Van az a pillanat, amikor egyszerűen az ember beleszeret egy filmbe. Néha egy jól irányzott trailer is elég, hogy megszállottan kezdjünk várni egy produkciót, hát ha az még elsöprő kritikai sikert is arat a díjátadókon...legnagyobb örömünkre.
Pontosan ez történt velem és a La La Land-del tulajdonképpen. On-screen kémia a főszereplők között, gyönyörű díszletek, nem elhanyagolható színészi játék, ízléses set-up és persze a mindent velejéig átható hangulat, ami ennyire eladhatóvá teszi Damian Chazelle legújabb produkcióját.
A La La Land olyan tipikus musical, mint amilyenek az '50-es években születtek: üde, nem rest dalra fakadni és táncra perdülni, de minden elsőre randomnak tűnő momentuma mellett is stílusos, felkészült, nem kevély és csak pont annyira szirupos, mint amilyennek a műfaj megköveteli.
Legalábbis ezt a képet festi le az Emma Stone és Ryan Gosling nevével fémjelzett musical, amiben egy jazz-zongorista és egy útját kereső színésznő talál egymásra és kezdik el együtt kergetni az álmaikat. A dolog szépsége, hogy már most az előzetesekből és tv spotokból kivehető, hogy természetesen lesz egy igen szomorú, mondhatni "életszerű" oldala is a filmnek. Emma Stone erről énekel az egyik korai előzetesben, ami hangulatában az egyik legjobban sejtető anyag a keserédes életről, levetkőzve minden boldogság-cunamit magáról.
Ezek az anyagok és a sok dicsérő kritika fakadóan vághatjuk a centit egészen december végéig. Remélhetőleg nem csak egy felfújt léggömb, ami éppen akkor durranna ki, mikor már igazán szívogatnád a héliumot.
December 29-től a magyar mozikban!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.