Ha egy új olvasó a blogra téved és elolvassa a fenti címet, talán azt hiszi, hogy megőrültem, vagy felcsaptam Inter drukkernek. Ez azonban egyik sem igaz, csupán az a különös helyzet áll fent most szeretett csapatunknál, hogy elég régóta nem sikerült győznie hazai pályán. Úgy is fogalmazhatunk, hogy lepergett a november Napoli győzelem nélkül pergett le. Igaz vendéggyőzelem sem született ez idő alatt, de a döntetlenekkel nem jutottunk előre.
Még a kívülállónak is furán hangzanak a fenti tények, hát még egy Napoli szurkolónak. Mégis olyan különös állapotokkal nézünk szembe, minthogy tavaly a legjobb hazai mérleggel bíró csapat voltunk, idén pedig eléggé sebezhetőek vagyunk otthon. És nem csak a bajnokságban, hanem a Bajnokok Ligájában is szórtuk a pontokat, ezzel is jelentősen megnehezítve magunknak a csoportból való továbbjutást. Ilyen szempontból tiszta szerencse, hogy az Interrel kell mérkőznünk ma, ha a győzelmet szeretnénk megkaparintani. Mondhatjuk, bár ebben itt a babona dominál jobbára, hogy nem is kell jobb ellenfél egy olyan csapatnál, amely lassan két évtizede nem nyert Nápolyban bajnoki mérkőzést. Hangsúlyozom, hogy bajnokit, mert sajnos a tavalyi Coppa Italia kiírásában épp a San Paolóban ejtettek ki minket.
De jó lenne, ha az élet is ilyen könnyű lenne. Azonban nem az, nálunk pedig különösen nem. Ezernyi sebből vérzünk, melyeket nagyon jól ismerjük és rengeteget beszéltünk már róluk. A hangulat sem különösen jó most az öltözőben, a győzelmek elvétve jönnek, kulcsjátékosok garmadája múlja alul egymást. A novemberünk gyakorlatilag arról szólt, valamelyest csökkentsük azt a mértékű kárt, melyet az azt megelőző hónap során okoztunk magunknak. Ez olyan formában sikerült is, hogy nem kaptunk ki egyszer sem, viszont a győzelmek is ritkán jöttek. A logika tehát azt követelné, hogy a december a fellendülés, a dobogós helyek környékére felkapaszkodás kell, hogy legyen.
Mi lesz veled Manolo?
De mégis miként? Ez itt a nagy kérdés és erre próbálja megtalálni a választ maga Sarri is, eddig sajnos nem nagy sikerrel. Nem lehet már azzal áltatni magunkat, hogy a győzelmek azért maradnak el, mert elöl és hátul is fontos láncszem hullott ki a rendszerből. Viszont azt sem mondanám, hogy a rendszer lenne a rossz, éppen csak hiányos. Ha pedig hiányos, legalább is ebben a formában, alakítsd át úgy, hogy egy másikban működjön. Sarri tavaly elég gyorsan átállt az Empolinál favorizált 4-3-1-2-ről a 4-3-3-ra. Mára mindenkinek világos, hogy Gabbiadini ebben a felállásban nem tud érvényesülni. Hab a tortán, hogy sajnos már fejben sincs ott, ami pedig kétszeres emberhátrány, melynek a levét a kizárólag csapat és a szurkolók isszák meg. Elvégre ki lője a gólokat, ha nem a csatár?
Így megyünk neki az Internek, annak az Internek mely az edzőcsere után talán kezd helyreállni. Túl vannak egy lélektanilag nagyon jól jövő városi derbi döntetlenen, hétfőn pedig a Fiorentinát végezték ki elég hamar. Pioli felkavarta az állóvizet és ez nagyon nem tetszik nekünk. Sokkal jobb lett volna például úgy találkozni, hogy Milik semlegesítését, hogyan tudja majd megoldani Frank de Boer. Ez viszont az édes múlt, a jelen pedig a rideg valóság. A feladat tehát adott: színt vinni ebbe a zord időszakba és bevenni a San Paolót.
