Ezt az írást az "idegenkezűleg" metróajtóba szorult "kocka alakú készítmény" ihlette. A jelenségről Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója "nyilatkozott" a Klub rádiónak.

Számtalanszor tapasztalom, hogy a pontos kommunikáció kulcsfontosságú mind a munkában, mind a magánéletben. Ha nem azt mondod, amit mondani akarsz, ha nem úgy mondod, hogy a másik megértse, ha nem ott mondod, ahol annak helye van, akkor annyi a szándéknak. Marad a fakocka.

A kommunikáció leegyszerűsített meghatározás szerint információcsere adó és vevő között. Nem pusztán emberi kiváltság, a legvadabb elméletek szerint még a kövek is űzik ezt a cselekményt. Ezért hát elmondhatjuk, fent említett tett az univerzum egyik sarokköve, nélküle nem is lenne létezés. A nagy bumm óta – vagyis amióta az Egyből Több lett -, muszáj kommunikálni. Mert az együttműködés másként nem megy.

Ami az univerzum minden más szegletében simán működik, az nálunk, homo sapienseknél valamiért döcögős. Az emberi kommunikáció valamiért nehézkes. Biztos azért, mert túl bonyolultak vagyunk. Ugye az amőba rezeg, és akkor rezeg a másik amőba is, a tücsök ciripel, és akkor a szomszéd is rázendít, aztán mondjuk ott vannak a skorpiók, akik felemelik a farkukat, és a közelében tartózkodók elmennek a másik irányba. Vehetjük a vadludakat, simán elrepülnek a melegebb éghajlatra, ott vannak a feromonok, a póznyelv, és a többi. Na de az emberi kommunikáció! Az aztán nem adja magát könnyen, dadog, félreért, alany nélkül marad, belezavarodik, hadar, és túlgondol. Súlyos százkilókban lehet meghatározni azt a szakirodalom mennyiséget, ami a témával foglalkozik, ez az írás nem is hivatott erre.

Pusztán néhány nehezítő körülményt említenék az információadás- és vétel világából, mint például az előítéleteket, a kulturális diverzitást, a szociális különbözőségeket, vagy éppen az aktuális idegállapotot. Mind-mind olyan összetevő, aminek közrejátszása simán világháborút is kirobbanthatna.

Hát mekkora felelősség már ez! Gyakran eltöprengek azon, miért nem rutinszerű vezető beosztású emberek kommunikációs oktatása szakemberek (tényleg szakemberek) által. Ahogy a főnök szerep sem az anyatejjel épül be a személyiségbe, úgy kommunikálni is meg kell (kellene) tanulni. Vajon hogyan lehetséges egy nagyvállalatot, vagy egy aprócskát elvezetni alapvető kifejezési készség nélkül? Hogyan lehet úgy ötleteket közvetíteni, utasításokat adni, egyáltalán tisztán gondolkodni, ha nem tudsz beszélni? Megfordítva is el lehet ezen töprengeni: vajon ha zagyvaság jön ki a szájon át, akkor mennyire tiszták a gondolatok?

A kommunikáció hatalom, a felelősség vitathatatlan. Hogyan értheti meg az egyszeri befogadó a szándékot, az utasítást, a kérést, a parancsot, ha nem kap egyértelmű iránymutatást? Hogyan működhet a rendszer, ha a vezető képtelen a tiszta információcserére? Ez a nagy kérdés, ami a Fakocka és a BKV elnök-vezérigazgatói interjú kapcsán ötlött fel bennem.

Nevettem. Kacagtam. Kuncogtam és röhögtem, az elakadt metróajtó és a fakocka ügyében életre hívott interjút hallgatva. Vicc az egész. A hivatali szakzsargon és a kusza gondolatok olyan elegye, a bizonyítvány magyarázás és a ködösítés olyan elixírje, ami épeszű emberből CSAK ezt a reakciót válthatja ki. Kérdem én, miért nem tisztelik meg a nagyközönséget egy egyszerű, egyértelmű, tiszta magyarázattal? Miért kell az embereket hülyének nézni? És az a rosszabb eset, ha nem nézik őket hülyének, csak a vezetőjük… khmmm, kommunikál nehézkesen.

Ha a BKV vezérigazgatójától, egy ekkora nagy-hatalmas-giga cég első emberétől ennyi telik, hát én már nem is csodálkozom az elektronikus jegyrendszeren (sem).

Elegem van a burleszkből, a paródiából, a bohózatból. Olyan embereket akarok látni, hallani, nyilatkozatot tenni, akiket tisztelhetek, felnézhetek rájuk a szaktudásukért, az elszántságukért, a bátorságukért, elhivatottságukért. Tiszteletet, bizalmat, megbecsülést akarok már érezni.

Szeretek nevetni, értem is a viccet, de ebből már elég volt.