Terepfokozat - 2. rész
Megérkezett a videósorozat 2. része
2. nap
Miután reggel tábort bontottunk és mindent összeszedtünk, hogy ugyanolyan állapotban hagyjuk el a gyümölcsöst, amit kényszerből választottunk táborhelynek, elindultunk kelet felé, hogy megcélozzuk Máramarosszigetet. Az éjszakai esőzésnek köszönhetően az erdei szakaszoknál, ahová nem jutnak el a nap sugarai, olyan érzésünk volt, mintha friss taknyon próbálnánk meg közlekedni minta nélküli gumikkal. Nincs előtted terepakadály, mégis küzdesz a felezővel, a diffizárral, és próbálsz kúszni előre. Persze azért párszor bele lehet szaladni nem várt akadályokba.
A track, ami alapján haladtunk, három helyen is keresztezte a tavalyi útvonalunkat, így volt szerencsénk felmenni arra a kilátóra, amiről tavaly a hatalmas köd miatt szinte semmit sem láttunk, illetve mesébe illő helyet találtunk a frissen sütött ebéd és a frissen főzött kávé elfogyasztására. A korábban megmászott kilátó 1200 méter magasan volt, ahol kiszúrtunk magunknak délkelet irányban egy szép, sziklás, 1400 méter magas csúcsot. Két kőbányai elfogyasztása után úgy döntöttünk, hogy előbb oda próbálunk meg eljutni, aztán majd a harmadik napon onnan osonunk fel Máramarosszigetig. Pár kilométer után kiderült, hogy ez egyáltalán nem lesz olyan egyszerű, mint elsőre tűnt, ugyanis, annak ellenére, hogy egy részen arrafelé is vezetett mások által korábban lejárt track, azóta jó pár helyen tiltó táblákat és sorompókat szereltek fel. Ezeket mindenképpen meg kellett kerülnünk, de mivel a térkép semmilyen segítséget nem nyújtott, ezért sok helyen vissza kellett fordulnunk. A túra során egyébként rengeteg juhásszal találkoztunk, ők pedig amennyire tudtak, kézzel-lábbal próbálták elmagyarázni merre érdemes mennünk.
Egy ilyen túra során gyakran előfordul, hogy helyi juhászok, pásztorok területeire, legelőire tévedünk. Ilyenkor különösen figyelni kell arra, hogy ne ellenségként tekintsenek ránk, ugyanis a legelőn hirtelen megjelenő terepjárók nem mindig keltik a legjobb benyomást. Ilyenkor javasolt előre köszönni és az állatokban a lehető legkevesebb riadalmat keltve, lassan és komótosan tovább haladni. Én általában egy doboz sörrel, vagy frissen főzött kávéval is megkínálom a helyieket, hogy véletlenül se nézzenek ránk rossz szemmel.
Szerencsénk volt, mert egy óra kóválygás, és szerpentinen szenvedés után találtunk egy bejárót, ami nem volt lezárva. A hegyről lefolyó vízmennyiség miatt viszont éppen próbálták az aszfaltozott utat védeni és több mázsa földdel zárták el a földutat, hogy a vizet visszatereljék a földút mellett húzódó patakba. Más választásunk nem lévén ezt az utat választottuk, ami később szerencsés döntésnek is bizonyult, mert viszonylag normális helyen találtunk táborhelyet.
A második napon tehát picit több jutott az izgalomból és bár igazán kemény, izzasztó tereppel nem találkoztunk. a gyönyörű táj és helyi juhászokkal való barátkozás bőven kárpótolt minket.
