Egy ideje nem írtam, de mindjárt itt a hazatérés ideje.

Még az utolsókat utazgatom az északi szigeten, és mindenféle kalandos dolgot csinálok.

Ma például reggel megmásztam a Tauhara hegyet Taupo mellett, amiről gyönyörű a kilátás a Balatonnál kicsit nagyobb, de jóval kerekebb Taupó tóra, a városra, a környékre.

Ezután pedig megcsináltam életem első bungy jumping-ját, leugrottam a helyi folyó felett 45 méter magasból. A legnehezebb dolog az elrugaszkodás volt, de nem gondoltam túl a dolgot. Szerencsés voltam, mert jó nagyot nyújtóztam a kötelemmel és kézzel-fejjel sikerült kicsit bemerülnöm a folyóba is!

Utána a folyóba ömlő meleg forrásban lubickolva oldottam fel az adrenalint és a túlélési élményt.

Pár fotó is készült, mindenkinek ajánlom, remélem megjön a kedvetek tőle!

Már néhány napja tehenekkel dolgozom a Taranaki hegy lábánál, úgyhogy gondoltam írok róluk valamit.

Először is ezek fekete-fehér Holstein Friesian fajta tehenek, jó csontosak, nem azok a kerekded fajták. Ez a leggyakoribb tehén fajta, mivel nagyon jó a tejhozama, 5 ből 2 tehén itt ilyen.

Kis félénkek a méretük ellenére, a legjobban a vízzel lehet őket ugrasztani. Jó nagyokat tudnak bámulni, és szép komótosan battyognak a füves etető területükről jövet vagy menet.

Egy ilyen tehén legjobb esetben napi 50 liter tejet is adhat, de a gazdasági értéke a tejnek nem a puszta térfogata, hanem ezen kívül még a protein és zsír tartalma alapján alakul ki. Egy átlagos tehén évente ~4300 liter tejet ad, aminek kevesebb mint tíz százaléka protein vagy zsír. Új-Zélandon egyébként kb 5 millió vagy kicsit kevesebb fejőstehén van a statisztikák alapján.

A fejés egyébként egy 24 tehenes forgó platformon történik, ami nem a legmodernebb, de a célra teljesen megfelelő. Már próba fejést is láttam, amikor egyedi mintát vesznek a tehenenként.

Akit érdekelne, ilyen lehet a legmodernebb fejéstechnika: egy példa, illetve itt lehet kicsit utánaolvasni a farm részeinek.

Térjünk rá a tőgy tájékra: elég változatosak, formára, méretre, érzékenységre és még számra nézve is. A farm gazdája, Ian, hátulról is meg tudja mondani a tehenek számát, és becenevét is. Az elején úgy éreztem, hogy ez valami különleges érzelmi kötelék, ami talán igaz is, de egyszerűen napi kétszeri fejés után az ember pont elég időt tölt el a tehenek alatt, hogy közelről ismerkedhessen.

A reggeli fejés 6 körül, a délutáni 4 körül kezdődik, és a mindent, a tisztítást is beleértve kb 3 óráig tart. Az én kedvenc feladatom a fejés előtti karám betonjának vízzel letakarítása, nagyon jó érzés a sáros-tehéncitromos-löttyös területet tisztára slagozni. A vízeskedés egyébként edzésnek is kitűnő, olyan erős a vízsugár. Amikor lányok tisztogatnak, jól látszik ahogy rádőlnek/rátámaszkodnak a vízsugárra, én próbálom alkarból tartani, de azért a víz az úr...

A legnagyobb félelmem egyébként fejés közben, hogy amíg a tőgynél ügyködök, addig a fejem felől a tehén esetleg jóváhagyólag le fog tisztelni, amit aztán moshatok ki a hajamból, szaglásomból, memóriámból. Eddig még nem volt ilyen "szerencsém", de megesett már, hogy közvetlenül mellettem ütött be a menykő. Az ember egyébként pár nap után már megszokja az ilyenkor megjelenő jellegzetes illatot...

Egyébként itt 13 borjú és 4 bika is van még a 120+ tehén mellett, meg 5 tyúk, akiket reggelente jól lerablunk. Van egy vörös macska is, így áll össze az állat portfolió. A százvalahány tehén egyébként kis csordának számít, az átlagos méret kevéssel 400 fölött jár.

A megtermékenyítésből errefelé 70 százalékban kimarad a bika, és mesterséges úton történik. Ebben már számos esetben volt lehetőségem részt venni, mint megfigyelő.

A munka pedig pihentető, és az ember nincs egyedül hagyva, a fejést 2-4 ember egyszerre csinálja. Nekem a kevés tapasztalatom és a rövid memóriám miatt igen csak fókuszálnom kell, hogy a számos észben tartandó dolog beugorjon. A gazda gyors szavajárását pedig a gépek és a víz zaja mellett kell megérteni.

Eddig még kézzel nem próbáltam fejni, 

Két maorival is fényképezkedtem, miután megnéztük Waitangiban hetük zenés-táncos-ügyességi előadását, rengeteg nyelvnyújtogatással és szemdüllesztéssel kísérve.

Ezt vezette fel a rövid kis műsor, amit a Maori előadás post-ban láthattok.

 Az egész ebben a gyűlés házban (whareneui) történt:

Ez a beceneve a Pohutukawa fának, ami most novemberben virágzik egészen december végéig, és dús zöld lombokat bíbor színű virágok díszítik.

Egy legenda szerint egy fiatal maori harcos, akinek meggyilkolták az apját megpróbált az égben segítséget keresni a bosszúhoz, de lezuhant, és a vére festette bíborra a fa virágát.

Itt egy legenda teljes szövege, ami pont ezt a részt nem érinti, és ebben pont sikerrel jár és túléli a bosszút Tawhaki, de más dolgok is történtek, például sógorai élve eltemetik, vagy vissza szerzi a lányát az égből.

Úgy érzem az új-zélandi növények bemutatását nem fogom túlzásba vinni. Szép ez a fa, jó a történet, de mégis csak az állatok izgalmasak számomra.