Függőségem: az utazás

Függőségem: az utazás

Izrael, szeretlek!

2017. június 26. - wanderlust13

Bevallom ez az első posztom, ahol nehezemre esik elkezdeni az írást, mert Izrael nekem akkora szerelmem lett, és olyan csodálatos napokat töltöttem ott, hogy félek, nem tudom ezt az elképesztő élményáradatot és rajongást méltóképp átadni. De azért megpróbálom. :)

Különösen szerencsés vagyok idén, mert a bakancslistám top 3 helyéből 5 hónap leforgása alatt már a másodikat pipálhattam ki. Ugyebár Angkor Wat volt az első, erről egy igen hosszú és meglepően népszerű posztban (puszi index.hu!) már be is számoltam. Szorosan mögötte tanyázott a listán Izrael, és elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy végre ide is eljuthattam.

Azt gondolom, hogy két posztnyi mondanivalóm biztos, hogy lesz a témában. Általános infokkal (pl. a biztonsági helyzetről is), jó tanácsokkal, személyes benyomásokkal kezdek, és az utána következő bejegyzésben majd jön a beszámoló Tel-Avivról, Jeruzsálemről, és persze hozzácsapom a Holt-tengeri kalandokat is.

20170627_065112.jpg

Izrael - furcsa, mert már ha magát a nevét kimondom, mosolygok a boldogságtól. Már hetekkel az indulás előtt azzal traktáltam Édesanyámat és a barátaimat, hogy nekem ez az út tuti sorsfordító lesz az életemben - és valóban, soha nem éreztem még magam sehol ennyire otthon, mint Tel-Avivban. Bármennyire is furán hangzik, de azt éreztem, hogy "hazaértem", minden pillanatát az ottlétemnek szivacsként szívtam magamba, felhőtlenül boldog voltam és minden negatív dolog lepergett rólam, mintha egy láthatatlan védőburok venne körül. Valami egyszerűen megváltozott bennem, a világhoz való hozzáállásomban, a céljaimban és vágyaimban. Kelleni fog még pár hét, hogy ez az egész leülepedjen és konkrétan meg is tudjam fogalmazni, hogy mi és miért változott és kitaláljam, hogyan tovább a kis életemmel ezeknek az új információknak és érzéseknek a birtokában. Na de elég a spirituális/pszicho blablából, menjünk utazni, és készüljetek fel egy hosszú bejegyzésre, mert eléggé szómenésen van épp. :)

Mint általában, kezdjük a praktikus információkkal...

Utazás:

Magyarországról sokkal olcsóbb Tel-Avivba repülni, mint innen Münchenből - a wizzair elég kedvező árú jegyeket kínál Budapestről és egy ideje már Debrecenből is. Mi a legjobb barátnőmmel, Rékával, Debrecenből indultunk (szerdán, pénteken, és hétfőn vannak járatok) és a végén Münchenbe repültem vissza a transavia légitársasággal. (Na most a vissza jegyem majdnem 3-szor annyiba került, mint az odaút.)

Mi is meglepődtünk, hogy hogyhogy van Debrecenből rendszeres járat Izraelbe, de valószínűleg kettő oka van neki:

  1. Állítólag rengeteg izraeli diák tanul Debrecenben az orvosin
  2. Időről időre nagyon sok ortodox zsidó érkezik a környékre a "Csodarabbik útja" miatt - ez a Tokaj-Hegyalja vidék zsidó emlékhelyeit bejáró zarándokút.

Ha az ember a Közel-Keletre utazik, akkor érdemes legalább 3 órával az indulás előtt kimenni a reptérre (hazautazáskor is), mert sokkal szigorúbb a biztonsági- és útlevél vizsgálat, mint egy random európai úticél esetén. Mondjuk a debreceni reptér ez alól pont kivétel, mert ott a TLV járattal egyidőben nem indul más, és az icipici reptéren pikk-pakk lezajlik az ellenőrzés, de ha az ember nagyobb reptérről indul, akkor tényleg szánjon elég időt rá, nehogy rohanás legyen a boarding kapuhoz. 

Beutazási feltételek:

Magyar állampolgároknak 3 hónap ott tartózkodásig nincs szüksége vízumra, viszont az útlevélnek a hazaút dátumához képest minimum 6 hónapig érvényesnek kell még lennie

Amire szintén készüljetek fel, hogy Tel-Avivban a reptéren sem egyszerű ám keresztül jutni az útlevél-ellenőrzésen - mi konkrétan több, mint egy órát álltunk sorba érkezés után. Vannak olyan közel-keleti/muszlim országok ahonnan beutazási titalom van Izraelbe (és fordítva), illetve ha ilyen pecsétek vannak az ember útlevelében, akkor az meghiusíthatja az országba való belépést. Laponként átnyálazzák az útleveket; nekem pl. a malajziai pecséteimet (ugye muszlim ország) nagyon nem szerették, és kb. 10 percig faggattak arról az utamról. Miután ezt a témát elengedték, el kellett mesélnem, hogy milyen céllal jöttem, kit ismerek Izraelben, hogy hívják, mi a telefonszáma, mióta ismerem, hol ismertem meg, meddig maradok, hol fogok aludni, mit fogok csinálni. Tal, a tel-avivi barátnőm fel volt készülve, hogy akár fel is hívhatjuk a reptérről a vámosokkal. Miután én minden kérdést megválaszoltam, és hátra mutattam Rékára, hogy a legjobb barátnőmmel utazok, őt már nem "bántották", hanem szó nélkül átengedték. :) 

A kiutazáskor még durvább az ellenőrzés, ott konkrétan két útlevél-átnyálazás/faggatózás van, illetve köztük egy biztonsági vizsgálat, ahol az utolsó bugyit is átvilágítják a kézipoggyászban is (meg nekem pl. a hajvasalómat vették majdnem el?!), és persze a feladott poggyászát is kibontják szerintem mindenkinek. Nekem legalábbis ott volt benne a szerelmes levél, hogy szétnéztünk a táskádban, de nyugi nem vettük el a több kiló holt-tengeri iszapodat amit magaddal hurcolsz, mert jófejek vagyunk, ellenben csodaszépen összehajtogattuk a reggel csak a bőröndbe belehányt ruháidat, szívesen, legyél már kicsit rendesebb, puszi. :) 

Az útlevélbe egyébként nem pecsételnek bele (gondolom fentebb említett okokból), hanem belépéskor és kilépéskor is adnak egy kártyát, amin rajta van az ember fényképe, útlevélszáma, hogy hol léptünk be az országba és meddig maradhatunk, illetve, hogy munkavállalásra ez a papír nem jogosít fel.

Pénznem:

Izrael hivatalos pénzneme az "Izraeli Új Shekel" (ILS). 1 ILS = ~78 Ft.

Izrael elég drága ország, mondjuk Münchenhez képest annyira nem vészes, de a magyarországi árakhoz és főleg fizetésekhez mérten viszont nagyon nem olcsó. Nem szeretnék nagyon belemenni anyagi témákba, mert nem ez a legérdekesebb Izraellel kapcsolatban, de azért csak az érzékeltetés céljából íme pár példa:

  • buszjegy: 5,90 ILS = ~460 Ft
  • reptéri vonat egy útra: 13,50 ILS = ~1053 Ft
  • főétkezés: min. 30-50 ILS = ~2300-3900 Ft
  • 1 flakon másfél literes ásványvíz: kb. 5 ILS = ~ 390 Ft
  • izraeli sör a közértben: kb. 8 ILS = ~624 Ft
  • gintonic egy bárban: kb. 50-60 ILS = ~3900-4700 Ft

A legtöbb helyen lehet kártyával fizetni (bárokban, éttermekben is), viszont buszjegy, taxi, és a bazárok/piacok miatt szükséges egy kis készpénzt is magunknál tartani. 

Közlekedés: 

Ez egy vicces dolog, mert egytől egyig az összes izraeli ismerősünk panaszkodott a tömegközlekedésre, nekünk viszont semmi problémánk nem volt vele, mindig megtaláltuk a megfelelő vonatot, buszt, sharutot (ez ilyen taxi kisbusz ahol megosztja az ember a költséget a többi utassal - ilyennel mentünk pl. Jeruzsálembe), és mindig mindenhova odaértünk épkézláb időn belül.

Persze Murphy a legjobb barátom és a szabályt erősítő kivétel nyilván akkor következett be, amikor nagyon nem kellett volna: amikor ki kellett volna érnem időben a reptérre hazautazáskor. Ekkor természetesen késett 10 percet az eleve 20 percenként közlekedő buszom (ami elvitt volna a reptérre menő vonathoz), majd nem engedtek rá felszállni, annyira tele volt. Shekelem persze szintén alig volt már, mert az ember az utolsó nap nyilván mindig kétségbeesetten próbálja elverni az utolsó valuta fityingjeit, ami most nekem véletlenül sikerült is. Shekel hiányában a taxisok kiröhögtek, hogy ennyiért max. egy háztömbnyit mennek velem, de aztán jött egy földreszállt angyal egy kanadai lány személyében, aki közölte velem, hogy úgyis arrafelé van a munkahelye amerre a vonatállomás, és szívesen megosztja velem a taxiköltségeket. (Illetve gyakorlatilag szinte ingyen elvitt, mert tényleg alig volt valamennyi pénz nálam). Isten áldja innen is, ha ő nincs, akkor tuti lekésem a gépemet, így is pontosan kapunyitásra estem oda a boardinghoz.

Ajánlom, hogy töltsetek le egy offline térképet a telefonotokra, nekünk legalábbis ez nagyban megkönnyítette az életünket, mert legalább annyira szeretünk sétálni, mint tömegközlekedni. Illetve az uber rajongók is imádni fogják Izraelt, mert itt még él és virul ez a rendszer. :)

Szállás: 

Nem tudom, hogy amiatt, hogy épp Gay Pride volt azon a héten, amikor ott voltunk, vagy alapból ilyen drágák a hotelek, de mi végülis 30+ létünkre a couchsurfing, azaz kanapészörfölés mellett döntöttünk, hogy maradjon még pénz élni, kirándulni meg kajálni is. A booking.com kínálatában a legolcsóbb, normálisnak tűnő hotel, az óváros és a "city" között félúton éjszakánként kb. 16.000 Ft lett volna fejenként, reggeli nélkül persze. Eljátszottunk az airbnb gondolatával, de mivel Rékának elég jó couchsurfing tapasztalatai vannak, így nehezen, nagy harcok árán, de meggyőzött, hogy jó lesz ez nekünk, és ami még jobb, hogy ingyen is lesz. 

Couchsurfing

Tényleg nem győzöm hangsúlyozni mennyire harcoltam a CS ellen, mert bevallom, én eléggé féltem, hogy valami bajunk esik, de köszönöm Réka, hogy rábeszéltél! Életre szóló élményekben lett részünk a vendéglátóink által ugyanis, és olyan barátságokat kötöttünk, hogy a szívem túlcsordul szeretettel, ha ezekre az emberekre gondolok és már most szervezzük velük a következő és a következő utáni találkozókat. :)

Bár én azt gondolnám, hogy a couchsurfing intézményével, mint olyannal mindenki tisztában van, de a minap beszélgettem egy kedves barátommal, aki konkrétan tőlem hallott róla először, hogy ilyen létezik, szóval a kedves Olvasóimnak, akik Szapi barátommal egy cipőben járnak, íme egy kis CS gyorstalpaló, illetve ajánlom figyelmetekbe még EZT a blogbejegyzést is a témában. :)

  • Ezen a weboldalon lehet regisztrálni. Érdemes a profilt angolul kitölteni, méghozzá minél részletesebben és fényképekkel felturbózva, mert nyilván ez az első szűrő, amikor az ember vendéglátót, vagy épp vendéget keres magának. 
  • Ha valaki kanapészörföl, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy magának is kötelező vendégül látni embereket, ha nincs meg rá a lehetősége. Az én profilomon is pl. az van beállítva, hogy nem host-olok, ellenben nyugodtan írjanak rám a kedves utazók, és ha épp ráérek, akkor szívesen lógok velük és mutatom meg a városomat (jelen esetben ugye Münchent). 
  • A szolgáltatás teljesen ingyenes, tehát a vendéglátóknak nem kell fizetni semmit, de persze illik valami ajándékot vinni. Mi pl. az első helyre, ahol laktunk egy üveg jó kis Sauska bort vittünk, a második helyen pedig az első közös vacsihoz álltuk a bevásárlást. 
  • Segítsetek a házimunkában, mert nagyon jól tud esni a vendéglátóknak. Tőlünk mindenhol el voltak halva, hogy mosogattunk, segítettünk főzni, takarítottunk is ha épp olyan volt, és nem kiszolgáltattuk magunkat.
  • Mindig mindenkiről írjatok részletes értékelést és nagyon gondosan olvassátok el a vendéglátóitok vagy vendégeitek referenciáit, ezekből nagyon sok minden kiderül! Nekem volt most egy rossz tapasztalatom (szerencsére csak rossz 12 órám), miután a Réka már hazament, én pedig még maradtam további 3 napot, de végülis az egészből teljesen jól jöttem ki szerencsére, visszamentem a már fentebb említett második vendéglátóinkhoz, akik rengetegsok szeretettel fogadtak és vigyáztak rám a továbbiakban mint a hímestojásra. :) Igazából nem szeretném az egész hosszú sztorit megosztani a nagy nyilvánossággal, a lényeg, hogy azért legyen mindenki nagyon óvatos és az első rossz megérzésnél álljatok fel és menjetek ki az ajtón!
  • Legyetek nyitottak, beszélgessetek sokat, töltsetek minőségi időt a vendéglátókkal/vendégekkel! Így tudtok a legjobban megismerkedni egy idegen várossal, kulturával, konyhával; így tudtok a legtöbbet megtudni egy nép, város, ország, vallás történetéről. Teljesen más nézőpontból kaphattok betekintést olyan témákba, amikről addig csak a hírekben olvastatok felületesen. Emellett ők tudják hova érdemes enni, szórakozni menni, és olyan "titkos" helyeket tudnak nektek mutatni, amikről az útikönyvek nem írnak.

Biztonság:

Nagyjából minden hozzám közelállónak ez volt a vesszőparipája, hogy jajjúristen mi lesz ott velem, Izrael tök nem biztonságos, stb. Na most nekem erről az a véleményem, és ezt az izraeli barátaim is osztják, hogy manapság Nyugat-Európa gyakorlatilag veszélyesebb, mint például egy Tel-Aviv. Amikor kint voltunk, akkor is volt Münchenben egy késelés-lövöldözés, és elutazásunk előtt pár nappal pedig Londonban is megint támadások voltak. Paradox volt, amikor barátok rámírtak, hogy "fura ilyet mondani, de mennyire örülök, hogy épp Izraelben és nem Münchenben vagy"... 

Aki ismer, az tudja, hogy én extrém óvatos, talán néha egy picit paranoiás is vagyok, mindig mindenhol gyártok menekülési tervet a fejemben, és mindig figyelek és észnél vagyok. De őszintén mondom, egy percig meg se fordult a gondolataimban, hogy nekünk bármi bajunk lesz Izraelben. Konkrétan jobban féltem a couchsurfingtől, mint egy esetleges rakétától vagy robbantástól...

Tal barátnőm magyarázta úgy egyszer, hogy Tel-Aviv gyakorlatilag egy "buborék", még ha az ország bármelyik pontján történik is valami, berepül a légtérbe egy rakéta, ilyesmi, azt azonnal leszedik, mielőtt elérne oda. Illetve ahogy a CS vendéglátóink magyarázták, ha valami véletlenül valaha el is érne Tel-Avivba, akkor az viszont azt jelenti, hogy már nagyon eszkalálódott a helyzet az országban, és addigra már mindenki a repülőn ül és hagyja el Izraelt.

Nem tudom, mennyire vannak a kedves Olvasóim tisztában a "Vaskupolával" (iron dome), a világ leghatékonyabb rakétaelhárító rendszerével, amit amerikai anyagi támogatással fejlesztett ki az izraeli hadsereg, de megpróbálom elmagyarázni röviden, hogy miről is van szó. Mivel korábban az volt az általános Izraelben, hogy - az elég gyakori - légiriadó esetén az emberek csak a kijelölt óvóhelyekre menekülhettek (amikkel elvileg minden lakóépület és ipari létesítmény fel van szerelve), próbáltak keresni egy megoldást, hogy visszaállítsák a nyugodt hétköznapokat. Szerették volna, ha mindenki nyugodtan tudna jönni-menni, dolgozni, strandolni, bevásárolni, tempolmba járni, élni; szerették volna, hogy az emberek biztonságban érezhessék magukat a hazájukban, hogy ne érzékeljék azt nap mint nap, hogy Izrael a mai napig hadban áll más országokkal. Pontosan erre szolgál a Vaskupola: ez a rendszer gyakorlatilag még röptükben szétlövi az ellenséges rakétákat. Ha bármi berepül izrael légterébe, a radar azonnal beméri, kiszámítja a sebességét, a röppályáját és a becsapódási helyét. Van egy kezelő személyzet, akik nyilván éjjel-nappal készenlétben vannak, és ők döntik el a szoftver által kiszámított adatok alapján, hogy "lenyomják-e a gombot", azaz elindítják-e a Tamir rakétát, ami aztán rárepül az ellenséges rakétára, és szétrobbantja magát. A Tamir rakéták nagyon drágák, darabonként kb. 45 ezer dollárba kerülnek, szóval ha a Vaskupola szerint nem lakott területre fog csapódni a rakéta, akkor nem lövik ki a Tamirt rá. Eddig kb. 10 Vaskupola működik az országban, ezek egyenként akár kb. 150 négyzetkilométernyi területet is ellenőrzés alatt tudnak tartani, tehát egy ilyen rendszer egy nagyobb várost is meg tud védeni a rakétatámadásoktól.

Ami még nagyon érdekes volt a számunkra, hogy elvileg minden lakásban van egy vasbeton falú szoba, ami szintén a rakéták ellen való védekezés miatt lett általános felszereltség. Az összes helyen, ahol mi a héten megfordultunk, is volt ilyen. 

Azt hamar megszoktuk, hogy mindenhol felfegyverzett katonák mászkálnak, és igazából annak tudatában, hogy mindenkinek kötelező katonai szolgálatot kell teljesíteni 18 éves kora után (fiúknak három, lányoknak két év), igazából nem is meglepő ez. Emellett az egész ország gyakorlatilag egy nagy reptéri biztonsági ellenőrzés, minden vonat- és buszállomásnál kifele és befele is átvilágítanak mindenkit a táskájával együtt, és ugyanez mondható el a bevásárlóközpontokról is. 

Nos, azt hiszem a biztonsági helyzetről elég is lesz ennyi. A Vaskupoláról ITT esetleg olvashattok még bővebben.

Remélem a figyelmetek még mindig kitart, de megígérem, hogy már csak pár mondat van hátra. :)

Remélem, hogy ezzel a bejegyzésemmel mindenkinek tudok segíteni, aki egy izraeli utat tervez, de ezer kérdése van ezzel kapcsolatban, illetve akik eddig féltek ide utazni, azok most bátrabbak lesznek. Ha szerintetek bármit kihagytam, kommentekben vagy üzenetben jelezzétek, és adott esetben beleírom még a posztba.

A következő bejegyzésem egy klasszikusabb útileírás lesz: megosztom Veletek miket érdemes megnézni Tel-Avivban, Jeruzsálemben és hogy tudtok shabbat idején eljutni oda, miket érdemes enni, hol a legjobb szórakozni, hogy tudtok tömegközlekedve elmenni a Holt-tengerhez, és az is kiderül, hogy miért hoztam magammal kilószámra iszapot. :) 

Hamarosan jelentkezek, de addig is kövessetek instagramon, ahol folyamatosan szoktam posztolni az utazásaimról, és írjatok bátran, ha bármivel kapcsolatban kérdések merülnek fel.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eszterstravels.blog.hu/api/trackback/id/tr312604241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tompus 2017.06.28. 12:44:09

Az indulási reptérre tök felesleges nagyon korán kimenni, semmiféle külön procedúra nincs. Izraelben belépéskor és kilépéskor lehet hosszadalmasabb.

wanderlust13 2017.06.28. 13:30:40

@tompus: Hmmm, hát akkor lehet Pesten nincs, de a müncheni reptéren pl. biztos, hogy van külön procedúra a Közel-Keletre tartó gépekre. Amikor Dubaiba repültem akkor is jóval tovább tartott az átvizsgálás és a passport check is mint normál esetben... konkrétan két security check is volt és a végén futottunk a boardinghoz :)

kilenctizenegy 2017.06.29. 17:20:47

Az egy legenda, hogy van olyan pecsét, amivel Izraelbe nem engednek be. Nyilván kikérdeznek, hogy mit kerestél ott, de ha normális válaszokat adsz, és nem keveredsz ellentmondásokba vagy nyilvánvaló hazugságokba, akkor beengednek. Tudom mit beszélek, én voltam Izraelben három szír beléptető-pecséttel az útlevelemben, meg egy Hezbollah által kitöltött libanonival is.

wanderlust13 2017.06.29. 20:40:43

@kilenctizenegy: Köszönöm, hogy megosztottad ezt. Nem gondoltam volna, hogy legenda. Mondjuk tök érdekelne, hogy mit csináltál Szíriában meg Libanonban, de nyilván kommentben nem fogod elmesélni. :)

DieNanny CH 2017.07.02. 07:00:24

Nagyon tetszett a poszt!
Angolul sajnos nem tudok, de azért megnéztem a fényképet a bőrönd-ellenőrzésről.
Tényleg azt jelenti magyarul, amit a posztban írtál, vagy poén volt csak tőled?
Köszi!
:-)

wanderlust13 2017.07.02. 11:05:07

@DieNanny CH: Köszönöm szépen, nagyon jól esik! :)
Csak poén volt a "szerelmes levél" :D De az tény, hogy kicsit aggódtam, hogy túl sok iszapot vettem (bár valószínű nincs erre limit), és az is tény, hogy nagyot néztem amikor kinyitottam a bőröndömet, és rend volt benne, és nem kellett rajta 5 percig ugrálni, hogy be tudjam zárni. :))
Amúgy csak a fényképen látható cetlit tették bele.

danielrowland 2017.08.18. 14:37:21

Nálam is megkezdődött a visszaszámlálás, szeptember közepén megyek ki. Köszi az összefoglalót. A kis levél azért érdekes. Meggondolom, hogy mit pakoljak be :D
süti beállítások módosítása