Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Így készült az Életem Cukkiniként

2016. október 20. - Herczeg Zsófi

Talán már korábban is feltűnt, hogy imádjuk a hagyományos technikával készült animációkat, különösen a stop motiont, így minden ilyen technikájú filmet elképesztően várunk és szurkolunk, hogy itthon is bemutassák, vagy legalább legyen valami speciális vetítés belőle (például fesztiválon). Nagy örömünkre december elsején mutatják be Magyarországon Claude Barras első egészestés filmjét, az Életem Cukkiniként című stop motion darabot, melyet egyébként legjobb külföldi filmként nevezett Svájc az Oscarra. De már pár nappal korábban is láthatjuk, méghozzá a november 23-án kezdődő Anilogue-on. 

my_life_as_a_courgette.jpg

A stop motion filmekben legalább olyan érdekes a gyártás menete, mint maga a kész alkotás, és szerencsére a készítők ezeket a werkvideókat már promóanyagként is használják. Sőt, legutóbb például a zseniális Kubo és a varázshúrok végefőcímébe is beépítették az óriás csontváz stúdióbeli életre keltését, vagyis az is beláthatott a függöny mögé, aki nem töltött órákat a Kubo létrehozásán való ámuldozással. 

Most az Életem Cukkiniként-ből is kijött néhány werkfilm, mindezekhez pedig még Peter Lord, az Aardman stúdió egyik producere és rendezője (Kalózok! Kétballábas banda, Csibefutam) is hozzátesz néhány gondolatot. Szerinte ugyan a történet nagyon egyszerű, de a téma amit feldolgoz, meglehetősen összetett és erős érzelmi töltettel bír. A film nagyszerű karaktereket használ, a néző pedig nagyon könnyen tud azonosulni velük, és Lord szerint garantált a meghatódottság. A figurák stilizáltak, de az animációs technika olyan csodálatos, hogy lelket kölcsönöznek a báboknak, a gyerek szinkronhangokról pedig szintén elismerően beszél az angol rendező. 

A négy werkvideó nyelve francia, és sajnos nincs hozzá angol felirat, viszont így is sok minden kiderül ezekből a párperces összeállításokból.   

süti beállítások módosítása