Vártam ezt a filmet. Ugyan Nicolas Winding Refn nem épp a kedvenc rendezőm, de a Bronson Tom Hardy egyik legerősebb alakításával tetszett, a Valhalla Rising a maga szimbolikájával tetszett, a Drive a soundtrack miatt tetszett, a Pusher-trilógia pedig a mai napig igazi klasszikusnak számít a keményvonalasabb gengszterfilmek között. Mikor tavaly megláttam a Neon démon első előzetesét, azonnal felkaptam a fejem. A synthwave zene maradt, mellé pedig úgy tűnt, kapunk egy igazán elvont művészfilmet, sok szürreális dologgal és persze nem kevés adag erőszakkal és szexszel. Én is bekaptam a csalit, pedig a végtermék nem tükrözi a valóságot.
A történt szerint Jesse, egy 16 éves árva lány Los Angelesbe érkezve modellként próbál szerencsét, a kivételes szépsége és személyisége pedig mindenkit lenyűgöz, így egyre sikeresebb lesz és mindegyre feljebb és feljebb jut a ranglétrán. Csakhogy népszerűségére az összes riválisa kezd egyre jobban féltékeny lenni, és nem rettennek vissza semmitől, hogy újra ők kerüljenek reflektorfénybe. Refn a modellek világát igencsak jól mutatja be. A siker érdekében mindenen és mindenkin átgázoló, érzelmeket csak a legritkább esetben kimutató nők kész androidokként festenek a maguk kimért, rideg módján. Jesse ellenben pont ezek szöges ellentéte. Naiv, de saját szépségével tisztában lévő lány, aki mer kockáztatni. Itt jegyezném meg, hogy a még csak 18 éves Elle Fanning kitűnő alakítást nyújt. Emellett pedig valóban gyönyörű szép, amire a film rendesen épít is. Viszont nekem a Ruby-t, a leszbikus sminkest alakító Jena Malone sokkal jobban bejött. Amúgy ő volt Gretchen a Donnie Darkoban. Szerintem baromi jól játszott, ahogy a balfasz hoteltulajdonost alakító Keanu Reeves is. A film nem rajtuk, és nem is a látványon, avagy a zenén csúszik el.
A látvány ugyanis remek, főként a neonfények és a sötétség dominálnak. Gyakran lehet olyan érzésünk, mintha egy videoklipet néznénk. A zene pedig megmaradt a szokásos synthwave aláfestésnél, melyek bizonyos esetekben - például a film eleji partin - tényleg kurvajól működnek. Aki hozzám hasonlóan szereti ezt a stílust, igazi csemege lehet önállóan is a soundtrack. A film Refn önimádata miatt csúszik el. Elképesztően hatásvadász és öncélú pillanatokban tobzódik a Neon démon, a története baromi üres, a jelenetek pedig vontatottak, a film végkifejlete pedig egyszerűen röhejes. Mindezt viszont megpróbálják művészfilmként lenyomni az ember torkán, ám végig inkább csak közhelypuffogtatásra futja, mintsem érdemi mondanivaló prezentálására. A siker érdekében mindenki gonosszá, és számító döggé válik. Még a látszólagos legjobb barátok is. Ennyi a tanulság.
Pedig a potenciál megvolt a filmben. És hát nem is tudnám rá azt mondani, hogy nem érte meg a jegyárat, mert voltak benne kifejezetten jó pillanatok, a zene pedig a moziban ülve még hatásosabb. De messze nem ez lesz Nicolas Winding Refn legemlékezetesebb filmje. Nekem az egész összehatás olyannak tűnt, mintha összegyúrták volna a Fekete Hattyút és a sokak által nem ismert Starry Eyes-t. Ez utóbbit minden Cronenberg- és testhorror-rajongó azonnal pótolja, ha kimaradt volna! A Neon démon nem az év legjobb filmje, sőt, valószínűleg alig fogunk már rá emlékezni decemberben. Aki moziban nézné, annak leginkább csak a tényleg remek soundtrack miatt tudnám ajánlani. De aki valami egészen elborult, elvont, véres, horrorisztikus drámára számít az előzetesek alapján, az nyugodtan várja meg a DVD-változatot. Ugye milyen szép szavakat használok a torrentre? Szóval nem kell fejvesztve rohanni a moziba, a Neon démon se nem az új Drive, se nem az új Bronson. Végtelenül lassú film, mely ugyan alkalmaz szimbolikát (lásd: a puma Jesse szobájában) ám közhelyekkel tarkított történetéből ugyanúgy hiányzik az érdemi tartalom, ahogy Refn legtöbb filmjéből. Kár érte. Talán majd legközelebb.
