-macassy-

Számomra nem telik el nyár Szabó Magda nélkül. Kötelező kelléke az évszaknak, akár a zamatos, érett őszibarack, vagy a virágzó levendula körül zsongó méhek, a puha homok a vízben, mikor hajnalban úszol egyet a Balatonban. Minden évben eljön az a pillanat, amikor ülök a napon, bőrömet szinte perzselik a napsugarak, de valahogy mégis jól esik, és nem megyek az árnyékba, lelkembe pedig beleégnek az író mondatai.

Szabó Magda őszinte. Bár sorai úgy áradnak szét bennem, mintha egy régi, nagy mesélőt hallgatnék, szavai kemények és élesek. Nem köntörfalaz, tűpontosan láttat mindent az olvasóival. Megrendít, falhoz szegez, nem tompítja az élet nagy drámáit a szirupos hepiendért cserébe.

Nem menekülhetsz a múltad elől – súgja regényeiben, és tényleg, kár tagadni, nagyon erősen meghatároz bennünk az a közeg, ahonnan jöttünk. A gyermekkor, a város, a kapcsolataink, a szeretetteljes vagy éppen rideg légkör.

Számára nincs éles határvonal holtak és élők között. Aki meghalt, velünk, bennünk él tovább, és úgy járkál ki-be életünkön, ahogy a Katalin utca egykori lakói is teszik az életben maradottakkal.

Be kell vallanom, szinte irigylem, hogy milyen természetes számára a klasszikus műveltség. Mitológiai utalások, óriási olvasottság, görög tragédiába illő karakterek – egészen elképesztő ez a tudás, még akkor is, ha valaki úgy nő fel, mint Szabó Magda, aki az ókori mítoszokat éppúgy megismerte már egészen kicsi korában, ahogy a magyar népmesei kincset, és aki iskolás korára folyékonyan tud latinul.

Neki van a legjobb válasza a korparára. „Senki se mondta nekik, hogy a fiatalság elmúlása nem azért riasztó, mert elvesz tőlük, hanem mert ad nekik valamit. Nem bölcsességet, nem derűt, nem józanságot, nem nyugalmat. A bontott Egész tudatát.” Megszívlelendő sorok egy olyan korban, amikor tombol a fiatalság-kultusz.

A tehetség szent, a fantáziának semmi sem szabhat határt. Szabó Magdát gyerekként nem értették a tanárai, gyakran érthetetlenül álltak szokatlan műveltsége, meglepő iskolai fogalmazásai előtt. Egy alkalommal Munkácsy Ecce Homo című képéről kellett írniuk, azt kapták feladatul, hogy bújjanak bele valamelyik alak bőrébe. Mindenki valamelyik biblia szereplőt választotta, az írót kivéve. Ő a kép sarkában megbújó kutya szemszögéből írta meg az eseményeket. Fogalmazása botrányt, felháborodást szült, de ő egy életre megtanulta, az, hogy valaki másképp, máshogy lát rá a világra, még nem bűn. Sőt… Később, mikor tanár lett, boldog volt, amikor hasonló „különcségre” akadt.

Az író a női sorsok ismerője is. Elég fellapozni a Régimódi történetet, ahol három generáció nőalakjait ismerhetjük meg, vívódásaikat, lehetőségeiket, szerelmeiket.

Szabó Magda számos önéletrajzi ihletésű írásában felsejlik erős, rendíthetetlen Isten-hite. „Ha baj van, sose embert kérdezz, mindig csak Istent, az ember esetleg téved, Isten soha, legfeljebb saját érdekedben késik a válasszal” – olvashatjuk a Für Elisében. Jó volna így élni, ezzel a teljes ráhagyatkozással, bizalommal.

Kilencvenéves korában, olvasás közben érte a halál. Jövőre lesz születésének 100. évfordulója – ilyen alkalmakkor minden nagy írót újra „elővesznek”, ismét megjelentetik műveiket, kicsit „leporolják” őket. Szabó Magdánál erre semmi szükség. Olvassák világszerte, állítólag még Sophie Marceau-nak is nagy kedvence.

100 esztendő ide vagy oda, nagyon modern, nagyon mai minden sora. Aki nem hiszi, járjon utána, megéri a fáradságot.