Utazásunk átmenetileg befejeződött, Magyarország számára Belgium jelentette a végállomást, mégis úgy érzem, boldogak lehetünk. Boldogak, hiszen tisztességesen helytálltunk Európa elitjében, mert megmutattok, hogy nem félünk senkitől, egységes, más nemzetek által is kedvelt válogatott benyomását keltettük, sőt, előzetes felméréseink alapján, erőn felül teljesítettünk, veretlenül megnyertük a csoportunkat, hármat rúgtunk Portugáliának, álomszerű forgatókönyvvel meneteltünk. Ha pedig a futballpályán túltekintünk, csodálatos összefogást tapasztaltunk generációtól, társadalmi csoporttól, politikai hatástól függetlenül, amelyre méltán mondhatjuk: megérte 44 évet várni! Káprázatos kiruccanás volt, felejthetetlen élményekkel tarkítva. Mindent köszönünk!

Nehéz dióhéjban összefoglalni szereplésünket, ugyan miért hangzatos siker ez, miért szenzáció a teljesítményünk, mire fel ez a nagy futball-láz? Talán az oka ott keresendő, hogy 1972 óta mélyrepülésben volt a magyar labdarúgás. A ’76-os és a ’80-as tornát megelőző selejtezőben a második hely megszerzése még összejött, de 1984 és 2004 között, leszámítva az 1988-as Eb előtti harmadik helyet, rendre csak a negyedik pozíció jutott a mieinknek, hogy aztán a 2008-as Eb-t megelőző selejtezőcsoport kudarcos hatodik helyét ne is említsük. A 2012-es kontinensviadal selejtezőjében harmadikok lettünk, ám ez ellentétben a jelennel, akkor még nem ért kijutási lehetőséget. A mostanában szebb napokat is átélt Michel Platini reformjának értelmében az idei Eb-t megelőzően, 16-ról 24-re emelte a résztvevők számát, s ezt az esélyt kihasználva sikeresen kvalifikált Magyarország, de nemcsak testben, hanem lélekben, szurkolásban, eredményességben a legjavát nyújtva szerepeltünk Franciaországban!

Kiesésünk kapcsán kicsit gondoljunk vissza arra, mennyi hullámhegy és – völgy árán jutottunk el idáig, számos emlékezetes pillanattal, meghatározó döntéssel, komplex folyamattal a hátunk mögött, mentális előrelépéssel, taktikai fejlődéssel, a szurkolók és a csapat kiteljesedésével, ez magyar futballevolúció, mennybe jutással párosulva!

A szövetségi kapitány kiléte Dárdai Pál óta tudjuk, irtózatosan sokat számít. A kvalifikációs versenyt megelőzően az MLSZ, neves, külföldi szakember érkezésének beharangozását keltette, majd keserűségünkre 2014 decemberében bejelentették Pintér Attila szerződtetését… könnyen jött, könnyen ment, tartja a mondás, a kommunikáció terén is igen esetlen salgótarjáni edző szereplése blogunk élettartamát, Egynyári kalandot sem élhetett át, az északírek elleni vereség után menesztették. Az eredményt követően letargia uralkodott szerte földön, anarchia a játékosok fejében, s féltünk, hogy megint elszalasztjuk a sanszot. Szerencsére éppen jókor jött a változás, érkezett Dárdai, az én időszámításomban innen kezdődik az utazás, az álom, vagy az éjjel, amely soha nem érhet véget, nevezzük akárhogyan, rögtön éreztük mindannyian, kinevezése jó döntésnek bizonyul…

Ez a teljesítmény, amelyet fiaink produkáltak, meggyőződésem, hogy minimum 60%-ban a Pintért váltó Dárdai Pálé. A pécsi születésű mester hamar megtalálta az összhangot a játékosokkal és a sajtóval egyaránt. Szókimondó, karakán, magabiztos, s erős jellemével szempillantás alatt elnyerte a publikum támogatását. Felfogásával, a játékhoz való hozzáállásával és persze eredményességével, amely Dárdai olvasatában a legfontosabb, azonnal átírta a közfelfogást Magyarország Eb-szereplését illetően. Hiszen ki ne emlékezne, hogy harminchárom év után pontot csentünk Romániából, oda-vissza legyőztük Finnországot, jöttek az utolsó perces drámák, megvertük a félamatőrökből álló Feröert, amely látva az elmúlt évek válogatottját, szintén sikerként került a históriás könyvekbe. Dárdai erénye, hogy a keret játékosállományának a képességéhez alakította a taktikát. Ám a görögök elleni mérkőzést követően vezetői nyomásra, le kellett mondania a nemzeti tizenegy irányításáról, a folytatásban csak klubcsapatára, a német Herthára koncentrálhatott.

Utódjául javaslatára érkezett Bernd Storck, aki kezdetben nem örvendett népszerűségnek, másra nem is számíthatott Pali után! A Pali után! A német szakvezető tovább csiszolta, finomította a keretet, újra felfedezte a „troll” oldalak kedvelt alakját, Guzmics Richárdot, a pontok pedig jöttek a puttonyba Storckkal is, döntetlen a románokkal, majd az északírekkel, győzelem Feröer ellen, aztán a már tét nélküli, nyílt sisakos 4-3-as vereség Athénban. Lényeg, végül a harmadik helyen végeztünk a csoportunkban, amely pótselejtezőt ért a norvégok ellen, s így lett Oslo, Hajdúszoboszló! Eljött az igazi katarzis, a közönség és a csapat egymásra találása, Kleinheisler felfedezése, a mámor beteljesedése! Mintha csak tegnap történt volna!

Pedig már több mint fél éve, de elengedhetetlen ezen események megemlítése, hiszen a játék, amit az Eb-ideje alatt gyermeki áhítattal csodáltunk, a történések szerves vagy szervetlen előzményei, ugyanis a selejtezők során állt össze a védelem, körvonalazódott a végső keretünk, néhány nehézséget leszámítva készen álltunk, ott voltunk!

A nehézségeket pedig a lejátszott mérkőzéseinken mi magunk okoztuk ellenfeleinknek. Korábbi meccseinket már olvashattátok blogunkon, most térjünk át a tegnapi találkozóra:

Rosszul kezdődött, a támadásépítésünk kiemelkedő alakja, Kleinheisler László, már a szombati edzésen fájdalmat érzett lábában, amely sajnos vasárnapra sem csendesedett, így nélküle és a még mindig sérült Fiola Attila hiányában kellett megvívni a nyolcaddöntőt. Nagy érvágás Laci elvesztése, de a helyére bekerülő Pintér Ádám nem okozott csalódást.

Hamar vezetést szereztek a belgák, klubcsapatában, a Tottenhamben idén kiválóan teljesítő, Toby Alderweireld, már a 10. percben megszerezte a vezetést egy pontrúgást követően. 0-1! Kicsit zaklatott volt a védelem, nem csoda, félelmetes sebességet képviselt az ellenfél, Király Gábornak hétszer kellett védenie az első félidőben, legnagyobb bravúrját Kevin de Bruyne szabadrúgásánál mutatta be.

A második játékrészben Elek jött Gera helyett, valamelyest megélénkítve játékunkat, sikerült pár izzasztó pillanatot okoznunk számukra, Lovrencsics bátor játéka tetszett, de Szalai is jól fedezte a labdát, igyekezett pontosan megjátszani a lasztit, de hiányzott az átütő lendület, az igazán váratlan, amelyet talán pont Kleinheisler képvisel. Milliók kaptak fejükhöz Pintér megpattanó lövésénél, amelyet elképesztő nyújtózkodással sikerült csak hárítania Courtois-nak, de Juhász lövése is pirinyónyival ment mellé. Elmaradt a pontosság.

Bosszúsak voltunk, mert ezek a percek a magyarokról szóltak, tudtuk, csak addig van esélyünk, amíg meg nem születik a második belga gól. Megszületett, Michy Batshuayi névre hallgat. 0-2, 78. perc. Sok veszíteni valónk nincsen, már mind nyertünk, Edda Művek klasszikusával az „időnk kevés, mégis hajt valami tovább…”, ám hiába a biztatás és küzdés, a szerencsével hadilábon álltunk, jött a villámkontra, Hazard, akinek főszereplésével kínkeserves szenvedést mutatott idén a Chelsea, ma lubickolt, 0-3, 80. perc. Megszólalt az igazságérzetünk, nem érdemlünk ekkora verést. Jött Böde és Nikolics, de nem magyar gól, hanem belga kegyelemdöfés lett a vége, 0-4, Carrasco! Hiába játsszák füvön a focit, a papírforma érvényesült, belga továbbjutás, ott lesznek tehát a lille-i negyeddöntőben, összességében megérdemelten, jobb játékerőt képviselnek, és sokáig menetelhetnek.

Én ezúton is szeretném megköszönni ezeket a könnycsalogató élményeket a válogatottnak, az alázatos professzionalizmust és látványos fejlődést, a bejárt utat, amely meghozta termését. A lehengerlő eufóriát, a futballmániát, amely országszerte lesújtott akárcsak a nyári zápor, a himnuszok mérkőzés előtti éneklésének gondolatától most is ráz a hideg. Kicsi hazánk városaiban, szurkolói zónáiban is pompás légkör uralkodott, rég nem látott összefogással, nyugodtan állíthatom büszke magyarként mentünk munkahelyeinkre! És igen, a srácaink is hasonlóan emelt fővel térhetnek haza, ahol az ünneplés folytatódhat, megérdemlik a pihenést mindannyian, de csak őszig, hiszen akkor már más céllal, a világbajnoki-selejtezők lázas készületében léphetünk pályára, olyan csapattal, amelyre lehet építeni, olyan publikummal, amely Európa legjobbja!

Köszönjük fiúk, hajrá Magyarország!