2016. jún 24.

Késői gólok EB-je

írta: contador96
Késői gólok EB-je

A hosszú klubszezon, a rövidebb felkészülési időszak, a sok védekező kiscsapat és az egysíkúbbá váló támadójáték miatt soha nem látott mélységekbe került az Európa-bajnokság gólátlaga. Az 1,92-es átlagnál csak az 1968-as érmefeldobásos olaszországi kontinensviadalon volt rosszabb a gólátlag (1,40). Pozitívum, hogy így legalább a meccsek többsége izgalmasabb, és a végletekig kiélezett csatákat hoz.

gerzson.jpg

A végletekig kiélezve

A 36 csoportmérkőzés során 69 gól született, a találatok közel kétharmada , 65,22 %-a a második félidőben, tovább boncolva a mérkőzés utolsó negyedórájában plusz a hosszabbításban esett a gólok 29 %-a, azaz kereken 20 találat sőt, csak a 90. perc után 7-szer rezgett a háló. A „végletekig kiélezve” állítás az első játékrészre is igaz, az első 45 percben született 24 gól több, mint a fele, 13 az utolsó harmadában esett.

A 36 csoportmérkőzésből 25-öt megnyert valamelyik csapat, a 25 győztes gól eloszlásában is megfigyelhető a 31-45. percig, és a 76-tól a hármas sípszóig tartó két periódus dominanciája. Az esetek 40 %-ában, azaz 10 alkalommal jött a match decider a 76. perc után, további 20 % (5 gól) pedig a 31-45. perc között, a legkésőbbi győztes gól a 90+4. percben az izlandi Arnór Traustason jóvoltából Ausztria ellen. Egyébként a 7 ráadásban lőtt gólból csak kettő ért három pontot egy csapatnak, Traustason mellett Daniel Sturridge a 92. percben lőtte be Anglia második gólját a Wales elleni fordítás alkalmával.

A legkitartóbbak

A főtábla 24 csapatából 14 is képes volt a 80. perc után a kapuba találni, a legtöbbször a házigazda Franciaország csapatánál jött a dráma, a Les Bleus háromszor is képes volt gólt szerezni az utolsó pillanatokban, ennek tudatában nem meglepetés, hogy a legkésőbbi gól is a gallok – egészen pontosan Dimitri Payet – nevéhez fűződik, igaz csak holtversenyben, ugyanis az északírek támadója, Niall McGinn is képes volt a 96. percben gólt lőni, beverve ezzel az utolsó szeget is az ukránok koporsójába. Egynél több 80. perc után szerzett gólja csak MAGYARORSZÁGNAK és Oroszországnak van még.

Ha kései gólt várunk egy csapattól, akkor – a már kieső Oroszország helyett (86. perc) – szintén a házigazda Franciaországra fogadjunk, a 83. perc környékén szinte biztos, hogy az ellenfele kapusának maga mögé kell nyúlnia, a szbornajához hasonlóan már búcsúzó Csehország áll e vonatkozó lista harmadik helyén, a 82-83. perc lenne az ő pillanatuk, ha átlagolnánk a csapatok szerzett góljainak idejét. A nyolcaddöntős csapatok közül Olaszország a második legjobb, 71. perc környékén jöhet egy gól a Conte-csapattól.

A két hat gólos gárda, Wales és (de jó ezt leírni) MAGYARORSZÁG közül Wales szerzi előbb a góljait, a 39. perc környékén, Magyarország jóval később, a 60. perc körül.

A statisztikusok most foghatják a fejüket az előző két bekezdéstől a számítás módszertana miatt, de ez legyen az ő bajuk…

ottabale.jpg

Csoportokra bontva

A legtöbb gól az EB eddigi legjobb meccse miatt az „F” csoportban esett, a Magyarország-Portugália hat gólján túl további kilenc, azaz összesen 15, utána jön 14-gyel a „B” és a „D” jelű kvartett. A legkevesebb gól a világbajnoki címvédő Németország csoportjában, a „C”-ben született, szám szerint 9, durva, hogy a hatból egyetlen meccsen sem volt kettőnél több gól!

A hatból három olyan kvartett is volt, ahol 4 gól született a 76. perc után („B”, „D”, „E”), a „B” és a „C” csoportokban a hosszabbításban 2-2 meccsen is változott az eredmény! Az „egy negyedórában esett legtöbb gól” díj nyertese az „F” csoport, a második játékrészek első negyedóráiban 5 alkalommal rezgett a háló, ebből három dugó a magyar-portugálon jött.

Ami meglepetést okozhat, hogy a kevés gól ellenére csak 4 darab 0-0-ás mérkőzés volt a 36-ból. A leggyakoribb eredmény az 1-0 volt, összesen tízszer lett „egygólos” az összecsapás, hiába indult esetenként gyors góllal a találkozó (ALB VS. SUI, 5. perc Fabian Schar), nem jött újabb találat.

Egy kis hazai

Dzsudzsák Balázs nevéhez nem kisebb cselekedet fűződik, mint hogy a négy duplázó játékos közül az ő két gólja született egymáshoz legközelebb, a portugálok ellen a 47. és az 55. minutumok között eltelt idő rekord ezen a kontinensviadalon! Cristiano Ronaldonak 12 perc (50., 62.), Álvaro Moratának 14 perc (34., 48.), Romelu Lukakunak 22 perc (48., 70.) kellett, hogy az első gólja után berámoljon még egyet.

Amellett, hogy Király Gábor minden egyes pályára lépésével történelmet ír a legidősebb pályára lépők listáján, Gera Zoltán lett az EB-k történetének második legidősebb gólszerzője. Gerzson 37 évesen és 62 naposan verte be a Beau Jeu-t Rui Patricio kapujába, nála csak az osztrák Ivica Vastic szerzett élete későbbi szakaszában gólt a kontinenstornák történetében (2008, 38 éves, 257 napos)!

Ennyit a csoportkörről, most pedig kezdődhet az Európa-bajnokság érdemi része! A MAGYAR VÁLOGATOTTAL!

A képek forrása: 1., 2.

ui. A Gerára vonatkozó statisztikán kívül minden saját gyűjtés és számolás eredménye!

Szólj hozzá

magyarország football euro2016 Gera