Tíz éve jelent meg Háy János regénye, A gyerek. Most már van némi távlatunk, hogy véleményt mondjunk róla. Nem kell sokat gondolkodni, kétségkívül az évtized egyik legjelentősebb regényéről van szó, amit lehet akár remekműnek is nevezni.

A háttér azonos – legalábbis kezdetben – A bogyósgyümölcskertész fiában leírtakkal. A helyszín, noha a nevét nem ejtik ki, Vámosmikola. Budapesttől busszal, vonattal, villamossal közel három óra a 28-as építőipari vállalathoz, ahol a gyerek apja a havi borítékban kapható fizetésért dolgozik. A bankkártya Magyarországon még nem létezett. Az apa fejében fogan meg a gondolat, hogy az egy szem gyerekével új fejezet kezdődhetne a család meglehetősen rémisztő történetében. Kamatoztassa kétségtelen tehetségét! Legyen egyetemi tanár, például filozófus.

Egyébként ez minden apa vágya: a gyerek nőjön nagyobbra, mint az apja. Vajon sikerül-e a felemelkedés a gyereknek (csak a regény végén derül ki, hogy Laci a neve), akinek családi gyökerei miatt a huszadik század második felének kiráytövises magyar ugarából kellene felszívni életnedveit.

Nem sikerül.

Az okok sokfélék. Közülük néhány: az a hátrány, amit egy vidéki proletár fiatal érezhet egy polgári családban született fővárosi gimnáziumi osztálytársaival szemben. Az érvényesüléshez szükséges és korán – családi háttérrel – megszerzendő kapcsolati rendszer hiánya. A mértéktelen, búfelejtő alkohol, és végül annak felismerése, hogy az emberi létben nem a szellem az uralkodó erő, hanem csak az önreprodukciós képesség,

A regény fontos „főszereplője” ez a vámosmikolai volt kastély, az általános iskola, ahol a gyerek főiskolai diplomával váratlanul igazgató lesz, de képtelen kilépni abból a mókuskerékből, amit a kilátástalan vidéki tanári pálya jelent

A család a regényben nem a hatalom által elvárt „Isten, haza, család” jelszavának harmadik tagja, hanem annak a harcnak a precízen ábrázolt terepasztala, ahol a házaspár egymást legyőzni kívánó hadseregei (hadsereg, mert vannak ide besorozva szeretők, barátok, zabigyerekek is) veszteségeket szenvednek. Nyereség csak a pillanatnyi taktikai fegyverszünetekből adódik. Ha éppen nem látják egymást.

A gyerek minden részletében kidolgozott regény. Nagy szereplőgárdát mozgat, és Háy János, mint a Mindentudó, nem hagyja elvarratlanul sorsukat. Ez azzal jár, hogy a halál szinte állandó szereplő lesz. Az „elmebaj, egyke és sivár bűn, öngyilkosság, lelki restség” megannyi mintázata sorra kerül, mert Háy János nem akar igazságtalan lenni a regény végére öntudatát vesztett hősével szemben, az ő példáját harmadik hatványra emeli.

A könyv borítója sokatmondó metafora a könyv egésze szempontjából is, mivel Háy János Álló felnőtt, ülő gyerek című festményét használja fel

Voltak kritikusok, akik visszariadtak attól a kérlelhetetlen társadalomrajztól, amely a társadalmi felemelkedést valójában illúziónak tartja. Sajnos, az író lényeglátóbb volt, mint ők. Elég, ha csak az egyetemi férőhelyek számának csökkenésére gondolunk, és egyáltalán, a jelen oktatási rendszerre.

Aztán itt van ez a vidékieket sérthető bekezdés:

Aki vidéki városba kerül, tulajdonképpen a nemlétbe zuhan bele, abba az időbe, ami elemi erővel helyezkedik szembe azzal a tévképzettel, hogy a világ valami felé tart. Mert ott semmi nem tart semmi felé. Ha eljut például a gyerek az állomás melletti kocsmától valamely távolságba, ott egy újabb kocsmát talál, ami szakasztott ugyanolyan, mint az előző. Ezért gyakran elindulni sincs az embernek kedve az állomástól, hanem inkább ott veti bele magát ebbe az állóvilágba.

Ezen az időszakon túlvagyunk már harminc éve (a kocsmák között van már egy-egy pizzeria vagy gyros kínáló), meg a regényben ez az a hely (Szeged), ahol a gyerek sorsa megfeneklik. Tehát a borúlátás duplán indokolt. De a tényleges változások mégis, ha a médiumok épp nem eredménypropagandát harsognak, az eltékozolt magyar évszázadok óráján csak másodpercek. Lehet tiltakozni, de az sem változtat sokat a mai gyerekek helyzetén.

Háy János: A gyerek. Palatinus Könyvkiadó, Budapest, 2007.