Élmény és vélemény | alapítva 2009-ben

Fényevő energiabombák vezetik az RTL reggeli műsorát

Szubjektív élménybeszámoló egy rendkívül jó hangulatú műsorról

2017. április 28. - Ádám // emTV.hu

Volt szerencsém a csütörtök délelőttömet az RTL Klubban tölteni, így nem csak a kedden érkező Házasság első látásra első epizódját nézhettem meg, de alkalmam nyílt az élő adás alatt is belesni a Reggeli stúdiójába. Szubjektív élménybeszámoló következik egy rendkívül jó hangulatú műsorról.

reggeli_kanape.jpg

Kezdjük egy kis történelemmel. Idehaza a televíziós piacon 2008-ban kezdődő, majd évekre elhúzódó pénzügyi válság miatt folyamatosan csökkentek az RTL Klub reklámbevételei. 2011 őszén végül úgy döntöttek, hogy több műsorukat pihenőre küldik, köztük a Reggelit is. Később, 2013-tól 2015-ig a nem túl sikeres 8:08 – Minden reggel című, kissé Mokka jellegű napindítóval próbálkozott a csatorna, mígnem idén februárban kiderült, a TV2 egyre igénytelenebb reggeli műsora új kihívót kap.

Már a Reggeli újraindulása kapcsán tartott eseményen eldöntöttem, mindenképpen szeretném látni az éppen készülő adást. Mivel a csatorna csütörtökön délelőtt mutatta meg a sajtónak a kilenc részes Hazásság első látásra című reality-jét (melyről egy másik posztban írok), kapva kaptam az alkalmon, hogy még előtte bekéredzkedjek a Reggeli stúdiójába. Hála az RTL mindig készséges sajtósainak, lehetőségem nyílt a kulisszák mögül látni a munkát, ami az élő adások mögött van.

Az első, húsvét hétfői műsor, melyet Alföldi Róbert és Stohl András vezetett parádés volt! Tökéletesen hozta a megszokott Reggeli feelinget, azt, hogy ez alapvetően egy szórakoztató produkció, ami sosem vette magát túl komolyan. Ezt az irányvonalat tökéletesen képviseli és könnyedén hozza a Peller Anna és Lukács Miklós alkotta nyerő páros.

A kilencedik epizód félidejében érkeztem, épp a Kincsem film kapcsán meghívott Herendi Gábor és Nagy Ervin ült be a díszletbe. A vezérlőben hatan, viszonylagos hangzavar; míg Kun Zsuzsa rendező a stábot, addig Schiwert-Takács László kreatív producer Peller Annát és Lukács Mikit instruálja. Ő az, aki közvetlenül segíti a műsorvezetőként még kissé rutintalan házigazdákat. A fülesen keresztül folyamatos kapcsolatban van a műsorvezető házaspárral, adott esetben kérdésekkel, rövid megjegyzésekkel és észrevételekkel segíti a munkájukat. Figyel arra is, hogy a beszélgetés a lehető legérdekesebb maradjon az ébredező tévénézők számára. Ennek érdekében ha szükséges, akár az adott témára szánt időt is megkurtítja. Mindemellett eléri, hogy a két házigazda ne beszéljen egymásra, vagy éppen leszoktatja Mikit a folyamatos bocsánatkérésről. Jól működő csapat ez; míg Kun Zsuzsa a műsor agya, addig Schiwert-Takács László a lelke, a szíve pedig egyértelműen Peller Anna és Lukács Miki.

A műsor vége, és a másnapi adás promójának felvétele között volt szerencsém röviden beszélgetni velük. Vidámságuk szerfelett ragadós, mi több, rendkívül barátságosak és nehezen tudom elképzelni, hogy van olyan pillanat, amikor nem pörögnek. Nem vagyok rutintalan az interjú készítésben, ám rögtön az első kérdésemre olyan performansszal válaszoltak, hogy gyakorlatilag minden kiesett a fejemből. Anna erre megjegyezte, hogy ne izguljak, mire természetesen még jobban zavarba jöttem. Azt mindenesetre megtudtam, hogy hajnali négy óra tíz perckor kelnek és bő egy órával adás előtt, hatra érkeznek a stúdióba. Ennek, illetve színházi elfoglaltságainak következtében Anna voltaképpen már nem is alszik és mindennek tetejében fényevő lett – a stúdió lámpái által táplálkozik.

Megkérdeztem még, hogy megbeszélték-e előre, hogy ki lesz a leader, a domináns a műsorban, de nincs ez másként a tévében sem! Ahogy az életben, úgy a képernyőn is kiegészítik egymást. Valójában nem kaptam értékelhető választ, ugyanis mindketten a másikra mutattak, majd egy rövid jelenet keretében bizonygatták igazukat. Komolyan mondom, rendkívül szórakoztató volt! Mellesleg nem szólnak bele a szerkesztők munkájába, ők maguk is szeretnek meglepődni, mikor előzetesen megkapják az adásmenetet, és kezdenek készülni a műsorra. Peller Anna beavatott, hogy a Herendi Gáborral való találkozást például már nagyon várta.

Reggeli műsorról lévén szó, nincs könnyű dolguk a szerkesztőknek sem, hiszen ilyen embertelen időpontban sok potenciális vendég nem tud egy néhány perces beszélgetés miatt a budatétényi stúdióba utazni. Lehetőség szerint nyolc adásnappal előre terveznek, de fiatal műsorról lévén szó, manapság még kevesebbel is beérik. Nem tervezik, hogy növelnék a műsoridőt, de Anna és Miki hamarosan váltótársat kap. Schiwert-Takács László elárulta, hogy a fejében már ott van néhány páros neve, és ezúttal a Peller-Lukács házaspártól eltérően inkább ellentétes(ebb) személyiségeket keresnek.

Végezetül muszáj megjegyeznem, hogy a főcím, különösképpen a zenéje nagyon tetszik, de az már kevésbé, hogy a beszélgetések alatt gumizene, vagy semleges instrumentál helyett énekes számok szólnak, valamint az, hogy a feliratok néha belógnak a tizenkettes karika alá. A hírek is túl sok, az utolsó etapra kívülről tudom. És könyörgöm RTL! Kérlek cseréljétek már le ezt az otromba "élő" feliratot!

Reggeli
hétköznap 7:15
RTL Klub

emTV.hu // fb-fotó: Blikk // poszt-fotó: Reggeli

zzepg.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://emtv.blog.hu/api/trackback/id/tr9712458747
süti beállítások módosítása