Arra ébredt, hogy kopognak az esőcseppek a redőnyön. Halvány fény szűrődött be szobába – még sötét van. Hiába próbált, nem tudott újra álomba merülni.

Még egy esős nap, pedig milyen jó lett volna átaludni. De a feladat nem vár, az élet nem áll meg. Kimászott az ágyból, kisétált a fürdőszobába és ahogy mostanában minden reggel, csak egy pillantást vetett az arcára, hogy ne kelljen a kelleténél tovább a tükörbe néznie. Háborúzott. De csak belül. Nem a világgal, magával. Egyszer így érzett, egyszer úgy. Egyszer fent, egyszer lent.

A „lent” állapoton pedig nem segített az ablakon túli szürkeség. De majd ez is elmúlik, a nap is kisüt, és az élet is visszaköltözik belé és a világába. Hogy a szürke sokezer ...

Sokan vagyunk (nemcsak nők, hanem férfiak is) így, de meg kell tapasztalnunk, hogy a szeretet nem bánt.

A 18. születésnapomon kaptam az első pofont. Szeretetből. Persze.

Ma már tudom, hogy ott és akkor nem kellett volna még egy esélyt adnom (aztán még százat), és nem kellett volna azt hinnem, hogy ez minden kapcsolatban előfordulhat és majd máshogy lesz. (És őszinte leszek, nem tudom, hogy honnan hoztam ezt a dolgot, vagy miért is hittem ezt, hiszen a szüleim nem ebbe a típusba tartoztak.)

Persze nem lett máshogy. Először ritkábban, aztán ahogy telt az idő, egyre gyakrabban fordult elő egy-egy ütés, egy-egy szóváltás, aminek a végén persze mindig én voltam a büdös r***nc, aki mindenre alkalmatlan. A végén már mindennapossá vált. ...

Erről a ruháról - valószínűleg a színe miatt - mindig eszembe jut, hogy gyerekkoromban milyen sokszor és sokáig hívtak békának (Réka-béka, hurrá).

Nyilván a nevem miatt kézenfekvő becenév (vagy inkább gúnynév) volt, és abban az időben talán még vicces és kedves is volt, hiszen melyik gyerek ne lenne rá büszke, hogy neki is van beceneve?

Aztán ahogy teltek múltak az évek, valahogy azonosultam ezzel a dologgal. És ugye mit tudunk a békákról? Cseppet sem szépek, sőt. Kifejezetten csúnyák. Idegesítőek, hangosak, sokan undorodnak tőlük, még akkor is, ha a mesében királyfivá (vagy királylánnyá) változnak.

De hát ugye nem mesében élünk, hanem a valóságban. És legyünk őszinték, nem sokan jutnak el odáig, hogy legyőzzék ...

Keresed, találod vagy van?

Az ENSZ közgyűlése 2012-ben a boldogság nemzetközi világnapjává nyilvánította március 20-át. Az egyre bővülő világnapok listájáról nem hiányozhat a boldogságnak szánt nap sem, hiszen, ahogy az ENSZ határozatában is áll: „a boldogságkeresés az emberi lét egyik alapvető célja.” – erre majd még azért visszatérnék...

A boldogság nemzetközi napjának ötlete Bhutánból származik, ahol a világon elsőként vezették be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát, mert úgy tartják, ez többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP.

És magáról a Boldogság Nemzetközi Napjáról talán elég is ennyi.

Kicsit visszatérek a boldogságkeresés témájához. Nem hiszem, hogy keresni kell. Nem megyek ...

Ma egy barátnőmmel folytatott beszélgetésben előkerült a hipochondria fogalma és azok az emberek, akik ilyenek. Kicsit továbbgondoltuk a témát, kiszélesítettük a látókört és arra jutottunk, hogy ha nem csak a betegségekre vagy az egészségre gondolunk, rengeteg ember küzd ezzel. A félelemmel. A hibakereséssel.

Belénk van kódolva a félelem: számíts a legrosszabbra és akkor nem ér csalódás. Szuper hitrendszer, ami gyakorlatilag megkeseríti a mindennapjainkat. Folyamatosan keressük, hogy hol hibáztunk, miben nem vagyunk elég jók, min kell változtatnunk és folyamatosan félünk a következményektől.

Mi van, ha nem vesznek fel a suliba? Mi van, ha nem vesznek fel egy munkahelyre? Mi van, ha kírúgnak? Mi van, ha hibázok? Mi van, ha nem ...

A legjobb barátnőm azt mondta, írjak erről a képről és ami mögötte van és bár rohadtul nehéz, terápiának jó lesz.

Mindenkinek vannak nehéz napjai. Nekem is. Mostanában többször, mint kellett volna. Mi a baj? Elégedetlenség, ‘nem vagyok elég jó’, sikertelenség, talán szeretethiány.

Nem nagyon szoktam magamnak megengedni, hogy szarul legyek, leginkább elmenekülök az érzéseim elől (mondjuk nem csak a rosszak elől), de tegnap egyszerűen bármit csináltam, gyakorlatilag nettó az egész napom sírással telt.

Bekapcsolt a hibakereső üzemmód, vadásztam az okokat, a hibákat magamban, mit és hol rontok el, mit csinálok rosszul, miben kéne másnak lennem, mint aki vagyok. Persze jöttek a szokásos, ‘lehetnék okosabb, lehetnék szebb, lehetnék ...

Nem akartam írni erről, de valahogy mégis a kezembe vettem a gépet, mert úgy érzem, nem vagyok ezzel egyedül. Valószínűleg sokunk életében előfordul, hogy nem merünk beszélni az érzéseinkről és nem merjük őket kimutatni. Se jót, se rosszat. És ez szörnyű. Mikor kezdődött? Régen. És miért csak most jöttem rá? Jó kér

Sok-sok évig pörögtem, mindig volt mit csinálni, mindig vitt magával az ár és őszintén megvallva, sokáig nem is igazán figyeltem az érzéseimre. Mindig volt valami más, ami fontosabb volt. Az utóbbi időben viszont elég sokat vagyok magammal, az érzések pedig jönnek és azon kapom magam, hogy soha nem mondom ki őket. Sem magamnak, sem másoknak. Nem mondom ki, hogy fáradt vagyok. Nem mondom, ki hogy jól esne egy kis ...

Kaptam egy témát: Testpozitivitás – avagy test és lélek (jó) kapcsolata. Annak rendje és módja szerint ki is verte a biztosítékot, gondoltam, ezek szerint még mindig van ezzel dolgom. Így – ahogy már megszokhattátok - szubjektív írás következik.

Hol is kezdjem?

Nyilván csak nőként tudok erről írni, de azt mindenképp le kell szögeznem, hogy ez a téma nem csak minket érint, talán kicsit ez is olyan, mint a női egyenjogúság és a #metoo mozgalom, valószínűleg nekünk van vele több dolgunk, mi vagyunk a többség.

Nem mindenki tudja rólam, de az édesapámnak három házassága volt, van két (fél)nővérem, így nyilván örültek volna a szüleim, ha fiúnak születek. Hát nem így lett, de valahol kicsit mégis. Nem, nincsenek ...

Vannak olyan eszközök, amikkel igenis könnyebben vehetjük az akadályokat.

Ilyen nekem a Napi Segítő. Mindannyian ismerjük a mondást, hogy „Segíts magadon, Isten is megsegít.” Na, ez valahogy pontosan így is van. Elcsépeltnek és közhelynek tűnik, de tényleg életünk legtöbb kérdése és válasza valójában saját magunkban keresendő.

És hogy hogy jön ide egy kártyacsomag? Hát így. Hogy segít.

Persze, nem találja meg helyetted a szerelmet és nem jelentkezik helyetted álmaid állására, de segít abban, hogy olyan ember lehess, aki már készen áll ezekre. Nem a világban hoz változást, hanem benned. És ha te változol, a világ is változik.

A Napi Segítő kártyákat két zseniális ember alkotta, egyikük – nem kis büszkeséggel ...