Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A tévében debütál egy új animációs kisfilm, az Ungvár

2016. augusztus 27. - Herczeg Zsófi

Nemrég még a Petőfi TV műsorának volt vendége Áprily Zoltán, ahol először láthattunk részleteket a legújabb filmjéből, az Ungvárból, egy hét múlva pedig már műsorra is tűzi a tévé!

aprily_zoltan_ungvar_04.jpg

Áprily Zoltán: Ungvár (Forrás: Médiatanács)

Az Ungvár ötlete már 2004-ben megvolt (Az utolsó túlélő címmel), de Áprily akkor még dokumentumfilmes formában gondolkodott. Az Ungvár egy dunajáró hajó volt a második világháború alatt, amikor nem volt Magyarországon hadiflotta, csak kereskedelmi vízi közlekedés. A magyar állam adta bérbe ezeket a hajókat a németeknek a világháború alatt, akik katonai szolgálatba állították őket. Az Ungvár is egy ilyen hajó volt, amivel 1941 novemberében, miután fegyverekkel és bombákkal pakolták meg, ismeretlen küldetésre indultak a civil magyar személyzettel, de a hajó aknára futott és összesen hatan élték túl, köztük Áprily húszéves nagyapjával.

Mivel az Ungvár története meghatározó a rendező családjában, Áprily úgy gondolta, hogy vászonra viszi. 2004-ben rögzítettek is egy beszélőfejes interjút (ami a mai napig elérhető youtube-on), de ezt végül nem fejezték be. 2014-ben újra elővették a történetet, ám akkor már egyértelmű volt, hogy nem dokumentumfilmet szeretnének belőle készíteni. Áprily szerint a téma sajátossága, látványossága, a visszaemlékezés, valamint a történelem és a mese kapcsolata miatt döntöttek úgy, hogy animációs formában valósítják meg, ezáltal a koncepció is változott. 

aprily_zoltan_ungvar_02.jpg

Áprily Zoltán: Ungvár (Forrás: Médiatanács)

Egy 2014-es bejegyzésben olvashatók a rendező tervei az új koncepcióval: "Ezúttal animáció formájában [mesélem el], felruházva a filmet a műfaj vizuális szabadságával és formai lehetőségeivel. [...] Az animáció segítségével elképzelhetővé válik az elképzelhetetlen, felidézhetővé lesznek az emlékek, amelyeket csak a túlélők tapasztaltak meg személyesen. A valóság és a mese határmezsgyéjén egyensúlyozva a megtörtént és a mesélő által utólag, öntudatlanul hozzáadott dramaturgia tökéletes egységét szeretném elérni. A 10 perces kisfilm az emlékezés története. A hozzáférhető dokumentumokból dolgozva a hajó szerencsétlenségét a nagyapámmal készült interjúból és egy másik túlélő, Finkei Sándor elsőtiszt feljegyzéseiből rekonstruáltam. A két visszaemlékezés nem csupán kronológiailag teszi követhetővé a történetet, de a nézőpontok különbözősége, ugyanazon események eltérő átélése különösen érdekesek a film narratívájára nézve."

aprily_zoltan_ungvar_01.jpg

Áprily Zoltán: Ungvár (Forrás: Médiatanács)

A projekt 2014-ben nyert támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. Áprily Zoltán a film rendezője, írója és vágója is, az animációs rendező Igor Lazin (akit legtöbben talán a Kistehén-animációkról ismerhetnek), a látványt Baranyai András álmodta meg, a zenét és a hangot pedig Major Csaba és Hunyadi Alex készítette. 

Áprily Zoltán augusztus közepén a Petőfi TV vendége volt, ahol mesélt a filmről és ahol részleteket is láthattunk belőle, ezt itt vagy itt lehet megnézni.

Az Ungvárt beválogatták a bristoli Encounters Short Film Festival versenyébe, itt lesz a film nemzetközi premierje és itt kezdi meg fesztiválkörútját is szeptember végén.

Nálunk az Ungvár szeptember 4-én, vasárnap 23.20-tól, illetve szeptember 5-én 3.55-kor látható az M2/Petőfi TV-n, online pedig majd itt nézhető.

aprily_zoltan_ungvar_03.jpg

Áprily Zoltán: Ungvár (Forrás: Médiatanács)

UPDATE Az alkotók a hajó katasztrófájának november 9-ei évfordulójára két napig elérhetővé tették a filmet, vagyis csütörtök éjfélig nézhető online az Ungvár.

Forrás: Médiatanács | Petőfi TV | Medium / Áprily Zoltán

süti beállítások módosítása