Most akkor menjen a nőnap a kukába?
A mai napon a nemzetközi nőnappal kapcsolatban szeretnék könyveket ajánlani, illetve néhány gondolatot megosztani.
A mai napon a nemzetközi nőnappal kapcsolatban szeretnék könyveket ajánlani, illetve néhány gondolatot megosztani.
Magvető, 2023.
“Nem nyomozni akart, hanem szemtanúvá válni, ami egészen más minőség, alighanem.”
Bár küzdök ellene, a legtöbbször mégis beleesem a könyves bloggerek tipikus betegségébe: bármilyen jó könyvet is olvasok, igyekszem minél hamarabb befejezni, hogy a molyon bejelölhessem olvasottként, jó esetben megírjam róla a posztot (rosszabb esetben ezt halogassam hetekig) majd gyorsan tovább lépjek a következő kötetre a listámról. Nagyon ritka az olyan könyv, amivel direkt lassan haladok, hogy tovább tartson, amikor pedig mégis befejezem, azonnal hiányérzetet hagy maga után. Krusovszky új regénye pontosan ilyen volt.
Az “art deco regény”, mint szakkifejezés igazából nem létezik (meggugliztam, elhihetitek) én mégis ebbe a kategóriába sorolom például Fitzgerlad, Edith Wharton vagy a magyarok közül Kafka Margit és Zilahy Lajos regényeit - no meg most már Erdős Renée-t is. Előkelő környezet, modern szereplők, akik ugyanakkor nosztalgiát éreznek a régi világ iránt, erőteljes, sőt, pusztító érzelmek és többnyire tragikus vagy kiábrándító végkifejlet. Elegáns, hosszú arcú nők, óriási szemek, zaklatott, kalapos férfiak, rengeteg konyak, szivar, cigaretta, Karády Katalin búgó hangja a háttérben... Ma – amennyire meg tudom állapítani - egyáltalán nem divat ez a stílus. Én nagyon szeretem.
#reklám
Mindenki ismeri Odüsszeusz és Pénelopé történetét, leginkább Homérosz eposzaiból. A leleményes férfiét, aki a trójai háborút követően újabb tíz év bolyongásra és kalandozásra kényszerül, mielőtt hazatérhetne Ithakára, és a hűséges feleségét, aki eközben rendületlenül várja, mindenféle ravaszsággal távol tartva a mohó kérőket. Mítoszukat sokan, sokféleképpen feldolgozták már, na de kinek jutott volna eszébe éppen feminista szatírát írni belőle? Naná, hogy Margaret Atwoodnak.
A könyvet keresd a @jelenkor oldalán vagy a https://bit.ly/penelopeia linken!
“Abban, hogy mik is vagyunk mi egymásnak, valahol valami összeomlott, mintha egyikünk nem tartotta volna be a megállapodást, a hídnak a maga felé eső végét. Meglehet, az a baj, hogy egyazon oldalon állunk, és csak nézünk a semmibe. Meglehet, mindketten ugyanarra a dologra éheztünk, és a kettőnk összege megduplázta az érzést. És az is meglehet, hogy lyuk van a szívben, rendellenesség, amiből sosem gyógyulunk fel.”
Az Égett cukor megint csak az a fajta bemutatkozó regény, ami egyáltalán nem finomkodik, hanem a legelején belöki az olvasót a sűrűjébe. Már a cím is elárulja, hogy nem egy cukormázas történetről van szó - az első mondat pedig egyértelművé teszi, hogy az ízek közül bizony a keserű lesz a domináns: “Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet.”
Park, 2023.
A Vladimir az egyik legerőteljesebb debütáló regény, amit az utóbbi időben olvastam. Julia May Jonas abszolút beírta vele magát a kedvenceim, az olyan vagány, szókimondó nőírók közé, mint Elena Ferrante, Margaret Atwood, Sofi Oksanen vagy épen Zadie Smith.
Egy ajánló hívta fel a figyelmem erre a kötetre. Kíváncsiságból belelapoztam, nem számítottam rá, hogy tetszeni fog. Aztán a szövegek nem eresztettek.
Gabo, 2022.
Ferrante-rajongóként kicsit szégyellem magam, amiért a filmadaptáció sikerének kellett megadnia a végső lökést ahhoz, hogy elolvassam ezt a könyvet, de most végre sort kerítettem rá, és abszolút hozta azt a színvonalat, amit előzetesen elvártam volna tőle. Talán még magasabbat is…
Ez folyik a csapból is
Kevés kortárs szépirodalmi regény megjelenését övezi olyan viharos érdeklődés, mint amilyet Sally Rooney Hová lettél, szép világja körül tapasztalhattunk a tavaly őszi megjelenéskor. Példátlanul nagy marketing-támogatást kapott, de azt hiszem, az olvasók maguktól is kíváncsiak voltak rá: hetekig másról sem lehetett olvasni, mint erről a könyvről, és azóta is szinte naponta jelennek meg róla újabb ajánlók és értékelések a különféle folyóiratokban és az Instán. (Valahol olvastam, hogy több külföldi irodalmi lap már elvből nem közölt róla kritikát, mondván, úgyis ez folyik a csapból is…) A GoodReads oldalon ráadásul ezt választották a tavalyi év legjobb szépirodalmi regényének. Természetesen ezek után én is kíváncsi voltam, vajon a szöveg méltó-e az őrült felhajtásra, vagy ugyanúgy inkább „nagyobb-a-füstje-mint-a-lángja” olvasmány, mint amilyennek Rooney másik két könyvét is gondolom. (Spoiler: egyértelműen az utóbbi.)
21Század Kiadó, 2021