. december 10. 
(Arcanum Digitális Tudománytár)
 

Gömbös tartotta magát ígéretéhez. Az Est-konszern sorsa 1938-tól, Darányi Kálmán, majd Imrédy Béla kormányzása idején pecsételődött meg. Ehhez megfelelő keretet biztosított az 1938-ban elfogadott első, majd az 1939-ben meghozott második zsidótörvény, melyek a szabadfoglalkozású állások esetében a zsidók arányának maximálásával és a kamarai tagságok korlátozásával utat nyitottak a sajtó „megrendszabályozásához”, s lehetőséget teremtettek időszakos lapbetiltásokra. Az uralkodó elitet természetesen foglalkoztatta, hogy mi legyen az ország legnagyobb sajtóvállalatának sorsa. Az egyik lehetséges opció a felvásárlás volt. A jobboldali médiabirodalom vezetője, Kozma Miklós erre többször is tett kísérletet: először 1933 környékén, Miklós Andor halála után, másodszor pedig 1938 körül próbálta az Est-konszern részvénytöbbségét megszerezni, Gombaszögi azonban mindegyik ajánlatot elutasította.

Így a második lehetséges opció az adminisztratív úton történő megszerzés/betiltás maradt. Ennek útját Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter 1939-ben jelölte ki: adócsalás vádjával lefoglaltatja a konszern vagyonát. El is rendelt egy 5 évre visszamenő adóvizsgálatot, amely nagymértékű hiányt állapított meg. Az Est ez ellen fellebbezett, aminek a bíróság első fokon helyt adott. Végül azonban egy állami garanciával ellátott külföldi kölcsönről az illetékes hatóság megállapította, hogy azt az Est szabálytalanul használta fel, s a hatósági végzés alapján hozott bírósági határozat által a konszern állami felügyelet alá került. Ezen a jogcímen végrehajtási eljárás indult a vállalat ellen, eszközeit, berendezéseit lefoglalták. Az Athaeneum nyomda lényegiben államosítva lett. A Pesti Napló 1939 októberében jelent meg utoljára, a Magyarország pedig kormánylappá vált. A sajtóbirodalom zászlóshajója, az Est addigi formájában 1939 novemberében megszűnt, helyette „Pest” néven indult kormánylap.

A második világháború után Gombaszögi Frida jogi úton megpróbálta visszaszerezni a vállalatot. A pert első fokon 1946-ban megnyerte, a további jogi procedúráknak azonban a kommunisták térnyerése, majd az üzemek államosításáról szóló törvény vetett véget. 1948-ban e törvényre hivatkozva a pert megszüntették.

Az ötmillió pengős per

Visszakanyarodva a Strasser-villára, Miklósék várba költözése után is adtak ki bérbe lakást a tulajdonosok. 1932-ben az épületben lakott Fuchs Leó, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének alelnöke, a Magyar kender-, len- és jutaipar rt. elnöke. Ez a vállalat Pesterzsébeten, Szegeden és Dunaföldvárott rendelkezett gyártelepekkel. A cég 1925-ben jött létre a Magyar kender- és lenipar rt., valamint a Juta- és kenderipar rt. egyesülésével. Azt megelőzően Fuchs mindkét vállalatban magas vezetői (elnöki, vezérigazgatói) tisztséget töltött be.

Fuchs elsősorban „az ötmillió pengős per”-ként emlegetett maratoni, sok mellékszállal bíró pereskedés révén keltette fel a korabeli sajtó figyelmét. Sógora, Fayer Sándor, az 1920-as évek elején a Magyar kender- és lenipar rt. vezérigazgatója volt. 1924-ben Fayer lemondott cégvezetői posztjáról, és eladta vállalati részesedését 550 ezer svájci frankért a sógorának. Azonban 1927-ben Fayer beperelte Fuchs Leót. Szerinte azért vált meg vezérigazgatói állásától és részvényeitől, mert akkor sógora őt megtévesztette, kényszerhelyzetbe hozta, s ezáltal megkárosította. Kára pedig meghaladja az ötmillió pengőt. Fuchs tagadta a vádakat, és azt mondta, Fayernek azért kellene a pénz, mert időközben elszegényedett. A két fél többek között a sajtón keresztül próbálta lejáratni egymást, ami egyebek mellett újabb, rágalmazási-becsületsértési perekhez vezetett. A hosszú háborúskodás során a sógoroknak különféle vádakkal kellett szembenéznie. Fuchs például elsősorban amiatt kényszerült magyarázkodni, hogy a „lelkietlen és hazafiatlan nagytőke” képviselőjeként a vállalati vagyont az alacsonyabb adóterhek miatt Liechtensteinbe menekítette. Az ötmillió pengős perben 1929-ben született első fokon ítélet, a bíróság elutasította Fayer keresetét. Ő azonban ezt nem hagyta annyiban, fellebbezett. A jogerős ítéletet a Kúria mondta ki 1933-ban, szintén elutasítva a keresetet. Fayer még ekkor sem adta fel, később próbálkozott a per újrafelvételével. Fuchs a növekvő szélsőjobboldali veszély elől – valószínűleg 1939-ben – Londonba menekült, ahol műselyemgyárat alapított. A hírek szerint később Ausztráliában létesített vállalatot.

Az elsősegély úttörője

1935-ben Strasser Bertalan örökösei eladták a villájukat dr. Körmöczi Emilnek (1869-1949), a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület igazgató főorvosának. Körmöczi Emil az 1880-as évek végén, egyetemi medikusként kezdett mentőzni, ahol folyamatosan jutott előre a ranglétrán. 1922-ben lett az egyesület első főorvosa és igazgató-helyettese, 1925-ben igazgató főorvosa. A szervezetben végrehajtott reformja révén nemcsak annak gazdasági viszonyait rendezte, hanem nemzetközi szinten is korszerűvé, szakmailag elsőrangúvá tette. Tudományos kutatásai hozzájárultak az újraélesztés technikájának fejlesztéséhez. Fellépett a lúgkőmérgezések, a lúgkő használata ellen. Igyekezett terjeszteni a megfelelő elsősegély-nyújtással kapcsolatos ismereteket, 1930-ban megjelent „Az első segítség-nyujtás" című könyve, mely egy 2000-es évek elején írt orvosi tanulmány szerint a modern korban is hasznos ismereteket tartalmaz. Körmöczi nem csak a mentősöknél dolgozott, hanem a terézvárosi Charité poliklinikán is. Itt először belgyógyász főorvos, majd 1918-ban igazgató főorvos lett. Mindkét állásából 1938-ban vonult nyugdíjba. Nyugdíjas éveit a villájában töltötte. A világháborút követően, 1946-ban engedélyt nyert a villa helyreállítására, ami Vasvári László tervei alapján valósult meg. Körmöczi Emil 1949-ben hunyt el.

kormoczyemil.png

Dr. Körmöczi Emil
Forrás: Ország-Világ, 1925, 46. évf., 51. sz., 421. p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)
 

Kékszalag és majom agy 

Körmöczi Emil is fogadott bérlőket a villájába, így az 1930-as évek végén, az 1940-es évek első felében itt lakott dr. Tuss Miklós (1898-1978) orvos, a magyar vitrolássport jeles alakja. 1928-ban a Hungária hajó legénységének tagjaként részt vett az amszterdami olimpián, ahol a vitorlás a 11. helyen végzett. A balatoni vitorlásélet fejlesztésében is kivette a részét, 1933-ban a Hungária Yacht Club egyik alapítója volt, emellett a Kékszalag verseny egyik ötletadójaként és szervezőjeként ismert. Tussal nagyjából egy időben az épületben élt Günther Sternberg, a Corvin áruház vezérigazgatója. Ugyancsak bérlő volt Putnoky László (1888-1948) vegyészmérnök, egyetemi tanár, a műegyetem szervetlen kémia tanszékének vezetője. Az üvegipar európai hírű szaktekintélyeként legjelentősebb tudományos eredményeit az üvegféleségek előállítása, a zománcok kémiai vizsgálata és az üveggyártási problémák megoldása terén érte el.

A villában volt az utolsó ismert magyarországi lakhelye Kiss Oszkár (1914-1990) fiatal jogásznak, kereskedőnek. Kiss a második világháborúban repülőtisztként szolgált. 1944-ben nyugatra próbált szökni az országból, ám Ausztriában a Gestapo elfogta és börtönbe vetette. A háború után Olaszországban élt, egy bárónő villájában kertészként dolgozott a Comói-tó partján. Kalandos élete során megjárta Dél-Amerikát, majd Hongkongban gumigyárosként milliárdossá vált. Vagyona lehetővé tette számára, hogy megvegye azt a comói villát, ahol egykor szolgált. Egy időben felhagyott minden üzleti tevékenységével, és elvonult egy hongkongi buddhista kolostorba. Ott „megvilágosodva” írta meg „A kezdet volt a vég" című áltudományos munkáját, melyben azt állította, hogy az ember kannibalisztikus, agyevő majmok leszármazottja. Elmélete szerint az agyevés által nőtt az ember intelligenciája, ám a mai napig magán viseli káros következményeit. Kiss teóriáját az amerikai Devo rockbanda ismertette meg a világgal, mely jelentős inspirációként használta fel munkásságához.

-----------------------------------------------------------------------

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

A könyvkiadó villája:
Építő Ipar, 1903. 27. évfolyam, 1406. szám, 1903. december 20., 337. p. (adtplus.arcanum.hu)
Világ, 1911. 2. évfolyam, 186. szám, 1911. augusztus 08., 16. p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - XV.17.d.329 - 5060. (Hungaricana.hu)
Fővárosi Lapok, 1893. 48. szám, 1893. február 17., 405. p. (adtplus.arcanum.hu)
In memoriam Strasser Bertalan. In Corvina, 1930. 53. évfolyam, 52. szám, 1930. december 28., 1. p. (adtplus.arcanum.hu)
Kicsi Sándor András: Magyar könyvlexikon. 2006, Budapest, Kiss József Könyvkiadó
Központi Értesítő, 1932. 57. évfolyam,  31. szám, 1932. augusztus 04., 521. p. (adtplus.arcanum.hu
Corvina, 1944. 67. évfolyam, 30. szám, 1944. április 13., 122. p. (adtplus.arcanum.hu)
Központi Értesítő, 1947. 72. évfolyam,  40. szám, 1947. október 02., 1085. p. (adtplus.arcanum.hu
A Dohány utcai zsinagóga sírkertjében eltemetettek névsora: http://dohanykert.hu/index.php?menu=nevek

A szatócs és a díva Estje:
Vásárhelyi Miklós: Az Est-lapok. 1920-1939. In: Pesti Ernő (szerk.): Az Est–lapok 1920–1939. Repertórium (1920–1924). A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei. Napilapok repertóriumai, 1982., Budapest, I-XIII. p.
Zalai Katalin: Gombaszögi Frida drámája, két felvonásban. Az Est-lapok konszern felszámolása és utóélete. In Múltunk, 2016. 61. évfolyam, 3. szám, 182-231. p.
Móricz Virág: Apám regénye. 2002, Osiris Kiadó.
Miklós Andor. In Az Est, 1933. 24. évfolyam, 276. szám, 1933. december 05., 1-7. p. (adtplus.arcanum.hu
A Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1927. október 23. (adtplus.arcanum.hu
A Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1933. december 10. (adtplus.arcanum.hu
A Gombaszögi-nővérek és Gombaszögi Frida. In: Bálint Csaba (szerk.): »Én a komédiát lejátsztam, Mulattattam, de nem mulattam.« 1986, Budapest, Magyar Színházi Intézet
Mányoki-út 5. II. emelet. In Színházi Élet, 1930, 3. szám, 36-39. p. (adtplus.arcanum.hu
A Miklós-villa. UrbFace http://urbface.com/budapest/a-miklos-villa

Az ötmillió pengős per:
Gazdát cseréltek a Magyar Len- és Kenderipar r.-t. részvényei. In Honi Ipar, 1915. 16. évfolyam, 18. szám, 1915. szeptember 15., 16. p. (adtplus.arcanum.hu
A Fayer-contra Fuchs ötmilliós pörben megint Fayer Sándor szegényjoga körül folyik a vita. In 8 Órai Ujság, 1930. 16. évfolyam, 252 .szám, 1930. november 05., 4. p. (adtplus.arcanum.hu
Az ötmillió pengős Fayer-Fuchs-pör. In Pesti Hírlap, 1932. 54. évfolyam, 125. szám, 1932. június 08., 12 p. (adtplus.arcanum.hu
A hazafiatlan tőke az ítélőtábla előtt. In Magyarság, 1932. 13. évfolyam, 126. szám, 1932. június 08., 5. p. (adtplus.arcanum.hu
A Kuria ítélete a Fayer-Fuchs-pörben. In Magyarság, 1933. 14. évfolyam, 124. szám, 1933. június 02., 7. p. (adtplus.arcanum.hu
Feldkirch titokzatos közgazdasági tragédiája. In Képes Figyelő, 1947. 3. évfolyam, 41 szám, 1947. október 11. (adtplus.arcanum.hu

Az elsősegély úttörője:
Fővárosi Közlöny, 1935. 46. évfolyam, 5. szám, 1935. január 25., 160. p. (adtplus.arcanum.hu
Dr Körmöczi Emil. In Ország-Világ, 1925. 46. évfolyam, 51. szám, 1925. december 20., 421. p. (adtplus.arcanum.hu
Egy mentőorvos naplója. Körmöczy Emil dr. a B. ö. M. E. volt igazgatófőorvosának félévszázados emlékei. In Ujság, 1939. 15. évfolyam, 1 szám, 1939. január 01., 5. p. (adtplus.arcanum.hu
Dr Vértes László: Dr. Körmöczi Emil, a BÖME és a Charité Kórház igazgató fôorvosa. In: Magyar Mentésügy, 2001. 20. évfolyam, 1–2. szám., 46-50. p.
Fővárosi Közlöny, 1946. 57. évfolyam, 26. szám, 1946. június 15., 717. p. (adtplus.arcanum.hu
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL IV.1420.r - XI. kerület - Orlay u. - 4 (Hungaricana.hu)

Kékszalag és majom agy:
Tuss Miklós dr. Magyar Vitorlás Szövetség honlapja https://hunsail.hu/Contents/Item/Display/3841
Putnoky László. Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, L-Z 1982, Budapest, Akadémiai Kiadó, 452. p.
R. Székely Julianna: "Apa, kérlek, ne játssz az életemmel!" In Új Tükör, 1982. 19. évfolyam, 52. szám, 1982. december 26., 18-21. p. (adtplus.arcanum.hu
Neff, Joseph: Graded on a Curve: Devo, Hardcore Devo: Volume One, 74–77. The Vinyl District 2021. február 21. http://www.thevinyldistrict.com/storefront/2021/02/graded-on-a-curve-devo-hardcore-devo-volume-one-74-77/ 

1 komment

Egy magyar nábob utódai és a finnek

2020. szeptember 25. 12:33 - FővTört

A Mányoki út 3. számú villa és az egykori Kelenhegyi út 16-20. számú épület története

Ebben a bejegyzésben két gellérthegyi villáról lesz szó, melyeket a Monarchia korszakának egyik tekintélyes főúri famíliája, a Wenckheim család építtetett. A különös házasodási szokásaikról ismertté vált Wenckheimek története Jókai Mórt is megihlette. Megismerkedünk a család néhány tagjával, így a példás gazdálkodó és üzletember Dénes gróffal, fiatalkori botrányairól elhíresült fiával, valamint járművek iránt rajongó vejével, aki egyúttal sógora is volt. Megtudjuk, hogyan került a nagyobbik villa a Finn Állam tulajdonába, milyen kalandokat vészelt át az épület a második világháború alatt, s milyen körülmények vezettek lebontásához.

A Mányoki úton sétálva, a gellérthegyi Műteremház mögött egy kis ékszerdobozra bukkanhatunk. Magas kerítés és hatalmas fák mögött egy vadszőlővel borított neobarokk villa bújik meg. A kétszintes, manzárdtetős épületbe egy kovácsoltvas kapun és egy fedett, árkádos lépcsőfeljárón lehet bejutni. Az éles szemű látogatók a villa mögött kiszúrhatják egy fehér épület körvonalait. Azonban ahhoz, hogy azt közelről megfigyelhessük, fel kell kapaszkodnunk a Kelenhegyi út kaptatóján és lépcsőin. Ekkor fog ugyanis elénk tárulni a szokatlan, azonban mégis a tájba illeszkedő modern hófehér épület látványa, melyben a Finn Nagykövetség található. Első ránézésre kevesen gondolnák, hogy a nagykövetség épülete helyén korábban egy, a Mányoki úti villához hasonló stílusú, annál nagyobb méretű villa állt. Erre ma már csak a finn külképviselet historizáló kovácsoltvas kerítése utal, ami pont ugyanolyan mint a Mányoki úti házé. A következőkben megnézzük, milyen közös múlt fűzi össze a két épületet.

119893155_1401725316693029_9078923872249016967_n.jpg

A Mányoki út 3. szám alatt található villa

473924_301618096573727_1161888923_o.jpg A Finn Nagykövetség épülete
Forrás: Finn Nagykövetség, a Nagykövetség engedélyével

 

I. Egy magyar nábob utódai

A Finn Nagykövetség Kelenhegyi úti telkén a századfordulón egy nyaraló helyezkedett el, ami akkoriban Weisz Jakab (1843-1910) nagykereskedő, a Weisz Jakab és Mór hajózási vállalat társtulajdonosának birtokában volt. Az ő tulajdonában állt - több más szomszédos ingatlannal együtt - a mai Mányoki út 3. szám alatti villa telke is. Ez utóbbit, valamint a nagykövetség jelenlegi területének nagyobbik részét 1905 táján gróf Wenckheim Dénes (1861-1933) vette meg Weisztől. (A külképviselet mostani telkének északi része nem került a gróf tulajdonába, azt csak az 1970-es évek második felében szerezte meg a Finn Állam.) Wenckheim gróf Kelenhegyi úti telkére egy villát építtetett 1905-1907 között Havel Lipót tervei alapján. A háromszintes épület alsó földszintjét a szomszédos Műteremház melletti kapun keresztül lehetett megközelíteni, ott volt a kocsibejárat. A kocsiátjáróból egy előcsarnokba, majd onnan a lépcsőházon keresztül a felső földszintre juthatott a látogató. Az alsó földszinten a konyha mellett kamrák, háztartási helyiségek és cselédszobák helyezkedtek el. A felső földszinten a lépcsőházból nyílt a szalon. A lépcsőházba vezetett a villa másik bejárata is, a Kelenhegyi út felső szakaszáról egy kis hídon keresztül lehetett megközelíteni az épületet. A felső földszinten volt még négy szoba, az ebédlő a tálalóval, egy ruhatár, egy kamra és egy mosdóhelyiség. Az emeleten további szobákat és egy fürdőhelyiséget alakítottak ki. A padláson, a villa kis „tornyában” is elhelyeztek két szobát. A háznak volt pincéje is, benne a központi fűtőhelyiséggel, az épület ugyanis alacsony nyomású központi gőzfűtéssel rendelkezett.

1914_bp_wenckheim_villa_tuska_300dpi_w-395x600.jpg

 A gellérthegyi Wenckheim-villa
Forrás: Tuska János József gyűjteményéből (www.wenckheim.hu)

Az építtető gróf az osztrák polgári eredetű, de a 19. században az egyik legjelentősebb magyar főnemesi családdá vált Wenckheim família tagja volt, birtokukban állt Békés vármegye területének nagy része. A dinasztia vagyonának egyik megalapozójáról, Wenckheim József Antalról (1780-1852) mintázta Jókai Mór "Egy magyar nábob" című regényének főhősét. József Antal gróf ugyanis - két gyermektelen házasság után - idős korában elvette feleségül kulcsárnőjének 22 éves leányát. A románcot rossz szemmel nézte József Antal unokaöccse, Károly, hiszen ő volt a gyermek nélküli gróf örököse. A hagyomány szerint ellenérzéseinek kifejezésére igen sajátos módot talált, nagybátyja esküvőjére egy halottas hintót küldött nászajándékul, benne koporsóval, s a következő üzenettel: „neked nem asszony, hanem koporsó kell.” A grófi párnak született is egy kislánya, Krisztina, aki hamar árvaságra jutott. Mint apja hatalmas vagyonának egyedüli örökösét az "ország leggazdagabb árvája"-ként emlegették. Krisztina végül rokonához, Károly fiához, Frigyeshez ment feleségül. Ezzel egyesült a család két ágának vagyona, amelyből fényűző épületek építésére is tellett. Frigyes gróf építtette ugyanis a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyt, valamint a ma a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak otthont adó pesti Wenckheim-palotát. A Wenckheim családban egyébként bevett szokás volt a rokonházasság, így a família lényegében minden tagját többszörös - néha bizarrnak tűnő - rokoni kapcsolatok fűzték egymáshoz. E szokást Dénes gróf egyik lánya a következőképpen kommentálta egyszer egy fiatal brit világutazónak: "Nálunk még annál is több a családon belüli házasság, mint a Ptolemaioszoknál volt. Igazság szerint bolondoknak kellene lennünk". 

finnk.png

Az egykori villa 1944-ben
Forrás: Várkonyi Balázs: Becsületbeli ügy. In: Magyar Hírlap, 2008., 41. évf.,
297. sz., 17. p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

A példás gazda és tékozló fia

Gróf Wenckheim Dénes valóságos belső titkos tanácsos, felsőházi tag elsősorban a Békés megyei Dobozon található kastélyában élt, gellérthegyi villáját a fővárosban tartózkodása során használta. Dénes gróf országszerte elismert gazdálkodó hírében állt, dobozi birtokán közel 6000 holdas mintagazdaságot hozott létre. 400 holdas veteményesében holland és belga mintára újfajta öntözési technikát honosított meg, amely által a föld hozamát tízszeresére növelte. Híres volt ménese, lovai számos magyar és külföldi versenyt nyertek, emellett a gróf vezető tisztséget töltött be a Magyar Lovaregyletben és a bécsi Jockey (zsoké) klubban. Mélyen vallásos emberként a dobozi kastély parkjában neoromán stílusú templomot és családi kriptát építtetett, amelyek a mai napig a település díszei. Gazdálkodási tudása mellett rendkívül jó szervezési képességekkel rendelkezett, ezért számos főúri család felkérte rosszul működő, (pénzügyi) problémákkal küzdő birtokaik rendbehozására. Így például a 20. század legelején gróf Károlyi Mihály megbízta a fürdőt, gyógyvízforrást és üveggyárat is magában foglaló parádi uradalmának rendbetételével, amit 4 év alatt sikerült véghezvinnie Dénes grófnak. A gróf a birtokgazdálkodáson túl más vállalkozásokba is fogott, így üzleti érdekeltséget szerzett többek között a Hazai Bankban, a Pesti Hazai Első Takarékpénztárban – melynek egy időben elnöke volt - és az Alföldi Cukorgyárban. Vállalkozásait sokáig siker koronázta, aminek következtében az 1920-as évek közepén az ország egyik legvagyonosabb emberének tartották.

w1.jpg

Wenckheim Dénes és felesége fiatalkori portréja
Forrás: Emlék-album nagyméltóságú gróf Wenckheim Frigyes valóságos belső titkos tanácsos és neje
Wenckheim Krisztina grófnő ő excellentiája ezüst menyegzőjére. 1897, Budapest

Dénes gróf nem József Antal leszármazottja, hanem Károly unokaöccse, Frigyes unokatestvére volt. Azonban ő is követte a családi hagyományokat, s Frigyes és Krisztina lányát, Wenckheim Friderika (1873-1957) császári és királyi palotahölgyet vette el feleségül. Két fiuk és három lányuk született. Az idősebb fiú, Rudolf, kiskorában elhunyt, aminek következtében egyetlen fiúk Lajos (1900-1949) maradt. Lajos fiatal korában szenvedélyes szerencsejátékos volt, s lóversenyeken is gyakran fogadott. Ezen tevékenységei során hatalmas összegeket vesztett, így nagy adósságot halmozott fel. Közben 1924 környékén beleszeretett egy Hoffmann Mici nevű színésznőbe, méghozzá annyira, hogy bejelentette, feleségül veszi. Apja viszont a rangon aluli házasságról hallani sem akart. Közben Lajos grófot egyre jobban szorongatták adósságai, ezért végül 1926 nyarán megegyezett apjával arról, hogy lemond házassági szándékáról, cserében Dénes gróf kifizeti a tartozásait, s még viszonyát is folytathatja Micivel. Ám nem sokkal később történt egy váratlan fordulat: a fiatalok összeházasodtak, majd Ausztriába, gróf Apponyi Antal lambachi kastélyába távoztak. Az anyagi gondok azonban egyre nagyobb problémát jelentettek a fiatal pár számára, ezért Lajos mégiscsak apjához fordult segítségért. A grófok kibékültek, Dénes rendezte fia nagyjából 12 milliárd koronára rúgó adósságát, Lajos pedig elvált Micitől. Később Lajos pert indított bukmékerek ellen azzal, hogy a lóverseny-fogadások egy részét jogtalanul kötötték a nevében, ám a pert elvesztette, ráadásul a Magyar Lovaregylet kizárta tagjai köréből.

wl.png

Wenckheim Lajos és Hoffman Mici
Forrás: Színházi Élet, 1926., 28. sz., 18. p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Józsi gróf, a repülés szerelmese

Dénes és Friderika legidősebb lánya Denise (1898-1973) grófnő volt, aki saját nagybátyjához, Wenckheim Józsefhez (1877-1952) ment feleségül 1920-ban. József volt Krisztina és Frigyes legidősebb fia, családja alapvetően a szabadkígyósi kastélyban élt, pesti palotájukra csak akkor volt szükségük, ha a fővárosban tartózkodtak. Vélhetően ezért Frigyes gróf halálát követően a família már túl költségesnek találta a fényűző palota fenntartását, és 1927-ben eladták a fővárosnak, hogy az oda költöztesse a Fővárosi Könyvtárat. József gróf pedig apósa gellérthegyi telkének déli részén, 1923-25 között felépíttette saját villáját Havel Lipót tervei alapján. Ez az épület látható ma is a Mányoki út 3. alatt. Hogy milyen értékeket tartottak a villában, azt megtudhatjuk 1929-ből származó híradásokból, akkor ugyanis betörők jártak az épületben, miközben József grófék apósa villájában mulatoztak egy estélyen. A betörők három aranyozott vitrint törtek fel, amelyekből a következő tárgyakat vitték el: kétsoros igazgyöngyöt 109 darab értékes gyöngyszemmel, két briliánskővel díszített aranygyűrűt, egy monogramos pecsétgyűrűt, két aranyórát, egy gyémántokkal kirakott karórát, egy arany karkötőt, egy gyémántokkal kirakott, fekete kőből készült öngyújtót, középen órával, továbbá egy briliáns és egy platina brosstűt, egy ezüst és arany cigarettatárcát, egy nagy ezüst álló órát, egy ezüst zsebórát, valamint a gróf egyik értékes revolverét is, amelyet szintén az egyik vitrinben tartottak.

ujkigy063.jpg

Wenckheim József vadászat közben
Forrás: Száz Magyar Falu, szerk: Balázs Péter et al. (Arcanum Kézikönyvtár)

A széles körben Józsi grófnak hívott József fiatal korában diplomáciai pályára lépett, szolgált Bécsben, Münchenben, Párizsban és Szentpétervárott. 1906-ban otthagyta a diplomaták világát, és gazdálkodni kezdett birtokain. Harcolt az első világháborúban, közben felsőházi tag lett, majd a Tanácsköztársaság idején börtönbe vetették. A proletárdiktatúra bukása után elsősorban birtokai igazgatásával foglalkozott. 1930-ban azzal keltett feltűnést, hogy az első magánrepülőgép tulajdonosa lett Magyarországon. Angliából egy Desoutter Mark II. típusú gépet hozatott, amelyet a csepeli Weiss Manfréd Repülőgép és Motorgyár repülőterén tárolt. Ezután e repülőgéppel közlekedett birtokai között, s külföldre is utazott vele, Békéscsaba mellett pedig egy repülőteret építtetett. Pilótájának a magyar repülés egyik úttörőjét, Dobos Istvánt szerződtette le, de később maga is megtanult repülőgépet vezetni. Az 1940-es évek elején pedig arról értesülhetünk, hogy az akkor már a hatvanas éveiben járó Józsi gróf motorkerékpárt vásárolt és motorozni tanult.

Összeomlás és menekülés

Az 1920-as években még az ország leggazdagabb emberei közé sorolt Wenckheim Dénes családja életében hamarosan kedvezőtlen fordulat történt. Az első intő jel a Lajos már említett költekező életmódja és botrányos házassága nyomán kialakult helyzet volt. Csak valószínűsíthetjük, hogy fiával folytatott viszálya megviselte Dénes gróf idegeit, az viszont bizonyos, hogy jelentős kiadást jelentett számára Lajos adósságainak rendezése. Vélhetően ez önmagában nem okozott volna hosszabb távú zavarokat a család jövedelmi helyzetében, azonban az 1929-ben kirobbant gazdasági világválság következtében a gróf üzleti vállalkozásai rosszul alakultak. A hírlapok szerint a fő csapást egy balul időzített olajügylet jelentette: az Általános Olaj- és Árukereskedelmi Rt. többségi részesedését már a válság alatt, de még éppen azelőtt szerezte meg Dénes gróf, hogy a cég csődbe ment volna. A tranzakció eredménye a gróf számára egy tönkrement vállalat és jelentős tartozás volt a Shell olajvállalat irányába. Ennek és a többi kedvezőtlenül alakult vállalkozásnak következtében 1932-re Dénes gróf hatalmas adósságokat halmozott fel. A dobozi plébános feljegyzései alapján a gróf lényegében tönkre ment. Rossz anyagi helyzetére a sajtó akkor irányította a figyelmet, amikor 1932 tavaszán a végrehajtó lefoglalta 27 kiváló versenylovát. Később arról is felröppentek hírek, hogy gellérthegyi villáját és dobozi kastélyát árverezik, ám ezek nem bizonyultak igaznak. Dénes gróf már nem bírta a megpróbáltatásokat. 1933-ban szélütést kapott, majd pár nappal később meghalt. Családja a Kelenhegyi úti villát a következő évben bérbe adta a finn követségnek, majd 1939-ben a Finn Állam megvásárolta az épületet.

w2.png

Wenckheim Dénes időskori arcképe
Forrás: Magyarország, 1933., 40. évf., 232. sz., 6.p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Ekkorra Lajos gróf már jó útra tért. 1933-ban ismét megnősült, amiből már nem lett botrány, hiszen gróf Teleki Máriát (1912-1947), Teleki József országgyűlési képviselő leányát vette el feleségül. Költekező életével felhagyott, birtokain gazdálkodott. Eleinte nehezen szokhatta meg új, csendes, kissé magányos életét, legalábbis ez az érzésünk lehet olvasva a már említett brit világutazó, Patrick Leigh Fermor beszámolóját, aki 1934-ben gyalogszerrel vágott át Magyarországon és Erdélyen, s egy éjszakára megszállt Lajos gróf vésztői birtokán. Fermor úgy érezte, a gróf nagyon örül a társaságának, hiszen egy átbeszélgetett este után még unszolta is, hogy maradjon néhány napig. Az utazót egyébként Józsi gróf és felesége, Denise grófné is vendégül látta, először a Mányoki úti villájukban egy fényűző ebéd keretében, majd szabadkígyósi kastélyukban. (Az utóbbi helyen töltött két nap mozgalmasabban alakult Fermor számára, mint Lajos grófnál tett látogatása, ugyanis Józsi gróf többi vendégével együtt kemény kerékpáros póló meccseket vívott, majd az éppen arra járó Habsburg József főherceggel csibukozhatott.)

Józsi grófot kevésbé viselte meg a válság, mint apósát, a gazdasági krízis után is élte arisztokrata életét feleségével és két fiával, Dénes Sziegfrieddel (1921-1943) és Krisztiánnal (1928-1973). Sziegfried gróf 1938-ban került be az újságokba. Édesapjához hasonlóan ő is rajonghatott a járművekért, ugyanis fiatal kora ellenére, külön engedéllyel autót vezethetett. A mai Bem rakparton autózva azonban elgázolt egy hölgyet, aki súlyos sérüléseket szenvedett. Az eset annyira megviselte a fiatal grófot, hogy a Mányoki úti villájukban öngyilkosságot kísérelt meg, mellbe lőtte magát. Szerencsére a kísérlet nem sikerült. 1941-ben megnősült, Cziráky Antoinette grófnőt vette el feleségül, egy évvel később leányuk is született. Repülőhadnagyként harcolt a keleti fronton a második világháborúban, 1943-ban hősi halát halt.

A Wenckheim család tagjainak többsége 1944-ben, a közeledő szovjet seregek elől menekülve hagyta el Magyarországot Ausztria irányába, majd szétszóródtak a világban. Lajos gróf és felesége két gyermekükkel Ausztriába menekült, majd hamarosan mindketten fiatalon elhunytak. Leányuk, Jeanne-Marie grófnő a 2000-es évek elején visszaköltözött Dobozra. József gróf 1952-ben, nővére és anyósa, Friderika grófné 1957-ben halt meg Algírban, Denise grófné és kisebbik fia, Krisztián gróf 1973-ban Bonnban.

 

II. Finnország képviseletében

Wenckheim Dénes örökösei Kelenhegyi úti villájukat 1934-ben bérbe adták a frissen megalakult budapesti finn követségnek. A külképviseletet vezető Onni Talas követet valószínűleg nagyon elbűvölte a villa. Először a következőképpen írt róla: „Az épület háromszintes, kőből épült, kívülről vakolt. [...] Megjelenése modernizált barokk stílusú, elegáns, tiszteletet parancsoló; jól karban van tartva.” A későbbiekben pedig így jellemezte: "Finnországnak aligha van még egy ilyen szép követsége, mint ez a gellérthegyi villa tágas termeivel, lépcsőivel és palotahangulatú szalonjaival.” 1938-ban javaslatot tett az épület megvásárlására, aminek következtében 1939 elején a Finn Állam tulajdonába került a villa, majd a finnek fel is újították azt. A követség tevékenysége kapcsán az épület elsősorban az ott megrendezett protokolláris események, fogadások révén került a sajtó figyelmébe. Fontos fogadás zajlott mindjárt 1934 májusában, Toivo Mikael Kivimäki finn miniszterelnök magyarországi látogatása alkalmából. Szintén jeles alkalomból rendeztek ünnepséget 1937 októberében, amikor is Uuno Hannula oktatási miniszter járt Budapesten a finn-magyar kulturális egyezmény aláírása céljából.

ot.png

Onni Talas finn követ feleségével és leányával a követség épületében
Forrás: Képes Vasárnap, 1940., 62. évf., 11. sz., 5.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

1939 őszén szintén számottevő figyelem irányult a követségre, az akkor kirobbant téli háború ugyanis nagy együttérzést váltott ki a finnek iránt a magyarokból. Ezt jelezte, hogy számos szimpátiatüntetést tartottak, illetve jelentős mértékű adomány érkezett a követségre. Talas követ erre így emlékszik vissza: „A ruhagyárak és -vállalatok ruházati cikkeket küldtek, miután a lapokban olvastak a hideg finn télről. Közelről és távolról is érkeztek csomagok. A követségen külön helyiséget alakítottunk ki a gyűjtéshez, ami csakhamar óriási méreteket öltött. A felajánlásokat továbbküldtük Finnországba, noha a német hozzáállás megnehezítette ezt: Németországon keresztül ugyanis nem lehetett 20 kg-nál nehezebb postai csomagot küldeni.” A magyar hadsereg 341 önkéntest is küldött Finnországba, ám ők csak a háború befejezte után érkeztek meg az északi országba. A finnek iránti megnövekedett érdeklődés okán a Pesti Hírlap vasárnapi újságjának tudósítója ellátogatott a követségre, s írásában részletesen lefestette az épület berendezését:

"Belépve a földszinti kovácsoltvas kapun, tágas előcsarnokba lép a látogató. Már itt, a főúri lépcsőfeljárónál szemünkbe ötlik a magasrendü ízlés, a gondos szakértelemmel elhelyezett bútorok és műtárgyak szépsége. Ez az első benyomás csak erősbödik, ha felmegyünk az első emeletre a szőnyeggel borított, képekkel és szobrokkal díszített lépcsőházon át. A palota kétemeletes. Az elsőn rendezték be a nagy szalont, melyben a fogadásokat tartják. Ebben a nagyméretű, oszlopos teremben látják vendégül a diplomáciai testület tagjait, itt tartják az ünnepi estélyeket, házi koncerteket. A nagy szalonban szebbnél szebb szalongarniturák állnak az értékes szőnyegeken. [...] A falakon hires festők alkotásai. Akseli Gallen-Kallelanak, a finnek nagyhírű festőjének „Az ősz“ cimü képéről öreg finn halász tekint le ránk, rozzant csónakja mellől. [...] Mindenütt műkincsekbe ütközik a látogató. Benczúr, Glatz, Fényes Adolf festményei mellett képviselve van ebben a szalonban igen sok bolgár, finn és török festő is. [...] A padlózaton két hatalmas jegesmedve bőre terpeszkedik. Az asztalkákon gyönyörű kerámiák, finom csecsebecsék. [...] A nagy szalontól balra van a dohányzó, melynek legérdekesebb bútora egy remekbe faragott kinai olvasóasztalka. Egy kis zászlórudon a kékkeresztes fehér zászlót lobogtatja meg a nyitott ablakon keresztül belibbenő koratavaszi szél. Felette, a falon, egyszerű, sima keretben a finneknek 1917-ből való függetlenségi kiáltványa és a finn köztársasági elnök arcképe. Ebből a szobából nyílik a könyvtár sokezer kötetével. A nagy szalontól jobbra, tágas ebédlőt rendeztek be. Nehéz barokk bútorok, értékes kinai porcellánok teszik pompássá a termet.
[...] A meghittebb hangulatú második emelet szobái[ban...] van a finn követ irodája, egyszerű, sima bútoraival. Az íróasztalon akták tömkelege, táviratok, jegyzékek, beszámolók, hivatalos jelentések. Ebből a kis irodából nyílnak a hálószobák, vendégszobák, balra pedig a követség irodahelyiségei. A második emelet legérdekesebb szobája a „török szoba“, melynek berendezését, Onni Talas törökországi követ korában gyűjtötte össze. A falakat úgyszólván teljesen betakarják a nagyértékü szőnyegek. Még a mennyezetet is szőnyeg fedi. Vert rézkancsók, gyöngyházberakásos asztalkák, régi török fegyverek, festmények, szőttesek díszítik a szobát."

Képek a budapesti finn követségi villából
Forrás: Képes Vasárnap, 1940., 62. évf., 11. sz., 5.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Háborús idők  

1940 nyarán váltás történt a követség élén, az új követ Aarne Wuorimaa lett. A külképviselet életében ezt követően Magyarország német megszállása okozott gyökeres változást 1944 márciusában. A sokasodó légi bombázások elleni védekezés érdekében Wuorimaa már korábban engedélyt kapott arra, hogy a villa pincéjében repeszek elleni fedezéket építtessen ki. A követ azonban úgy vélte, ez a megoldás nem nyújt elegendő védelmet a bombázások ellen. Ezért 1944 nyarán a fedezéket óvóhellyé alakították át, ahonnan ki lehetett jutni a követség kertjébe. Ekkortájt azonban a magyar hatóságok felszólították a követséget, hogy hagyják el Budapestet, s a Fejér megyei Iszkaszentgyörgyre, az ottani kastélyba költözzenek. A teljes külképviselet ennek ellenére nem települt át vidékre, Wuorimaa egy ideig még Budapest közelében maradt. Majd Finnország szeptemberben fegyverszüneti megállapodást kötött a Szovjetunióval, aminek következtében szeptember 20-án megszakítottak a diplomáciai és konzuli kapcsolatokat Magyarországgal. A külképviselet épületétől pár házzal odébb lévő svéd követség segítségével megszervezték a követségi munkatársak hazatérését, a követség épülete, felszerelései, értéktárgyai pedig svéd védelem alá kerültek. A finn külképviselet munkatársai október 14-én hagyták el Magyarországot.

A finn követség épületébe a svéd külképviselet ún. "B-ügyosztálya" költözött be. A Lars Berg attasé vezetésével működő részleg látta el a védhatalmi ügyosztály feladatait, vagyis egyes hadviselő államok diplomáciai képviseletét és érdekvédelmét, így Olaszországét és a Szovjetunióét. 1944 karácsonyán azonban váratlan esemény történt, december 24-én részeg nyilasok törtek be a svéd követség Minerva utcai épületébe, s az ott tartózkodó munkatársakat, Margareta Bauer titkárnőt és Asta Nilssont a finn követség épületébe hurcolták. Bauer visszaemlékezése szerint: "a helyiségben legalább száz részeg nyilas evett-ivott, aki meg nem, az a költözésnél visszamaradt ládák felfeszítésével és kifosztásával volt elfoglalva. Minden szanaszét hevert, mintha egy bomba csapott volna be a házba." Lars Berg egy másik svéd diplomatával együtt a helyszínre sietett, addigra azonban a két hölgyet a Szent István körúti nyilas pártházba, majd onnan a gettóba szállították. Berg attasé tiltakozása ellenére a Minerva utcai épületből is mintegy harminc védett alkalmazottat - azaz a Raoul Wallenberg tevékenységének köszönhetően a nagykövetség alkalmazásában álló zsidó személyt - a gettóba vittek. Végül a két hölgy még aznap este, a védett alkalmazottak két nappal később kiszabadultak a gettóból. (Érdekesség még, hogy a Wallenberg egyik munkatársáról, Per Anger követségi titkárról ránk maradt korabeli fénykép a finn követség villájának erkélyén készült.)

A hős gondnok

A nyilasok betörésekor tartózkodott egy személy a finn követségen, aki eredménytelenül tiltakozott a nyilasok tette ellen, s aki vélhetően riasztotta Berget. Ő a követség gondnoka, Tömör Ferenc volt. Élete gyakorlatilag eggyé vált az épület történetével. Ugyanis nemcsak a követségi időszakban élt és dolgozott ott, hanem már a Wenckheim családot is szolgálta, valószínűleg a villa megépülte óta. A hűséges gondnok a nyilasok betörése után is a villában maradt. Három nappal később német SS-csapatok foglalták el az épületet, akik folytatták a nyilasok által megkezdett fosztogatást és rombolást. A svéd követség munkatársai ekkor már nagy valószínűséggel nem tehettek semmit, hiszen az SS- és nyilasterror fokozódásával a diplomatáknak is gyakran rejtőzködniük kellett a szovjet ostrom alatt álló fővárosban. 1945 elején az előrenyomuló szovjet csapatok értesültek arról, hogy németek tartózkodnak a villában, és erős tűz alá vették azt. Végül a szovjetek elfoglalták, és maradéktalanul kifosztották az épületet. A harcok során február 13-án egy gyújtóbomba esett a követségre, ami miatt az teljesen kiégett. Tömör Ferenc az utolsó ingóságokat próbálta kimenekíteni a villából, amikor életét vesztette, egy mesterlövész golyójának esett áldozatul. A hős gondnokot a helyszínen temették el. 2008-ban – első nem finn állampolgárként – unokája átvehette a finn hősi halottak női hozzátartozóinak adományozható állami kitüntetést, a finn szabadságkereszt gyászérmét.

tf.jpg

Tömör Ferenc
Forrás: Várkonyi Balázs: Becsületbeli ügy.
In: Magyar Hírlap, 2008., 41. évf.,
297. sz., 17. p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

A követség új épülete

A finn-magyar diplomáciai kapcsolatok az 1947-es párizsi békeszerződést követően indulhattak újra, s szép lassan fejlődni kezdtek. 1950-ben érkeztek újra finn diplomaták Magyarországra, akik értelemszerűen nem a romos épületbe költöztek vissza. Ugyanakkor a háborús viszontagságok ellenére a villa nem lett volna menthetetlen, egy 1948-ban végzett felmérés szerint a tartószerkezetek szinte sértetlenek maradtak. Sokáig azonban nem igazán tudták eldönteni a finnek, hogy mihez kezdjenek a korábbi követségi épülettel. Összességében igyekeztek karban tartani, így 1953-ban új tetőt kapott, ablakait pedig befalazták. Az ezt követő évtizedekben többször felmerült a villa bontása és felújítása is, utóbbit a magas költségek miatt elvetették a finnek. Az 1970-es évek második felében sem született döntés, azt viszont elhatározták, hogy megveszik a szomszédos, a követségi épület és a Kelenhegyi út 16. számú villa között lévő telket. A problémát az jelentette, hogy Magyarországon törvény tiltotta a külföldiek földvásárlását. Végül Urho Kekkonen finn köztársasági elnök 1976-os magyarországi látogatása során felvetette a kérdést, s Kádár János külön jóváhagyásával a magyar fél engedélyezte a telek megvásárlását. Ezután 1980-ra lebontották a romépületet, s megkezdődött az új háromszintes nagykövetség tervezése, melyet 1989-ben adtak át. Az épületet Ilmo Valjakka finn építész tervezte. A hófehér falú, letisztult vonalvezetésű, lazán egymáshoz kapcsolódó pavilonokból álló épület kapcsán tervezője a következőket írta:

"A finn nagykövetség építésére jelentős hatással volt az egyedi természeti és épített környezet valamint a finnek és magyarok közti erős kulturális kötődés. Ezek a tényezők formálták különösen izgalmassá a feladatot, és egyben magasra tették a lécet. […] A tervezés során „Budapest szelleme” egyszerre jelentett inspirációt és mércét. Olyan építészeti megoldás és formanyelv kialakítására törekedtem, amelyben az új épület a régebbi épített környezet és a természeti környezet arányaiba illeszkedve válik a környék integrált részévé."

Az épületben találhatók a nagykövetség hivatali helységei, a nagyköveti rezidencia, a kulturális intézet, valamint szolgálati lakások.

171662_129482177120654_7053283_o.jpg

Forrás: Finn Nagykövetség, a Nagykövetség engedélyével

Ami Wenckheim József Mányoki úti villájának további történetét illeti, a család Ausztriába menekülése után gazdátlanul állt. 1946-ban már a Buda környéki szakszervezetek használták székházukként, egyúttal a magyarországi úttörő mozgalom kezdetén itt foglalkozott Trencsényi-Waldapfel Imre felesége, Petrolay Margit írónő a rá bízott gyerekekkel. A romos háznak akkor ablaka sem volt, csak a fürdőszobát lehetett fűteni. A gyerekek oda vonultak be, ha fáztak. Később a villát a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) használta, majd külön lakásokat alakítottak ki az épületben.

 119862168_648826956038038_2633799263249830804_n.jpg

---------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

I. Egy magyar nábob utódai
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - XV.17.d.329 - 5057/2, 1-15. f. (Hungaricana.hu)
Az Ujság, 1905., 3. évfolyam, 184. szám. 1905. július 04., 15. p. (adtplus.arcanum.hu)
Fónagy Zoltán: „Neked nem asszony, hanem koporsó kell” – Egy magyar nábob kései házassága. Mindennapok története blog. 2019. április 2. 
https://mindennapoktortenete.blog.hu/2019/04/02/_neked_nem_asszony_hanem_koporso_kell_egy_magyar_nabob_kesei_hazassaga
A Wenckheim családról szóló honlap: https://www.wenckheim.hu/
Fermor, Patrick Leigh: Erdők s vizek közt: Esztergomtól Brassóig gyalogszerrel 1934-ben. 2000, Budapest, Európa Kiadó
Gróf Wenckheim Dénes. In: Palatinus József: Békésvármegyei nemes családok története. 1909., Budapest, 87-89. p. (adtplus.arcanum.hu)
Meghalt gróf Wenckheim Dénes. In: Az Est, 1933., 24. évfolyam, 232. szám. 1933. október 12., 9.p. (adtplus.arcanum.hu)
Gróf Wenckheim Dénes. In: Békés, 1933., 65. évfolyam, 80. szám. 1933, október 12., 1-3. p. (Hungaricana.hu)
Emlék-album nagyméltóságú gróf Wenckheim Frigyes valóságos belső titkos tanácsos és neje Wenckheim Krisztina grófnő ő excellentiája ezüst menyegzőjére. 1897, Budapest
Magyarország, 1933., 40. évfolyam., 232. szám, 6. p. (adtplus.arcanum.hu)
Regényes út a fiatal gróf nőgyűlöletétől a szenzációs házasságig. In: Az Est, 1926., 17. évfolyam, 146. szám . 1926. július 2., 3. p. (adtplus.arcanum.hu)
A
Wenckheim-család súlyos nyílttéri nyilatkozata gróf Wenckheim Lajosról. In: Pesti Napló, 1926., 77. évfolyam, 145. szám. 1926. július 1., 11. p. (adtplus.arcanum.hu)
Wenckheím Dénes gróf és a felesége kibékülnek fiukkal: Wenckheím Lajos gróffal. In: 8 Órai Ujság, 1926., 12. évfolyam, 206. szám. 1926. szeptember 12., 3. p. (adtplus.arcanum.hu)
Pesti bukmékerek elkeseredett harca egymás ellen ifj. Wenckheim Lajos gróf tizenkét milliárdos lóversenyvesztesége miatt. In: 
Esti Kurir, 1927., 5. évfolyam, 31. szám. 1927. február 9., 4. p. (adtplus.arcanum.hu)
Gróf Wenckheim Lajos nyilatkozik lovaregyleti kizárásáról. In: 
Az Est, 1934., 25. évfolyam, 79. szám. 1934. április 10. (adtplus.arcanum.hu)
Színházi Élet. 1926., 28. szám., 18. p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1923. 34. évfolyam, 57. szám. 1923. december 28., 2905. p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára - HU BFL - XV.17.d.329 - 5058/2, 1-20., 25-37. f. (Hungaricana.hu)
Harmincezer pengő értékű ékszert vittek el Wenckheim József gróf betörői. In: 8 Órai Ujság, 1929., 15. évfolyam, 140. szám. 1929. június 22., 3. p. (adtplus.arcanum.hu)
Kitanulja a pilótamesterséget Wenckheim József gróf. In: 
Ujság, 1930., 6. évfolyam, 243. szám. 1930. október 25., 5. p. (adtplus.arcanum.hu)
Külön repülőtelepet épített Wenckheim József gróf az első magyar magánrepülőgépnek. In: Uj Nemzedék, 1930., 2. évfolyam, 244. szám. 1930. október 26. (adtplus.arcanum.hu)
Az első magánrepülőgép Trianon után. In: Aviatika, 1930., 6. évfolyam, 10. szám. 1930. október 1., 259-262. p. (adtplus.arcanum.hu)
Autó Motor, 1941., 13. évfolyam, 5. szám. 1941, május 15., 82. p. (adtplus.arcanum.hu)
Száz Magyar Falu, szerk: Balázs Péter et al. (Arcanum Kézikönyvtár)
Arisztokrata olajregény hat fejezetben. In: Pesti Napló, 1931., 82. évfolyam, 196. szám. 1931. augusztus 30., 11. p. (adtplus.arcanum.hu)
Sárga test, fehér ujjak, vörös sapka. In: Pesti Napló, 1932., 83. évfolyam, 92. szám. 1932. április 27., 5. p. (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1939., 50. évfolyam, 13. szám. 1939. február 28., 307. p. (adtplus.arcanum.hu)
Autójával elgázolt egy asszonyt s ezért akart meghalni a fiatal Wenckheim. In: Esti Kurir, 1938., 16. évfolyam, 242. szám. 1938. október 26., 7. p. (adtplus.arcanum.hu)
Gróf Wenckheim Siegfried hősi halála. In: 8 Órai Ujság, 1943., 29. évfolyam, 292. szám. 1943. december 27. (adtplus.arcanum.hu)

II. Finnország képviseletében
Ruhanen, Maiju: Finn képviselet Magyarországon a függetlenség kezdetétől az 1970-es évek végéig: a követségi épületek története. In: Rokoni körben. A magyarországi finn képviselet története. Szerk.: Sievers, Jaakko. 2010, Budapest, Finn Nagykövetség. 106-117. p.
Vares, Mari: Finn-magyar kapcsolatok a két világháború közti időszakban. In: Rokoni körben. A magyarországi finn képviselet története. Szerk.: Sievers, Jaakko. 2010, Budapest, Finn Nagykövetség. 19-35. p.
A finn testvérnemzet államférfiait ünnepelte vasárnap Budapest. In: Budapesti Hírlap, 1934., 54. évfolyam, 119. szám. 1934. május 29., 3. p. (adtplus.arcanum.hu)
Látogatás a finn követségen. In: Képes Vasárnap, 1940., 62. évf., 11. sz., 5. p. (adtplus.arcanum.hu)
Jangfeldt, Bengt: Raoul Wallenberg élete. 2014, Budapest, Park Könyvkiadó.
Várkonyi Balázs: Becsületbeli ügy. In: Magyar Hírlap, 2008. 41. évfolyam, 297.. szám. 2008. december 20. 17. p. (adtplus.arcanum.hu)
Valjakka, Ilmo: A budapesti finn nagykövetség mint izgalmas építészeti alkotás. In: Rokoni körben. A magyarországi finn képviselet története. Szerk.:Sievers, Jaakko. 2010, Budapest, Finn Nagykövetség. 118-122. p.
Az első tál levestől Zánkáig. Morzsák az úttörőélet harminc évéből. In: Népszabadság, 1975., 33. évfolyam, 20. szám. 1975. január 24. 6-7. p. (adtplus.arcanum.hu

Szólj hozzá!

A médiacézár, a diplomata és a hóhér

2020. május 15. 13:26 - FővTört

A Hunfalvy utca 13. számú telken egykoron állt villa története

Egy hajdanvolt villáról szól a bejegyzés, mely - ha ma is állna - számos vidám és komoly történetet tudna mesélni a magyar történelem szereplőiről. Zörgette kapuját az ország miniszterelnöke, lakott benne egy közel 40 éves korában nagykorúsított gróf. Végignézte a Horthy-korszak médiavezérének, egyik meghatározó alakjának belső vívódásait, s tanúja volt Raoul Wallenberg és Adolf Eichmann egyetlen találkozásának. Végül őt magát is elsodorta a magyar történelem vihara.

Ha az egyedi hangulatú Kagyló lépcsőn közelítjük meg a Budai Várnegyedet, felfelé haladva bal oldalon egy kőfal kíséri utunkat, tetején kovácsoltvas kerítéssel. A kőfalba két helyen egy-egy kertkapu ékelődik. Mögötte pedig egy elhagyatottnak tűnő kertet látunk. A lépcső tetejére érve, a telek Hunfalvy utca felőli végén szintén találunk egy kaput, mely egykor a főbejárat lehetett, valamint egy kocsikijárót. Ház azonban már nem áll a telken, noha az utca felől bekukucskálva látszik, hol is állt pontosan egykor itt épület, alapjának körvonalai most is jól kivehetőek.

kl1.jpg

A Kagyló lépcső

Nincs könnyű dolgunk, ha el akarjuk képzelni, hogyan is nézett ki az egykoron itt állt épület, egy impozáns méretű, kétszintes villa. Jelenlegi tudásunk szerint ugyanis a házat közelről ábrázoló fénykép nem maradt fenn, az egyetlen releváns fotó, amit találtam, egy légi felvétel a Várhegy oldaláról. Az 1868-ban épült villa tervrajzai rendelkezésre állnak, ám azok sajnos nem érzékeltetik valós méreteit. Viszonylag egyszerű külsejével meglátásom szerint egy túlságosan nagyra nőtt polgárház benyomását keltette, melyben gyakorlatilag minden nagy méretű volt, ideértve a helyiségeket, ablakokat. A kétszintes épületben ugyanis újkorában aránylag kevés helyiség volt: a földszinten egy ebédlő, egy nagy terem, egy nappali, két szoba, továbbá egy cselédszoba, konyha és előszoba volt megtalálható, a szuterén szintjén pedig különböző pincehelyiségek mellett egy szoba helyezkedett el. Az épületnek két bejárata volt: az utca felőlin két ajtó is nyílt, az egyik az előszobába, a másik a konyhába. A kert felőli bejáraton pedig az ebédlőbe lehetett bejutni.

kl2.jpg

A telek jelenlegi állapotában a Hunfalvy utca felől

A villa kinézetéről képet kaphatunk egy komornyik visszaemlékezéséből, aki az utolsó lakóknál szolgált az 1940-es évek első felében. Akkorra a belső tereket már átalakították az eredeti állapothoz képest:

"A remek panorámát nyújtó, legalább 400 négyszögöles tel[ken lévő] hatalmas ház[...] a Hunfalvy utca felől alig volt látható, ugyanis erről az oldalról csak földszintesnek hitte az ember. Teljes nagyságában a Duna felől mutatkozott meg. Hatalmas üvegablakok tekintettek le a Dunára. Emeletén három hálószoba volt, száz személy befogadására alkalmas nagy szalon és kis szalon, étellifttel a konyhából. A földszinten hálószobák, fürdőszoba, konyha, éléskamra és akkora előszoba, hogv a belőle nyíló rejtekajtós raktárhelyiségben több ember is megbújhatott […] a nyilas uralom idején.”

  

Bekopogtat a miniszterelnök

A villa Kimnach Vilmos tervei alapján 1868-ban épült Rohrmüller János (1830-1898) miniszteri osztálytanácsos számára. Rohrmüller János egy székesfehérvári ötvös-aranyműves családból származott, ő azonban a közigazgatási pályát választotta hivatásául. Az 1850-es években Bihar, majd Arad megyében volt hivatalnok, az 1860-as években pedig a Magyar Udvari Kancelláriánál. 1868-ban a Pénzügyminisztériumba került, ahol miniszteri osztálytanácsosi címet kapott. 1887-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig több ügyosztályt vezetett, melyek többnyire adóügyekkel vagy vasutakkal foglalkoztak. 1869-ben a Kolozsvárra vezető keleti vasutak kormánybiztosává nevezték ki, aminek építése akkoriban kezdődött el. Szolgálataiért 1871-ben nemesi címet kapott, nevét egyúttal Rendesre magyarosította. 1864-ben vette feleségül Laskai Emíliát (1838k.-1886), Laskai Károly királyi tanácsos, a volt erdélyi udvari kancellária levéltári igazgatójának leányát. Két gyermekük született, Géza és Béla.

Rohrmüller jó kapcsolatot ápolt igen befolyásos emberekkel, legalábbis erre utal egy kis történet, melyet 1893-ban írt meg a Budapesti Hírlap részére egyik olvasója. A történet szerint az álmos Hunfalvy utcában egy nap valaki megállt Rohrmüller háza előtt, s először a kertkaput kísérelte meg bizonytalanul nyitogatni, majd egy csengőfélével próbált jelezni, de senki nem nyitott neki ajtót. A váratlan vendég nem volt más, mint Wekerle Sándor miniszterelnök, aki látva, hogy próbálkozása nem járt sikerrel, kiabálni kezdett: "Hé öreg! Hallod öreg!". Miután ekkor sem kapott választ, vadul döngetni kezdte a kertkaput. Erre már kijött az osztálytanácsos úr, aki nagyon megijedt, amikor meglátta, hogy a miniszterelnök üti az ajtaját. Végül kiderült, hogy azért járt arra a kormányfő, mert Rohrmüller korábban kereste őt valamiért, de akkor nem találta a hivatalában, s most Wekerle eljött régi ismerőséhez, hogy megbeszéljék a kérdéses ügyet. A beszámoló szerint egy darabig beszélgettek, majd a miniszterelnök fütyörészve elindult a Várba. Természetesen nem lehet megállapítani, hogy a találkozás pontosan úgy történt-e, ahogyan a hírlap olvasója elbeszélte, azt viszont valószínűsíthetjük, hogy Rohrmüller és Wekerle jó ismerősök lehettek, hiszen mindketten hosszú évekig a Pénzügyminisztériumban dolgoztak.

kl3.jpg

Az egykori ház helye jól megfigyelhető a kapuból
és a Google Maps segítségével

kl4.png

A levegő megadóztatása

A házat Rohrmüller János 1890-ben Béla fiának ajándékozta, aki apja halála után azt kiadta bérbe. Rendes Béla (1871-1925) először a Pénzügyminisztériumban dolgozott hivatalnokként, majd 1911-ben a nagybecskereki pénzügyi igazgatósághoz került. Nem lehet tudni, hogy a villa bérlői - akik között több katonatisztet találhatunk - milyen véleménnyel rendelkeztek Rendes Béláról, ám egy másik bérházában állítólagosan megtörtént eset nem fest hízelgő képet róla. A szociáldemokraták lapja, a Népszava 1908-as tudósítása szerint ugyanis Rendes megelégelte, hogy Izabella utcai házának egyik bérlője, egy 85 éves özvegyasszony a gangon levegőzik. Ezért levélben felszólította a hölgyet, hogy a gang használata esetén havi 10 koronát fizessen, ellenkező esetben csak a szobában ülhet nyitott ablak mellett. Hozzátette azt is, hogy „micsoda látvány volna az, ha a ház összes lakói kint ülnének a gangon. Ilyen viselkedés, illetőleg a gangra való kiülés legföljebb csak egy Ferencvárosi házban fordulhat elő”. Az öregasszony kifizette a gangon üldögélés díját, amivel Rendes  – szörnyülködik a Népszava – mintát adott más háztulajdonosok számára is a levegő megadóztatására. 

Szintén negatív kép rajzolódik ki Rendes Béláról egy, a halála után megjelent írásban, ami egy szerelmi afférról és annak következményeiről szól. A cikk szerint a szüleitől nagy örökséget szerző Rendes Béla vagyonát ingatlanok vásárlásába fektette az első világháború előtt. 1913-ban megismerkedett egy bizonyos Zaletzky Zsófia nevű, 20 év körüli nevelőnővel, aki azt állította magáról, hogy Bajorország volt miniszterelnökének lánya. A férfi felfogadta családjához a nevelőnőt, aki hamarosan teljesen behálózta őt. Rendes – bár nős volt – nemcsak hogy házasságot ígért neki, de vagyonát is rá költötte. Zaletzky a háború idején rábeszélte, hogy menjenek ki Münchenbe, mivel ott jobban lehet élni, szórakozni. Majd Budapestre hazatérve tovább költötték a pénzt, például a mozirajongó pár megvásárolt egy veszteséges külvárosi mozit, ami azonban később sem hozta a bevételeket. Közben viszont a házasságból nem lett semmi, mert Rendes felesége hallani sem akart a válásról. Erre válaszul a férfi örökbe fogadta a nevelőnőt. A kapcsolatnak egy 1918-ban történt fordulat vetett véget, akkor ugyanis Zsófia megismerkedett egy fiatal református lelkésszel, és hamarosan össze is házasodtak. Rendes ezután pereskedni kezdett Zaletzkyvel. Közben a férfinak azt is realizálnia kellett, hogy a nagy költekezések révén a tönk szélére jutott, így kénytelen volt eladni ingatlanait. Az írás szerint élete hátralevő részét pereskedésekkel töltötte, és koldusszegényen halt meg 1925-ben. Kérdés, hogy a cikk állításai között mennyi a szenzációkeltés érdekében tett túlzás, az azonban bizonyos, hogy Rendes a Hunfalvy utcai házát 1916-ban eladta.

Jelzálog és szennyvíz

A villa új tulajdonosa egy bizonyos Hercz Márton lett, aki még 1916 során továbbértékesítette azt Leitner Zsigmondnak (1858-1934). Leitner a Magyar Takarékpénztárak Központi Jelzálogbankjának vezérigazgatója volt 1895-től 1925-ig. Érdemei elismeréseként 1913-ban nemességet szerzett. Emellett 1905-től Libéria magyarországi tiszteletbeli konzuljaként tevékenykedett. Ő maga nem élt a házban, azonban ott lakott az 1920-as évek elején Huszár Gyula, az említett bank egyik igazgatója, az Országos Gyermekvédő Liga kormányzóhelyettese, a külföldi gyermeküdültetés kormánybiztosa.

Az 1920-as évek közepén a ház tulajdonosa már gróf Keglevich György (1878-1925) volt, aki egyébként 1920-ban megvette a közeli Bécsi Kapu tér 1. alatt található házat, és ott élt családjával. A neves óragyűjtő hírében állt gróf mérnök volt, a tisztított szennyvíz újrafelhasználását szolgáló rendszerek megalkotásának úttörőjeként ismert. Keglevich a Hunfalvy utcai villát 1926-ban eladta leveldi Kozma Miklósnak, a két világháború közötti magyar média és politika egyik meghatározó, ugyanakkor ellentmondásos alakjának.

A Horthy-korszak médiavezére

A középnemesi családból származó Kozma Miklós (1884-1941) karrierje 1919-ben indult el, akkor Szegeden, Horthy Miklós környezetében bukkant fel. 1920-ban a Magyar Távirati Iroda elnöke lett. Ő fejlesztette az akkor még kis hivatalt nagy szervezetté, majd kiépítette nemzetközi hálózatát is. 1925-ben megalapította a Magyar Rádiót. Politikai tekintetben az 1920-as években Bethlen István híve volt, de jó barátságban állt többek között Gömbös Gyulával és Bajcsy-Zsilinszky Endrével. A politika frontvonalába 1935-ben lépett, amikor is belügyminiszter lett Gömbös Gyula, majd Darányi Kálmán kormányában. Miniszteri tisztségéről 1937-ben lemondott. Mivel jó gyermekkori emlékek fűzték Kárpátaljához, 1938-ban nagy lelkesedéssel üdvözölte az első bécsi döntést, és szorgalmazta a terület visszaintegrálását Magyarországhoz. Végül 1940-ben Teleki Pál miniszterelnök felkérésére Kárpátalja kormányzói biztosa lett. 

kozma_miklos_arckepe_szekely_aladar_felvetele_1934.jpg

leveldi Kozma Miklós

A fenti adatokból is kitűnik, hogy Kozma Miklós a Horthy-rendszer egyik nagy befolyású szereplője volt, mégis sok tekintetben különbözött a magyar politikai fősodortól. Ormos Mária történész kétkötetes monográfiájában nagy alapossággal rámutatott a Kozma nézeteiben rejlő ellentmondásokra, melyek közül néhányra - az említett műből vett - példával szeretnék rávilágítani. Az állami média vezetőjeként Kozma Miklós a minőségi közszolgáltatás mellett tört lándzsát, elvárása szerint a magyar közmédiának ugyanolyan elvek mentén, ugyanolyan színvonalon kellett működnie, akár a svájcinak. Természetesen kérdéses, hogy a gyakorlatban ezt az elvet mennyire lehetett megvalósítani, azonban érték miatta politikai támadások. Például radikális jobboldali körökből szemére vetették, hogy miért játszik a rádió nyugatias (pl. jazz) zenét, helyette több magyaros, nemzeti nótát kellene sugároznia. Politikusként került ellentmondásos helyzetekbe. Kezdettől fogva jó viszonyt ápolt Gömbös Gyulával, azonban 1935-től, kormánytagként, szembe került Gömbös diktatórikus törekvéseivel. Belügyminiszterként ő vezényelte le az 1935-ös botrányos választásokat, amikor is a Gömbös vezette Nemzeti Egység Párt súlyos választási csalásokat követett el. Kozma mint a választások lebonyolításáért felelős miniszter mégis a kormánypárt részéről elkövetett visszaéléseket, erőszakosságokat próbálta mérsékelni. A nemzetközi politikát tekintve már az 1920-as években Mussolini és az olasz fasizmus nagy tisztelője volt. Hitlertől azonban nem volt különösebben elragadtatva, és aggódva figyelte a náci Németország térnyerését térségünkben. Kozma antiszemita nézeteket vallott, a korabeli keresztény elit sok tagjához hasonlóan antiszemitizmusa nem faji alapú volt, hanem alapvetően nemzetietlenek tartotta a zsidókat, bizonyos ágazatokban betöltött szerepüket pedig aránytalanul nagynak. Ugyanakkor nézete szerint az értelmiséghez és a gazdasági elithez tartózó zsidók megfelelő korlátozások mellett igazából "nem jelentettek problémát", véleménye szerint a zsidók szegényebb rétegeitől, a "kiszsidóktól" kellett valamilyen módon "megszabadulni". 

E nézeteit Kozma 1941-ben Kárpátalja kormányzójaként a gyakorlatba ültethette, hiszen kezdeményezője volt a Kárpátaljára telepített, mintegy 20 ezer "hontalan" és "rendezetlen állampolgárságú” zsidó Kamenyec-Podolszkijba deportálásának, akiket ott később a német csapatok lemészároltak. Közben a háború fejleményeit látva egyre inkább vívódott önmagával. Különösen megrázta 1941 áprilisában jó ismerőse, Teleki Pál öngyilkossága és annak körülményei. Azt követően a magyar háborús lépéseket látva teljesen meghasonlott, beigazolódni látta félelmeit a náci Németország terjeszkedésével, s annak Magyarországra nézve katasztrofális hatásaival kapcsolatban. A testileg-lelkileg egyébként is megviselt Kozma 1941 őszén Ungváron szívrohamot kapott. Még hazaszállították a fővárosba, azonban hamarosan meghalt. Ugyan vitatott, hogy a Kamenyec-Podolszkijba deportált zsidók lehetséges sorsának Kozma előzetesen mennyire volt tudatában, Ormos Mária azt sugallja, hogy a végső lökést a kiírtásukról szóló hír megérkezése adhatta meg a halálához. Nem sokkal utána kapott ugyanis szívrohamot. 

A Magyar Világhíradó megemlékezése Kozma Miklósról halála után

Hogyan vált Berchtold gróf 38 évesen nagykorúvá?

Kozma második felesége, Gyarmathy Eszter, férje halálát követően, valószínűleg 1943-ban eladta a villát. Az új tulajdonos gróf Berchtold Zsigmond (1900-1979) lett. Őt valójában Sigmund von Berchtoldnak hívták, édesapja, Leopold von Berchtold, az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere volt az első világháború kitörésekor. Berchtold Zsigmond gróf fiatal korában meglehetősen költekező életmódot folytatott. Az újsághírek szerint külföldi tartózkodását igyekezett kényelmessé tenni, ami olyannyira sikerült, hogy nemcsak a saját (azaz családja) pénzét verte el, de a másoktól kölcsönkapottat is. Jelentős összegeket vesztett szerencsejátékon, továbbá részt vett egy balul elsült pénzügyi spekulációban, aminek következtében egy berlini banknak is tartozott. Mivel nem fizette ki adósságát, a bank beperelte a grófot. Apja végül megelégelte a nagy költekezést, és az akkoriban a nagykorúság határának számító 25. életévhez közeledő fiát gondnokság alá helyezte, aki ezáltal nem vált nagykorúvá. A lapok szerint Zsigmond megbánhatta kicsapongó életmódját, ugyanis ezt követően szerzetesnek jelentkezett a karmelita rendbe. Az atyák között azonban csak rövid időt töltött, ugyanis még a végleges befogadás előtt önként visszakérezkedett a világi életbe. Végül aztán csak 1938-ban, vagyis 38 évesen nagykorúsították Zsigmond grófot. A gróf érdeklődése ezután a vegyészeti ipar felé fordult, vállalatot is alapított Magyar Műanyag és Vegyészeti Gyár Rt. néven. 1943-ban beköltözött Hunfalvy utcai villájába, melynek nyugalmát azonban nem sokáig élvezhette. 1944 nyarán, a front közeledtével, a svéd követségnek adta bérbe a házat, annak érdekében, hogy a vagyonát mentse, majd Bécsbe menekült.

Vacsora a hóhérral

A villába a svéd külképviselet két diplomatája, Lars Berg (1918-1993) konzul és Göte Carlsson (1922-1977) követségi titkár költözött be. Mindketten aktívan részt vettek a svéd követség embermentő tevékenységében, amit Raoul Wallenberg (1912-?) irányított. Lars Berg a világháborút követően megírta budapesti emlékeit. Ezek között szerepel egy történet, amely szerint a Hunfalvy utcai villa egy rendkívüli esemény helyszíne volt 1944 őszén. Itt találkozott ugyanis egymással a zsidók ezreinek életét megmentő Raoul Wallenberg és a deportálásukat szervező SS-alezredes, Adolf Eichmann (1906-1962). E találkozó tényét korábban több kutató kétségbe vonta, ám a legújabb svéd kutatások megerősítették annak megtörténtét. Nem lehet kizárni, hogy Wallenberg és Eichmann még több alkalommal is folytattak megbeszélést, ám azok létrejöttét egyelőre nem sikerült bizonyítani. 

A kutatók számára a kétkedésre okot adhattak a találkozó filmbe illő körülményei. Wallenberg akkoriban Bergék lakhelyétől nem messze, az Ostrom utcában lakott egy másik villában. Oda invitálta meg a Harmadik Birodalom fő hóhérának nevezett Eichmannt vacsorára. A vacsora napján azonban teljesen megfeledkezett a találkozóról. Ezért vélhetően eléggé meglepődhetett, amikor hazaérve látta, hogy Eichmann közeledik társaival a lakása felé. Wallenberg gyorsan itallal kínálta a németeket, majd felhívta Berget, hogy húzza ki a csávából. Végül az a megoldás született, hogy Wallenberg azt mondta Eichmannak, az aperitifet követően a vacsorát a közeli villában rendezik meg Bergéknél, s míg oda átsétáltak, Berg attasé szakácsnője gyorsan összeütött valami ételt. A vacsora finomra sikerülhetett, ugyanis Eichmann fel sem hozta a feledékenységet, s másnap a svéd követségen már csak jót nevettek az eseten.

Raoul Wallenberg és Adolf Eichmann

A vacsora során azonban nem csak a finom ételekről volt szó. A felek a nácizmus elveiről és a háború kilátásairól beszélgettek. Az ételek elfogyasztása után az étkezőből átmentek a szalonba, leoltották a villanyt, és a Dunára néző ablakon át figyelték a horizontot, amint az vöröslött a több ezer orosz ágyú torkolattüzétől. Ezt a hatásos képet felhasználva Wallenberg amellett kezdett érvelni, hogy a háború lassan véget ér, a nácik vereséget fognak szenvedni. Ezzel akarta rávenni vendégét arra, hogy a fővárosi zsidóság maradékát ne küldje a halálba ilyen kevés idővel a háború vége előtt. Eichmann reakcióját illetően némileg eltér Berg leírása és Carlsson beszámolója (ugyanis utóbbi is elmesélte az esetet a háborút követően). Carlsson szerint Eichmann belátta, hogy Németország elvesztette a háborút. Beszédéből elfogyott a fanatizmus. Iróniával vitázott, s ironikusan beszélt magáról is, mint aki „a saját sírja fölött táncolna”. Berg szerint azonban a háború végét illető felvetésre nagyon megdöbbent, majd elmondta, sosem hitt a „nácizmusban mint olyanban”, de az hatalmat adott neki. Hozzátette, tudja jól, hogy kényelmes élete hamarosan véget ér: „a repülőim nem hoznak többé nőket és bort Párizsból, vagy csemegéket Keletről”, őt pedig az oroszok mint SS-tisztet agyonlövik a helyszínen. Hangsúlyozta azonban, hogy ennek ellenére a végsőkig kitart a Führer mellett. Ezért megfenyegette Wallenberget, hogy mindent meg fog tenni a „fékentartására”, a diplomata útlevél sem védi meg, ha szükségesnek fogja látni eltávolítását. „Semleges diplomatát is érhet baleset” - mondta. Ezt követően Berg szerint Eichmann felállt, hogy távozzon, a haragnak nem volt rajta nyoma. Jó német udvariassággal búcsúzott és megköszönte a kellemes estét.

Berg és Carlsson 1944 karácsonyáig lakott a házban, akkor a követség karácsonyi vacsoráját itt akarták megrendezni. Addigra azonban a svéd követség helyzete eléggé meggyengült, miután kiderült, hogy a fővárost elhagyó nyilas kormány a svéd diplomatákat magával kívánta vinni, majd karácsonykor a nyilasok megszállták a követség gellérthegyi épületét. Így a tervezett vacsora a Hunfalvy utcai villában elmaradt. A svéd diplomaták ezután inkább a nyilasok által kevésbé ismert, vagy titkos helyeken tartózkodtak. A már korábban említett komornyik Berg attasét december 25. este látta utoljára, amikor bedobott a kocsija csomagtartójába három láda tömény italt. Azt valószínűleg a várba, az Úri utca 15. szám alá vitte, ahol több kollégájával együtt töltötte karácsony napjait. Lars Bergnek a háborút követően lehetősége nyílt megírni emlékeit, Raoul Wallenberg azonban 1945. január 13-án szovjet fogságba került. További sorsa máig tisztázatlan.

XXX

A telek későbbi tulajdonosának elmondása alapján a villa Budapest ostromát jelentősebb károk nélkül átvészelte, ám 1946 elején mégis elbontották az üresen hagyott házat, minden értéket elvittek belőle. E későbbi tulajdonos Hegedűs Erzsébet szobrász volt, aki 1952-ben szerezte meg a telket, és az ott hagyott törmelékkövekből építtetett rá egy kisebb házat. 2012-2013 táján azonban ezt az épületet is elbontották.

------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Bevezetés:
Budapest Főváros Levéltára • HU BFL XV.17.a.302 (Hungaricana.hu)
Berg attasé komornyikja. A rejtélyes ház. In Magyar Nemzet, 1989., 52. évfolyam, 299. szám. 1989. december 20., 4.p.  (adtplus.arcanum.hu)

Bekopogtat a miniszterelnök:
Kempelen Béla: Magyar nemesi almanach, 1910, Budapest, 112.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny, 1871., 5. évfolyam, 46. szám. 1871. február 25.,  1.p. (adtplus.arcanum.hu)
Székely Vera: A központi államigazgatás tisztségviselői a dualizmus korában 3. rész : Magyar Királyi Pénzügyminisztérium (Forrástudományi segédletek 1. Budapest, 1985) (Hungaricana.hu)
Wekerle "várakozási állomány"-ban. In Budapesti Hírlap, 1893., 13. évfolyam, 305.  szám. 1893. november 04. ,7.p.(adtplus.arcanum.hu)

A levegő megadóztatása:
Budapest Főváros Levéltára • HU BFL - VII.151 - 1890 - 0835 (Hungaricana.hu)
Pesti Hírlap, 1911., 33. évfolyam, 3. szám. 1911. január 04., 17.p. (adtplus.arcanum.hu)
Tilos a levegőhasználat. In: Népszava, 1908., 6. évfolyam, 141. szám. 1908. június 13., 5.p. (adtplus.arcanum.hu)
Egy elpusztult vagyon története a bíróság előtt. In: Esti Kurir, 1928., 6. évfolyam, 76. szám. 1928. április 01., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)

Jelzálog és szennyvíz:
Fővárosi Közlöny, 1916., 27. évfolyam, 24. szám. 1916. május 12., 885.p. (adtplus.arcanum.hu)
Az Ujság, 1916., 14. évfolyam, 156. szám. 1916. június 05., 7.p. (adtplus.arcanum.hu)
Kempelen Béla: Magyar nemes családok 11. kötet, 1932,  443.p (adtplus.arcanum.hu)
Fővárosi Közlöny, 1926., 37. évfolyam, 39. szám. 1926. szeptember 24., 2073. p. (adtplus.arcanum.hu)
A Mahlern-Csáky-ház. Urbface.com http://urbface.com/budapest/a-mahlern-csaky-haz

A Horthy-korszak médiavezére:
Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós: pokoljárás a médiában és a politikában (1919-1941). 2000, Budapest, PolgART
Ormos Mária: A politikai meghasonlás esete. In: História, 2001., 1. sz. 17-21. p.
Kozma Miklós Múlt-kor történelmi portál https://mult-kor.hu/cikk.php?id=6765&pIdx=1
Épitő Ipar - Építő Művészet, 1930., 54. évfolyam, 31-32. szám. 1930. augusztus 15., 129.p. (adtplus.arcanum.hu)

Hogyan vált Berchtold gróf 38 évesen nagykorúvá?:
Egy berlini bankár pőre Berchtold volt közös külügyminiszter fia ellen. In: Magyarság, 1925., 6. évfolyam, 8. szám. 1925. január 11., 20. p. (adtplus.arcanum.hu)
Hogyan szegényedett el Berchtold gróf volt külügyminiszter? In: Magyarország, 1925., 32. évfolyam, 132. szám. 1925. június 16., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Szerzetesnek készült, de felavatása előtt meggondolta magát gróf Berchtold Zsigmond. In: Pesti Napló, 1932. 83. évfolyam, 59. szám. 1932. március 12., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője, 1938., 72. évfolyam, 203. szám. 1938. szeptember 13., 2.p. (adtplus.arcanum.hu)

Vacsora a hóhérral:
Ember Mária: Wallenberg Budapesten. 2000, Budapest, Budapest. Fővárosi Önkormányzat. Főpolgármesteri Hivatal
Jangfeldt, Bengt: Raoul Wallenberg élete. 2014, Budapest, Park Kiadó
Levine, Paul A.: Raoul Wallenberg in Budapest: myth, history and Holocaust. 2010, London
Berg attasé komornyikja. A rejtélyes ház. In Magyar Nemzet, 1989. 52. évfolyam, 299. szám. 1989. december 20., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)

 

Szólj hozzá!

Tudósok háza a Gellért-hegy lábánál

2020. április 17. 12:20 - FővTört

Az Orlay utca 9. számú ház története

A Gellért-hegy lábánál, a Bartók Béla út zajától pár lépésre húzódik meg a csendes Orlay utca. Két oldalán hatalmas gesztenyefák árnyékában kisebb-nagyobb villák sorakoznak. A hegyre felfelé menet az utca jobb oldalán egy impozáns, de visszafogott szecessziós bérvilla áll. Kisebb változtatások ellenére ma is jól tükrözi eredeti állapotát. E 20. század elején épült villa első lakói között nagyobb számban találunk tudósokat, elsősorban a mérnöki tudományok művelőit. Legismertebb lakója Csonka János, a magyar autógyártás úttörője volt, de rövidebb ideig itt élt a tragikus sorsú Zemplén Géza, az egyik legjelentősebb magyar vegyész is

91754086_1062263570807637_8467007066005831680_n.jpg

Mérnökök hajléka

A villa 1908-ban épült Schodits Lajos tervei alapján Mezey Bertalan (1875-1939) gépészmérnök, miniszteri tanácsos és felesége, Kormann Paula (1880-1960) számára. Mezey Bertalan az elektrotechnika neves szakértőjeként vált ismertté. 1902-ben a Magyar Királyi Technológiai Iparmúzeum tanára lett, s bekapcsolódott a Kereskedelemügyi Minisztérium által az első világháború előtt levezényelt iparfejlesztési munkába. Jelentős szerepe volt az országszerte egyre szélesebb körben használt villamosmotorokat kezelni tudó szakemberek képzésében. Ennek céljából tankönyvet írt "Elektrotechnikai gyakorlati alapismeretek címmel", amit a két világháború között is forgattak a szakiskolákban. 1921-től a Kereskedelmi Minisztériumban dolgozott, az ország villamosításával kapcsolatos feladatokkal foglalkozott. 1935-ben vonult nyugdíjba.

90784069_443486279774513_6502580086712041472_n.jpg

Mezey Bertalannak és feleségének négy gyermeke, három lánya és egy fia született. Mezey 1939-ben bekövetkezett halála után az ingatlan tulajdonosa az özvegye lett. Az 1944-es lakásívek szerint a családból az özvegyen kívül fia, Pál is itt élt akkor. A Mezey család egyéb tagjaival kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a villa megépültét követő időben az épületben volt műterme Mezey Bertalan testvérének, Mezey Ilona (1883-?) festőművésznőnek. A Hollósy Simon müncheni iskoláját is megjárt művésznő elsősorban tájképeiről, csendéleteiről ismert.

A villában a tulajdonosokon kívül bérlők is laktak. Az 1944-es állapotok szerint az öt szinten (földszint, félemelet és három emelet) két-két lakás volt, ezek legtöbbje négyszobás, az egyik földszinti és az egyik harmadik emeleti kétszobás, a másik harmadik emeleti egyszobás. Mindezen felül egy földszinti egyszobás házmesterlakás is volt az épületben. Valószínűleg nem véletlen, hogy a gépészmérnök Mezey Bertalan házában kezdetben több más gépészmérnök is lakott. Így az 1910-es évek elején rövidebb ideig itt bérelt lakást Kertész Ferenc (1884-?), a Budapest Városi Villamos Vasutak munkatársa, 1914-től főmérnök, 1925-től műszaki főtanácsos. Vasúti műszaki kérdésekben számos tudományos tanulmánya jelent meg. Szintén a ház lakója volt Frohner József (1884-1953), aki 1926-1942 között a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet főtitkáraként működött, 1938-ban kormányfőtanácsosi címet kapott.

Az épület elkészülte idején
Forrás: FSZEK, Budapest Gyűjtemény 

A magyar autózás úttörője

Azonban a villa legismertebb lakója minden bizonnyal Csonka János (1852-1939) feltaláló, a magyar motor- és gépjárműgyártás megalapítója volt, aki az elsők között költözött a házba, s haláláig itt élt. Csonka fiatalon, 25 évesen lett a Műegyetem gépipartani tanműhelyének vezetője, amely tisztséget 1925-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig betöltötte. A mai Lónyay és Gönczy Pál utca sarkán álló házban működött tanműhely számára gázmotort tervezett, ami egyúttal az első Magyarországon készült, stabilan működő gázmotor volt. Majd 1884-ben szabadalmaztatta vegyes üzemű gáz- és petróleummotorját. 1887-ben Mechwart András, a Ganz vállalat vezérigazgatója felkérte a gyár tulajdonába került motorok üzemképessé tételére, amin akkor már Bánki Donát munkálkodott. Ezzel egy igen gyümölcsöző együttműködés vette kezdetét a két mérnök között, amely sok újítás létrehozásához vezetett. Közülük a legjelentősebb a karburátor, más néven a porlasztó volt. Megalkotásának folyamatáról Csonka egy, az 1930-as években adott interjújában a következőképpen számol be. Nagy problémát jelentett számukra az üzemanyag, pontosabban a petróleum megfelelő betáplálása a motorba. Többféle eljárással próbálkoztak, de egyik sem eredményezte a motor megfelelő működését. Végül elérkezett 1893, amikor is:

„Hosszú, fáradságos kísérleteket végeztünk és minden figyelmünket erre irányítottuk. S éppen ennek volt tulajdonítható, hogy amikor a véletlen is kedvezett, rögtön rátaláltunk a helyes megoldásra. A dolog úgy történt, hogy midőn egyszer este Bánkival a kísérletektől elcsigázva hazafelé indultunk a Műegyetemről, annak kapujában virágárusasszonyt pillantottunk meg, amint az fúvócsöves permetezőjével virágait ködszerűen szétporlasztott vízzel frissítette. Összenéztünk egy pillanatra, mert megértettük, hogy ez az, amit mi keresünk. Sietve visszaindultunk, azonnal munkához láttunk és a világ első petróleumporlasztója még aznap megszületett.”

csonkaj.png

Csonka János
Forrás: Magyar Mérnök, 1939., 47-48. sz., 327.p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

A századforduló környékén Bánki és Csonka útja különvált. Utóbbi figyelme a motoros járművek felé fordult. 1900-ra a Magyar Posta számára elektromos triciklit készített, majd gépkocsi alvázat, melynek felhasználásával 1905-re elkészült a postaautó. Ezt az eseményt tekintjük a sikeres magyar autógyártás kezdetének. A postaautót követően Csonka további gépkocsikat tervezett, összesen mintegy 150 autó fűződik a nevéhez. Ő tervezte és készítette az első magyar kompresszoros motort, tűzoltó-, csónak-, bányamozdony- és sínautómotort, személygépkocsit, valamint autóbuszt.

Csonka János 1925-ben műegyetemi állásából nyugdíjba ment, s a családi tulajdonban lévő Bartók Béla út 31. szám alatti ház alagsorában műhelyt nyitott. Ott két fia, Béla és János segítségével eleinte gépkocsi és motor alkatrészek javítását vállalta, majd motor alkatrészeket kezdett gyártani. Ma ebben az épületben, a műhely helyén található a Csonka János Emlékmúzeum. Az üzem az 1930-as években folyamatosan fejlődött, kinőtte az alagsori területet, a kezdeti három fő helyett már százas nagyságrendben dolgoztak benne munkások. Ezért 1939-ben a család elhatározta, hogy a Fehérvári út mellé költöztetik az üzemet, amit gyárrá fejlesztenek. Abban az évben megalakult a Csonka János Kismotor és Gépgyár Rt. A gyár tényleges beindulását 1941-ben azonban Csonka már nem élhette meg. Az idős korában is aktív feltalálót 1939-ben, 87 évesen, a török kormány számára készülő benzinmotor tervezése közben érte a halál. 

csonkajauto.png

Csonka János egyik saját tervezésű autójában a Műegyetem udvarán 
Forrás: Auto-Traktor, 1934., 5 évf., 6. sz., 17.p. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Csonka János felesége egy Winkler Johanna (1866-1947) nevű hölgy volt. Gyermekeik közül röviden szó esett már kettőről: János (1897-1981) és Béla (1900-1990) szintén gépészmérnökök voltak, akik kezdetben apjuk műhelyében dolgoztak, majd a gépgyárat irányították. 1948-ban a kommunisták a gyárat államosították, a két Csonka fiú pedig az ellenük felhozott koholt vádak elől Ausztriába, majd az Egyesült Államokba menekült. Ott éltek és dolgoztak életük végéig. Csonka János harmadik fiát Pálnak (1896-1987) hívták, aki Kossuth-díjas építészmérnök, egyetemi tanár, az MTA szilárdságtani kutatócsoportjának vezetője volt.

Zemplén professzor tragikus házassága

Az 1910-es évek második felében a házban lakott Zemplén Géza (1883-1956) Kossuth-díjas kémikus, egyetemi tanár, a szerves kémia magyarországi kutatásának és oktatásának úttörője. A fiatal Zemplén a szerves kémia tudományát a Nobel-díjas német fizikus, Emil Fischer tanítványaként sajátította el Berlinben, majd 1913-ban, alig 30 évesen a Műegyetemen újonnan alakult szerves kémia tanszék vezetője lett. Kutatói tevékenysége a szerves kémia szinte minden területére kiterjedt, ám elsősorban a szénhidrátok és a glükozidok vizsgálatában ért el nemzetközi szinten is számottevő eredményeket. Jelentős oktatói tevékenysége is, melynek döntő hatása volt a magyar szerves és alkalmazott kémiai kutatás fejlődésére, jövőjére nézve, ugyanis tanítványai közé tartozott számos későbbi akadémikus, egyetemi tanár. Például Zemplén tanítványának vallotta magát Oláh György, az eddigi egyetlen magyar kémiai Nobel-díjas. Zemplén Géza 1923-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1927-ben rendes tagja lett. 1928-ban elnyerte az Akadémia Nagydíját, akkoriban a tudósok számára adható legmagasabb elismerést. 1948-ban a legelsők között kapta meg a Kossuth-díj aranyfokozatát. 1947-ben a washingtoni Georgetown Egyetem vendégprofesszora lett, ahonnan azonban egy évvel később súlyos betegen tért haza. A rákkal küzdő professzor hosszú szenvedés után, 1956-ban hunyt el.

Zemplén Géza
Forrás: A múlt magyar tudósai
(Arcanum Digitális Tudománytár)

Amilyen nagy sikereket ért el tudományos pályafutása során Zemplén Géza, legalább annyira tragikusan alakult a magánélete. 1907-ben megnősült, Heinrich Johannát vette feleségül. 1914-ben azonban egy érdekes eset borzolta a kedélyeket a fővárosban. Zemplén megismerkedett egy úrileánnyal, akinek házasságot ígért, csak éppen azt hallgatta el, hogy már nős ember. A professzor egyfajta biztosítékot is adott a lánynak. Írt ugyanis egy levelet a Műegyetem rektorának címezve, amelyben lemondott tanári állásáról. Ezt a levelet átadta a hölgynek azzal, hogy ha ő vonakodna a házasságba belemenni, akkor felhasználhatja ellene. Idővel azonban Zemplén lelepleződött, kiderült hogy nős. A leány mindent bevallott a szüleinek, az apa pedig elküldte a lemondólevelet az egyetemre. A Műegyetem vezetése a lemondást viszont nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy az magánügyből történt. Szintén magánügynek minősítette az esetet a közoktatásügyi miniszter, Jankovich Béla. A sértett apa végül perre ment Zemplén professzorral, azonban az eljárást később megszüntették, mert lánya időközben férjhez ment. Zemplént az ügyhöz kapcsolódóan mégis 2000 koronás pénzbírságra ítélték, ugyanis becsületsértést követett el a leány ügyvédje, Vázsonyi Vilmos későbbi igazságügyi miniszter ellen. 

Későbbi híradások és Zemplén professzor elmondása alapján házassága Heinrich Johannával már ennél az esetnél sokkal korábban megromlott. Ugyanis összeházasodásuk után nem sokkal kiderült, hogy a feleség kleptomániás, ami miatt a professzornak sok kellemetlensége akadt. Végül 1920-ban elváltak, három gyermekük az asszonyhoz került. Heinrich Johanna gyermekeivel továbbra is az Orlay utcai házban lakott, Zemplén viszont elköltözött, s még abban az évben ismét megnősült, második felesége Endrédy Natália lett. A volt feleség kleptomániája azonban nem javult, s állítólag különböző férfiakkal kalandokba keveredett, ezért 1922-ben Zemplén lépéseket tett azért, hogy a gyermekeket elvegye anyjuktól. Az árvaszék az anya „erkölcsi és jellemi fogyatékosságai”-ra, illetve „elítélendő életmódjára” hivatkozva „a serdülő korban lévő gyermekek jövőjének biztosítása érdekben” a 14 éves Évát és a 9 éves Tibort apjuknak ítélte, a legfiatalabb, 3 éves Dénest azonban anyjánál hagyta.

Az 1930-as évek nagy tragédiával kezdődtek Zemplén professzor számára. 1931-ben második felesége betegség következtében, mindössze 37 évesen elhunyt. Igaz, 1933-ban harmadszorra is megnősült, felesége Rau Karolina lett. Abban az évben azonban újabb megpróbáltatások érték Zemplén Gézát. Egy brutális gyilkosság rázta meg az országot: az akkor 15 éves Zemplén Dénes négy fejszecsapással megölte édesanyját, aki akkoriban már nem az Orlay utcában, hanem a Muskotály utcában lakott a Sas-hegy aljában. A bírósági eljárás során kiderült, hogy a kis Dénest anyja borzasztó körülmények között nevelte, például ruháztatását, étkeztetését elhanyagolta. A fiú kisebb korában is nagyon szégyellte édesanyja viselkedését, 1933-ban azonban tovább erősödtek ellenérzései, s anyjával való kapcsolata nagyon megromlott. Ehhez hozzájárult anyjának egy villanyszerelővel folytatott viszonya, ráadásul anyja feljelentette Dénest, hogy pénzt lopott a villanyszerelőtől, és meg is verte a fiát. A feljelentés azonban a visszájára fordult, a bíróság kimondta, hogy az anya felügyelete veszélyezteti a gyermek erkölcseit, és azonnali hatállyal az apának ítélte oda Dénest. Anyja ezután zaklatta, és megpróbálta visszaszerezni a gyermeket. Ennek következtében történt még néhány kisebb fordulat, majd novemberben elérkezett a végzetes éjszaka. A bűntett közvetlen előzménye az volt, hogy Dénes anyja azzal fenyegetőzött, hogy hatalmas pert indít volt férje ellen, ami az állásába fog kerülni. Ehhez tanúként meg akarta nyerni a fiát. A tragédia estéjén Dénes azért tért vissza anyja lakására, hogy ezt megbeszéljék, de a szokottnál is hevesebb veszekedés zajlott le köztük. Majd aludni tértek, de hajnalban a fiú megölte ágyban fekvő édesanyját. A bíróság Dénest végül az enyhítő körülmények figyelembevételével négy és fél évi fogházra ítélte, de már 1936 karácsonyán kiszabadult. A fiú nagyon megbánta tettét, s úgy döntött szerzetesnek áll, követve nővére példáját, aki már korábban apáca lett.

denes.png

A 15 éves Zemplén Dénes
Forrás: Kis Ujság, 1933., 46. évf., 285. sz. 4.p.
(Arcanum Digitális Tudománytár)

A tragédiák sorozata azonban nem ért véget. Zemplén Géza idősebbik fia, Tibor, aki katonai pályára lépett, és hadnagyságig vitte, depresszióval küzdött. 1937 elején, Dénes szabadulása után nem sokkal öngyilkos lett. A másik két gyermek további sorsa bizonytalan. Éva a kalocsai nővérek rendjébe lépett, s a Mediatrix nevet vette fel. A nővérek és a jezsuiták közös kínai missziójának tagjaként Tamingban teljesített szolgálatot. A kínai kommunisták előretörésével a misszionáriusok tevékenysége 1947-re gyakorlatilag ellehetetlenült, többször támadások érték őket. Ekkor magyar híradások többször is halálhírét keltették Mediatrix nővérnek, ám ezek hamisnak bizonyultak. A jezsuita atyák levelezésükben utoljára 1948 júniusában tesznek említést róla, további sorsa ismeretlen. A hírlapok szerint Dénes követte nővérét Kínába, ám ottani tevékenységének nem találtam nyomát.

A villa további lakói

Az 1920-as évek első felében a bérvilla lakója volt Császár Elemér (1891-1955) fizikus, egyetemi tanár, 1928-tól az MTA tagja. Kvantumfizikával, az ún. fekete sugárzással, statisztikai mechanikával és termodinamikával foglalkozott. A röntgensugárzás energiájának mérésére új készüléket szerkesztett.

Az 1920-as évek végén a házban élt Léderer Henrik (1863-1941) altábornagy. Az első világháború során a 60. gyalogezred ezredese, majd a kassai 53. gyalogdandár parancsnoka, később a nagyszebeni gyaloghadosztály hadosztályparancsnoka volt. Az orosz, román és az olasz fronton is küzdött. Érdemeiért számos kitüntetést, valamint nemesi előnevet is szerzett.

Az 1930-as évek végén és az 1940-es években  az épületben lakott Schwartz Elemér (1890-1962) cisztercita rendi nyelvész, egyetemi tanár. 1936-tól 1948-ig a budapesti tudományegyetem német nyelvészeti és néprajzi tanszékének tanáraként tevékenykedett. 1948-ban nyugdíjazták, a következő évben kivándorolt Belgiumba, ahol a leuveni egyetemen oktatott. Kutatásainak fő területei a nyelvjárástan, névtudomány, szellemi néprajz voltak.

 -------------------------------------------------------------------

Források:

A bejegyzés összeállításában nagymértékben támaszkodtam az Arcanum remek adatbázisaira, a Hungaricana Közgyűjteményi portálra, és az Arcanum Digitális Tudománytárra. A legfontosabb források részletes listája az alábbiakban található:

Mérnökök hajléka:
Mezey Bertalan. In: Szentmiklóssy Géza (szerk.): A Magyar Feltámadás Lexikona, 1930., Budapest., 852. p.(adtplus.arcanum.hu)
Művezetők Lapja, 1904., 7. évfolyam, 3. szám. 1904. február 10., 28.p. (adtplus.arcanum.hu)
Mezey Bertalan. In: A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, 1939., 73. évfolyam, 51-52. szám., 351. p. (adtplus.arcanum.hu)
Budapest Főváros Levéltára, HU BFL IV. 1420. (Hungaricana.hu)
Most ért meg a munka gyümölcse - Beszélgetés Czirok Ferenccel. In: Esztergom és Vidéke. (http://www.evid.hu/kultura/item/2261-%E2%80%9Emost-%C3%A9rt-meg-a-befektetett-munka-gy%C3%BCm%C3%B6lcse%E2%80%9D-%E2%80%93-besz%C3%A9lget%C3%A9s-czirok-ferenccel
Mezey Ilus képei a Műteremben. In: Magyar Nemzet, 1942., 5. évfolyam, 75. szám. 1942. április 2., 4.p. (adtplus.arcanum.hu)
Kertész Ferenc.  In: Szentmiklóssy Géza (szerk.): A Magyar Feltámadás Lexikona 1930, Budapest. 744. p.(adtplus.arcanum.hu)
Elektrotechnika, 1938., 31. évfolyam, 7-8. szám. 1938. április 1., 74.p. (adtplus.arcanum.hu)

A magyar autózás úttörője:
Ifj. Csonka János: Levelek Halden Elemérhez. In: Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 2001., Budapest., 104-112. p. (Hungaricana.hu)
Köröskényi Zoltán: Gondolatok a Csonka János emlékkiállításhoz. In: Technikatörténeti szemle 4., 1967., 267-275.p. (Hungaricana.hu)
Dr. Mészáros Vince: Csonka János, a magyar postaautó megteremtője. In: Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990., Budapest, 79-95.p. (Hungaricana.hu)
A magyar motorgyártás története. In: Molnárok Lapja. 1935., 42. évfolyam, 36. szám. 1935. szeptember 7., 428.p. (adtplus.arcanum.hu

Zemplén professzor tragikus házassága:
Bognár Rezső: Zemplén Géza. In: Magyar Tudomány, 1956., 63. kötet, 427-430.p. (adtplus.arcanum.hu
Csűrös Zoltán: Zemplén Géza emlékezete. In: Kémiai Közlemények, 1967., 27. kötet, 13-17.p. (adtplus.arcanum.hu
Szántay Csaba: Zemplén Géza. In: Közgyűlési előadások 2000. november. 175 éves az MTA, I-II. 2002., Budapest, 383-388.p. (adtplus.arcanum.hu
Czabán és Zemplén. In: Népszava, 1915., 43. évfolyam, 12. szám. 1915. január 6., 1-2.p. (adtplus.arcanum.hu
Mért lett öngyilkos Márkus Ibolyka? In: Pesti Napló, 1918., 69. évfolyam, 52. szám. 1918. március 2., 7.p. (adtplus.arcanum.hu
Zemplén Géza műegyetemi tanár elvált feleségét baltával megölte tizenötéves diákfia. In: Budapesti Hírlap, 1933., 53. évfolyam, 261. szám. 1933. november 17., 3-4.p. (adtplus.arcanum.hu
Miért gyilkolta meg anyját Zemplén egyetemi tanár tizenötéves diákfia? In: Magyar Hírlap, 1933., 43. évfolyam, 261. szám, 5-6.p. (adtplus.arcanum.hu
Az anyagyilikos Zemplén Dénes drámai vallomása a bíróság előtt. In: Kis Ujság, 1933., 46. évfolyam, 285. szám. 1933. december 16., 2-5.p.(adtplus.arcanum.hu
Zemplén Dénes felett ma ítélt jogerősen a Tábla. In: Esti Kurir, 1934, 12. évfolyam, 111. szám. 1934. május 18., 1.p. (adtplus.arcanum.hu
Karácsonyra kiszabadul Zemplén Dénes a nyíregyházi fiatalkorúak fogházából. In: Esti Kurir, 1936., 14. évfolyam, 288. szám. 1936. december 16., 5.p. (adtplus.arcanum.hu
Öngyilkos lett Zágonyi Tibor hadnagy, Zemplén Dénes testvérbátyja. In: Magyarság, 1937., 18. évfolyam,  5. szám. 1937. január 8., 4.p. (adtplus.arcanum.hu
Magyar szerzetesek és apácák véres tragédiája Kínában. In: Kossuth Népe, 1947., 3. évfolyam, 2. szám. 1947. január. 6. (adtplus.arcanum.hu
„Imáitokba ajánljuk magunkat”. Vámos Péter (szerk.), 2019., Budapest, Jezsuita Kiadó.

A villa további lakói:
Császár Elemér: In Magyar Életrajzi Lexikon 1. kötet, 1967., Budapest, Akadémiai Kiadó, 300.p. (adtplus.arcanum.hu
Léderer Henrik In: Szentmiklóssy Géza (szerk.): A Magyar Feltámadás Lexikona, 1930., Budapest, 803. p.(adtplus.arcanum.hu)
Schwartz Elmér. In: Magyar Életrajzi Lexikon 2. kötet, 1967., Budapest, Akadémiai Kiadó, 605.p.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása