Olgi néni igencsak rekedt volt a hajnali beszélgetés alatt.

   Terike néni kérdésére, hogy vajon elkapta-e őt is a kora őszi szezonban a fűtésmentes bérházak átka, a nátha, csak azt felelte, nem, csak kimerült. Mivelhogy az unokákat vitte fel vasárnap Budapestre.

   Marika néni reménykedő kérdésére, hogy csak nem telekocsizott végre, Olgi néni dühösen sziszegett, hogy esze ágában nem volt a gyerekeket beültetni valami vadidegen sofőrhöz, aki ki tudja, milyen őrületes sebességgel száguldozik az autópályán.

   IC-vel mentek, ahogy minden értelmes ember teszi, ha utaznia kell. Ő, meg a két gyerek.

   És akkor mitől ilyen fáradt, tudakolta Marika néni kissé csalódottan. Hiszen a vonaton csak ülni kell, lehet enni, inni, esetleg beszélgetni valami szimpatikus utastárssal…

   És huszonkilencszer kimenni a mosdóba, tette hozzá sötéten Olgi néni. Ahogy a kis Editke tette. És mert egyedül egy ilyen kislány csak nem mászkálhat a vonaton, Olgi néninek minden alkalommal el kellett kísérnie… miközben azon is aggódhatott, mit művel közben a helyén maradt Zsoltika.

   Huszonkilencszer, kérdezte elképedve Terike néni. Mert ő, még ha be is veszi a vasárnapi vízhajtóját, hát akkor se képes egy nap ennyiszer vécére menni. Nemhogy egy kétórás út alatt.

   Jó, lehet, hogy nem mentek ki huszonkilencszer… de legalább húszszor mindenképp, mondta erre vonakodva Olgi néni.

   Hát mit adott annak a gyereknek inni, csodálkozott Marika néni.

   Teát meg vizet, felelte Olgi néni, de nem is az volt a gond, hogy mit, hanem hogy hányszor. Mert valahányszor visszaültek a helyükre a vécézés után, a kislány öt percen belül biztos, hogy nyígni kezdett, hogy szomjas. És ha Olgi néni nem adott neki inni, akkor még hangosabban nyígott, aztán már az ülés alját is rugdosta, hol a cipője orrával, hol meg a sarkával, míg már egyre több utastárs kezdte őket figyelni… és olyankor Olgi néni inkább adott neki inni.

   Aztán meg mehettek megint a mosdóba…

   És ha ez még nem lett volna elég.

   De ott volt Zsoltika is.

   Mért, ő mit csinált, kérdezte gyanakodva Terike néni.

   Énekelt, felelte fáradtan Olgi néni.

   És az miért lenne baj, értetlenkedett Marika néni. Az éneklés az nem rossz dolog, ő maga is szokott szép magyar nótákat énekelni főzés közben, és, jó, hát bevallja, néha moderneket is, mint annak a szimpatikus szemüveges fiúnak a száma a kedveséről, aminek könnyű megjegyezni a szövegét és a dallamát is, és hát mégis csak a szerelemről szól…

   Zsoltika nem szerelmes dalokat énekelt, felelte Olgi néni sötéten, hanem… feliratokat.

   Elénekelte például, rögtön indulás után a maga kitalálta dallamra, hogy Nyékládháza-Mezőkövesd-Füzesabony-Kál-Kápolna-Vámosgyörk-Hatvan-Budapest Keleti pályaudvar. És ezt, miután a hangosbemondó is bemondta, többször is megismételte.

   Utána elénekelte az összes reklámtábla feliratát, amit aközben láttak, hogy a vonat kigördült a pályaudvarról.

   Aztán egy kis ideig csönd lett, majd a szemben ülő úriember elővette az újságját, kinyitotta, és olvasni kezdett – és akkor Zsoltika elénekelte a főcímet, ami az első oldalról ordított, hogy a sztárénekes kivel csalta meg a sztárénekesnőt, és hogyan buktak le a bűnösök egy koncerten. És amikor erre Editke két vízivás közben megérdeklődte, hogy mi az, hogy megcsalni, akkor  Olgi néni gyorsan betömte a kisfiú száját egy szendviccsel.

   És amíg evett, addig el is hallgatott, de aztán kezdte elölről.

   Elénekelte a feliratot az ablakról, hogy Kihajolni tilos, és Nicht hinauslehnen, és aztán még franciául és angolul is, de azokat Olgi néni képtelen volt megjegyezni. Mondjuk a gyerek se a valós kiejtéssel énekelte a feliratokat, hanem ahogy ő gondolta, hogy jó lesz… persze nem mintha ez segített volna a dolgokon.

   És amikor aztán mindkettőnek pisilnie kellett – mivel Zsoltika a sok énekléstől megszomjazott, és ő is egyre többször kért inni -, akkor útközben, a mosdó felé menet még elénekelte az utasok újságjának, vagy könyvének a címét is… még szerencse, hogy kevés utasnál volt könyv, mert szinte mind inkább a bökdösős telefonját bámulta.

   Hát így értek Budapestre, ahol Olgi nénit meg az unokákat a fia várta autóval, és Zsoltika a fővárosban is minden feliratot elénekelt, amire már az apja is csak kimerült vállvonogatással reagált.

   És így telt a hétvége, és Olgi néni hazafelé jövet csak ült a helyén, és a fáradtságtól úgy elaludt, hogy már csak akkor ébredt fel, mikor megállt az autó, és a sofőr megrázta a vállát, hogy hazaértek, lehet kiszállni, és fizetni.

   Milyen sofőr és milyen autó, kérdezte értetlenül Marika néni.

   Hát a telekocsis, vágta rá Olgi néni.

   Miért, hát csak nem gondolták, hogy ilyen kimerítő vonatút után ő visszafelé is vonatozni fog, hogy két órán keresztül a más gyerekének a zajongását hallgassa?

(Kép: https://hu.pinterest.com/pin/484911084862504382/)