Fotósuli

A fényképezés nem boszorkányság

Ne csak gyönyörködjön a hóban, örköítse is meg!

2017. január 20. 14:54 - Feggaris

Téli tájak? Hát ez valójában havat jelent, legalább is azt kellene, hogy jelentsen. Jelenleg azonban – legalább is idehaza – nem mindenhol van, de ne csüggedjünk, hamarosan érkezik. Addig is, tegyük magunkévá a hasznos tanácsokat, mások tapasztalatait, s ha megérkezik a várva várt friss hó, irány a természet és a fényképezés!

Nézzük meg, mire kell odafigyelnünk ahhoz, hogy valóban szemnek kedves fotókat tudhassunk magunkénak télvíz idején!

69322129_l.jpg

Ha épp hull a hó

Amikor elkezd havazni, vagy épp nem akarja abbahagyni, akkor lehet igazán kiélni kreativitásunkat, hiszen a hópelyhek hullásának megörökítése nem egyszerű feladat, de a végeredmény annál szebb. Valljuk be, ritkaság számba megy, ha valakinek ez gond nélkül sikerül, nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Sokat segíthetünk a jó fotóeredménynek, ha a záridőt a gépen nem állítjuk túl hosszúra. Persze ki kell próbálni és kísérletezni több beállítás közül, mert nem mindegy, milyen intenzitású a hóesés, illetve az sem, hogy milyen sűrűn hull. A hópelyhek megörökítése azonban függ –  a záridő beállítása szintén – a fényviszonyoktól is!

Ha nappal fotózunk, kisebb eséllyel számíthatunk kifogástalan látványra – már persze ami a hópelyheket a fotón illeti - a sötét háttér ugyanis megnöveli a hatékonyságot. Kvázi sokkal jobban láthatóvá válnak a hópelyhek, ha már lement a nap és besötétedett. Ha este épp nem havazik, akkor egy okosan alkalmazott sötét háttér által tehetjük jobban láthatóvá a pelyheket. Egyébként pedig a házak közötti megvilágítás – sötétben – kifejezetten hasznos lehet a jó eredmény elérésére, és az is, ha manuális fókuszt használunk. Így a fókusz magukra a hópelyhecskékre terelhető, nem pedig a háttérre.

Segítség az is, ha zoom-olunk a kisebb részletekre, hiszen akkor az apróbb hópelyhecskék is jobban látszódhatnak, illetve részletesebben rajzolódhatnak ki a majd elkészült képeken. Ellenben, ha nagy látószöget használunk, sokkal valószínűbb, hogy a lényeg sikkad el, vagyis eltűnnek a hópelyhek. Ha még jobban erősíteni szeretnénk a látványt, akkor érdemes tág rekeszt igénybe venni, ezáltal – sokak szerint – jóval erősödhet, optikailag fokozódhat a havazás – mint látvány a képeken.

A havazás elég világos téma, nem igaz? Ezért aztán nem nagyon szükséges teleobjektív, és kis élességtartomány szintén nem. Ami fontos, hogy helyesen exponáljunk, mert a gépek beépített mérője általában nem megfelelő. Ez besötétítheti az elkészült fotót, tehát a havas képet érdemes túlexponálni. Ezáltal a hó valóban fehér lesz, nem pedig szürke. Ne bagatellizáljuk el elvárásainkat a ragyogó fehér színnel szemben, mert egy szürkés-sárgás árnyalat – mint hó - igen csak depresszívvé varázsolhat még egy amúgy kiváló témájú képet is. Egyébként pedig az utómunka során is lesz lehetőségünk korrigálni, ha variálunk a fehér egyensúllyal.

Ami még nagyon fontos, az a fotófelszerelésünk megfelelő védelme mind a hideg idő, mind pedig a pára, a csapadék ellen.

Tudni kell, hogy hideg időben az akkumulátor is jóval kevesebb időt bír, így ezt is kalkuláljuk bele feltétlenül a munkánkba! Egy kis kreativitással azért segíthetünk neki, ha mondjuk, betakargatjuk a táskában, illetve használaton kívül, a kabátunk alá rejtjük. A másik persze, hogy pótakkumulátort veszünk magunkhoz induláskor, ha hosszabb távra tervezzük a kint létet.

Hiába mondják vízállónak, vagy cseppállónak a gépet, azért legyünk óvatosak, megéri!

Amikor hazaérünk érdemes a gépet még egy darabig a táskában hagyni! ( Az elv hasonló, mint a halakat néhány óráig a vásárláskor kapott zacskóban tartani, mielőtt az akváriumunkba helyezzük. )

A gép táskában tartása hidegről - bejövet azért fontos, hogy fokozatos felmelegedést, a szoba hőmérsékletének lassú átvételét biztosítani tudjuk. Így kerülhetjük el legbiztosabban a masina károsodását, hiszen a gyors hőmérsékletváltozás végzetes következménnyel – mégpedig a gép tönkretételével – járhat!

A lényeg, hogy egy hófedte táj, vagy maga a havazás, remek téma a fotósoknak. Az egyik legszebb és legmelegebb érzést nyújtja a szívnek, léleknek, még - a valójában - hideg mivolta ellenére is. Abszolút csendélet, nincs szükség alanyra a tárgyhoz, noha egy őz sikeres „lekapása” mindenképp dobhat  a tökéletes végeredményen s persze az élményen is.

Ha kedvet kaptál a fotózáshoz, iratkozz be a fotosuli.com oldalon!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fotosuli.blog.hu/api/trackback/id/tr8812137963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása