Filmposzt

Filmposzt

A Kör folytatódik! Itt a 3. rész előzetese - A Körök!

2016. augusztus 26. - acos007

Rebootok és folytatások korszakát éljük, így nem meglepő, hogy minden valamirevaló film sokadik része, vagy újraindulása érkezik mostanában a mozikba. Így például olyan viszonylag sikeres szóló történetekhez is hozzányúlnak, mit a 2002-ben bemutatott „A kör”

neuudjbf8uadxb_2_b.jpg

A kör folytatására egyébként már régóta várnak a rajongók, hiszen a 2. része is egészen hamar megjelent. A készítők megpróbálták az első rész sikereit meglovagolni, de mint sejthető az nem ütött akkorát, de teljesíteni tudta az elvárásokat 2005-ben.

A várakozásnak azonban most vége, hiszen a Paramount kiadta A Körök (Rings) új előzetesét. 11 évvel a 2. rész után idén visszatér Samara, és ismét a frászt hozza majd ránk! Egy dolgot gyorsan tisztázzunk, az új film nem reboot, nem remake – hanem a 3. rész, tehát a történet folytatása!

Az látható az előzetesből is, hogy a készítők ügyesen adaptálódtak a mai korszakhoz, hiszen az első részben a rejtélyes VHS kazetta is fontos szerepet játszott a történetben, de mint ismert az a technológia közben kihalt! Most már egy teljesen új platformon terjedhet a „gyilkos videó”, teret adva ezzel a történet esetleges folytatásainak.

Egyébként sokan kíváncsian várják az új részt, hiszen ezen a filmen múlik, hogy a Kör egy franchise lesz-e több folytatással, vagy trilógiaként vonul be a filmtörténelembe. Akárhogy is, potenciál az van benne, hiszen az első rész is világhírnevet hozott az akkori főszereplő Naomi Watts számára.

A film amerikai premierje október 28-lesz! Hazai dátum egyelőre még nincs.

Kövessetek minket a Facebook oldalunkon is, hogy minél hamarabb értesüljetek a legújabb hírekről!

Egy magazin címlapján a Star Wars: Rogue One új robotja!

313437.jpg 

Nincs Star Wars robotok nélkül! Eddig minden részben velünk volt C3-PO és R2-D2, hol fontosabb szerepben, hol teljesen feleslegesen – de az biztos, hogy szinte az első perctől jellegzetes karakterei a Star Wars világának! A legutóbbi epizódban egy teljesen új droidot ismerhettünk meg BB8 személyében – aki meghatározó cselekményeket vett részt – és persze a cukiság faktort is adta!

c-3po-anothony-daniels-star-wars-rogue-one-k-2so-alan-tudyk-194538.jpg

A következő Star Wars történetben a Rogue One-ban is debütál majd egy új robot – aki teljesen más karaktert kap majd az eddigieknél!

A napokban ugyanis az Empire magazin újonnan megjelent nyomtatott kiadványának a címlapján láthatjuk a K-2SO (Kay-Tuesso) névre keresztelt robotot. A magazin egészen közeli betekintés ad a birodalmi harci droid paramétereibe, valamint képeket is közöl már a film béli jelentekről. A címlap is egészen egyedi – tervrajzot idéző stílusban készült el.

pha3kwaarh6xeb_1_l.jpg

A humanoid robot egyébként Alan Tudyk hangján szólal meg – és mint sejthető is – a robot mozgását is róla mintázzák majd az u.n.: motion capture nevű eljárás segítségével.

Az már az eddigi 2 trailer-ből kiderült, hogy egy erősen akció dús filmre számíthatunk, melyben egy összeverbuvált – lázadókból álló csapat próbálja majd megszerezni a halálcsillag terveit. Ennek a csapatnak tagja K-2SO-is, aki nyilván okkal lesz jelen a küldetésen.

tudyk-k2so-tall-1536x864-968056422844.jpg

A magazin cikkéből azt is megtudhattuk, hogy Szeptember 30-tól egy nagyon komoly marketing kampány kezdődik az Egyesült Államokban, melyben egészen decemberig „promózzák” majd a filmet. Ebből sejthető, hogy a premier dátumhoz közeledve a csapból is a Rogue One fog folyni itt Európában is, és persze megint jön majd a Star Wars Tej, meg a Yoda Csirke Nuggets!

A film hazai premierje December 15-én lesz!

Kövessetek minket a Facebookon, hogy minél hamarabb értesüljetek a legújabb híreinkről!

 

Bosszúállók + a Galaxis Őrzői = ?

avengersguardians.jpg 

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy a Marvel ügyesen játszik a kártyáival. Jól időzíti a filmeket, remekül alakítja a történeteket és mindig akkor hoz nyilvánosságra egy fontos infót, amikor annak eljött ez ideje. Most ez utóbbi esetben keletkezett rés a pajzson, hiszen pár nap leforgása alatt sokan kikotyogtak sok mindent.

 

Történ ugyanis, hogy Vin Diesel – aki amúgy is nagyon szeret információkat megosztani másokkal – a napokban egy facebook élő strem-ben mondta el, hogy a Galaxis Őrzői feltűnnek majd a Bosszúállók: Infinity War c. részében!

 

Nem is lehetetlen, hiszen az Őrzők és a Bosszúállók ugyanabban a moziverzumban (MCU) léteznek, és ha valaki követi is a filmeket – és a stáblista utáni jeleneteket – sejtheti, hogy itt valami sokkal nagyobb fog kibontakozni.

 

Már csak amiatt is, mert egy ideje tudjuk, hogy Thanos – az ultra űber főgonosz – a végtelen kövekre (Infinity Stones) hajt. Ez vezet majd a teljes Marvel moziverzum egyesüléséhez.

 

mivpv4e.jpg

 

Diesel azt nem árulta el, hogy fest majd az Örzők és a Bosszúállók találkozása, egy oldalon harcolnak-e majd, vagy sem. Eleve nehéz elképzelni, hogy lehet majd ennyi karaktert egy filmbe bezsúfolni úgy, hogy egyenként is érvényesülhessenek, de mivel van önálló filmje majdnem mindenek, így lehet ez nem szempont. Ha meg mégis, az Infinity War eleve két részes lesz, így marad elég játékidő.

 

080812-joss-whedon.jpg

 

Eközben úgy tűnik a Bosszúállók produkciós gárdájánál sem tudnak lakatot tenni a szájakra!

Az írók köréből érkező infók szerint vizsgálják a lehetőségét „Marvel Kapitány” (Captain Marvel) bemutatására az Infinity War-ban! Ez ezért érdekes, mivel a Bosszúállók 3-4 történetét még akkoriban kezdték felépíteni, amikor a Marvel Kapitányt megszemélyesítő színész még nem volt kiválasztva. Viszont mivel pár hónapja kiderült, hogy a szerepet a friss Oscar díjas Brie Larson-nak adták, így már lehet számolni ezzel a hőssel is. Elvileg azért készül két verzió a történetből, mert még nincs kitalálva teljesen, hogy Marvel Kapitány 2018-ban mutatkozik be a Bosszúállókban, vagy marad ez eredeti ütemterv, és a saját filmjével debütál 2019-ben.

 

Az Bosszúállók:Infinity War 2018 Májusában kerül a mozikba, de előtte még a Galaxis Őrzői második része fut be 2017-ben.

 

Problémák a Mission Impossible 6 forgatásával!

mission-impossible_jpg--mission_impossible.jpg

 

Úgy tűnik gondok adódtak Ethan Hunt következő bevetésével! A Paramount kéziféket húzott ugyanis a Tom Cruise főszereplésével készülő film előkészületeinél! Jelenleg nincs ok a pánikra, hiszen a forgatás egyelőre nem kezdődött meg, így még van idő arra hogy a helyzet megoldódjon.

 

A helyzet:

 

Lehet sokan kitalálták már, a probléma pénzügyi jellegű!

 

Stúdió közeli források ugyanis tudni vélik, hogy a Paramountnak nem tettszenek azok a számok, melyeket Cruise és a prdukciót lebonyolító cégek - azaz a Bad Robot és a Skydance kitaláltak. A mostani késés tehát az egyeztetések miatt kezd kialakulni, hiszen a stúdió mindenképpen a költségek csökkentését szeretné. Jelenleg a főszereplő gázsija sincs teljesen lefixálva – a Paramount annyit fizetne, amennyit az előző rész vagyis a (Rouge Nation) Titkos Nemzet-ért adott Cruise-nak, Ő viszont legutóbb leforgatott filmje, a Universal égisze alatt futó Múmia c. alkotásban megkapott honoráriumhoz hasonló összeghez ragaszkodna, mely magasabb.

 

Idő persze még van az egyeztetésekre, hiszen a forgatókönyv sincs még teljesen kész – így mindenképpen csak jövőév elején kezdik forgatni a filmet. A rendezői székben ismét Chris McQuarrie-t látthajuk, aki egyébként az előző részt is dirigálta.

 

mission-impossible-5-making-plane-scene.jpg

 

Más források viszont aggodalmukat fejezték ki a kialakult helyzet miatt, ugyanis nem ez volt az első probléma a film körül. Az előzőekben emlegetett 2017-es forgatás kezdési időpont már a második! Eredetileg idén novemberben kezdték volna, de áthelyezték mivel a forgatókönyv akkori verzióját erős felkiáltójelekkel küldte vissza a stúdió – megkérdőjelezve a jelenlegi stáb összeállítását is. Ez „csak” azért probléma, mert ha repülnek a háttéremberek – vagy mondjuk a cégek – az a forgatások durva csúszását eredményezheti, mi az egész projekt – akár több éves késését is okozhatja, hiszen a premier dátumok előre le vannak foglalva.

 

A forgatókönyv persze jól alakul most, de még mindig van arra esély, hogy a Paramount és Cruise a munkálatok kezdetéig nem tudnak megegyezni!

Egy biztos: a Mission Impossible 6 mindenképpen elkészül, hiszen a stúdió egyik presztízs produkciója – arról nem is beszélve, hogy az előző rész is nagyon szépen telejésített a mozipénztáraknál.

Az is biztos, hogy nincs M:I Tom Cruise nélkül – így gyanítható, hogy megállapodna a végére.

 

A kialakult hiszti miatt még nincs premier dátum, de a Hollywood-i sajtó 2017 végére, vagy 2018 elejére tippeli.

 

 

Kövessetek minket a Facebookon is!

 

Ezt tudjuk eddig az új Star Trek TV sorozatról!

star-trek-2009-enterprise-warp.jpg 

Igen oké! Nem film, de jelenleg a franchise-t leginkább a filmjei tartják fenn – nem is akárhogy!

Mint tudjuk a Start Trek az egyik legrégebbi – ha nem a legrégebbi ma is élő szórakoztatóipari produkció. Idén ünnepli Fennállásának 50. évfordulóját – 13 film, 6 sorozat, megszámolhatatlan mennyiségű videójáték – és egyéb tartalmak viselik ezt a főcímet.

 

star-trek-2009.jpg

 

Hála az utóbbi 3 filmnek, a Star Trek ismét sexy – így igencsak nagy érdeklődés követi a jelenleg fejlesztés alatt álló sorozatot. Már csak amiatt is, mert a márkát a sorozati indították el - és a megújulni képtelen alkotóknak „hála” – azok is pusztították el kis híján. Na jó, a Nemezis c. izé is tett rá egy lapáttal!

 

Ezt tudjuk eddig:

 

A logó és a cím már megvan, elviekben nem változik – de ahogy fentebb is utaltunk már rá – még nagyon fejlesztés alatt áll a sorozat, így előfordulhat némi korrekció a logóban.

 

sub-buzz-19467-1469314717-1.jpg

 

A vezéralaknak egy női karaktert terveznek – mely nem annyira újdonság, hiszen a Voyager c. sorozatban is női főszereplő vezette a legénységet 7 évadon keresztül. Kathryn Janeway kapitány karaktere rendkívül jól sikerült – így csak remélni tudjuk, hogy nem túlozzák el az írók a személyiségét. Ami viszont konkrétan eltér a hagyományoktól, hogy a főszereplő nem kapitányként mutatkozik majd be.

 

sub-buzz-12299-1470873637-1.jpg

Kate Mulgrew / Kathryn Janeway kapitány a Star Trek Voyager .c sorozatraban

 

A projekt vezető producere Bryan Fuller elárulta, hogy ennek a koncepciónak pont az a lényege, hogy felrázzák kicsit a show-t – hiszen eddig csak kapitányokat láthattunk a történetek központjában. A főszereplőt parancsnok-helyettesként ismerhetjük majd meg – teret adva ezzel akár a fejlődésnek is – hiszen, eddig mindig egy „full-extrás” kapitányt kaptunk, aki mindig mindent tudott. Valóban közelebb hozhatja történetet a nézőkhöz, ha követhetjük hősünk botlásait, élőrélepéseit, vagy azt, hogyan ismerkedik meg egy számára teljesen ismeretlen helyzettel.

 

A történet Kirk és Spock kalandjai, tehát az első sorozat előtt játszódna bő 10 évvel. Az írók nem kívánják használni a J.J.Abrams által – az új filmekben - létrehozott „alternatív” történetszálat, tehát mindenképpen az eredeti Trek sztori bontakozik ki. Ez azért is fontos infó, hiszen Fuller a történet vezérszálaként - egy a Star Trek univerzumban gyakran emlegetett - „eseményről” beszél, mely soha nem lett igazán körüljárva. Az biztos, hogy nem a Romulán háborúról, a 31-es Szekcióról, vagy az Axanari csatáról van szó. A történet időbeli elhelyezkedése egyébként lehetőséget teremt arra is, hogy az eredeti szériában megismert karakterek is felbukkanhassanak a sorozatban.

 

Ahogy az címből sejthető volt U.S.S. Discovery lesz a „bázis”-ként szolgáló hajó neve is. Ez már a második alkalom, hogy megegyezik egy föderációs hajó neve a NASA által használt űrsiklókkal. Az alábbi képen látható egy korai koncepciója a hajónak – valamint a legutóbbi Comic-Con-on bemutattak egy rövid animációt is a Discovery-ről, azt azonban igyekeztek hozzátenni, hogy az adásba kerülésig több részlet változhat. Jelenleg a forma egy szárnyas Enterprise NX-01 -re hasonlít, melyet a hasonló című – tragikus nézettségű – utolsó sorozatban láthattunk.

 

sub-buzz-18469-1469314691-1.jpg

 

A Star Trek Discovery az amerikai CBS csatornán debütál jövő januárban. Az első évad 12db – 40-43 perces epizódból áll majd. A producerek elmondása szerint a Netflixen is követhető lesz a sorozat, tehát elméletileg itthon is.

Érdekesség: A NASA űrsikló flottájában volt egy Enterprise. Ez volt az első űrsikló melyet az amerikai űrhivatal megépített, és mivel túl szokványos neve lett volna – a Star Trek rajongók több tízezer beküldött levele után döntöttek az Enterprise mellett. A sors fintora, hogy mivel az első űrsikló volt – így csak azért lett megépítve, hogy teszteljék a konstrukciót. Hőpajzs és hajtómű nélkül készült el, így csak légköri tesztrepüléseket hajtottak vére vele. A megszerzett tapasztalatok alapján a mérnökök változtattak az űrsiklók felépítésén, ez alapján készült már el a Columbia és később a többi űrrepülő, így ötödikként Discovery is. Az Enterprise sosem járt a világűrben!

enterprise_discovery.JPG Az Enterprise és Discovery űrrepülők. Az utóbbin látszik a használat!

 

Előkerült egy Pókember plakát!

 Egy ideje zajlanak a forgatási munkálatai az új Pókember filmnek, de hivatalosnak mondható fotók még nem láttak napvilágot a produkcióról – eddig! Persze kémfotók szivárogtak már ki a forgatásról, így nagy vonalakban van némi elképelése a szaksajtónak mire is számítson a Sony és a Marvel együttműködésében készülő filmről. Most azonban előkerült egy plakát ami közel hivatalosnak mondható!

 

images.jpg

 

A Spider-Man: Homecoming posztert Las Vegasban fotózták egy márkaarculattal és kereskedelemmel foglalkozó kiállításon. Az egyik kiállító standjánál lőhették a képet, mely – az értékes információkon túl – arra is enged következtetni, hogy Spidey önálló filmje erősebb marketinget kap majd mint az eddigiek. Ez érthető is, hiszen az előző epizódok erősen lerombolták a franchise-t, valamint Peter Parker újbóli bemutatkozása sem lett túl hangsúlyos a Captain America: Civil War-ban. Ezúttal egy megújult Pókember filmet kapunk – új színészekkel, úgy motivációval és persze egy olyan történettel ami már a Marvel jelenlegi „moziverzumába” illik.

 

spiderman-homecoming-poster-instagramstory.jpg

 

A plakát túl sok újdonságot nem tartalmaz, de annyit biztosan elárul, hogy milyen jelmezre számíthatnak a rajongók, valamit a „hálólövő” berendezés is feltűnik hűsünkön. Ez utóbbi azért fontos, mert ezt Tony Start készítette Peter Parker-nek az Amerika Kapitány harmadik részében, így biztos, kettejük jelenléte meghatározó lesz a filmben.

 

paul-bettany-daniel-bruhl-robert-downey-jr-chris-evans-tom-holland-picture-id524580850_2.jpg

Robert Downey Jr., Chris Evans, Tom Holland

 

A filmet egyébként John Watts rendezi, akinek az elmúlt két filmjén kívül csak televíziós rendezései voltak. Pókembert/Peter Parkert továbbra is az Amerika Kapitányban megismert Tom Holland alakítja. Robert Downey Jr. mellett feltűnik a stáblistán Marisa Tomei és Michael Keaton neve is, valamint szinte biztos, hogy nem marad el majd a szokásos Stan Lee -féle cameo sem.

 

A film nemzetközi premierje: 2017 Július 7.

Hazai dátum és cím még nincs, de ez utóbbit úgy is elcseszik!

 

Hirtelen jött Sci-fi: Arrival

mv5byzgxotgxmgytogfmns00njzjlwjmywutntm4mwyyzwm3nzi5xkeyxkfqcgdeqxvynjuwnzk3ndc_v1.jpg 

Még a hónap elején szivárgott be szép csendben a netes tartalmak közé az Arrival c. sci-fi teaser előzetese. Pár napja azonban a teljes trailer is megérkezett. A premierdátum is egészen közeli, így olyan ez mintha a készítők nem akartak volna hónapokat tölteni a produkció reklámozásával, vagy egész egyszerűen csak későn lett kész.

 

 

Az igazat megvallva, nem is kell sok reklám a filmnek, hiszen a trailer nem lövi el az összes puskaport, így azonnal felkelti az érdeklődésünket.

Az új előzetesben egyébként már egy sokkal részletesebb lépet kapunk a történetről, melyben egy idegen űrhajó landol a földön és egy csapatot küldenek, hogy felvegyék velük a kapcsolatot. Amy Adams egy nyelvi kommunikációval foglalkozó szakértőt alakít a történetben, akinek feladata a kapcsolatfelvétel és, hogy meghatározza az idegenek érkezésének célját.

 

A filmet Denis Villeneuve rendezi, aki egyébként a Sicario – A bérgyilkos c. film kapcsán lehet ismert itthon és nem mellesleg a (Blade Runner) Szárnyas Fejvadász 2017-es rebootját forgatja jelenleg.

 

Amy Adams mellett még feltűnik a filmben Jeremy Renner és az Oscar díjas Forest Whitaker. A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nem egy agyatlan lövöldözős akciófilmre kell számítani, sokkal inkább egy komolyabb hangvételű produkcióra. A Paramount először az őszi filmfesztiválokon mutatja be a filmet, majd novemberben kerül a mozikba.

 

A nemzetközi premier: 2016.11.11.

A hazai premierdátum még ismeretlen.

 

Natalie Portman: „Végeztem” a Marvel Univerzummal!

Natalie Portman a kezdetek óta része volt a Marvel „moziverzumának”, először 2011-ben mutatkozott be Jane Foster-ként az első Thor mozifilmben – majd jelentős szerep jutott neki a széria második darabjában a Thor: The Dark World-ben. Most azonban úgy fest kimard a jövőre moziba kerülő szuperhős epizódból. A Thor: Ragnarok már nélküle forog – és mint kiderült az Avangers: Infinity War készítői sem számolnak már vele.

 

natalie-portman-in-thor-2-wallpaper.jpg

 

A The Wall Street Journal készített egy interjút az Oscar díjas színésznővel nemrégiben, melyben elhangzott, hogy a szuperhősök és Portman útjai szétválnak.

Mint mondta - „Eddig nagyon úgy tűnik végeztem! Ha egy nap felkérnének egy újabb részre, vagy mondjuk az Avangers 7-re, jelenleg nem tudom mit mondanék. De remek volt részese lenni ezeknek a produkcióknak.”

 

b1ffc6573f2c46ac_chris-hemsworth-natalie-por.jpg

 

Ezzel egybevág, hogy még év elején a Marvel Studios egyik embere jelentette ki, hogy Portman nem szerepel majd a Ragnarok-ban, mivel 90%-ban nem a földön játszódik a történet – így egyszerűbb Jane Foster karakterét kihagyni belőle. Érdekesség, hogy ezt az érvet használva Gwyneth Paltrow is kimaradhatott volna az első Avangersből – ő is csak max 3 percet szerepel abban a filmben. Azért is különös ez a helyzet, mert a Ragnarok stáblistáját elnézve parádés szereposztással találkozhatunk majd, így az is biztos, hogy nem feltétlenül költségvetési döntés Portman mellőzése.

 

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy többről van itt szó – de mind a színésznő mind a Marvel Studios vezetése elég pofi ahhoz, hogy ezeket az ügyeket ne a nyilvánosság előtt tárgyalják meg.

 

thor-the-dark-world2-700x300.jpg

 

Jane Foster karakterét azonban nem tüntetik el teljesen a készítők – nyitva hagyva a lehetőséget, hogy a színésznő, vagy más - aki megszemélyesíti a karaktert - visszatérhessen.

 

A következő filmben így a vezető női szerep Tessa Thompson-ra hátul, aki Valkyrie karakterét alakítja majd. Bennfentesek szerint jobban is mutat majd a filmvásznon ez a felállás.

 

De Natalie Portmant sem kell féltenünk, hiszen számos munkája lesz a következő hónapokban. Még idén 4 produkciója mutatkozik be, és 2017-re is már 3 filmje van bejelentve.

 

A Thor: Ragnarok 2017 Novemberében kerül a mozikba!

 

Napokon belül elkészül az új Halálos Iramban film, a Fast8!

Javában zajlik a sorozat következő részének forgatása. Az elmúlt hetekben betekintést nyerhettünk az F. Gary Gray által rendezett epizód munkálatainak részleteibe is, melyből kiderült, hogy az effektív munkafolyamatok már a végükhöz közelednek.

fast8-cast-lineup-700x335.jpg

Múlt pénteken közölték az utolsó #FastFriday posztot a franchise Facebook oldalán, mely sok rajongónak csalódást okozott, de a jó hír, hogy ez már biztosan az utómunkálatok kezdetét és az első előzetes érkezését is jelzi.

Ez utóbbi azért is igaz, mert a poszt – számos információ mellett – meg is említi az első trailert, mely decemberre várható.

 

mv5bzdbmmmqzntgtm2vjos00njezlwfjyzmtzwrkntkwnjy3odk3xkeyxkfqcgdeqxvymjyyodq0otq_v1.jpg

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy pontosan mikor, hiszen a Universal Pictures - egy produkciótól eltekintve – nem ad ki semmilyen nagyobb filmet decemberben, mely remek alkalom lehetne az új Fast8 trailer debütálására. Ebből valószínűsíthető, hogy a „megszokott” módon terjed majd az előzetes – vagyis megjelenik online, majd pedig a mozikban a filmek előtt.

 

mv5bm2yxmzgxzjgtzwqzys00ogzhltlhzgytmzy4ymmwzme3n2m4xkeyxkfqcgdeqxvymjq1njm4ote_v1.jpg

 

A film amerikai premier dátuma: 2017 Április 14.

Magyarosított cím és hazai premierdátum még nincs, de valószínűsíthető nálunk is az április közepe, hiszen a Franciáknál már 12-én mozikba kerül az új Halálos Iramban.

 

Ismét John Williams készíti a következő Star Wars epizód filmzenéjét!

 

star-wars-episode-8-facts-guide-pic.jpg

 

Nem meglepetés, hogy a legendás zeneszerző visszatér a Star Wars:VIII stábjába. Maga John Williams árulta el, hogy ő szerzi a Rian Johnson álltal rendezett epizód zenéit. Így már összesen 8 Star Wars film zenei világa viseli majd Williams keze munkáját, melyek ikonikusak és mindenki számára felismerhetőek.

 

maxresdefault.jpg

John Williams

 

A zeneszerző azt is elárulta, hogy heteken belül munkához lát, a korai felvételek megtekintése után.

Ezen a ponton azonban még nem ismertek a főhős, Ray partnerei a történetben – mondta.

 

Williams arról is beszélt, hogy szívesen fogadta el a Lucasfilm producere - Kathleen Kennedy felkérést a produkcióba, hiszen a készítők nem akartak mást Ray jelenetinek megzenésítésére. Már csak amiatt sem, hiszen az Oscar jelölt melódiák között pont a legemlékezetesebb darab a főhős támája – a Ray's Theme, mely egyben az Ébredő Erő hangulatát is megadja.

 

 

A szomórú igazság az, hogy Williams már 84 éves, így egy idő után nem lehet majd már számítani a munkájára a Star Wars univerzumban. Egyéb produkciók már így is mással dolgoznak a franchise-on belül, elég csak a rajzfilm sorozatokra vagy a decemberben moziba kerülő Star Wars filmre, a Rouge One-ra gondolni. Ez utóbbi zenéit az az Alexandre Desplant szerzi, aki már bizonyított számos műfajban, hiszen az utolsó két Harry Potter, a The King's Speech, a Twilight, a Godzilla, vagy épp a Danish Girl témáit köszönhetjük neki, 2015-ben pedig Oscar díjat vehetett át a The Grand Budapest Hotel filmzenéért.

 

Akárhogy is lesz, John Williams a VIII. és a IX. epizódot még biztosan vállalja, de bárki is követi őt gigantikus cipőre lesz szüksége, hogy a nyomdokaiba léphessen.

 

Már nem tudom hol olvastam:

„The only way You can beat John Williams – if You Are John Williams!"

 

 

süti beállítások módosítása